Nyomtat Elküld Olvasási nézet

HÍVÓ SZÓ hírlevelünk

 

 

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség hírlevele

Szerkeszti: Trencsényi László lelkipásztor

 

Bp.Pestújhelyi Református Egyház

Hívó Szó hírlevele 162. szám

2023. december

ISTENÜNK SZERETETÉVEL TELJES
ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPET
kívánunk minden testvérünknek!


„Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoz-nak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára." (Lukács 1, 78-79)


A karácsony legfontosabb üzenete az, hogy az Úr Jézus-ban az ÉLET érkezett a földre, aki szeretetével önmagához hívja, és szívére öleli a MEGTÉRŐ bűnösöket. Így ölel magához most minket is, mert mind a mai napig Jézus Krisztus szeretetéből élünk, Aki drága áron váltott meg minket. Azért élünk még, mert Ő eljött a mennyből, hogy a bűnösöket megmentse, meggyógyítsa, életüket rendezze! Az Úr Jézus ma is hívja a bűnösöket megtérésre. Boldog, aki engedelmeskedik neki!


Ünnepi alkalmaink
2023. DECEMBER

24. Advent 4. vasárnapi istentisztelet 10h.
24. Karácsonyi gyermekműsor 15h.
25. Karácsonyi istentisztelet úrvacsorával 10h.
26. Karácsonyi istentisztelet úrvacsorával 10h.
28. Bibliaóra 18h.
31. Istentisztelet 10h.
31. Óévi istentisztelet 16h.
2024. Január 1. Újévi istentisztelet úrvacsorával 10h.

***

Isten összes SZERETTEINEK
szigorúan át nem ruházható felelőssége
***

Követni az Úr Jézus Krisztust! (Márk 1,17)
Istenhez méltó módon viselkedni! (1Thessz 2,12)
Mindent Isten dicsőségére tenni! (1Korinthus 10,31)
Az igazságot követni szeretetben! (Efezus 4,15)
Megítélni, hogy mi a rossz és mi a jó! (Filippi 1,10)
Megvizsgálni a lelkeket! (1János 4,1)
Mindent megpróbálni! (1Thesszalonika 5:21)
Vigyázva és imádkozva a hitben erősen megállni! (Máté 26:41) (1Korinthus 16:13)
Óvakodni a hamis prófétáktól! (Máté 7:15) (Fil 3,2)
Józannak és ébernek lenni! (1Péter 5:8)
Mindentől őrizkedni, ami gonosznak látszik! (1Thesszalonika 5:22)
Megharcolni a nemes harcot! (1Timótheus 2,18)
Törekedni az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre! (2Timótheus 2,22)
Törekedni mindenki iránt a békességre és a szent életre! (Zsidók 12,14) (Róma 12,18)

***
Az Úr Jézus Krisztus mondja:
„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak." (Márk 13,31)

 

***

ISTEN ÜDVÖZÍTŐ KEGYELME MEGJELENT
„Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek." (Titus 2,11)

Aki ma a Szentföldön, Betlehemben jár, az Úr Jézus Krisztus születése helyén egy 14 ágú ezüst-csillagot láthat a következő felirattal: HIC DE VIRGINE MA-RIA JESUS CHRISTUS NATUS EST (Itt született Jézus Krisztus Szűz Máriá-tól.)

A karácsony, Isten testet öltött szeretetének, az Úr Jézus Krisztusnak az ünnepe! Mi az Úr Jézus Krisztus testetöltését (latinul=inkarnáció), ünnepeljük, Őt, aki kétezer évvel ezelőtt Betlehemben született Szűz Máriától.
A Szent Biblia így tudósít erről a tényről a Filippi levél 2. fejezetében:
„Megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, Megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig."

Az Úr Jézus Krisztus testetöltése a legnagyobb ajándék a világ számára.
Ő a megtestesült SZERETET.
Ő a megváltó SZERETET
a megszabadító SZERETET ,
a megmentő SZERETET ,
a megtartó SZERETET
és éltető SZERETET.
Ő, A SZERETET!
...
Az Úr Jézus Krisztus önfeláldozó szeretete nélkül nincs célja,
nincs tartalma, nincs megoldása és nincs értelme az életnek.

Nélküle minden érték hiányzik.
Nélküle tragikusan hiányzik minden, ami igazán lényeges és fontos az életben!
Nélküle nincs bűnbocsánat, nincs kegyelem, nincs szeretet, nincs igazság, se va-lódi boldogság, se békesség, se nyugalom, se szabadság, se üdvösség.
Nélküle állandó a stressz, a lét és üdvbizonytalanság, folyamatos az idegesség, szünet nélküli az aggódás, biztos a csalódás, elkerülhetetlen a meghasonlás, ga-rantált és látványos az összeomlás.
A krisztusi szeretetkohézió nélkül, szemünk láttára
ATOMJAIRA FOSZLIK A CIVILIZÁCIÓ!

Egyedül Jézus Krisztusra van szüksége ennek a kegyetlen, hitetlenségbe dermedt, meghasonlott, tisztátalan és erkölcstelen, céltalan világnak.
Az egyetlen megoldás, az Úr Jézus Krisztus keresztje, mint mennyei iránytű im-már kétezer éve kitörölhetetlenül ott áll az emberiség sorsának centrumában.

Kétezer éve a Tőle kapott kegyelmi időben élünk, mivel mindez ideig az Ő irán-tunk való érthetetlen és mérhetetlen szeretete TARTOTTA MEG a világot.


AZ ÉLŐ, ÉLETMENTŐ, ÉLETFORMÁLÓ, ÉLTETŐ EVANGÉLIUM
Az Úr Jézus evangéliuma a legjobb hír, amit ember valaha hallott.
Minden embernek meg kell tudnia, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Úr,
a halálon is győztes Király, Aki nélkül nincs értelme és megoldása az életnek.
Nélküle nincs igazi boldogság, se valódi békesség, se üdvösség.

Akik szeretik és hűségesen követik drága Megváltójukat, Jézus Krisztust, tisztá-ban vannak vele, hogy mit tett értük a Golgotán és tudják, hogy csak a Tőle ka-pott kegyelemből élhetnek, de nem akárhogyan, hanem csakis az Ő nagy nevének dicsőségére. (Efezus 1,12)

Az Úr Jézus Krisztus mindent megtett értünk!
Ő a hű tanú, aki a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az Ő vére által. (Jelenések 1,5) Ő nem fog cserbenhagyni minket soha.
Az Úr Jézus Krisztus mondja:
„Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." (János 10,10)
„Én azért születtem és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igaz-ságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra." (János 18,37)

Az Úr Jézus Krisztus értünk jött a Földre, azért, hogy:
• megmentsen minket bűneinkből, a pokoltól a kárhozattól,
• megbékéltessen minket, bűnös embereket a szent Istennel,
• az ördög munkáit lerontsa bennünk,
• valódi szabadságra megszabadítson fel minket,
• világosságot gyújtson a mi sötét szívünkben,
• Lelke által megerősítsen, megvígasztaljon, oltalmazzon, vezéreljen,
• életünk legyen, és örök élettel ajándékozzon meg.

Mi csak az Ő mérhetetlen szeretete által kaphattunk kegyelmet, és azóta is meg-kapjuk a mindennapi lelki nyugalmat, békességet, biztonságot.

Boldog ember az, aki Ővele éli életét, és a drága kincsünket az üdvözítő hitünket a legnagyobbra értékeli és ebben a hitben mindvégig és minden körülmények között hűségesen megmarad.
Ő garantáltan meg fogja adni gyermekeinek azt, amit megígért:
az élet koronáját, az igazság koronáját, a dicsőség hervadhatatlan koronáját.

Istentől rendelt küldetésünk az, hogy mi is adjuk tovább hűségesen és hitelesen a ránk bízott életmentő evangéliumot, mert tudjuk, hogy Jézus Krisztusra van a legnagyobb szüksége ennek a hitetlenségbe dermedt világnak. Várjuk felkészül-ten, a mi dicsőséges Megváltónkkal, az Úr Jézus Krisztussal való áldott és örök találkozást Neki szentelt élettel, szívvel-lélekkel, boldogan és szabadon!

Trencsényi László

AZ EGYHÁZFENNTARTÓI JÁRULÉKRÓL
A Bp. Pestújhelyi-Újpalotai Református Egyház-község Presbitériuma 5/2023. határozatában úgy döntött, hogy Egyházközségünkben
2024. január 1-től az egyházfenntartói já-rulék ajánlott összegének alsó határa ez-után 12.000,-Ft/év legyen.
***
AZ ADOMÁNYOZÁSRÓL
„Emlékezzetek meg az Úr Jézus szavairól. Mert Ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kap-ni.” (Apostolok Cselekedetei 20,35)
Szeretettel és hálás szívvel fogadjuk továbbra is az adományokat, mellyel gyülekezetünk életét kívánják támogatni.
Számlaszámunk:
11715007-20125806

 

 

 

 

Bp.Pestújhelyi Református Egyház

Hívó Szó hírlevele 161. szám

2023. november

A Jelenések könyve boldognak nevezi azokat, akik hűségesen várják az Úr Jézus Krisztussal való örök találkozást, mert ők ott lesznek majd a menynyek otthonában:
„Akik vele vannak, azok az ELHÍVOTTAK, a VÁLASZTOTTAK és a HŰSÉGESEK." (Jelenések 17,14)

***

ADVENTI ÉNEK (312)
Várj, ember szíve készen, mert jő a Hős, az Úr!
Ki üdvösséged lészen,
Szent győztes harcosul.
Fényt, éltet hozva jő,
Megtört az ősi átok:
Kit vágyakozva vártok,
Betér hozzátok Ő.

 

***

GENERÁLIS VIZITÁCIÓ

***

Tisztelettel adunk tájékoztatást arról, hogy gyülekezetünkben

2023. december 9-én, szombaton generális vizitáció lesz.

Gyülekezetünket meglátogatja

Főtiszteletű Balog Zoltán püspök úr, a Zsinat lelkészi elnöke.

Templomunkban 12:00 órától, Ő hirdeti majd Istenünk áldott Igéjét. Az istentiszteletre szeretettel hívjuk egyházközségünk tagjait. Gyülekezetünk Isten iránti hálaadással és várakozással készül a találkozóra, abban a reményben, hogy ez az alkalom is az Úr áldásaiban gazdag lesz.

***


Gyülekezeti alkalmaink

2023. DECEMBER

3. Advent 1. vasárnapi istentisztelet 10h.

7. Bibliaóra 18h.

9. szombat 12h. Istentisztelet

A Generális Vizitáció alkalmából igét hirdet: Főtiszteletű Balog Zoltán püspök úr, a Zsinat lelkészi elnöke

10. Advent 2. vasárnapi istentisztelet 10h.

14. Bibliaóra 18h.

17. Advent 3. vasárnapi istentisztelet 10h.

21. Bibliaóra 18h.

24. Advent 4. vasárnapi istentisztelet 10h.

24. Karácsonyi gyermekműsor 15h.

25. Karácsonyi istentisztelet úrvacsorával 10h.

26. Karácsonyi istentisztelet úrvacsorával 10h.

28. Bibliaóra 18h.

31. Istentisztelet 10h.

31. Óévi istentisztelet 16h.

2024. Január 1. Újévi istentisztelet úrvacsorával 10h.

***


ADVENT
Az Úr Jézus Krisztus mondja:
„Legyetek ti is KÉSZEN, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!" (Máté evangéliuma 24, 44)



Az Úr Jézus Krisztus visszajön! ADVENTUS DOMINI = Az Úr eljövetele.
A Szent Biblia, az Úr Jézus Krisztus négyféle eljövetelére utal.
I. Amikor testet öltött Betlehemben.
II. Amikor megtérésünkkor szívünkbe érkezik.
III. Amikor meghalunk és színe elé érkezünk.
IV.Amikor visszajön ítélni élőket és holtakat.

Isten Igéje még időben figyelmeztetett minket, hogy készen kell Őt várnunk.
Az IDŐPONTOT senki nem tudhatja.
„Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem TÜRELMES hozzátok." (2Péter 3,9)
Van olyan ember, aki nem törődik vele, mert nem ismeri Őt, ezért nem is várja.
Van olyan, aki ismeri Őt, de felelőtlen és nem veszi Őt komolyan.
Van olyan, aki ismeri Őt és boldogan, felkészülten várja drága Megváltóját, Urát, Istenét!

Tudjuk, hogy az Úr Jézus eljövetele mindenkinek MEGLEPETÉS lesz, mert váratlanul jön vissza. „Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki" (Lukács 12,35-36)

Mi legyünk felkészülve a Megváltónk fogadására!
Várjuk boldogan a dicsőséges Urunkkal, Jézus Krisztussal való áldott és örök találkozást. „Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok igyekezzetek, hogy Ő TISZTÁNAK és FEDDHETETLENNEK találjon bennetek békességben" (2Péter 3,14)

Mi hogyan várjuk Őt?
Köztudott, hogy az adventi időszakhoz rengeteg bibliátlan misztérium,
szokás, hagyomány, hiedelem fűződik. Így például a Szűz Mária tiszteletére tartott adventi hajnali miséhez (roráté), vagy az adventi gyertyagyújtással kap-csolatos bibliátlan rituáléhoz.
Az adventi időszakra eső névnapokhoz is sok veszélyes babonás hiedelem kötődik, így pl.
az ANDRÁS naphoz,
a MIKLÓS naphoz,
a BORBÁLA naphoz,
a LUCA naphoz,
a TAMÁS naphoz.

Az Advent megünneplésének kezdete az V-VI. századra nyúlik vissza. A katolikus egyházban 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezővé az advent megünneplését.
Az adventi koszorú hagyománya abból a pogány hiedelemből származik,
hogy a kör (varázskör) megvéd a gonosztól.
Ezt a hiedelmet újította fel Johann Heinrich Wichern német lelkész,
aki 1838-ban fából egy hatalmas csillárt készíttetett, melyen 24 gyertya állt. Később a fakarikát fonott fenyőkoszorúval helyettesítették, és négy gyertyát tűztek rá.

Kálvin János így figyelmeztet:
„A világ, különösen a SEMMITMONDÓ HAGYOMÁNYOK kötelékeit szívesen és könnyen ölti magára." „Egyesek fonák és Isten Igéjével homlokegyenest ellenkező SZERTARTÁSOKAT HONOSÍTANAK meg. Mások, minthogy SZENTSÉGTELEN OSTOBASÁGOKKAL borítják el Istennek tisztelését, megrontják ennek tisztaságát."
***
Krisztus követőinek, akiknek a Biblia SZENT, mindig és minden körülmények között VIGYÁZNIUK KELL, nehogy összemossák vagy összekeverjék a Szent Biblia tanítását pogány eredetű szokásokkal!
KERÜLNIÜK KELL minden bibliaellenes emberi hagyományápolást, vagy a pogánysághoz kötődő rítust!
TUDNIUK KELL, hogy Isten SZENT és szentséges hozzáállást vár el követőitől. „Az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten!" (5Mózes 4,24)
TUDNIUK KELL, hogy az ünnepekkel, a szertartásokkal kapcsolatban is csak ahhoz ragaszkodjanak, amit Isten Igéje megenged!
TUDNIUK KELL, hogy a babonás vallásos hiedelmek nem a semleges „jámbor népi kegyesség" kategóriájába tartoznak, hanem a tiszta üdvözítő hitünkre nézve veszélyesek.
TUDNIUK KELL, hogy akik ilyeneket gyakorolnak és figyelmen kívül hagyják a Szent Biblia tanítását, megsértik Isten szentségét és törvényét és magukra vonják Isten haragját!
TUDNIUK KELL, hogy a legtávolabb kell tartaniuk magukat a pogány hiedel-mektől, nehogy emberi tanításokat, parancsolatokat, szentségtelen hagyományokat gyakoroljanak!

Az Úr Jézus Krisztus mondja: „Hiába tisztelnek engem, ha emberi tanításokat és parancsolatokat tanítanak. Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok..." Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát. (Márk 7,7-9)

Jogos mennyei elvárás Isten gyermekei számára, hogy minden időben felkészülten, tisztán, hálás szívvel és örömmel várják az ő dicsőséges Megváltójukkal, az Úr Jézus Krisztussal való áldott és örök találkozást, a színről-színre látást.

Trencsényi László

***

 

***

2023. október HÍVÓ SZÓ hírlevél 160.szám

ÁLDÁS BÉKESSÉG, ISTENÉ A DICSŐSÉG!

 

„Mindenek ékesen és jó renddel legyenek." (1Korinthus 14,40)

 

PRESBITERI TISZTÚJÍTÁS 2023.

Amint az ismeretes 2023-ban, a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteiben presbiteri tisztújítás lesz.

Az előkészületeket mi is hivatalosan és törvény szerint megtettük. A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség Választási Bizottsága mindenben a vonatkozó törvény szerint járt el.

A jelölési időszakban minden presbiterjelöltet meghallgatott, akiket a Biblia és a vonatkozó törvény alapján részletesen tájékoztatott a presbiteri tisztséggel együtt járó kötelességekről és annak felelősségéről.

Egyházközségünknek a Budapest Északi Református Egyházmegye Közgyűlése határozata értelmében (22/2017. V. 27. határozat) nyolc fő presbitert és két fő pótpresbitert kell választania. A Választási Bizottság a jelölési időszakban tíz főt hallgatott meg és terjesztett fel a gyülekezet Presbitériumához.

***

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség Presbitériuma a 2023. október 1-én megtartott ülésén a felterjesztett névsort megvizsgálta és egyhangúlag jóváhagyta. Egyben tájékoztatja a gyülekezetet, hogy a jelöltek névsora 2023. október 8-án a templomi istentiszteleten kihírdetésre fog kerülni.

A Presbitérium egyhangú döntéssel az alábbiak szerint állította össze és véglegesítette a jelöltek névsorát:

Presbiteri tisztségre javasoltak:

Dr. Gáspár László

Hábenczyus István Achilles

Hős Géza

Hős Gézáné

Kovács Sándor

Nagy Sándor

Póta Erzsébet

Tóth Istvánné

Pótpresbiteri tisztségre javasoltak:

Balla József

Tasnádi Ede

Főgondnoki tisztségre javasolt:

Nagy Sándor

A presbiteri tisztújítás választási napja 2023. október 15-én lesz a vasárnapi istentiszteleten. A választásban a gyülekezet névjegyzékében szereplő teljes jogú egyháztagok vehetnek részt.

***

„Örömmel látom a köztetek uralkodó szép rendet és Krisztusba vetett hitetek szilárdságát. (Kolossé 2,5)

A Presbitérium kéri a gyülekezetünk tagjait,  hogy hordozzuk továbbra is imádságban a presbiteri tisztújítást, hogy minden szépen és ékesen történjék,  Református Egyházunk törvényes rendje szerint, Istenünk dicsőségére, gyülekezetünk épülésére és javára.

 

MEGTISZTELTELŐ ELISMERÉS

Isten iránti hálaadással és örömmel adunk hírt arról, hogy idén -2023-ban, a mi gyülekezetünk tagja kapta a megtisztelő Molnár Miklós-díjat, melyet a hitre nevelés és a magyar református keresztyén értékrend átültetése területén elévülhetetlen érdemeket szerzett református hittanoktatók részére adományoz a Magyarországi Református Egyház Zsinata.

Szívből gratulálunk ehhez a megtisztelő díjhoz gyülekezetünk hűséges tagjának,
hittanoktatónknak, Endrei Lénárdnénak.

Ezzel az Igével kívánjuk továbbra is Istenünk gazdag áldását életére, szolgálataira.
„Magasztallak (Istenem), hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a Te cselekedeteid és jól tudja ezt az én lelkem.” (Zsoltár 139,14)

* * *

A REFORMÁCIÓ HÓNAPJA NYITÁNYAKÉNT, ELŐADÁS VOLT TEMPLOMUNKBAN A PROTESTÁNS GYÁSZÉVTIZEDRŐL

Templomunkban 2023. október 1-én a 10h-kor kezdődő istentiszteleten megemlékezés volt a protestáns gyászévtizedről (1671-1681)
A kivetített előadást Kardos Péter református lelkipásztor tartotta.

A GYÁSZÉVTIZED (1671-1681) az ellenreformáció legkegyetlenebb korszaka volt. Lipót császár uralkodása idején Kollonich Lipót katolikus egyházfő beidézte Pozsonyba a vésztörvényszék elé a magyarországi protestáns lelkészeket és tanítókat.
A vésztörvényszék a prédikátorokat hitük vagy hivataluk és hazájuk elhagyására kényszerítette, vagy a nápolyi gályákra rabként elhurcoltatta. Kollonich Lipót érsek így fogalmazta meg ars poeticáját: „Magyarországot először RABBÁ, azután KOLDUSSÁ, majd KATOLIKUSSÁ teszem."

***


HELYTÁLLNI KÍSÉRTÉSEK KÖZÖTT


„Meg ne csaljon minket a Sátán, mert jól ismerjük az ő szándékait.” (2Kor 2,10-11)
Istenünk áldott mennyei üzenete, életbevágóan fontos IGÉJE, immár 2000 éve, világos IMPERATÍVUSZKÉNT harsog!
„Mindent megvizsgáljatok; ami jó, azt megtartsátok! Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!" (1Thesszalonika 5:21)
A Kísértőnek mindig is a legfőbb ellensége az egyház volt.
Tudjuk, hogy az Ördög volt az első bibliakritikus és a legnagyobb bibliahamisító! (Tapasztalhatjuk, hogy azóta már sok követője akadt!) Igyekszik mindig ráígérni Isten ajándékaira és nagyobb jóval kecsegtetve, kételyt támasztani Isten iránt.
Mindent összekuszál, tévelygésbe bonyolít, gyűlölséget kelt, engedetlenséget szít Isten akarata ellen, hogy az embert magával együtt rántsa a kárhozatba.
Az ősi ellenség tehát Istentől akar elszakítani, Isten drága kegyelmének művét akarja tönkretenni, és a káoszt ránk szabadítani.

Mindenképpen arra akarja rávenni az embereket,
hogy ne higgyenek Istenben, vagy ha már hisznek, adják fel hitüket,
hogy ne olvassák a Bibliát, ne ismerjék az Igét,
hogy ne tudjanak Isten akaratáról,
hogy ne hallják meg az Evangéliumot,
hogy ne ismerjék a Tízparancsolatot,
hogy ne tudjanak különbséget tenni helyes és helytelen között,
hogy ne legyenek tisztában az Úr rendeléseivel, törvényeivel,
hogy ne járjanak a templomba, ne hallják a mennyei tanítást,
hogy ne úrvacsorázzanak, nehogy lélekben erősödhessenek.

Az Úr Jézus Krisztus mondja: „Hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy MEG NE TÉRJENEK, és MEG NE GYÓGYÍTSAM őket.” (Máté 13,15)
A Kísértő a megtévesztett emberekkel elhiteti, hogy hihetnek másban is:
pl. babonaságban, szerencsében, álmokban, misztikus látomásokban,
a nyilvánvalóan istentelen vallásokban, vagy eretnek (szektás) tanításokban.
A megtévesztett embereknek mindig valamiféle pótszereket kínál:
pogány hiedelmeket, szokásokat, hagyományokat:
pl. szerencse, babonaság, okkult dolgok, stb!
De leginkább arról akarja meggyőzni az embereket, azt akarja elhitetni, hogy a lelkükkel ne foglalkozzanak, ezért ördögi módon azt sugallja, hogy van még idejük és ráérnek még megtérni. A hívő emberek tudják, hogy a Szent Biblia pótolhatatlan, melyből megtanulják, hogy a kísértésben:
CSAK AZ IGÉVEL TUDNAK HELYTÁLLNI,
CSAK AZ IGE LEPLEZI LE A KÍSÉRTŐT,
CSAK AZ ÚR JÉZUS SEGÍTSÉGÉT KÉRVE TUDNAK ELLENÁLLNI.
Az Úr Jézus Krisztus azért jött a mennyből, hogy minket megmentsen, a bűneinkből megtisztítson, az ördög karmaiból kiszabadítson, a pokolból megmentsen, és bennünk az ördög minden munkáját lerontsa!
„Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa." (1János 3,8)



HELYTÁLLNI A KERESZTHORDOZÁSBAN

Az Úr Jézus Krisztus mondja: „Ha valaki NEM hordozza a maga keresztjét, és NEM jön utánam, az NEM lehet az én tanítványom.” (Lukács 14,27)

Boldog ember az, aki az Úr Jézus Krisztus hívását megértve, elhagyja és radikálisan lezárja a régi bűnös életét,
megtagadja a bűnt, és mindent vállalva tud új életet kezdeni Jézus Krisztussal.
„Már keresztem vállra vettem, s érted mindent elhagyok.” (426 dicséret)
A Szent Biblia szerint, ehhez teljes önmegtagadás, teljes odaszánás szükséges.
Boldog ember az, aki Úr Jézusért önként vállalja a keresztet, s vele a sebeket, üldöztetéseket.
Csak az az ember tudja vállalni a kereszthordozást, aki igazán megismerte a Krisztus keresztáldozatának értelmét és célját, és belátta, hogy Ő „HELYET-TEM, MIATTAM és ÉRTEM” áldozta életét.
Csak az tudja szívből kimondani, hogy: Tied vagyok Uram, és rendelkezésedre állok.
Csak az tudja hittel vallani, hogy: „Én Uram és én Istenem.”
Csak az tudja őszintén megkérdezni, hogy: „Mit akarsz Uram, mit cselekedjem?”
Csak az tudja teljes szívével és lelkével kimondani, hogy:„Legyen meg a Te akaratod.”
Csak az igazán hívő ember tudja teljesen alárendelni és kiszolgáltatni magát Is-ten akaratának.
Csak az igazán hívő ember tud minden tekintetben valóban szabad kezet adni Istennek.
Az Úr Jézus útján haladva minden hívőnek része lesz szenvedésben, hisz Ő ép-pen a farkasok közé küldi ki övéit, életet menteni! Az a kereszthordozás, ha az Úr Jézus nevéért a szenvedést is vállalni tudjuk, amikor a "farkastermészetű emberek", minket is ártatlanul bántanak,
kikezdenek, kigúnyolnak,
megvetnek, lenéznek,
rágalmaznak, megaláznak, meggyaláznak!
Az Úr Jézus Krisztus így bátorít minket: „És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megáll, az megtartatik.” (Máté 10,22)
A megtért ember azért tudja elviselni a szenvedéseket, mivel tisztában van az-zal, hogy ő Isten választottja és tudja, hogy az Ő Megváltója soha nem hagyja el.

Az ilyen embert a hála lelkesíti, hogy az őt mindhalálig szerető Urának min-denben rendelkezésére álljon és hasznos lehessen. Akik hordozzák a Krisztus gyönyörűséges igáját és naponta fölveszik a keresztet, tisztában vannak azzal, hogy nekik: „Nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte.” (Filippi 1,29)


Trencsényi László

***

2022. december HÍVÓ SZÓ hírlevél 159.szám

ÁLDÁS BÉKESSÉG, ISTENÉ A DICSŐSÉG!

***

 

 

Istenünk szeretetével teljes

ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPET

kívánunk minden testvérünknek!

 

Az Úr Jézus Krisztus testetöltése a legnagyobb ajándék a világ számára.

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét,

telve kegyelemmel és igazsággal." (János ev. 1,14)

Örök üzenetként hassa át szívünket-lelkünket az Úr Jézus Krisztus áldott bizonyságtétele önmagáról:

„Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." (János ev. 10,10)

Az Atya elküldte egyszülött Fiát, hogy megváltson minket a bűntől, kárhozattól, a törvény átkától. Ezért jött el az Úr Jézus Krisztus, Aki nélkül lehetetlen volna az üdvösség elnyerése, a bűnbocsánat, az örökélet.

***

Ünnepi alkalmaink

2022. DECEMBER

  • 22. Bibliaóra 18h.
  • 24. Karácsonyi gyermekműsor 15h.
  • 25. Karácsonyi istentisztelet úrvacsorával 10h.
  • 26. Karácsonyi istentisztelet úrvacsorával 10h.
  • 29. Bibliaóra 18h.
  • 31. Óévi istentisztelet 16h.
  • 2023. január 1.
  • Újévi istentisztelet úrvacsorával 10h.

AZ ELSŐ KERESZTYÉNEK TITKA
„Hirdették az Úr Jézust. Az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz..” (Ap.Csel 11,20-21)
A Szent Biblia szerint az Anyaszentegyház az Isten által elhívottak gyülekezetét jelenti, azokat akiket a Krisztus vérén megváltott.
A kiválasztott hívők közösségének tagjai csakis azok, akik az Úr Jézus Krisztus-ban szentek, mint a tökéletes szentség-re rendelt új élet birtokosai. Ők a Krisztus lelki testének igazi tagjai, akik életükkel és bizonyságtételükkel KÉPVISELIK az Urat, mivel szívük-be zárva hordozzák az emberiség egyetlen legféltettebb kin-csét és reményét, a Krisztus élő, életmentő, éltető örök EVANGÉLIUMÁT.
Mi az Egyház elsőszámú feladata?
Az anyaszentegyház lételeme, hogy a Krisztustól kapott legnemesebb feladatát, hiva-tását, mennyei küldetését hűségesen képviselje és betöltse, amely nem más mint:
• Az örök EVANGÉLIUM tiszta hirdetése
• A megtértek tanítása
• A gyülekezet vezetése, irányítása, gondozása, életének ápolása, megfelelő létfeltételeinek biztosítása stb.
Világos, hogy a hiteles bizonyságtétel előfeltétele az Úr Jézusba vetett élő, igaz, áldott, egészséges üdvözítő HIT:
A helyes Krisztus ISMERET
Az iránta való feltétel nélküli BIZALOM
Az engedelmes, áldozathozatalra is kész szív
Isten kegyelmének legtöbbre való értékelése

A HITELES KERESZTYÉN GYÜLEKEZET
A Szent Biblia így mutatja be az első keresztyéneket:
• „Hirdették az ÚR JÉZUST. Az ÚR KEZE velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az ÚRHOZ.” (Ap.Csel 11,20-21)
• „Bátran szóltak az Úrban bízva, Aki bizonyságot tett kegyelmének Igéje mellett, és megadta, hogy jelek és csodák történjenek.” (Ap.Csel. 14,3)
Mi volt az első keresztyének titka? Kik voltak ők?
Egyszerű, de igazi hiteles és hűséges tanítványok, akik rendelkeztek a hit harcához szükséges minden feltétellel.
Miért volt velük az Úr keze?
Azért, mert őszintén és tisztán hittek a Megváltóban, az Úr Jézus Krisz-tusban, ismerték, bíztak benne, szerették, szeretve követték, hálásak vol-tak és Neki szentelt életet éltek.
Miért volt eredményes, gyümölcsöző és áldásos a bizonyságtételük, törekvé-sük, szolgálatuk, életük?
• Mert kétségtelenül Isten dicsőségét szolgálták.
• A Megváltót a legtöbbre becsülték.
• Isten jelenléte tökéletesen kitöltötte életüket.
• Isten szeretete tökéletesen betöltötte életüket.
• Isten ellenállhatatlan kegyelme éltette őket.
• Odaszánt, odaszentelt életet éltek.
• Elkötelezettek és hitelesek voltak mindhalálig.
HITTÉK, TUDTÁK és meggyőződéssel VALLOTTÁK, hogy Ők az Úr tulajdo-nai, akiket: eleve kiválasztott, elhívott, elrendelt, megigazított, újjászült, elpecsételt, megdicsőített, üdvözített. Tudták, hogy az Úr soha nem hagyta el azokat, akiket megváltott, vezérelt, oltalmazott, védett. És ez a tudat mindig, minden körülmények között KÖTELEZTE őket.
Az igazi keresztyének mindig ilyenek voltak, példát adva nekünk.
Lehet, hogy egy gyülekezet nagyon népszerű, felkapott, stílusos, érdekes látvá-nyos programokkal telezsúfolt, a legmodernebb eszközökkel, módszerekkel ope-ráló, tömegeket vonzó kreatív közösség, ahol lenyűgöző a látvány és a külsőség.
Az ilyen mesterséges megtérést népszerűsitők, a legkülönfélébb világi módszerekkel, eszközökkel ügyeskednek, próbálkoznak látható ered-ményt elérni, de ez semmiképpen nem az Úr útja.
Az igaz Egyházban egészen más szempontok mérvadók:
• Itt csak a Szent Ige tiszta hirdetése, tiszta hallgatása és komolyan vétele számít.
• Itt minden földhözragadt emberi ötletelés, erőlködés teljesen csődöt mond.
• Tudjuk, hogy Isten a semmire nem adhat áldást, de a hamisítványokra sem!

EGY GYÜLEKEZET IGÉHEZ VALÓ VISZONYULÁSA MINDENT ELÁRUL.

Miért volt gyümölcsöző, ébredéssel járó az első gyülekezetek szolgálata?
Azért, mert IGESZERŰEK voltak! A Szent Biblia tanúsága szerint, ők nem úgy általában beszéltek a hitről, hanem kifejezetten és célirányosan az ÚR JÉZUST hir-dették!
Ők nem csupán látszani, feltűnni akartak, hanem LÁTTATNI, hitelesen kép-viselni a legfontosabbat: az Úr Jézus Krisztus örök evangéliumát.
Ők nem úgy általában hittek valamit, hanem EGYEDÜL az ÚR JÉZUSBAN HITTEK, de azt tisztán, igazán, őszintén, példamutatóan és rendületlenül.
Ők nem csupán létszámban gyarapodtak, hanem az ÚR JÉZUSHOZ megtérve HITTEK sokan. Ez viszont hatalmas különbség! Itt már nem a statisztika számít, hanem az új életre jutás, az ÉBREDÉS hitelessége.
Milyen a hiteles biblikus ÉBREDÉS?
A valódi hitre jutás, hitre ébredés egyedül az Úrhoz, személyéhez, nevéhez, kezé-hez kötődik! Ha az Úr keze (áldása) nincs velünk, nem lehet ébredésről beszélni!
Isten keze szabad és Szentlelke által szabadon munkálkodik a szívekben.
Ő a hitre jutást mindig meghit csendben munkálja, amikor szelíd teremtő „ÉB-REDJ” szavával ébreszti - hívja életre a halottat: „Tálitha kumi!” (Márk 5,41)
Az Úr Jézus Krisztus isteni szavának HATALMA, EREJE, IMPULZUSA, ellentmondást nem tűrő PARANCSKÉNT HAT, amely a továbbiakra néz-ve mindent az Ige meghatározó fegyelme alá terel.
A MAGNA CHARTA LIBERTATUM azt jelenti: A Nagy Szabadítóokirat!
Akik Isten kegyelméből, Krisztus által megszabadultak, jól ismerik a Szabadító szívét, értük meghozott drága áldozatát. Jól ismerik a Krisztus átszögezett kezét, amellyel kimentette őket a bűnből, pokolból, halálból, kárhozatból. Számukra a hívő élet MAGNA CHARTÁJA, a szabadságuk egyedüli forrása és biztos garan-ciája, az Úr Jézus Krisztus golgotai keresztáldozata. Ezért „Követik a Bárányt, bárhová megy.” (Jelenések 14,4) Ezért HÁLÁSAK Neki mindörökké.

Trencsényi László



„Ne feledkezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.” (Zsidók 13,7)


AZ ÉLETMENTŐ EVANGÉLIUMOT HIRDETNI KELL

„Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára."
(Lukács 1, 78-79)
Istentől rendelt küldetésünk az, hogy mi is adjuk tovább hűségesen és hitelesen a ránk bízott életmentő evangéliumot, mert tudjuk, hogy Jézus Krisztusra van a legnagyobb szüksége ennek a hitetlenségbe dermedt világnak.
Minden embernek meg kell tudnia, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Úr, a halálon is győztes Király, Aki nélkül nincs értelme és megoldása az életnek.
Nélküle nincs igazi boldogság, se valódi békesség, se üdvösség.
Akik szeretik és hűségesen követik drága Megváltójukat, Jézus Krisztust, tisztá-ban vannak vele, hogy mit tett értük a Golgotán és tudják, hogy csak a Tőle ka-pott kegyelemből élhetnek, de nem akárhogyan, hanem csakis az Ő nagy nevének dicsőségére. (Efezus 1,12)
Mi is csak az Ő mérhetetlen szeretete által kaphattunk kegyelmet, és azóta is megkapjuk a mindennapi lelki nyugalmat, békességet, biztonságot.
„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk." (1János 5:4)
Annak, aki mindvégig állhatatosan harcolja a hitnek szép és nemes harcát és győz, ilyen nagy jutalma van.
„Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem." Jelenések 21,7
Az Úr Jézus Krisztus mindent megtett értünk!
Ő a hű tanú, aki a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az Ő vére által. (Jelenések 1,5)
Ő nem fog cserbenhagyni minket soha.
Ő garantáltan meg fogja adni gyermekeinek azt, amit megígért:
az élet koronáját,
az igazság koronáját,
a dicsőség hervadhatatlan koronáját.
Sélyei István a gályarab prédikátor így bátorítja a mai hívőket: -VINCIT QUI PRO LUCE DEO DUCE SUB CRUCE PUGNAT- „Győzedelmeskedik, aki a világosságért Isten vezetésével a keresztet hordozva harcol."
Örök üzenetként hassa át szívünket-lelkünket az Úr Jézus Krisztus áldott bizony-ságtétele: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." (János evangéliuma 10,10)
Várjuk felkészülten, a mi dicsőséges Megváltónkkal, az Úr Jézus Krisztussal való áldott és örök találkozást Neki szentelt élettel, szívvel-lélekkel, boldogan és szabadon!

Trencsényi László

 

 

 

***

2021. december HÍVÓ SZÓ hírlevél 154.szám

ÁLDÁS BÉKESSÉG, ISTENÉ A DICSŐSÉG!

***

 

ÁLDOTT KARÁCSONYT!
„Igaz az a beszéd és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse.” (1Timótheus 1,15)

Az Atya elküldte egyszülött Fiát, hogy megváltson minket a bűntől, kárhozattól, a törvény átkától. Ezért jött el az Úr Jézus Krisztus, Aki nélkül lehetetlen volna az üdvösség elnyerése, a bűnbocsánat, az örökélet. Áldott Karácsonyt, és Boldog Új Évet kívánunk.

 

BIBLIKUS FIGYELMEZTETÉS ADVENT IDEJÉN


Vigyázzunk, ne keverjük össze a Szent Bibliát az emberi hagyományokkal!
Közismert az, hogy az adventi időszakhoz számos szokás és babonás hagyomány kapcsolódik. Advent megünneplésének kezdete az V-VI. századra nyúlik vissza.

