Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Életforrás Református Ifjúsági Kör (1996-2006)

 

*********************************************************

"Elől és hátul körülzártál engem és fölöttem tartod a kezedet."
(Zsoltár 139,5)
**********************************************************

Az  ÉLETFORRÁS Ifjúsági Körünk, Nyíregyházán a református hittanoktatásban részesülő középiskolásokból alakult Trencsényi László református lelkipásztor vezetésével 1996-ban.

A fiataloknak havonta szerveztünk csendesnapokat, évente pedig ifjúsági táborokat.

Az Életforrás nevet azért vettük fel, mert a Biblia üzenete alapján hisszük és valljuk, hogy személyesen Jézus Krisztus az Élet Forrása.

"Mert Tenálad van az élet forrása, és a Te világosságod által látunk világosságot". (Zsoltár 36,10)

Összekötött minket a mi drága Megváltónk, Jézus Krisztus szeretete, Aki által egymásnak testvérei lehettünk.

Szerettük volna minél komolyabban venni Istenünk áldott Igéjét, és igyekeztünk megélni, gyakorolni és megőrizni a testvéri szeretetet.

***

Idézet a közösség indulásáról

„Tudom, hogy Uramnak és Megváltómnak, az Úr Jézus Krisztusnak szolgájaként reám hárult ez a nehéz, felelősségteljes, ugyanakkor megtisztelő és gyönyörű feladat, hogy egybegyűjthessem, felkészíthessem és útjára bocsáthassam ezt a tanítványaimból álló testvéri közösséget.

Engedelmes akarok lenni mindenkor és mindenben Uramnak, ezért igyekszem, hogy az Úrtól kapott kegyelmi ajándékokat maradéktalanul felhasználva segítsek a fiataloknak abban, hogy megtalálják, és járni tudjanak a "keskeny úton"

Kérem az Urat, hogy valamennyi tanítványom számára valóban "ÉLETFORRÁS" lehessen minden közösen eltöltött perc, akár a hittanórákon, akár a csendesnapokon, csendesheteken, vagy bárhol lehetünk együtt az Ige fényében.

Adja meg az Úr az Ő áldott Szentlelke által, hogy az el nem múló testvéri szeretet fűzze össze ezt a közösséget, hogy egymásnak örülő, egymással törődő, Isten akaratának mindenkor engedelmeskedő TESTVÉREI legyenek, és tudjanak élni és szolgálni az Úr nagy nevének dicsőségére!"

Nyíregyháza, 1996.
Trencsényi László
református lelkipásztor

***

"ÉLETFORRÁS"

TÖBB MINT BARÁTSÁG

Újhely, Sima, Huta, Tokaj...Tokaj.
Forrás. Zene, álmos hajnalok,
lobogó tűz, hullámzó hangulat...
Gyönyörű és felejthetetlen.
Család. Szerető szemek, angyalok.
Csend és mosoly. Nevetés. Ott boldog vagyok.
De ha mindez már nem több nekem mint barátság,
ha nem több mint zene,
ha nem több mint hangulat és lobogó tűz 
ha a testvér már csak a nevében testvér,
ha a völgyben már nem vagyok boldog

Ha már mindennek helye lesz ott bennem,
csak azok a szelíd Názáreti szerető szemek maradnak kívül a szívemen,
akkor Uram, vedd majd el a többit is, vedd el a barátokat, a zenét, 
a hangulatot és vedd el szívemből az érzést, hogy ott boldog vagyok.
Mert anélkül a többlet nélkül, Aki az Eredeti Cél,
ez a tábor és az összes többi csak semmit, semmit ér.

Papdi Eszter
Nyíregyháza, 1999

*********************************************

 

S z e r e t n i

Szeretni nem azt jelenti, szeretetet várni,
szeretni azt jelenti: viszonzást nem remélve adni.
Szeretni nem azt jelenti: követelni.
Hanem azt: lemondani tudni ha kell.
Szeretni nem azt jelenti: a másiktól bármit remélni, 
hanem: adni, vigasztalni, elfedezni,
a szeretet nem: elviselni, hanem: örömmel tűrni,
A szeretet nem: megváltoztatni,
hanem: elfogadni, sőt szeretni, olyannak amilyen,
befogadni,
de elmenni hagyni,
megölelni, 
és elengedni tudni,
várni,
de semmit sem szólni, ha hiába várakoztál.

