Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A kutatás története

A kutatás története

 

 

A veleméri (Vas vármegye) templom középkori falfestményrendszere alapján elsőként a


a csengersimai (Tiszahát) templomban fedezték fel az építészek, hogy egyes mennyezetképek állatövi jegyeket ábrázolnak, mivel a felkelő Nap éppen azt a kazettát világítja meg, amely tartalmazza képszerkezetében az adott időszakra jellemző, évezredeken keresztül állandó állatövi jegy képét. Ezt a jelentős észrevételt a művészettörténészek nehezen fogadták el, eleinte Pap Gábor sem, de a szükséges mérések elvégzése után végül el kellett fogadnia az állatövi jegyek jelenlétét. (A mérés  annyit jelentett, hogy egy-egy templomban egy éven keresztül minden nap meg kellett lesni, hogy a felkelő nap melyik kazettát világítja meg először.)

Ezek után Pap Gábor által immár mérésekre alapozott megállapításait, hogy állatövi jegyek képei lennének a mennyezetkazettás templomokban, a néprajzos kutatók  nem fogadják el. Pap G.:Az ég mennyezeti. Festett kazettás mennyezeteinkről. Debrecen 2012.

néprajztudomány - főként Balassa M. Iván, Zentai Tünde és még sokan mások - a mennyezetkazetták vizsgálatához a tudomány leíró jellegével járul hozzá, azaz  ismertetik a kazettákat, templomokat, valamint a hozzá kapcsolódó történeti, egyháztörténeti adatokat. Például: Zentai Tünde: Kovácshida. Pécs 2010.További megállapítások nem várhatók, amíg a néprajztudomány és a klasszikus művészettörténet csupán berendezésként tekint a festett képekre, és nem kutatja jelentésüket, üzenetüket. Ehhez a néphit, népi vallásosság szellemi hagyományát kell egybevetni a tárgyi emlékekkel.

A kutatás igen szerteágazó, hiszen nemcsak az egyes mennyezetkazettákat érdemes vizsgálni, hogy mit is jelentenek, mit üzennek, hanem össze is lehet hasonlítani ezeket az úrasztali terítőkön, cserépkancsókon  és az egyház-, illetve népművészetben fellelhető minden ábrával. Magyar református részről átfogó munkákat Takács Béla jelentetett meg, amelyekben a néprajztudomány és művészettörténet megállapításai segítségével mutatja be a református egyház tárgyi szimbólumrendszerét. Takács Béla: Bibliai jelképek a magyar református egyházművészet-ben. Bp.1987.


A templomi táblaképek vizsgálatát épp az nehezíti, ami egyúttal a legnagyobb  kincsünk: szerte a Kárpát-medencében még ma is mintegy tízezer látható a   templomokban, múzeumokban. Ilyen sok kazettának az összehasonlítása hagyományos módon,  a rajzok és fényképek egymás mellé-, alá-, köréhelyezgetésével elég körülményes és időigényes, nem is eléggé eredményes. Talán emiatt is nem folyt a Kárpát-medence egészére kiterjesztett, céltudatos kutatás sem.  

Az ezredforduló idején a rendszerezést az lódította meg, hogy Fáby János püspökladányi református (eredetileg) tanárember és családja a maguk gyönyörűségére és Isten dicsőségére bejárták a Kárpát-medencét, és meglátogatták szinte az összes mennyezetkazettás templomot. Nem csak egyes fényképeket készítettek, hanem sok templom teljes mennyezetét is összeállították egy-egy nagy képben. Nagy felbontású digitális technikával dolgoztak, így mennyezetkockánként alaposan szemügyre vehetők a képek. Ez a csodálatos anyag két világhálós lapon is elérhető: pl. www.naput.hu. A képek áttekintését és összehasonlító vizsgálatát, rendszerezését ezen kívül megkönnyítette, hogy évről évre nagyobb teljesítményű számítógépekkel dolgozhatunk.

Évekkel később elérhetővé vált a múzeumokban őrzött kazettaanyag is. http://nmimm-katalogus.hu/


Pap Gábor és néhány kutató, valamint református lelkész néhány templomot alaposan kielemezett az állatövi jegyek figyelembevételével. A legelső munka Csengersima elemzése volt, majd  összeállított egy éves képsort. Pap Gábor: Képolvasás, hónapról hónapra. Kalendárium - mennyezetkazettákon. In: Az ég mennyezeti. Debrecen 2012. Ezt a munkát a világhálón is olvashatjuk.


Erdélyi, székelyföldi református lelkészek lelkes csapata - Pap Gábor szerkesztésében -  összeállított egy szép könyvet egy-egy templom mennyezetének elemzésével. Dezső Tibor, Fülöp Szabolcs, Juhász Judit, Kincses Kálmán, Pap Gábor, Sajnovics Péter, Szántai Lajos: Fényhozók. Székelyföldi fal- és mennyezetképek az igazság napjának megvilágításában. Sárosi kiadó 2006. Mint a legtöbb felismeréshez,  a csengersimai templom ábráinak a megfejtéséhez is sok kis mozzanat rendjére, aprólékos figyelemre és csendes áhítatra volt szükség. De természetesen kellettek hozzá az építészek megállapításai, a néprajzkutatók leíró, rendszerező, történeti munkái, általában a művészettörténészek és különösképpen Pap Gábor és Molnár V. József gondolatébresztő munkásságuk.

Az addigi anyagok alapján már azonosítani lehetett (2005-ben) nagyon sok kazettát, de  csak néhány, nem az egész mennyezetre vonatkozó  összefüggést sikerült kimutatni a templomokban. Az alapötletet az adta, hogy Kalotaszegen a hímzett terítőt, párnát írásosnak mondják, eszerint tehát nemcsak betűvel lehet leírni az igét, hanem másképpen is: jellel, virággal, énekkel, tánccal...

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 9, összesen: 402170

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...