Bemutatkozás

Az egyházközség 1951-ben jött létre. Budapest egyik legkisebb gyülekezetébe, jól megközelíthető helyen, barátságos templomba és családias közösségbe várjuk az érdeklődőket sok szeretettel.
Gyülekezetünk a VIII. kerület szélén van, de területünk átnyúlik a X. (MÁV-telep) és a XIV. kerületbe, Törökőr városrészbe. Címünk: 1087 Budapest, Százados út 4. Itt található templomunk és a lelkészi hivatal. Kicsi gyülekezet vagyunk, ebben rejlik együttléteink vonzereje. Számon tudjuk tartani egymást. Akik hozzánk csatlakoznak, nagyon hamar otthon érzik magukat közöttünk. Aki meg akar bennünket keresni, könnyű dolga van: a metró Stadionok megállójáig kell jönnie. Ugyanitt van az 1-es villamos és több autóbusz, troli megállóhelye is.
Istentiszteletünk vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik. Mit tudunk nyújtani azoknak, akik hozzánk jönnek? Isten Igéjét, mely választ ad fontos életkérdéseinkre, az örömteli életet kínálja azoknak, akik elfogadják.
Csütörtök délután 5-kor tartunk bibliaórát. Itt egy rövid óra alatt közösen, beszélgetve igyekszünk a Biblia egy-egy szakaszát megérteni. Lehet kérdezni, hozzászólni és a végén közösen imádkozunk. A havonta kétszer, csütörtökön fél 7-től 8-ig tartó bibliatanulmányozó csoporton az Ige mélységeit kutatjuk. A 2008-2009-es tanév első félévében a "nehéz igéket" próbáljuk jobban megérteni, a második félévben pedig - a Kálvin-emlékév alkalmából - református hitvallásunk bibliai alapjaival foglalkozunk. Filmklubot havonta egyszer, szombat délután 5-től este 8-ig tartunk. Ilyenkor természetesen először is közösen megnézünk egy jó filmet, majd tea és süti mellett beszélgetünk a filmről, hitünkről, életünkről - és ezek kapcsolatáról.
Gyermek-istentiszteletet vasárnap délelőtt 10-kor tartunk, vagyis egy időben a felnőtt istentisztelettel. Így a szülők együtt jöhetnek a gyerekekkel, mindnyájan részt vesznek a maguk alkalmán, a végén együtt mehetnek haza. Kisebb gyermekek esetében ez fontos lehet, de a nagyobbaknál is kedves, ha együtt jöhet-mehet az egész család. Óvodában, iskolában tartunk hittanórát, de kívánságra a lelkészi hivatalban is. Szívesen készítünk föl hitvallástételre (konfirmációra) kicsiket és nagyokat.
Szeretünk énekelni, ezen a módon Istent dícsérni, örvendezni, imádkozni. Kis, többszólamú, kórusunk minden vasárnap, istentisztelet előtt 9-10 óra között próbál klasszikus, és a református énekkultúrába harmonikusan illeszkedő kortárs műveket. Istentiszteleteinken, szeretetvendégségeinken és gyülekezetünkön kívüli alkalmakon ezen a módon magunk is szolgálunk.
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