Hányszor kimondtam már, hogy szeretlek,
de pengő cimbalomban is több volt a szív:
amikor veled türelmetlenkedtem,
amikor irántad haragra gerjedtem,
amikor veled bántóan viselkedtem,
amikor benned is a magam hasznát kerestem,
amikor rosszat, jót, felróttam neked,
amikor mindent tettem, csak nem szerettelek!

Nem tudtam veled örülni a jónak,
csak unottan bámultam a levegőbe,
és fagyos mosolyommal a tiédet is csak megfagyasztottam, 
de titkos káröröm öntött el,
és nem igazi könny amikor sírni láttalak.

Mindent csak kitakartam amivel ellenem tettél,
elfedezni csak a jót fedeztem el.
Nem reméltem semmit amit reméltél, 
és nem tűrtem el semmit neked.
Én mégis úgy hívtam ezt is, hogy szeretet,
és ilyen szeretettel szerettelek.

Mi lenne most velem, ha Jézus is így szeretne csak, ahogy én teszem?
Mi lennék most, ha az Ő szava is csak annyit érne mint az enyém?
Mivé lennék, ha Ő nem úgy szeretne, ahogy szeretni egyedül szabad, 
és ahogy szeretni egyedül érdemes?


Papdi Eszter

Nyíregyháza,1998.december 17.

 

 

****************************************************************

Az "Életforrás" Ifjúsági körről

Az Úr áldott kegyelméből 1996-ban útjára indulhatott és tíz éven át működött az Életforrás ifjúsági közösség, abban a reményben, hogy egy olyan meghitt, testvéri közösség jött létre amilyenről az igében olvasunk:
"Eszembe jutván a benned lévő 
képmutatás nélküli hit."
2 Timóteus 1,5

Mivel meg vagyok győződve arról, hogy a Jézus Krisztustól kapott hitnek, drága közös kincsünknek ma is hatalmas ereje van, ezért bízom benne, hogy az Úrtól kapott igék nem vesznek kárba, és Istenünk Szentlelkének erejével, az Úr Jézus Krisztustól kapott új szívvel járhatjuk ezután is az egyetlen tiszta utat, mely az örök életre visz! 

A tíz éven át működő "Életforrás" közösségünket minden tekintetben Isten ajándékának tekintem, ezért hiszem, hogy alkalmainkon az Ige fényében mindenkor felfrissülhetett a szív és a lélek, és mindenek fölött felragyoghatott Jézus Krisztus győzelme a Golgotán, mely életünk, tisztaságunk egyetlen forrása és alapja. 

Hiszem, hogy az " Életforrás" Ifjúsági Kör létrehívója, és tíz éven át megtartója az élő Isten volt, Akinek legyen örökké dicsőség és hála. Bízom benne, hogy az Ő Szentlelke és élő Igéje továbbra is munkálkodni fog egyenként is mindenki szívében és egymásnak Krisztusban testvérei tudunk ezután is maradni!

"Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek
magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget
és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg
egymásnak, ahogy az Úr is megbocsátott nektek." Kolossé 3,12-13


Trencsényi László

református lelkipásztor

 

Hitéletünk ápolása miatt a LEGFONTOSABBAK:

Szent Biblia: https://reformatus.hu/isten-szolt/szentiras/

(Hat bibliafordítás): https://szentiras.hu/

Hitvallásaink:

https://reformatus.hu/isten-szolt/hitvallasaink/

Református hitünkről:

https://cprc.co.uk/languages/hungarian/
https://refkossuthter.hu/kalvin-janos-konyvei
https://palheidfogel.gportal.hu/gindex.php?pg=20114121
http://leporollak.hu/egyhtori/kalvin/eletrajz/pruzskal/PRUZSKAL.HTM
http://stud-theol.blogspot.com/2009/10/kalvin-janos-magyarul.html

Bibliai nevek és fogalmak lexikona:

https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-bibliai-nevek-es-fogalmak-lexikona-C7907/

https://www.gotquestions.org/Magyar/

Imádságos kőnyvek:

Bibliaolvasó Kalauz: https://reformatus.hu/isten-szolt/
Mindennapi kenyerünkhttp://www.budaors.ref.hu/kenyer/index.php
C.H.Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza:
https://szabotelep.hu/tapl/spurgeon.php
http://mek.oszk.hu/21700/21701/21701.htm
Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja:   https://velunkazisten.hu/hu/kegyelem_harmatja
Szikszai Béni: (ÚTITÁRS 1950) https://tokigyulekezet.hu/napi-ige/

