Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hitünkről fiataljainktól

Életforrás tagok a kertvárosi ref. templom előtt 2005-ben. Középen a hitéért börtönt viselő Dézsi Zoltán ref. lelkipásztor

Az Életforrás ifjúsági körünk tagjaival minden hónapban csendesnapot tartottunk a Nyíregyháza Kertvárosi Református gyülekezeti teremben.

 

Jézus mondja:

" Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek."    Apostolok Cselekedetei 26,18

 


Hitünkről fiataloktól

SZERELEM


Az alábbi kérdések minden fiatalt életében felmerülhetnek:
Hogyan lehet megélni a szerelmet krisztusi lelkülettel:
Ki lesz az én párom? Érdemes e türelmesen várni?
Én miért ne tegyem azt, amit a többiek?
Tudom, hogy várni kellene, de hát meddig még? 
Elmúltam 19 éves és hívő fiú/lány még a láthatáron sincs!
Sajnos mi sokszor annyira kicsinyhitűek, türelmetlenek vagyunk, pedig az Atya megígérte, hogy az embernek társat szerez, mert tudja, hogy nem jó neki egyedül. Olyan nehéz ezt elhinni? Isten gondoskodni akar rólad. Lehet, hogy éppen te nem akarod tudomásul venni, mert mindig akadékoskodsz. De akkor mit csináljak? Tedd le Isten kezébe és engedd, hogy Ő irányítson. Mintha az olyan könnyű lenne. Tudom, hogy nem könnyű. De mondd! Hogyan irányítson, ha te nem engeded neki.
Nyugodj bele, hogy most nincs senkid. Lehet, hogy Isten próbára akar tenni téged, hogy tudsz-e várni az igazira. Hidd el! Amikor elengeded görcsösen szorított rögeszméidet és hagyod, hogy Isten irányítson, megmutatja a társad. És ha még várnod is kell rá! Nem megéri??? Képzeld csak el, "Ő- vár rád és amikor rátaláltok egymásra kiderül, hogy neked már volt más is, mert nem tudtál várni. Milyen rosszul fog neki esni! Ő tudott várni rád, de te rá nem. Imádkozz Istenhez, hogy mutassa meg, ki a párod!

És ha megtalálom a nagy őt? Meddig lehet elmenni? Hogy meddig, azt Isten határozza meg. Az a lényeg, hogy a társadban is hasonlóan Isten legyen az első helyen és akkor Ő majd irányít titeket. Valaki például a csókolózást is csak a házasság után gondolja. Bízz az Úrban! Majd Ő kinyilvánítja nektek/neked, hogy mennyit tart elegendőnek a házasság előtt. De azt, hogy a paráznaság bűnébe essetek, azt biztosan nem akarja! 
Mi van akkor, ha a "párom- nem akar várni vele? Akkor neked kell figyelmeztetned, hogy bűnt követnétek el és lehet, hogy azzal teljesen tönkre is menne a kapcsolatotok. Soha nem tapasztalnád meg az igazi szerelem érintetlen gyönyörű varázsát. Ha szeret és nem akar elhagyni, akkor vár az esküvőig, amikor úgyis az övé leszel! Akkor a sex bűn? Nem! Ezt az örömöt is Isten adta, amivel szebbé teszi két ember életét, de csak a házasság keretein belül engedélyezi! 
Tehát miért érdemes várni a sexel? Nos, tegyük fel, hogy megtalálod az igazit, de előtte már 2-3 fiúval/lánnyal, volt nemi kapcsolatod, s amikor az igazival a férjeddel/feleségeddel leszel, jön az ördög! Jön és belemocskol. Beugranak azok a képek amikor a többi fiúval/lánnyal voltál. S ha akarod, ha nem: jön az összehasonlítás. "Ezzel nem volt olyan jó, az előzővel jobban éreztem magam, de végül is az első volt az igazi.- S miért ne a kedvesed legyen az első?? A képektől nem tudsz szabadulni! S közben becsapod a férjed/feleséged. Hogyan előzheted meg? Nem kell az összehasonlítás! Várd meg az igazit! Az ilyen összehasonlítások miatt már házasságok mentek tönkre. 
És mit tegyek, ha már megtörténtek mindezek? Már nem is lehet boldog házasságom? De lehet, csak így sokkal nehezebb.
Mindent el kell mondanod kedvesednek, s ha ő elfogadja s ketten feldolgozzátok, és te nagyon őszinte leszel hozzá, akkor nyugodt házasságban élhettek. Persze először Isten elé kell mindent letenned, és kérned kell a segítségét. Csak Ő képes hibáidat jóvá tenni. Nélküle ne is próbálkozz! De a legjobb mindezt megelőzni. Várj! Tudom, hogy nem könnyű, de Isten ad türelmet! Hidd el, hogy jobb szenvedni a türelmetlenségtől, mint a kihasználtságtól, elkeseredettségtől. És jobb a türelmes várás az ökölbe szorított kezeknél, az elkeseredett sírásnál. Ne engedd, hogy a sátán tőrbe csaljon és azt kelljen mondanod: "Bárcsak ne tettem volna meg.-