A katolikus egyházban 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezővé az adventi idősza-kot. A Szűz Mária tiszteletére tartott adventi hajnali miséhez (roráté) és a gyertyagyújtáshoz számos hiedelem és misztérium fűződik.
Ugyanúgy sok bibliátlan misztika, babonás hiedelem kötődik az András naphoz, Borbála naphoz, Luca naphoz, Tamás naphoz is.
A Miklós-napi ünnepi ajándékozás csak 1920 körül kezdett elterjedni.

Az adventi koszorú hagyománya feltehetően abból a pogány hiedelemből származik, hogy a kör (varázskör) megvéd a gonosztól. Ezt a hiedelmet újította fel Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész, aki 1838-ban fából egy hatalmas csillárt készíttetett, melyen 24 gyertya állt. Később a fakarikát fonott fenyőkoszorúval helyettesítették, és csupán négy gyertyát tűztek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként. Nálunk csak az ötvenes évektől vált általánossá ez a szokás.

A Szent Biblia szerint a hívő embernek az ünnepekkel, a szertartásokkal kapcsolatban csak azt szabad gyakorolnia, amit Isten Igéje kifejezetten előír!
Kerülnie kell minden bibliaellenes emberi hagyományt vagy kifejezetten pogány eredetű rítust!
***
„Elvetjük azokat az emberi hagyományokat, amelyeket jóllehet tetszetős elnevezésekkel ékesítenek fel, -mintha isteni és apostoli hagyományok volnának…”
Második Helvét Hitvallás, II.fejezet (Az emberi hagyományok.)
***
„A világ, különösen a semmitmondó hagyományok kötelékeit szívesen és könnyen ölti magára.”
„Egyesek fonák és Isten Igéjével homlokegyenest ellenkező szertartásokat honosítanak meg. Mások, minthogy szentségtelen ostobaságokkal borítják el Istennek tisztelését, megrontják ennek tisztaságát.” (Kálvin János)
***
Az Úr Jézus Krisztus mondja:
„Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok.” (Márk evangéliuma 7,8)
„Érvénytelenné teszitek az Isten Igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal.” (Márk evangéliuma 7,13)
***
„Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez,
és NEM KRISZTUSHOZ igazodik.” ( Kolossé 2,8)

***



AZ ÉLETMENTŐ EVANGÉLIUMOT HIRDETNI KELL


„Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára." (Lukács 1, 78-79)


Istentől rendelt küldetésünk az, hogy mi is adjuk tovább hűségesen és hitelesen a ránk bízott életmentő evangéliumot, mert tudjuk, hogy Jézus Krisztusra van a legnagyobb szüksége ennek a hitetlenségbe dermedt világnak.
Minden embernek meg kell tudnia, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Úr, a halálon is győztes Király, Aki nélkül nincs értelme és megoldása az életnek.
Nélküle nincs igazi boldogság, se valódi békesség, se üdvösség.
Akik szeretik és hűségesen követik drága Megváltójukat, Jézus Krisztust, tisztá-ban vannak vele, hogy mit tett értük a Golgotán és tudják, hogy csak a Tőle kapott kegyelemből élhetnek, de nem akárhogyan, hanem csakis az Ő nagy nevének dicsőségére. (Efezus 1,12)
Mi is csak az Ő mérhetetlen szeretete által kaphattunk kegyelmet, és azóta is megkapjuk a mindennapi lelki nyugalmat, békességet, biztonságot.
„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk." (1János 5:4)
Annak, aki mindvégig állhatatosan harcolja a hitnek szép és nemes harcát és győz, ilyen nagy jutalma van.
„Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem." Jelenések 21,7
Az Úr Jézus Krisztus mindent megtett értünk!
Ő a hű tanú, aki a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az Ő vére által. (Jelenések 1,5)
Ő nem fog cserbenhagyni minket soha.
Ő garantáltan meg fogja adni gyermekeinek azt, amit megígért:
az élet koronáját,
az igazság koronáját,
a dicsőség hervadhatatlan koronáját.
Sélyei István a gályarab prédikátor így bátorítja a mai hívőket: -VINCIT QUI PRO LUCE DEO DUCE SUB CRUCE PUGNAT- „Győzedelmeskedik, aki a világosságért Isten vezetésével a keresztet hordozva harcol."
Örök üzenetként hassa át szívünket-lelkünket az Úr Jézus Krisztus áldott bizonyságtétele: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." (János evangéliuma 10,10)
Várjuk felkészülten, a mi dicsőséges Megváltónkkal, az Úr Jézus Krisztussal való áldott és örök találkozást Neki szentelt élettel, szívvel-lélekkel, boldogan és szabadon!


Budapest, 2021. december
Trencsényi László

 

AJÁNLOTT LELKI IRODALOM

A legfontosabb ajánlott lelki irodalom I.

 Teljes Biblia (Ó és Újtestamentum)

 Református énekeskönyv

 Heidelbergi Káté

 Bibliaolvasó Kalauz

 Mindennapi kenyerünk (Bibliai ígéretek)

 C.H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza

 Cseri Kálmán: Református hitünk

 

A legfontosabb ajánlott lelki irodalom II.

 Bibliai nevek és fogalmak (Ev. Kiadó)

 Második Helvét Hitvallás

 Muraközi Gyula: A Sionnak hegyén

 Ravasz László: Kis dogmatika

 Alföldy-Boruss Dezső: Dogmatikai vázlatok

 Cseri Kálmán: Tudom kinek hittem

 

A legfontosabb ajánlott lelki irodalom III.

 Kálvin János: A keresztyén vallás rendszere

 Szikszai György: Keresztyén tanítások

 Sipos Ete Álmos:Az igazsághoz ragaszkodva

 Cseri Kálmán: Tízparancsolat

 Alföldy-Boruss Dezső: Útmutató vallási irányzatok megértéséhez

 

 

***

2021. november HÍVÓ SZÓ hírlevél 153.szám

ÁLDÁS BÉKESSÉG, ISTENÉ A DICSŐSÉG!

***

Az Úr Jézus Krisztus mondja:

„Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet." (Lukács 19,10)

 

A NÉGYFÉLE ADVENT

Advent idején, karácsony ünnepéhez közeledve Isten szeretetére figyel a világ.

Az advent (Adventus Domini) az Úr eljövetelét jelenti és az Úr Jézus Krisztus négyféle eljövetelére utal.

I.          Amikor megszületett „testet öltött" Betlehemben.

II.        Amikor megtérésünkkor szívűnkbe költözik.

III.       Amikor meghalunk, színe elé fogunk állni.

IV.       Amikor újra eljön ítélni élőket és holtakat.

 

Az Úr Jézus eljövetele a legnagyobb öröm a világ számára!

Aki ma Betlehemben jár, az Úr Jézus születése helyén egy 14 ágú ezüst-csillagot láthat a következő felirattal:

HIC DE VIRGINE MARIA JESUS CHRISTUS NATUS EST

(Itt született Jézus Krisztus Szűz Máriától)

 

Az Úr Jézus születésekor a betlehemi csillag feltűnése Istentől küldött jel volt, mégpedig azzal a konkrét céllal, hogy a Messiás testet-öltésének pontos helyszínére vezesse a napkeleti bölcseket.

 

Hitvalló keresztyének tudják, hogy az Úr Jézus Krisztus azért jött a Földre, hogy:

•           megbékéltessen minket, bűnös embereket Istennel,

•           világosságot gyújtson a sötét szívünkben,

•           bűneinkből megszabadítson bennünket,

•           örök élettel ajándékozzon meg minket.

 

Minden igazán hívő keresztyén vallja, hogy „SOLUS CHRISTUS", vagyis,

hogy egyedül az Úr Jézus Krisztus a mi élő Megváltó URUNK.

Aki a mi egyedüli KÖZBENJÁRÓNK,

a legfőbb BIZALMASUNK,

az egyetlen LELKIGONDOZÓNK,

a hűséges és áldott őriző PÁSZTORUNK!

 

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen."   (János 3,16)

 

Várjuk készen a mi dicsőséges Megváltónkkal, az Úr Jézus Krisztussal való áldott és örök találkozást megtisztult szívvel-lélekkel, boldogan és szabadon!

 

Áldott ünnepi készülődést kívánva:

Trencsényi László

lelkipásztor

 

 

F E L H Í V Á S

Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnökségi Tanácsa hivatalos körlevélben arról adott tájékoztatást, hogy 2021. novembertől az istentiszteleteken és rendezvényeken A MASZK HASZNÁLATA KÖTELEZŐ!

Tisztelettel kérjük testvéreinket, hogy aki bármilyen covid-gyanús betegséget észlel magán (légúti panasz, láz, szaglás elvesztése...) a gyógyulásáig NE MENJEN közösségbe.

(A Dunamelléki Református Egyházkerület közgyülésén csak a COVID-IGAZOLVÁNNYAL rendelkezők vehettek részt.)

Kérjük, hogy a járványhelyzet miatt az előírt higiéniai és biztonsági szabályokat betartva vegyünk részt a templomi istentiszteleteken. A templom bejáratánál és a mosdóban fertőtlenítő szert és tartalékmaszkokat helyeztünk ki.

A templomunkban kötelező:

Megtartani a védőtávolságot (1,5 m).

A száj és orr eltakarása (szájmaszk).

Az érintéssel járó köszöntést nem lehet alkalmazni.

Közösen használt énekeskönyveket, Bibliákat nem lehet kiosztani, ezért kérjük, hogy mindenki a saját énekeskönyvét és Bibliáját hozza magával a templomba.

Kérjük, hogy csak egészségesen jöjjenek a templomba!

Minden gyülekezeti tagunkat arra biztatunk, hogy kövessék a koronavírus terjedése miatt hozott kormányzati óvintézkedéseket, előírásokat és azokat tartsák be. Nem érthetünk egyet azokkal az oltásellenesekkel, akik felelőtlenül erős hitre, vagy bátorságra hivatkozva elővigyázatlanul és meggondolatlanul veszélybe sodorhatják magukat és másokat. Mi is igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni a biztonság érdekében. Rendszeresen hirdetjük az előírt higiéniai és biztonsági szabályok betartásának fontosságát. A templom bejáratánál és a mosdóban fertőtlenítő szert és tartalékmaszkokat helyeztünk ki. Az úrvacsora kiosztásánál is körültekintően járunk el és több higiéniai és biztonsági rendszabályt vezettünk be.

VIGYÁZZUNK MAGUNKRA ÉS EGYMÁSRA.

A Szent Biblia tanácsa szerint a felelős hívő ember:

„.legyen feddhetetlen,  megfontolt,  józan..." (1Timótheus 3,2)

„Utaimat megfontolom, lépteimet  intelmeidhez igazítom." (Zsoltár 119,59)

 

***

H  Í  R  E  K

Mi reformátusok mindig is az Ige Egyházának vallottuk magunkat, mivel számunkra semmi sem fontosabb, mint Megváltónknak, az Úr Jézus Krisztusnak megismerése, ezért elengedhetetlenül szükséges, hogy a legalapvetőbb és legfontosabb „lelki táplálék" rendelkezésünkre álljon. A Budapest Pestújhelyi Református Egyházközségünkben immár 15 éve működik a Lelki Oázis Missziónk, mely sokrétű programjával református hittestvéreink lelki életének elmélyülését kívánjuk szolgálni. E programunk keretein belül egy évvel ezelőtt hirdettük meg az „EVANGÉLIUM HIRDETÉSE AJÁNDÉKOZÁSSAL" c programunkat. (Biblia, imakönyvek, egyéb lelki irodalom ajándékozása.) Kérjük gyülekezetünk tagjait, hogy akinek NINCS MEG az alábbi legfontosabb lelki irodalom, jelezze felénk és mi ingyenesen eljuttatjuk címére.

Teljes Biblia (Ó és Újtestamentum)

Református énekeskönyv

Heidelbergi Káté

Bibliaolvasó Kalauz

Mindennapi kenyerünk (Bibliai tanácsok, ígéretek, imádságok)

C.H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza

Cseri Kálmán: Református hitünk

***

A kialakult és globálisan elterjedt COVID járványt Istent komoly figyelmeztetésének tartjuk, olyan kegyelmi időszaknak, amelyben az emberek számára még idő adatik a bűnbánattartásra, a megtérésre, az Úr Jézus Krisztus örök evangéliumának hirdetésére és befogadására. Amint azt mindannyian tapasztaljuk is, sajnos a jelenlegi járványhelyzet miatt kevesebben járnak templomba, de hála Istennek az adakozókedv továbbra is megmaradt. Hálásan köszönjük minden testvérünknek, akik áldozatosan szívükön viselik gyülekezetünk anyagi terheinek hordozását.

 

Tisztelettel adunk tájékoztatást arról, hogy gyülekezetünkben szeptembertől hittanoktató váltás történt és újra Endrei Lénárdné tanárnő tartja mindkét iskolában a református hittanórákat. Hálásan köszönjük, hogy újból vállalta ezt a nemes feladatot, és Isten áldását kérjük életére, munkájára.

 

Örömmel adunk tájékoztatást arról, hogy két év szünet után ebben a tanévben újból megindult gyülekezetünkben a konfirmációs oktatás, melyre 7 fiatal jelentkezett.

 

Amint köztudott, idén ősszel hivatalosan új Református Énekeskönyv került kiadásra és fokozatos gyülekezeti bevezetésre, amellett, hogy a régi énekeskönyv még továbbra is hivatalosan érvényben marad.

 

***

H I R D E T É S E K

 

Gyülekezeti programjaink

2021. DECEMBER

2. Bibliaóra 16h.
5. Advent 2. vasárnapi istentisztelet 10h.
9. Bibliaóra 16h.
12. Advent 3. vasárnapi istentisztelet 10h.
16. Bibliaóra 16h.
19. Advent 4. vasárnapi istentisztelet 10h.

23. Bibliaóra 16h.
24. Karácsonyi gyermekműsor 15h.

25. Karácsonyi istentisztelet úrvacsorával 10h.

26. Karácsonyi istentisztelet 10h.

30. Bibliaóra 16h.

31. Óévi istentisztelet 16h.

2022. Január 1. Újévi istentisztelet 10h.

 

 

 

2020. május HÍVÓ SZÓ hírlevél 147.szám

Kedves Testvérek!

2020-ban Istenünk kikutathatatlan akaratából, amelyre előre senki nem gondolhatott, komoly és életre szóló „korlátozást" rendkívüli böjti időszakot rendelt el az emberiség számára. Nem túlzás az, ha kijelentjük, hogy amíg élünk emlegetni fogjuk, hogy 2020 tavaszán az élő Isten, hatalmas figyelmeztetésként -jelként- kiüresítette templomainkat.

Igen, megvan rá a hatalma, hogy ez a hálátlan világ végre álljon meg, zárkózzon be és legyen ideje Istenre figyelni, kezdjen el végre gondolkozni- Istenhez térni!

Eddig, minden vasárnap és minden ünnepen bármikor szabadon mehettünk templomba, istentiszteletre! Akik a templomok környékén jártak hónapokon keresztül azt láthatták - olvashatták, hogy ZÁRVA! Igen, a templomi alkalmak megtartására a lehetőség 2020-ban, Húsvét szent ünnepére lezáratott!

Nem volt lehetőségünk bemenni a templomba, részt venni istentiszteleten!

Nem volt lehetőségünk arra, hogy élhessünk az úrvacsora szentségével!

Számunkra ez igazán mélységes böjti időszak volt, és komoly mennyei figyelmeztetés! Ez az időszak minden keresztyén embert komoly bűnbánatra késztetett!

Így imádkoztunk mi is a Zsoltár írójával:„Könyörülj rajtam, én Istenem, a Te kegyelmességed szerint és töröld el az én bűneimet! Tiszta szívet teremts bennem és az erős lelket újítsd meg bennem!( Zsoltár 51)

 

Ezt a rendkívüli helyzetet 2020-ban így kellett elfogadnunk! Ismerjük az Úr Jézus Krisztus figyelmeztetését, hogy lesz idő„... azokban a napokban böjtölni fognak. (Lukács 5,35) Isten gyermekei ismerik az Igét és abból megtanulhatták, hogy mindent az Úr kezéből fogadjanak el, és ne ágáljanak ellene, hisz naponta imádkozzák, hogy „legyen meg a Te akaratod". Ahogy Jób is bölcsen kijelenti:„Ha a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennénk-e el?" (Jób 2,10)

Mivel a járvány idejére lezáratott számunkra minden közösségi alkalom, ez idő alatt csupán egyénileg lehettünk a mi áldott Istenünkkel élő közösségben, a Szentírás alapos tanulmányozásában és az imádságban. Hisszük nem volt hiábavaló ez az időszak számunkra, mivel folyamatosan imádkozhattunk, hogy az Úr még könyörüljön rajtunk bűnösökön, és ezen a kegyetlenül elvadult hitetlen világon!

Áldott legyen Isten, hogy meghallgatta imádságunkat és a 70 súlyos böjti nap után az Ő hozzánk való szeretetéből újra megnyílhattak templomaink.

Hálásan köszönjük a mi Urunknak a kegyelmet és az újabb lehetőséget, a megnyílt templomokat, a személyes találkozásokat, a közös istentiszteleteket, de különösen azt, hogy Pünkösd szent ünnepén már újra úrvacsorával élhetünk! Hálásak vagyunk, mert megtapasztalhattuk, hogy ezen a földön senki sem szeret úgy minket, mint az Úr Jézus Krisztus! Tudjuk, hogy csak Nála van megoldás minden bajunkra, terhünkre, mert az Úr Jézus Krisztus keresztáldozatával minden bűnünket lemosta és eltörölte! Hálásan köszönjük meg, amíg élünk, hogy Ő az életét áldozta értünk, hogy mi örökre hozzá tartozhassunk. Így hívogat minket most is az úrvacsorához, az Ő drága kegyelmének asztalához: Ő mondja:„Ez az én vérem a szövetség vére, mely sokakért kionttatik a bűnöknek bocsánatára" ( Máté 26,28).

Trencsényi László

lelkipásztor

 

 

VISSZATEKINTŐ

„Áldjad, lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. (103. Zsoltár 1-4)

 

Kedves Testvérek!  Az Isten által elrendelt 70 napos rendkívüli böjti időszakban arra kértem gyülekezetünk tagjait, hogy imádkozó szívvel várjunk arra az időre, amikor Istenünktől visszaadatik nekünk a templomi istentisztelet, hogy az Úr Jézus Krisztus szent akaratának megfelelően újra együtt lehessünk úrvacsorai közösségben! Kértem, hogy ez idő alatt Istenünk iránti hálából tanulmányozzuk (ne csak elolvassuk) együtt a Lukács írása szerinti szent evangélium 1-12 fejezeteit. Pál apostolnak a Római gyülekezethez írott levelének a 1, 8, 12. fejezeteit. A Mózes első könyvének 1-3 fejezeteit. A Zsoltárok könyvéből a 8, 19, 91, 104, 139, 147, 148, 149, 150, Zsoltárokat és a Jób könyvnek a 38-42 fejezeteit.

Bízom benne, hogy a mi áldott Istenünk élő Igéjének alapos tanulmányozása nem volt hiábavaló, hanem mindannyiunk javára, lelki épülésére vált.

***

Most is fölhívom a figyelmet arra, hogy a honlapunkon továbbra is olvasható mind a 16 körlevél igemagyarázatokkal, melyeket a járvány alatt küldtem gyülekezetünk tagjainak.

Honlapunkon megtalálják azt a hat igehirdetést is, melyeket templomi istentiszteletünkön vettünk fel:

A nagypénteki, húsvéti, áldozócsütörtöki és a legfrissebb: a pünkösdi istentisztelet hanganyagát.

Külön szeretném tisztelettel fölhívni a figyelmet, a honlapunkra, ott is a járvány alatt feltöltött: AMIT MINDEN KERESZTYÉN EMBERNEK TUDNI KELL" bibliatanulmányunkra, melynek ismeretét hitben élők számára rendkívül fontosnak tartom!

Trencsényi László

 

 

***

2020. április HÍVÓ SZÓ hírlevél 146.szám

ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!

„Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hivőkké.

Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek.

Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is" 1Korinthus 15,1-8

***

Imádkozzunk

Áldott Istenünk! Köszönjük, hogy még élünk és ez ünnepen is táplálsz minket áldott Igéddel. Köszönjük, hogy még hirdetteted az Úr Jézus Krisztus helyettes áldozatának és feltámadásának örömhírét a járvány idején is, és hálásak vagyunk azért, hogy rendelkezésünkre állnak olyan eszközök, amelyekkel a hirdetett és írott Igéhez hozzájuthatunk ezekben a nehéz időkben is. Köszönjük, hogy vannak, akik a járvány idején is irányítják az országot, különös tekintettel a védekezésre. Imádkozunk az egészségügyi dolgozókért, a felelős döntéshozókért. Külön is kérünk, hogy vedd körül szereteteddel a betegségben szenvedőket, vigasztald a gyászolókat, és erősítsd a fáradozókat!

Kérjük Urunk, hogy erősítsd a gyülekezeti közösségeket akkor is, amikor a személyes találkozás nem lehetséges, és kérünk, hogy fordítsd magad felé népünk szívét. Kérünk, hallgass meg minket!  Ámen!

 

 

 

 

Keresztyén Testvéreim, Istenünk áldott Igéje így szól hozzánk a Máté írása szerinti szent evangélium 21. fejezetéből a 18 versétől:  Az Úr Jézus „Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett. Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!" És hirtelen (azonnal) elszáradt a fügefa."

Kedves Testvérek!

Húsvét áldott szent ünnepén Isten kikutathatatlan akaratából, amelyre előre senki nem gondolhatott, komoly és életre szóló „korlátozást" böjti időt rendelt el az emberiség számára. Nem túlzás az, ha kijelentjük, hogy amíg élünk emlegetni fogjuk, hogy 2020 tavaszán az élő Isten, hatalmas figyelmeztetésként -jelként- kiüresítette a keresztyén templomokat. Igen, megvan rá a hatalma, hogy ez a hálátlan világ  álljon meg, zárkózzon be és legyen ideje,  kezdjen el végre gondolkozni!

Eddig, minden vasárnap és minden ünnepen bármikor szabadon mehettünk templomba, istentiszteletre! Most, akik a templomok környékén járnak, láthatják-olvashatják a kiírást, hogy ZÁRVA! Igen, a templomi alkalmak megtartására a lehetőség 2020-ban, Húsvét szent ünnepére lezáratott!

Nincs lehetőség bemenni a templomba!

Nincs lehetőség templomi istentiszteleten részt venni!

Eddig, minden lehetőségünk megvolt arra, hogy élhessünk az úrvacsora szentségével is! Ezen az ünnepen nincs lehetőség az Úr Jézus Krisztus szent vacsorájával élni,

sem templomban, sem házaknál, sem kórházi betegágyon, SEHOL!

Mi az igazán mélységes böjt, ha nem ez?

Önmagában ez a tény számunkra mennyei figyelmeztetés!

 

Igen ez komoly, életre szóló figyelmeztetés! Bizony ez komoly böjtöt igényel minden keresztyén embertől! Igen ez minden hitben élő embert komoly bűnbánatra késztet!

„Könyörülj rajtam, én Istenem, a Te kegyelmességed szerint és töröld el az én bűneimet! Tiszta szívet teremts bennem és az erős lelket újítsd meg bennem!( Zsoltár 51)

 

Ezt a rendkívüli helyzetet 2020-ban így kell elfogadni!

Az Úr Jézus Krisztus így figyelmeztet minket, hogy lesz idő „... azokban a napokban böjtölni fognak. (Lukács 5,35) Isten gyermekei tudják ezt és mindent az Úr kezéből fogadnak el, és nem ágálnak ellene, hisz naponta azt imádkozzák, hogy „legyen meg a Te akaratod". Ahogy Jób is bölcsen kijelenti:„Ha a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennénk-e el?" (Jób 2,10)

 

Őszintén imádkozzunk azért, hogy az Úr még könyörüljön rajtunk bűnösökön, és ezen a kegyetlenül elvadult hitetlen világon! Ha az Úr megkönyörül rajtunk és újra megnyílnak a templomaink, mi nagyon hálásak leszünk! Hálásak leszünk amíg élünk, és fogjuk értékelni a kegyelmet és a lehetőséget, a nyitott templomokat! Úgy gondolom érthető és természetes az, hogy a templomunkban a lehető legkorábbi időpontban, amikor csak lehetőségünk lesz rá, úrvacsorás istentiszteletet hirdetünk!

 

A kijelölt igaszakaszunk szerint, ma virágvasárnap, a Nagyhét kezdetén azt láthattuk, hogy az Úr Jézus az egész emberiség számára örök figyelmeztetésként ítéletet gyakorolt a terméketlen, gyümölcstelen fügefa fölött. Ezzel a szemléletes és döbbenetes jelenettel, Isten azonnali ítéletét bemutatva akar minket is észhez téríteni, fölrázni!

Az Úr Jézus „Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett. Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!" És hirtelen (azonnal) elszáradt a fügefa." (Máté evangéliuma  21,18-19)

 

„Az Úr Jézus számonkérése váratlan és szigorú volt, mert nem nézte a fügefa dús lombozatának,  üde színeinek a szépségét, csupán a legfontosabbat, az igazán lényegest: VAN - E GYÜMÖLCS RAJTA. Nem érdekelte a fa múltja, hogy milyen ígéretes volt az indulás, hanem csak az, hogy tovább adta - e az Istentől kapott életet. Szigorú volt az Ítélet, mert már nem adott alkalmat arra, hogy a jövőben valamikor még teremhessen. Az volt a legsúlyosabb az Ítéletben, hogy a fának abban az állapotban kellett maradnia, amelyben Jézus találta. Ez pedig az elszáradást, a kivágatást, a halált jelentette számára.   Testvérem, mi lesz, ha egy napon váratlanul a te életed mellett áll meg így az Úr Jézus? Nem nézi hívő múltad, kegyes erényeid szépen zöldellő lombozatát, csupán a leglényegesebbet keresi:  teremtél - e gyümölcsöt, adtál - e lelked életéből, amelyet Istentől kaptál, másoknak.  Vigyázz, nehogy arra ítéljen, hogy abban a terméketlen állapotban maradj, amelyben talált! Mert az a halált jelenti, a kivágattatást, a tűzre vettetést jelenti". (Szikszai Béni: Útitárs)

Ami ott és akkor történt, megmentésünk érdekében, értünk történt!

Isten még időben üzent, hogy MEGMENTSEN! Mennyi minden történt Nagyhéten!

Az Úr Jézus maga mellé vette tanítványait és ezt mondta nekik:

„Vágyva-vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát." Csodálatra méltó Jézusnak ez az óhaja. Gondoljuk csak el, hogy olyan tanítványokkal van körülvéve, akik mind elhagyják még azon az éjszakán. Lesz olyan tanítvány is közöttük, aki háromszor letagadja Őt, és ott van az áruló is, aki már készen áll sötét, ördögi terve végrehajtására.

Óh ezek a vágyva óhajtott tanítványok, olyan szánalmasan gyengék, elesettek, és bizony valamennyien érdemtelennek látszanak erre a megtiszteltetésre.

De ilyenek vagyunk mi is valamennyien és mégis, ugyanúgy szeret az Úr Jézus minket is. A Nagyhét eseményei, annak minden részlete a legmegrendítőbben nyomatékosítja ezt! Mindent értünk tett, szeretetből tette, a szenvedések szenvedését is vállalva értünk, helyettünk és miattunk! Mindezt azért tette, hogy megmentsen minket a biztos haláltól. Megmentsen a bűneink miatti halálos ítélettől, a pokol örök gyötrelmétől. Ezen a földön senki nem tud úgy szeretni minket, ahogyan az Úr Jézus Krisztus szeret! Hálaadással fogadjuk, hogy van megoldás bajunkra, mert a bűneinket lemosta és eltörölte az Úr Jézus Krisztus kereszt áldozata! Azért áldozta értünk életét, hogy örökre hozzátartozhassunk. Ennek örök pecsétje: - a Golgotán kiontatott szent vére!

„Ez az én vérem a szövetség vére, mely sokakért kionttatik a bűnöknek bocsánatára". ( Máté 26,28)

Engedjünk most szabad kezet az Úr Jézusnak! Engedjük, sőt kérjük, hogy szennyezett, bűnöktől terhelt tisztátalan életünket hadd tehesse rendbe! Fogadjuk be Őt, mint Megváltónkat a szívünkbe és el ne szakadjunk Tőle soha többé. Úgy legyen. Ámen!

Trencsényi László

lelkipásztor

 

A KORONAVÍRUS JÁRVÁNY MARGÓJÁRA!

Írta: Dr. Erdélyi Judit

(Budapest, 2020.március 22.)

Dr. Erdélyi Judit kardiológus főorvos, az Országos Korányi Intézet kardiológiai ambulanciájának vezetője. Több évtizede foglalkozik az un. természetgyógyászat bibliai alapú kritikájával, valamint az

egészség, betegség, halál kérdéseivel. Országszerte élénk missziói tevékenységet végez, számos konferencia előadója.

***

 

A református Bibliaolvasó kalauz szerint az egyik napi újszövetségi ige a tíz leprás meggyógyítása volt (Lukács ev. 17,11-19). Elgondolkoztam azon, hogy az Úr Jézus földi ittjártakor a lepra kórokozója legalább annyira ismeretlen volt a kor orvosai előtt, mint ma, a koronavírusé. Halálos betegség lévén, semmi más eszközük a terjedés ellen nem volt, mint a karantén; olyan emberi, járványügyi megoldás, ami némi védelmet nyújtott.  Ám Jézus Krisztus, a mi megváltó és mindenható Istenünk ugyanúgy mindent tudott már akkor is a lepra kórokozójáról, ahogyan ma is egészen pontosan tud mindent a koronavírusról.

Nem is csak tudott róla mindent, de az Ura is volt annak.

Elég volt csak meglátnia a betegeket, és elküldenie annak a kornak a járványügyi szakembereihez, és a leprások mire odaértek, "megtisztultak", azaz mind meggyógyultak. Különösen is szomorú ebben a történetben, hogy miután tízen így, Jézus Krisztus küldő szavára - az egyébként befolyásolhatatlan - a halálos betegségtől megszabadultak, kilencet közülük ez még csak meg sem lepett, még köszönetet mondani sem mentek vissza. A hálátlanságnak ez a mértéke még Jézus Krisztust is meglepte. Csak egy akadt a meggyógyultak között, aki talán ismerte és meg is cselekedte azt, amit az 50. zsoltár tanít (Zsolt 50,14-15).

 

Az immár a mennyben uralkodó Jézus Krisztus, a királyok Királya és az uraknak Ura, nemcsak teremtője, de ura is a koronavírusnak. A mai világjárvány is az ő hatásköre, mint egykor a tíz leprás betegsége.

Egyetlen szava elég lehetne, hogy ez a ma mindent uraló pánik és a mindent felülíró járványügyi intézkedések (amiben némiképpen követhető Isten teremtési rendjének a helyreállítása, ill. az utóbbi 30 évet uraló liberalizmus tehetetlensége és kifulladása) feleslegessé váljanak. A járvány "jó hatása" tehát, hogy "a vírus átmenetileg visszahozta a rendet" (Sz.Z.L.).

 

Vajon, ha az Úr Jézus visszafordítaná a világjárványt, és a mai naptól egyetlen új megbetegedést sem észlelhetnénk, akkor Európából hányan mennének vissza Jézus Krisztushoz, adnának hálát neki, és dicsőítenék az Istent?

Csak a tíz százalék? Vagy még kevesebb?

 

„Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat! Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak téged, és te dicsőítesz engem." (Zsoltárok könyve 50,14-15)

 

 

MEGSZÍVLELENDŐ TESTVÉRI TANÁCSOK, HÍVŐ KERESZTYÉNEKNEK!

Az Úr Jézus tanítja, hogy a bűn az, ha nem hisznek Őbenne! (János 16,9)

"Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában." (2Korinthus 6,14)

Minden igazán hívő keresztyén vallja, hogy "SOLUS CHRISTUS", mert tudja, hogy van élő Megváltó Ura, Aki a legfőbb bizalmasa, az egyetlen lelkigondozója és őriző Pásztora, Aki személyesen az Úr Jézus Krisztus! A Biblia arra tanít, hogy a hívő keresztyén nem lehet részes mások bűneiben! (1Timótheus 5,22)

 

Hívő ember nem mondhat igent arra, amire a Biblia nemet mond! (Máté 5,37)

Nem szórhatja szét az Úr Jézustól kapott kincseit, gyöngyeit! (Máté 7,6)

Nem fogadhat el kézrátételes áldást "akárkitől"!

Nem szükséges újra megkeresztelkednie!

Nem lehet imaközösségben idegenekkel (még az Interneten sem), de azokkal sem, akik szerint lényegtelen a felekezeti hovatartozás, vagy egyenesen letagadják a sajátjukat!

Nem kell együtt imádkoznia azokkal, akik kérik, hogy egymás kezét megfogva tegyék!

Nem kell elhinnie azt, hogy az ima sokkal hatásosabb, ha azt egy hajszálpontosan meghatározott időpontban egyszerre gyakorolják!

Nem mondhat Áment bármire!

Nem kell részt vennie a zenével, tapssal, tánccal, zenekarral történő un."dicsőítésben" tudván, hogy az apostolok sem gyakoroltak ilyet, mert az Istent igazán dicsőíteni, imádni teljes csöndben, akár némán is lehet: "lélekben és igazságban!" (János 4,23)

Meg kell tanulnia,hogy nem mindenki hisz igazán, aki a hitről "szépen" tud beszélni! "Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek."(Jakab ap levele 2,19

Tudnia kell, hogy nem mindenki rendes ember, aki ismeri a Bibliát és nem mindenki Testvér, aki annak látszik.

Mindenkitől tartson egy lélegzetvételnyi, imádságnyi,"krisztusi" távolságot!

Ne tegye tűzbe a kezét senkiért!

Ne nevessen az istentelen humoron!

Ne menjen olyan helyre, ahol ne tudna imádkozni!

Ne legyen tulajdonában és ne tároljon semmit, amiért nem tud hálát adni!

Ne kövesse,sőt tagadja meg a pogány szokásokat: pl. szerencse,babonaság,okkult dolgok,stb!

Ne kövesse a pogány halottkultuszt, soha ne beszéljen elhunyt szeretteihez sem!

Nem kell mások misztikus látomásainak, álmainak beszámolóját végighallgatnia!

Nem köteles meghallgatni azt, aki sötét, ördögi bűneit kezdi el részletezni!

Ne vegyen részt nyilvánvalóan istentelen, vagy eretnek (szektás) rendezvényen!

"Mindent megvizsgáljatok; ami jó, azt megtartsátok! Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!" (1Thesszalonika 5:21)

 

Bibliai értelemben csak azok a döntéseink, tetteink helyesek, amelyekről meg vagyunk győződve, hogy:

a) Istentől rendeltettek

b) a Krisztus megváltó szeretete iránti hálás viszont-szeretetből származnak

c) Isten dicsőségét szolgálják

„Mivel Ő, a Szent hívott el titeket - magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban!"

(1Péter 1,15)

Írta:Trencsényi László

Budapest, 2020. március 31.

 

HIRDETÉSEK

Hirdetem, hogy mivel templomunkban, a mi közös lelki otthonunkban az istentiszteleten sajnos továbbra sem tudunk találkozni, ezért interneten és telefonon tudjuk tartani a kapcsolatot.

***

Tájékoztató

Tudatjuk gyülekezetünkkel, hogy az úrvacsorai közösségre a járvány miatti korlátozás idején gyülekezetünkben nincs lehetőség.

Így Húsvét szent ünnepén az Úr Jézus Krisztus asztala körül nem gyülekezhetünk össze.

Egyben tisztelettel felhívjuk figyelmét, hogy Egyházközségünk Elnöksége, a napokban több fórumon is ajánlásként meghirdetett „online, virtuális, otthoni, házi, magán-úrvacsorázást"nem javasolja!

 

***

Kérjük gyülekezetünk tagjait, hogy imádkozó szívvel várjunk arra az időre, amikor Istenünktől visszaadatik nekünk a templomi istentisztelet, hogy Jézus Krisztus szent akaratának megfelelően újra együtt lehessünk úrvacsorai közösségben!

Addig is legyünk a mi áldott Istenünkkel élő közösségben a Szentírás hűséges és alapos tanulmányozásában és imádságban!

***

Akik szeretnének református templomból közvetített online istentiszteletekbe bekapcsolódni, tisztelettel ajánljuk, a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség vasárnap 10 órakor kezdődő online istentiszteletét. A sok hasznos hallgatható igehirdetés mellett tisztelettel ajánljuk még Cseri Kálmán szolgálatait. cserikalman.hu

***

Kérjük, hogy továbbra is folyamatosan figyeljék a koronavírus járvánnyal kapcsolatos kormányzati közleményeket, és kérjük, hogy valamennyi

egészségügyi rendelkezést tartsanak be.

Kérjük, hogy külön is imádkozzanak a járvány megszűnéséért, a betegekért, egészségügyi dolgozókért, felelős döntéshozókért.

***

 

 

2020. március HÍVÓ SZÓ hírlevél 145.szám

ÁLDÁS BÉKESSÉG! ISTENÉ A DICSŐSÉG!

Kedves Testvérünk!
Tisztelettel és szeretettel köszöntjük az Úr Jézus Krisztus szavaival:
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”(Máté evangéliuma 11, 28-30)

Amint ismeretes, 2020. március 16-án a Magyarországi Református Egyházunk Elnöksége hivatalos közleményt adott ki a koronavírus járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről!
„A koronavírus gyors terjedése miatt hozott kormányzati intézkedésekkel összhangban a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a következő kéréssel fordul a gyülekezetek, lelkipásztorok és egyháztagok felé. Kérjük, hogy további intézkedésig szüneteltessenek minden egyházi alkalmat: istentiszteletet, áhítatot, bibliaórát...és egyéb csoportos foglalkozást, közösségi alkalmat.”
A Zsinat Elnökségének teljes levele, az alábbi linken olvasható:

https://www.reformatus.hu/mutat/17143/

Mivel templomunkban, a mi közös lelki otthonunkban az istentiszteleten sajnos egy ideig nem találkozhatunk, ezért így interneten, vagy telefonon szeretnénk tartani a kapcsolatot gyülekezeti tagjainkkal. Reménység szerint vasárnaponként egy lelki üzenetet is szeretnénk küldeni minden testvérünknek, ez által is bátorítva gyülekezetünk tagjait és erősítve közösségünket.

Bízunk benne, hogy ezekben a nehéz időkben is Istenünk gondviselését naponta tapasztalják.
Bár a templomi alkalmak szünetelnek, de hivatalosan tervezik, hogy minden vasárnap közvetítenek református istentiszteletet. Felhívjuk figyelmüket, hogy a http://www.reformatus.hu/ honlapon minden reggel online áhítatot tartanak, továbbá vasárnap délelőtt online istentiszteletet közvetítenek.

