VÁLSÁGBAN VAN-E AZ EGYHÁZ ?

(A Biblia Szövetség Fontos kérdések c. sorozatának előadásaként elhangzott 2006. szeptember 10-én, Budapesten, a Nagyvárad téri ref. templomban.
Előadó: Sípos Ete Álmos lekipásztor, a BSz. főtitkára)

Úgy gondoltuk, az idei Fontos kérdések sorozatot annak a fontos és időszerű témának tárgyalásával kezdjük, hogy valóban "Válságban van-e az egyház?-.
Bizonyára sokan szívesebben felkiáltójelet használnának a címben, mégis - javaslom -, hogy egyelőre maradjunk a kérdőjel mellett. Akik másként gondolják, azok jelek sokaságára hivatkoznak, amik - szerintük - már válságjelekként értékelhetők. Miszerint:
1./vészesen lecsökkent a templomlátogatók száma;
2./ fogy a fiatalság; az egyház egyre inkább öregek aggmenházának benyomását kelti. Továbbá:
3./ az igehirdetések sok helyen kétségbeejtően semmitmondóak;
4./ az egyház egyre jobban összefonódik a világgal; a gyülekezeti élet sok helyen inkább nevezhető profitorientált vállalkozásnak, mint krisztusi szeretet-közösségnek;
5./ a belmisszió hatékonysága siralmasan gyenge; az egyház tagságának nagy többsége lelkileg közömbös emberekből verbuválódik;
6./ a gyülekezetek vezető testületeinek tagjai nem elkötelezett keresztyének, a Bibliát nem ismerik, és még felekezeti identitásuk sincs.
7./ Tagságuk áldozatkészségének hiánya miatt a gyülekezetek jelentős része az anyagi csőd szélén áll, miközben egyes egyházi vezetők helyenként nagy fizetéseket zsebelnek be, és a puritán életvitellel egyébként is nehezen vádolhatóak. Egyre több a vád a lelkipásztorok úrhatnámságáról, és az elkeseredett panasz arról, hogy a lelkipásztorok az egyházközséget az egyházi törvényeket megcsúfolva, valamint a gyülekezet tagjait megalázó basáskodással vezetik.
8./ A világ egyre nyíltabban vádolja az egyházakat azzal, hogy a gyülekezetek egy része szolgáltató intézménnyé silányult, ezért az sem véletlen, hogy a lelkészeket egyéni vállalkozóvá óhajtja minősíteni. Többen azt is szóvá teszik, hogy egyházi újságjainkban és egyéb médiákban megjelent írások, nyilatkozatok a Biblia tanításától fényévnyi távolságban vannak; és vasárnapról vasárnapra zavarosabb tanítást olvashat az, aki még kezébe veszi sajtónk egyes termékeit.

Mindezek alapján sokan kérdezik azt, hogy vajon nem a válság jelei azok a szakadások, amiknek híre egyre gyakrabban felröppen a magyarországi vagy a kárpátaljai református egyházban, és ez immár témája a világi, sőt a nemzetközi híradásoknak is.
A vázlatos felsorolás után szeretnénk leszögezni azt, hogy - mivel az említett állítások tények és valóságosak, ezért - megfogalmazóikkal mi sem szeretnénk vitába szállni, azaz, a felsorolt jelek meglétét nem vitatjuk. De azt is fontosnak tartjuk, hogy a felsorolt jelekből jó és igaz konzekvenciákat próbáljunk levonni.

Először arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért tartják némelyek a felsoroltakat az egyház válságjeleinek?
A legáltalánosabban hangoztatott válasz: azért, mert az egyháznak nem ilyennek kellene lennie - és többen már sorolják is a szerintük megfelelő ismérveket. A Bibliát jobban ismerők az Apostolok cselekedeteiről írott könyv által bemutatott első, jeruzsálemi gyülekezetet példázzák, amitől - szerintük - a jelenlegi bizony eltér.

Másodszor tehát erre a kérdésre kell választ adnunk: Mihez mérjük, mihez viszonyítsuk a jelenlegi egyházi helyzetet? Mert különben az a veszély fenyeget bennünket, hogy mindenkinek, akinek van valamilyen "egyház-képe- az igaz egyházról, az ahhoz a mértékhez mér majd mindent.

Milyen az igazi egyház? - tesszük fel tehát harmadik kérdésünket.
Olyan, mint az első gyülekezet volt, vagy olyan, mint a korinthusi, vagy a laodiceai, illetve a thiatírabel, talán a pergamumbeli gyülekezet volt? Melyik az a paradigma, amit ma "egy az egyben- kellene utánoznunk?

Szerintem inkább tanulmányozzuk alaposabban és áttekintőbben a Bibliát azért, hogy mit is ismerhetünk meg az egyházról? Mert mi azt szeretnénk fel- és megismerni, amit Isten gondolt és jelentett ki róla.
Ha az egyház titkára vonatkozó kijelentést vizsgáljuk, és pl. az Ef 4,11-16; 5,25-27; illetve a Jel 21,2 bibliai részeket elemezzük, akkor azt figyelhetjük meg, hogy, amíg a Jelenések könyve megismertet egy eszményi, tiszta egyházzal, addig az apostoli levelekben olyanról olvasunk, ami Pünkösdkor megalakult, de utána folyamatosan változott, formálódott. Már az apostoli levelek és a Jelenések könyve is megismertet olyan gyülekezetekkel, amik a bűn miatt romlottak meg, folyamatos tisztulásra szorultak, de a megszentelődés útján kisebb nagyobb bukások és az azt követő megújulások (reformációk?) hatására mégis "továbbhaladtak-. Az Ef 4,11-15. versek egyértelműen utalnak arra, hogy az egyház élete belső és külső romlások-tisztulások változása volt és marad a történelem végéig. Arról is olvasunk, hogy az egyház csak az idők végén jelenik meg tökéletes dicsőségben (Jel 21,2), tehát itt a földi környezetben nem befejezett és tökéletes közösség . Az "idők végén- viszont már az lesz.

Ezt mi most még nem látjuk, sőt, olykor az ellenkezőjét tapasztaljuk, viszont a bibliai kijelentés alapján mégis hisszük, hogy az egyház az ő Ura előtt megjelenik majd dicsőségben. Ezért fogalmaz úgy a dogmatika tudomány, hogy "az egyház itt a földön a hit tárgya-. Nem azt állítja az Apostoli Hitvallás sem, hogy "látok-, hanem azt, hogy "... hiszek egy egyetemes keresztyén anyaszentegyházat...-. A Heidelbergi Káté 54. kérdése: "Mit hiszel a közönséges keresztyén anyaszentegyházról?-, s válasza: "Hiszem azt, hogy Isten Fia a világ kezdetétől fogva annak végéig... gyülekezetet gyűjt össze...- Ezzel arra a bibliai igazságra utal, hogy az egyház nem egy készen adott, statikus intézmény, hanem a választottak egybegyűjtésének folyamata, mozgása és helye. Meg kell tehát szabadulnunk attól a gondolattól, hogy Isten kétezer évvel ezelőtt Jeruzsálemben egy tökéletes, befejezett intézményt alapított, amit nekünk ma csupán "egy az egyben- utánoznunk kell, és ezzel minden rendben lesz.

Visszatérünk tehát előző kérdésünkhöz: Mihez viszonyítunk, amikor az egyház válságáról beszélünk? Található-e állandóság az egyházban?

Ha az egyház az egybegyűjtés életfolyamata, történése, akkor tartalmaz-e mégis olyat, ami örök, állandó és stabil, ami sohasem változik?
Igen, felismerhetünk két stabil pontot is. Az egyik egy személy, aki Jézus Krisztus. Az a Jézus, aki "tegnap és ma és örökké ugyanaz- (Zsid 13,8). Akié az egyház (Mt 16,18; 1Tim 1,15); aki az egyháznak feje, illetve az egyház az ő teste (Ef 2,22-23).
Az egyház másik változatlan eleme pedig az Ige és a Szentlélek. Ezért állítja a Heidelbergi Káté, hogy "Igéje és Szentlelke által- végzi Jézus Krisztus ezt az egybegyűjtést, és ezért mondja a Szentlélek, hogy az egyház az "igazság oszlopa-(1Tim 3,15), ti. a Bibliában kijelentett igazságé.

Az egyházban Jézus Krisztus munkálkodik, mégpedig szüntelenül. Nem arról van tehát szó, hogy kétezer évvel ezelőtt Jézus elindította az egyházat, majd magára hagyta, hanem arról, hogy ő ma is végzi elkezdett munkáját, sőt, egyszer be is fejezi azt.

Mi az a munka, amit folyamatosan végez, ami szünet nélkül történik? A Heidelbergi Káté - a már idézett 54. kérdés-feleletében - azt állítja, hogy "Isten Fia a világ kezdetétől annak végéig, Igéje és Szentlelke által az igaz hit egyességében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megtartja-. (Mt 28,19-20; 16,18; Jn 10,27-29; 11,52; Rm 8,28-30 stb.) Vagyis, az egyház egyrészt élő test, másrészt pedig olyan hely, ahova Jézus a választottakat egybegyűjti. A Szentlélek által elhívott, újjászült és megtérített ember ugyanis azonnal a Krisztus-testbe, az egyházba olttatik, mert ott tud növekedni, erősödni és megmaradni a hitben. Itt kap védelmet a Sátán és a világ támadásaival szemben; itt maradhat élő kapcsolatban azzal a Jézussal, aki azt mondta: "Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek-. Az igaz egyház ismertetőjele Jézus Krisztusnak ez a folyamatos egybegyűjtő munkája.

Munkáját pedig Igével, a Bibliával, mint eszközével végzi. Jézus Krisztus Igéje és Lelke által egybegyűjti, táplálja és kormányozza egyházát. Ezért az igaz egyház tagjai mindig imádkozó emberek, akiknek szüntelenül ismétlődő imádsága ez: "Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?-. Ha az egyház életét nem járja át ez az imádság, akkor hogyan tud engedni a fejnek? Hiszen az igaz egyház egy valakinek keresi az akaratát, és engedelmeskedik csupán: Krisztusnak.

Az egyház tehát nem emberek tulajdona, nem emberek ügye, ezért azt semmiféle emberi vagy démoni hatalom nem teheti tönkre. Az egyházat maga Jézus védi és oltalmazza. Ha tehát egy magát egyháznak nevező földi szervezetnek nincs kapcsolata az élő Krisztussal, nem történik benne egybegyűjtés, tagjai nem engedelmeskednek Krisztusnak és az Ige igazságának, és megszűnik az imádság, akkor az a szervezet bibliai értelemben nem nevezhető egyháznak.

Visszatérve alapkérdésünkre, hogy ti. válságban van-e az egyház, az elmondottak alapján azt a választ kell adnunk, hogy Krisztus egyetemes, egyetlen Egyháza, ami a Krisztus teste, amiről az Apostoli Hitvallás is szól, soha nincs válságban, hiszen ez Krisztus válságát jelentené, ami képtelenség.

Milyen értelemben beszélünk mégis az egyház válságáról?

Már a Bibliában, majd később az egyház történelmében is felismerhetjük, hogy az egyetlen, egész világra kiterjedő EGYHÁZ, un. rész-egyházakból (2. Helv. Hitv. XVII.), felekezetekből, gyülekezetek millióiból tevődik össze. Ilyen rész-egyház, pl. a Magyarországi Református Egyház is. Az EGYHÁZ viszont nem azonos egyik keresztyén egyházzal (felekezettel), semmiféle országos egyházzal, bár nem választható el egyiktől sem. Ugyanígy nem azonos egyetlen gyülekezettel sem, bár azoktól sem választható el. Viszont a felekezetek és egyes gyülekezeteik csakis az EGYHÁZ-ra való tekintettel neveztetnek ugyancsak egyháznak. Ennek hátterében az áll, hogy az Újszövetségben ugyanaz az elnevezés szolgál az egyház és gyülekezet megnevezésére, mivel a kettő lényegében azonos. Tehát egy nemzeti egyház (pl. MRE), vagy annak egyes gyülekezetei (pl. a Nagyvárad téri) a bennük lévő és megnyilvánuló EGYHÁZ miatt nevezhetők egyháznak. Egyébként a régi nyelvhasználatban az egyház szót használták a helyi gyülekezetre, de a nagyobb, un. egyháztestre is. Mai szóhasználat szerint viszont az "egyház- szó az egyetemes, illetve a nagyobb egységet jelenti, és általános értelmű. A "gyülekezet- szó pedig egyházi helyi alakulatot (jogi kifejezéssel: egyházközséget) jelent.

