IV.) Kötődéseink: Diakónia XIX. és XX. sz.

https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/43140/05_GeraE_108-136.pdf

SZEMELVÉNYEK A MAGYARORSZÁGI DIAKÓNIA XIX. És XX. SZ. TÖRTÉNETÉBÕL

Csanádyné Dr. Bodoky Ágnes

Tartalom
• A mai ünnepélyes alkalom célja
• 1. A német református leányegyház és a Bethesda
• 2. Az anyaházi diakónia a Református Egyházban
• 3. A Szeretetszolgálat létrejötte a II. világháború és Kiss Ferenc halála után
• Összefoglalás
• Epilógus

A mai ünnepélyes alkalom célja:
Emlékezés a magyarországi református diakónia szervezõjérõl, életérõl és munkásságáról. Nem tehetjük ezt anélkül hogy a diakónia szempontjából át ne tekintenénk azt a korszakot, amelyben élt és munkálkodott (1860-1948) és még egy darabig nyomon ne követnénk a halála utáni eseményeket.

1. A Budapesti Ev. Református Németajkú Leányegyház és a Bethesda

A XIX sz. 2. felében mindkét magyar protestáns egyház nagyon elesett állapotban volt, papjai erõteljesen a vulgáris racionalizmus hatása alatt álltak. A leányegyház létrejöttében és a diakóniai munkák fontosságának felismerésében fontos szerepet játszott mindaz a tapasztalat és segítség, amely az ébredési mozgalmaktól megérintett külföldi protestáns egyházak felõl érkezett. Biberauer Theodor Pestre helyezett vasúti mérnök, késõbb a leányegyház és a Bethesda egyik alapítója legelsõ belmissziói kezdeményezése 1858-ban a protestáns legényegylet megalapítása volt. A legényegyletet követte egy Árvaegylet megalapítása egy Protestáns Árvaház létrehozása céljából, amelyhez már Török Pál az ekkor még egyetlen pesti református gyülekezet lelkipásztora is tekintélyes összeget gyûjtött külföldrõl. Az Õ gyülekezete keretében alakulhatott meg 1863-ban a németajkú reformátusok leányegyháza, amelyik azután 1866-ban létrehozta a Pest Fõvárosi Bethesda Kórházat. Ez volt az elsõ betegbiztosítási alapra épülõ kórház. Az alapítók (Bakodi Tivadar orvos, Biberauer Theodor mérnök és Kõnig Rudolf lelkész) célja, hogy a legkülönbözõbb módokon végzett gyüjtésekkel elérjék, hogy a szegények részére, ha vagyontalanok, magyarok vagy más országbeliek megbetegedésük esetén ingyenes felvételt és ápolást tudjanak biztosítani. A Bethesdában kezdetben szakmailag rendszeresen felkészített kaiserswerti német diakonisszák ápoltak.

A leányegyház amely számos további diakóniai egyesület (KIE, Vasárnapi iskola, Dorcas, Kék kereszt, stb.) létrejöttének kiindulópontja volt saját templomának megépítésénél is fontosabbnak tartotta a Bethesda ügyét.

1870 nyarán azután letették a Hold utcában a második pesti református templom alapkövét, majd késõbb a 70-es évek végén fel is szentelték.

A leányegyház szellemi kisugárzása igehirdetései és diakóniája révén terjedt a Magyar Református Egyházban. A századforduló után a leányegyház eladni kényszerült a Bethesdát, amelynek megvételére a Református Egyház azonban nem tudott vállalkozni.

A Bethesdát végül hosszas tusakodás után, kezdetben hitelre, a Filadelfia (akkor már Egylet) vásárolta meg 1909-ben.

2. Az anyaházi diakóniáról a Református Egyházban

A magyar anyaházi diakónia munkája a Filadelfia Diakonissza Szövetség megalakulásával 1903 május 21.-én indult el a Biberauer házaspár lakásán és egészen a XX. sz. közepéig, a diakonissza intézetek 1951-ben elhatározott felszámolásáig, a Szeretetszövetség mûködésével párhuzamosan fentállt.

Bátran mondhatjuk azonban, hogy a volt diakonisszák áldozatos szolgálata következtében a XX. sz. 2. felében, ha láthatatlanul is, de éreztette hatását.