Külön is kérjük testvéreinket, rendszeresen figyeljék a járvánnyal kapcsolatos kormányzati közleményeket, és kérjük, hogy valamennyi egészségügyi rendelkezést tartsanak be.

A mi Istenünk, arra kér minket, hogy mi is tegyük meg a tőlünk telhetőt.
Kérjük, figyeljenek oda egymásra, különösen is az idős egyháztagjainkra.
Amennyiben szükséges, tőlünk telhetően mi is igyekszünk segíteni a rászorultakon.

Az Úr Jézus Krisztus mondja „Mindenkor imádkozniuk kell és nem szabad belefáradniuk.” Lukács 18,1
Mi is imádkozzunk a járvány megszűnéséért, a betegekért, egészségügyi dolgozókért, felelős döntéshozókért.

***
„Könyörülj rajtam, oh Isten könyörülj rajtam, mert benned bízik az én lelkem; és szárnyaid árnyékába menekülök, amíg elvonulnak a veszedelmek.” (Zsoltár 57, 2)

"Egyedüli reményem, óh Isten, csak te vagy;
Jövel és nézz meg engem, magamra ó ne hagyj!
Ne légy tőlem oly távol, könyörülj hű szolgádon,
Úr Isten, el ne hagyj!

Ha a nehéz időkben elcsügged a szívem,
Vigasztalást igédben, Uram, Te adj nekem!
Ha kétség közt hányódom és mentségre nincs módom,
Te tarts meg, Istenem!"
(Református Énekeskönyv 276, 1-2)

Istenünk áldása kísérje életüket.

Áldás, békesség! Istené a dicsőség!


Trencsényi László
lelkipásztor

***

2019. december HÍVÓ SZÓ hírlevél 144.szám

Áldott karácsonyi ünnepeket!

Az Úr Jézus mondja: „Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra."

János evangéliuma 18,37

***

ÜNNEPI REND TEMPLOMUNKBAN

dec.24. 15h. Szenteste gyermekműsorral

dec.25. 10h. Karácsony 1. nap  istentisztelet úrvacsoraosztással

dec.26. 10h. Karácsony 2. nap  istentisztelet úrvacsoraosztással

dec.31. 17h. Óévi istentisztelet

2020. jan.1. 10h. Újévi istentisztelet úrvacsoraosztással

 

***

RENDSZERES PROGRAMJAINK

Énektanítás

és református hitünkkel kapcsolatos tanítás

Templomunkban minden vasárnap az istentiszteletek előtt énektanítás van és református hitünkkel kapcsolatos tanítás hangzik el.

Ünnephez kapcsolódó prezentációs kivetítés

Templomunkban az egyházi ünnepeken istentiszteletek előtt az ünnepkörhöz kapcsolódó témában prezentációs anyagot vetítünk.

Hitünkkel kapcsolatos tanítás

Templomunkban minden úrvacsorai előkészítő bűnbánati istentisztelet előtt református hitünkkel kapcsolatos tanítás hangzik el.

Pestújhelyi Református Hitvalló Kör

Minden hónap 2. vasárnapján tartjuk a lelki közösséget építő összejövetelünket.

 

 

Cseri Kálmán: A KARÁCSONY NEM AZ AJÁNDÉKOZÁS ÜNNEPE!

A karácsony egyértelműen az Isten nekünk készített ajándékának az ünnepe, vagyis Az Úr Jézusnak az ünnepe. Ő az Isten ajándéka. Nem tortaünnep, hanem születésnap.

Az emberré született Jézus Krisztus születése napja, ami neki nagy szenvedés volt, nekünk azonban kimondhatatlan öröm és ajándék, mert Ővele és Őérette kaptunk vissza mindent, amit elveszítettünk a bűn miatt. És az, hogy mi karácsonykor ajándékokat adunk egymásnak, erre az Isten nagy ajándékára emlékeztet bennünket.

Olyan sok kedves, tiszta, őszinte, szép vonása is van a mi karácsonyi ajándékozásunknak. És ugyanakkor olyan sok csúnya és tisztátalan is keveredik bele: sok képmutatás, kényszer, sokszor még számítás is.

Hogy fogadjuk el az Ő ajándékát? „Az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Mert, aki nem hisz őbenne, az elvész.  Isten ezt hozza tudtunkra karácsonykor, hogy az Ő ajándéka, Jézus Krisztus nem luxus, nem fényűzés, nem esetleges dísz a fenyőfán, hanem maga az élet. „Akié a Fiú, azé az élet. És akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban." Ezért nagyon fontos ennek az igének a befejező mondata is: „... hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen." Isten mindent megtett azért, hogy nekünk mindenünk meglegyen, ami erre az életre és az örök életre szükséges. Karácsonykor eget-földet megmozgatott az Isten ennek érdekében. Angyalok seregei jöttek-mentek ég és föld között. Megtörtént a páratlan csoda, a teremtéshez hasonló csoda, a testté létel, de mindez hiába, ha valaki nem fogadja el.

 

Elfogadtuk mi már valóban az Isten ajándékát? Vagy talán meg sem halljuk, amikor kínálja? Ő önmagát adta értünk. És „nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért." Így sem kell neked Jézus?  "...hogy aki hisz őbenne el ne vesszen.„  „Mert aki nem hisz őbenne, az immár elveszett" - ezt mondja az ige.

Karácsony az Isten szeretetének az ünnepe! Karácsony az Isten ajándékának, Jézusnak az ünnepe!  Isten kínál ajándékot nekünk és aki ezt az ajándékot visszautasítja, azon csakugyan nem lehet segíteni.

Mit jelent ez egészen gyakorlati módon, hogy "aki hisz őbenne"?

Mit jelent hinni Jézusban?  Aki hisz őbenne, az elhiszi neki, hogy nála nélkül semmire sem képes, szeretni sem. De elhiszi neki, hogy ővele mindenre képes, még szeretni is.  Tehát nem mond le arról, hogy mégis szeressen.  Aki őbenne hisz, az elfogadja azt, amit Ő kínál: bűneinek a bocsánatát, s engedi, hogy átformálja őt Isten szeretete.

Aki őbenne hisz, az átengedi magán ezt a szeretet, és ezzel a szeretettel fog szeretni másokat. Engedem, hogy Isten szeretete átformáljon. Befogadom Istent, aki maga a szeretet, és engedem, hogy Isten szeretete átáradjon rajtam.

Hisszük-e mi ezt igazán? Hisszük-e azt, hogy nála nélkül semmi jóra nem vagyunk képesek? Hisszük-e azt, ha Őt befogadtuk, bármire képessé tesz, mert Ő mindenre képes? Engedjük-e, hogy Ő átalakítson minket, és ott nyúljon hozzánk, ahol Ő akar, és attól szabadítson meg, és azzal ajándékozzon meg, amivel Ő akar? És aztán engedjük-e, hogy mindaz, amit kaptunk tőle, továbbmenjen másokhoz?

Elhisszük-e, hogy így leszünk igazán gazdagok, ha mi közvetítünk Isten és mások között?  Így a karácsony nem múló hangulat lesz, hanem olyan új életnek a kezdete, amelyik egyre inkább gazdagodik, míg végül az örökkévalóságban majd kiteljesedik.  Legyen áldott az Isten, hogy így szerette ezt a világot,  hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!

Részletek, Cseri Kálmán református lelkipásztor írásából

 

 

 

 

2019. október HÍVÓ SZÓ hírlevél 143.szám

NE HIGGYETEK MINDEN LÉLEKNEK!

Luther Márton írása

„Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba.” (1János 4,1)

Kétféle lélek van. Egyik az igazság Lelke, a másik mindenféle hazugságok hamis lélek-hada. Mert a világ is tele van lelkekkel. Mint mondani szokás: Ahol Isten templomot emel, ott az ördög azonnal melléje építi a maga kápolnáját. Vagyis ahol Isten igéje tisztán felhangzik, oda az ördög mindenféle szekták és hamis lelkek bitang hordáit csempészi be, amelyek szintén Krisztus egyházának hírét-nevét harsogják, de alapjában véve hamisak, igazság és bizonyosság nélkül valók.

Krisztus ellenben Szentlelket ad, aki bizonyosakká tesz az igazság felől, úgyhogy az üdvösségünkre tartozó dolgokban nem kell ingadoznunk, hanem határozott biztonsággal tudunk tanbeli kérdések felett ítélni.
A Szentlélek nemcsak diadalmas harcosokká avat, hanem doktorsüveges mesterekké is, akik világosan el tudják dönteni, melyik az igaz és melyik a hamis tan.
Nem tud az ördög oly agyafúrt s a tévelygés lelke oly csalafinta lenni, hogy hamis tannal megtéveszthetne.
Annyi megszámlálhatatlan hazug lélek közepette csak így maradhatott meg mindeddig a keresztyénség.

Hamis lelkek voltak is, lesznek is, de az egyház általmegy közöttük s őrzi tisztán, igazán a szentségeket, az evangéliumot, a tízparancsolatot meg az imádságot. Ítéletet gyakorol s kivet magából minden ellentétes hamis tant, még ha világosság angyalaként gyönyörűséges isteni ábrázatban kelleti is magát előtte az ördög.
E mi tévelygő időnkben,
Szentlelkedet öntsd ránk bőven,
Hogy Ígédet s szentségeidet
Tisztán megtartsák a hívek.

Luther Márton: Jer, Örvendjünk, keresztyének! c. könyv

 

 

A TEMPLOMUNK TETŐ-SZERKEZETÉNEK FELÚJÍTÁSA
Tudatjuk gyülekezetünk tagjaival, hogy a helyreállítási munkálatok szeptember végén kezdődtek el és még jelenleg is folynak.
A munkák várhatóan 2019. novemberében fejeződnek be, így reménység szerint december 2-án templomunk felszentelésének 91. évfordulóján megtarthatjuk hálaadó napunkat. Továbbra is tisztelettel kérjük, hogy akik szívükön viselik gyülekezetünk életét, hálaadományukkal támogassák a templomunk felújítását.
Számlaszámunk: 11715007-20125806

 

VISSZATEKINTŐ
Programjaink voltak 2019-ben
*************************

IRODALMI DÉLUTÁN VOLT PESTÚJHELYEN
Vasárnap délutáni előadás és beszélgetés volt templomunkban
2019. október 27-én vasárnap 16 h-tól.
A meghívott vendégeink Norvégiából érkeztek: Dr. Kunszenti Ágnes műfordító, és Kovács katáng Ferenc író, költő, műfordító, képzőművész.
A délutáni előadás és beszélgetés témája volt:
EGY ÉV NORVÉGIÁBAN.... PLUSZ 36 Előadóink beszéltek a norvég népfőiskolákról, és egy antológia előkészületeiről.


KISMAROSI CSENDESHÉTVÉGE
Megtartottuk XVI. Lelki Oázis hétvégét Kismaroson 2019. szept.19-21-ig.
***
HITTANOS TANÉVKEZDŐ ISTENTISZTLET VOLT TEMPLO-MUNKBAN
2019. szeptember 8-án vasárnap 10 h-kor
Azokat a családokat hívtuk, akik beíratták gyermeküket óvodai vagy iskolai hittanoktatásra. Tanévkezdő istentiszteletünkön együtt kértük Istenünk áldást a családokra és az új tanévre.
***
Megtartottuk a 27. Lelki Oázis CSENDESNAPUNKAT
2019. szeptember 7-én szombaton.
A csendesnap témája volt: A „Krisztocentrikus” élet
(Zsolt 78, 32-33 és Ap. Csel 17, 11)
***
KISMAROSI CSENDESHÉT
Megtartottuk XI. Lelki Oázis Csendeshetünket Kismaroson 2019. júl. 8-12-ig.
***
Vasárnap délutáni előadás és beszélgetés volt templomunkban
2019. június 23-án vasárnap 16 h-tól.
Ezen az alkalmon mutattuk be Kovács katáng Ferenc könyvheti prózakötetét ABLAKLAKÓK CSILLAGKÖZELBEN címmel.
Közreműködött, Cserna Csaba előadóművész
***
Megtartottuk a XIII. tanévzáró gyermeknapunkat a templomunkban.
Időpont: 2019. június 8. szombat 10-12h-ig.
A gyermeknap témája volt: János ev. 10,11.
***
Megtartottuk a 26. Lelki Oázis CSENDESNAPUNKAT
2019. május 4-én szombaton.
A csendesnap témája volt: Zsoltár 133 és Galata 4,11
***
VIRÁGVASÁRNAPI zenés áhítat volt templomunkban 2019. márc.14-én. Közreműködött a Hubay Jenő kamarazenekar Sebők Irén tanárnő vezetésével.
***
IRODALMII EST
Templomunkban 2019. február 10-én pódiumműsor volt Ady Endre műveiből a költő halálának 100. évfordulója alkalmából. Szerkesztette és előadta TORMA MÁRIA Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó.

 

 

2019. augusztus HÍVÓ SZÓ hírlevél 142.szám

HITTANOS TANÉVKEZDŐ ISTENTISZTLET LESZ

TEMPLOMUNKBAN

Sok szeretettel várjuk a családokat, akik beíratták gyermeküket óvodai vagy iskolai hittanoktatásra. Tanévkezdő istentiszteletünkön együtt kérjük Istenünk áldást a családokra és az új tanévre. Az istentisztelet 2019. szeptember 8-án vasárnap 10:00h-kor kezdődik templomunkban.

***

Az Úr Jézus mondja: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba." Lukács 18, 16-17

 

***

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt az alábbi gyülekezeti programokra

XXVII. Lelki Oázis CSENDESNAP templomunkban 2019. szeptember 7. 10:00-tól 12:30-ig.

 

A Lelki Oázis IGÉS-ALBUM MISSZIÓNK új kiadványainak bemutatója templomunkban istentisztelet után 2019. szeptember 15. 11:30-tól 12:00-ig.

 

XVI. Lelki Oázis HÉTVÉGE Kismaroson 2019.szeptember19-21.


Lelki Oázis TESTVÉRI KÖR Minden hónap második vasárnapján 16-17 h-ig tartjuk beszélgetéses összejövetelünket.

 

***

Bemutatjuk a Budapest, Pestújhelyi Református Egyházközségünk

EVANGELIZÁCIÓS MISSZIÓJÁT

II. Az örök evangélium hirdetése személyes példaadással

(Buzdítunk a Biblia üzenetének komolyan vételére, a személyes példaadásra, a szavak nélküli bizonyságtételre, a krisztusi életvitel szeretetben való gyakorlására - megélésére.)
Folyamatosan hirdetjük a családlátogatás, beteglátogatás lehetőségét.

Kérésre beteg vagy mozgásképtelen testvéreinket kórházban, vagy otthonuk-ban meglátogatjuk, rövid áhítatot tartunk, ill. kérésre úrvacsorát viszünk.

Gyülekezetünk tagjainak igény szerint bármikor biblikus lelki segítséget nyúj-tunk.

Igével vigasztaljuk a gyászolókat és minden temetés előtti és utáni vasárnapra hívjuk őket az istentiszteletre Isten vigasztalását hallgatni.

Megszerveztük a lelki kapcsolatok ápolását a betegekkel, elköltözöttekkel (személyesen, levélben, telefonon, e-mailben).

A fogyatékkal élő testvéreinket megkülönböztetett figyelemmel segítjük, támogatjuk.

A nagyothallók részére hangosító berendezést építettünk ki a templomban.

A mozgáskorlátozottak, a kisgyermekesek részére a templombejárathoz kerekesszékes rámpát építettünk ki.

Karácsonykor a gyermekek, az idősek és rászorulók részére ajándékcsomagot osztunk.

Gyülekezetünk e-mail misszióján keresztül hetente lelki üzenet küldünk.

Lelki irodalmat adunk a megkeresztelt gyermekek szüleinek, konfirmálók-nak, házasulandóknak, gyászolóknak.

Igény szerint segítjük a rászorulók és mozgáskorlátozottak szállítását. (Templomba, nyári hetekre.)

A kéregetők, rászorultak részére „egységcsomagot" állítottunk össze.

***
„Ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha kö-zülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket.” 1Péter 3,1

 

 

 

 

***

2019. június HÍVÓ SZÓ hírlevél 141.szám

Bemutatjuk a Budapest, Pestújhelyi Református Egyházközségünk

EVANGELIZÁCIÓS MISSZIÓJÁT

 

VII.

Az örök evangélium hirdetése ajánlással

( Lelki irodalom ajánlása, és az IGÉS-Album Missziónk speciális anyagának terjesztése.)

„Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással." 2Timótheus 4,2

 

Keresztyén kötelességünk, hogy adjuk tovább a jó hírt, az Úr Jézus Krisztus örök evangéliumát.   E missziónk célja végső soron az, hogy próbáljunk meg gyülekezetünkben üdvözítő hitünkről ily módon is bizonyságot tenni és a közösségi, lelki életet erősíteni.

Ezért nagy szeretettel ajánljuk az új Igés-Album Missziónk speciális anyagát minden kedves testvérünknek.

Ezt a missziós kezdeményezésünket kiváló lehetőségnek tartjuk, az Úr Jézus Krisztus örök evangéliumának hirdetésére, református hitünk és Istenünk áldott Igéjének minél jobb megismertetésére.

 

Ebben a hitébresztő, hitépítő, hitmélyítő missziónkban saját kiadványaink mellett a legismertebb szerzőktől, három albumba rendezve több száz lelki irodalmat kínálunk, hitünk szempontjából létfontosságú témákban.

 

Mindemellett templomunkban gazdag, körültekintő gondossággal összeválogatott iratterjesztésünk is van. Ajándékozhatunk Bibliát, imakönyveket, sokféle hasznos lelki irodalmat.

 

AJÁNLOTT IMAKÖNYVEK

Ø  Szikszai György: Keresztyén imádságok

Ø  Mindennapi kenyerünk (napi igék)

Ø  Muraközi Gyula: A Sionnak hegyén

Ø  C.H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza

Ø  Carl Eichorn: Isten Műhelyében

Ø  Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja

Ø  Szikszai Béni: Útitárs

Ø  Viski Ferenc: Méz a sziklából

 

 

A Biblia a legcsodálatosabb könyv

„ A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre." 2Timótheus 3,16

 

ISTENÜNK IGÉJE A BIBLIA PÁRATLAN KINCSÜNK

Tudjuk, hogy a Biblia, Istenünk hibátlan, tökéletes, tévedhetetlen, igaz, élő, ható, áldott, szent és örök Ígéje. Ezért a Biblia mindannyiunk számára nélkülözhetetlen, pótolhatatlan mennyei táplálék.

Mivel az Isten beszéde  megmarad örökre, ezért a bibliai kijelentés megcáfolhatatlan, rendíthetetlen és mindenkor dacol idővel, ideológiákkal.

„Az evangélium Isten változhatatlan kijelentése, amely nem hervad el máról holnapra, mint a fű, mert az mindig a változhatatlan, örök, Isten igazsága marad." ( Spurgeon)

 

A Biblia egyedülálló! A világirodalom legmeghatározóbb műve.

Egyedülálló terjedését illetően!  Rendkívüli pontossággal másolták, és több mint 15 000 kézirat maradt fenn, több százszorosa bármelyik ókori kéziratnak.

Egyedülálló befolyásában!

  • Több mint 1200 nyelvre fordították le.
  • Több százmillió példányt adtak vagy ajándékoztak el.
  • Kihatása van a kultúrára, civilizációra, törvényhozásra, társadalmi életre.
  • A Bibliából a legmagasabb rendű tanítást kapjuk az erkölcsről, szeretetről, tiszteletről, becsületről, jóságról, szabadságról...stb.

A Biblia a lélek tápláléka!

Mindig Istenre figyelő lélekkel, gyermeki hittel, őszinte bizalommal nyissuk ki Istenünk hozzánk szóló, életmentő üzenetét.

 

„Hívő ember a Bibliát naponta olvassa, nem össze-vissza, hanem egy-egy könyvet sorban, végig és átgondolva. Így válik az Igéből szeretet, türelem, bölcsesség, lelki erő.

Az eredményes bibliaolvasás öt mozzanatból áll:

1. Röviden imádkozom, hogy Isten segítse megértenem az üzenetét.

2. Elolvasom a soron következő szakaszt többször is, egyre lassabban.

3. Kérdéseket teszek fel: miről is van itt szó, mit mond ez a rész Istenről, mit mond az emberről, vajon mit üzen általa most nekem Isten?

4. A legfontosabbakat egy-két mondatban felírom egy füzetbe. A leghangsúlyosabb bibliai verset könyv nélkül megtanulom, napközben is ismétlem.

5. Nyugodtan, részletesen imádkozom. Imádságomat hálaadással kezdem, bűnvallással folytatom, majd Isten elé hozom mások problémáit is, végül magamért könyörgök."

Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja

 

 

***

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség hírlevele

Szerkeszti: Trencsényi László lelkipásztor

2019. április HÍVÓ SZÓ hírlevél 140.szám

 

 

AKI VÉRÉVEL FIZETETT ÉRTÜNK!
„Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felme-gyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad.”
Lukács 18, 31-33

Az Úr Jézus áldott küldetését igazán csak a nagypénteki eseményekben érthetjük meg. Értünk, bűnös emberekért vállalta a megaláztatást, a szenvedések szenvedését, a borzalmak-borzalmát. Vállalta, hogy ártatlanul elítéljék, hogy gyalázzák, hogy kigúnyolják, hogy tövissel koronázzák, hogy megostorozzák, hogy leköpjék és megfeszítsék. Ártatlan életével fizetett a mi bűneinkért.
Ő tudta, hogy a mi bűneink oly nagyok, hogy semmi más módon nem lehetett volna eleget tenni értük, csak az Ő ártatlan szenvedése által!
Mert csordultig telt a keserű pohár a világ bűneivel. Azt a keserű poharat bizony mi töltöttük tele, az Isten ellen lázadó szívünkkel, mérhetetlen és undok bűneinkkel.
Életünk legfontosabb kérdése a bűnkérdés, mert létkérdés.
A bűnkérdés rendezése életkérdés, sőt örökéletkérdés.
Minden nyomorúságunk forrása az, hogy nem rendülünk meg eléggé Jézus Krisztus keresztje láttán és hideg szívvel megyünk el mellette. Ő, csak a megrendült szívűekhez tud aláhajolni, rajtuk könyörülni és velük közösséget vállalni.
Az Úr Jézus Krisztus keresztje ma is a leghatalmasabb jel a földön! Kitörölhetetlenül ott áll az emberiség sorsának centrumában.
Egyszer mindenkinek szembesülnie kell a ténnyel, miért is állt a kereszt!
Egyesek számára botrány, mások számára semmitmondó jel, de aki veszi a bátorságot és megvizsgálja, azt meglepetés fogja érni, mert rájön, hogy az a legnagyobb szeretet jele. Jézus Krisztus az egyetlen, Aki jogosan igényt tarthat életünkre, mivel VÉRÉVEL FIZETETT ÉRTÜNK!

Tekintsünk fel tehát hittel a szenvedések szenvedésének helyére, a Golgotára. Adjuk át neki életünket vállalván a keresztet, bátran, hálából örökre. Az Úr Jézus útján szenvedésben nekünk is lesz részünk, hisz minket is a farkasok közé küld, életet menteni! Nekünk is vállalnunk kell, ha Őérte ártatlanul bántanak, kigúnyolnak, megvetnek, lenéznek, megaláznak, meggyaláznak!
Az Úr Jézus Krisztus keresztje érted áll!
Az Úr Jézus Krisztus ártatlan volt. Még az ellenségei sem tudtak semmi bűnt felhozni ellene! Ha megnyílik a szemünk, megláthatjuk saját bűneinket, és a helyettünk, miattunk szenvedő Isten Fiát, és megérthetjük, hogy az Úr Jézus Krisztus keresztje az egyetlen gyógyszer a bűneink bocsánatára:
„Az Ő sebeivel gyógyultatok meg.” 1 Péter 2,24
Fogadd el hát az Úr Jézus áldozatát, és a gyógyulást azonnal tapasztalni fogod.

Írta: Trencsényi László

 

***

Bemutatjuk

a Budapest, Pestújhelyi Református Egyházközségünk

evangelizációs misszióját

 

IX:

Az örök evangélium hirdetése az Interneten való megjelenéssel

(Honlap vagy csatorna indítása, gondozása.)

Az Interneten való megjelenésünk az alábbi felületeken:
1. Gyülekezeti honlapunk   (Bp.Pestújhelyi Ref. Egyház honlapja)
2. Lelki Oázis Missziónk honlapja (Lelki Oázis Misszió)

3. A lelkipásztor saját honlapja (Verbi Divini Minister )

4. Facebook Missziónk   (László Trencsényi Facebook.com)

5. YouTube Missziónk    (Trencsényi László YouTube Channel)

 

YouTube csatornánk Névjegyében az alábbi tájékoztató olvasható:

 

„Megoltalmazlak e néptől és a pogányoktól, akikhez küldelek. Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek.." Ap.Csel, 26,18

 

E csatornát elsősorban Krisztus megváltott gyermekei számára nyitottuk 2016 tavaszán. Tudjuk, hogy akiket Krisztus eleve kiválasztott nem akárkik, hanem a legnagyobb felelősséggel fölruházott személyek.

Akik Megváltójukért, az üdvözítő hit tisztaságáért egész életükben nemes HARCBAN állnak! Akik MEGALKUVÁS NÉLKÜL hirdetik az életmentő evangéliumot!

Azért imádkozunk, hogy Isten véren megváltott gyermekei e csatorna felületén is találjanak egymásra: 
Hogy SZENTSÉGES HITÜKBEN épülhessenek, erősödhessenek.
Hogy ezáltal is legyen hitéletük az Ige mennyei áldott vizsgálata alatt. 
Hogy világosan kiderülhessen a Krisztushoz tartozásuk állapota: mélysége, ápoltsága, hitelessége, tisztasága, szentsége.

Erősödjön és tudatosodjon bennünk, hogy a keresztyén élet: gyönyörű és boldogító élet, ugyanakkor kereszthordozó élet, fájdalmas, küzdelmes, de mindenképpen a Krisztusban megáldott élet.

 

„Tartsuk meg a reménység vallását tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett." Zsidók 10,23

 

***

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség hírlevele

Szerkeszti: Trencsényi László lelkipásztor

2019. április HÍVÓ SZÓ hírlevél 139.szám

 

 

TERVEZETT PROGRAMJAINK 2019-BEN

április 14. virágvasárnapi istentisztelet a Hubay J. Zeneiskola részvételével

április 19. nagypénteken délelőtt istentisztelet

április 21-22. húsvéti istentisztelet

május 4. XXVI. Lelki Oázis Csendesnap

május 30. áldozócsütörtökön délelőtt istentisztelet

június 8. IX. Református Gyermeknap

június 9-10. pünkösdi istentisztelet

június 16 Pestújhelyi irodalmi délután

július 8-12. XI. Lelki Oázis Csendeshét

szeptember 7. XXVII. Lelki Oázis Csendesnap

szeptember19-21. XVI. Lelki Oázis Csendeshétvége

október 13 Pestújhelyi irodalmi délután

december 24. karácsonyi gyermekműsor

december 25-26. karácsonyi istentisztelet

december 31. óévi istentisztelet

 

 

AZ ÖRÖK EVANGÉLIUM HIRDETÉSÉNEK 10 FORMÁJA

Bemutatjuk a Budapest, Pestújhelyi Református Egyházközségünk

evangelizációs misszióját

 

„Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással." 2Timótheus 4,2

 

I. Szavakban

(Igehirdetés, Bibliatanulmány, hittanoktatás, lelki alkalmak.)


II. Lelki énekekkel

(Énektanítás a templomban, az ifjúság között és énekfüzetek szerkesztése.)


III. Személyes példaadással

(Buzdítunk a Biblia üzenetének komolyan vételére, a személyes példaadásra, a szavak nélküli bizonyságtételre, a krisztusi életvitel szeretetben való gyakorlására - megélésére.)

 

IV. Írott kiadványokkal

(Saját nyomdai termékek szerkesztése, kiadása.)

 

V. Vetítettképes előadásokkal

(Írott és szerkesztett prezentációs anyagok készítése.)

VI. Hívogatással

(Figyelemfelkeltő tájékoztatók, meghívók. Hívogatás gyülekezeti alkalmainkra.)

VII. Ajánlással

(Igés-Album Missziónk speciális anyagának terjesztése.)

VIII. Ajándékozással

(Biblia, imakönyv, lelki irodalom ajándékozása.)

IX. Interneten való megjelenéssel

(Honlap vagy csatorna indítása, gondozása.)

X. Zavartalan Istenre-figyelés biztosításával

(A Filadelfia vendégházunk üzemeltetése lelki pihenés, Istenre-figyelés céljából.)

 

„De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd." 2Timótheus 4,5

 

 

II. AZ EVANGÉLIUM HIRDETÉSE: Lelki énekekkel

(Énektanítás a templomban, az ifjúság között és énekfüzetek szerkesztése.)

 

„A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak." Kolossé 3,16

 

Valljuk, hogy a gyülekezeti ének, mint énekelt imádság, énekelt Íge is lehet, tehát igehirdetéssé is válhat. Tudjuk, hogy az egyházi éneklés legfőbb mértéke a Szentírás. A Bibliából megtudhatjuk azt, hogy mit kíván Isten az Ő népétől. Az egyházi ének Krisztus testének, a gyülekezetnek az éneke, amennyiben ott, az élő Isten Ígéje helyesen hirdettetik és hívő közösség van jelen.

Az egyházi ének ismertető jegyei, lényeges kritériumai:

a) az egyházi ének igehirdetés (forrása Isten Ígéje, tartalma az Ígének valamely textusszerűen is kifejezhető tanítása)

b) az egyházi ének imádság (felelet Isten hívására)

c) az egyházi ének hitvallásszerű

d) az egyházi ének gyülekezetszerű, azaz a mindenható Istenre mutat

Az egyházi ének kifejezési formáiban nem lehet méltatlan a tárgyához.

A Krisztus evangéliumát prédikáló egyház nem énekelhet a táncdalok és disco zene modorában, itt nincs helye a fűzfapoézisnek, a sekély érzelgősségnek, a zenei giccsnek. De ugyanúgy a globalizált rockzenének sem, még ha le is öntik vallásos-keresztyén szöveggel. (Draskóczi László)

"A zene (éneklés) feladata Isten dicsérete (laudatio Dei) és a szív felélénkítése (recreatio cordis). „A muzsika a harmóniájával hat a lélekre, és azt az isteni rendhez vezeti." (Augustinus)

„Gondoskodjunk ne csak tisztességes, hanem valósággal szent énekekről, hogy azok ösztökéljenek bennünket szüntelenül Isten segítségül hívására és magasztalására..." Kálvin János

***

Lehetetlenség, hogy aki Isten gyermeke lett, ne énekeljen dicséretet. Még ha nincs is zenei hallása, a szíve akkor is énekel, mert a lelke ujjong. Ha szájával nem tud, zeng a szívében a hálaadás, magasztalás és dicséret.

Ebben a világban hangszerek zengnek, zúgnak pokoli, ördögi, testi zenekultúra szolgálatában éneket.

A mennyben nem hallatszik más ének, csak Istendicséret.

Ha a te szívedet megváltotta az Úr a maga számára, abban sem hangozhat más. Elképzelhető az, hogy valaki majd a gyöngykapus város aranyutcáin slágerszöveget énekeljen? Lehetetlenség!

Akkor pedig nem botor dolog-e valami olyanban gyakorolni magunkat ez alatt a rövid idő alatt itt a földön, aminek odaát úgysincs keletje?

(Szikszai Béni)

***

 

 

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség hírlevele

Szerkeszti: Trencsényi László lelkipásztor

2018. december HÍVÓ SZÓ hírlevél 138.szám

 

ADOMÁNYGYŰJTÉS

A TEMPLOMUNK TETŐSZERKEZETÉNEK FELÚJÍTÁSÁRA

Mint köztudott templomunkat a második világháborúban találat érte. A tornyot 2011-ben sikerült eredeti szépségében helyreállítanunk, viszont a templom tetőzetén nem történt komolyabb felújítás és jelenleg már olyan rossz állapotban van, hogy sürgős beavatkozást igényel. A gerendázat tönkrement és az elavult palafedés miatt számos ponton folyamatosan beázik. Gyülekezetünk Presbitériuma úgy határozott, hogy templomunk tetőszerkezetének helyreállítása céljából hirdessünk 2019-ben adománygyűjtést.
Mivel ez a hatalmas feladat kis létszámú gyülekezetünk számára igen nagy anyagi megterhelést jelent, ezért azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk azokhoz, akik szívükön viselik gyülekezetünk életét, hogy hálaadományukkal támogassák egyházközségünk e nemes célját.

***

B E S Z Á M O L Ó
AZ ÉPÜLŐ PESTÚJHELYI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETI HÁZRÓL

Tisztelettel tájékoztatjuk gyülekezetünk tagjait, hogy eredetileg 2018. október 31-re, a reformáció ünnepére terveztük a parókiánk udvarán álló egykori harangozólakás felújítási munkálatainak teljes befejezését. Sajnos eddig a munkálatoknak csak egy részét sikerült elvégeztetni. Jelen állás szerint a munka befejezése jövő tavaszra várható. Amennyiben Istenünk kegyelméből a megkezdett munkálatokat be tudjuk fejezni, a tavaly megépült új épületszárnnyal együtt már készen állna, mint „Filadelfia Gyülekezeti Missziós Központ” az Isten dicsőségét szolgáló missziós célokra.
Őszinte tisztelettel szeretnénk megköszönni azoknak a Kedves Testvéreink-nek, akik adományaikkal is kifejezték, hogy fontos nekik egyházközségünk élete, fejlődése, épülése, gyarapodása és nemcsak imádságban hordozzák, hanem anyagilag is készek voltak támogatni gyülekezetünk e nemes célját!
Tisztelettel jelentjük, hogy 2018-ban a gyülekezet adományaiból befolyt összeg 1.059.600-Ft volt! Isten áldja meg a jókedvű adakozók életét.
Mivel ez a nagy építkezés meghaladta gyülekezetünk anyagi erőforrásait, ezért idén tavasszal pályázatot nyújtottunk be a XV. ker Önkormányzatához és 5.000.000,-Ft támogatást nyertünk, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.
***


A Gyülekezeti Központunk tervezett hasznosításáról tájékoztató körlevélben értesítettük a Magyarországi Református Egyház mind a négy egyházkerületének püspökét és mind a huszonhét egyházmegye esperesét.
Tájékoztattuk felettes szerveinket arról a felajánlásunkról, hogy Missziós Központunkat szeretettel ajánljuk elsősorban lelkipásztorok és családjaik számára lelki pihenésre, elcsöndesedésre, de várjuk azon rászoruló református hittestvéreink jelentkezését is, akik lelki gyógyulásra, lelki vigasztalásra, lelki megerősödésre vágynak. Tesszük ezt abban a reményben, hogy bár szerény mértékben, de lehetőségeinkhez képest mi is hozzájárulhatunk a Zsinat által is támogatott -„lelkipásztorok lelki egészségének megőrzését" segítő program-hoz.
Az igénylés feltételeként szabtuk meg:
• Református lelkészi ajánlás (lelkészeknek esperesi ajánlás)
• Rövid bemutatkozás, a kérelem indoklása, (személyes bizonyságtétel)
• Személyenként évente csak egyszer maximum egy hétre vehető igény-be!
Gyülekezeti Központunk új szárnyát Isten iránti hálaadással még 2017. október 31-én, a reformáció 500. évfordulóján vettük használatba.
Ez a házrész idén már teljesen felszerelt, berendezett, működőképes állapotban várta a nálunk megpihenni kívánó református testvéreinket.