A Csel 6. és 15. fejezetben, majd az 1Kor 12,28-ban, vagy Ef 4,11-12-ben (stb.) felismerhetjük azt is, hogy Isten rendelése nyomán - a rend miatt - megtalálható a szervezeti, jogi; vagy, ha úgy tetszik, intézményes, hivatali elem (organizáció). Mert, ahol bűn által megrontott emberek élnek, ott megjelenik a rendbontó, szétdobáló (diabolikus) erő is. De az is egyértelmű, hogy az egyházban kell, hogy minden intézményes statikus elem (jogrend, tisztségek stb.) a gyülekezet (egyház) dinamikus, missziói-mozgalmi elemét védje a rendetlenséggel szemben. A statikus elem - más szóval a szervezet - tehát nem emberi találmány, hanem isteni rendelésre jött létre. (Bár némelyek téves látása szerint ez nem volt felfedezhető az első gyülekezetben.) Rendeltetése az volt, hogy segítse és szolgálja azt a munkát, amit Jézus Krisztus végez, vagyis az egybegyűjtést, a legeltetést, az oltalmazást.

Az egyházban a legnagyobb támadásnak és veszélynek mindig a dinamikus elem, a misszió (azaz az egyház lényege) volt és van kitéve, amit két irányból támad a Sátán. Az egyik a tévtanok felől érkezik, amik hatására az egyház eltér a Biblia igazságától, nem vállalja az evangéliumot, a kereszt botrányát, az üdvösség-kárhozat alternatíváját; és kritizálni kezdi Urának kijelentését és parancsait. Ez a támadás világszerte a liberális teológiai oktatás, a lelkészképzés felől indul, majd az üres és élettelen igehirdetésekben jut el a gyülekezetekhez.

A másik támadási felületként a statikus, a szervezeti elemet használja fel, amikor a szervezet, az ahhoz tartozó hierarchia, a reprezentáció, és demonstráció fontosabbá válik, mint a lényeg: az evangélium. Mivel a földi egyházban szüntelenül folyt és folyik a küzdelem azért, hogy benne az evangélium ereje kibontakozhasson, a reformátorok ezért is nevezték az egyházat harcoló, küzdő egyháznak: ecclesia militansnak.

Ha, tehát beszélhetünk az egyház válságáról, akkor azt ezen a két támadási felületen kell keresnünk! Ma is ott érhetők tetten az egyház legsúlyosabb válságai, ahol megromlik az igehirdetés és a tiszta bibliai tanítás, aminek következménye a hitélet romlása és a gyülekezeti élet haldoklása. Ha tapasztalható mégis valamilyen "mozgás-, azt legtöbbször a lelkipásztor produkálja nagy energiák befektetésével; de mihelyt abbahagyja, akkor leáll minden. A válság pedig úgy teljesedik be egyre több helyen, hogy széthull a gyülekezet; marad a templom meg a parókia - műemléknek.

A másik támadási felületnél pedig úgy jelentkezik a válság, hogy a statikus elem - a szervezet és a szervezethez tartozó épületek, illetve a hierarchia és reprezentáció - fontosabbá válik és aránytalanul több pénzt emészt fel, mint a misszió. A rész-egyházak eljuthatnak oda, hogy vezetőik, igehirdetőik már nem ezt kérdezik: "Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem?-, illetve már nem a bibliai igazságot keresik, hanem azt kutatják, hogy mit követel a korszellem, mi az, ami tetszik az embereknek. Törekvéseik annak demonstrálására irányulnak, hogy az egyházra szükség van a társadalomban, és hogy az a kulturális vagy karitatív tevékenység, amit végez, mennyire hasznos. A legnagyobb gondjuk pedig az, hogy milyen módon biztosíthatják egy-egy gyülekezet anyagi jövőjét. Az egyházak eljuthatnak oda, hogy az imádság lelke eltűnik, jelentősége megszűnik vezetői és tagjai számára; hiszen erre már nem érnek rá a sok elfoglaltság (aktivitás) miatt, így az imádság is formalitássá válik.
Ha ezek a jelenségek megnövekednek valamelyik rész-egyházban, akkor beszélünk annak, vagy ami a leggyakoribb, a rész-egyház igehirdetőinek, vezetőinek, gyülekezeteinek válságáról. Ami egyébként a vezető testületek, vagy, ahogy nálunk nevezik, a zsinat válságát is jelezik.