***

HONLAPJAINK:

FACEBOOK (László Trencsényi)

https://www.facebook.com/laszlo.trencsenyi.54

***

YouTube (Trencsényi László)

Trencsényi YOUTUBE CHANNEL Trencsényi YOUTUBE videók listája

***

BLOG (Trencsényi László)

http://trencsenyilaszlo.blogspot.com/

 

Lelki Oázis missziónk:

http://www.parokia.hu/lap/lelki-oazis-misszio/cikk/mutat/bemutatkozas/

 

Egy lelkész bizonyságtétele/Trencsényi László/

http://www.parokia.hu/lap/egy-lelkesz-bizonysagtetele/cikk/mutat/bemutatkozas/

 

Bp. Pestújhelyi Református Egyház:

http://www.parokia.hu/lap/budapest-pestujhely-ujpalotai-reformatus-egyhaz/cikk/mutat/bemutatkozas/

Fénysugár újság:

http://www.parokia.hu/lap/f-e-n-y-s-u-g-a-r/ujsag/index/

Ezt az oldalt 2017. január 17-én a Parókia Sajtószolgálat TÖRÖLTE!

 

***

Az Úr Jézus Krisztus mondja:
"Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. 
Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek.-

János 15,1-3

*****************************


H Í R E K

****************************

VISSZATEKINTŐ

 

Az alábbi lelki hetek szervezése és vezetése:

 


1.) Nyíregyháza Városi Református Egyházközség ifjúsági táborai (1991-1995)

1991. I. Ifjúsági tábor, Sima

1992. II. Ifjúsági tábor, Sima

1993. III. Ifjúsági tábor, Sima

1994. IV. Ifjúsági tábor, Sima

1995. V. Ifjúsági tábor, Kishuta

***

2.) Bibliai rajztábor általános iskolásoknak (1994-2013)

1994. I. Rajztábor, Nyíregyháza, Csaroda

1995. II. Rajztábor, Nyíregyháza, Nyírbátor

1996. III. Rajztábor, Nyíregyháza, Ramocsaháza

1996. IV. Rajztábor, Nyíregyháza, Sóstó

1997. V. Rajztábor, Nyíregyháza

1998. VI. Rajztábor, Nyíregyháza

1999. VII. Rajztábor, Nyíregyháza

2000. VIII. Rajztábor, Nyíregyháza

2001. IX. Rajztábor, Nyírtura

2002. X. Rajztábor, Nyírtura

2003. XI. Rajztábor, Nyírtura

2004. XII. Rajztábor, Nyírtura

2005. XIII. Rajztábor, Nyírtura

2006. XIV. Rajztábor, Nyírtura

2008. XV. Rajztábor, Bp. Pestújhely

2009. XVI. Rajztábor, Bp. Pestújhely

2010. XVII. Rajztábor, Bp. Pestújhely

2011. XVIII. Rajztábor, Bp. Pestújhely

2012. XIX. Rajztábor, Bp. Pestújhely

2013. XX. Rajztábor, Bp. Pestújhely

***

3.) „ÉLETFORRÁS" ifjúsági hetek középiskolásoknak (1996-2007)

