Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Esketés

Az Úr Jézus Krisztus mondja:

„Azért elhagyja az ember apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Azért többé nem kettő az, hanem egy test. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” Márk evangéliuma 10, 7-9

FONTOS TUDNIVALÓK AZ ESKETÉSRŐL

Házasságuk megáldását csak azok kérhetik:

1. Akik a házassági szövetségüket, az Isten előtt kimondott ESKÜT komolyan szeretnék venni és erről nyilatkoznak is.

2. Akik meg vannak keresztelve és konfirmációs fogadalmat tettek, vagy készek a keresztség felvételére. (A felek egyikének mindenképpen reformátusnak kell lennie.)

3. Akik vállalják a jegyesoktatáson való rendszeres részvételt:

-  Ahol egy felkészítő oktatás keretében megismerik Isten akaratát a házasságról.

-  Ahol megbeszélik a házassági ESKŰ szövegének üzenetét.

-  Ahol tájékoztatást kapnak a templomi szertartás menetéről.

A házasságkötés megáldására kizárólag a polgári esküvőt követően kerülhet sor,

ezért a templomi szertartás megkezdése előtt, be kell mutatni az anyakönyvezető előtt kötött házasságot igazoló okiratot!

A házasságkötési szertartás tervezett időpontja előtt több hónappal előre be kell bejelentkezni a Lelkészi Hivatalban.

(Szükséges a keresztlevél és érvényes személyi igazolvány és minden esetben kérjük az adatkezelésre vonatkozó nyilatkozatot!)

***

 

AZ ESKETÉSI SZERTARTÁS ANYAGI VONZATA

Az esketési szertartásnak 2 anyagi vonzata van:

I.)

Egyházközségünk Presbitériuma 5/2019. határozatában úgy döntött, hogy abban az esetben, ha valaki esketési szertartást kér gyülekezetünktől, de nem tagja az Egyházközségünknek, vagy az utóbbi három évben nem fizetett Egyházfenntartói JÁRULÉKOT, attól három évre visszamenőleg (évente 10.000Ft.) kérhetjük ennek rendezését, azaz 30.000,-Ft-ot.

II.)

A Presbitérium a fentiek alapján az esketési szolgálat megtartásáért kérhető  STOLÁRIS adomány alsó határát is 30.000,-Ft-ban határozta meg.

(A Presbitérium ezt az összeget évente felülvizsgálhatja és módosíthatja.)

 

***

A személyes adatfelvételre, megbeszélésre, az anyagiak rendezésére a templomi hivatalban kerül sor gyülekezeti alkalmaink után.   Vasárnap: 11:00-11:30

Templomunk címe:1158 Bp. Sztárai M. tér 3.  E-mail:pestujhely@bpeszak.hu

 

***

Bejelentkezés előtt, az alábbiakat  videókat KÉRJÜK TANULMÁNYOZNI!

A HÁZASSÁG, CSALÁD, SZEXUALITÁS KÉRDÉSEIRŐL

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának állásfoglalása:ITT

Alföldy-Boruss Dezső: A HÁZASSÁG ALAPJA ÉS ÉRTELME:ITT

LÉTEZNEK igazán tiszta és boldog szerelmek?!:ITT

Kívánom, legyen csodaszép a házasságod!:ITT

 

***

REFORMÁTUS ESKÜVŐ

A házasság egy FÉRFI és egy NŐ Isten előtt kedves szövetségi kapcsolata,
Isten és az Ő népe közötti szövetségi kapcsolat képe.

A házasság az embernek Istentől kapott normális létformája.
Minden gyermeknek ebben a védett szövetségi kapcsolatban kellene megszületnie.
Éppen ezért örülünk, ha gyülekezetünk közösségében kívánnak életre szóló szövetséget kötni, házastársi kapcsolatukra áldást kérni a párok.

A református házasságkötési szertartás középpontjában Isten igéje, az igehirdetés áll.
A szertartás kiemelkedően ünnepélyes mozzanata a házastársi ESKŰ nyilvános elmondása a vőlegény és a menyasszony részéről.