A válság igazi kérdései

A rész-egyházak (felekezetek és helyi gyülekezetek) válságával kapcsolatban érdemes három területet külön is megvizsgálni.
Az egyik a válság oka és jele, második a diagnózis, harmadik a megoldás.
a.) A válság okaként már többet is megneveztünk az eddigiek során. Ha ezeket az okokat - és annak megnyilvánuló jeleit - a Magyarországi Református Egyház igehirdetői szolgálatában, gyülekezeteiben, és az egyházi szervezet működésében keressük, akkor több ilyet is találunk.
A legsúlyosabb problémának az igehirdetés válságát tartjuk, ami mögött az igehirdetők Jézus Krisztushoz, továbbá a Bibliához és református hitvallásainkhoz való személyes viszonyának rendezetlensége áll.

Mert nagy a különbség aközött, ha valaki a Biblia szövegéről beszél, vagy Krisztust, mint Megváltót és a megváltást hirdeti. Krisztust ugyanis csak az tudja hirdetni, aki maga is hiszi a megváltást, akinek vele élő kapcsolata van. Ha olvassuk újságjainkat, nézzük TV műsorainkat, akkor legtöbbször az a tapasztalatunk, hogy csak a "lényeg-: azaz Krisztus és a megváltás, vagyis az evangélium hiányzik azokból.

De a templomok országszerte üresen ásító padjai sem csak az unalmas, hanem éppen az evangéliumot nélkülöző prédikációkról árulkodnak. Akkor pedig mitől elevenedik meg a sok közömbös és passzív egyháztag? Érthetetlen, hogy a válság ijesztő statisztikai jelei nem foglalkoztatják az egyházi felelősöket; az okok megnevezését pedig vagy tabunak tartják, vagy nem is látják. Félnek szembe nézni azzal a ténnyel, hogy milyen sok lelkészi állás és gyülekezet szűnne meg akkor, ha az állam nem támogatná az egyházat, és az csak a gyülekezet tagjaira szorulna! (Lehet, hogy ezért az állításért majd én is "szorulok-?)


A válság oka az is, hogy ahogyan az igehirdetések területén, úgy a gyülekezetek működésénél sem meri egyházunk vállalni a bibliai normák kimondását és érvényesítését. Egyházunk vezetésének és igehirdetőinek jelentős része mintha elfelejtette volna, hogy az "egyház... az igazság oszlopa-, így a vezető testületek, a zsinat és a vezetők fő feladata a tanítás tisztasága feletti őrködés lenne.

Tankérdésekkel, a bibliai igazságok tisztázásával zsinatunk "emberemlékezet óta- nem foglalkozott, ezért aztán nálunk mindent lehet - következmények nélkül - tanítani.
Megdöbbentő, pl., hogy az egyháztagság, keresztség, az úrvacsora, a presbiteri tisztség kérdéseiben milyen nagy a tájékozatlanság, illetve idegen a Bibliától és hitvallásainktól idegen a gyakorlat. Éppen ezért anarchia tapasztalható sokszor egyháztagjaink és presbitereink között is. Költői a kérdés, de tegyük fel: Elmondható-e gyülekezeteink tagságáról, hogy az "igaz hit egysége- köti őket össze, a Heidelbergi Káté 54. kérdés-felelete jellemzi az egyházat? Milyen hitet vall sok egyháztagunk, presbiterünk, lelkipásztorunk és több világi tisztségviselőnk? Valójában mennyi embert nevezünk teljes jogú egyháztagnak, olyanokat is, akiknek az igaz hithez szemmel láthatólag semmi köze nincs? Ha megkérdeznénk őket, hogy mit hisznek Jézus Krisztusról, megigazulásról, újjászületésről, a kiválasztásról, feltámadásról stb., akkor ugyan mit válaszolnának? Nem kellene-e ezeket az embereket szembesíteni a bibliai normákkal a nagy "egybemosások- és "elkenések- helyett?