V E N D É G K Ö N Y V
Az alábbi idézetek a Filadelfia Gyülekezeti Házunk vendégkönyvéből valók:
„Isten áldja meg a gyülekezeti ház működését, adjon megújulást lélekben és testben az itt pihenőknek és mindez legyen gyarapodására a gyülekezetnek.”
2017.12.13.
Testvéri szeretettel: Szloboda József esperes
***
„Az Úr Jézus Krisztus hívásának engedve, aki magához hív: " Jöjjetek énhozzám mindnyájan", éljék át sokan a Benne kapható megnyugvás áldott ajándékát itt, ezen a helyen.”
2018.05.03.
Testvéri szívvel: Somogyi Péter lp. egyházmegyei tanácsos
***
„Bár tudjuk, hogy minden, amit építünk múlandó, mégis teljes erőnkből és talentumunkból tesszük, mert ezzel is az Örökkévalót dicsőítjük. Köszönet az építő közösségnek és hálaadás a munkát megáldó Istennek. Minden szép amit láttunk, az Urat dicsőítse. S D G!”
2018.05.03.
Szeretettel: Veres Sándor em-i tanácsos
***
„E nagyon szép és nagyon gazdagon és ízlésesen berendezett hajlékban töltöttünk néhány napot. Az idő valóban pihenéssel, hiterősítő beszélgetéssel és templomi szolgálattal telt el, kitűnően éreztük magunkat. A házigazda lelkész házaspárnak nagyon köszönjük a segítséget. Istennek pedig a kapott áldásokat! Áldást kívánunk a házaspárra és e hajlékra, hogy még sokan nyerjenek lelki áldásokat itt e hajlékban, sok igazi pihenés mellett. S.D.G!”
2018.09.10.
Sz.Gy. és felesége ny. ref. lelkészek
***
„Közel egy hetet töltöttünk a gyülekezet Filadelfia Házában. Rácsodálkoztunk, hogy a Pestújhelyi reformátusok azzal, amit Isten kegyelméből megvalósítottak, készek más gyülekezetek lelkészei pihenését, elcsendesedését, megújulását szolgálni. És mindezt testvérszeretetből, hiszen az ő lelki gyökereik is innen táplálkoznak. Ezzel a ma általánossá váló érdekközpontú világban megmutatják, hogy számukra az ÉRTÉKEK előbbrevalók, amint ezt Jézus életútjában is megtapasztaltuk.
Számunkra az itt töltött idő pihenést, imádságot, kapcsolatépítést eredményezett. Így számunkra a gyülekezet hite, missziói látása, áldozathozatala, befogadása Isten áldásait közvetítette. Köszönjük a lelkész házaspár szívességét, hiszen a "vendégek" fogadása, eligazítása, segítése az ő "szabadidős" szolgálatukká lett. A szép és igényes kialakítás mellett kiemeljük a sokféle lehetőséget, amit a könyvek, áhítatok, írások jelentenek az Isten színe elé állásban...Áldást kérünk a gyülekezetre és a vendégekre." "Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását". Zsoltár 50:23 " Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, melyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten." János 6:27
2018. október 5.
P. A. református lelkipásztor


90 É V E S A T E M P L O M U N K
Beszámoló a 2018. december 2-án megtartott hálaadó ünnepségről


Hálaadó napunkon megköszöntük Istennek, hogy templomunkat napra pontosan 90 évvel ezelőtt 1928. december 2-án advent első vasárnapján szentelték fel.
E szép jubileum alkalmából ünnepi hálaadó napunkon nagy tisztelettel köszöntöttük a körünkben megjelent kedves vendégeinket a 100. zsoltár szavaival:
„Hálaadó zsoltár.
Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön!
Szolgáljatok az ÚRnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!
Tudjátok meg, hogy az ÚR az Isten!
Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája.
Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel!
Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!
Mert jó az ÚR, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre."
Az ünnepi istentiszteletet a 392 dicséret eléneklésével kezdtük: „Az egyháznak a Jézus a fundámentuma." Ezután Nagy Sándor a gyülekezet gondnoka az alábbi szavakkal köszöntötte a gyülekezetet:
Ünneplő gyülekezet! A Pestújhely- Újpalotai Református Egyházközség gondnokaként nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a hálaadó napunkra egybegyűlt gyülekezetet. Isten kegyelméből az immár 90 éves református templomunkban köszönthetem itt Pestújhelyen, a mi lelki házunkban kedves vendégeinket. Örömmel és hálaadással számolhatok be arról, hogy templomunk és környezete az utóbbi időben szépen megújulhatott. Mindenért Istennek hálát adva, ezúton szeretnénk köszönet mondani minden segítségért és minden adományért, amellyel gyülekezetünket támogatták.
Isten hozta valamennyiüket templomunkba hálaadó napunkon.
A magam, a presbitérium és a gyülekezet nevében kívánom, hogy legyen áldott a napjuk és érezzék jól magukat körünkben.
***
Trencsényi László lelkipásztor az ünnepségen elmondta, hogy a gyülekezet temploma immár 90 éve hirdeti Isten dicsőségét, bár e templom életében is voltak komoly, olykor félelmetes viharok, mégis áll, mert él az Ura, megtartó Istene. Mi is valljuk a 100. zsoltár szavaival: „Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az ÚR, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre." Elhangzott, hogy 2000 év óta azért épülnek templomok és azért él ma is az egyház, mert az élő Fundamentumra Jézus Krisztusra építenek, és aki Őt követi és életét Rá építi, az maga is „templommá” lesz, mégpedig a Szentlélek templomává.
„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus." 1Korinthus 3,11
Az Egyházközség történetéből a megemlékezésen elhangzott, hogy eredetileg az istentiszteleteket az imateremnek is használt László utcai Filadelfia Népiskolában tartották. 1928-banTörös Sándor lelkész és Bujdosó Sándor gondnok idején az imaház már szűknek bizonyult az egyre népesedő gyülekezet számára, ezért a templomépítés érdekében az egyházközség tagjai gyűjtést szerveztek.
Az adományokból 8 ezer pengő gyűlt össze, míg az általuk szervezett jótékonysági előadás újabb 1800 pengő bevételt eredményezett.
Ez az összeg a felvett 56 ezer pengő kölcsönnel együtt elegendőnek bizonyult a templom építésének megkezdéséhez.
A templom 1928-ban Pestújhely öt terének egyikén, az akkori Paula téren, a mai Sztárai Mihály téren épült fel, mégpedig rekordgyorsasággal, alig kilenc hónap alatt. Az alapkőletétel 1928. március 4-én, a felszentelés pedig december 2-án volt, amelyen Ravasz László az akkori Dunamelléki Református Egyházkerület püspök is részt vett. A templom tervezője egy holland származású építész, Van Beek János volt.
Elhangzott, hogy a templom eredeti formájában csak 17 évig állt, mert mint köztudott, sajnos a második világháborúban találat érte és kb. 25 százalékos kárt szenvedett. A súlyosan rongálódott torony harang feletti része teljesen széthullott és betörte a templom tetőzetét. A megcsonkított tornyot csak 1,5 év múlva, 1946. október végére sikerült ideiglenes formában valahogy helyreállítani. Ez az „ideiglenes" állapot 65 évig tar-tott.

A gyülekezet nagy vágya, a templom tornyának eredeti szépségében való helyreállítása Istenünk kegyelméből 2011-ben valósulhatott meg, kizárólag egyházi forrásból. Azóta a gyönyörű torony újra méltóságteljesen hívja fel a járókelők figyelmét, és a timpanonba írt idézettel a Soli Deo Gloria felirattal hirdeti Isten nagy nevének dicsőségét.
A hálaadó napon egy fontos bejelentés is történt. Elhangzott, hogy a templom tetőzetén évtizedek óta nem történt komolyabb felújítás, és jelenleg már igen rossz állapotban van, ezért a Presbitériuma úgy határozott, hogy a templom tetőszerkezetének helyreállítása céljából 2019-ben adománygyűjtés hirdetünk és várjuk azok adományait, akik szívükön viselik gyülekezetünk e nemes célját.
***

A hálaadó nap második felében a templom történetéről kivetített előadást láthattak a jelenlévők.
Ezután a gyülekezet volt orgonistája Hajdú Diána, a Magyar Állami Operaház énekművésze előadásával emelte az ünnepi hangulatot.
Az ünnepség végeztével szeretetvendégségre hívtuk az egybegyűlteket és közben a templom nagytermében az alábbi kiállításokat tekinthették meg az érdeklődők:
• A 100 éves Pestújhelyi Református Egyház történetét bemutató állandó kiállítás.
• A 100 éves parókia történetét bemutató állandó kiállí-tás.
• A gyülekezetünkhöz kötődő Filadelfia Diakonissza Egyletet bemutató állandó kiállítás.
• A templomtorony helyreállításának történetét bemutató állandó kiállítás.
• A képzőművészeti táboraink anyagából állandó gyermekrajz és kerámia kiállítás.

Végezetül elhangzott, hogy elődeink, amikor 1935-ben a gyülekezet megalakulásának 25. jubileumi évfordulóját ünnepelték, többek között a következő gondolatokat jegyezték föl:
„Isten hatalmasan építette a Pestújhelyi Református Gyülekezetet. A múltra visszatekintve merítsünk erőt a jelen terheinek hordozására bízva abban, hogy Istenünk, Aki oly sok kegyelemmel hordozta a gyülekezet ügyét, arról ezután sem feledkezik meg s megcselekszi önmagáért, hogy az elkövetkező évek alatt még több eredménnyel szolgálhassa gyülekezetünk Istenünk dicsőségét."

A lelkipásztor mindehhez hozzátette, hogy mi is igyekszünk tőlünk telhetően szolgálni, küldetésünket betöltve végezni azt a szép és nemes munkát, amit a mi Urunktól, Istenünktől kaptunk feladatul és azért imádkozunk, hogy Isten áldja meg szolgálatainkat úgy, hogy munkánknak legyen értelme és gyümölcse embertársaink javára, üdvösségére, és Istenünk nagy nevének dicsőségére.

A hálaadó ünnepségünk záró imádsággal, az Úr Jézus imádságával, áldással és a 434. dicséret eléneklésével zárult: Vezess Jézusunk, s véled indulunk...

„Áldott az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk szabadító Istenünk." Zsoltár 68, 20

Budapest, 2018. december 2.
Trencsényi László

 

***

HÍVÓ SZÓ

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség hírlevele

Szerkeszti:

Trencsényi László lelkipásztor

2018. október HÍVÓ SZÓ hírlevél 137.szám

***

A reformácó nem tömegjelenség

„Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." Efezus 2,8-9

 

A reformáció nem tömegjelenség - noha gyakran ezt a benyomást keltjük, teljesen alap nélkül.  A reformáció emberekben kezdődött. Pontosabban: emberekben folytatódott. Nem a 16. században pusztán, hanem amióta evangélium van a világon. A reformáció a Szentlélek Isten bibliai, töretlen, szakadatlan, soha meg nem álló, és senki által meg nem állítható munkája.

Közhelynek számít: mindig reformálni kell. (SEMPER REFORMANDA EST) De mindig elfelejtjük hozzátenni, hogy ehhez személyes megújulásra van szükség.  Isten beszéde mindig egy embert - az embert szólítja meg; az embert támasztja fel a bűn halálából; és ez az ember tanúsítja, hogy Jézus ott van. Azért, csakis azért támadhatunk fel a bűnnek halálából, csakis azért juthatunk új életre, hogy nyilvánvaló legyen bennünk, általunk, hogy Jézus Krisztus jelen van!

Ma, nagy fájdalmunkra, a személyekben megkezdődött, személyekben folytatódó, személyes reformáció helyett egy arctalan tömeg - mozgalmat találunk.

 

Egyre inkább eltömegesedik az egyház munkája; egyre inkább sportstadionos látványosság, úrvacsorás demonstráció lesz - de ennek a tömegreformációnak semmi köze nincs ahhoz, ahogyan a megújulást, mi Urunk elgondolta, és Lelke által ebben a világban megjelenítette. Ennek a tömeges jellegű kvázi - reformációnak mindig az ember van a hátterében, de sohasem úgy, mint akinek az orcája szégyenpírtól ég, hanem mint az Isten dicsőségének megrablója.

 

Ó, könyörüljön meg rajtunk Isten, hogy valóban Ő történjék, mert Jézus Krisztus esemény; és annyiban él az egyház, s annyiban él az én nyomorult életem és hitem, amennyiben Ő történik általam, általunk!

 

Írta:Visky Ferenc református lelkipásztor

 

 

***

CÉLADOMÁNYOK AZ ÉPÜLŐ

GYÜLEKEZETI HÁZUNKRA

 

Tisztelettel adunk tájékoztatást arról, hogy a 105 éves parókiánk udvarán álló 10 éve lakatlan, romos, életveszélyessé vált harangozólakást tavaly már elkezdtük felújítani és új tetőt kapott. Idén szeretnénk a megkezdett munkálatokat befejezni, és az épületet gyülekezeti házként, hitépítő programok céljából használatba venni.

Szükséges a teljes újjáépítés, az elavult nyílászárók cseréje, a vizesblokk és villanyhálózat megújítása, a teljes épület aljzatbetonozása szigeteléssel, burkolással, fűtés kiépítéssel, a belső és külső falmunkákkal stb. Tisztelettel várjuk azok adományait, akik szívükön hordozzák és anyagilag is tudják támogatni gyülekezetünk e nemes célját!

SZÁMLASZÁMUNK: 11715007-20125806

***

 

„Áldott az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk szabadító Istenünk." Zsoltár 68, 20

90 éves a Pestújhelyi Református Templom

Isten iránti hálaadással tudatjuk, hogy a Bp, Pestújhelyi Református Egyházközségünk templomát 90 évvel ezelőtt 1928. december 2-án szentelték fel.

E szép jubileumot szeretnénk méltóképpen megünnepelni és hálát adva megköszönni Istenünk reánk áradó kegyelmét.

Ezért ünnepi hálaadó istentiszteletet szeretnénk tartani 2018. december 2-án vasárnap a templomunkban.

***

 

2018. május  HÍVÓ SZÓ hírlevél  136.szám

***

90 éves a Pestújhelyi Református Templom

Isten iránti hálaadással tudatjuk, hogy a Bp, Pestújhelyi Református Egyházközségünk templomát 90 évvel ezelőtt 1928. december 2-án szentelték fel.  E szép jubileumot szeretnénk méltóképpen megünnepelni és hálát adva megköszönni Istenünk reánk áradó kegyelmét. Ezért ünnepi hálaadó istentiszteletet szeretnénk tartani 2018. december 2-án vasárnap a templomunkban.

***

CÉLADOMÁNYOK AZ ÉPÜLŐ GYÜLEKEZETI HÁZUNKRA

Tisztelettel adunk tájékoztatást arról, hogy a 105 éves parókiánk udvarán álló 10 éve lakatlan romos, életveszélyessé vált harangozólakást tavaly már elkezdtük felújítani és új tetőt kapott.

Idén szeretnénk a megkezdett munkálatokat befejezni, és az épületet programok céljából használatba venni. Szükségessé vált a teljes újjáépítés, az elavult nyílászárók cseréje, a teljes vizesblokk és villanyhálózat megújítása, a teljes épület aljzatbetonozása szigeteléssel, burkolással, fűtés kiépítéssel, a belső és külső falmunka stb.

Tisztelettel várjuk azok adományait, akik szívükön hordozzák és anyagilag is tudják támogatni gyülekezetünk e nemes célját! SZÁMLASZÁMUNK: 11715007-20125806

***

GYÜLEKEZETI BUSZKIRÁNDULÁS

A Pestújhelyi Református Egyházunk minden évben gyülekezeti buszkirándulást szervez.

2018. szeptember 1-én  szombaton Pannonhalmára és környékére szeretnénk látogatni.

(Pannonhalma -Kisbér -Császár -Majkpuszta)

Belépődíjak:

felnőtt 3100,-Ft,

nyugdíjas és diákjegy: 2000 Ft,

70 év felett: 1000 Ft, mely összeget

július 31-ig kérünk befizetni.

Jelentkezés a Lelkészi Hivatalban!

 

***

Pünkösd

" Akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai." Róma 8,14

 

Akik már Isten Lelke által vezéreltetten élnek azért boldogok, mert Istennek gyermekei, fiaivá lettek. Az a világ, amelyben élünk, félelmetes útvesztőivel, csapdáival kiismerhetetlen előttünk. Sokszor nem tudjuk kinek higgyünk, ki akar jót, melyik utat válasszuk.

Isten élő jelenléte nélkül nagy bajban lennénk, elveszettnek érezhetnénk magunkat. De az Úr élő jelenlétében már nem kell félnünk, hanem bátran haladhatunk a Jézus Krisztus útján mely az Életre visz, mivel Ő személyesen jár előttünk. Ha már Isten szeretete tökéletesen áthatotta szívünket, mindenkor a Szentlélek vezetésére hagyatkozhatunk, és Isten akaratának tudatosan engedelmeskedhetünk.

Az első tanítványokat is Isten Szentlelke vezette a helyes útra, a helytállásra, a bizonyságtételre, az evangélium hirdetésére.

Mi református keresztyének a Szentírás alapján hisszük és valljuk, hogy Isten Lelkének ereje olyan, mint a szél: „ szabad"!

Akik Isten Lelke által újjászülettek tudják, hogy Isten minden bűnűket megbocsátotta, és tudják azt is, hogy Ő nemcsak gondoskodik róluk, hanem fel is készíti őket a bizonyságtételre. Így történt az első Pünkösdkor is, amikor a bezárkózó tanítványokat a Szentlélek hatalma a bizonyságtétel szabadságára hívta ki! Igenis ki kell jönniük a maguk bezárkózott életéből a világ világosságának hívására!  Mi is szabadok lettünk Urunkról, Jézus Krisztusról beszélni, és szabadok lettünk meghalni is azért a hitért, amit a mi drága Megváltónk nekünk vérén szerzett, mert tudjuk, hogy: " Az Úr pedig Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság."(2Korinthus 3,17)

Isten Lelkének ereje olyan, mint a szél: - LÁTHATATLAN, HATALMAS, szíveket szaggat, áttör minden akadályon, sebzett lelkeket gyógyít és megelevenít! Engedjük, hogy átfújjon szennyes életünkön, hogy minden tisztátalant kitakarítson és elvégezhesse szívünkben áldott munkáját.

 

Isten Lelkének ereje olyan, mint a tűz: - FELMELEGÍT, MEGVILÁGOSÍT, MEGTISZTÍT.  A „mennyei tűz", olthatatlan, lángoló, meleget, fényt, világosságot árasztó! Engedjük, hogy megtisztítson, hogy minden hitvány salak elégjen véglegesen, mely életünket rontotta- rútította, hogy végre felmelegedhessen dermedt szívünk, és az Úr világosságában élhessünk, éghessünk mi is a VILÁG VILÁGOSSÁGÁT ragyogva!

Trencsényi László

 

***

Szerkeszti:

Trencsényi László lelkipásztor

2018. március  HÍVÓ SZÓ hírlevél  135.szám

***

NAGYPÉNTEK
Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent és így szólt:
„Ez az ember valóban igaz volt”. Lukács 23,47



A kereszten haldokló Jézus Krisztus szívéből végső erővel szakad fel a sóhaj: „Atyám a te kezedbe teszem le az én lelkemet.”
Majd csend lett. Borzalmas néma csend!
Akkor az ajkakra fagyott a káromkodás. A magasba emelt, ökölbeszorított kezek megdermedtek. Akkor a nap elhomályosodott és a sötétség egyre félelmetesebb lett és megmozdult a föld. Omlani kezdtek a meghasadt sziklák és kifordultak a sírok és a templom kárpitja a tetejétől az aljáig középen kettéhasadt. Akkor ott a kereszt alatt, a haldoklót gyalázó zsidó főemberek füle hallatára egy római százados imája törte meg a csendet.
Áldani és dicsérni kezdte Istent, a mindenség Urát.
Egy idegen, akinek megnyílt a szeme és feltört szívéből a felismerés:
„Ez az ember Isten Fia volt.”
Ekkor elindultak az emberek a mellüket verve vissza a városba, magukkal hozva a kereszt alatt átélt iszonyatos élményt, mert meg-értették a jeleket!

Jézus keresztje ma is a legnagyobb jel a földön!
Kitörölhetetlenül ott áll az emberiség sorsának centrumában.
Megkerülni senkinek sem lehet.
Mindenkinek szembesülnie kell a ténnyel, miért is állt a kereszt!
Egyesek számára botrány, mások számára semmitmondó jel, me-gint mások gúnytárgyának tekintik, de aki veszi a bátorságot és megvizsgálja a történteket, azt nagy meglepetések fogják érni.

JÉZUS KERESZTJE ÉRTED ÁLL!
Az Úr Jézus nem a saját bűnei miatt halt meg, mert Ő volt az egyetlen ártatlan a földön. Még az ellenségei sem tudtak bűnt felhozni ellene!
Akinek megnyílik a szeme, ma sem tud mást tenni, csak Istent dicsérni. Ilyenkor az ember saját bűneit látja meg és a miatta szenvedő Isten Fiát! Csak akkor értettük meg a kereszt titkát, ha a mi ajkunkról is felzengett már: (lehet, hogy gúnyolódó embertársaink füle hallatára) az Istendicséret!
Akkor már tudjuk, hogy Jézus keresztje az egyetlen gyógyszer a bűneink bocsánatára: „ Az Ő sebeivel gyógyultatok meg.” I. Péter 2,24
Fogadd el bátran az Úr Jézusnak a Golgotán érted meghozott drága áldozatát, és a gyógyulást azonnal tapasztalni fogod!


Trencsényi László

 

***

2017. december  HÍVÓ SZÓ hírlevél  134.szám

HÁLADÁS A REFORMÁCIÓÉRT

Pestújhelyi Református Egyházközségünk a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából az alábbiakkal adott hálát, és dicsőítette a Szentháromság Egy Örök Istent:

1. 2017.október 31-én délelőtt és este is tartottunk hálaadó ünnepi istentiszteletet.

2. A reformáció napján templomunkban két kivetített előadást is hallhattunk bátor és hitvalló reformátor őseinkről.

3. Gyülekezetünk iratmissziójának keretén belül nyomdai kiadványt jelentettünk meg Mit jelent reformátusnak lenni?"címmel 1.500 példányban nyomtatva.

4. „A reformáció Isten ajándéka" címmel, négy videót szerkesztettünk, melyeket azóta az interneten is megtekinthetnek az érdeklődők.

5. A reformáció évében egy általunk szerkesztett 12 oldalas tanulmány jelent meg gyülekezetünkről a Bp. XV. ker. HELYEM, HÁZAM-PALOTÁM értesítőben.

6. Tartalmas anyaggal járultunk hozzá a „Lokálpatrióták a XV. kerületért Egyesület" által szerkesztett egyházi közösségeket bemutató könyv megjelentetéséhez.

7. Istenünk kegyelméből 2017. október 31-én a reformáció 500 évfordulóján hálaadással használatba vettük a Szűcs István utcai parókiánk udvarán megépült és programok tartására szépen berendezett új gyülekezeti központunkat.

***

ANYAGILAG SEGÍTETTÜNK MÁS GYÜLEKEZETEKET 2017-ben

·         Gyülekezetünkben gyűjtést hirdettünk és három vasárnapi perselypénzzel (150.000,-Ft) járultunk hozzá az Újpalotai Református Templom építéséhez.

·         Egy vasárnapi perselypénzzel támogattuk a nyári viharkárt szenvedett őrségi református testvéreinket. A befolyt összeg 48.040,-Ft volt.

·         Adománnyal támogattuk a Nyíregyháza-Örökösföldi Református Templom építését. E célra 58.200,-Ft gyűlt össze.

***

 

***

2017. október  HÍVÓ SZÓ hírlevél  133.szám

REFORMÁCIÓ 500

A Reformáció 500. évfordulóján: 2017., október 31-én templomunkban délelőtt és délután is lesz istentisztelet és ünnepi megemlékezés! Mindenkit szeretettel várunk.

***

 

REFORMÁCIÓ 500 „Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken,

Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz." Zsidók 4,14

A XVI. századi egyház-reformációban a bibliai hitigazságok kapták a legnagyobb hangsúlyt. Mivel az igén keresztül Isten ilyen hatalmas munkát végez, ezért adták az emberek kezébe a nemzeti nyelvekre lefordított Szentírást. Hadd olvassa mindenki!

Ezért került az istentisztelet középpontjába az igehirdetés.

Ezért hangzott újra és újra az az evangélium, hogy az Isten nélküli reménytelen helyzetbe került emberen csak az Isten Fia, a megváltó Jézus Krisztus tud segíteni, de Ő segített, mert egyszeri és tökéletes áldozatával örökre üdvözítette a megszentelteket. Egyedül a benne vetett bizalom, a benne vetett hit segít ki minket elesett állapotunkból.

Ezzel a hittel viszont rácsodálkozhatunk arra, hogy Isten öröktől fogva elhívta az övéit, hogy Jézus valóban eleget tett a mi bűneinkért.

Ezt az Ő egyszeri áldozatát, amit a Golgota keresztjén mutatott be, semmivel nem kell, nem szabad, de nem is lehet kiegészíteni, még az úgynevezett miseáldozattal sem, és hogy mindez olyan végérvényesen a hívőé lesz, hogy azt többé tőle senki el nem veheti.

Tehát azzal a bizonyossággal harcolhatja végig földi életét, hogy elmondhatja: "Hiszem, hogy az örök élet már e földön az enyém lett." Aki ezt megtapasztalja, az hálából az egész életét odaszenteli Istennek. Ami azt jelenti, hogy noha tudja, hogy bizonyos jó cselekedeteivel semmi érdemet nem szerez Isten előtt, de nem is érdemszerző céllal igyekszik Isten akarata szerint élni, hanem hálából, azért, mert előbb ő kapott.  Mert mindent megkapott Istentől érdemei nélkül, s a válasza az, hogy korlátlan teret enged az életében annak a Jézusnak, aki az újjászületettekben él a hit által, és ez a Jézus cselekszik az ilyen hívőkben és rajtuk keresztül. Pontosan úgy, ahogy az Efézusi levél 2. részéből gyakran idézett ige mondja: "Kegyelemből van a ti üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. (És most jönnek a cselekedetek:) Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk" (Ef 2,8-10).

A jó cselekedet tehát gyümölcse az elnyert kegyelemnek és nem szerző oka. És még a jó cselekedet is, amit végrehajthatunk, Isten ajándéka, és nem a mi érdemünk, hiszen Ő készíti el a hívőknek, hogy azokban járjunk. Mindezt pedig a hívők az élő Krisztussal való szoros, személyes hitbeli közösségben élik át és valósítják meg. Jézus a mi egyetlen drága Főpapunk, Ő ül a trónuson, a kegyelem trónján, és a hívő közvetlenül járulhat Őhozzá.

Neki nincs a Biblia szerint földi helytartója, és nem a helytartón vagy a papságon vagy az egyházon keresztül érintkezik a hívő az élő Krisztussal, hanem közvetlenül.

Hiszen minden hívő pappá válik a Biblia tanítása szerint: "Királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok - olvassuk Péter levelében -, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket" (1Pt 2,9).

Ezekből a bibliai felismerésekből kristályosodott ki aztán a négy SOLUS, a reformáció tanításának a gerince.

SOLUS CHRISTUS - egyedül Krisztus a közbenjáró Isten és emberek között (1Tim 2,5), és egyedül az Ő érdeméért kapunk bocsánatot és üdvösséget.

SOLA SCRIPTURA - egyedül a Szentírás hatvanhat könyve az az Istentől ihletett kijelentés, ami eligazít minket a különböző kérdésekben, és az úgynevezett szent hagyomány nem.

SOLA GRATIA

- egyedül Isten kegyelméből kaphatunk üdvösséget, és nem érdemeink jutalmazása gyanánt.

SOLA FIDE - egyedül a hitünkkel tudjuk ezt elfogadni, megragadni, a magunk számára is érvényesnek tekinteni (Ef 2,8-9).

Ez volt a reformátorok hitvallása, és ők ragaszkodtak a hitvallásukhoz.

Ez a hitvallás alapjaiban rengette meg a középkori egyházat.

Írta: Cseri Kálmán református lelkipásztor

***

 

 

2017. augusztus 132. szám

REFORMÁCIÓ 500

Gyülekezetünk Presbitériuma úgy döntött, hogy a Reformáció 500. évfordulóján: 2017, október 31-én templomunkban délelőtt és délután is lesz istentisztelet és ünnepi megemlékezés!

„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus." 1Kor. 3,11

A Református Egyház mindig is az Ige Egyházának vallotta magát. Mindig az Ige tiszta hirdetésért, és tiszta megértésért küzdött. Számára az Ige mindig az a verőér volt, amely az életet: a hamisítatlan lelki táplálékot szállítja az anyaszentegyházba, a Krisztus testbe. Meg vagyunk győződve arról, hogy református keresztyén hitünk a Bibliából megismerhető tökéletes igazságot vallja. Mi tudjuk, mit jelent mindent odaadni az igaz kincsért, az üdvözítő Krisztus hitért, azért az evangéliumért, amely a legcsodálatosabb üzenet, amit a világ valaha is hallott, és hallani fog. Reformátor őseink úgy adtak oda mindent: vagyont, hatalmat, földi dicsőséget az Igéért, mintha egy kontinenst adtak volna oda egy csónakért, amelyen a veszélyekkel mit sem törődve végre elindulhattak egy új világ felé. Mindent Istenre nézve és benne bízva cselekedtek, és immár ötszáz esztendeje tudjuk, hogy jól választottak, mert a Szentháromság egy igaz Isten igazolta őket!

Egyházunk jellegzetességei: Református templomainkat a Biblia tanításához méltó egyszerűség, áttekinthetőség és tisztaság jellemzi. Templomaink általában fehérre meszelt falúak, nincs bennük oltár, gyertyák, térdeplés, keresztvetés, nincs feszület, szobor és képtisztelet, csak a legszükségesebbek találhatók benne: a padok, a szószék és az úrasztala. A liturgiánkban nem a külsőség, hanem a prédikáció, Isten élő Igéjének tiszta hirdetése a meghatározó.

A Református Egyház tanításai: A reformáció radikálisan eltörölt minden, a Biblia és az apostoli kor tanításától, és hitbeli gyakorlatától eltérő katolikus dogmát. Mindenekelőtt a miseáldozatot, mivel katolikus felfogás szerint az áldozás Krisztus golgotai áldozatának megismétlése. Szerintük az ostya Jézus valóságos testévé, a bor Jézus valóságos vérévé változik. (transzubsztantiatio). A reformáció eltörölte azokat a katolikus szentségeket, melyekre a Biblia alapján nincs konkrét parancs: (bérmálás, fülbegyónás, egyházi „papi"rend, a szentségi házasság, utolsó kenet).  A reformáció eltörölte a rózsafűzért, a búcsúkat, a bűnbocsátó-cédulákat, a zarándoklatokat, körmeneteket, a szentek ereklyéinek, legendáinak, hagyományainak babonasággal kevert vallásos tiszteletét, a halottakért tartandó misét, a szentekre való esküvést. Eltörölte a 40 napos tilalmakkal teli böjtöt, a farsangolást, a karneválozást.  De a reformáció radikálisan eltörölte a cölibátust, a szerzetesrendeket, és nem utolsó sorban a pápaság főségét, mivel soha nem fogadja el a pápát Krisztus helytartójaként. Nem hisszük a purgatóriumról (tisztítótűz), szóló bibliátlan tanítást sem, mert a Szentírás világosan kijelenti, hogy akit hitetlen állapotban ér a halál, az Isten nélkül marad mindörökre, tehát elkárhozik. Aki pedig hitt, az azonnal az Istennel való közösségbe az üdvösségre jut. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta." (Jn 3,36)

Írta: Trencsényi László

***

 

PRESBITERI TISZTÚJÍTÁS 2017.

Törvényünk értelmében idén megújulnak presbitériumaink. Bizonyosan ezúttal is lesznek közöttünk, akik megfáradtak a lassan véget érő ciklus folyamán, esetleg megromlott egészségi állapotuk miatt már nem tudják vállalni megtisztelő szolgálatukat. Illesse méltó köszönet ezeket a hittestvéreinket eddigi fáradozásaikért! Jó lenne, ha Ők tiszteletbeli presbiterként tanácsaikkal, tapasztalataikkal továbbra is segítenék gyülekezetünk életének alakítását, jobbá tételét, amennyiben még módjukban áll ennek a tiszteletre méltó feladatnak a vállalása és lelkiismeretes végzése. Azoknak, akik vállalják e megtisztelő presbiteri feladatot, Péter apostol szavaival adunk bátorítást: „...legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként..." (1Pt 5,2)  Tisztelettel adunk tájékoztatatást arról, hogy gyülekezetünk Presbitériuma 2017. november 5-re jelölte ki a választás dátumát.

 

***

 

Adományok a Gyülekezeti Házunkra

2016-ban gyűjtést hirdettünk a parókia udvarán elhanyagolt állapotban lévő 10 éve lakatlan és lakhatatlan, életveszélyessé vált harangozólakás és a hozzá tartozó romos melléképület felújítására. Eddig megépült a 40m2-es új épületszárny, mely már befejezés munkafázisainál jár: (festés, takarítás, berendezés).

A régi épületszárnyon eddig csak a tetőzetet tudtuk kicserélni. Szükséges a teljes felújítás a teljes  nyílászáró csere és a vizesblokk teljes újjáépítése.

TERVEK, CÉLOK

Amennyiben elkészül, szeretnénk a Gyülekezeti Házat az alábbi missziós célokra használni: azokat a rászoruló református hittestvéreinket fogadni, akik lelki vigasztalásra, lelki megerősödésre szorulnak. (Gyászolók hete, betegek hete, házaspárok hete.)  De szeretnénk lehetőséget biztosítani református hittestvéreink pihentetésére is (pl. lelkészcsaládok).  Tisztelettel várjuk azok adományait, akik szívükön hordozzák és anyagilag is támogatni kívánják Gyülekezeti Házunk építését. (E célra 2017. január 1-től  1.057.000,-Ft adomány érkezett)

SZÁMLASZÁMUNK: 11715007 - 20125806

***

 


2017. május. 131. szám

„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi."1Korinthus 6,19-20

A SZENTLÉLEK TEMPLOMA

Sokféle templom létezik a világon, de ezek közül az a legkülönlegesebb, amelyről most hallunk az igében. Hogyan és miért lehetséges az, hogy az élő Isten az egyszerű földi embert templomnak nevezi? A jeruzsálemi templomról tudjuk, hogy az Isten jelenlétének volt a helye. Jellemzője a mindennapi áldozat és az igehirdetés, ahol a tisztaság, a béke, a nyugalom és az áhítat volt a meghatározó, ahová tilos volt minden idegen számára a bemenetel.

Tudjuk, hogy minden ház építése a tervezéssel kezdődik, majd az alapozással folytatódik, de ha a terv és az alap rossz, akkor az egész épület hitvány lesz. Így van ez a lelki házzal is. Mindenki épít lelkében is valamit: szép terveket, illúziókat, álmokat-vágyakat és így mindenki épül valamivé. De sok eltékozolt emberi élet válik mégis rozoga, düledező viskóvá, mint a megrepedezett, megroggyant, hitványul megépített ház, mert valahol, valami nagyon elromlott!

 

Isten téged is templomnak tervezett és az alapot is elkészítette, hiszen azért adta egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, hogy ő lehessen életed alapja. Életed attól lehet templom, Isten lakóhelye, ha elfogadod az Ő áldozatát és örökre a szívedbe zárod áldott Igéjét. Isten Szentlelke szentel téged templommá, ami többé már nem tisztátalan! Az életed ettől kezdve igehirdetéssé válik, mert az Úr igéjét szólja a szád és hirdeti az életed, mert mindennapi hálaáldozat van a szívedben a Krisztustól kapott szabadságért, a bűnbocsánatért!

Ha a tisztaság, béke, nyugalom és az áhítat helye lettél, becsüld meg ezt a kegyelmet, és ne rombold Isten drága ajándékát, se szenvedéllyel, se tékozlással,- semmivel! Vigyázzatok tehát hogyan éltek! "Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Isten temploma szent, ezek vagytok ti." 1Korinthus 3,17

Trencsényi László lelkipásztor

 

LELKI OÁZIS MISSZIÓ KIADVÁNYAI

A TEMPLOMUNK NAGYTERMÉBEN

Tájékoztatjuk gyülekezetünk tagjait, hogy hitünk megerősítésére, több mint száz igen fontos kiadványt szerkesztettünk, melyek nagy része mát az Interneten is olvasható.

Trencsényi YOUTUBE CHANNEL

László Trencsényi FACEBOOK

Pestújhelyi Református Egyház: Parokia.hu

E kiadványok nagy részét nyomdai formában is mindenki számára elérhetővé tettük.

A templomunk emeleti Nagytermében minden érdeklődő személyesen kiválaszthatja és ingyenesen elviheti.

***

PÜNKÖSDI HANGVERSENY

A MAGYAR RÉGIZENEI TÁRSASÁG és a PESTÚJHELYI REFORMÁTUS EGYHÁZ szeretettel hív minden érdeklődőt

az ARS RENATA szólóének-együttesnek

a pestújhelyi református templomban

2017. június 5-én este 17 órakor

tartandó hangversenyére.

Az Együttes tagjai:

Deme-Farkas Rita (mezzoszoprán), Sziklai János (tenor), May Zoltán (basszus) Szabó István Tinódi-lantos Művész (lant) Műsoron:Balassi Bálint, Bogáti Fazakas Miklós,

Szenczi Molnár Albert zsoltárai, Alessandro Grandi, Lodovico Grossi da Viadana, Virágh László és ismeretlen szerzők művei.  Művészeti vezető: Virágh László  A belépés díjtalan.

***

GYÜLEKEZETI GYERMEKNAP

A Pestújhelyi Református Egyházunk templomában gyermeknapot szervezünk, melyre nagy szeretettel várjuk elsősorban a hitoktatásra járó gyerekeket, de szüleiket is családtagjaikkal együtt.  Időpont: 2017. június 10. szombat 10-12h-ig.

 

***

 

2017. április, 130. szám

Az Úr Jézus mondja:

„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?" János evangélium 11,25-26

 

CSERI KÁLMÁN UTOLSÓ ÜZENETE!
Készüljetek örömmel az Örömhír hirdetésére!

....A lelkipásztori szolgálatnak nagyon biztos alapokra van szüksége ahhoz, hogy minden körülmények között, hitelesen tudjuk végezni. 
Ezért van nagy szükség arra, hogy legyenek nagyon biztos evidenciák, amikhez minden körülmények között ragaszkodunk. Néhányat említek.
1. Jézus Krisztus Isten Fia - ennek minden következményével együtt!
2. Jézus halála tökéletes helyettes elégtétel!
3. Krisztus testben feltámadott és él!
4. A Szentírás, úgy ahogy van, mindenestül Isten ihletett kijelentése!
5. Jézus azt mondta: mindenkinek újonnan kell születnie!
6. A II. Helvét Hitvallással valljuk: Isten igéjének hirdetése Isten igéje. Bízzatok mindig nagyon az Ige erejében! Isten, az Ő Igéjével bármit el tud végezni. De csak akkor, ha az valóban Isten Igéje, nem vallásos beszéd, hanem az Ézsaiás 55. szerint olyan Ige, ami Isten szájából származik!
7. Közben nagyon ügyelnünk kell saját megszentelődésünkre, hogy miközben másoknak prédikálunk, magunk méltatlanokká ne legyünk a harcra!
8. És végül: a sáfároktól az megkívántatik, hogy mindegyik hűségesnek találtassék!

Készüljetek örömmel az Örömhír hirdetésére! Ahogy Pál írta Timóteusnak: „De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál... A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített." (2.Timótheus 3:14a,16)  A dicsőség pedig Istené legyen örökkön örökké! Ámen.

Budapest, 2017. január 30.

***

PROGRAMJAINK 2017-BEN

Vasárnap délutáni beszélgetés: április 23-án 16 h

Csendesnap a templomban:  május 6-án 10 h

Buszkirándulás Kassára: szeptember 2.

Csendesnap a templomban: szeptember 9-én 10 h

Vasárnap délutáni beszélgetés: szeptemberben

(a pontos időpontról később adunk tájékoztatást.)

***

 

Adományok a Gyülekezeti Házunkra

„Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok." 1Korinthus 3,9

 

Tisztelettel adunk tájékoztatatást arról, hogy 2016-ban gyűjtést hirdettünk a parókia udvarán elhanyagolt állapotban lévő 10 éve lakatlan és lakhatatlan, életveszélyessé vált harangozólakás és a hozzá tartozó romos melléképület felújítására. Az eddigi szakvélemények szerint szükséges lesz a falazat megerősítése (átépítése), a tető komplett cseréje, a nyílászárók és a vizesblokk teljes újjáépítése, stb.

TERVEK, CÉLOK

Amennyiben megépül, szeretnénk a Gyülekezeti Házat az alábbi missziós célokra használni: Szeretnénk azokat a rászoruló református hittestvéreinket fogadni, akik lelki vigasztalásra, lelki megerősödésre szorulnak. (Gyászolók hete, betegek hete, házaspárok hete.)  De szeretnénk lehetőséget biztosítani református hittestvéreink pihentetésére is. (pl. lelkészcsaládok)

Hogy Isten dicsőségének magasztalására legyünk." Efezus 1,12

Tisztelettel várjuk tehát azok adományait, akik szívükön hordozzák és anyagilag is tudják támogatni gyülekezetünk e nemes célját!