 

***

A házassági ESKŰ így szól:

„Én, ... esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten, hogy ...-t, akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem. Szeretetből veszem el őt / megyek hozzá, Isten törvénye szerint, feleségül. Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig vagy holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője / segítőtársa leszek. Isten engem úgy segítsen! Ámen.

 

Házasságkötés megáldásának liturgiája:

  • Bevonulás
  • Apostoli köszöntés
  • Ének
  • Fohász (imádság)
  • Textus (igeolvasás)
  • Igehirdetés
  • Házassági eskü
  • Intelem (figyelmeztetés az eskü megtartására)
  • Imádság
  • Úri imádság (Mi Atyánk ...)
  • Áldás
  • Ének
  • Kivonulás

***

A HÁZASSÁG, CSALÁD, SZEXUALITÁS KÉRDÉSEIRŐL

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának állásfoglalása

Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat." 1Mózes 2,18

„Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté." 1Mózes 2,24

 

I.    A Magyarországi Református Egyház a Szentírás alapján (1Móz 1,27; 1Móz 2,24; Ef 5:32 vö. II. Helv. Hitv. XXIX.2.) a házasságot, mint egy férfi és egy nő életre szóló szövetségi kapcsolatát, Isten jó teremtési rendjének tartja.

Bár a házasság és család intézménye napjainkban megrendülni látszik, mi a hagyományos felfogást megalapozó bibliai kijelentés értelmében valljuk, hogy a családi élet alapja a házasság, melyet Isten gyermekekkel áldhat meg, részesítve a házasfeleket ez által az élet továbbadásának teremtői áldásában is. Ezt a bibliai rendet erősíti meg az a tapasztalat, hogy a tartós, monogám házasságban teljesedhet ki két személy szeretetkapcsolata. Ez teremt érzelmi, jogi és anyagi biztonságot mind a szülők, mind gyermekeik számára.

Tudatában vagyunk, hogy a gyermekek sokirányú fejlődése leginkább a harmonikus családi légkörben biztosított. Ezért a család a teljes és az egészséges társadalmi élet megalapozója is.

 

II.   Valljuk, hogy a bűn egész emberi természetünket megrontotta, és ez alól nem kivétel a férfi és nő kapcsolata sem. Ennek következtében a házasság válságba juthat, formálissá válhat, felbomolhat. Noha a szexualitás Isten ajándéka maradt, eszközévé válhat az önzésnek. A felelőtlen kapcsolatok és önző vágyak gátlástalan kiélése számtalan egyéni és közösségi kárt okoz (pl. művi abortusz - a MRE Zsinatának állásfoglalása a magzati élet védelmében - Ref. Egyh. 1992/júl-aug. 182. old.).

Ezért szorítja mederbe Isten törvénye a szexualitást: "Ne paráználkodjál!" (2Móz 20,14) Hitvallási irataink szellemében valljuk: e parancsolat pozitív tartalma, hogy tiszta életet kell élnünk a házasságban is. "Mivel testünk és lelkünk egyaránt a Szentlélek temploma, Isten azt akarja, hogy mindkettőt tisztaságban és szentségben megőrizzük. Megtilt tehát mindenféle tisztátalan cselekedetet, magaviseletet, beszédet, gondolatot, kívánságot, és mindazt, ami az embert erre ingerelhetné." (Heid.Káté 108/109. kérdés.-felelet)

Korunkban, amelyet a szexuális forradalom korszakának is neveznek, a keresztyének - minden emberrel együtt - nagyobb kísértéseknek vannak kitéve, mint azokban az időkben, amikor maga a társadalom ítélte meg szigorúbb normák szerint a fenti parancsolat ellen vétőket.

Nem gondoljuk, hogy a megelőző korszakok emberei jobbak lettek volna, a mi korunkéi pedig bűnösebbek lennének, hiszen az Ige szerint "mind elhajlottak valamennyien megromlottak, nincs aki jót tesz, egyetlenegy sincs" (Róma 3,12). Mégis, kötelességünk felhívni egyházunk és népünk figyelmét olyan aktuális bűnökre, mint pl. a szabad nemi élet, a pornográfia, a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás bármely formája, és ezek következményeinek felelőtlen kezelése.

