Szívig hatol

Zabola igen régi székelyföldi, háromszéki település. Orbán Balázs, a Székelyföld leírója szerint ez az Isten háta mögötti hely menedéke volt egykor a hunoknak, de az 1848-as szabadságharc alatt és után is erős volt az ellenállás. Ma is elszántan őrzi magyarságát. Szép látnivaló benne a nevezetes Mikes család kastélya, mely újra családi kézben van, és a várfallal körülvett református templom. A XVIII. században készült festett táblás mennyezetén az egyik kép híven tükrözi Bod Péter által adventről szóló tanításának a 2. vasárnapra vonatkozó gondolatát: "Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon: Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe bészállt..." Régi gondolatok és régi táblaképek a mennyezeten! Vegyük hozzá a régies megszövegezésű mai igét: „Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való." ( II.Korintus 4:6)

Manapság sokfelé láthatunk virító szíveket: pólókon, autós matricaként, számítógépes ikonként, egy-egy ház falán, sportszurkolók arcán és bárhol, ahol kinyilvánítható, hogy valaki kiért vagy miért van oda, hová tartozik, kit vagy mit kedvel, szeret, imád...  Amilyen mértékben ilyen mindenki előtt kitárulkozóvá válunk szokásainkat, vonzalmainkat illetően, annyira igyekszünk elleplezni, valójában mi lakik a szívünkben.

Mi van a szívedben? Ki lakik ott? Őrzöd még az első szerelmet benne, vagy csak az emléke van meg? Hol van a szíved matricája, amire már ráírtad egyszer, hogy szereted az embereket? Hol van a magyar pólód, amire ráíródott, hogy szereted a nemzetedet? Hol van az a fal, ahol mindig frissen írva olvashatod, hogy Jézus erejével kell szeretni a világot, amiben élünk?

A középkori századokban nem volt minden faluban Biblia, ezért aztán freskóként a falra festették a Biblia üzenetét, a reformáció korától kezdve meg a mennyezeti táblákra. A zabolai templom mennyezetén is látható egy szépséges kép. A virágnövevény a négyzetes kép sarkából indul, amely a rekeszfestmények nyelvén az Atyaistentől, az Öregistentől felénk áradó erőt jelenti:  „Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon..." Erre a sarokból induló jelre éppen ádvent idején vetül a felkelő nap fénye. A növény gyökérzetét egy csupor rejti, táplálja, ebből indul ki az az erő, amely adventben megérkezik hozzánk. A csupor alighanem abban a korban szokásos mázas cserépedény, két füllel. Ilyen megoldást csak nagyon nagy edények esetében alkalmaztak, vagy kicsi gyermekek számára készült tejescsupornál. Mindkét esetben súlyos tartalmat feltételez, amit jól meg kell ragadni. Tehát jelentős a mondanivaló, az ige, amely kinő, kicsordul e csuporból. Ezt erősíti a kilenc pötty is, ami a teljességnek majdnem a legmagasabb szintű jelölése. Az advent tehát az az időszak, amikor elcsöndesedve felismerhetjük, hogy elindult felénk a végtelenből egy hatalmas erő, hogy mindannyiunk szívébe beköltözzön. Tehát nem csak megjelenik a földön Jézus Krisztus   -  ahogy az Írás mondja: „ az Ige testté lett" - ,  hanem egészen a szívünk legmélyét is bejárja.

Ugye, nem rejtetted el, nem bástyáztad körül teljesen talán már fáradt, sebzett szívedet? Remélem, hagytál egy kis rést, ahol a szeretet növényének gyökérzete megkapaszkodhat, te pedig erőre kaphatsz? Hagyj lehetőséget magadnak most, az adventi hetek csöndességében, hogy meglásd, megértsd és a szívedbe befogadd Istennek téged is megkereső, üdvözítő kegyelmét, és akkor abból majd kisarjadhat a te mások felé forduló szereteted is. Akkor már töprenghetsz azon is, mit adhatnál másoknak.

A festett táblán erős növényszárakat is látunk, amelyek közvetítik mindazt, ami csak  Istentől jön felénk. Ilyenkor, adventben megérint bennünket Istennek szeretete, az az élmény, hogy a sötétség ellenére megérkezik a világosság. Persze nem a világszerte kedvelt díszkivilágítás által, s nem is csak a természet rendje szerinti téli napfordulással. Ez a Világosság az Isten dicsőségének fénye, ahogy Pálnál olvashattuk.  A bögréből tehát az a világosság indul el, amely Istentől származik az egész világ és mindannyiunk javára, és megérkezik erre a földre, évről évre, ismétlődve, hogy erőnk legyen elfogadni és élni vele.

Ugye megengeded, hogy adjanak neked, akár csak egy ölelést?  Ugye el tudod viselni fájdalom nélkül, hogy a világ nem olyan, mint amilyennek szeretnéd? Ugye nem fogsz haragudni, ha mástól nem kapsz semmit, vagy nem azt kapod, amit szeretnél?

Bod Péter azt mondja, hogy Jézus eljövetele "a szívig hatol", Pál meg arról ír, hogy „szívünkben gyúl világosság"! A zabolai táblaképen látunk egy gyönyörű virágot, amely a kazetta közepére irányítja szemünket, és szinte beleborzongunk, micsoda színpompás erővel akarja megtartani az életet bennünk Istennek ez a távolból az életünkbe berobbanó kegyelme. A piros virágban benne van az élet minden reménye, a télből kinyíló tavasz ígérete. Mintha magát a szétáradó életet látnánk! Bármilyen hihetetlen vagy szokatlan, a tél hidege, életünk nehézségei ellenére pirosló ragyogásként látogat meg bennünket az isteni szeretet a Szentlelken keresztül, ahogy Keresztelő János is fogantatása pillanatától kezdve a Szentlélekkel volt teljes.

Végül pedig ezt a szívet két levélnövevény veszi körül, amelyeknek különös színük van. Tulajdonképpen nincs is színük, egyszerűen világítanak, ragyognak, fényt lövellnek felénk. „Krisztus arcának világoltatását", ahogy a korintusi levél írja. Azokra ragyog, akik keresik a fényt. Tehát most, advent második vasárnapján keressük a fényt, Krisztus arcának világolását. Ne a földi kincsekre nézzünk, hanem a mindenféle sápadt fény fölött keressük meg azt a valódi fényt, amely Krisztuson keresztül érkezik felénk: „setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett".