Márk. 15,27

Két rablót is megfeszítének vele, egyet jobb és egyet bal keze felől.

Márk. 15,28

És beteljesedék [Ésa. 53,12.] az írás, a mely azt mondja: És a bűnösök közé számláltaték.

Márk. 15,29

Az arra menők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván és mondván: Hah! a ki [rész 14,58.] lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted;

Márk. 15,30

Szabadítsd meg magadat, és szállj le a keresztről!

Luk. 23,39

A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazá őt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is!

Luk. 23,40

Felelvén pedig a másik, megdorgálá őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!

Luk. 23,41

És mi ugyan méltán; mert [vers 33.] a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem [vers 14. 15.] cselekedett.

Luk. 23,42

És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te országodban!

Luk. 23,43

És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.

 

 

Talán a legellenszenvesebb alakok Júdáson túl azok az emberek a Krisztus megfeszítésének történetében, akik nem csak, hogy nem hittek benne, hanem még gúnyolták is. A zsidó főemberek, s nagyon sokan a tudósaik közül Jézust felszólították, hogy mutassa be a tudományát, ha tényleg isten fia, akkor szálljon le a keresztről, mentse meg önmagát előbb. Márk szerint ennek a gúnyos gondolatnak a gonosztevők voltak az értelmi szerzői, akiket Jézus keresztje mellé feszítettek keresztre. A különbség az volt köztük és Jézus között, hogy ök sima köztörvényes bűnözök voltak, akiket akkor az akkori törvények szerint jogosan keresztre kellett feszíteni. Tehát a legellenszenvesebb szereplők azok, akik gúnyolódtak a szentségen, a tisztaságon Isten Fián.

Érdekes, hogy Márk, aki annyiban volt szemtanú, hogy majdnem sikerült az asszonyok közt ifjúként, vagy még inkább gyermekként a keresztre feszítést megtekintenie, de az utolsó pillanatban egy katona felfedezte és elzavarta. Tehát Márk nem volt tökéletes szemtanú és így írta le azt , amit hallott az asszonyoktól. Lukács valószínűleg más forrást használt, vagy több asszonytól hallgatta meg a történetet, vagy talán azoktól, akik közelebb voltak Jézushoz és a két gonosztevőhöz. Minden esetre itt egészen más történetről van szó. A két gonosztevő nem azonos a másik történet gonosztevőivel. Márknál a zsidó vádlókkal azonosak a gonosztevők. Lukácsnál azonban sokkal árnyaltabb képet láthatunk.

 

A kép tehát az volt, hogy Jézusnak jobb és bal keze felől volt egy-egy ember keresztre feszítve. És az egyik szidalmazta, a másik pedig a szöveg szerint előbb a társát korholt a szidalomért másrészt pedig Jézust megszólította és kért tőle valamit. Az egész kép, az egész jelenet minden részletében az utolsó ítéletet idézi számunkra. A jobb kéz felöl az igazak, a másik kéz felöl a hamisak. A jók és a rosszak, akik megmaradnak Krisztusban és Istennek szeretetében és akik ezt nem kapják meg. A utolsó ítélet képeit János írja le látomásaiban. De ez a kép, amit Lukács elénk tár valóságos kép volt. Jézus aki bűntelen volt és a két gonosztevő, akik megszegték a törvényt. Az az Isten Fia, a szent és tökéletes és körötte mi magunk vagyunk.

 

Annak ellenére, hogy az utolsó ítélet képét látjuk a kétezer évvel ezelőtt megtört eseményen keresztül, mégis a mában van ez a történet. Illetve a történet képe és hatása és mondanivalója mindig jelen idejű. Mindig akkor érvényes, amikor olvassa valaki, vagy emlékezik rá, vagy egy képen megpillantja. S most éppen az év egy ilyen időszakát éljük, amikor szükséges hátra és előre nézni, amikor mindenképpen szükséges megfontolni, hogy hol is tartunk mi is a helyzetünk, miben vagyunk benne egyáltalán és hogyan lehetne meglátni mi az igaz, mi a hamis, mi a jó és mi a rossz, mi az ami az életre visz és mi az ami a halálra.

