2016. február 03., szerda - Horváth Zsuzsanna Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Aki királynak született

2014-ben jelent meg Dorothy L. Sayers Aki királynak született című műve Pásztor Péter fordításában. A könyv tizenkét rádiójáték gyűjteménye, amely Jézus Krisztus életét dolgozza fel.
A könyv a Bibliás Könyvesboltban is megvásárolható 3900Ft-os áron. Enghy Sándor ismertetője.

Nem vagyok nyelvész, de aki ma él, nyelvek között közlekedik sokféle értelemben. Lehetetlen észre nem venni azt a jelenséget, amikor valaki az egyik nyelvbe szó szerinti fordítással emel át valamit a másikból, úgy, hogy az zavarja az értelmet és kivetkőzteti eredeti formájából az üzenetet. Pásztor Péter fordításában angol szöveg jelenik meg magyarul. A fordító több problémát old meg, korok nyelvek között közlekedik úgy, hogy nem veszíti el sem a korokat, sem a nyelvek üzenetét. Visszaadja Jézus korának hangulatát és közben nem billenti ki olvasóit abból a helyzetből, melyet a magyar nyelv szépségeivel együtt lehet csak értelmezni.

Nem vagyok lelkipásztor, de 32 évi gyülekezeti lelkipásztorkodás alatt sokszor tapasztaltam, hogy milyen nehéz gyermekek és felnőttek játékát igényes módon megvalósítani egy-egy ünnepkörben. Vagy olyan alkotásokkal találkozik a gyülekezet, amelyek teológiailag igénytelenek, vagy a jó tartalmat igénytelen köntösben jelenítik meg. E mű teológiailag és művészien adja vissza Pásztor Péter fordításában a Jézus történetében tetten érhető drámaiságot - könnyedén, és ahol kell komolyan. A szerző nyomdokaiban járt nyilvánvalóan, aki Dante Isteni színjátékának egyik legjobb angol fordítójaként ezúttal a Biblia üzenetét ragadta meg, és adta tovább a hangjáték sajátos eszközeivel.

Jót s jól írni mindig is nagy titok volt. Különösen nehéz helyzetben van a fordító, amikor egy hangjáték hangtani jelenségeivel kell megbirkóznia. Különleges érzékre van szüksége az adott nyelvekben, hogy felfedezze és kifejezze azt, ami több, mint szöveg. Ebben is helyt áll Pásztor Péter. Csak csodálni tudjuk munkáján keresztül azt a szerzőt, aki az 1940-es évek körül aktuálisnak tartotta Jézus történeteit, hogy aztán rajtuk keresztül érje el korról korra a nemzedékeket - nemcsak a BBC sugárzása nyomán.

A hangjáték sajátos műfajába egyszerűen kedvünk támad bekapcsolódni a művel való találkozás közben, hogy vérmérsékletünktől függően részesei legyünk egy-egy dialógusnak.


Nagy haszonnal forgathatja ezt a könyvet az olvasó, aki a Jézus korabeli események atmoszférájába szeretné beleképzelni magát. Irodalmi élménnyel találkozik, aki többet, igényesebbet szeretne. Gyülekezeti közösségek akár színpadra is vihetik a művet, akár annak egyetlen jelenetét.

Már a karácsonyi ünnepkör is alkalmassá teszi első jeleneteivel a könyvet arra, hogy ajándék legyen - kézzelfoghatóan és lélekre hatóan. Hogyne ajánlanám ilyen céllal is. Hiszen hozzájárulhat a karácsonyi boldogsághoz, sőt, megadhatja annak alaphangját.

Enghy Sándor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 111, összesen: 215310

  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...
  • 2024. április 03., szerda

    Messze megelőzve korukat, épp negyven éve kezdtek gyülekezetépítésbe egy panelvárosban Szénási János és felesége, Gazda Klára lelkipásztorok, akikkel ...
  • 2024. április 02., kedd

    A gyülekezeteket érintő változásokról szólt az idei Ifjúságivezető-képző egyik kerekasztal-beszélgetése.