2012. január 30., hétfő - Barcza Attila Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Körlevél 2012

A Celldömölki Református Egyházközség
Körlevele 2012

„Elment tehát, és az Úr igéje szerint járt el..." -olvashattuk, hallhattuk az újesztendő első igehirdetésében Illésről, aki nehéz helyzetben, súlyos gazdasági- és erkölcsi válságban bízta rá életét Isten szavára. A lehetőség számunkra is adva van: olvasható, hallgatható, megélhető az Úr igéje, éljünk vele...!

A Celldömölki Református Egyházközség
Körlevele 2012


„Elment tehát, és az Úr igéje szerint járt el..." -olvashattuk, hallhattuk az újesztendő első igehirdetésében Illésről, aki nehéz helyzetben, súlyos gazdasági- és erkölcsi válságban bízta rá életét Isten szavára. A lehetőség számunkra is adva van: olvasható, hallgatható, megélhető az Úr igéje, éljünk vele...!
Visszatekintve az elmúlt esztendő gyülekezeti eseményeire, kettőt hadd emeljünk ki: nov.13-án ünnepeltük templomunk építésének 75.évfordulóját. Már ezen a meghitt ünnepségen megköszöntük Szalóky Endre gondnok, Nagy Árpád, Vida Gézáné és Győrffy János presbiterek, valamint utóbbi neje pénztárosunk sokévi hűséges szolgálatát. Előtte, okt. 30-án, az Egyházközségi Választói Közgyűlésen új gondnokot választottunk, Balogh László személyében, valamint 6 új presbitert: Dr. Lennerné Patkó Ildikót, Horváthné Hajmássy Máriát (Boba), Tamás Ildikót (Jánosháza), Barcza Attilát, Bartha Istvánt és Ferenczy Károlyt. Isten áldása legyen a leköszönő és az új tisztségviselők munkáján is!
Belepillantva az anyakönyvbe, a 2011-es esztendőnél a következő adatokat találjuk: Megkereszteltünk 6 gyermeket, konfirmációi fogadalmat tett 5 fiatal, megházasodott 2 ifjú pár, s eltemettük 7 testvérünket...
Ha a pénztárnaplóba nézünk bele, pozitív mérleget találunk: 3.543.104.- Ft volt a bevétel, 3. 473.936.- Ft a kiadás. Reméljük, sok ilyen zárszámadást tud majd elkészíteni Balogh Lászlóné testvérünk is, egyházközségünk új pénztárosa... Köszönjük, hogy vállalta ezt a felelősségteljes szolgálatot!
A 2012.évben nem emelkedett az egyházfenntartói járulék összege, tehát maradt 7.500.- Ft (illetve a jövedelem 1%-a), melyet Balogh László gondnoknál (tel. 420-626) és -vidékieknek- a mellékelt csekken lehet befizetni. Szintén mellékeljük az „adóegyszázalékos" papírokat, melyekkel (országos) református egyházunkat, illetve gyülekezetünk alapítványát támogathatják. Köszönjük szépen adományaikat és felajánlásukat!
Legfőképpen pedig várjuk alkalmainkra, közösségeinkbe: az istentiszteleteken kívül (vasárnap 10h) házi bibliaórákra (kedd 18h), nőszövetségi órákra (minden hónap 2.szerda 18h) és énekkarra (csütörtök 18h).
Végül két kora nyári eseményt már most hadd ajánljunk a Kedves Testvérek figyelmébe: Jún. 20-án Körmenden ünnepeljük a Dunántúli Ref. Egyházkerület megalakulásának 400. évfordulóját, majd Jún. 30-án Székesfehérváron vehetünk részt a Református Napok Dunántúlon (REND) rendezvényén.
Ezekről, s más aktuális gyülekezeti eseményről is bővebben olvashatnak gyülekezetünk honlapjáról, a www.parokia.hu/lap/celldömölk-oldalról.  
Életükre Isten áldását kérve, testvéri köszöntéssel:              
Németh Tamás lp.
Celldömölk, 2012. jan.27

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 8, összesen: 16435

naptár