Áldozat, böjt 2. vasárnapja

Reminiscere - Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva valók. (25. zsoltár)

„És amikor feltekintett (Jézus), látá, hogy a gazdagok hányják az ő ajándékaikat a perselybe. Láta pedig egy szegény özvegyasszonyt is, hogy abba két fillért vete. És monda: Igazán mondom néktek, hogy a szegény özvegy mindenkinél többet vete. Mert mindezek a fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz, ez pedig a szegénységéből minden vagyonát oda veté.”

Az áldozás rítusáról úgy tudjuk, hogy az egyik legrégebbi vallási cselekmény. Úgy tűnik, a régén élt emberek, még a jégkorszak vagy az özönvíz előttiek közelebb álltak Istenhez, mint a maiak, hiszen az őket körülvevő világgal teljes, azaz lelki-testi-szellemi kapcsolatuk volt. Ennek a teljességet formáló kapcsolatrendszernek természetes része volt legfontosabb, legértékesebb dolgaik egy részének felajánlása, feláldozása, hogy még valóságosabbá tegyék a kapcsolatot a környezetükkel és az Isten szeretetével. Ilyen áldozatot mutatott be egykor Kain és Ábel, Noé, vagy éppen Ábrahám, aki kész lett volna még a saját fiát is feláldozni: a hegyen már-már feláldozza az Istennek saját egyetlen gyermekét, amikor is az utolsó pillanatban egy kost kap, hogy inkább az legyen az áldozat, ne az ember. De más népek történetében is ismertek az Istennek bemutatott áldozatokról szóló elbeszélések

Van-e kapcsolatod a minden tavasszal megújuló természettel, vagy csak az időjárás-jelentésekből értesülsz a tavaszról? Érzed-e, tudod-e, hogy milyen a tapintása a földnek, vagy csak a gépkocsi műszerfalának adatai alapján ismered az utat? Tettél-e bármit is, hoztál-e áldozatot azért, hogy a kapcsolatban légy Istennel?

Most böjt 2. vasárnapján is le kell mondanunk valaminkről, valamilyen áldozatot kell hoznunk a magunk életéből, hogy közelebb kerüljünk a természethez, a másik emberhez, a nemzethez és Istenhez. Jézus idejében is sokféle fajtája volt az áldozatnak. A korabeli törvények jelentős része az áldozati formákról szólt. Volt az áldozatnak már akkor egy különleges formája, amikor is pénzen meg lehetett váltani az áldozatot. Még ma is van ilyen költségvetési tétel néhány gyülekezetben, hogy áldozat… Az a szegény asszony ott a jeruzsálemi templom kapujában csak két fillérrel rendelkezett, de mind a két fillérét odaadta, tehát mindenét, amije csak volt. Ahogy Ábrahám is mindent odaadott, ami csak érték volt az életében. Mindent feláldoztak, ahogy Jézus is mindent hátrahagyott, amikor nekivágott a Kálváriának, majd később fel a Tábor-hegyre. E történetet olvasva, hallva önmagunkat legtöbben a nélkülöző, de áldozatos szegény asszony szerepébe helyezzük. Mi - ha akarnánk sem lennénk olyan dölyfösek, mint azok -, nekünk aztán igazán nincs feleslegünk, amiről lemondjunk, nálunk minden fillérnek, gondolatnak,szónak, tettnek helye van. Na de mégis, hogy minden vagyont odaadni - nem túlzás ez? Mert mind ezek a fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz, ez pedig a szegénységéből minden vagyonát oda veté.

Mi az az érték, amit odaadnál, miről vagy kész jó szívvel lemondani, hogy megújuljanak kapcsolataid a családtagjaiddal? Mit adnál azért, hogy olyan munkatársaid legyenek, akikkel egyetértésben végezhetnéd a munkádat? Van-e tétje számodra annak, hogy milyen a nemzettel a kapcsolatod? Mit, az összesből mennyit hajlandó vagy alárendelni, átadni az életedből Istennek? Mit bízol rá igazán, egészen?

Sokféle módszert ajánlanak mostanság, hogyan is lehetne böjtölni, áldozatot hozni. Talán azért is van ennyiféle módszer, mert valahogy már nem tudunk áldozni, erőfeszítéseink hiábavalóak. De az Atya feláldozott MINDENT, amikor egyetlen szent Fiában ő maga mutatott be áldozatot értünk. Nem mi cselekedtünk, mesterkedtünk, hanem szeretetével Isten lépett felénk, megnyitotta magát előttünk. Ránézhetünk az Atyára Jézuson keresztül, benne kereshetjük az utat, az igazságot, az életet, egész boldogulásunkat. Ezért van a római katolikus istentiszteleten áldozat, s ezért van az, hogy a református istentiszteleten az úrvacsoraosztáskor részesei lehetünk az Atya értünk hozott áldozatának.

Mit tegyünk? Meg kell nyitnunk minden kaput, amit bezártunk, le kell döntenünk minden falat, amit éppen magunk építettünk az Atya rendje és egymás ellen. A böjti időben váljunk tisztábbá e nagyon is anyagi világ sugallataitól, csábításaitól, szennyétől, hogy részt vehessünk abban az egyetlen igaz áldozatban, amit Isten értünk hozott. Mindenben Isten csodálatos erejét és szeretetét keressük a magunk kívánságai helyett! Válasszuk ki azt a böjtformát, amire csakugyan segítségünkre lehet. Van, akinek autóböjtöt, tévénézési vagy számítógéphasználati böjtöt kell tartania, más harag- vagy keserűségböjtre készüljön föl - ki-ki tegye mérlegre életét, mi az, amitől meg kell tisztulnia, amiről le kell mondania, amiben böjtöt kell tartania. Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, nem csak neki, hanem nekünk is áldozatot kell hozni, mégpedig beillesztve a hétköznapi életünkbe.

Mire számítottak a gazdagok, s mire a szegény asszony, amikor áldozatul vetette két fillérjét? Mindig számítunk valami haszonra, viszonzásra, bármit is teszünk. A bőkezű adakozó önelégülten nézhet körül, lám, megteszi, ami tőle telik, rá lehet számítani…De még aki ennél szerényebb, az is örül, hogy megfelel az elvárásoknak, megtérül majd még egyszer az ő törvénytisztelete, megbízhatósága. S milyen viszonzásra számíthatott a szegény asszony?

Lehet, hogy ő számot vetett azzal, hogy őrajta nem segít már sem a két utolsó fillérje, sem a sokkal több pénz, ő talán tudta már azt, amit a maga erejében még bízó gazdagok még nem, hogy CSAKIS Isten áldozatos szeretete segíthet rajta. Ahhoz, hogy ezt mi is igazán megértsük, meg kell tisztulnunk, ki kell ürülnünk mindattól, ami útját állja az igazság befogadásának. Ezt a megtisztulást szolgálja a böjt.

Vajon eljutott-e már hozzánk Isten értünk hozott áldozatának jó híre, és el is tudjuk-e fogadni? Lesz-e bátorságunk úgy átalakítani az életünket, hogy ezentúl valóban Isten gondolata szerint éljünk? Nagy kérdés, mert a mai világ távollévőnek érzékeli Istent. Most, a böjttel ezt a távolságot csökkenthetjük. Nehéz lesz az út, ahogy Jézus keresztútja is rendkívüli nehéz volt, hiszen Jézus háromszor, azaz nagyon sokszor elmondta, hogy mi fog történni vele: kárhoztatják, elpusztítják, de mindezek után fel fog támadni, hogy értelme, vigasztalása és halálon túlmutató reménye legyen nemzetünknek, egyházunknak és a magunknak is.