Sorban jöttek létre az anyaházak:
1904. február 15. Budapesten a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület diakonisszaképzõ otthona
1914. július 1.-én a Tiszántúli Egyházkerület Diakonisszaintézete Debrecenben
1919. június 12. Az Erdélyi Református Egyházkerület Diakonisszaintézete Kolozsvárt.
1928.-ban létesül az Õrszentmiklósi Szeretetház, ahol késõbb Nehézy Károly Felvidéken alapított Diakonisszaintézetének tagjai nyertek elhelyezést.
1940-ben a Nyíregyházi Diakonissza Testvérház.



Ezek munkájáról beszámolni nem ennek az alkalomnak a feladata, mégis a korszak diakóniai mûködésének ismertetéséhez nélkülözhetelen annak a modellnek a bemutatása, amit a Filadelfia példája alapján alkothatunk.



Az egykori mûködésmód a jelenben folyó munkát is elõsegítheti, még akkor is, ha tudjuk, hogy nagyot változott a világ és ezzel együtt a diakóniai munka lehetõségei is.

Dr. Szabó Aladár (1862-1944) a Filadelfia Diakonissza Egylet elnöke, akit a belmisszió atyjaként emlegetnek így ír 1908-ban a "Filadelfia Híradójában-:

...törekedjünk arra, hogy az égi tûz tovább terjedjen s mindenfele felkeltse az érdeklõdést. Különösen az alázatosság és szolgálat lelkének kellene ismét tovább terjednie, hogy az emberek, ha nem is diakonisszák, mégis az Úrnak szolgáivá és szolgálóivá lennének. Hadd hassa át a mi magyar társadalmunkat olyan szellem, hogy ne azt kérdeznék az emberek:-mit vehetek el mástól-, hanem, hogy "mit tehetek én másért?-



Hogyan is kellett akkor az I. világháború elõtt, alatt, a két világháború között, a kommün idején, a gazdasági válságban, a II. világháború elõtt és alatt, az anyagilag mindig nehézségekkel küzdõ Református Egyházban talpon maradniuk:
A vezetõség és a diakonisszák munkájukkal (és anyagi lehetõségeivel), kellett megteremtsék azokat az anyagi feltételeket, amelyekkel a folyamatos építkezést sok nehézség árán és csak fokozatosan, de megvalósíthatták.
Életvitelükkel kellett kiérdemelniük az adakozók bizalmát, akiknek megnyeréséért belföldön és külföldön egyaránt sokat kellett dolgozniuk:
Gazdálkodásukról, adományaik felhasználásáról saját sajtójukban, elõadási kõrútjaikon mindenkoron pontosan elszámoltak,
Adományozókat és az Egyház népét mindig tájékoztatatták az elõhaladásról és a nehézségekrõl egyaránt.



A diakonisszákat és segítõiket a várható feladatokra elméletileg és gyakorlatilag is nagyon komolyan fel kellett készíteni. Az oktatásnak nem csak a betegápolásra és lelkigondozásra, de az irodavezetési ismeretekre, az intézményi háztartásvezetés fortélyaira is ki kellett terjednie.



Ehhez biztosítani kellett a gyakorló és egyben szolgálati terepeket: Bethesda kórházat, az árvaházakat, csecsemõotthonokat, iskolákat, stb. Biztosítani kellett az állandó továbbképzést és egyben az anyaház biztonságos hátterét. Csak így vált lehetõvé, hogy a szükség által felvetett funkciókra alkalmasakká váltak:
Betegápolásra kórházban vagy háznál,
Szellemi fogyatékosok gondozására
Csecsemõk és árvák nevelésére
Tanyasi szórvány munkára és szegénygondozásra,
Gyülekezeti munkára és városmisszió tevékenységre
Iskolai oktatásra, ifjúsági munkára, kollégiumi nevelõi munkára
Intézményvezetésre,
Üldözöttek bujtatására

Ezekre így hittel és bizalommal vállalkozhattak.

A korabeli sajtóban: a "Bethesdában-, a "Filadelfia híradójában- , késõbb a "Ref . Figyelõben-, "Ref. Életben-, "Ref. Jövõben- és a Sylvester nyomda termékeiben olvashatunk azokról a komoly nehézségekrõl is, amelyek ezekkel a feladatokkal és munkákkal jártak.

Hála Istennek mind többen vállalkoznak a múlt emlékeinek feldolgozására és nem kell attól tartanunk, hogy a diakóniai múlt, legyen az Szeretetszövetség vagy Diakonissza munka megszépül a messzeségben. A jelent és a jövõt csak a múlt valóságának feltárása a külsõ és belsõ nehézségekkel terhelt, de Krisztus követésére törekvõ utak bemutatása szolgálhatja.