Mivel az egyháztagok döntő többségének semmi köze az élő Krisztusban gyökerező igaz hithez, ezért ennek a helyzetnek következménye az, hogy ezek az egyháztagok választanak többségi szavazat alapján presbitereket, lelkipásztorokat, sőt közülük lesznek presbiterek, vagy egyházi vezetők. Szavazataik alapján születnek presbiteri döntések, zsinati határozatok, illetve választanak lelkészi és egyházi tisztségekre embereket. De a válság jele az is, hogy a gyülekezetek imádkozó tagsága a legtöbb helyen néhány emberre zsugorodott. Egyházunk és gyülekezeteink imaélete alig mutat életjeleket, a kétes értékű "jeleket- pedig legtöbbször a pénz körül támadt viszályok jelentik.

S ha már az anyagiaknál tartunk, akkor feltűnő jelenség az, hogy milyen kevés pénz jut az egyház egybegyűjtő, misszióra nevelő és motiváló munkájára, s milyen sokat (anyagiakat és energiát) áldoz egyházunk a struktúra konzerválására. Ennek következtében pedig az egyház vezetősége és a gyülekezetek között mélyül a szakadék. Ezek a jelek persze nem új keletűek, de újra megjelentek.

b.) Következő feladatunk az, hogy állítsunk fel diagnózist, illetve vonjunk le konzekvenciákat (következtetéseket) a jelekből. Egyesek hajlanak arra a nagyon radikális és általánosító megállapításra, hogy ezek a jelek utalnak, pl. a Magyarországi Református Egyház halott voltára. Mások óvatosabban fogalmaznak, és a látható ill. láthatatlan egyház áldialektikája mögé menekülve azt mondják, hogy éles határvonalat kell húznunk a látható és láthatatlan egyház közé. Sokan állítják, hogy a láthatatlan egyház a lényeg, ez az igazi, a látható pedig úgyis megég az ítélet tüzében.

Ez a szemlélet azonban idegen a Bibliától. A látható ill. láthatatlan egyház fogalmát ugyanis a hitvallások és a dogmatikusok nem két egyház megnevezésére használják, hanem annak érzékeltetésére, hogy a láthatatlan egyházat (amibe a választottak tartoznak) a maga teljességében csak Isten látja. De ez nem azt jelenti, hogy a láthatatlan egyház tagsága itt a földön ne lenne mégis látható.

A látható és láthatatlan egyház megjelölés ugyanis ugyanannak az igaz egyháznak két "oldalára- vonatkozik. A láthatatlan egyháznak, ha nem is a teljességében, de láthatóvá kell válnia ebben a világban. Ezt a Biblia követelményként tárja a hívők elé, amikor így szólít fel a Szentlélek: "Álljon el a hamisságtól minden, aki a Krisztus nevét vallja!- (2Tim 2,19). A Heidelbergi Káté pedig - a már idézett 54. kérdés-feleletében - azt írja, hogy abban válik láthatóvá az igaz egyház, hogy az "igaz hit egysége- köti össze őket. Victor János theologiai tanár eszméltető sorait hadd idézzem: "A láthatatlan egyház valósága láthatóan elsősorban az egy helyen lakó hívők gyülekezeteiben jelenik meg, és rejtelmes élete ezeknek az életében válik szemlélhetővé. Aki látni akarja a láthatatlan egyházat... annak itt kell azt keresnie. Ezért van az, hogy az Újtestamentum nyelve az ilyen helyi gyülekezeteket nemcsak ugyanazzal az ’ekklesia’ névvel jelöli, hanem róluk ugyanolyan jelzőkkel és állítmányokkal beszél, amelyek az egyházat a maga egészében illetik meg.-

