A jó föld

 

           

        A magvető példázata bizonyára mindenki számára ismert történet. Jézus idejében sokkal élethűbb volt a történet, ugyanis a földművelés annak idején fontos megélhetési lehetőség volt. Ma már a népesség alig 10 %-a él a földművelésből és a hozzá kapcsolódó feldolgozásból. A magvető - mielőtt kiment volna vetni - előző évről meg kellett őrizze a magot. Szellős, száraz helyen. Vigyáznia kellett, hogy a kártevők ne tegyék tönkre. El sem fogyaszthatta az egész termést, bármilyen ínség gyötörte is a családot, mert akkor nem maradt volna mit vetnie. Mire tehát elindult vetni, ezt már egy hosszú folyamat előzte meg. S mivel ez minden évben ugyanúgy ismétlődött, ez a történet nem csak a magok hova hullásáról szól, amint ezt már annyi szép igemagyarázatban hallottuk, hanem arról is, hogy a magvető minden évben újra a magvetést nehéz munkáját, az élet szolgálatát választja, amikor nekifog, kimegy a szántóföldre és elvégzi a feladatát. Nem hagy ki egyetlen évet sem. Őrzöd a régi magokat? Kis papírzacskókban a kamra legfelső polcán? Őrzöd a legértékesebb dolgokat, amiből élet lehet?

 

            A magvető a legutóbbi időkig mezítláb járt a földön. Részben azért is, mert így jobban érezte magát az anyaföldet, mennyire nedves vagy porhanyós, egyáltalán lehet-e vetni. A vetést megelőzte a föld megmunkálása, a magágy készítés. Hiába vetett valaki jól, nem számíthatott jó termésre, ha nem volt rendesen előkészítve a föld ekével, fogassal, boronával. Ezután a régi faeke élére szerelt vaspapucs segítségével hasították, szántották fel a talajt.

A magvető ezután a felhajtott szélű ruhájából, később kötényéből az egyik kezébe egy fordulásnyi vetőmagot szedett, majd a másik kezével belemarkolt és jellegzetes, széles mozdulattal kiszórta a magot a földre. Ma már persze van olyan vetőgép is, amelyik a magot  sűrített levegővel egyenként belelövi a földbe, hogy pontosan oda és olyan mélyre kerüljön,  ahogy a legjobb a növény számára, de régen bizony nem minden mag szóródott a megfelelő helyre. Ezt a tapasztalatot használta fel Jézus a példázatához. Szoktál vetni? A kiskertben virágmagot, vagy a veteményesben borsót, babot? Szoktál vetni a gyermekek, az unokák, a tanítványok közt? Olyan meséket, történeteket elmondani, amikből egyszer majd lelket erősítő élet kel ki? Tudatosan kell elvetnünk azt, amit eddig őriztünk.

 

            Abban az időben az utakon leginkább a kereskedők jártak. A földműveléssel szemben a kereskedés sokáig alacsonyabb rendű tevékenység dolog volt. Úgy tartották, hogy csak az kereskedik, akinek nincsen földje, vagy nincsen ereje megművelni. Így lehet ezt a példázatot akár úgy is értelmezni, hogy az a kereskedő, kalmár tevékenység, ami az úton folyik, hiába is kap magot, hiába érinti meg az Isten Szentlelke, nem lesz belőle élet. Régen így volt, de ma pont fordítva látjuk: az a legalacsonyabb rendű, aki a földet túrja és magokkal bíbelődik, s az a menő, az a fontos ember, aki mindenféle árfolyamokkal, meg olyan dolgokkal kereskedik, amit józan ember ésszel fel sem tud fogni. Csak nem te is teljesen a pénzvilág hatalma alatt élsz? Vagy sikerült már kibújni alóla? Lehetséges egyáltalán a mai világban úgy élni, hogy ne a hatalom, hanem Isten ereje, a természet rendje hasson ránk legerőteljesebben?  

           

            Hova is kerültünk, milyen földbe estünk, miféle magok közé hullottunk? Van-e esélyünk arra, hogy emberhez méltó életet éljünk, úgy, hogy közben kapcsolatunk lehessen a teljességgel? Mostanában néha úgy érezzük, hogy nem jó magok között vagyunk, nem jó földbe estünk. Úgy érezzük, hogy az igazságunkat, a magyarságunkat mindig elragadja valami vagy valaki, úgy érezzük, hogy ha meg is gyökerezik valahol egy kis igyekezet, egy kis közösség, máris jönnek a nehézségek, s minden, ami addig volt, egykettőre semmivé lesz.   Úgy látszik, mintha a nemzetünk minden csatából egyre vesztesebben jönne ki, újra és újra a megmaradásért kell küzdenie. Ma egyébként győzni szeretnénk, mert végre a boldogulás, a megmaradás felé kell forduljon a nemzetünk szekerének rúdja. Nagyon-nagyon szeretnénk, ha végre megtörténne az, amire vagy ötszáz éve várunk: jó magokkal együtt jó helyre szeretnénk jutni.