3. A Szeretetszolgálat létrejötte a II. világháború és Kiss Ferenc halála után

A Református Egyház Diakóniai albizottsága 1948 június 4.-én tartotta elsõ ûlését, ekkor Bodoky Richárd javaslatára a konventi elnökség a következõ határozatot hozta:

"Szükségesnek látszik a szeretetmunkáknak a gyülekezetek életébe való mielõbbi szerves beépítése. Ugyanakkor azonban szükséges az is, hogy az egyház szeretetmunkáját olyan szempontból egységesítsük, hogy a szeretetmunka védelme, elvi irányítása, a munkások célszerû munkába állítása biztosítható legyen és a gyülekezetek szeretetmunkára felajánlott anyagi erõi a szükségleteknek megfelelõen és igazságosan osztassanak el. Kívánatos ez azért is, hogy a szeretetmunka egyes tényezõinek öncélúságra való törekvését és az egész ügyre káros versengését eleve kizárjuk.-

1948 október 7.-én a református Egyház vezetõi és az Állam "egyezményt- írnak alá.
A Református Egyház 1949 október 7.-én létrehozta Szeretetszolgálatát.
Kiss Ferenc Szeretetszövetségének közgyûlése 1949 november 22.-én az Egyesületet feloszlatta és minden ingó és ingatlan vagyonát a Református Egyháznak adta át.

Kiss Ferenc hatalmas alkotásának kialakulása óta azonban lényegesen megváltozott a helyzet. A diakóniai albizottság már 1948-ban már abból indult ki, hogy "a Református Egyház csak olyan intézményeket tarthat fenn, amelyek hozzáértõ vezetõk irányításával, valóban az evangéliumi diakónia szellemében, s ugyanakkor a korszerû szociális, nevelési és higiéniai követelményeknek teljes figyelembevételével mûködnek-



1949 május 17-én az Egyetemes Konvent 39. számú határozatában elfogadta azt az új diakonissza szabályzatot, aminek elkészítésével Bodoky Richárdot, a Filadelfia Diakonissza Intézet igazgató lelkészét és a Magyar Diakonissza intézetek Ökuménikus Szövetségének elnökét bízta meg. A diakonissza intézetek egységes rendjének kilakításával párhuzamosan szükségessé vált a szeretetmunka folyamatosságának biztosításához a háború után megmaradt intézményeknek (a Szeretetszövetség egykori intézményeinek, a különbözõ egyházkerületek, továbbá ekkor még a Filadelfia Diakonissza Intézet, a Lorántffy Zs. Diakonissza intézet kezelésében lévõ intézményeknek) az átvizsgálása, a nem megfelelõ állapotban lévõknek a felszámolása, az esetleges módosítások elvégzése, tudva azt, hogy a megmaradók fenntartása a gyülekezetektõl egyre nagyobb áldozatkészséget fog követelni. (A jelentés ~23 megmaradó intézményrõl tudósít)



1951 tavaszán az Állam létrehozta az Állami Egyházügyi Hivatalt (AÉH) így már ez a hivatal írányította az egyházi folyamatokat. Nem sokkal ezután 1951-ben az érvényes állami szabályozás ellenére feloszlatták a Diakonisszaintézeteket, az általuk fenntartott intézmények a Református Egyház tulajdonába kerültek. A diakonisszaintézetek felszámolásának keserves folyamata nyilvánvalóan súlyosan elbizonytalanította a diakóniai munka további lehetõségeit. A mintegy 500 diakonissza jelentékeny része még aktív életszakaszában lévén, civilként még részben az Egyház diakóniai intézményeiben folytathatta munkáját. 1953-ban az Egyház átadta az államnak a Bethesdát.

1954 dec. hó 30.-án tartotta ûlését a Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje, amelyen Bodoky Richárd diakóniai elõadó utolsó jelentését terjesztette elõ. Ekkor 22 intézménye volt a Szeretetszolgálatnak és ezekbõl 9-ben állami beutaltak voltak a gondozottak.

A jelentés összegzi az Egyházkerületek diakóniai jelentéseit azokból közöl részleteket ennek nyomán egyre lehangolóbb kép rajzolódik ki.