Egyházunk állapotával kapcsolatban diagnózisunk tehát a következő: Egyrészt újra olyan krízis és válság helyzetben van, mint amibe a történelem folyamán többször is került.
Másrészt, mivel egyházunknak ma is vannak gyülekezetei, ahol Krisztus maga szól az igehirdetésekben, ezért ott láthatók az élet jelei, azaz láthatóan is történik a választottak egybegyűjtése, és tagjai törekszenek az igazság oszlopaivá lenni, a biblikus rendet megvalósítani.
Ezért nem mondhatjuk azt, hogy egyházunk mindenestül halott, vagy teljesen a Sátán zsinagógája. Ugyanakkor arra is rá kell mutatnunk, hogy bizonyos helyeken és gyülekezetekben valóban halott, és ott nincs is egyház. Máshol viszont még él, de megromlott.
Ahol nincs egyház, ott mindent újra kell kezdeni! Ahol megromlott, ott pedig sürgős és komoly reformációra szorul. De meg kell szabadulnunk attól a téves szemlélettől is - amibe sokan esnek a református egyház kritikusai közül -, hogy mi is azonosítsuk azt akár a benne folyó teológiai oktatással, akár annak csúcsszerveivel, vagy vezetőivel!
A Biblia ugyanis "gyülekezet--ben gondolkodik, így azt valljuk mi is, hogy az egyház ott él, ahol "az igaz hit egységében- gyűlnek össze emberek, ezért ott van közöttük Jézus Krisztus.

c.) A megoldást először általánosságban szeretnénk megfogalmazni: Vissza a Bibliához, és hitvallásainkhoz! Ha szűkítve fogalmazunk, akkor: Vissza a Biblia megfeszített, feltámadott és az Atya jobbján uralkodó Krisztusához! Ez a visszatérés a gyülekezetekben elsősorban az evangéliumot továbbadó (evangélizáló), és a biblikus tanítást közvetítő igehirdetésben kell, hogy megtörténjék. A megváltás evangéliumát kell, hogy hirdessék megszentelt életű igehirdetők!

Ezzel rámutattunk arra is, hogy a válság megoldásának helye és kiindulópontja a gyülekezetekben van. Minden lelkipásztornak, hívő presbiternek és élő hitű egyháztagnak a saját gyülekezetére kell koncentrálnia, és ott kell bátran kiállnia a bibliai igazságok mellett. Még akkor is, ha ez nehéz feladat, és akkor is - amire gyakori példa van -, ha a lelkipásztor is ellenük fordul.

Annak érdekében viszont, hogy az erre vállalkozó lelkipásztorok, presbiterek, egyháztagok, egyházi vezetők ne maradjanak magukra, országos mozgalmat kellene indítanunk, amihez gyülekezetek, presbiterek, lelkipásztorok, sőt egyházi vezetők is csatlakozhatnának. Ők elkötelezhetnék magukat arra, hogy gyülekezetükben a Biblia tanításához és azokhoz a hitvallásokhoz hűen járnak el, amikhez csatlakozva 1567-ben, Debrecenben, gyülekezetek egy csoportja megalakította hazánkban a református egyházat!

Ennek gyakorlati megvalósítása történhetne a következők szerint is.

1.) Országos reform-mozgalom indulhatna az egyházban olyan lelkipásztorok, presbiterek, egyháztagok, esetleg presbitériumok és gyülekezetek összefogásával, akik a jelenlegi, un. népegyházi gyülekezetek reformációját a Biblia és hitvallásaink szellemében sürgetőnek tartják. Erre a felismerésre az a meggyőződésünk indít, hogy az egyházban reformáció nem attól lesz, ha néhányan kilépnek a jelenlegi struktúrából, hanem, ha a gyülekezeteken belül egyre többen rálépnek a bibliai útra, és bátran megkezdik a változtatást