 

       "Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát."  Nem azt mondja az írás, hogy kiment egyszer és többet nem ment ki a magvető vetni, hanem azt, hogy kiment akkor, kimegy minden évben, kimegy most is, s ezután is ki fog menni, vetni. A magvető feladata az, hogy mindig, amikor esedékes, elvégezze a feladatát: vessen. A magvető személye kettős. Egyrészt az Élő Isten az, aki évről évre veti a magot a Szentlélek ereje segítségével, hogy élet legyen a földön. Így jelen van a Mindenható és Mindeneket Fenntartó minden tavaszban, minden kibomló virágban, minden gyermek fogantatásában. De nem csak így általánosságban van jelen Isten az életünkben, hanem egészen valóságosan is: ha felé fordulunk, kiderül, milyen közel áll hozzánk. Ó hányszor volt már, hogy annyi gyalázat és annyi szenvedés után teljesen megújította az életünket, bármi is történt velünk! Kérd most, hogy Istennek Szentlelke a szenvedés és bűnbánat szántása után vesse be az életedet újra duzzadó maggal, erővel, hogy újból nekifeszülhess a mindennapoknak!

   Másrészt mi magunk vagyunk a magvető, Isten képviselői, képmásai. A föld és a mag ereje Istentől való, de a szándék, a feladat és a magot szóró kéz már a miénk. Isten ránk bízta a feladatot, hogy a róla szóló tudásunkkal családunkat, nemzetünket szolgáljuk.

 

Mi is történik most húsvét után, pünkösd előtt? Megtapasztalhatjuk Istennek erejét és szeretetét a természetben és az egész világban, de megtapasztalhatjuk ezt az erőt személyesen is az életünkben, csak olyan földdé kell válni, amely befogadja Istennek szeretetét, és olyan maggá, amelyik kész életté növekedni. Vizsgáljuk meg az életünket, a szándékainkat és a cselekedeteinket, hogy meglássuk, közülük melyik erősíti és segíti az istenfélő életet, s mi az,  ami előbb utóbb elvész. Krisztus feltámadásának tudatában többé ne életünk és történelmünk tragikusan elhibázott helyzeteivel, reményeinket megfojtó,visszahúzó emlékeinkkel foglalkozzunk, hanem azzal, hogy hogyan erősödhetne meg az életünk. A japánok Isten nagyságát csodálják a cseresznyefa virágzásában, ezért órákig, napokig nézik szent áhítattal. Nekünk ennél többet kell itthon tennünk: jó magvetőhöz méltóan gondoskodnunk kell a szántóföld megtisztításáról; a megfelelő felkészültség és tudás ruházatában ki kell mennünk oda, ahol ránk várnak; és a kezünk ügyében tiszta és életerős magként jó ötletekkel és tettekkel kell bátorítanunk másokat, hogy Isten kegyelméből a most elvetendő búzából élet, áldás és békesség lesz mind a saját, mind nemzetünk életében.

                         

               

 

Máté 13,3

Ímé kiméne * a magvető vetni,

Márk 4,3

Ímé, a magvető kiméne vetni.

Lukács 8,5

Kiméne a * magvető, hogy elvesse az ő magvát

Mát. 13.4

És a mikor ő vet vala, némely mag az útfélre esék; és eljövén a madarak, elkapdosák azt.

Márk. 4.4

És lőn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt.

Luk. 8.5

és magvetés közben némely esék az útfélre; és eltapostaték, és az égi madarak megevék azt.

Mát. 13.5

Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala; és hamar kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben.

Márk. 4.5

Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben.

Luk. 8.6

És némely esék a kősziklára; és mikor kikelt,.

Mát. 13.6

De mikor a nap felkelt, elsüle; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott.

Márk. 4.6

Mikor pedig fölkelt a nap, elsűle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada.

Luk 8.6/b.

elszárada, mert nem vala nedvessége.

Mát. 13.7

Némely pedig a tövisek közé esék, és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt.

Márk. 4.7

Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt.

Luk. 8.7

Némely esék a tövis közé; és a tövisek vele együtt növekedvén, megfojták azt.

Mát. 13.8

Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit.

Márk. 4.8

Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.

Luk. 8.8

Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt, százannyi hasznot hoza.