A jelentés általános megállapításai szerint:
a gyülekezetek diakóniára szánt támogatása igen gyors ütemben csökken.
a diakóniai munkások alig kapnak irányítást
a diakónia témája nem szerepel már a konferenciákon és a gyülekezetek alkalmain,
a dolgozók lelki és anyagi helyzetével nem törödnek
vészesen csökken a szakképzett gondozók száma (25 gondozóval kevesebb dolgozik az intézményekben a szükségesnél)
a szeretetszolgálat intézõbizottság már két éve nem mûködik
a munkaerõ szaporítása, túlterheltségük megszüntetése és anyagi helyzetük rendezése már nem halasztható
az intézeteknek juttatott fejenkénti tartásdíj már nem tudja fedezi a költségeket, stb.



Néhány idézet Bodoky Richárd soraiból:

"teológiai meggyõzõdésem alapján azt kell kérnem a Fõtiszteletû Egyetemes Konventõl, hogy vegyen fel a Közalapi szabályrendelet szövegébe egy olyan paragrafust, mely kimondja azt, hogy a diakóniai céladományok kizárólag a megjelölt cél szolgálatában használhatók fel.-

" Megvallom, nagyon szerettem volna, ha ezt a jelentést már nem kellett volna elmondanom. Sok félelem és tusakodás közepette készültem rá. Mégis meg kellett tennem azért, hogy mégegyszer szóljon azok helyett, akik nem szólnak, de akiknek sóhajtását hallja az Isten.... Tudom, hogy a diakónia látható vagy láthatatlan formában mindig megmarad ott, ahol vannak emberek, akik Krisztusnak engedelmeskednek.-

A jelentés megfogalmazza a teendõket, amelyeket Gyõri Elemér határozott fellépésének köszönhetõen határozati formában elfogadtak. Ezt követõen azonban az egyházvezetés írányító tagjai Bodoky Richárdot eltávolították munkakörébõl.



Két évvel késõbb 1956 szept. 27.-én P. Tóth Lajos lemond diakóniai elõadói tisztségérõl hivatkozva arra, hogy az 1954-es beszámolóban feltárt diakóniai állapotok lényegében nem változtak. Az én beszámolom itt véget ér.

Fiatal egyház történészeink bizonyára feldolgozzák majd az ezután következõ idõszak hiteles történetét is.

Ma már azonban teljesen világos, hogy a diktatúra számára a diakónia területén is az igazi veszedelmet az egyházépítõ autonómiák képezték, a gyülekezetek, a diakonisszaanyaházak és általában a mûködõ közösségek.



A református diakónia történetének különös vonása, hogy a Református Egyház szervezeti mûködése éppen a II. világháború után jutott oda Kiss Ferenc korábbi elgondolásait is megvalósítva, hogy egy Központi Szervezetet tudott létrehozni - noha ennek törvényi háttere már 1928.-tól létezett - ezzel azonban egyszerûbbé vált az állam egyházellenes munkája is.

A továbbiakban az állam érdekeit szolgáló egyháztörténet, a Diakonissza Anyaházaknak az adott korszak diakóniájában betöltött szerepét feledtetni igyekezett, különösen azokét, amelyeknek kiterjedt kapcsolatai voltak a nyugateurópai diakóniai munkával.