Kiss Tünde
Kemecse 





" URam, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden? Az, aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra, és szíve szerint igazat szól; nyelvével nem rágalmaz, nem tesz rosszat felebarátjával, és nem hoz gyalázatot rokonára. Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az URat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. Nem adja pénzét uzsorára, és nem hagyja magát megvesztegetni az ártatlan rovására. Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha.-
Zsoltár 15


AZ ISTENNEK TETSZŐ ÉLET
Ebben a zsoltárban arra kapunk választ, hogy milyen az Istennek tetsző élet, hogyan él és viselkedik a keresztyén ember. - Feddhetetlenül él, ezzel példát mutat. Ha a szavaiból nem értik meg az emberek, hogy milyen az Istennek tetsző élet, akkor ezt élete is tanúsíthatja. Ha valakit megfeddnek, akkor figyelmeztetik, hogy valamit elrontott, hibát követett el az életében. A keresztyén embernek arra kell törekednie, hogy a lehető legkevesebb hibát kövesse el az életében.
Törekszik az igazságra. 
Az életben sokszor kell döntenünk mi a helyes, az igaz, és mi nem az. Sokszor nehéz eldönteni, de aki megpróbál igazságosan eljárni egy-egy esetben az törekszik az igazságra, tehát szíve szerint igazat szól. Nem hazudik, nem mond olyat, ami nem felel meg az igazságnak. Ez tulajdonképpen a 9. parancsolatra utal (Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!). Ehhez tartozik még, hogy nem rágalmaz, nem tesz rosszat felebarátaival, és nem hoz gyalázatot rokonára. Nemcsak azzal gyalázzuk rokonainkat, ha rosszakat mondunk róluk, hanem azzal is, ha rossz tulajdonságaikat. Egy ember sem ítélkezhet a másik ember élete felett, csak egyedül Isten. A zsoltáríró azért tiszteli az istenfélőket, mert aki Istent szereti és Vele él, azzal testvérek az Úrban és a keresztyének egy nagy testvéri közösséget, családot alkotnak
Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. 
Mostanában sokan csak dobálóznak a szavakkal. Csak megszokásból mondják: "Esküszöm". Pedig az eskü nagyon fontos és jelentós dolog. Aki megszegi esküjét, veszít szavahihetőségéből. Tegyük fel, hogy egy ember megesküszik arra, hogy valamit teljesít. Ha bármi közbejön, akkor ezt nem tudja teljesíteni. Ebben az esetben, még ha kára származik is belőle, tehát a saját pénzéből vagy tulajdonából, de meg kell valósítania, azt, amit megígért, eleget kell tennie az esküjének.
Nem hagyja magát megvesztegetni. 
Az a megvesztegethető ember, akinek "vaj van a fején", vagyis valamilyen illegális vagy erkölcstelen dolgot tett. Aki ezt megtudja róla, az zsarolja, a hallgatásáért pénzt, vagy egyéb értéktárgyat kér. A keresztyén ember nem megvesztegethető, mert jóra törekszik és megpróbál jót cselekedni. Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha. Az ilyen ember nem tér le a keskeny útról. Isten megpróbál minket fájdalom és szenvedés által, de ezt követi a szabadítás. Sokszor nem tudjuk, mi lehet Isten célja a szenvedésünkkel. Minden azért van, hogy engedelmességet tanuljunk. A szenvedés erősít, kitartást és bölcsességet szerez. A keskeny úton járni mindig öröm, akkor is, ha néha nem érezzük annak.
Azzal, hogy Jézus az életünkbe költözik örök életünk van és ez mindig öröm.