SZÁMLASZÁMUNK: 11715007 - 20125806

 

***

HÍVÓ SZÓ

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség hírlevele

 

 

Szerkeszti:

Trencsényi László lelkipásztor

2015. december, 127. szám

 

 

Az Úr Jézus mondja:

„Én azért születtem, és azért jöttem a világba,

hogy bizonyságot tegyek az igazságról:

mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra." János ev. 18,37

 

Pilinszky János:
A FÉNYESSÉGES ANGYAL IS
Emlékezés egy világháborús karácsonyra

 

Az égbolt elsötétedett.
S akár a végítélet
zord fellege tört volna ránk,
a föld is oly sötét lett.

Gyermekszívünk is oly nehéz!
A házak és a kertek,
az egész törékeny világ,
éreztük, velünk reszket.

Aztán a roppant csöndön át
puhán és észrevétlen,
a hangtalan meginduló
és puha hóesésben,

akár a fényes pelyhek is
vigyázva földet értek,
a fényességes angyal is,
ő is a földre lépett.

 

VÁLTOZÁSOK A PARÓKIÁN

Tisztelettel adunk tájékoztatatást arról, hogy komoly erőfeszítéseket tettünk a 100 éves parókia megóvása, felújítása érdekében. Örömmel és Isten iránti hálaadással számolhatunk be, hogy az eltelt kilenc év alatt a parókia épületén szinte minden megújult.

Megtörtént a teljes külső tatarozás hőszigeteléssel, az összes nyílászáró csere, az udvar térkövezése, a pince tatarozása. Rendbe hoztuk a kéményeket, az esőcsatornát és új terasztetőt készíttettünk.

Istennek adunk hálát, hogy ebben az évben gyülekezeti céladományokból és önkormányzati támogatásból felújíttattuk a teljes vizesblokkot, az eddig raktárként használt nagytermet pedig átépítettük, lakhatóvá tettük. (Ez a 60m2-es terem eddig évtizedeken át könyvraktárként volt bérbe adva.) Az újonnan kialakított lakrészt szeptembertől diákok számára albérletként hirdettük meg és jelenleg két személy bérli. A parókián idén elkészült még az utcafronti kerítés és a kapubeálló 25m2- es térkövezése is.

 

***

Tudjuk, hogy Isten előtti felelősség terhe alatt igyekeznünk kell mindig a jó gazda gondosságával előretekintve a legszükségesebb munkálatok elvégzésére összpontosítani. Ezért egyházközségünk presbitériuma úgy döntött, hogy 2016-ban gyűjtést hirdetünk a parókia udvarán elhanyagolt állapotban lévő 10 éve lakatlan, életveszélyessé vált harangozólakás és a hozzá tartozó romos melléképület felújítására. Az eddigi szakvélemények szerint szükséges lesz a falazat megerősítése (átépítése), a tető komplett cseréje, a nyílászárók és a vizesblokk teljes újjáépítése, stb.

Tisztelettel várjuk tehát azok adományait, akik szívükön hordozzák és anyagilag is tudják támogatni gyülekezetünk e nemes célját!

A romos harangozólakás, a melléképülettel 2015-ben.

***

CSERI KÁLMÁN: AZ APOSTOLI HITVALLÁSRÓL

Miért van szükség hitvallásra?

Azért, mert a hitvallás bekapcsol egy szent folyamatosságba, amelyik átíveli a történelmet. Századok hite adódik össze benne, s ez az örökség az enyém is. Alázatosan átveszem, örömmel megőrzöm, és felelősen továbbadom.

Segít a hitvallás abban is, hogy ma Jézushoz vezessek másokat. A hit hallás közben születik, ezért kell megvallani hitünket. Ezért nem helyes az a szerénynek tűnő, de alapjában téves álláspont, amely szerint a hitem az én belső ügyem, nem tartozik senkire. Hogyne tartozna! A lámpást nem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és világítson mindenkinek a házában. Egyben azonban a tulajdon hitünket is erősíti. Miközben másnak mutatjuk az utat, mi is előbbre haladunk rajta. A mi üdvösségünk feltétele is, hogy megvalljuk a hitünket. Ugyanakkor a hitvallás magasztalás is. Istent dicsőítjük, amikor megvalljuk benne való hitünket.

És végül: a hitvallás fontos feladata, hogy megvéd a tévelygéstől.

Mindig voltak és ma is vannak, akiknek „viszket a fülük", akik nem akarják az egészséges tudományt hallani és a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat (2Tim 4,3-4). Az ilyenektől magunkat elhatárolni, őket ha lehet a helyes útra segíteni, s a ránk bízottakat megvédeni csak világos, biblikus hitvallás birtokában lehet.

 

Isten igéjében ezt olvassuk: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk" (Róm 10,9-10). Aki saját életében meglátta már a bűn átkát és nyomorúságát, az tud valamit az Isten és az ember közötti távolságról. Aki már keserű könnyeket ontott bűnei miatt, az tudja: a bűn nem ártalmatlan szépséghiba. A bűn egészen más. A bűn az öntelt Én lázadása Isten és az embertársak ellen. Isten nem bocsáthat meg minden további nélkül az embernek. Nem lehet közösségben a bűnösökkel, mivel Isten igazságos. Szükséges volt tehát a kereszt. Isten Fia a kereszten magára vette a halálos ítéletet, mint igaz a nem igazakért, és így elégítette ki Isten szentségét és igazságosságát. Ezért nyilváníthatja Isten igaznak mindazokat, akik az Úr Jézus Krisztusban hisznek. Mert a büntetést Isten Fia hordozta el. Ő tett eleget Isten igazságosságának! A 2Móz 12:1-14-ben olvashatunk az első páska ünnepről, amely előremutatott Krisztusra, „... tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön, vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén." (1Pt 1:19)

Hitünk tehát nem bizonytalan sejtés, nem az értelem kikapcsolása, nem hiszékenység, nem a gondolkodni nem tudó, nem akaró, nem merészelő ember szellemi tehetetlensége, hanem tényekre épülő érzékelés. Olyan értelemben vett tényekre, hogy információit a Bibliából veszi, a Bibliának pedig nemcsak metafizikai, hanem elsősorban történeti, tehát tényszerű karaktere van.

 

De mi is a keresztyén hit tartalma?

Ha valaki csak ennyit mond: hiszek - az önmagában kevés. Tudnia kell, hogy mit és kiben hisz. Ezért jött létre az Apostoli Hitvallás is, hogy röviden előtárja: kiben hiszünk.  Ezt vallja: Istenben, aki teremtette a világmindenséget, benne a mi életünket is; Istenben, aki Jézus Krisztusban egészen közel hajolt hozzánk, hogy kiszabadítson abból a kényszerhelyzetből, amibe lázadásunk miatt kerültünk, hogy csak vétkezni, csak Isten akarata ellen cselekedni tudunk; és hiszünk Istenben, aki Szentlelke által bennünk él és Krisztushoz hasonlóvá formál. Ez a keresztyén hit tartalma.

Az üdvözítő hit tartalmát Jézus az evangéliumban így jelöli meg: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3,16). Kicsit lejjebb pedig ezt olvassuk: „Aki hisz a Fiúban örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta" (Jn 3.36). A keresztyén hit két fontos jellemvonása tűnik ki ebből: mindenestől Jézushoz kötött és személyes jellegű. Ezért is fogalmaz a hitvallás végig egyes szám első személyben. A keresztyén hit tehát nem csupán bizonyos ismeretek elsajátítása, vagy hagyományok, szertartások tiszteletben tartása, hanem az élő Krisztussal való személyes közösség. Mindaz ami más, kevesebb ennél és sokszor idegen ettől. A hívő ember Krisztussal olyan valóságos szoros közösségben él, mint családtagjaival és munkatársaival, akikkel azonosak az érdekei, akikkel kölcsönösen számíthatnak egymásra, akikkel össze van kötve a sorsa.

Az tehát még nem keresztyén hit, ha valaki feltételezi, hogy van Isten. Az sem, ha hisz valamiféle gondviselésben. Kevés az is, ha valamilyen végső okot próbál kimutatni az események láncolatának kezdetén.

A Szentírás szerint a keresztyén hit, ami nekünk az elveszített örök életet közvetíti, az érettünk meghalt és feltámadott Krisztussal való együttélés. Ki Ő, és mit tett értem - ezt hiszem, és ezért vagyok hálás neki. Ezért vagyok az övé. Életemben és halálomban, testestől-lelkestől. Ez a hit tartalma.

 

Mi tiszteletben tartjuk mások hitét. Nem a különféle hitekkel vitázunk, hanem a magunk Bibliából eredő hitét szeretnénk megvallani.

A Szentírás alapján hisszük, hogy Isten az egyetlen örök létező.

Hisszük, hogy Isten teremtette az embert, azzal a céllal, hogy imádja őt.

Az ember akkor ismerte Teremtőjét, tudta, hogy csak őt illeti meg az imádat, s boldog volt, hogy gyakorolhatja ezt. Bukása akkor következett be, amikor engedett a Kísértőnek, fellázadt teremtő Istene ellen, és önmagát is imádni, illetve imádtatni akarta. Ez az ember bűne.

Ha azonban Isten megszólítja a tévelygő embert, az találkozhat Istenével, s e találkozásban megszületik a hit.

***

Iratterjesztésünkben kapható:

(Cseri Kálmán: Tudom, kinek hittem - Az Apostoli Hitvallás magyarázata;

Kálvin Kiadó, Budapest, 2012)

 

***

GYÜLEKEZETÜNKBEN TÖRTÉNT 2015-BEN

 

Komolyzenei esték voltak templomunkban 2015. január 16-án, melyen felléptek a Magyar Állami Operaház szólistái.

 

Tavaszi csendesnapot tartottunk 2015. május 9-én. Meghívott előadó volt az Újpest- Belsővárosi Egyházközség lelkipásztora Lóránt Gábor.

 

Templomunkban a pünkösdi istentisztelet előtt (2015. május 24-én) ünnepi zenés áhítat volt. A Magyar Állami Operaház szólistái szolgáltak gyülekezetünkben.

 

Gyermeknap volt gyülekezetünkben 2015. június 6-án. Az immár hagyományos tanévzáró gyermeknapunkon 16 gyermek és 10 felnőtt vett részt.

 

Megtartottuk a IX. Lelki Oázis hetünket Kismaroson július 13-17-ig, melyen 46 fő vett részt.

 

Gyülekezeti  buszkirándulásunk úti célja 2015. augusztus 29-én a virágos Kelet-Stájerország Joglland vidéke volt, melyen 48 fő vett részt.

 

Őszi csendesnapot tartottunk szept. 12-én, melyen több mint 40-en vettünk részt.

 

Október végén Kismaroson 32 fő részvételével gyülekezeti hétvégét tartottunk.

 

***

ADOMÁNYGYŰJTÉS

 

·         Gyűjtést szerveztünk a Kárpátaljai református testvéreink megsegítésére. A befolyt összeg 204.215,-Ft volt.

·         Adománygyűjtéssel támogattuk a Szabolcs-Szatmár Megyei Tunyogi Református Templom tatarozását. E célra 107.700,-Ft gyűlt össze.

 

***

AZ EGYHÁZFENNTARTÓI JÁRULÉKRÓL

A presbitérium 10/2015. határozatában úgy döntött, hogy mivel gyülekezetünkben eddig az egyházfenntartói járulék hivatalosan nem volt meghatározva, az ajánlott összeg alsó határa ezután évi 6.000,-Ft legyen.

Abban az esetben, ha valaki stoláris szolgálatot (temetés, esketés) kér gyülekezetünktől, de nem tagja az egyházközségünknek és eddig nem fizetett egyházfenntartói járulékot, attól három évre visszamenőleg kérhetjük ennek rendezését, azaz 18.000,-Ft-ot.

A presbitérium a temetési és esketési szolgálatokért kérhető stoláris adomány alsó határát is 18.000,-Ft-ban határozta meg.

(A presbitérium ezt évente felülvizsgálhatja és módosíthatja.)

***

 

Szerkeszti:

Trencsényi László lelkipásztor

2015. november, 126. szám

 

 

 

VESZÉLYEK KÖZÖTT

„Jól futottatok. Kicsoda gátolt meg titeket?" (Galata 5, 7)

 

Sokan futnak ugyan, de csak egy lehet a győztes a versenyfutásban. 
Miért? Mert sokan rosszul futnak, ellankadnak, elbuknak. 
Vannak feltartóztató erők. Sokakat visszavon a világ; kacsingatnak feléje, megállnak és visszanéznek. "Emlékezzetek Lót feleségére!" Ő is kiindult az ítéletre megérett Sodomából és egy ideig együtt futott a többiekkel. De azután visszagondolt a házára és holmijára, amiktől nem szabadult fel a szíve. Vágyódva nézett vissza és sóbálvánnyá lett. Sok olyan keresztyén van, akik világias gondolkozásuk miatt hitben halottá válnak. Járják megszokott keresztyén útjukat, valójában azonban mindig távolabb kerülnek.  A keskeny, meredek út túlságosan nehéz nekik. Szeretnék kényelmesebbé, élvezetessé tenni azt.

Másoknál pedig a bűn áll gátként az úton. A bűn ránk tapad, pontosabban: ólálkodik körülöttünk és utunkat állja (Zsid 12, 1). Fordítsunk hátat a bűnnek, különben megakadályoz minket a futásban.

Vannak, akik valami megterhelő befolyás alatt állnak, vagy bizonyos kedvenc bűnökkel nem akarnak szakítani, akkor pedig minden imádság és igehallgatás hiábavaló. Először ki kell takarítani mindent; egyetlen megtartott bűn is bukást okozhat. Ezért álljon el a hamisságtól mindenki, aki a Krisztus nevét vallja!
Vessük el magunktól azt, ami nem való a mennybe! Sokszor hagyjuk, hogy a bánat megnehezítse szívünket. Ha Jézusért szenvedni kell, sokan lekanyarodnak az útról, nem mennek tovább, olyanok, mint az időjárás.

De van még egy veszély, sokan engedik, hegy a tévtanítók megzavarják és letérítsék őket a kegyelem útjáról a törvény útjára. Félrevezetik őket azzal, hogy ki kell egészíteni az evangéliumi kegyelmet körülmetélkedéssel, újholdünnepléssel és más törvényekkel. Nem a szombat megtartásával, hanem a kegyelem pályáján futva, hit által jutunk célhoz.

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből

 

***

 

Roy Harrison

VÁLSÁGBAN A VILÁG 4.

A szerencsejátékok

 

Világunkban manapság az anyagiasság a legelterjedtebb vallás. Fennen hirdetik, hogy a pénz boldogít, a siker a gazdagság, a vagyon és az anyagi javak emelik az ember értékét. Sokakat elkap a fogyasztói javak utáni versenyfutás és a gondtalan élet hajszolása. Ez vezetett a játékautomaták, a fogadások, a lottó, a játékkaszinók és szerencsejátékok számának robbanásszerű emelkedéséhez. Bizonyos esetekben a nyereségvágy és a mindenáron való pénzszerzés vágya miatt sokan még családjukat is elhagyják. A nagy nyeremény reményében hatalmas összegeket költenek lottóra és más szerencsejátékokra.

Isten válasza

Az embernek nem a szerencsében kell reménykednie, nem szabad engednie, hogy a véletlen és a vakszerencse vezesse. Bízza magát a mindenható Istenre, aki biztosan meghallgatja. Hogyan akarhatunk pénzhez jutni mások kárára, ha megértettük, mit tett értünk az Úr a kereszten? Az Úr arra tanít, hogy becsületes úton, szorgalmas munkával keressük kenyerünket:„... mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme" (1Tim.6, 6-12).  Az Úr Jézus mondja: „Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget, mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete." (Lk 12,15).

 

 

 

CSERI KÁLMÁN: AZ ERKÖLCSRŐL

A krisztusi erkölcs alapja az Istenbe vetett hit. Az erkölcs mindig fölépítmény. Az alap, amin nyugszik, az a hit. Egy angol teológus így fogalmazta ezt meg, s ez lelkészi szolgálatom egyik alapkövévé vált: „Az Istennel való magányos, csendes közösségünk mélységétől függ érte végzett nyilvános szolgálatunk értéke." Aki valóban termékeny, „nagyhasznú" életet akar élni, annak nagyon mély hitbeli közösségben kell lennie Istennel. Az erkölcsös élet a gyümölcs, és gyümölcstermő, tehát erkölcsös életet csak megalapozott hitű emberek tudnak élni.

(Részletek a Csendes Csodák c. könyvből

*******************

 

Szerkeszti:

Trencsényi László lelkipásztor

2015. október, 125. szám

 

BESZÁMOLÓ A FILADELFIA HÁZ FELÚJÍTÁSÁRÓL

Hálaadás a parókián felújított lakrészért (Filadelfia Ház)

Budapest, Pestújhely 2015. július 9.

A Pestújhelyi Református Parókiát eredetileg Népiskola céljaira építette 1913-ban a FILADELFIA DIAKONISSZA EGYLET Biberauer Richárd, az Egylet és a Bethesda kórház igazgató lelkésze támogatásával. Biberauer Richárd volt a Pestújhelyi Református Egyház első lelkipásztora, aki hűségesen és áldásosan pásztorolta a gyülekezetet. Az Ő javaslatára 1913-1928-ig az istentiszteleteket ez épületben, a Filadelfia Egylet pestújhelyi népiskolájában tartották.

Trencsényi László lelkipásztor idézett egy aktuális részletet Biberauer Richárd ref. lelkipásztornak a Filadelfia Egyesület pestújhelyi népiskolájának felavatásán, 1913. december 15-én elhangzott beszédéből, majd elmondta, hogy elődeinkhez csatlakozva minket is Isten iránti hálára indít, hogy 102 év után idén megújulhatott a parókián a 60 m2-es nagyterem a XV. Ker. Önkormányzattól kapott támogatásból, és az egyházközség e célra gyűjtött külön adományából.

A lelkipásztor köszönetet mondott elsősorban Nagy Sándor gondnok úrnak azért az önzetlen segítségért, ahogy a felújítási munkálatok súlyát hűségesen, végig a vállán hordozta és a presbitériumnak, akik támogatták és szívükön hordozták az építkezést.

A lelkipásztor a felújított lakrész hasznosításával kapcsolatban elmondta, hogy a presbitérium egyhangú döntése szerint szeretnénk különböző gyülekezeti alkalmak megtartására használni, de a terveknek megfelelően egy-egy tanévre kiadható albérletbe is olyan megbízható diákoknak, akik egyházi intézménybe járnak és lelkészi igazolással és ajánlással rendelkeznek.

Hálás a szívünk, hogy egyházközségünkben az Úr kegyelméből egy újabb nagy lépést tehettünk előre, ahogy ennek az elhanyagolt, eddig csupán raktárként használt lakrésznek a felújítása, lakhatóvá tétele megvalósulhatott. Áldott legyen az Úr neve mindenért!

Elmondhatjuk hitvalló elődeinkkel:LAUS VIVENTI DEO,azaz dicsőség az élő Istennek!

„Akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget." Zsoltár 127, 2

***

 

„Az Úr a mi bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk. Ő tart meg minket." Ézsaiás 33.22

 

Mindenkinek szüksége van a Megváltó Úr Jézus Krisztus állandó jelenlétére. Mi református keresztyének is valljuk, hogy az áldott Istennel teljes biztonságban élhetünk a földön, mert a világ Teremtőjének van gondja reánk. Ha egyszer már megtaláltuk, soha többé ne hagyjuk el Őt, az élő vizek forrását. Nézzük meg milyenek is lennénk Isten nélkül!

 

Az Úr Jézus Krisztus nélkül mindenki kiszolgáltatott.

Az ember ősidők óta természeténél fogva szeret uralkodni. A történelem folyamán királyok-uralkodók támadtak, birodalmak jöttek és mentek, leigáztak, öltek, hódítottak, sanyargattak, zsarnokoskodtak és így van ez mind a mai napig. Rajtunk is annyian próbáltak uralkodni már, de nem lehet, mert az Isten gyermeke szabad ember, mert Krisztus a mi egyetlen Urunk és Királyunk!

Az Úr Jézus Krisztus nélkül mindenki tehetetlenek.

A nehezen megközelíthető veszélyes kikötőkbe még a legmerészebb hajóskapitányok sem mernek behajózni révkalauz nélkül. Ha ott ki akarnak kötni, át kell adniuk a teljes irányítást a "szakembernek", aki biztonságosan átvezeti őket a veszélyes vizeken!  Nekünk is szükségünk van a BIZTOS vezetőre életünk zavaros "vizein". Boldogok vagyunk, ha elmondhatjuk, hogy az Úr Jézus a mi „hajónkon" van: mert Ő a mi Vezérünk!

Az Úr Jézus Krisztus nélkül mindenki jogfosztott.

Ahol nincs pártatlan és igazságos ítélethozatal, ott nagy visszaélések születnek és nagy tragédiák. Ebben a megvesztegethető és különböző visszaélések között vergődő világban sokszor hiába fordulunk jogorvoslatért emberekhez.

Alaposan csalódni fogunk, ha az életünket csak az emberi ítélethozatalra bízzuk! Mi tudjuk, hogy nekünk Krisztus követőknek maga a Királyok Királya szolgáltat igazságot, mert Ő az egyetlen, aki az életünk felett dönthet, mert Ő a mi Bíránk és Ő tart meg minket!

 

„Ha múltunk ott van Jézus Krisztus vére alatt,

jövőnk az Ő kezében,  minden gondunk az Ő vállán,

minden kérésünk az Ő szívén, akkor ez ad nekünk békességet,

ez tesz csendessé és boldoggá." (Dora Rappard)

Trencsényi László  lelkipásztor

 

 

***

Roy Harrison

VÁLSÁGBAN A VILÁG 3.

(Családok válsága )

 

Hazánkban sajnos ma már minden harmadik házasság válással végződik. Oly sok gyermeknek kell végignéznie szülei válását vagy szétköltözését. Az elvált szülők gyermekeinek egyharmada nő fel súlyos érzelmi problémákkal terhelten. A szülők a gyermek életének tartópillérei. A gyermek számára szülei válása óriási veszteség. Úgy érzi, hogy becsapták. Azt is hiheti, hogy valahogyan vétkes a család felbomlásában és nem tud dönteni apja és anyja között. Mivel a szülők többé nem hajlandóak együtt élni, a gyerekben felmerülhet a kérdés: Mikor jutnak olyan elhatározásra, hogy engem sem szeretnek többé?

A csonka családban a szülő gyakran várná el gyerekétől, hogy pótolja hiányzó házastársát. A gyerekét egyedül nevelő szülőnek el kell mennie dolgozni, úgyhogy nem sok ideje marad a gyerekre és ennek a fegyelem láthatja kárát. Valamelyik szülő újabb házassága még csak szaporíthatja a gyerek problémáit - hiszen nem tudja, hogyan alkalmazkodjon az új mostohaszülőhöz.

 

Isten Igéje így foglalja össze az Úr Jézus Krisztus tanítását a válás kérdésében:

„Ekkor farizeusok mentek hozzá, hogy kísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét? Ő pedig így válaszolt: Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket? És ezt mondta Isten: "Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté." Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válassza!" (Máté 19,3-6)

Hosszú, fáradságos munkával segíthetünk csak az elvált szülők gyerekein:

Imádkozzunk, hogy az Úr gyógyítsa be a sebeket és építsen ki a gyerek és a nevelő szülő között bizalmon alapuló kapcsolatot. Bíztassuk a gyermeket, hogy ossza meg velünk igazi érzéseit és gondolatait. Hallgassuk meg, és próbáljuk megérteni, de tudnunk kell, hogy hosszú időbe kerül, míg megnyerjük a bizalmát. Az Úr a nagy teherviselő, ha a gyermek hozzá megy, befogadja és nála keres vigasztalást. „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok" (1 Péter 5,7). „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, igen bizonyos segítség a nyomorúságban" (Zsoltár 46,1).

 

 

***

2015. május, 124. szám

 

A Szentlélek Isten

A Szentlélek egyenlő örök Isten az Atyával és a Fiúval. Ő öröktől fogva mindörökké Isten. A Szentlélek jelen volt a teremtésnél és szólt a próféták által az Ószövetségben. Pünkösd óta Jézus Krisztus minden hívőnek örökre adja a Szentlelkét. A Szentlélek láthatatlanul ma is jelen van a földön a Krisztusban hívő emberek életében.

A Szentlelket különféle képekkel szemlélteti a Biblia: (Szél, Tűz, Eső)

Aki a Szentlélek újjászülő kegyelme által hisz az Úr Jézusban, az már elszakadt a bűntől és odafordult az élő Istenhez.

Az üdvösségre vezető út

„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai." Róma 8,14

Isten Lelke ma is tevékenyen jelen van a világban és munkálkodik.

·         Ő vezet ki a biztos halálból az életre:

·         Kegyelmi kiválasztása által, hitet ébreszt és bűnbánatra vezet.

·         Megnyitja előttünk az ige üzenetét.

·         Ő ébreszti fel a vágyat a szívünkben, hogy hinni tudjunk.

·         Ő láttatja meg velünk a bűneinket, és Őáltala kaphatunk új életet.

Jézus Krisztus második eljövetele

„Amikor pedig eljön az Embernek Fia az Ő dicsőségében és ővele a szent angyalok, beül majd az Ő dicsőségének királyi székébe." Máté 25, 31

A Biblia beszél Jézus második visszajöveteléről, amikor ítélni fog élőket és holtakat. Jézus visszajövetelét kiszámítani senki nem tudja. A visszajövetelét megelőző jelek:  természeti csapások, háborúk, nagy lelki visszaesés (a szeretet meghidegül), sok tévtanító támad, a hívők üldözése, egységes világállam - világvallás, az evangélium hirdetése az egész földön.

Az Úr Jézus váratlanul, nagy hatalommal és dicsőséggel jön majd el megítélni az egész emberiséget. Örök sorsunk a halál pillanatában eldől, vagy az Úr Jézussal, vagy Jézus nélkül ér a meghalás, aszerint válik állapotunk véglegessé. Az ÖRÖK ÉLET tehát nem a halál pillanatával kezdődik, hanem vagy elkezdődik itt a földi életben, vagy nem kezdődik el soha!

Cseri Kálmán: Református hitünk

***

 

ÉLŐ LEVELEK

„ Krisztusnak, a mi szolgálatunk által szerzett levele

vagytok, nem tintával hanem az  élő Isten Lelkével

felírva nem kőtáblára,hanem a szívnek hústábláira!"

2Korinthus 3,3

 

Minden levélnek van: írója feladója, címzettje és a legfontosabb, hogy van üzenete. Tartalmát tekintve lehetnek: őszinte, örömet adó, fájdalmat okozó, életet mentő levelek! Ismerünk: hivatalos, baráti, titkos vagy nyílt, de ismerünk összegyűrt, eltépett vagy féltve őrzött leveleket is. Ebben az igében most különleges levelekről olvasunk, olyan emberekről, akik úgy élnek ebben a világban,mint a levelek, vagyis fontos üzenetet hordoznak. Milyen levél is a keresztyén ember?

Élő levél, mert a feltámadott Úr Jézus Krisztus követője lett, aki Isten újjászületett gyermeke, és kiválasztott személy!

Boldog, mert közvetítheti azt az örömhírt, amit azt Úrtól kapott!

Tartalmas, mert a világ legdrágább üzenetét hordozza, az örök életet!

Tartalma az evangélium, az Úr Jézus feltámadásának örömüzenete!

Nyílt levél, mert Megváltója azért írta meg, hogy bárhol jár, a mennyei üzenet mindenki számára olvasható és érthető legyen!

Szentlélek által íródott és nem tollal vagy más emberi eszközökkel!

Kőnél maradandóbb, nem sárgul, nem törik, nem szakad, de érez, beszél, bizonyságot tesz, mert a szívnek hústábláíra van írva!

Boldog vagy, ha Jézus követője lettél, mert nagyszerű munkába áltál!

Isten arra gondolt, hogy téged is megír, rád is nagy feladatot bízott: életmentő, lélekmentő feladatot!

Időben kell megérkezned a címzetthez, Várnak rád az elveszettek  vigaszt, segítséget, gondoskodást, gyógyulást kell vinned - hirdetned!

Egy levél csakis akkor lehet értékes, ha elvégzi küldetését, mert akkor nem írták hiába. Nincs szomorúbb látvány, mint egy elkallódott levél, te ne légy ilyen, teljesítsd nemes küldetésed, bár nem lesz könnyű a feladat, mert az Úr Jézus maga mondja: „elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé" Lukács 10,3

A világ farkastörvényeivel valóban sok fájdalmat tud okozni a báránylelkületű embereknek, de elpusztítani nincs hatalma.

Ha mi Isten Szentlelke által megirt levelek vagyunk, és szívünkben hordozzuk az Úr drága kézírását, akkor minden áron el kell juttatnunk a címzettekhez a Golgotán kapott örömhírt, mert életek függnek tőle!

Trencsényi László

****************************************************************

 

„Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által." 2Thesszalonika 2,13

 

 

Roy Harrison

VÁLSÁGBAN A VILÁG 2.

(Az alkohol )

A probléma

Az alkohol a közvetlen oka a munkahelyi balesetek 15 %-ának, a közúti balesetek 33 %-ának, és a kórházakban a pszichiátriai kezelésre szoruló megbetegedések 55 %-ának. Bizonyított tény, hogy fontos szerepet játszik a válások és bűntények többségében is. Európában az alkoholizmus az egyik legnagyobb probléma, a lakosság 4 %-a (azaz minden 25. ember) alkoholista. Franciaországban évente 19 ezer ember hal meg alkohol okozta májzsugorodásban.  Sok gyerek 10 és 13 éves kora között szokik rá az alkoholra. Vannak keresztyének, akik nyugodtan fogyasztanak alkoholtartalmú italokat, mert szerintük a Biblia is beszél róla (1 Tim 5,23). Kutatások szerint azonban a bibliai időkben fogyasztott bornak kevesebb, mint 3 % alkoholtartalma volt, mivel a Talmud egyértelmű utasításokat adott: egy rész bort három rész vízzel kellett keverni. Napjainkban, az üzletekben kapható alkoholtartalmú italok veszélyesek és mérgezőek.

Isten válasza

Én a magam részéről az alábbi okokból nem iszom alkoholtartalmú italokat: Nem vállalom a kockázatot, hogy esetleg rászokom. A statisztikák azt mutatják, hogy lassanként minden tízedik ember alkoholista lesz, aki elkezd inni. Nem vállalom azt a kockázatot, hogy az én példám nyomán mások esetleg rákapnak az italra. Ha a gyerek látja, hogy alkoholt iszom, esetleg követi példámat és fokozatosan az alkohol rabjává válik.

„Jó nem enni húst, és nem inni bort, sem semmit nem tenni, amiben a te atyádfia megütközik vagy megbotránkozik, vagy erőtelen." (Róma 14,21).

A Biblia óva int tőle. „Ne nézd a bort, mily veres színt játszik, mint mutatja a pohárban az ő csillogását, könnyen alá csuszamlik. Végre, mint a kígyó, megmar, és mint a mérges kígyó, megcsíp" (Péld. 23,31-32).

*****************************************************************

2015. április,     123.szám

Jézus Krisztus szenvedésének oka, és célja

„Pedig betegségeinket Ő viselte és fájdalmainkat Ő hordozta."Ézsaiás 5, 4

Az Úr Jézus egész földi élete szenvedés volt. Tiszta, bűn nélküli élettel haladt végig az embervilág gyűlölködő, képmutató sokadalmán. Jézus a mi bűneink miatt szenvedett. A mi büntetésünket vállalta magára, hogy mi életben maradhassunk és új életet éljünk vele. 2Kor 5,15

Ő Isten Báránya, aki elvette a világ bűneit. Jn 1, 29

Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen. Ézs 53, 46

Jézus Krisztus halála tehát helyettes áldozat volt.

Kiengesztelte az Atya haragját.

Megbékéltetett minket az Istennel.

Jézus vére megtisztít minket minden bűntől.

Jézus vére váltságdíj volt.

Jézus megsemmisítette adósságunkat.

A kereszten aratott végső győzelmet a sátán felett.

Mindez csak akkor lehet a miénk, ha hittel elfogadjuk az Úr Jézus értünk meghozott drága áldozatát.

***

Jézus Krisztus feltámadása és mennybemenetele

„Megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, akik közül a legtöbben mind a mai napig élnek." 1Korinthus 15, 6

Jézus valóban meghalt, a rómaiak ugyanis rendkívül szigorú előírás szerint hajtották végre a halálos ítéletet.  Jézus valóban feltámadt, ennek a ténynek valóságos bizonyítéka az, hogy személyesen találkoztak vele a tanítványai.

A keresztyén meggyőződés középpontjában az a bizonyságtétel áll: Jézus Krisztus feltámadott!  Ha pedig Jézus feltámadt, akkor a feltámadásra van reménye mindenkinek, aki hisz őbenne.  Az Úr Jézus feltámadása után 40 nappal felvitetett a mennybe, átlépett a láthatatlan világba. Véget ért a megbízatása, újra elfoglalta eredeti helyét, mint örök Isten.

Cseri Kálmán: Református hitünk

 

Isten a szövetségesünk

„De ha engedelmesen hallgatsz a szavára, és teljesíted mindazt, amit parancsolok, akkor ellensége leszek ellenségeidnek és szorongatója szorongatóidnak"(2Móz 23,22).

 

Az Úr Krisztust tisztelnünk kell és engedelmeskednünk kell neki, ha az Ő népe vagyunk. Ő Istennel együtt uralkodik, az Atya nevében szól, tehát a parancsainak való engedelmesség feltétlen kötelességünk. Ha nem teljesítjük parancsolatait, elvesztjük az ígéretet. Micsoda nagy áldást ígér ez a vers annak, aki teljes engedelmességben jár! Az Úr véd- és dacszövetséget köt az övéivel.  Megáldja azokat, akik népét áldják, és megátkozza az őket átkozókat. Szívvel-lélekkel együtt érez népével, és mindig teljesen átlátja helyzetüket. Milyen óriási védelmet jelent ez számunkra!

Nem kell bajlódnunk ellenségeinkkel, ha biztosak vagyunk abban, hogy azok Isten ellenségei is. Ha az Úr, a mi Istenünk, veszi kezébe ügyünket, nyugodtan rábízhatjuk ellenségeinket. Ami személyes dolgainkat illeti, ne legyenek ellenségeink.

Az igazság és a becsületesség védelmében viszont harcba kell szállnunk. Ebben a szent háborúban az örökkévaló Isten a szövetségesünk, és ha lelkiismeretesen engedelmeskedünk törvényének, azt ígéri, hogy teljes erejével mellettünk fog harcolni.

Ezért senki emberfiától nem kell félnünk.

Isten ígéreteinek tárháza Charles Spurgeon

 

 

Roy Harrison

VÁLSÁGBAN A VILÁG 1.

(Az értékek válsága )

A probléma

Napjainkban gyakran aknázzák alá a civilizált országos saját erkölcsrendjüket és törvényeiket, amelyek egykor a Biblián alapultak. Mára már elmosódott a határ a jó és rossz fogalma között, bizonytalanná lettek az olyan elméletek, hogy minden relatív és csak a harmónia a fontos. Minden relatív, mondják sokan és csak az adott helyzettől függ, hogy mi a helyes és mi a rossz.

Jean-Jacques Roussseau mondta: "Ha valamit jónak tartok, az jó, és ha valamit rossznak tartok, az rossz." Egy másik vélemény: "Mindenki azt teheti, amit akar, amíg nem az utcán csinálja és nem ijeszti meg vele a lovakat." A New Age mozgalom azt tanítja, hogy mindent jónak kell tekintenünk, ha egységet és harmóniát teremt. Így akarnak sok mindent jónak beállítani, ami eddig mindig rossznak számított. Sajnos napjainkban  a köztudatban már van jóságos sárkány, segítőkész ördög stb.

Isten válasza

Hitünk és életünk a Bibliára épül. "Az én lábamnak szövétneke a Te Igéd, és ösvényemnek világossága" (Zsolt 119,105).  A Tízparancsolat csodálatos összefoglalása Isten értékrendjének. S.Bolton lelkész így fogalmazta meg:

"A törvény megigazulásunkért az evangéliumhoz küld, az evangélium pedig a törvényhez irányít, amely megszabja életünk korlátait."

Amikor befogadjuk Krisztust, Isten szívünkbe írja törvényét (Zsid 10,16) és a Szentlélek segít, hogy engedelmeskedjünk (Róm 8,13 Gal 2,20). Isten békességét helyezi szívünkbe, hogy bíránk legyen.

Ha a keresztyén olyasmit tesz, ami ellentmond Isten akaratának, elveszíti békességét. Bármit teszünk, Isten akarata szerint kell tennünk és Isten békességének kell kísérnie. Isten gyermekének viselkedését ne az irányítsa, hogy mit nem szabad, hanem az, hogy mivel szerezhet örömet Istennek. A kérdés mindig az legyen, hogy: „tehetem-e ezt Isten dicsőségére?" (1 Kor 10,31).

 

 

GYÜLEKEZETI  BUSZKIRÁNDULÁS 2015. augusztus 29. szombat

A virágos Kelet-Stájerország Joglland vidékén

Útvonal: Budapest - Kapuvár - Kőszeg - Léka - Pinkafeld - Pinggau

 

Vorau, Ausztria egyik legvirágosabb települése. Itt található Ausztria tornyokban leggazdagabb apátsága, mely az Ágoston rendi szerzeteseké. A kolostort III. Ottokár, a Traungauer nemzetségből származó őrgróf alapította. Káprázatos gazdagsággal díszített barokk temploma, sekrestyéjének nagyhatású freskói - a festő Hackhoffer főműve - a menny és a pokol ábrázolása az utolsó ítélet szerint, valamint gyönyörű könyvtára érdemesek a megcsodálásra.

Waldbach, híres fafaragó mesterének egész kis hegyoldalt beborító játékos művei minden korosztályt elszórakoztatnak.(Emléktárgyakat lehet vásárolni.)

Pöllau

Tovább a virágos falvakon át Pöllau-ba: Kelet-Stájerország gyöngyszemének nevezett városkába, ahol rövid városnézés keretében a főteret, a püspökkertet, a szép templomot nézzük meg. Végül a nap csúcspontjaként a város fölött emelkedő 752 m magas hegytetőn Pöllaubergben elámulhatunk a látványtól.

A táj, a panoráma elmondhatatlanul gyönyörű, a falucska virágpompában s temploma a stájer gótika remeke.  Nem lesz könnyű innen távozni.

Összeállította: Décsi Erzsébet idegenvezető

***

„ Aki csak felületesen gondolkodik az nem hisz Istenben, aki azonban alaposan elgondolkodik, annak hinnie kell Istenben."

Isaak Newton fizikus

 

****************************************************************************

2015. február


122.szám

„Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat,

E földi útvesztőben te mutass jó utat;

Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk,

Ó, halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk."

