"

( Máté 9:21)

Minden rendes tudományt arról lehet felismerni, hogy le lehet mérni valamit a segítségével. Igazából a tudomány maga a mérhetőség. A teológia nem más magyarul, mint az Istenről szóló tudomány. Ez számba veszi, ki mit fogott fel Isten kijelentéséből, s milyen mértékben van jelen az életünkben a mérhetetlen Isten.  Tehát a teológiai tudomány is próbálkozik mindig valamilyen méréssel. Van úgy, hogy az elolvasott vagy feldolgozott könyvek mennyiségét vizsgálja, de sokféle eredmény adósik abból is, ha fölmérjük a templomokat, talán azt, hogy hányan férnek be, vagy hány hívő jár az istentiszteletekre. Komoly és szigorú statisztikák is készülnek az egyházkormányzat minden szintjén, hogy mérni lehessen, milyen is a tevékenységünk, milyen is a hitünk.

A hit tudománya azonban - éppen úgy, mint a bölcsességtudomány - nem mérhető a természettudományok eszközeivel. Ahogy egy verset nem lehet bemérni, méricskélni, úgy egy zsoltárt sem. Így hát, úgy tűnik, nincs tudományos mértéke a teológiának, és nincs minden kétséget kizáró méréseredményeket hozó mértéke a hitünknek sem. Pedig a hitünk mértékét néha megpróbáljuk meghatározni: „Hegyeket mozgató hit", sőt „mérhetetlen", vagy ennek épp az ellenkezője: tarisznyahitű, kicsinyhitű stb. Annak ellenére tehát, hogy gazdag a nyelv efféle fordulatokban, tudjuk, hogy a hitünknek tényleg nincsen fokmérője. Egyszer hisszük és tapasztaljuk, hogy Isten jelen van az életünkben, s nagyon közel van hozzánk, máskor pedig nagyon távollévőnek érezzük.

Ugye sokszor érezted te magad is, hogy Istennek jelenléte, kijelentése ebben a világban kézzelfogható? Akár a gyönyörű és legyőzhetetlen természetben: a felkelő napban, a madarak röptében, a virágok pompájában; akár a társadalmi életben; s főleg saját életed örömeiben, de szenvedéseiben is. És biztosan sokszor érezted életed során úgy, mintha Isten szeretete elkerülne.

A mai történet egy beteg asszonyról szól, aki nagyon szeretett volna Jézushoz jutni, de vagy nem merte, vagy nem volt esélye, hogy eléjusson, ezért hátulról próbált a közelébe kerülni. Tudta, hogy majdhogynem képtelenség odafurakodnia  Jézushoz, elmondani, hogy mi is a baj. Hogy is lenne éppen neki olyan szerencséje, hogy a tömegben észrevegye Jézus? De  azt gondolta magában: Ha csak ruháját illetem is ... Nos igen, ha csak a közelébe ér, akkor meg fog gyógyulni. S odaverekedte magát, odafurakodott, mert ez maradt elrontott életének egyetlen lehetősége. S megtette! Megérintette Jézust!

Mi is így vagyunk minden tekintetben: teli vagyunk mindenféle betegséggel, szenvedéssel, a megoldatlan kérdések tömegével, és azt már tudjuk, hogy Jézussal volna jó találkozni, de nem merünk, vagy nem tudunk eléállni. Így aztán csak magunkban reménykedünk, hogy Jézus  segít rajtunk, ha mi nem is állunk a legmegfelelőbb helyen. Hisszük, erősen hisszük, hogy a találkozás Jézussal a gyógymód, hogy Jézus által a Szentlélek ereje megváltoztathatja az életünket. Erős bennünk a vágyakozás a nélkülözésben, betegségben, hitetlenségben, gyengeségben töltött hosszú évek után a gyógyulásra, vagyis régi jelentésében a jóvá válásra, a megjavulásra.

És nem is csak egyenként gondolkozunk így magunkban, hanem az egész magyarságban élénk ez a hatalmas keresés. Keressük az igazságot, amit mindig elvették tőlünk, s keressük a gyógyulás lehetőségét, de nem a magunk ereje, hanem a Szentlélek által.  Persze sokféleképpen megfogalmazzák a mai igazságkereső magyarok, hogy kitől, mitől várjuk a segítséget, de hát abban is csak a Szentlélek munkálkodik.

Mindenkit foglalkoztatnak a kérdések, hogyan lehetne valahogy tisztábban, igazabban élni, mit tegyünk, hogy erőben, szeretetben, boldogságban, igaz szerelemben tudjuk élni ? Hogyan lehet megromlott kapcsolatainkat megújítani, elkopott gondolatainkat erőre cserélni?  Mostanában egy egész könyvipar foglalkozik a lelki és társas kapcsolatokkal, és közöttük sok jó könyv van, amelyek segíteni tudnak életünk rendbehozatalának  részleteiben. De hát mi is az igazság, mit is lehet mondani, mit tanácsolnak nekünk a tudósok, a bölcsészek, és a teológusok?

A legjobb tanácsadó könyv a Biblia a maga tanító történeteivel, példázataival, amelyek nekünk is utat mutatnak. Igen, újra és újra az a válasz, hogy nehézségeink, szenvedésünk megoldásáért menjünk közelebb Istenhez: ismerjük meg jobban őt, és mi magunk lépjünk közelebb hozzá, még ha csak félve, óvatosan is, de elszántan, mint a vérfolyásos asszony. Tisztában vagyunk azzal, hogy a mi erőnk nem elegendő áttörni a gátakat és kapukat, amelyek az embert elválasztják Istentől. De ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a mi zárt, véges világunkból Istennek teljessége felé, az első lépés az, hogy valahogy legyőzzük önteltségünket vagy éppen kicsinyhitűségünket, és lépést tegyünk Isten felé. S ez nagyon nehéz, mind jól tudjuk.

Mi ennek a mértéke?  És ettől majd minden rendbe jön, és meggyógyulunk?

A beteg asszony meggyógyult, de nem attól, hogy megérintette Jézusnak, a csodadoktornak  a ruháját, hanem attól, hogy Jézus az ő talán tétova,  erőtlen érintésére megfordult és rátekintett. Kérdeznie sem kellett semmit, pedig biztosan lett volna mit elpanaszolnia annak a beteg, szerencsétlen nőnek. A leírás nem részletezi, de el tudjuk képzelni, mit érezhetett, amikor Jézus felé fordult, tehát visszafordult, biblikusan szólva „megtért", rátekintett és megszólította. Mind erre vágyunk. Ezekre a csöndes, biztató szavakra, amelyekből erő, szeretet és egész életünk számára igenis gyógyulás árad: Bízzál leányom, a te hited téged megtartott.

A gyógyulást ma nekünk a bizakodás, lelkünkből a keserűség, a csüggedés, a kicsinyhitűség elűzése, a megújuló hit, a mások felé nem csak karácsonykor forduló jóakarat, önzésünk legyőzése jelenti. Mértékegysége: a szeretet. A szeretet pedig döntés, elhatározás, szándék és erő a jóra, Isten igazságának megvalósítására. Talán éppen valamit el kell hallgatnunk, vagy éppen harsányan kiáltanunk kell. Talán éppen most el kell indulni valahova, ahol várnak bennünket, vagy éppen nem szabad sehova sem mennünk. Talán éppen most kell meglátogatni egy régóta elkerült rokont, ismerőst, éppen most kell figyelmet, időt, pénzt  adni valakinek. Kezdetnek elég egy leheletnyi érintés is: „Ha csak a ruháját illetem is..." Jézusban boldog leszek.