Lajos Ágnes
Nyíregyháza


"Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy.-
Jelenések 3,1
Amikor a nyáron dolgoztam, egyik este nagyon szíven ütött ez a mondat. Addig azt gondoltam, hogy hívőként minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy megálljak a világ vonzása előtt. Mert azt, hogy az a nevem, hogy élek, hogy hívő vagyok - illetve mások szemében egyszerűen vallásos -, sokan tudják rólam. Gondoltam, az már bizonyságtétel, ha nem tagadom senki előtt a hitemet. Ennek tudatában nem mentem velük bulizni, vagy képes voltam otthagyni a pénzkereseti lehetőséget néhány "unalmas- keresztyén táborért, ahol nem csinálunk semmit, csak naphosszat a Mindenhatóról beszélgetünk. Furcsán is néztek rám ezért az ottaniak, de én ezekre a dolgokra úgy tekintettem, mint áldozatokra Isten oltárán, és tudat alatt igen büszke voltam arra, hogy ezt ott meg tudom tenni.
De lassan már csak látszólag lógtam ki a sorból. Mert úgy gondoltam, ez minden, amit az ember "Ninivében- tehet. Igaz, hogy szeretnék többet tenni, de ebben a helyzetben, környezetben nem lehet. És ekkor Isten rám szólt: "Tudom a te dolgaidat-... Az Úr tudta, amiről én nem akartam tudomást venni. Például, hogy nem lehet már áldozat tőlem az, hogy lemondok arról, hogy "népszerűbb-, vagy esetleg középpont legyek egy üresen locsogó baráti társaságban, mert sohasem vonzott igazán. Vagy az, hogy nem megyek el bulizni, mert az már egyáltalán nem jelent kísértést a számomra. Ezek igazából csak apróságok, amiket én felnagyítottam, hogy jó keresztyénként tetszelegjek önmagam előtt.
A körülményekre fogtam azt is, hogy nem tudok igazán elcsendesedni. Mert valóban kevés időm volt arra, hogy igét olvassak, imádkozzak. Ráadásul zajban nem tudok Istenre figyelni. (Különösen olyan zajokban, amik ott voltak.) Sokszor mondtam azt: nem én vagyok az oka annak, hogy nem foglalkozom Istennel, az Igével, nem imádkozom, hanem a körülmények, a zaj, a fáradtság, az emberek, egyszerűen lehetetlen, nem tudok több időt rászánni. Pedig igazából én voltam az, aki minden apróságot Isten elé helyeztem. Vagyis én nem akartam Istennel foglalkozni, én nem kerestem Őt. Mert alkalom mindig akad. Isten tudja, hogy arra szükségünk van. Még ha nehéz is a körülményekben időt és "belső szobát- találni, ha igazán akarod, ha igazán vágyakozol az élő vízre, nem vonja azt meg tőled az ÚR.
"Nem találtam a te cselekedeteid Isten előtt teljeseknek-
Ez volt a második találat. Hiába próbáltam takargatni, Ő látta: tetteim csak látszólag értékesek. Mert milyen jó, hogy esténként itt is előveszem a Bibliát. De amint végigolvastam a kijelölt igerészt - egyáltalán miért csak kijelölt igerészeket vagyok hajlandó elolvasni?! -, és bezártam a könyvet, azonnal elfelejtettem, mit olvastam. Ott voltam a forrásnál, csak éppen víz nélkül tértem vissza. Az élet vize nélkül "halófélben" voltam. Hogyan figyelmeztetném és erősíthetném így a többi "halófélben" lévő embert? Hogyan lehetne így teljes a bizonyságtételem egy olyan bűnös világban, mint amiben voltam? Isten felkínálta a megoldást is: "Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg és térj meg-. Mintha ezt mondta volna nekem: Emlékezz mindezekre. Emlékezz a szégyenre, amit akkor éreztél, amikor rájöttél: hűtlen voltál Uradhoz. Forgasd jól meg szívedben a hallott igéket és térj vissza az útra, amelyről letértél.