Összefoglalhatjuk a hazai református diakónia történetének három fontos szakaszából (XIX. század 2. fele, XX. század 1. fele és XX. század 2. fele) leszûrhetõ tanulságokat:
A 19. század második felében, magyar református egyházunk nagyon elesett állapotában a német gyülekezet alapítói az európai ébredési mozgalmakat megismerve, azok segítségét is megtapasztalva lettek a diakónia szilárd bázisává. A kor diakóniai szükségleteit felismerve, áldozatokat vállalva, számtalan diakóniai tevékenységet indítottak el. A gyülekezet szellemi kisugárzása mind igehirdetése mind diakóniája útján terjedt a Magyar Református Egyházban.
A diakónia gyümölcsei mindig csak Krisztust szolgálatára törekvõ egyénekbõl és azok közösségeibõl tud kiindulni - ilyen közösségek voltak a Diakonissza anyaházak. Az egyháznak felkészült munkásokra van szüksége. A felkészüléshez pedig elméleti és gyakorlati képzési lehetõséget kell biztosítani. Evangéliumi szellemben szolgáló lelkülettel ápolni, intézményt vezetni, gyülekezeti munkát végezni, tanítani, embert menteni csak biztonságos közösségi háttérrel lehet, de csak annyi munkát lehet elvégezni, amennyihez megfelelõ munkás és anyagi háttér biztosítható. Nagyon fontos az adakozók bizalmának megnyerése és megõrzése. Diakonissza Anyaházaink szolgálata fontos része Református Egyházunk XX. századi diakóniájának, jobb megismerése gazdagítani fogja napjaink diakóniai munkáját is.
Kiss Ferenc hõsiesen, az ország elesettségét látva, a társadalom, az állam el nem végzett feladatait is megpróbálta pótolni. Ez a törekvés nagy csalódásokkal is járt, hiszen a református Egyháznak a XX. sz. sem volt elegendõ anyagi erõforrása, és nem volt elegendõ, a szolgálatra alkalmas segítõje. Erõfeszítéseinek eredményei azonban mind a mai napig megmutatkoznak és nagy tiszteletet érdemelnek.
Napjainkra a jóléti államokban a karitatív munkák jelentékeny részét vagy üzletágakká fejlesztették, vagy hatékonyságra törekvõ, versengõ, nonprofit "profi- civilszervezetek végzik. A karitativ szervezetek is globalizálódnak. Bibliai értelemben vett diakóniára azonban, talán nem túlzás mondani, még égetõbb szüksége van az egyes embernek, az országnak, a világnak, mint valaha. Mindig vannak olyan szükségletek, sokszor nem látványosak, amelyeket csak Krisztus szolgálva, Krisztusi szeretettel lehet kielégíteni.



Epilógus

Nagyon nagy feladat ma, a XXI sz. világában az Egyház diakóniájának újraépítése, feladatainak kijelölése és valamennyi feltételének megteremtése. Csekély vigasz, hogy a nagy elõdöknek sem volt könnyebb. Ehhez mindenek felett az Úr Isten segítségére és mindnyájunk támogatására, imádságára van szükség!

Heidi Martinussen a brüsszeli Eurodiaconia fõtitkára 2006. augusztus 30.-án az átalakuló jóléti államok problémáiról tartott elõadásában azt hangsúlyozta, hogy a Diakóniának vissza kell találni a gyökereihez. Ez a mai nap is ezt a célt szeretné szolgálni.


Felhasznált irodalom:
Bodoky Richárd:
Az anyaházi Diakónia az Egyházban (tanulmánykötet), Bp. Sylvester Rt., 1942;
Bodoky Richárd:
Jövevények és Vándorok I, II, III (Égi Sziget), IV.(Kerengõ), V.(Aranyhíd) kötetei (regények), 1996-2001 Kiadta Bodoky Richárdné, Könyvfólia BT.
VI. Szent Mihály napja, megjelenés alatt, további kéziratok.

Bodoky Richárd:
A Kálvin téri gyülekezet német leányegyházának szerepe a 19. Századi egyházi megújulásban, Kálvin téri tanulmányok, Bp. 1983.

Bodoky Richárd:
A Filadelfia Alapítvány jelentései
Konvent diakóniai albizottsági, elõadói jelentések 1945-tõl -54-ig

A Filadelfia Diakonissza Intézet jelentései (1939-51)
Cikkek különbözõ újságokban, pl. Református Figyelõben (1928-1933) : 1931-1933 ifj Biberauer Richárd és Helvetius megjelöléssel

id. Biberauer Richárd szerkesztésében megjelenõ: A "Bethesda- és a "Filadelfia- híradó egyes évjáratai.

1949 június 16.-án életbelépett Diakonissza szabályzat (A Zsinati tanács 17/1949. zs. sz. határozata)

A Filadelfia Diakonissza Egylet Évkönyvei , Budapest, ... 1909, 1910, stb., Budapest Károlyi György kõ- és könyvnyomdája.

Géra Eleonóra tanulmányai a "Reformátusok Budapesten- címû kötetbõl, szerkesztette: Kósa László, Argumentum Kiadó, megjelenés alatt, 2006

Kovács Bálint tanulmányai a Confesszió különbözõ számaiban.(96/3 )

Kovács Ábrahám: A Németajkú leányegyház története (magyar-angol) Debreceni Történelmi Kiadvány Sorozat, 2004.,

Ladányi Sándor: Az evangélizáció, missziói munka megindulása a magyarországi református egyházban 1945-ben, és alakulása 1956-ig. A Ráday Gyüjtemény évkönyve IX.,Budapest, 1999