Mindennek tömeges és korlátlan bemutatása és terjesztése különösen gyermekeink személyiségének fejlődésére hat károsan, fertőzi a közerkölcsöt és kiindulópontja lehet a bűnözés számos formájának.

Bűnbánattal valljuk meg, hogy a tisztaság és a hűség erényeit egyházunk sem tudja kellő erkölcsi erővel megjeleníteni a világban. Fájlaljuk és helytelenítjük az egyházunk tagjai és tisztségviselői között is előforduló házassági válásokat (a Zsinati Bíróság jogegységi határozata - 5/1985. bír. szám). Mégis, valamennyi kortársunkkal szolidaritást vállalva hirdetjük Isten kegyelmét, a megtérés evangéliumát és az újrakezdés lehetőségét, amelyet mind egyéni, mind közösségi életünk erkölcsi megújulása egyetlen lehetőségének tekintünk.

III.    Ezzel a lelkülettel szólunk korunknak arról a jelenségéről is, amely a külön neműek élettársi és az egyneműek tartós kapcsolatát a házassággal egyenértékűnek kívánja feltüntetni. Ismeretes előttünk, hogy vannak embertársaink, akik öröklött, vagy szerzett hajlamként saját nemükhöz vonzódva képtelenek a teremtési rend szerinti házasságra. Magát a hajlamot erkölcsileg nem minősítjük. Ezen testvéreinket lelkigondozói tapintattal fogadjuk, mély emberi drámájukat megértéssel és diszkréten kezeljük. Őket az emberi méltóságot sértő, mindenfajta diszkriminatív magatartással szemben kötelességünk megvédelmezni.

 

Mivel azonban a homoszexuális gyakorlatot mind az Ó-, mind az Újszövetség elítéli, s azt a házasságtöréssel egyenlő súlyú bűnnek tekinti (3Mózes18;45. Róma 1,26k),

ezért egyházunk az ilyen kapcsolatokat elfogadni nem tudja,

ezek egyházi megáldását lehetetlennek tartja.

Mindezekből az is következik, hogy az ilyen életvitel vagy annak propagálása a lelkipásztori és vallástanári hivatással, valamint az e hivatásokra felkészítő képzéssel és mindennemű egyházi szolgálattal összeegyeztethetetlen.

A házasság és a család védelme érdekében egyházunk kötelessége tiltakozni az ellen is, ha a törvényhozás a házassággal azonos értékűnek kívánja tekinteni a homofil párok együttélését, lehetővé téve számukra gyermekek örökbe fogadását.

E tekintetben a magyar Alkotmánybíróság házassági értékeket védő állásfoglalásával (14/1995. (III. 13.) AB határozat, Magyar Közlöny 1995/20 (III.13.)) és a jelen hatályos családjogi törvény vonatkozó rendelkezéseivel (A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. sz. törvény 10. §) értünk egyet.

IV.       A Magyarországi Református Egyház Zsinata tudatában van, hogy állásfoglalása eltér mind a szekularizált társadalom egy részének felfogásától, mind néhány külföldi egyház vélekedésétől, meggyőződésétől. Mindazonáltal állásfoglalásunkat mégis - a "jobbra taníttatás" hitvallásos örökségével egyezően - azzal az Igéhez kötött lelkiismereti szabadsággal hozzuk meg, hogy "Istennek kell inkább engedni" (Apostolok Cselekedetei 5,29), mintsem a korszellemnek.

Budapest, 2004. május 6.

...

„FÉRFIAK! ÚGY SZERESSÉTEK FELESÉGETEKET, AHOGYAN KRISZTUS IS SZERETTE AZ EGYHÁZAT, ÉS ÖNMAGÁT ADTA ÉRTE." Efezus 5,25

...

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 144, összesen: 505273

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...