Vicze Ágnes
Balkány





"Magamra esküdtem, igazság jött ki számon, szavam megmásíthatatlan. Előttem hajol meg minden térd, rám esküszik minden nyelv, és ezt mond-ják rólam: Csak az Úrnál van igazság és erő! Megszégyenülve mennek hozzá mind, akik gyűlölik őt.- Ézsaiás 45.23-24.

A Biblia nem szépíti a dolgokat, hanem a valóságot írja le. Leleplezi a bűnt, a bűnös embert. Azt olvashatjuk: "megszégyenülve mennek hozzá- és ezt: "akik gyűlölték őt- Hogyan? Gyűlölték Istent? Igen, sajnos igaz ez, csak a vallásos ember ezt sohase vallja be még saját magának sem. Még csak nem is gondol erre. De belül mégis gyűlöli az Urat. Jézus az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis őáltala. Jézus nélkül nem lehet üdvözülni, Ő az egyetlen út az Atyához! Olykor ítéletével súlyt le ránk, mint egy jó édesapa, aki megneveli gyermekeit. Mint Teremtő, aki nem mond le a teremtményeiről! Mert aki még nem született újonnan, nem fogadta be szívébe az Úr Jézust, az még nem Isten gyermeke csak teremtménye. 
• Az a kérdés, hogy te Isten gyermeke vagy-e már? Ha igen, akkor boldog bizonyságtevője vagy? Te akkor tudod biztosan, hogy királyi gyermek, vagyis örökös vagy, noha szenvedést kell eltűrnöd Jézusért. Akkor örök életed van, már most ha meghalnál a mennyországban töltöd az örökkévalóságot. De ha nem vagy még Isten gyermeke, akkor most te figyelj ide, mert még nem vagy boldog, vagy csak pillanatnyilag vagy az. Mi lesz veled a halálod után? A kárhozattól akar Isten megmenteni. Jézust küldte el, szegénnyé lett érted az Isten, pedig minden az övé. Ő a Teremtő emberré lett, de emberi testben is Isten volt. Nem szűnt meg Isten lenni, de megüresítette magát, szolgai formát vett fel, engedte, hogy az Atya az igaz Bíró őt büntesse helyetted, helyettem, és minden ember bűnéért. 
Jézus a kereszten a mi bűneinkért halt meg! Ilyen jogon én, és mi mindannyian gyilkosai vagyunk. Az Isten egyszülött Fiának a gyilkosai! Bűneink miatt halt meg. De Isten gyermekévé fogadott mielőtt még nem ismerhettem Őt igazán, sőt gyűlöltem Őt. Még most is van, amikor fellázadok ellene, és azt kérdezem: miért, ez most mire volt jó? Hát kérdőre vonhatom én a Mindenható Istent? 
Ő, ha megvallom bűneimet, bocsánatot kérek tőle, akkor örömmel megbocsát, mert Jézus már bűnhődött helyettem. De ne gondoljuk, hogy bűneinknek nem lesznek következményei. Jézus Krisztus által valamennyien megmenekülhetünk, a mennybe kerülhetünk, és nem a pokolba, de csak akkor, ha bűnbánattal megtérünk hozzá!.

Gálik Marietta

Nyíregyháza

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 8, összesen: 208475

  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...