2.) A mozgalom tagjai, szervezete világosan megjelölhetné a reformációt legsürgetőbben igénylő területeket, annak tartalmi elemeit. Gyülekezetekben, konferenciákon, egyházi gyűléseken ismertethetnék a Biblia és hitvallásaink legfontosabb tanításait, amit az üdvösség útjáról, a biblikus gyülekezeti élet lényegéről; közelebbről az egyháztagság, a keresztség és úrvacsora lényegéről, feltételeiről tudni kell. Bemutathatnák, hogy mit tanít a Biblia a diakóniáról, az egyházfegyelemről, az egyházi tisztségekről, a zsinat feladatairól. Tudatosíthatnák, hogy a misszió (bel- és külmisszió) az egyháznak nemcsak kötelessége, hanem olyan tulajdonsága, ami nélkül elveszti identitását.
Ugyanakkor a mozgalomhoz csatlakozók elköteleznék magukat arra, hogy saját gyülekezetükben fáradozni fognak azon, hogy a rájuk bízott gyülekezetek visszatérnek majd az ige tiszta hirdetéséhez, a sákramentumokkal való helyes éléséhez, a diakónia és misszió, valamint az egyházfegyelem biblikus gyakorlásához. Vállalnák azt, hogy csak Jézus Krisztusba vetett hitét megvalló férfiakat választanak presbiternek vagy tisztségviselőnek. Továbbá missziói célkitűzésük lenne - főként városokban - olyan új gyülekezetek plántálása is, amelyek már bibliai normák alapján működnének.

3.) A mozgalom legfontosabb eszköze az imádság lenne, amiben az a hitünk jutna kifejezésre, hogy minden megújulás csakis a szuverén Isten kegyelméből kezdődhet. Ezért a mozgalomhoz csatlakozók vállalnák, hogy rendszeresen imádkoznak egyházunkért. Másik eszközük a gyülekezetek rendszeres tanítása, bibliaiskolai tanfolyamok szervezése, konferenciák rendezése, tartása lenne, amihez a médiát is felhasználnák. Ezek az eszközök a tájékoztatást, de ha szükséges, a nyomásgyakorlást is szolgálhatnák, hogy, ti. az egyház felelős vezetői maguk is készek legyenek a reformáció munkálására - ne pedig a szakadék túlsó feléről kiabáljanak át, és hivatkozzanak fontos elfoglaltságaikra.

4.) A mozgalomhoz csatlakozók vállalhatnák azt is, hogy elhatárolódnak minden olyan tanítástól, irodalomtól, gyülekezeti és egyházi gyakorlattól, ami a Biblia és hitvallásaink tanításával ellenkezik. Ezek ellen együttesen emelnék fel szavukat, képviselőiket bojkottálnák, sajtótermékeiket nem vásárolnák, és nem terjesztenék. A mozgalomhoz csatlakozó gyülekezetek pedig a Bibliától és hitvallástól idegen tanokat hirdető, és az élő evangéliumot nem hirdető lelkészeket nem választanák meg lelkipásztorukká, presbiterükké.
Ugyanakkor felszólíthatnák a Bibliához és hitvalláshoz hűtlen gyülekezeteket, presbitériumokat, lelkipásztorokat, hogy térjenek vissza azokhoz a dokumentumokhoz, amelyek körül a magyar református egyház megalakult.

Kedves Hallgatóim!

Tapasztalatom az, hogy sokan vagyunk azok, akik szenvedünk attól a válságtól, amiben egyházunk évtizedek óta él. Szenvedünk és keressük mindazok kezét, akikkel összefoghatnánk a megoldás és megújulás érdekében. Megvallom, hogy tusakodásaim és másokkal való testvéri tanácskozásaim során én a fentebb elmondottakig jutottam. De kész vagyok - és talán a Biblia Szövetség nevében is mondhatom hogy, készek és nyitottak vagyunk - minden jobb és biblikusabb megoldási javaslat megvizsgálására, a másoktól való tanulásra és a reformációt kívánókkal való összefogásra.
Az ismertetett megoldást azért szorgalmazzuk más megoldásokkal szemben, mert hitünk - és a korábbi ébredésekből szerzett tapasztalataink - szerint református egyházunkban megvan a pozitív változás lehetősége.
Bár sokan vagyunk, akik szeretnénk a változást, de az a kérdés, hogy vagyunk-e elegen? Ha erre a reformációra még nem érett meg lelkipásztoraink és presbitereink legalább tíz százaléka, és nem születik országos, esetleg regionális összefogás, akkor a válság tovább eszkalálódik (fokozódik), és marad az a lehetőség, hogy ki-ki a maga gyülekezetében kezdheti végezni a reformáció felvázolt munkáját, ami sokkal eredményesebb lenne kiterjesztett összefogás esetén.