Most nagyon is rólunk van szó, amikor az a kérdés, hogy hol is vagyunk ahol szüntelenül élet van és élő víznek folyamai, vagy pedig ott, amely út a halálba vezet.

 

Az egész emberiséget nézve hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy a gaz lator oldalán van minden és mindenki. Legalább is a tudósok által szállított mérésadatok szerint baj van, nagyon nagy baj. Annyira, hogy a fiatalok egy része feladta az élet megváltoztatásának lehetőségét és inkább csak élvezik az életet, mert úgy is mindegy. Mintha háború lenne, hiszen ahol háború van ott sokan feladják az életet, mondván úgy is meghalunk, akkor meg semmi sem érdekes élvezzük azt, ami van. Mások pedig a fiatalok közül nagyon is aggódnak, hiszen tudják, hogy a körülöttünk lévő világ, az eddigi beszámolók és mérésadatok szerint zuhan a pusztulásba. S ebbe a zuhanásba nagyon nehéz beleházasodni, vagy gyermeket szülni. Azt hiszem sehol nincs olyan hely a világban, ahol a fiatalok ne küzdenének ezekkel a gondokkal.

 

Van-e olyan világméretű cselekedetsor, ami megmentené a világot? Hiszen a törvényt nem tartottuk be és jogos az, hogy keresztre feszül ez a világ itt éppen körülöttünk a szemünk előtt. Nem mondhatjuk azt, hogy csak úgy véletlenül kerültünk bele a történetbe, mert mindannyian részt vettünk ennek a földnek a tönkretételében akarva, akaratlanul. A kérdés tehát, hogy mit is kéne csinálni. S persze azonnal hallani a hangokat, hogyha ez az egész kép az utolsó ítélet, akkor MAJD cselekszünk, amikor kell, most még nem fontos. Csakhogy az életről szóló ítélet rendkívülisége a jelen és az, hogy az ítélet végrehajtása azonnal megtörténik. Most a magunk életében állandóan ebben a hitünk, a szellemiségünk, a cselekedeteink következményeit éljük meg. Ezért mindenki benne van eben az ítéletben és ezért ma kell cselekednünk.

 

„Felelvén pedig a másik, megdorgálá őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy! És mi ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett.És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te országodban! A kérés az, hogy Jézus Krisztus, aki az Atyát képviseli éstestesiti meg ebben a világban a Szentlélek erejével, hogy tehát ne szakadjon meg a kapcsolat, hogy nem múljék el minden csak úgy…..Hogy az itéletben elhagozzék mindaz, ami fontos ! Hiszen minden elveszett már, csak egyedül Krisztussal való kapcsolatunk, a vele való közösség maradt meg Isten el nem múló szeretetében. Tehát itt azokról a dolgokról lenne szó az ítélet során, amiről az élet oldarálól beszélni kéne.

 

Sok minden dolog van, amit örömmel éltünk meg. S nem csak mi, hanem az előttünk lévő nemzedékek is. Sőt azt lehet mondani, hogy az ókortól napjainkig nagyon sok örömteli dologról olvashatunk, hogy megtörténtek, de az a tapasztalat, hogy lassan az idők elmúlnak és lassan minden elmúlik, s alig marad valami, amibe fogózkodhatunk. Mert például elmúlt már a világ dicsősége, vagy elmúltak már az ifjúág évei, vagy életünk során sok mindent megszereztünk és magunkhoz láncoltunk, de igazából lassanként minden elszakad tőlünk és elmerül, mint egy árvizben a tárgyak. S csak egyetlen egy dolog marad meg, ami tényleg megmarad és tényleg fontos és ez az a szeretet, amelyről a szeretet himnuszában olvashatunk. Minden elvész, de a szeretet, amely összeköt bennünket testileg, lelkileg, emberileg egymással. Mert nem csak Isten el nem múló szeretete marad meg, hanem az a szeretet is amelyet egymás közt történik meg,. És persze Isten szeretete is,amely összeköt bennünket Jézus Krisztussal, az a szeretet megmarad. Így lehetett menedéke a latornak még egy keresztfán is és így lehet az egész keresztre feszült világnak menedéke Krisztus szeretete.