229.dícséret

 

Az Úr Jézus mondja: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól." János evangéliuma 17,15

 

A hívő embereknek soha nincs okuk megijedni a nehézségektől. Nem kell kétségeskednünk a jövő miatt, mert az egyetlen közbenjáró, az Úr Jézus Krisztus velünk van. Aki befogadta szívébe az Urat, annak valóban nincs oka félelemre, mert jó helyen és jó kezekben van. Jézus szavai gyógyszerként hatnak azoknak életében, akik tisztában vannak végtelen hatalmával. Isten nem véletlenül ültetett el arra a helyre, ahol élünk. Ő ismeri a ránk váró viharokat, melyeket ki kell állnunk, a harcokat, amelyeket meg kell harcolnunk. Bár Jézus, mint drága gyermekeit félt minket, de nem akarja, hogy kimeneküljünk a világból, hisz Ő tudja, hogy itt van dolgunk, mert az Ő küldetésében járunk.

A hívő emberek fokozottan veszélyes helyzetben élnek, mert Isten ellensége a Gonosz lépten-nyomon támadásra kész velük szemben. Durva és alattomos módszereivel, széles és roppant gazdag eszköztárával, behízelgő, vagy brutális támadásainak csapásai alatt minden védtelen ember hamarosan összeomlik. Jézus nélkül mi is kiszolgáltatottak lennénk, de Ő a mi védőpajzsunk, oltalmunk és biztonságunk.

Isten gyermekeinek itt kell helytállniuk, nagy küzdelemben, de biztonságban, rendületlenül hirdetve az egyetlen örömhírt, az Isten Országát. Boldog ember az, aki komolyan veszi az Urat, és mint világosság, mint só és kovász, mint a Szentlélek Temploma igyekszik betölteni nemes küldetését.

Trencsényi László

 

CSODÁLATOS A MI MEGVÁLTÓNK, JÉZUS KRISZTUS!

„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt:

mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett,  és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." Filippi 2, 5-11

 

Csodálatos Megváltónk van!

Csodálatos Megváltónkat megismerni!

Csodálatos Megváltónkkal életünket rendezni!

 

Csodálatos Megváltónkkal élni:

Megmentetnek lenni, szeretetében örülni,

Kegyelméért hálát adni, jóságát megköszönni,

Békességét tapasztalni, vezetésének engedelmeskedni,

Nincs senki ezen a földön, akinek ne lenne szüksége rá!

És milyen kevesen tudják azt, hogy:

Megváltónknál, Jézus Krisztusnál senki sem szereti jobban őket.

 

Mivel oly sokan nem tudják, és nem ismerik a legfontosabbat,

ezért természetesen beleszomorodnak, belekeserednek, belebetegednek,

HIT NÉLKÜL BELEHALNAK ebbe a szomorú, embertelen világba.

 

Nélküle minden érték hiányzik!

Hiányzik a törődés, a megbecsülés, a becsület, a tisztesség, az erkölcs, az odafigyelés, az emberszámba vevés...! Mert a szeretet hiányzik!

Isten szeretete hiányzik nagyon!

Jézus Krisztus hiányzik az emberek életéből!

 

A küldetésünk nem kevesebb, mint az, hogy mindenkivel

megismertessük Megváltónkat, mert

mindenkinek MEG KELLENE HALLANI a jó hírt!

 

Az Úr Jézus mondja:

„Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van: sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." János 5,24

 

Trencsényi László

 

***

A Jézus Krisztustól tanult imádság

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy... (Mt 6,9)

A Jézus Krisztustól tanult imádságot sokszor úgy mondjuk el, hogy oda se figyelünk. Vizsgáljuk meg , mit is jelentenek ennek az imádságnak a mondatai!

Jézus így kezdi: mi Atyánk. Olyan szót használ itt, amellyel a kisgyerekek szólították az apjukat. Ilyen egyszerűen és ilyen bizalommal járulhatunk a mindenható Istenhez, ahogyan egy kisgyermek megy az apjához, akiről tudja, hogy szereti.

De vajon minden ember Isten gyermeke? A Biblia azt tanítja, hogy nem. Minden ember Isten teremtménye, de mi úgy születünk, hogy inkább szembeállunk Istennel, tiltakozunk fennhatósága és parancsai ellen, tőle függetlenül akarunk élni. Jézus Krisztus tesz minket Isten ellenségeiből Isten gyermekeivé. „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében... Istentől születtek." (Jn 1,12-13)

Istent tehát csak az nevezheti atyjának, aki újjászületett, aki Jézusban hisz, vagyis tudja, hogy egyedül Jézus kereszthaláláért kap Istentől bocsánatot, és hálából neki engedelmesen akar élni. Az ilyen ember viszont nemcsak szerető Atyát kap a mindenható Istenben, hanem testvéreket is. Ezért mondja Jézus: mi Atyánk. Aki Isten akaratát cselekszi, azt a Megváltó testvérének tekinti. Ez a „mi" nem az egész emberiség nagy összetartozására vonatkozik, hanem azokra, akiket a Szentlélek egy nagy családdá formál, ez a „szentek közössége".   Ki vagyok én: még Isten ellensége, vagy már Isten gyermeke? Tudom-e, hogy Isten országát csak Isten gyermekei örökölhetik? Akarok-e azzá lenni? Meglátszik-e rajtam, hogy isteni természet részesévé lettem (2Pt 1,4)? Őszintén szeretem-e hívő testvéreimet?

Láttuk, hogy az imádkozó hívő azzal a bizalommal szólíthatja meg Istent, ahogyan egy kisgyermek az apját. Jézus azonban azonnal hozzáteszi: ennek a bizalomnak mélységes tisztelettel kell párosulnia. Isten a mi szerető Atyánk, de egyben az a mindenható Úr is, aki a mennyekben van. Ő teremtett mindent, s ma is az övé minden hatalom.  A helyes imádság alapja a bizalom és a tisztelet. Jöjjek egyszerűen, mint a gyermek! Nem szépen kell imádkozni, hanem őszintén, de ne feledjem, kihez szólok: ő a Teremtő, én pedig a teremtménye vagyok. Ő igaz és szent, én tele vagyok bűnnel. Nem természetes, hogy imádkozhatom, csak az ő egyszülött Fiára való tekintettel enged maga elé Isten. De így, fogadott gyermekeként szeretettel vár. Isten a mennyekben van: ez arra utal, hogy teljhatalmú, szuverén Ura mindennek. Neki minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen. Ne féljek tehát semmitől, és ne aggodalmaskodjam semmi miatt! Azzal dicsőítem őt, hogy bízom benne feltétel nélkül. Mivel azonban ő Úr mindenek felett, nem lehet semmire kényszeríteni, nem lehet befolyásolni, tökéletes szabadságában azt tesz, amit akar - de irántunk való nagy szeretetéből mindig azt cselekszi, ami javunkra van. És egyedül ő tudja, mi szolgálja valóban a javunkat. Ezért minden imádságunk végén teljes bizonyossággal mondhatjuk: ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem ahogyan te! Erre is Jézus Krisztus tanított minket.  A bizalom ne váljék bizalmaskodássá, a tisztelet pedig ne legyen tartózkodó félelem az ismeretlentől! Hiszen mi ismerjük mennyei Atyánkat, aki úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen

Cseri Kálmán:  A kegyelem harmatja

 

***

2014. december

121.szám

A karácsonyról

Cseri Kálmán  református lelkipásztor

Isten Igéje szerint karácsony az Isten irántunk való szeretetének az ünnepe. Tehát nem a szeretet ünnepe úgy általában, mivelhogy úgy általában szeretet nem létezik. Mert azt olvassuk az igében, hogy maga Isten a szeretet.

 

És nem lehet még a mi egymás iránti szeretetünk ünnepe sem, mert amíg Isten szeretete alapjaiban meg nem változtat minket, addig képtelenek vagyunk arra, hogy igazán szeressünk.

 

Karácsony tehát a mindenható, szent Úr Isten irántunk való meg nem érdemelt, felfoghatatlan, mérhetetlenül nagy szeretetének az ünnepe.

Annak a szeretetnek az ünnepe, amely lehajolt abba a mélységbe, ahova mi zuhantunk önhibánkból, amely szeretet kiemel innen minket, lemossa rólunk azt a sok szennyet, amivel beszennyeztük magunkat, amely szeretetből Isten új kezdést engedélyez, és visszaemel magához, ahonnan kiestünk.

***

Kálvin János nem használta a karácsony szót. Ő Jézus Krisztus születését, a testet öltés csodáját ünnepelte Genfben. Hétköznapi karácsonyok pedig akkor voltak életében, amikor valamilyen különös ajándékot kapott az Úrtól, illetve adott tovább másoknak. A „karácsony" szó helyett Kálvin  az „Úr születésnapja" kifejezést használta.

***

Túrmezei Erzsébet: Krisztusra várunk

Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap.

Némák a titkok. Nem válaszolnak.

Rejtő ködükbe szemünk nem láthat...

de elültetjük kis almafánkat,

bízva, hogy kihajt, gyümölcsöt terem.

Titok a jövő. Sürget a jelen.

 

Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap.

Némák a titkok. Nem válaszolnak.

De a ma int, hogy híven szolgáljunk,

mert tudjuk, ki jön:

Krisztusra várunk.

Ha hirtelen jön, ha észrevétlen,

munkában leljen, ne resten, tétlen!

Testvérek terhét vállalja vállunk!

Mert tudjuk, ki jön:

Krisztusra várunk.

***

 

Szeresd és kövesd az igazi bölcsességet

„Szeretem azokat, akik engem szeretnek,  megtalálnak engem, akik keresnek" (Példabeszédek 8,17).

 

A bölcsesség azokat szereti, akik azt szeretik, és azokat keresi, akik azt keresik.  Aki igyekszik bölcs lenni, az máris bölcs, aki pedig szorgalmasan keresi a bölcsességet, már csaknem megtalálta azt. Ami általában érvényes a bölcsességre, az kiváltképpen érvényes a mi Urunk Jézus Krisztusban testet öltött bölcsességre. Őt kell szeretnünk és keresnünk, akkor meg fogjuk tapasztalni szeretetét, és megtaláljuk Őt magát is.    Keressük Őt már ifjúságunk idején! Boldogok azok az ifjak, akik életük reggelét az Úr Jézussal töltik. Sohasem kereshetjük Őt túl korán, de aki korán keresi, bizonyosan megtalálja.

A szorgos kereskedők általában koránkelők, a szorgalmas hívő is korán kezdi keresni az Urat. Mindenki, aki már megtalálta Krisztusban a gazdagságot, teljes szívvel kereste Őt. Először Őt kell keresnünk, előbb, mint bármi mást. Krisztusé legyen az Őt megillető első hely.    A keresésben az az öröm, hogy meg is találjuk Őt. Ahogyan keressük, egyre világosabban megmutatja magát, egyre szorosabb közösségbe von önmagával. Boldogok az Őt keresők, mert ha egyszer megtalálták, velük marad mindörökké, és egyre drágább kincs lesz szívük és értelmük számára.

C. H. Spurgeon

Isten ígéreteinek tárháza

***

 

 

Református hitvallási hangsúlyok

Írta: Sipos Ete Álmos ref. lelkipásztor

 

Az Úr Jézus mondja: „...és lesztek nékem tanúim

...egészen a föld végső határáig!"Apostolok Cselekedetei 1:8

 

Ordo salutis = üdvrend

A református üdvtan erőteljesen trinitárius (Szentháromság-központú)!

Vagyis az ember üdvösségre jutásában a hangsúlyt nem az ember aktivitására, hanem az isteni kegyelem mindent megelőző szerepére teszi.

Ezért kezdődik a református üdvrend (Ordo salutis) a predestinációval, azon belül is Krisztus predestinációjával.

 

Az üdvösség feltétele

Ez azt jelenti, hogy az ember üdvösségének (a bűnbocsánatnak és megigazulásnak) feltétele Krisztus kiválasztása, illetve Krisztus keresztáldozata és feltámadása.  Míg üdvösségünk másik feltétele a Szentlélek eljövetele volt, Aki a Krisztus áldozatát a választottakban hatékonnyá teszi, amikor elvégzi bennük az újjászületés (felülről nemzés) munkáját.

 

Az ember felelőssége

Az ember felelőssége a felkínált kegyelem (bűnbocsánat, megigazulás) elfogadásban van. Az elfogadásnak következménye, és nem feltétele a megtérés és a megszentelt élet. Mivel üdvösségünk egyrészt Krisztusban van, másrészt a Szentháromság műve, ezért az elfogadott kegyelem elveszíthetetlen.

 

A kegyesség gyakorlása

A kegyesség gyakorlás lényege és motivációja a hívőnek Krisztussal való hit általi egysége. Mivel a hívő ember Krisztusba oltatott be örökre, a Krisztussal való kapcsolata ezért hit általi és személyes.

A keresztyén ember hétköznapi életvitelét, értékrendjét, gondolkodását meghatározza ennek a Krisztussal való közösségnek ápolása.

(Igeolvasás, imaélet, szent életvitel stb.)

 

Szövetséges kapcsolat

A hívő embernek a Krisztussal való kapcsolata egyúttal szövetséges kapcsolat is, a keresztyén ember ezt a kapcsolatot a sákramentumok által pecsételi meg és ápolja. Ennek értelmében a keresztség beiktatás a szövetségbe az úrvacsora pedig tápláltatás, (hiterősítés) a szövetségben .

Az Úr Jézus mondja:

„És mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért,

de aki mindvégig kitart, az üdvözül. " Máté 10,22

 

***

 

2014. október

120.szám

 

„Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek." Ap Csel 26,18

„Bár mindig észben kell tartanunk, hogy a mi kötelességünk az üdvösség hirdetése.

Sosem szabad elfelejtenünk, hogy Isten üdvözíti az embert. Isten viszi az embereket oda, ahol az evangélium hangzik, és Ő juttatja el őket a Krisztusban való hitre.

A mi evangélizációs tevékenységünket használja fel e cél érdekében, de az üdvözítő erő nem az eszközben van, hanem az eszközt használó Személy kezében."

J. I. Packer,  „Az evangélizáció és

Isten szuverenitása" című imádságos könyvéből

 

R E F O R M Á C I Ó R A

"Kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség

Atyja adja meg nektek a  bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt." Efezus 1,17

„Legyen gondod a felolvasásra, az intésre és a tanításra." 1Tim. 4,13
„Újra meg újra gyermekké kell válnom s naponként kora reggel fennhangon elmondom a

Miatyánkot, a tízparancsolatot, a hitvallást, 
s néhány kedvenc zsoltárt, meg egyéb igét. 
Valósággal úgy, ahogy a gyermekeket tanítja és szoktatja az ember.
Mivel örökös harcban állok az ördöggel, azért kell naponként magammal hordoznom az igét."  Luther Márton

***

Kálvin az úrvacsoráról

"Az Úr teste úgy áldoztatott fel egyszer értünk, hogy most azzal táplálkozván, amaz egyetlen áldozat hatását érezzük magunkban, hogy az Ő vére úgy ontatott ki egyszer értünk, hogy ránk nézve örökkévaló ital legyen. Ugyanezt jelenti az ígéret is: „Vegyétek, ez az én testem, amely tiérettetek adatik." (Mt 26,26). Az tehát a parancs, hogy azt a testet vegyük és együk, amely egyszer feláldoztatott üdvösségünkre."

„Az Úr rendelését tisztelettel megtartsuk. Mindenki, aki a szent sákramentumhoz megvetéssel, vagy nemtörődömséggel közelít, egyáltalán nem gondolva azzal, hogy az Úr hívásának engedelmeskedjék, helytelenül használja és visszaél vele. Mert ha sem égen, sem földön nincs nagyobb kincs és méltóság, mint az Úr teste és vére, akkor nem kis hiba, ha valaki hebehurgyán és kellő előkészület nélkül veszi azt.

Ezért buzdít minket, hogy jól megpróbáljuk magunkat, ha azt akarjuk, hogy illendő módon éljünk azzal."

***

„Arról ismerszik meg Jézus Krisztus egyháza, hogy tisztán és hűségesen hirdetik, hallgatják és megtartják az Ő szent evangéliumát; hogy helyesen szolgáltatják ki a szentségeket, még akkor is, ha vannak tökéletlenségek és hibák, hiszen emberek közt mindig lesznek ilyenek. Azt a helyet viszont nem tekintjük egyháznak, ahol nem hirdetik, nem hallgatják, és nem tartják meg az Igét."

(1536. évi Genfi Hitvallás, 18. tétel

 

Református hitvallási hangsúlyok

Írta: Sipos Ete Álmos ref. lelkipásztor

 

Az Úr Jézus mondja: „...és lesztek nékem tanúim

...egészen a föld végső határáig!"Apostolok Cselekedetei 1:8

 

Sola Scriptura - tota Scriptura

A Biblia Isten kijelentett, igaz szava.  Minden részében a Szentlélektől ihletett.  Nincs sem felette álló, sem vele egyenrangú tekintély az egyházban; sem zsinat, sem pápa, sem püspök, sem presbitérium, sem teológiai professzorok.  Nem állhat felette semmilyen, a kánon lezárása után keletkezett későbbi ún. „kijelentés" sem!

Szentháromságtan

A református  Szentháromságtan  hangsúlyozza, hogy Isten lényében egy, személyében három.  Mi reformátusok, Isten egyéb tulajdonságai mellett, erőteljesen hangsúlyozzuk az Ő szuverenitását. Ez azt jelenti, hogy Istent senki nem vonhatja felelősségre sem az üdvösségünket, sem személyes életünket érintő, vagy a világtörténelmet meghatározó döntéseiért. Saját magán kívül nem tartozik senkinek elszámolással tetteiért.  A református Szentháromságtan hangsúlyozza, hogy a teremtés, a gondviselés és a megváltás, a Szentháromság műve.  (Szemben a karizmatikus mozgalom Szentlélek-centrikusságával.)  A református megváltástan ezen belül erőteljesen hangsúlyozza a megváltás véghezvitelében Jézus Krisztus kizárólagos szerepét (Solus Christus) elsősorban azért, hogy kizárjon a megváltásból minden emberi tényezőt, és bármiféle más közbenjárót.

 

Az ember, bűneit sem levezekelni, sem jóvátenni nem tudja, a megváltásból minden emberi tényező ki van zárva.  Ezért üdvözülni kizárólag Krisztus áldozatáért és a Benne vetett hit által lehet (Sola fide).

 

A református identitás fontos eleme a kegyelemtan (Sola Gratia). Valamennyi református hitvallás a Biblia alapján hangsúlyozza a kegyelemnek, minden ember lelki tevékenységét (istenkeresést, hitet, újjászületést, megtérést stb.)  megelőző, ellenállhatatlan  és elveszíthetetlen voltát. Ennek az „érthetetlen", legyőzhetetlen és elveszíthetetlen kegyelemnek oka és motivációja, a Krisztusban történt szuverén kegyelmi kiválasztás (predestináció).

A református üdvtan azért hangsúlyozza a kiválasztás és Jézus Krisztus szerepét az ember megváltásában, mert vallja az ember bűneset utáni teljes romlottságát (ez az eredendő bűn lényege), és az üdvösség elfogadásához szükséges szabad akaratának teljes hiányát. Azaz, az ember a maga erejéből és akaratából még a Krisztus által felkínált  üdvösséget sem képes megragadni. Ehhez a megelőző kegyelemre, a hathatós elhívásra van szűksége!

 

HÍVÓ SZÓ

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség hírlevele

2014. április

119.szám

 

Új életben járva

„Ha feltámadtatok a Krisztussal, ...az odafennvalókkal törődjetek.." Kolossé 3,1

Ebben az Igében egy feltételhez van kötve az új életben való járás, mely így hangzik:„Ha feltámadtatok". De hogyan lehetséges az, hogy feltámadtunk, amikor még meg sem haltunk? Ez a kérdés csak azok számára világos, akik hisznek Jézus Krisztusban. Minden hívő embernek tudnia kell, hogy már ebben az életben meg kell halnunk a bűn számára, és egy új természetben kell ezután élnünk.

 

Az Úr Jézus feltámadása olyan örök pecsét, mely igazolja Istenségét.

Aki hisz benne, az meg van győződve a halál utáni életről. Akik megértették azt, hogy mit tett értük a Megváltó, többé már nem a maguk akarata - vagy akaratossága szerint élnek, és nem a kis egzisztenciális céljaikat akarják mindenáron megvalósítani, hanem önként belehelyezkednek Isten akaratába. Az odafennvalókat keresni tehát azt jelenti, hogy a mennyeiekkel törődni, vagyis lelkeket menteni, odavezetni Jézus Krisztushoz. Mi szükséges ehhez?

 

1,    A hitet ápolni kell: Ahhoz, hogy beinduljon és jól működjön a hit „vérkeringése" életünkben, ahhoz szükséges, hogy igeolvasás és imádság által naponként élő kapcsolatban maradjunk az Urral.

2,    A hitben fejlődni kell: Engednünk kell, hogy életünk Isten Lelke által egyre inkább beágyazódjon a „Krisztus láthatatlan testébe", melynek eredménye lelki béke és a hitben való növekedés, erősödés lesz.

3,    A hitnek teremni kell: Ha élő lett a kapcsolatunk az Úr Jézus Krisztussal, akkor a gyümölcsöző életnek hamarosan látszani kell, mert nem azért vagyunk keresztyének hogy bezárkózzunk, hanem hogy szolgálva gyümölcsöt teremjünk, bizonyságot téve Megváltónkról.

Az Ige alapján hiszem, hogy csak azoknak lehetséges az új életben való járás, akik tiszta szívből megtértek, mivel ők már „el vannak rejtve a Krisztusban" Kolossé 3,3.

Trencsényi László  ref. lp.

„Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben." Kolossé 3, 1-4

 

***

Gyülekezeti buszkirándulás

Gyülekezetünkben minden évben buszkirándulást szervezünk.

Idén a felvidéki Lőcse városába szeretnénk ellátogatni.

Időpont: 2014. augusztus  30.

Útvonal: Budapest-Miskolc- Kassa-Eperjes-Lőcse

Részletes tájékoztató:

Lőcse városa: Levoca: a Lőcsei-patak völgyében 537 m magasan épült kb. 12 ezer lélekszámú város, egykor Szepes vármegye székhelye volt II. Géza korában - 1141-1162 - népesítették be a szászok. 1271-ben már a 24 szepesi város „Szász Tartományának" főhelye. 1772-ig volt a kamaragrófság székhelye. Szabadalmas jogokkal már Anjuok ellátták. A művelődésben is jelentős szerepe volt. Nyomdái, iskolái igen híresek voltak s ma is iskolaváros. Páratlan hangulata és szépsége vonzotta az írókat, festőket. Kazinczy, Jókai, Dayka Gábor, Mikszáth, Krúdy és Szabó Dezső is írt a városról. Városfalai, bástyái, kapui közül a megmaradtakat ma is láthatjuk, a városközpont házait pártázatok és graffitó -díszes homlokzatok jellemzik. Helyi idegenvezetővel városnézés keretében megtekintjük a Szent Jakab templom kincseit, Lőcsei Pál híres főoltárát,  Lucas Cranach passiósorozatát, stb., majd a régi városházában lévő „Szepesi Múzeum" igen értékes gyűjteményét. Itt őrzik a „lőcsei fehér asszony" fára festett képét is.

 

Eperjes: visszaútban rövid városnézés kapcsán megcsodáljuk Közép-Európa egyik legcsodálatosabb csarnoktemplomát, a Szent Miklós templomot, főoltárán Kassai István mester, Szent István és Szent László szobrait. A templom minden berendezési tárgyát eperjesi mesterek alkották. Eperjes a hajdani Sáros megye székhelye 87 ezer körüli lakosával ma Szlovákia egyik legjelentősebb városa. A monda szerint II. Vak Béla alapította 1132-ben. A város fénykora a XV.-XVII. század. Legszomorúbb napjai 1687-ben voltak, amikor Caraffa tábornok, az „eperjesi hóhér" 300 polgárt végeztetett ki kínpadon és 24 vezető, gazdag polgárt koholt vádakkal, hogy vagyonukat elkobozhassa. A Rákócziaknak is több háza volt a városban. Eperjesnek a „Tarca parti Athénnak" mint iskolavárosnak a művelődésben is jelentős a szerepe ma is. A ruszin kisebbségnek is szellemi központja - Eperjes belvárosa műemléki védettség alatt áll.

(Érdeklődés és jelentkezés a Lelkészi Hivatalban )

 

 

***

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség hírlevele

2013. december

118.szám

 

„Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse."

1Timóteus 1,15

Füle Lajos: Ha csendben lennél

Ha csendben lennél... Lenne rá okod,

tán felfigyelnél, mint a pásztorok.
Ők hallottak és láttak, mert lehet
az éjszakában angyaléneket
hallani, csak a lélek csendje kell
hozzá, mikor nem ember énekel,
mikor felülről jön az üzenet,
mikor VALAKI nyitja füledet,
s az Ég, a Föld, a LÉLEK, az anyag
beszélni kezd mind, vagy visszhangot ad.
Ha csendben lennél, szinte hallanád
a molekulák termikus zaját,
sőt hallanál- a földi zaj helyett -
égi Igét és angyaléneket,
szívig elérőt és csodálatost,
s véget nem érő ünnep jönne most!

 

„Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre...."

János 3, 17-18

***

AJTÓT NYITOK...

Ajtót nyitok, Uram,
Szüless meg bennem, ó,
Kicsiny zug a szívem,
De éppen neked való...
Nincs aranyos zára,
Se gyémántos ágya,
De van forró, tiszta,
Érted égő vágya.

Ajtót nyitok s várlak,
Készítem a helyet,
Imám balzsamával
Behintem azt neked...
Lelkem s vágyam selymét
szövögetem csendben,
Betakargatnálak,
Mint rég Betlehemben.

Ajtót nyitok, jöjj be,
Szüless meg hát bennem!
Szánd meg gyermekedet,
Mondd, még mit kell tennem!
Szüless meg és maradj
Örökké királyom,
Karácsonykor így lesz
Teljes boldogságom.

Mészáros Sándor

 

Betakar és megvéd

 

„Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége." (Zsoltár 91,4.)

 

Megragadó ez a kép! Ahogyan a tyúkanyó szárnyai alá veszi kicsinyeit, úgy védelmezi az Úr az Ő népét, és nyújt rejtekhelyet neki. Láttál-e már anyjuk szárnya alól kicsipogó csibéket? Hallottad-e már örvendező csipogásukat?  Ugyanígy találhatunk mi is oltalmat Istennél, és nyerhetünk igazi békességet, mert tudhatjuk, hogy Ő vigyáz ránk! Amíg az Úr szárnyai alatt vagyunk, megvédve érezzük magunkat. Különös volna, ha ez nem így lenne. Hogyne éreznénk magunkat biztonságban, amikor az Úr jelenti számunkra az életet, az otthont, a menedéket és a nyugodalmat? Így az Ő nevében indulhatunk a harcba és tarthatunk ki benne, mert Urunk megvéd ott is. Pajzsra és páncélra van szükségünk, és ha őszintén bízunk Istenben, ahogy a csibe bízik a tyúkanyóban, megtapasztaljuk, hogy hűsége tetőtől talpig megvéd bennünket.

Az Úr nem hazudik, Ő hűséges népéhez, ígérete biztosan megáll! Hűsége többet ér minden földi páncélnál, védelmében ellenállhatunk az ellenség valamennyi tüzes nyilának. Jöjj, én lelkem, rejtőzz az Úr kiterjesztett szárnyai alá, rejtsd el magad meleg tollai közé! Ott igazán boldog lehetsz!

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

***

A  PESTÚJHELYI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGBEN VÉGZETT

MISSZIÓS SZOLGÁLATOK RÖVID BEMUTATÁSA

„Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét,  hirdessétek tetteit a népek közt!"

Zsoltár 105,1

 

A Budapest, Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközségünknek jelenleg csupán 178 fő tagja van, de missziós lelkesedésünkre jó példa, hogy jelen vagyunk területünk minden óvodájában és iskolájában, és így a hittanoktatásban részesülők száma jelenleg 120 fő. A tagságunkhoz viszonyítva jóval nagyobb létszámot megmozgató missziói tevékenységet fejtünk ki. Az általunk szervezett különböző programokon évről-évre több száz fő vesz részt. (Ifjúsági és felnőtt lelki napok, lelki hétvégék, lelki hetek, kirándulások)

 

Istentiszteleti alkalmaink:

Istentisztelet: minden vasárnap

Úrvacsora:

Egyházi ünnepeken és minden hónap utolsó vasárnapján

Bűnbánati istentisztelet:

Az úrvacsorát megelőző három alkalommal tartjuk

Bibliaóra: minden csütörtökön

 

 

Lelki Oázis Missziónk:

Havonta tartjuk a közösséget építő Lelki Oázis testvéri összejövetelünket

Évente egész napos tavaszi és őszi lelki programot szervezünk templomunkban

Évente háromnapos lelki hétvégi programot szervezünk

Évente egyhetes konferenciát szervezünk

Évente gyülekezeti buszkirándulást szervezünk

Ifjúsági missziónk:

A gyermekek számára minden vasárnap bibliai foglakozást tartunk az istentisztelettel párhuzamosan.

Hetente tizenhárom csoportnak tartunk hittanórát

Hetente három csoportnak tartunk ifjúsági órát

Havonta tartjuk a Fiatal Felnőttek Körét (Minden hónap 2.vasárnap)

Évente tanévzáró gyermeknapot tartunk a templomban

Évente több alkalommal (karácsony, anyák napja, stb.) istentiszteleten a fiatalok szolgálnak.

Évente képzőművészeti tábort tartunk

Évente ifjúsági kirándulást szervezünk

Diakóniai missziónk:

Végiglátogattuk gyülekezetünk teljes tagságát

Házról-házra járva közel 2000 db. lelki üzenetet juttattunk el családokhoz

Ünnepenként az idősek és rászorulók részére ajándékcsomagot viszünk

Rendszeresen hirdetjük a családlátogatás, beteglátogatás lehetőségét

Megszerveztük a lelki kapcsolatok ápolását a betegekkel, elköltözöttekkel

(személyesen, levélben,  telefonon, emailben)

Gyülekezeti SMS missziót indítottunk  (Havonta bibliai igék küldése)

Gyülekezeti email missziót indítottunk (Hetente lelkileg erősítő üzenet küldése)

A kéregetők, rászorultak részére „egységcsomagot" állítottunk össze

Lelki Oázis Iratmissziónk nyomdai kiadványai:

·   Negyedévente két gyülekezeti újságot jelentetünk meg. (Hívó Szó gyülekezeti hírlevél és Lelki Oázis)

·   Rendszeresen információs lapokat jelentetünk meg hitünkről és gyülekezetünkről

·   Templomunkról kétféle képeslapot adtunk ki

·   Tizenkét különböző könyvjelzőt adtunk ki

·   Tizenkét lelki írást adtunk ki különböző témakörökben

 

Egyéb missziónk:

·   Református hitünk és Istenünk Igéjének minél jobb megismerése érdekében az istentiszteletek előtt rövid tanítás hangzik el.

·   Gyülekezetünkről az istentisztelet előtt kivetített hirdetéseket olvashatnak templomunkban.

·   Létrehoztuk gyülekezetünk honlapját. (Hét év alatt 90.000 megnyitás a honlapunkon)

·   A templomi alkalmakról, igehirdetésekről hangfelvételt készítünk és eljuttatjuk az igénylőkhöz

·   Kazettakölcsönzés lehetősége (lelki témájú hanganyagbázis)

·   Könyvkölcsönzés lehetősége (lelki irodalmak)

GYÜLEKEZETI ÉLETÜNK A MŰVÉSZETEK TERÜLETÉN

Zene:

-  Gyülekezetünk orgonistája, Hajdú Diána az Állami Operaház énekművésze vezetésével 12fővel megalakult a Pestújhelyi Református Kórus.

-  Évente több koncertet, zenés áhítatot szervezünk és az ünnepségeinken rendszeresen hangszeres darabok, énekek emelik az ünnepi hangulatot.

-  Évente ünnepi hangversenyt tartunk a Hubay Jenő Zeneiskola növendékeinek részvételével.

Irodalom:

- Gyülekezetünk tagja és presbitere, Schóber Ottó nyugdíjas színházigazgató rendszeresen tart irodalmi bemutatókat, előadásokat.

- Gyülekezetünk tagja és presbitere, dr. Grega Sára nyugdíjas egyetemi tanár rendszeresen tart nyelvészeti előadásokat.

- Gyülekezetünk tagja, Vennes Emmy színművésznő rendszeresen versmondással szolgál gyülekezetünk ünnepi alkalmain.

Képzőművészet:

- Gyülekezetünk lelkipásztora Trencsényi László rajztanár évente rajztáborokat tart.

- Gyülekezetünk tagja Véninger Margit keramikus művész kiállítással, a képzőművészeti táborokban való segítségével, kerámia munkáival szolgál közösségünkben.

- Gyülekezetünk tagja és presbitere: id. Kovács Sándor fafaragó több szép munkájával gazdagította egyházközségünket.  (Sztárai Mihály emlékoszlop, templomi hirdetőtábla. stb.)

Kiállítások templomunkban:

A 100 éves Pestújhelyi Református Egyház történetét bemutató állandó kiállítás

A 100 éves parókia történetét bemutató állandó kiállítás

A templomtorony helyreállításának történetét bemutató állandó kiállítás

A képzőművészeti táborok anyagából állandó gyermekrajz- és kerámiakiállítás

Gyülekezetünk tagjainak időszakos fényképkiállításai

Gyülekezetünk rajztanár-lelkipásztorának állandó festménykiállítása

Jubileumok gyülekezetünkben:

80 éves a Pestújhelyi Református Templom (2008)

100 éves a Pestújhelyi Református Egyházközség (2010)

Templomunk tornyának eredeti helyreállítása (2011)

100 éves a Pestújhelyi Református Egyház parókiája  (2013)

GYÜLEKEZETI ÉLETÜNK KERÜLETI SZINTEN

·         Rendszeresen képviseljük gyülekezetünket különböző XV. kerületi rendezvényeken:

·         (Emlékműavatás, ünnepségek,  rendezvények, könyvbemutatók,  hangversenyek, kiállítások stb.)

·         Jelenlétünkkel támogattuk, hirdettük és gyülekezetünk tagjai aktívan részt vettek a Pestújhely 100 ünnepségsorozatban

·         Gazdag tartalommal, információkkal jelen vagyunk az Önkormányzat honlapján

·         Írásaink, beszámolóink, cikkeink jelentek meg helyi lapokban, kiadványokban

·         Több egyházi ünnepi rendezvényünk szerepelt a helyi médiában

·         Jó kapcsolatot ápolunk a Hubay Jenő Zeneiskolával, akik évente ünnepi hangversenyt adnak templomunkban

·         A XV. Ker. által kiadott „Közös akarattal" c. könyv megjelentetésének támogatói és társszerzői vagyunk

·         Szívügyünknek tartjuk a hit és erkölcstan-oktatást, ezért megszerveztük, és jelen vagyunk területünk minden óvodájában és iskolájában

·         Testvéri ökumenikus kapcsolatot ápolunk területünk minden egyházával

·         Nem utolsó sorban, hozzájárultunk Pestújhely megszépüléséhez

o        Templomunk a toronyfelújítás után ékessége lett Pestújhelynek

o        A templomkertben Sztárai Mihály emlékoszlopot állítottunk fel.

o        Rendeztük, parkosítottuk a templom és a parókia környezetét

 

Pestújhelyi Református Egyházunk Istentől kapott küldetését igyekszik betölteni, elvégezni felelősségteljes szolgálatát. Tisztában vagyunk azzal, hogy a mi szolgálatunk csak akkor kedves Isten előtt, ha az Ő dicsőségét és embertársaink javát szolgálja. Akkor mi is elmondhatjuk az apostollal, hogy nem hiábavaló a mi munkánk.

 

2013. december 5.

Trencsényi László

lelkipásztor

********************************

ZENÉS ESTE volt  templomunkban 2013. október 26. szombat 18 h.    Műsor: J.S.Bach, Mozart, J.Haydn, Handel, Puccini, Mendelssohn, Mascagni műveiből. Km.:

Kriszta Kinga       - szoprán
Króneisz Gábor    - tenor
Zsigmond Géza    - bariton
Hajdú Diána         - orgona
Toarniczky Rihárd-trombita

Szél Mária            -orgona

Stuber Zoltán       - fuvola

RAJZTÁBOR

Megtartottuk a XX. Képzőművészeti táborunkat: (2013. június 18-21), melyen 27 gyermek és 5 segítő vett részt.

A tábort kiállítással zártuk, mely megtekinthető a templomban.

 

LELKI OÁZIS HÉT

Istenünk kegyelméből megtartottuk a VII. Lelki Oázis hetünket Kismaroson 2013. július 22 - 26.-ig melyen 43 fő vett részt.

 

BUSZKIRÁNDULÁS

Gyülekezeti buszkirándulásunk 2013. aug.31-én volt az ausztriai Klosterneuburgi Apátságba.

 

A legközelebbi kirándulásunkat 2014. augusztus 30-án a Felvidékre, Lőcsére tervezzük.

 

 

CSALÁDI HÉTVÉGE

Gyülekezetünk szervezésében immár a második Lelki Oázis hétvégét tartottuk  Kismaroson 2013. okt.31-nov.2-ig,

melyen összesen 32 fő vett részt, ebből 10 gyermek volt.

A 100 éves  parókia  HÁLAADÓ NAPJA

Egyházközségünk parókiája 100 évvel ezelőtt, 1913-ban épült. E szép jubileum alkalmából ünnepi hálaadó napot tartottunk 2013. május 18-án. Ez alkalomból a Filadelfia Egyletről több előadást is tartott Csanády Andrásné dr. Bodoky Ágnes, gyülekezetünk első lelkipásztorának, Biberauer Richárdnak az unokája. Az ünnepség emléktábla-avatással kezdődött a Szűcs István utcai parókián, majd a Sztárai Mihály téri templomban zárult. Az emléktáblán szerepel, hogy a házat 1913-ban népiskola céljaira építette a FILADELFIA DIAKONISSZA EGYLET Biberauer Richárd, az Egylet és a Bethesda kórház igazgató lelkésze, és  a Pestújhelyi Református Egyházközség első lelkipásztora támogatásával.   A 100 éves parókia épületét három évvel ezelőtt kívülről tataroztattuk, jelenleg pedig a 100 éves, elavult nyílászárókat szeretnénk újakra cserélni.

Sztárai Mihály tér

A Pestújhelyi Református Templom 85 éve Pestújhely városképének egyik legmeghatározóbb épülete. Mivel egyházközségünk a Sztárai Mihály tér sorsát mindig is szívügyének tekintette, ezért nagy örömmel fogadtuk, hogy Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzata 2013. novemberében rendezte a tér templom előtti részét. Külön köszönet azért, hogy a tér rendezésénél fokozott figyelmet tanúsítottak a 2011-ben felújított templomunknak és az idén szépen parkosított templomkerti környezetének.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

HÍVÓ SZÓ

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség hírlevele

2013. március

117.szám

MIT ÜNNEPELÜNK HÚSVÉTKOR?