1996. I. Életforrás ifjúsági tábor, Tokaj (1996. június )

1997. II. Életforrás ifjúsági tábor, Kishuta, (1997. július 14-19.)

1998. III. Életforrás ifjúsági tábor, Sima, (1998. július 6-11.)

1998. IV. Életforrás ifjúsági tábor, Tokaj, (1998. július 27- augusztus 1.)

1999. V. Életforrás ifjúsági tábor, Tokaj, (1999. július 12-17.)

1999. VI. Életforrás ifjúsági tábor, Sátoraljaújhely, (1999. július 26-augusztus 1.)

2000. VII. Életforrás ifjúsági tábor, Sima, ( 2000. július 3-8.)

2000. VIII. Életforrás ifjúsági tábor, Sátoraljaújhely, ( 2000. augusztus 7-13.)

2001. IX. Életforrás ifjúsági tábor, Sima, ( 2001. július 9-14.)

2001. X. Életforrás ifjúsági tábor, Nyírtura, ( 2001. augusztus 6-11.)

2002. XI. Életforrás ifjúsági tábor, Sima, ( 2002. július 8-13.)

2002. XII. Életforrás ifjúsági tábor, Nyírtura, ( 2002. augusztus 5-11.)

2003. XIII. Életforrás ifjúsági tábor, Sima, ( 2003. július 7-12.)

2004. XIV. Életforrás ifjúsági tábor, Sima, ( 2004. július 5-10.)

2005. XV. Életforrás ifjúsági tábor, Sima, ( 2005. július 4-8.)

2006. XVI. Életforrás ifjúsági tábor, Sima, ( 2006. július 3-7.)

2007. XVII. Életforrás ifjúsági tábor, Piliscsaba, ( 2007. július 9-13.)



4.) „FORRÁS" tábor a nyírturai ifjúságnak (2001-2006)

2001. I. Forrás ifjúsági tábor, Sima, ( 2001. július 23-27.)

2002. II. Forrás ifjúsági tábor, Sima, ( 2002. július 22-26.)

2003. III. Forrás ifjúsági tábor, Sima, ( 2003. július 21-25.)

2005. IV. Testvéri találkozó, Nyírtura, ( 2005. augusztus 24-27.)

2006. V. Testvéri találkozó, Nyírtura, ( 2006. augusztus 24-26.)



5.) Vajai körzeti ifjúsági konferencia ( 2005-2010 )

2005. I. Ifjúsági konferencia, Vaja

2006. II. Ifjúsági konferencia, Vaja

2007. III. Ifjúsági konferencia, Vaja

2008. IV. Ifjúsági konferencia, Vaja

2009. V. Ifjúsági konferencia, Vaja

2010. VI. Ifjúsági konferencia, Vaja



6.) "LELKI OÁZIS" hitmélyítő konferencia Hajdúszoboszlón (2005-2010)

2005. június / I. Oázis hitmélyítő konferencia, Hajdúszoboszló

2006. június / II. Oázis hitmélyítő konferencia, Hajdúszoboszló

2007. június / III. Oázis hitmélyítő konferencia, Hajdúszoboszló

2008. június / IV. Oázis hitmélyítő konferencia, Hajdúszoboszló

2009. június / V. Oázis hitmélyítő konferencia, Hajdúszoboszló

2010. június / VI. Oázis hitmélyítő konferencia, Hajdúszoboszló



***



7.) "LELKI OÁZIS" csendeshetek (2006-2015) E heteken nem szedtünk résztvételi dijat!

2006. I. Lelki Oázis hét, Piliscsaba

2007. II. Lelki Oázis hét, Piliscsaba

2008. III. Lelki Oázis hét, Piliscsaba

2009. IV. Lelki Oázis hét, Piliscsaba

2010. V. Lelki Oázis hét, Piliscsaba

2012. VI. Lelki Oázis hét, Kismaros

2013. VII. Lelki Oázis hét, Kismaros

2014. VIII. Lelki Oázis hét, Kismaros

2015. IX. Lelki Oázis hét, Kismaros

***



8.) "LELKI OÁZIS" gyülekezeti hétvége (2009-2016)

2009. május I. Lelki Oázis hétvége, Bp. Pestújhely

2010. április II. Lelki Oázis hétvége, Vaja

2010. augusztus III. Lelki Oázis hétvége, Bp. Pestújhely

2011. május IV. Lelki Oázis hétvége, Bp. Pestújhely

2011. szeptember V. Lelki Oázis hétvége, Bp. Pestújhely

2012. május VI. Lelki Oázis hétvége, Bp. Pestújhely

2012. szeptember VII. Lelki Oázis hétvége, Bp. Pestújhely

2012. november VIII. Lelki Oázis családos hétvége, Kismaros

2013. május IX. Lelki Oázis hétvége, Bp. Pestújhely

2013. november X. Lelki Oázis családos hétvége, Kismaros

2014. november XI. Lelki Oázis családos hétvége, Kismaros

2015. október XII. Lelki Oázis családos hétvége, Kismaros

2016. október XIII. Lelki Oázis családos hétvége, Kismaros

***

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 100, összesen: 208440

  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...
  • 2024. április 03., szerda

    Messze megelőzve korukat, épp negyven éve kezdtek gyülekezetépítésbe egy panelvárosban Szénási János és felesége, Gazda Klára lelkipásztorok, akikkel ...