A húsvéti csodának nemcsak az a nagy áldása, hogy Krisztus valósággal, testben feltámadt; nemcsak az, hogy minket is feltámaszt majd, és a benne hívők vele lesznek örökké; hanem az is, hogy Ő már itt a földön kész bennünk élni a hit által. Mert aki hisz őbenne, azt Ő nem jobbá teszi, hanem lelkileg feltámasztja, egészen új élettel ajándékozza meg, a saját természetét kölcsönzi neki. S éppen ez az új természet, a hit által bennünk élő Krisztus az, aki túléli a halálunkat, s megmarad örökre. ( Ef 2,1.5; 3,16-17; 2Kor 4,14-16).

A Krisztus feltámadása a hívők erkölcsi életének az alapja is. Hiszen mivel Ő él, az Ő szeme előtt zajlik az életünk, neki vagyunk felelősek mindenért. Ezért volt igaza annak, akinek a munkatársa egyszer ezt mondta: Nincs itt a főnök, mért melózol? Ő így felelt: Az enyém itt van! A hívő ember Jézus jelenlétében tölti minden percét. Ez azonban azt is jelenti, hogy minden erejét a feladataira tudja fordítani. Hiszen Jézus Krisztus halálával bocsánatot szerzett a múltunkra, feltámadásával bebiztosította a jövőnket — akkor minden figyelmünkkel benne élhetünk a jelenben. Felszabadultan, boldogan.

Jézus feltámadásának igen sok haszna van a számunkra. Nem csoda, ha az első keresztyének minden héten megünnepelték ennek a napját. A hét első napján, vasárnap, összejöttek, és dicsőítették élő Urukat. Ez lett számukra a legfontosabb ünneppé, ezért is került át lassan az Úrnak szentelt nap szombatról vasárnapra. Jézus feltámadásával valóban új korszak kezdődött, az új szövetség korszaka.

Krisztus feltámadásának tényéről, maga a Feltámadott tud meggyőzni ma is mindenkit. De hogyan lehet ma találkozni vele? Az igében.

Aki olvassa a Bibliát és hallgatja a Jézusról szóló beszámolót, igehirdetést, azt maga az élő Krisztus győzi meg arról, hogy mi az igazság. Ezért is fontos, hogy olvassuk a Szentírást, és rendszeresen hallgassunk igehirdetést, mert a hit hallásból van, mégpedig Isten igéjének a hallgatásából.

Aki viszont így találkozik a Feltámadottal, annak új szakasz kezdődik el az életében. Az soha többé nem lesz egyedül, mert Jézus velünk van minden napon. Akkor is, amikor mások cserbenhagynak, akkor is, amikor elveszítünk valakit, aki életünk egy része volt, s akkor is Ő lesz majd velünk, amikor eljön utolsó óránk, és magához vesz a mennyei dicsőségbe.

Aki együtt él a feltámadott Krisztussal, annak minden körülmények közt van reménység a szívében, az mindig megtalálja a módját, hogyan segítsen másoknak, abban Jézus békessége, az Ő csendes öröme lesz ott mindig.

Az boldogan vallja a többi hívővel együtt, még élete nehéz napjain is:

„Krisztus feltámadott, Kit halál elragadott,

Örvendezzünk, vigadjunk,

Krisztus lett a vigaszunk, Hallelujah!”

Cseri Kálmán református lelkipásztor

 

***

 

ADOMÁNYGYŰJTÉS

„Magasztalunk, ó Isten, magasztalunk téged,

mert közel van neved azokhoz, akik hirdetik csodáidat.” Zsoltár 75,2

Istennek adunk hálát azért, hogy a Pestújhelyi Református Egyházközségünk újra nagy tervek elé néz. Az Úr segítségében bízva, idén két komoly beruházást szeretnénk megvalósítani: A templomi padfűtést és a 100 éves parókián a nyílászárók cseréjét. A presbitérium úgy határozott, hogy e nemes célokra adománygyűjtést indítunk, mivel ismerjük gyülekezetünk tagjainak áldozatos szeretetét, amint eddig is imádságos szívvel hordozták és komoly adományokkal támogatták egyházunkat. Mindenekelőtt hálásan köszönjük annak a presbiter nőtestvérünknek, aki a templomi padfűtést megvalósulását kezdeményezte és nagylelkű 1.000.000,-Ft. adományával támogatta. Ezen kívül szeretnénk megköszönni minden, már eddig beérkezett adományt. Tisztelettel kérjük tehát azokat a testvéreinket, hogy akik megtehetik járuljanak hozzá, hogy templomunkban a téli időszakban is kellemes körülmények között hallgathassuk Istenünk drága Igéit. Aki e helyen is Szentlelke, szent jelenléte által szeretetet, kegyelmet, gyógyulást, békességet és megoldást kínál minden igehallgatónak.

Istenünk kegyelmében bízva készülünk a május 18-i hálaadónapunkra is. A 100 éves parókiaépületet három évvel ezelőtt kívülről tataroztattuk, idén pedig e szép jubileum alkalmából a 100 éves elavult nyílászárókat szeretnénk újakra cserélni. Tisztelettel kérjük tehát adományaikat e nemes célra is.

Istenünk gazdag áldását kérjük a jókedvű adakozók életére, mivel ismerjük Isten áldott Igéjét: „Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti az Isten". Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.” 2Korinthus 9,7-8

 

***

 

PROGRAMJAINK 2013.

100 éves a parókia:

Csanády Andrásné Dr. Bodoky Ágnes előadása a Filadelfia Egyletről: máj.5. vas. 11h.

100 éves a parókia:

Csanády Andrásné Dr. Bodoky Ágnes előadása a Filadelfia Egyletről: máj.12. vas.17h.

Lelki Oázis hétvége a templomban:

május 16-17. 16-19h-ig.

Hálaadónap (100 éves a parókia)

2013. május 18. szombat

Tervek szerint:

14:00-kor emléktábla avatás a parókián (1158 Bp. Szűcs István u. 12/A)

14:30-kor megemlékezés Biberauer Richárdról a pestújhelyi emlékparkban.

15:00-kor korabeli fénykép és dokumentumkiállítás a Filadelfia Egyletről a templomban.

16:00-kor megnyitó ünnepség a templomban

Gyermeknap a templomban:

június 8. szombat 10-14h-ig

Képzőművészeti tábor gyermekeknek:

június 18-21-ig

Lelki Oázis csendeshét Kismaroson:

július 22-26-ig. (Jelentkezés a Lelkészi Hivatalban)

Gyülekezeti buszkirándulás Ausztriába:

aug.31.szombat (Jelentkezés a Lelkészi Hivatalban)

Lelki Oázis hétvége a templomban:

szept. 5-7. 16-19h-ig.

Lelki Oázis hétvége Kismaroson:

okt.31-nov.2. (Jelentkezés a Lelkészi Hivatalban)

 

***

HÍVÓ SZÓ

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség hírlevele

2012. december

116.szám

 

Ne féljetek,

mert íme hirdetek nektek

nagy örömet, amely

az egész nép öröme lesz:

Üdvözítő született ma nektek,

aki az Úr Krisztus.”

Lukács 2, 10-11

 

 

C.H. Spurgeon:

Isten ígéreteinek tárháza

Eljött - és újra el fog jönni

„Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe" (Ap.Csel.1,11)

Sokan ünneplik az Úr első eljövetelének napját: fordítsuk most figyelmünket második eljövetelére. Ez éppen olyan biztos, mint amilyen az első eljövetele volt és hogy először eljött, az nagyban alátámasztja második eljövetele bizonyosságát. Jézus Krisztus, aki eljött szolgálni, mint egyszerű ember, egészen biztosan eljön újra, hogy elvegye szolgálatának jutalmát.

Ő, aki eljött, hogy szenvedjen, minden bizonnyal eljön újra, hogy uralkodjék.

Ez a mi boldog reménységünk, mert egykor majd osztozni fogunk Urunk örömében. Most megaláztatás és irigylésre nem méltó élet az osztályrészünk, mint az Övé is az volt itt a földön, de ha majd visszajön, nyilvánvaló lesz dicsősége, és megdicsőít minket is. A meghalt szentek is feltámadnak megjelenésekor. A megrágalmazottak és megvetettek tündökölnek majd Atyjuk királyi uralmában. Királyok és papok lesznek, és a gyász napjai véget érnek számukra. Az örökkévalóság mérhetetlen békéje és ragyogása bőséges jutalom lesz a bizonyságtétel és küzdelem éveiért.

Ó, bárcsak hamarosan jönne az Úr! Mert eljön! Már úton van és gyorsan közeledik. Közeledtének jelei töltsék el örömmel a szívünket. Zúgjatok hát, reménységünk karácsonyi harangjai!

***

 

 

Az Úr Jézus mondja:

„Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok…. példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” János 13, 13-15

 

MIT TANÍT A BIBLIA A TANÍTVÁNYSÁGRÓL?

1. A tanítvány szereti és tiszteli mesterét.

2. A tanítvány előtt abszolút tekintély a mester.

3. A tanítvány bensőleg azonosul a mesterrel.

4. A tanítvány teljesen ismeri a mesterét, gondolkozását.

5. A tanítvány bízik mesterében, és mindig elsőbbséget biztosít neki.

6. A tanítvány számára a mester szava parancs. Nem szükséges indokolnia, nem kell megismételnie.

7. A tanítvány követi a mesterét, ami azt jelentette abban az időben, hogy együtt élt vele, teljes sorsközösségben.

8. A tanítvány folyamatos párbeszédben van a mesterével, és feltétel nélkül engedelmeskedik neki.

(Cseri Kálmán)

Nagy dolog a tanítványság.

Mert az igazi tanítvány a lelkek mentésében jár, aminek váltsága olyan drága, hogy azt senki meg nem adhatta, hanem az Isten Fiának kellett meghalni érte. Ha pedig valamelyik lélek miatta elvész, Isten számon kéri rajta. (Zsolt 49,9; Mk 8,37; Ef 1,7; Ez. 3,17–19; 33,1–9). Ezért hát az igazi tanítványnak vigyázónak kell lennie.

 

 

 

 

HÍVÓ SZÓ

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség hírlevele

 

2012. október

115.szám

„Áldjad, lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Zsoltár 103,1-2

Istenünk kegyelméből 2012. szeptemberében befejeződött templomunk külső tatarozása. A munkálatok több mint 1millió forintba kerültek. Köszönjük az imádságokat és az adományokat és az e célra kapott XV.ker. Önkormányzati támogatást

***

 

Sztárai Mihály emlékoszlop

Istenünk iránti hálaadással tudatjuk, hogy templomunk előkertjébe 2012. szeptemberében egy művészien faragott Sztárai emlékoszlop került.

Szeretnénk kifejezni köszönetünket, megbecsülésünket az adományozó Kovács családnak. Külön köszönet az alkotónak id. Kovács Sándor fafaragó művész Testvérünknek, gyülekezetünk hűséges presbiterének, aki a hirdetőtáblánkat is faragta. E művész faragványok láttán hisszük, hogy nemcsak a kéz vezette a vésőt, hanem elsősorban az Istenre tekintő szív.

A elkészült Sztárai Mihály emlékoszlop fölállításával most már eggyel több jel hívja föl a járókelők figyelmét Istenünk nagy nevének dicsőségére.

„Mindenkoron áldom az én Uramat!” Sztárai M.

***

Sztárai Mihály reformátor Sztárán (Zemplén) született.

Eredetileg ferences szerzetesként Sárospatakon kezdte teológiai tanulmányait és Padovában fejezte. 1524 körül Palóczi Antal udvari papja lett Sárospatakon, akivel együtt részt vett a mohácsi csatában is.

1528-ban otthagyva a ferences rendet, a reformáció tanait kezdte hirdetni, előbb Sárospatakon, azután máshol is. 1544 tavaszától Laskón szolgált és hét év alatt folytonos küzdelemmel, sőt élete gyakori veszélyeztetésével Baranyában és Szlavóniában 120 protestáns egyházat alapított.

Az általa alapított egyházak számára 1553–ban a szuperintendensi hivatalt is szervezett. Ugyanez évben tolnai pap lett; 1554–ben Szegedi Kis Istvánnak adta át a baranyai püspökséget; ő pedig a Tolna megyében és a Baranya megye északi részében levő egyházak kormányzását folytatta, míg 1558–ban visszament lelkésznek Laskóra. Pár évvel később Pápán lett lelkész, ahonnan 1579-ban elüldözték. Zeneszerzőként számos egyházi éneket komponált.

Az általa szerzett énekek egy részét a Reformátusok Énekeskönyv máig tartalmazza. Pl. 254.dícséret:

„ Mindenkoron áldom az én Uramat, Kitől várom én minden oltalmamat. Benne vetem minden bizodalmamat: Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.”

***

PROGRAMJAINK voltak:

Gyülekezeti buszkirándulásunk volt Ausztriába 2012. szept. 1.-én, ahol többek között a Göttweigi Apátságot tekintettük meg.

Lelki Oázis hétvége tartottunk templomunkban 2012. szept. 6-8-ig, melyen több mint 50 fő vett részt..

Mindenért Istennek legyen hála!

***

 

HÍVÓ SZÓ

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség hírlevele

2012. augusztus

114.szám

„Most azért megmarad

a hit, a remény, a szeretet,

e három; ezek közül pedig

a legnagyobb a szeretet.”

1Korinthus 13,13

A szeretet ellen nincs orvosság!

Hitünket, küldetésünket betölteni igazán őszintén és tisztán csak az Úr Jézustól kapott mennyei szeretet hűséges megélésével lehet. Kövessük Őt oly szent életben, amelyet nekünk szánt a világ kezdete óta. Isten Szentlelke adjon erőt, hogy reánk áradó szeretetét mindig tovább tudjuk ragyogni ott, ahol élünk!

***

Református

Lakásmisszió

Pestújhelyen

Örömmel tájékoztatjuk Testvéreinket arról, hogy 2012 augusztusában gyülekezetünk pestújhelyi területét végiglátogattuk és minden postaládába eljuttattuk hitünk legfontosabb iratait:

Mi Atyánk,

Apostoli Hitvallás,

Tízparancsolat.

János 3,16, Máté 22, 37-39

Mindezek mellett iratmissziónk két kiadványát is ajándékba vittük:

Csodálatos Megváltónk van

Vallomás a szeretetről.

Eddig 1700 db. kiadványt osztottunk szét az alábbi utcákban:

Körvasút sor, Árvavár, Ady E. Szűcs I., Bezsilla N., Klebelsberg K., Molnár V., József A., Adria, Kőhíd, Neptun, Apolló, Őrjárat, Madách, Gergő, Nádastó, Drégelyvár, Thököly, Hősök u., Bánk, Jánoshida, Dalnoki, Jolán, Szerencs u.

Az Úr áldásában bízva, az Ige szavaival hisszük, hogy nem hiábavaló a mi munkánk, amikor igyekszünk minden lakossal megismertetni a mi áldott Megváltónknak, az Úr Jézus Krisztusnak szeretetét, életmentő szent Evangéliumát.

Soli Deo Gloria!

***

 

PROGRAMJAINK voltak

Gyermeknap

2012. június 9-én szombaton templomunkban gyermeknapot tartottunk, melyen 18 fiatal vett részt.

„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás."Galata 4,22

Rajztábor

Megtartottuk a XIX. Rajztáborunkat(2012. július), melyen 19 gyermek és 6 felnőtt segítő vett részt. A rajztábor anyagából gyermekrajz-kiállítást nyitottunk meg templomunkban.

Lelki Oázis hétvége templomunkban

Megtartottuk a tavaszi Lelki Oázis hétvégénket a templomunkban 2012. május 24-26-ig, mely alkalmon Szabó Gyula és felesége Szabó Gyuláné ny. református lelkipásztorok szolgáltak közöttünk.

Lelki Oázis csendeshét Kismaroson ( 2012. július 23-27)

Istenünk drága ajándékának tekintjük, hogy megtarthattuk a VI. Lelki Oázis hetünket Kismaroson, melyen 43 fő vett részt. Az ország legtávolabbi pontjairól, több száz km-t utazva is érkeztek közénk:( Pl. Fehérgyarmat, Zemplénagárd) Külön öröm volt számunkra, hogy gyülekezetünkből 16-an vállalták a részvételt.

Istennek adunk hálát gondviselő szeretetéért, hogy ideális körülményeket biztosított számunkra, és igazi áldott csendben lehettünk együtt.

Istenünk szent Igéjének tükrében lehetőségünk volt átgondolni életünket, és mindannyian lelkileg megerősödve térhettünk haza.

„Kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt.” Efezus 1,17

***

 

Ajánlott irodalom

Szeretettel ajánljuk gyülekezetünk tagjainak figyelmébe az alábbi irodalmat, melyeket a leghasznosabbaknak találunk hitünk szempontjából.

(Kérjük jelezzék igényüket a Lelkész Hivatalban és kérésre be tudjuk szerezni.)

Biblia ( Károli és új fordítású), Református énekeskönyv

Hitvallásaink:

Apostoli Hitvallás, Heidelbergi Káté, II.Helvét Hitvallás

Kálvin János: Institució

Imádságos könyvek:

Czeglédy Sándor: Mindennapi kenyerünk

Szikszai György: Keresztyén tanítások és imádságok

Muraközi Gyula: A Sionnak hegyén

C.H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza

Carl Eichhorn: Isten műhelyében

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett

Visky Feremc: Méz a sziklából

Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja

Tankönyvek:

A Biblia ismerete kommentársorozat I-VIII.

Cseri Kálmán: Református hitünk

Szénási Sándor: Megtaláltuk a Messiást

Dr. Bütösi János: Tévtanítások pergőtüzében.

Olvasmányok:

John Bunyan: A zarándok útja

Kempis Tamás: Krisztus követése

Wilhelm Bush: Jézus a mi sorsunk

Werner Gitt: Teremtés+ evolúció=?

Hasznos információk

Könyvesboltok:

Református Könyvesbolt: 1113 Budapest, Bocskai u. 35.

Református (Zsinati) Könyvesbolt: 1146 Budapest, Abonyi u. 21.

Evangélikus Könyvesbolt 1052 Budapest, Deák tér 4.

Református félóra:

MR1 Kossuth Rádió, minden szerdán 13:30 -tól

"Tebenned bíztunk eleitől fogva..." - A református egyház félórája

Magyar Evangéliumi Rádió:

Mindennap: 20: 25-21: 00 középhullám (MW, AM) 215 m 1395 kHz

*******

HÍVÓ SZÓ

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség hírlevele

2012. április

113.szám

Az Úr Jézus mondja:

„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” János 11,25-26

AZ ÚR JÉZUS FELTÁMADT!

Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.” Máté 16, 21

Olyan sötét tudatlanságban, reményvesztetten él ma a világ mintha nem is lenne feltámadás. Pedig a feltámadás valóság! A mi Urunk Jézus Krisztus feltámadása az emberek véleményétől teljesen függetlenül igaz és az is marad. A Biblia szavaival élve elmondhatjuk:”Boldog az, aki hitt!” Lukács 1,45 Mi melyik táborba tartozunk, a hívők, vagy a hitetlenek táborába?

Hála a mi Urunknak és drága Megváltónknak, hogy ma még van lehetőség megismerni a feltámadás valóságának örömét.

A mi Urunk szavai mind beteljesedtek, mert így kellett lennie. A mi bűneink oly nagyok voltak, hogy nem lehetett minket más módon megmenteni, csak Isten Fiának tökéletes áldozata árán. Ez volt Isten megmásíthatatlan végzése, eleve elrendelése és Ő mindent előre megmondott:

 Be kell teljesednie az írásnak!

 Jeruzsálembe kell mennie!

 Szenvednie kell!

 Meg kell öletnie!

 Harmadnapon fel kell támadnia!

Ó micsoda szeretet az, amely ebben az igéből sugárzik felénk! Most rádöbbenhetünk, hogy értünk KELLETT szenvednie és elgondolkodhatunk azon, hogy bár nincs semmi szeretetreméltó bennünk, és mégis Isten irántunk való szeretetből az Ő egyszülött Fiát áldozta fel értünk! Jézus Krisztusnál jobban senki sem szeret minket! Azért, hogy megmentsen, értünk áldozta életét a kereszten. „A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg." Ézsaiás 53,5

Testvérek, az Úr Jézus mindent megtett azért, hogy nekünk életünk legyen, tőlünk hívőktől csak egyet kér: „Hirdetni kell az Ő nevében a megtérést és bűnbocsánatot.” Lukács 24,47 Boldog ember az, aki a feltámadott Jézus Krisztusban hisz. Ma még lehet életünket hálaáldozatul Istennek felajánlani és elindulva hirdetni Őt, mert most nekünk KELL az Ő nevében mentenünk az elveszetteket! Így vallott erről egy ismert hívő ember:

"Istenem, tégy engem a békesség eszközévé, hogy szeretetet árasszak ott, ahol gyűlölet pusztít; hogy megbocsássak, ahol a bűn tombol; hogy egyesítsek, ahol a széthúzás diadalmaskodik; hogy igazságot vigyek oda, ahol tévedés van, hitet ahol sötétség van, örömet ahol szenvedés van! Mindezt nem azért, hogy engem szeressenek, hanem, hogy én szeressek."

Trencsényi László

 

***

 

KÖSZÖNET AZ ADAKOZÓKNAK!

„Magasztalunk, ó Isten, magasztalunk téged,

mert közel van neved azokhoz, akik hirdetik csodáidat.”

Zsoltár 75,2

Drága Testvérünk!

Istennek adunk hálát az Ön életéért, és azért az áldozatos szeretetéért, ahogyan gyülekezetünket a Pestújhelyi Református Egyházat imádságos szívvel hordozza. Hálás köszönetünket szeretnénk kifejezni, hogy nagylelkű adományával hozzájárult ahhoz, hogy templomunk tornya az Úr 2011-es esztendejében eredeti szépségében megújulhatott. Ön is úgy tekinthet e toronyra, mint aki hálaáldozatával hozzájárult ahhoz, hogy Isten nevére dicsőség szálljon.

Imádkozunk azért, hogy mindenki, aki látja e tornyot, tekintetét mindig az ÉGRE emelhesse, és Istent keresve rátaláljon Teremtőjére, Megváltójára, Aki ezen a helyen is Szentlelke, szent jelenléte által szeretetet, kegyelmet, gyógyulást, megoldást, békességet és megnyugvást kínál.

Tisztelettel tájékoztatjuk, hogy a név szerint adományozók neve szerepel azon a kerámia emléktáblán, amelyet a toronyban helyeztünk el.

Istenünk gazdag áldását kérjük további életére:

2012. március 21.

Az egyházközség elnöksége

 

***

PROGRAMJAINK 2012

Kirándulás Ócsára:

2012. április 21-én szombaton

Lelki Oázis hétvége a templomban:

2012. május 24-26. 16-19h-ig.

Gyermeknap:

2012. június 9-én szombaton

Képzőművészeti tábor gyermekeknek:

2012. július 3-6-ig

Lelki Oázis csendeshét Kismaroson:

2012. július 23-27-ig.

(Jelentkezés a Lelkészi Hivatalban)

Gyülekezeti buszkirándulás Ausztriába:

2012. szept. 1. (szombat)

Lelki Oázis hétvége a templomban:

2012. szept. 6-8. 16-19h-ig.

 

KIRÁNDULÁS ÓCSÁRA Időpont: 2012. április 21. szombat

Program: Ócsa legidősebb részén, az Öregfalu közepén a XIII. században épült román stílusú bazilika, a református műemlék templom megtekintése, történetének és jelenének ismertetése. A lenyűgöző szépségű templom látogatása után megismerkedünk az öt porta épületegyütteséből kialakult Tájház néprajzi gyűjteményeivel. Az Öregfaluban összesen hat egyedi műemléki védelem alatt álló ház van, melyek megőrizték a XVIII. század végi magyar alföldi építészet sajátosságait. Helyi vezető irányításával mintegy 1200 méteres útvonalon megtekintjük az 1975 óta természetvédelem alatt álló Ócsai Tájvédelmi Körzet 3.645 hektárnyi területének egy részét. Az Ócsai TK a Duna-Tisza köze egykori nagykiterjedésű lápterületeinek egyik utolsó hírmondója. Kultúrtörténeti jelentősége miatt védett még az ócsai temető és a pincesor.

A templom megtekintése reformátusoknak díjtalan!

Belépődíj a Tájházakba 500 Ft (vezetéssel együtt).

A természetvédelmi terület látogatása csoportnak 20 főig 6.500 Ft.

Várjuk a fiatalok és gyermekes családok részvételét is!

Érdeklődni és jelentkezni a templomban!

A kirándulást szervezi: Décsi Erzsébet gyülekezetünk tagja

 

 

 

***

ZENÉS ÁHÍTAT

volt templomunkban 2012. március 11-én.

Igét hirdetett: Tariska Zoltán péceli ref. Lp.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Momento Kamarakórusát vezényelte: Schreiber-Kánya Ditta, Sziklás Tünde, orgonán közreműködött: Hajdú Diána

A műsoron Anton Bruckner, Franz Biebl, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, Henry Purcell művei szerepeltek.

A Szervánszky Kvartett:

Stefkó Mihály (hegedű), Laskay Zsuzsa (hegedű), Krenedits Katalin (brácsa), Szervánszky Natasha (cselló) előadásában az alábbi darabok hangoztak el:

Robert Schumann Op.41. A-dúr vonósnégyes I. II. tétel és Johann Sebastian Bach Die Kunst der Fuge

Hálásan köszönjük az emlékezetes est

megszervezését Hajdú Diánának,

a Magyar Állami Operaház tagjának,

gyülekezetünk orgonistájának.

 

 

 

 

 

 

**********************************************************

2011. november                                                                  112.szám

 

************

 

„Téged illet a dicséret, ó Isten, a Sionon!

Neked teljesítik a fogadalmakat.

Te hallgatod meg az imádságot, hozzád fordul minden ember.

Erőt vettek rajtunk a bűnök,

de te megbocsátod vétkeinket.

Boldog, akit kiválasztasz, és közeledbe engedsz, hogy udvaraidban lakozzék.

Hadd teljünk be házad javaival, templomod szentségével!”

Zsoltár 65, 2-5

HÁLAADÓ

ISTENTISZTELET

Istenünk gondoskodó szeretetéért a templomunk tornyán végzett munkálatok befejeztével hálaadó istentiszteletet szeretnénk tartani 2011. december 11-én vasárnap 15h-tól, melyre tisztelettel hívjuk gyülekezetünk minden tagját.

Hálaadó napunkon Peterdi Dániel a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzője fog igehirdetéssel szolgálni.

 

***

 

Soli Deo Gloria

„Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt!” Zsoltár 105,1

TORONYFELÚJÍTÁS 2011.

Tisztelettel tájékoztatjuk gyülekezetünk tagjait, hogy a templomunk tornyának eredeti szépségében való helyreállítása, Istenünk gondoskodó szeretetéből 65 év után 2011. augusztusában megkezdődött és várhatóan novemberben fejeződik be.

Egy évvel ezelőtt 2010. július 10-én hirdettük meg a gyűjtést e célra. Hűen tükrözi kis gyülekezetünk lelkes hozzáállását, (a jelenlegi választói névjegyzék szerint 224 fő szerepel), hogy egy év alatt a hívek adományából eddig már több mint 2.800.000.- Ft. érkezett e célra, melyért hálát adunk az Úrnak.

Menetközben a templomunk tornya melletti két oldalsó tető rendbe hozásáról is döntöttünk, mivel így az utca felőli tetőszerkezet is szépen megújulhat. Gyülekezetünk már eddig is nagy anyagi áldozatot vállalt, de mivel a két oldaltető költségvetése közel hárommillió forint, ez a plusz költség nagyban megterheli gyülekezetünket, ezért tisztelettel kérjük, hogy akik megtehetik továbbra is szíveskedjenek támogatni adományukkal e nemes cél megvalósulását, melyet vagy név szerinti befizetéssel, vagy a külön perselybe helyezhetnek el.

SZÁMLASZÁMUNK: 11715007-20125806

Köszönetünk jeléül az utókor számára a toronyfelújításra adományozók nevét emléktáblán szeretnénk megörökíteni, melyet a toronyban a harangszinten helyezünk majd el.

A munkálatok befejeztével hálaadó istentiszteletet szeretnénk tartani.

2011. december 11-én vasárnap 15h-tól, melyre tisztelettel hívjuk gyülekezetünk minden tagját.

Hálaadó napunkon Peterdi Dániel a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzője fog igehirdetéssel szolgálni.

 

***

 

„…presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked: ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek. A püspök ugyanis, mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nem haszonleső, hanem vendégszerető, a jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes, önmegtartóztató, aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.” Titus 1, 5-9

Presbiteri tisztújítás 2011

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség választási bizottsága

(Trencsényi László, Várszeginé Dr.Komlódi Judit, Nyíri Hajnalka, Lovas Gáborné) a Magyarországi Református Egyház vonatkozó törvénye szerint eljárva a jelölési időszakban minden presbiterjelöltet meghallgatott és őket a Biblia és a vonatkozó törvény alapján részletesen tájékoztatta a presbiteri tisztséggel együtt járó kötelességekről és annak felelősségéről. Minden meghallgatott presbiterjelölt és a gondnokjelölt vállalva a presbiteri tisztségre való jelölést azt nyilatkozat formájában aláírásával is hitelesítette.

A Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség presbitériuma a választási bizottság javaslatát egyhangúlag elfogadta, és a 2011. november 20-án tartandó presbiterválasztásra az alábbi névsort a megjelölt tisztségekkel együtt javasolja.

Gondnok:

Nagy Sándor

Presbiterek:

1. Dr. Gáspár László

2. Dr. Grega Sára

3. Hámos István

4. Hős Géza

5. Hős Gézáné

6. Horváth Ferenc

7. Ifj. Kovács Sándor

8. Nagy Sándor

9. Otrok Mátyás

10. Póta Erzsébet

11. Schober Ottó

12. Tóth Istvánné

Pótpresbiterek:

1. Fazekas János

2. Hábenczyus István Achilles

3. Id. Kovács Sándor

4. Zechmeiszter László

A presbiterválasztásra tisztelettel hívjuk gyülekezetünk minden tagját.

(A választásra jogosultak névsora a templom hirdetőtáblájára ki van függesztve.)

 

 

REFORMÁTUS ISTENTISZTELET

Gyülekezeti istentisztelet főleg vasárnap és egyházi ünnepeken van, s mivel az ennyire fontos a hívő embernek, azért tartja fenn ezeket a napokat elsősorban az istentisztelet számára. Sokan vasárnap akarják bepótolni, amit egész héten elmulasztottak, akkor mennek a kiskertbe, akkor építik a házukat, akkor utaznak…

Hívő ember úgy tervezi meg az ünnepeit, hogy az istentiszteletre feltétlenül eljusson, mert ott kap Istentől útmutatást és erőt az összes többi feladatához.

Mivel magával Istennel találkozik, készül erre már előre.

Rendesen felöltözik.

Nem késik el.

Visz magával Bibliát, énekeskönyvet, esetleg még jegyzetfüzetet is, és semmi másra nem figyel csak erre: mit akar velem Isten?

Valóban hiszi: „Itt van Isten köztünk, jertek Őt imádni, hódolattal elé állni…” (165. ének)

Cseri Kálmán: Református hitünk 164.old.

 

 

 

 

**********************************************************

2011. szeptember                                                                  111.szám

 

 

 

„Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva.

Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják,

mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik

és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki.” Lukács 12,35-36

Jézus visszajön!

Az Úr Jézus időben figyelmeztetett minket, hogy készen kell várnunk. Az időpontot senki nem tudhatja. "Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok." II. Péter 3,9

Van olyan ember, aki nem törődik vele, mert nem ismeri Őt, ezért nem is várja.

Van aki ismeri Őt, de felelőtlen és nem veszi komolyan.

Van aki ismeri Őt és boldogan felkészülten várja Urát, Istenét!

Tudjuk, hogy az Úr Jézus eljövetele mindenkinek meglepetés lesz, mert váratlanul jön vissza, csak nehogy alva találjon minket, mert:

Alszik a világ.

A nagy altató "sikeresen" dolgozik. A hitetlenek csak nevetnek a keresztyéneken, úgy mint Noé napjaiban. Az embereknek így agyonhajszolva, leterhelve, eszük ágában sincs elgondolkodni az életük értelmén. Jézusra legfeljebb csak karácsonykor gondolnak, amikor egy kis lélegzetvételnyi szünethez jutnak a nagy rohanásban.

Alszik a lelkiismeret.

Ki beszél ma már lelkiismeretről? Freud és társai rég "gondoskodtak" arról, hogy mélyen aludjon az emberek lelkiismerete. Legalább olyan veszélyes ez, mint ha egy atomerőműben minden biztonsági berendezés ki lenne iktatva. Csak idő kérdése és bekövetkezik a katasztrófa. Ha az embernek nincs lelkiismerete, bűntudata, akkor már nincs semmi kontroll. Akinek nincs Istene, az csak a maga szabta törvényeknek engedelmeskedik.

Alszik az egyház.

Az a legfájóbb, hogy ha az egyház alszik, akiket pedig őrállóul állított az Úr, akiknek éberen kellene, hogy vigyázzanak, másokat is figyelmeztetve, hirdetve az életmentő evangéliumot! Valóban félelmetes az, ha még az egyház pásztorairól is ezt kell kijelentenie az igének:

"Az őrök mind vakok, nem vesznek észre semmit, mindnyájan néma ebek, nem tudnak ugatni. Álmodozva hevernek, szeretnek szunnyadozni.... Mind a maga útján jár, mindegyik a maga nyeresége után kivétel nélkül- Ézsaiás 56,10

Alszik a hívő.

Hívő ember-e egyáltalán az, aki elveszítette az első szeretetet, akit már nem fűt a Lélek tüze, aki belefáradt a szolgálatba, aki már lassan lemond a másokért való imádságról? Aki többre tartja saját ambícióit az evangélium hirdetésénél, mert bekerült a világ szeretetének a sodrásába és nincs már füle a hallásra!

„Ébredj fel aki alszol, támadj fel a halálból és felragyog neked a Krisztus.” Efezus 5,14

Testvér, fel vagy-e (övezve) készülve, Jézus Krisztus fogadására?

Mivel várod Őt? Meg van-e a lámpásod gyújtva?

"Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon bennetek békességben" 2. Péter 3,14

Trencsényi László

 

 

EVANGELIZÁCIÓ

A Pestújhelyi Református Egyházközségünk templomában. csendeshétvégét tartunk 2011. szeptember 8-10-ig(csütörtöktől szombatig) 16h-19h-ig, mely alkalmon

minden este 18h kezdettel

Nt. CSERI KÁLMÁN ny. református lelkipásztor evangelizál.

Mindenkit szeretettel várunk!

***********************************

„Jézus így kiáltott: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!

Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta,

annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!”

János 7, 37-38

**************************************************************

TEMPLOMTORONY

Csodaként éljük meg, ahogy a mi Istenünk minden tekintetben lehetőséget , tehetséget, erőt adott arra, hogy templomunk tornyát végre rendbe hozhassuk, de nemcsak egy egyszerű tatarozással, hanem a gyönyörű eredeti torony helyreállításával.

Amint az ismeretes templomunk tornyát sajnos a második világháborúban súlyos találat érte és elődeink sokkal egyszerűbb, a jelenleg is látható formában tudták csak helyreállítani. Azóta nem történt rajta felújítás és napjainkban már olyan állapotban volt, hogy mindenképpen sürgős beavatkozást igényelt.

Tavaly 2010. július 10-én, amikor a Pestújhelyi Református Egyházközségünk megalakulásának 100 éves jubileumát ünnepeltük, meghirdettük a gyűjtést templomunk tornyának eredeti helyreállítására. Az eredeti harangtorony a jelenleginél egy szinttel magasabb és süveges formájú lezárása volt. Ezért is szorgalmaztuk, hogy az esztétikailag is sokkal szebb, ékesebb eredeti szépségében állíttassuk helyre.

Hűen tükrözi kis gyülekezetünk lelkes hozzáállását, (A jelenlegi választói névjegyzék szerint 224 fő), hogy egy év alatt a hívek adományából eddig közel 2.000.000.- Ft. érkezett e célra, melyért hálát adunk az Úrnak.

 

 

**********************************************************

2011. április                                                                  109.szám

Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet,  aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” János 11,25-26

ÜNNEPI REND

2011. ápr. 17.

Virágvasárnap 10h. istentisztelet

A Hubay Jenő Zeneiskola részvételével.

2011. ápr. 21-23 ig.

Bűnbánati istentiszteletek 18h-tól

2011. ápr. 22.

Nagypéntek

10h. istentisztelet

2011. ápr. 24.

Húsvétvasárnap

10h. úrvacsorás

istentisztelet

2011. ápr. 25.

Húsvéthétfő

10h. úrvacsorás

istentisztelet

 

 

 

"Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről."

1 Korinthus 2,2

"Nem tudok másról"- mondja Pál apostol, pedig ő annyi mindenről tudhatott, de csak egy kincse maradt és már csak erről az egyről akar tudni ezután: a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusról, mert tökéletesen átjárta szívét Jézus Krisztus Golgotán aratott diadala, győzelme!

Ezzel szemben nem elszomorító a mai istentelen világ, ahol szinte bármiről szívesen hallgatnak (szeretnének tudni) az emberek, csak éppen a keresztről nem akarnak tudomást szerezni?

Ugye tapasztaltuk már, hogy akkor szokott megfagyni a levegő körülöttünk, ha Jézus kereszthaláláról beszélünk. Vajon miért félnek sokan ennyire a kereszttől? Talán, mert nem mernek igazán szembesülni azzal, ami miattuk történt! Mert a Golgotán történtek arról szólnak, hogy Jézus a mi bűneink miatt szenvedett. Igen a mi bűneink ennyire súlyosak. Valóban ezt nem szívesen hallgatják embertársaink!

Ha már igazán megismertük a kereszt bűnbocsánatot adó titkát és hisszük is olyannyira, hogy átéltük életformáló valóságát, akkor számunkra is a kereszt lesz az egyetlen legdrágább kincs! Mert mi is Őáltala élünk, a drága szabadítás miatt, melyet értünk hozott meg a mi Urunk Jézus Krisztus, mely által Ő a mi életünknek is forrása, sziklaszilárd alapja lett!

Tudjuk, hogy "…a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak akik elvesznek, de nekünk akik megtartatunk, Istennek ereje!" (1 Korinthus 1,18) ezért nem érhet váratlanul, ha üldözésben lesz részünk, hanem el kell viselnünk azt is türelemmel.

Legyen példa számunkra Pál apostol, aki hátralevő életében a megfeszített Krisztust akarta hirdetni, mert csak egyedül a kereszt maradt érték számára! Mi is csak akkor leszünk boldogok, ha elmondható rólunk is, hogy egy a mi utunk, célunk és életünk Krisztuséval. Hálaadással fogadjuk el drága ajándékait, mert Jézusnál jobban senki sem szeret minket! Azért, hogy megmentsen, értünk áldozta életét a kereszten. „A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg." Ézsaiás 53,5

Trencsényi László

***

 

Beszámoló a lelki területet érintő változásokról: 2007-2010

  1. Gyülekezetünk valódi tagságának feltérképezése, adatlap kitöltése alapján
  2. Gyülekezetünk tagságáról pontos adatbázis létrehozása
  3. Gyülekezetünk tagságának meglátogatása
  4. Gyülekezetünk történetének kutatása, feldolgozása, nyomdai kiadása
  5. A hitoktatás megszervezése és beindítása területünk minden óvodájában.
  6. A hitoktatás megszervezése és beindítása területünk minden iskolájában.
  7. A templompadokra Bibliák, Heidelbergi Káté elhelyezése
  8. Énekes füzet szerkesztése, a templompadokon való elhelyezése.
  9. Énektanítás az istentiszteletek előtt
  10. Hitünkkel kapcsolatos rövid tematikus tanítás az istentiszteletek előtt
  11. A textus helyének feltüntetése az énektáblán
  12. Templomi belső hirdetőtábla rendszeresítése (aktuális hirdetések)
  13. A konfirmációi oktatás 2 évre való emelése
  14. Ifjúsági rajztábor szervezése, tartása
  15. Állandó gyermekrajz kiállítás
  16. Állandó gyülekezettörténeti kiállítás
  17. Gyülekezetünk tagjainak rendszeres (fénykép) kiállítása
  18. Ifjúsági óra szervezése a konfirmandus korosztály számára
  19. Ifjúsági kirándulás szervezése, lebonyolítása
  20. Felnőtt kirándulás szervezése, lebonyolítása
  21. Havonta testvéri összejövetel tartása igetanulmánnyal
  22. Havonta előadások tartása (Gyülekezetünk tagjai köréből)
  23. Évente csendesnapok szervezése, tartása
  24. Évente csendeshétvégék szervezése, tartása
  25. Évente két konferencia szervezése, tartása felnőttek számára
  26. Évente egy ifjúsági konferencia szervezése, tartása
  27. Ingyenes nyomdai termékek 1.: Templomunkról kétféle képeslap kiadása
  28. Ingyenes nyomdai termékek 2.: Tizenkét könyvjelző kiadása
  29. Ingyenes nyomdai termékek 3.: Tizenkét írott lelki irodalom kiadása
  30. Gyülekezetünk honlapjának létrehozása. (Négy év alatt 24.000 megnyitás történt a honlapunkon.)
  31. Gyülekezeti SMS misszió beindítása (Hetente bibliai igék küldése)
  32. Az igehirdetésekről hangfelvétel készítése
  33. Kazettakölcsönzés lehetősége (igehirdetések)
  34. Könyvkölcsönzés lehetősége (lelki irodalmak)
  35. A lelkigondozás megszervezése. (személyesen, telefonon, E-mail-ben)
  36. A kéregetők, rászorultak számára „egységcsomag” összeállítása
  37. Egyházi iskolák meghívása adventi előadásra
  38. Egyházi intézmények meghívása diakóniai napra
  39. Zeneiskola meghívása, zenés áhítatra

 

***

2010        DECEMBER

******************************************************************

„Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét.” Zsoltár 103,1

 

K A R Á C S O N Y

 

„Boldog aki hitt, mert beteljesednek

mindazok, amiket az Úr mondott.”

Lukács 1,45

Amikor Isten megígér valamit, az mindig be is következik. Minden embernek tudnia kell Isten ígértét, hogy irántunk való szeretetből megszabadít minket bűneinkből. Így jött el közénk nagy alázatban az Úr Jézus, amikor Betlehemben testet öltött. Tulajdonképpen Jézus Krisztus, az Isten utolsó szava hozzánk. Az Ő élete személyesen a legbeszédesebb és a legtartalmasabb üzenet, amit valaha ember hallott.

Jézus a megígért Szabadító, aki emberi testet öltött magára.

Ő a megígért várva-várt Messiás! Az igaz hitben élők mindig is boldogok voltak, mert tudtak hinni a próféciáknak és boldogan várták a napot, amikor Istennel találkozhatnak. Ma is boldogok azok, akik készen várják az Urat, mert az Ő visszajövetele be fog következni, amikor eljön ítélni eleveneket és holtakat. (Máté 25, 31-46)

Jézus születése a legnagyobb ajándék a Föld népe számára.

Jézusra van a legnagyobb szüksége a világnak. Soha nem volt áldottabb ajándék, mint Ő. Nélküle az emberiség a hitetlenség és tudatlanság fertőjében élne. Számunkra, keresztyének számára olyan ajándék érkezett Jézusban, aki nélkül elképzelhetetlen az élet! Sajnos sokan vannak, akik ma is tudatosan ellenszegülnek Istennek, és nem akarják életüket vele rendezni. Nincs ennél tragikusabb állapot,mivel akik nem hisznek, rajtuk az ellenük szóló prófécia fog beteljesedni. (Jn.3,36)

Mit kaphatunk ma az élő Úr Jézustól?

Nincs boldogabb ember, mint aki hisz az áldott Istenben! Minden látszat ellenére, a hit nem beletörődéssel jár, hanem túlcsorduló örömmel, ezért nevezi az Ige a hitet boldogságnak. Számunkra a Jézus Krisztusba vetett hit a legnagyobb boldogság és a legdrágább kincs a földön, mert benne az életünk értelmét találtuk meg! (Lukács 10,20)

A keresztyén hit egyben mennyei áldást is jelent, ahogyan az Úr Igéje és Szentlelke által szól hozzánk: ahogyan vezet, bíztat és vigasztal minket.

Adja meg az Úr, hogy akik olvassák-e sorokat mindannyian vágyjanak Isten szeretetében élni, hogy életük áldott legyen és örömük, boldogságuk, szeretetük soha el ne fogyjon. Mindezeket csak az Úr Jézus tudja megadni, ezért nincs fontosabb, minthogy még ma befogadjuk Őt szívünkbe! (János 1,12)

 

T.L.

***

 

GYŰJTÉS

Hirdetjük kedves Testvéreinknek, hogy novemberben átutaltuk a Dunamelléki Református Egyházkerület számlájára, a vörösiszap károsultjai számára templomunkban gyűjtött pénzadományt. A gyűjtés összege: 125.500 Ft volt.

***

 

*************

 

IRATMISSZIÓ

Hirdetjük testvéreinknek, hogy iratterjesztésünkben kaphatók: Bibliák, énekeskönyvek, Kálvin Kalendárium, Bibliaolvasó Kalauz, Reformátusok Lapja, Vetés és Aratás és egyéb fontos egyházi irodalmak. Hirdetjük, hogy lehetőség van kazettán igehirdetéseket hallgatni és könyveket kölcsönözni.

***

 

VÁLASZTÓI NÉVJEGYZÉK

Tisztelettel tájékoztatjuk Testvéreinket, hogy összeállítottuk egyházközségünk választói névjegyzékét, melyet templomunkban a hirdetőtáblára kifüggesztettünk. Kérjük, legyenek szívesek megtekinteni, ellenőrizni és az esetleges pontosításokat számunkra jelezni. Egyben kérjük azokat a Testvéreinket, akik még nem töltötték ki az egyháztagsági adatlapot, hogy tegyék ezt meg, ha hivatalosan is szeretnének a Pestújhelyi Református Egyházközségünkhöz tartozni. Az adatlapot a templomban átvehetik, és kérjük, hogy a kitöltött lapot személyesen adják át a Lelkészi Hivatalban.

 

***

 

TEMPLOMTORONY

Hirdetjük az adakozás lehetőségét templomunk tornyának eredeti helyreállítására. Isten iránti hálaadással tudatjuk, hogy ez év júliusa óta közel 1.000.0000.-Ft adomány érkezett, melyet hálaadással fogadtunk.

Továbbra is szeretettel várjuk e célra testvéreink hálaadományait, melyeket vagy név szerinti befizetéssel, vagy a külön perselybe helyezhetnek el.

Örömmel számolhatunk be arról, hogy elkészült a templomunk tornyának építési engedélyezési terve, mely a templomban megtekinthető.

***

 

 

A megtérés fontossága

„Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt - mondom nektek: ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el.” Lukács 13, 4-5

Nincs sürgősebb feladat a megtérésnél, mert senki sem tudhatja, hogy mikor és hogyan hal meg. Nem biztos, hogy megadatik az öregkor és a "természetes" halál. Váratlanul vagy fiatalon is sokan meghalnak. Ha hirtelen, meglepetésszerűen jön a vég, nincs idő imádkozni, felkészülni a halálra. A Biblia szerint nincs nagyobb baj, mint ha valakit felkészületlenül (hitetlenül) ér a halál, mert nincs más hátra mint: "…az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülőket" Zsidók 10,27

Mindig megrendítő, ha a mentőautó szirénáját meghalljuk, mert tudjuk, hogy valaki életveszélyben van. Ilyenkor leáll a forgalom és a közlekedési rend egy pillanat alatt megváltozik, hogy a beteg minél hamarabb ápoló kezekbe kerüljön!

Tudjuk, hogy balesetek bárhol és bármikor előfordulhatnak: Lakásban, munkahelyen, közúton, vasúton, hajón vagy a légi közlekedésben stb. Rendszeresen halljuk, hogy a természeti katasztrófák szedik áldozataikat: földrengés, árvíz, szélvihar, villámcsapás, tűzvész, lavina, vagy ott vannak a bűncselekmények halálos áldozatairól szóló megrendítő hírek.

Bizony nagy kérdést feszeget az, aki a balesetek, tragikus hírek láttán, felteszi a kérdést, hogy: miért? Miért ilyen fiatalon? Miért ilyen váratlanul?

Talán a tragikus hirtelenséggel elhunytak bűnösebbek voltak másoknál?

Nem! Ez rossz következtetés. Az, hogy ki meddig él nem a bűnösség függvénye, hanem a kegyelemé!

Jézus válasza:"…ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el.” Vagyis: Nincs sürgősebb feladat a megtérésnél!

Egy biztos, hogy nekünk még van lehetőségünk megmenekülni! Isten nagy kegyelméből ma még hallhattuk az életmentő szent igét, melynek világosságában el lehet gondolkodni életünk, jövőnk, sorsunk felől. Nem tudhatjuk, hogy meddig élünk, de minden pillanatban készen kell állnunk.

Testvér, te készen állsz már arra a pillanatra, amikor számot kell adnod életed felől? Az Úr Jézus még időben figyelmeztetett ez igén keresztül! Csak akkor lehetsz békességben, nyugalomban és biztonságban életed felől, ha már teljesen Istené a szíved!

„Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.” Róma 14,8

Trencsényi László


***

BUSZKIRÁNDULÁS

Gyülekezeti buszkiránduláson voltunk 2010. szeptember 11-én szombaton. Pápára és Veszprémbe látogattunk el. Jövőre Ausztriába szeretnénk kirándulást szervezni, a Heiligenkrautz-i apátság megtekintésére.

 

***

 

TEMPLOMTORONY

Örömmel hirdetjük Testvéreinknek, hogy elkészült a templomunk tornyának építési engedélyezési terve, melyet az ez évre kapott XV. Kerületi Önkormányzati támogatásból tudtunk fedezni, amit ez úton külön is megköszönünk.

Hirdetjük az adakozás lehetőségét, templomunk tornyának eredeti helyreállítására. Szeretettel várjuk e célra Testvéreink további hálaadományait, melyeket vagy név szerinti befizetéssel, vagy a külön perselybe helyezhetnek el.

***

 

 

Minden egyházi ügyintézés a templomban gyülekezeti alkalmaink után.

Vasárnap: 10:45-11:30    Csütörtök: 18:45-19:00

alkalmaink:

Istentisztelet: Vasárnap 10:00

Bibliaóra: Csütörtök 18:00

Konfirmációs óra: Vasárnap 09:00

Testvéri Kör: Minden hónap 2.vasárnap 17:00

 

***

Lelkipásztor: Trencsényi László

Templom: 1158 Budapest, Sztárai Mihály tér 3.

Levelezési cím: 1158 Bp. Szűcs I. u. 12/A.

Tel. / fax.:419-2829

E-mail: pestujhely@bpeszak.hu

Számlaszámunk: 11715007-20125806

 

***

BIZONYSÁGTÉTEL FELNŐTTKERESZTSÉG  UTÁN

Jézus mondja: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” János ev.14.27.

Egy kisvárosban születtem, s boldog gyermekként élhettem szerető szüleim, testvérem körében. Nem kaptam vallásos nevelést, de mindig szeretet vett körül. Ifjú korom óta élek Budapesten, felvettem a nagyváros lüktetését, szeretetben élek fiammal, de mindig volt egy űr bennem, - valami hiányzott.

Sokszor elcsodálkoztam a körülöttem élő hívő embereken, hogy honnan merítik a kifogyhatatlan szeretetet, lelki erőt. Ők nem esnek kétségbe, nem aggodalmaskodnak.

Hiába törekedtem, ezt nem tudtam elérni odafigyeléssel, pihenéssel.

Beláttam, egyedül nem megy, kell valaki, aki meghallgat, beszélget velem, akinek a kinyújtott kezében megkapaszkodhatok.

Tudom, ha szomorú vagyok, megvigasztal, ha kétségbe esek, megmutatja a helyes utat, ha egyedül érzem magam, velem van. A láthatatlan világ, valóság lett számomra is.

Teljes bizalommal nyitva van a szívem, Isten szeretetében szeretnék formálódni. Lelki ébredésem, hitben járásom, az új életem kezdetét jelenti, csak köszönni tudom, hogy új szívet és lelket kaptam, s hogy újjá születhettem.

Kérem az Urat, erősítsen meg az Ő lelke által, hogy egész életemben a hitem folyamatosan növekedjen.

Van egy ének, ami leginkább kifejezi most érzéseimet, ez a 460.dicséret.

„Amint vagyok, sok bűn alatt,

de hallva hívó hangodat,

Ki értem áldozád magad:

Fogadj el, Jézusom! „

K. J.

Elhangzott 2010. május 2-án vasárnap a

Pestújhelyi Református Templomban

 

 

****************************

 

„Hűséges az Úr, aki megerősít titeket.”

2Thesszalonika 3, 1-5

Az Úr kegyelméből megtartottuk idei első LELKI OÁZIS programunkat. Csendeshétvégét tartunk Vaján, 2010. április 29 – május 1-ig.

Szolgálattevők voltak: Szabó Gyula, Szabó Gyuláné, Trencsényi László ref. lelkészek, Hajdú Zoltán CE utazó titkár.

****

B E S Z Á M O L Ó

A Vaján megtartott Lelki Oázis csendes hétvégéért köszönet és hála elsősorban Istenünknek, hogy megértük ezeket a napokat és biztonságban megérkeztünk a helyszínre. A vajai gyülekezet tagjai testvéri szeretettel fogadtak bennünket, és folyamatosan gondoskodtak rólunk számtalan féle süteménnyel, üdítő itallal, kávéval stb. Isten áldását kérve életükre köszönjük meg minden fáradozásukat és kedvességüket.

A vajai hétvége minden perce épülésünket szolgálta, köszönet minden igei szolgálatért. Az olvasott és hallgatott igék közül számomra a következő két versben leírtak jelentették legtöbbet további életemre nézve. „Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket tejesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit minden erejével, hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus neve bennetek, és ti is őáltala a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből” 2Thessz.1:11-12

Tóthné Lídia

***

AZ IGE MELLETT

AZ IDŐK JELEI

Jézus mondja: „Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni?” Lukács 12,56-57

Az Úr Jézus kemény szavakkal szól azokról, akik hiába figyelik és értik a természet jeleit: (eső lesz, szárazság lesz) ha az utolsó idők mindennél beszédesebb jelei láttán közömbösek tudnak maradni.

Akkor és ott az emberek saját szemükkel láthatták a messiási jeleket, mégsem hittek, pedig ahol Jézus járt ott a vakok láttak, a bénák jártak, a leprások tisztultak, a süketek hallottak és a szegényeknek az evangélium hirdettetett.

Úgy tűnik, mintha a ma embere is szinte menekülne, kitérne a tények elől, holott azok egyre nyilvánvalóbbak.

„Ahogyan Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is." Máté 24,37

Jézus figyelmeztetése szerint az utolsó időknek ilyen jelei lesznek:

Háborúk, természeti katasztrófák, hamis próféták, mérhetetlen emberi gonoszság, a szeretet meghidegülése.

Nem ezeknek beteljesülését látjuk-e magunk körül?

Valóban szinte harsognak az idők jelei, sokan mégsem ismerik fel! Miért?

Mert képmutatók és nem akarják érteni, mivel alszanak, és az önáltatás, a hazugság, az emberi okoskodás fontosabb és kényelmesebb számukra, mint a hit.

Most hallottuk az Úr Jézus szigorú figyelmeztetését, igyekezzünk megbékülni Istennel, mert mindannyian az ítélet felé sodródunk, és ha bűneinkben ér a halál annak rettenetes következményei lesznek! Ne legyünk képmutatók, ne tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna, és ne mentegetőzzünk, ne keressünk kifogásokat, hanem inkább bánjuk meg bűneinket!

Testvérek, készüljünk fel ama napra, amikor Isten elé kell állnunk!

Ne haljunk meg bűneinkben, hanem éljünk a bűnbocsánat Isten által felkínált lehetőségével. Fogadjuk el a történelem legnagyobb JELÉT; Jézus Krisztust! Csak az Ő kereszthalála és feltámadása által kaphatunk mi bűnös emberek felmentést bűneink alól és nyerhetjük el az örök életet.

Trencsényi László

***

100. jubileumi év programjai:

1. Gyülekezetünk története:

Gyülekezetünk jobb megismerése végett, a vasárnapi istentisztelet előtt felolvasunk a gyülekezet történetét feldolgozó kiadványunkból.

2. Vendéglelkészek szolgálatai: Havonta egy vasárnap vendég igehirdető tartja az istentiszteletet.

3. Kiállítások: Kéthavi váltással egy-egy gyülekezeti tagunk fényképkiállítása a gyülekezeti teremben.

4. Jubileumi fotókiállítás archív fényképekből.

5. Koncert: Tavaszi koncertre készülünk a Hubay Jenő Zeneiskola növendékeinek részvételével.

6. Missziói nap: A jubileumi évben szeretnénk meghívni a Tiszafüredi Református Szeretetotthon lakóit.

7. Gyülekezeti kirándulás:

Gyülekezeti buszkirándulást szervezünk Pápa és Veszprém műemlékeinek megtekintésére.

8. Jubileumi hálaadó istentisztelet:

Gyülekezetünk 100. évfordulóján püspöki és esperesi részvétellel, 2010. júliusában hálaadó istentisztelet keretében szeretnénk méltóképen ünnepelni, Istennek hálát adni és emlékezni.

9. Emléktábla:

Gyülekezetünk 100. évfordulóján templomunk előcsarnokában jubileumi emléktáblát szeretnénk elhelyezni.

***

 

100 éves a Budapest, Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség

Gyülekezeti élet 1916-tól

A Pestújhelyi Református gyülekezet Czanik Béla helyettes lelkészsége alatt sokat lépett előre. Ekkor, 1919-ben vásárolták meg a Filadelfia-egylet László utcai megszűnt iskolájának épületét s ezzel az a terem, amelyben addig a gyülekezet „vendég” volt, otthonuk lett. A megvételt e nehéz időkben a rákospalotai anyaegyháztól kielégítésként kapott 20.000 korona, a hívek gyűjtése és 13 ezer koronányi bekebelezett teher tették lehetővé.

Így olvasunk erről a pestújhelyi monográfiában:

„A rákospalotai anyaegyháztól a Pestújhelyi Református Egyház hosszas tárgyalások és izgalmas viták után jelentős pénzbeli végkielégítést biztosított magának, amelynek segítségével vásárolhatta meg a László utcai Filadelfia ingatlant.”

(Pestújhely község monográfiája 1910-1935. Rakssányi Elemér)

A világháború és a forradalmak miatti megrázkódtatásoknak kitett gyülekezet a lelkészváltást is újra átélte, mivel Czanik Béla lelkész Kajászószentpéterre történt megválasztása után az egyházközség helyettes lelkipásztora dr.Pruzsinszky Pál Theologiai Akadémiai tanár, az egyháztörténelem neves tanára lett. Az ő rövid lelkészsége idején szerezte be az egyház a kisharangját és székeket az imaterem számára, majd szószéket, melyet Főtiszteletű Dr. Ravasz László püspök úr szentelt fel 1922. november 13-án. Dr. Pruzsinszky Pál professzor urat 1922-ben meghívta egy francia egyetem forrásmunkák kutatására.

„Pruzsinszky Pál bejelenti, hogy egy évi időtartamra Franciaországba tanulmányútra fog menni. Azzal a reménységgel megy el, hogy ott is Isten országát szolgálván alkalmat fog találni arra, hogy meggyalázott nemzetünk helyzetét megvilágítva jobb megértésre ajánlja egyházaink viszonyait, hogy szorosabbá és bensőbbé tegye a kapcsolatot a külföldi protestáns egyházakkal.”

Így emlékezik a gyülekezettől búcsúzó Pruzsinszky Pál a Pestújhelyi Református Egyház megalakulására, az eltelt tíz évre és a háború utáni helyzetre1922-ben:

„A dolgok további fejlődését a gyászos emlékű vörös hatalom akadályozta meg, a veszélyes idők elmúltával a dolgok ismét a kívánatos mederbe jutottak. Azok közül, akik az 1910-es alakuló közgyűlésen részt vettek, az alábbi presbiterek még ma is tevékenyen részt vesznek az egyház építésében: Jenei András, Fiók Ferenc, Asztalos Lajos, Pajesics Ferenc, Juhász János, Schmidt Fülöp, Nádasdy János, Becskeházy Ignácz. Rajtuk kívül tagjai még a presbitériumnak: Zajty Ferenc, Fábián István, Köpeczy Károly, Bartha István, Juhász Sámuel, Karsay István, Hajmássy Lajos. (Presbiteri jegyzőkönyv 1922. november 12.)

***

KIÁLLÍTÁSOK TEMPLOMUNKBAN

Fényképkiállítás nyílt Hámos Istvánnak, egyházközségünk presbiterének fényképeiből. (megtekinthető, 2010. április 11.-ig)

Gyermekrajz kiállítás

 

Állandó gyermekrajz kiállítás tekinthető meg a nyári XVI. rajztáborunk képeiből.

***

Programjaink:

Az alábbi óvodákban tartunk hitoktatást:

József A. u, Molnár V. u., Őrjárat u., Wesselényi u., Kontyfa, Nádastó óvodák.

Az alábbi iskolákban tartunk hitoktatást:

Neptun u., Pattogós u., Pestújhelyi, Kontyfa általános iskolák.

Testvéri kör:

Templomunkban minden hónap 2.vasárnapján 17 h-tól hitünk és a lelki közösségünk erősítésére testvéri összejöveteleket tartunk.

Koncert:

Templomunkban tavaszi koncert lesz 2010. március 28-án Virágvasárnap a Hubay Jenő Zeneiskola növendékeinek előadásában.

Tavaszi csendesnap:

2010. március 27- én csendesnapot tervezünk, melyre vendégként a Rákospalota - Óvárosi Református Egyházközséget hívjuk meg.

Lelki Oázis csendhetek:

Az alábbi hitmélyítő, lelkigondozással egybekötött heteket tartjuk.

Vaja: április. 29 - május 1.

Hajdúszoboszló: június 28 - július 3.

Piliscsaba: július 25- július 30..

Gyülekezeti kirándulás:

A jubileumi évben gyülekezeti buszkirándulást szervezünk Pápa és Veszprém műemlékeinek megtekintésére.

(A lelki hetekre és a kirándulásra várjuk testvéreink jelentkezését.)

**********************************************

**********************************************

HÍVÓ SZÓ

2009. november 103.szám

***********************************************

***********************************************

„Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét.” Zsoltár 103,1


AZ IGE MELLETT

Jézusnál keresni megoldást!

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok,

és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”

Máté 11,28

Mindannyian Jézus Krisztusra vagyunk utalva! Csodálatos az Ő jelenlétében élni! Jézus nevére, hírére, mindig megdobbant az emberek szíve, és tömegek özönlöttek hozzá, mert látni, hallani akarták Őt! Jöttek mindenfelől, minden gondjukkal, bajukkal. Kétségbeesett anyák hozták gyermekeiket! Betegek hozták sebeiket! Gyászolók hozták fájdalmukat, könnyeiket, mivel tudták, hogy a legjobb helyre hozzák! Jézus mellett rendkívüli módon élték át Isten jelenlétét. Kimondhatatlan biztonságban érezték magukat, megnyugodtak, szinte magukról is megfeledkeztek. Éhezték, szomjazták és itták szavait, az igazság beszédét, melyek úgy hatottak, hogy nem maradhatott semleges egyetlen ember sem! Szelíd szavai csontokat törtek, szívig, lelkük mélyéig hatottak, megsimogatták a megtérő bűnösöket, a megvetetteket, az árvákat, a szegényeket, az elesetteket, a betegeket, mert szavának ereje volt, mivel beszéde lélek és élet, és örök!

 

Jézus nélkül nincs remény!

Az Úr Jézus jelei, csodái, gyógyításai térdre és imádatra késztették a jelenlévőket és minket is, mai tanítványait! Kegyelmes tettei mindig az irántunk való könyörületből, szánakozásból, együttérzésből fakadtak, amelyek nyomán a gyógyultak ujjongva dicsérték Istent. Őáltala a megkötözöttek megszabadultak, a vakok láttak, a bénák jártak, a süketek hallottak, a leprások megtisztultak és halottak támadtak fel. Jézus ma is kegyelmet, életünkre teljes megoldást kínál: Az elveszetteknek menekülést, a sötétben járóknak világosságot, a betegeknek gyógyulást, a megalázottaknak igazságot, követőinek megnyugvást, békét és üdvösséget, örök életet!

 

Hálaadással fogadjuk el drága ajándékait, mert Jézusnál jobban senki sem szeret minket! Azért, hogy megmentsen, értünk áldozta életét a kereszten.

„A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” Ézsaiás 53,5

Imádkozzunk.

Drága Megváltóm, Úr Jézus Krisztus!

Egyedül Te ismered a szívemet, és látod, hogy csak Tőled várhatok segítséget.

Hálát adok, hogy törődsz velem, és köszönöm, hogy nem kell kétségbeesnem a bajban. Úr Jézus, Te vagy az Élet és a Remény! Hiszem, hogy számodra nincs lehetetlen, ezért kérlek, hogy könyörülj rajtam. Őszinte, gyermeki hittel bízom Benned! Legyen meg a Te akaratod az életemben! Ámen

Trencsényi László

lelkipásztor

**************************

100. éves a Budapest, Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség

Gyülekezeti élet 1912-től

Gyülekezetünk először, mint Rákospalota leányegyháza jött létre, majd nem kis feszültségek árán 1912. július 7-én fiókegyházzá alakult, elszakadt Rákospalotától és a budapesti anyaegyházhoz csatlakozott. Első lelkészként 1913-tól 1915-ig Biberauer Richárd pásztorolta hűségesen és áldásosan a gyülekezetet, aki a Filadelfia Diakonissza Egylet vezetője is volt, aki mellett, mint segédlelkészek Kovácsy Sándor, majd Czanik Béla voltak. 1913-től az istentiszteleteket Biberauer Richárd javaslatára a Filadelfia Egylet pestújhelyi iskolájában tartották. Közben kitört az első világháború, de a nagy világégés sem akaszthatta meg a fejlődést. Amikor Biberauer lelkész nem bírta már ellátni mind a Fialdelfia Egylet és a Betesda kórház, mind a gyülekezet vezetését, kérte a felettes hatóságtól Czanik Béla helyettes lelkésszé kinevezését.

A gyülekezet ünnepi presbiteri gyűlésen búcsúzott

szeretett lelkipásztorától Biberauer Richárdtól.

„A pestújhelyi ref. fiókegyház hivatalosan is értesülvén arról, hogy Nt. Biberauer Richárd lelkész úr pestújhelyi h. lelkészi tisztéről a háborúval kapcsolatos sokoldalú elfoglaltsága mellett, s egészségi okokból is lemondani kényszerült, indíttatva érezte magát, hogy ezen egyházi főhatóságilag is felmentőleg jóváhagyott tény alkalmából tőle ünnepélyes díszülés keretében vegyen búcsút, s hervadhatatlan érdemeit, maradandó alkotásait s iránta való törhetetlen bizalmát, ragaszkodását és nagyrabecsülését kifejezésre juttatva, ha kellőkép vázolni és ecsetelni képtelen volna is, de legalább az alábbiakban méltatni megkísérelje:

Az ő éles látása, lankadást nem ismerő buzgalma, hitének lángoló szövétnekétől hevítve hozta létre a pestújhelyi első népiskolát, mely mintegy melegágya volt a hitélet további fejlesztésének s ma is annak állandóan tápot nyújtva, menhelyünk maradt Isten dicsőségének hirdetése s a lelkiekben való közreműködés szent helye gyanánt.

Egyházunk helyettes lelkészi teendőit két évig nagy buzgalommal és odaadó igyekezettel ingyen végezte.

Sok más irányú egyházi közreműködése szintén nyilvánvaló, különösen a hadikölcsön célszerű elhelyezésekor szerzett kiváló előnyöket az egyháznak.

Ezen önzetlen, sokoldalú tevékenységével még nem merítette ki irántunk való jóindulatát, hanem szíves ígéretet tett az iránt, hogy minden mozgalmunkban azután is hű tanácsadónk, támogatónk fog maradni.”

„Ezek alapján tisztelettel indítványozom, mondja ki a díszülés, hogy a fenti megemlékezés egész terjedelmében jegyzőkönyvileg is megörökíttetik s ez kivonatilag Nt. Biberauer Richárd lelkész úrnak alkalmas időben küldöttségileg átnyújtatik.” (Presbiteri jegyzőkönyv 1915. április 18.)

 

**************************

Ünnepi rend templomunkban

2009 december

2009. dec. 6. Advent II. vasárnap 10h. istentisztelet (gyermekműsor a Julianna Ref. Ált. Iskola tanulóinak előadásában.

2009. dec. 13. Advent III. vasárnap 10h. istentisztelet. (Igét hirdet: Dr. Szűcs Ferenc)

2009. dec. 20. Advent IV. vasárnap 10h. istentisztelet

2009. dec. 24. csütörtök 14h. Szenteste gyermekműsorral

2009. dec. 25. péntek 10h. Karácsony 1. napja: istentisztelet úrvacsoraosztással

2009. dec. 26. szombat 10h. Karácsony 2. napja: istentisztelet úrvacsoraosztással

2009. dec. 27. vasárnap 10h. istentisztelet

2009.dec.31.csütörtök 18h.Óévi istentisztelet

2010. jan. 1. péntek. 10h. Újévi istentisztelet úrvacsoraosztással.

**************************

KIÁLLÍTÁSOK TEMPLOMUNKBAN

Bibliatörténeti kiállítás

Templomunk gyülekezeti termében bibliatörténeti kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők 2009. dec. 13-ig.

Fényképkiállítás

Tóth Csabának, egyházközségünk tagjának fényképeiből. (megtekinthető, 2009. december 10.-ig)

Dr. Grega Sárának, egyházközségünk presbiterének fényképeiből. (megtekinthető, 2009. december 13-tól, 2010. február 10-ig.)

 

Gyermekrajz kiállítás

Állandó gyermekrajz kiállítás nyílt a nyári XVI. rajztáborunk képeiből.

 

**************************

Iratterjesztésünk

1. Könyvek, evangéliumi füzetek:
Iratterjesztésünkben kaphatók: Biblia, Énekeskönyv, Kálvin Kalendárium, Bibliaolvasó Kalauz és egyéb lelki irodalmak.

2 Gyülekezeti könyvtár:

Hirdetjük a könyvkölcsönzés lehetőségét, mely mindenki számára rendelkezésre áll.

3. Újság, folyóirat: Gyülekezetünkben a következő folyóiratok terjesztését végezzük: Reformátusok Lapja, Református Egyház, Vetés és Aratás, Presbiter

4. Újságjaink:

a.) Kéthavonta jelenik meg újságunk „HÍVÓ SZÓ” címmel, melyben a gyülekezeti életéről és aktuális hírekről adunk hírt.

b.) Hírlevelünk a „HÍRMONDÓ” évente ad tájékoztatást az elmúlt évről és a jövőt illető tervekről, melyet igyekszünk eljuttatni gyülekezetünk minden tagjának.

5. Internetes honlapunk:
Hetente friss anyagokkal látjuk el a gyülekezetünk honlapját.

www.parokia.net/template6.php?id=1026

6. Kazettamisszió:

Tájékoztatjuk gyülekezetünk tagjait, hogy prédikációk hallgatható formában kölcsönözhetőek.( Kazetta, MP3)

***************************************************

****************************************************

HÍVÓ SZÓ 2009. szeptember         102.szám

*************************************************************

****************************************************

100. éves a Budapest, Pestújhely-Újpalotai

Református Egyházközség

Gyülekezeti élet 1910-től

Pestújhely az 1890-es években Rákospalota keleti részén alakult ki Széchenyi-telep néven. Elsősorban munkások, állami és magánalkalmazottak lakták a nagyobbára földszintes, kertes házakból álló települést.

„Mint mindenütt, úgy a régi Széchenyi telepen is nem fentről, hanem a református hívek körében indult el az egyházközséggé szervezkedés mozgalma, mivel Isten Szent Lelke nem hagyta nyugodni addig a híveket, míg össze nem sereglettek.”

A Rákospalotai Református Egyház segítségével 1910-ben kezdődött a községben élő reformátusok gyülekezetbe szervezése, egészen pontosan 1910. július 10-én jött létre a Pestújhelyi Református Egyházközség.

Akik az alakuló közgyűlésen részt vettek:

„Benkő István rákospalotai református lelkész mint elnök, Horváth József rákospalotai tanító mint jegyző, Keresztessy Sámuel Zuglói ref. lelkész, továbbá a Széchenyi-telepi reformátusok:

Az alakuló gyűlésen ugyan távollétében egyhangúlag Dobozy Lászlót választották meg a gyülekezet gondnokának, de ő ezt nem vállalta el ezért a második 1910. július 28-i gyűlésen közfelkiáltással Asztalos Lajos választották meg, mivel ő az egyházközség szervezésénél, megalakulásánál tevékenyen részt vett. Ezen a napon közfelkiáltással megválasztják a gyülekezet első jegyzőjét, Sipos Sándort, és az első pénztárnokot, Tekes Sándort.

A hívek körében Asztalos Lajos postafőtiszt gondnok minden szabad idejét egyházának szentelve vezette a szervezkedés munkáját. Míg az egyháznak beszolgáló lelkészei voltak, nevezetesen: Keresztesi Sámuel, Vajda István, Székely István lelkészek, addig az egyházközség helyi vezetője, s a presbitériummal együtt igazi gondozója tulajdonképpen Asztalos Lajos gondnok volt.

Részlet az idén megjelent, gyülekezetünk történetét feldolgozó

 

kiadványból, mely a Lelkészi Hivatalban mindenki számára elérhető.

***************************************************************

 

 

AZ IGE MELLETT

 

„Azután vita támadt közöttük arról, hogy közülük ki a nagyobb. Jézus pedig ismerve szívük gondolatát, kézen fogott egy kisgyermeket, és maga mellé állította; majd ezt mondta nekik: „Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a nagy.” Lukács 9,46-48

Örök kérdés ez, amióta csak ember az ember, hogy: „Ki a nagyobb?” Sajnos mennyire jellemző ez ránk nézve, hogy legtöbbször a büszkeségünkkel, a kevélységünkkel vagyunk elfoglalva. Hát ez a legfontosabb kérdés az életben? Kérdés lehet-e egyáltalán ez Isten gyermekei számára? Ó milyen önfejűek tudunk mi is lenni sokszor?

Jézusnak nagyon fájhatott látva tanítványainak nagyravágyását, ezért nem válaszolt nekik azonnal, hanem mintegy felejthetetlen példát odaállított egy kisgyermeket ezek közé a bölcs, okos, felnőtt férfiak közé.

MAGA MELLÉ ÁLLÍTOTTA, KÖZÉJÜK ÁLLÍTOTTA, ÖLBE VETTE!

Mi történt itt? Amint egy kisgyermek nem vitatkozik, nem problémázik ilyen hiábavaló kérdéseken, így kellene nekünk is nagy alázatban Istenre bízni magunkat, minden gondunkkal együtt. Ezért mondja Jézus: „Aki legkisebb tud lenni mindnyájatok között, az a nagy.”

Azzal, hogy Jézus ölbe vette ezt a gyermeket, valóban a legkisebb lett a legnagyobb. Tanuljuk meg, hogy nincs nagyság csak egyedül Jézus, karjaiban!

„Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket.” Ézsaiás 40,11

Pál apostol tudta mit beszél és nagyon világosan látta ezt a kérdést:

1. "Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát," Efezus 3,8

2. "Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok." 1Timóteus 1,15

3. Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát" 1Korintus 15,9

Testvér, van-e már ilyen alázatos szíved?

Ott vagy-e szüntelenül Jézusod mellett?

Karjaira vehetett-e már téged is a Megváltó?

Engedted-e már hogy Ő megmenthessen téged?

Ha igen, akkor te vagy a világ legboldogabb embere!

Trencsényi László

 

*******************************************************

 

 

TÁJÉKOZTATÓ

***

A 100. jubileumi év programjai

Vendég igehirdetők templomunkban:

2009. július 17. PálL László

2009. augusztus 23. Tóth Kása István

2009. szept. 20. Páll Lászlóné

2009. október 11. Kovács Mihály

2009. november 15. Lóránt Gábor

2009. december 13. Dr. Szűcs Ferenc

2009. december 6. Adventi műsor a Julianna Ref. Ált. Iskola tanulói előadásában.

***

A Gyülekezeti terem felújítása:

A 100 éves jubileumra készülve terveink szerint szeretnénk a gyülekezeti termet és az ifjúsági szobákat felújítani, új padlózattal ellátni. Tervünk még a parókia bejáratának rendbetétele: előtető készítése és a bejárati rész burkolása.

Adományokat e célra tisztelettel elfogadunk.

 

· Számlaszámunk: 11715007-20125806

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 5, összesen: 505134

  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...