VILÁGOSSÁG, MEGTISZTULÁS, MEGTISZTÍTÁS

 

 

A templom megtisztítása    (János 2:13 - 3:21)

Máté-Márk-Lukács szerint az esemény a nagyhét elején történt, sőt Márk szerint Jézus előbb meglátogatja a templomot, majd visszatér Bethániába és újra nekiindul, hogy a számára veszélyes övezeten keresztülhaladva megérkezzen a templomba virágvasárnapon. Mintegy a bevonulás csúcspontja, hogy Jézus nemcsak bemegy a szent városba, nemcsak királyként fogadja a nép, hanem be is megy a templomba és megtisztítja azt. János ezt a történetet Jézus tanítói működésének elejére tette. Vagyis olyan, mintha két templomtisztítás lett volna, de valószínűbb, hogy János ezzel a szerkesztéssel azt akarta hangsúlyozni, hogy Jézus jeruzsálemi jelenlétének, a templom megtisztításának a következménye volt végül is a keresztre feszítés végső kiváltó oka. És bemene Jézus az Isten templomába, Jeruzsálembe.

 

Van-e templomod? S az a templom, ami igazán a tiéd, hol van? A szívedben, vagy egy falu közepén, vagy a pénztárcádban?  S milyen a te templomod, ahol imádkozni szoktál? Nekem sok templomom volt, de talán a legkedvesebb mindig egy-egy árpád-kori romtemplom. Ahol még látszanak a kövek és az évszázadnyi imádkozás.... S él még a remény, hogy egyszer felépül és eredeti szépségében fogadja majd az imára vágyókat. Hol is van a te templomod?

 

Amikor tehát a jeruzsálemi templomról beszélünk, akkor az egész akkori világra tekintünk, hiszen ezt a templomot minden korabeli nép az "Isten templomának", a lehető legfontosabb helynek tekintette. Az emberek, a népek úgy tekintettek a templomra, mint az Atyaisten megtestesülésére. Jézust, amikor megérkezett a jeruzsálemi templomhoz, egy egészen új épület fogadta. Nagy Heródes ugyanis Kr. előtt 20/19-ben kezdte meg a templom építését és az Kr. után 27/28-ig tartott. A torinoi halotti leplen látható pénzérme, a lepton  29/30-ig volt forgalomban. Tehát Jézus éppen a megújult, évszázadok óta óhajtott, évtizedek óta épülő templom frissen megnyílt kapuja elé érkezik. Egész Jeruzsálemnek és környékének ez volt azidőben a legnagyobb várakozása és beteljesülése. Megnyíltak az új templom kapui és Jézus, a Messiás belépett. Reményteljes idő, csodálatos pillanat volt. Az emberek nem csak váradalmukban, nem csak a legcsodálatosabbnak gondolt épületben, hanem a valóságban találkozhattak a teljes kijelentéssel.

 

Igen, érezzük, hogy nemzetünk is egy kapuhoz érkezett. Ezen átlépve már lehetvégre, előbbre is,. feljebb is jutni. Mi az, amit mi magunk hozzá tudunk tenni a keresztény magyarsághoz? Mit tudsz te magad adni? Lehet, hogy az ötleteidet, az erődet, vagy csak az imáidat - mindegyikre nagy szükség van.

 

A gyönyörű templomot benépesítő tömegben Jézus a hívekkel, árusokkal, papokkal,  írástudókkal és farizeusokkal együtt javíthatatlanul romlott, önző, csak a saját érdekeire ügyelő közösségre talált. Olyan emberekre, akik ezt a fontos és szent helyet bemocskolták a maguk érdekszövetségeivel. Pedig a templom sem akkor, sem most nem lehet az önzés és érdek színtere, ott csakis a fény, a felülről áradó erő, az Élő Isten üzenete szólhat. A templomot azonban betöltötték a mindenféle érdekkel és akarattal eltelt emberek, ezért valódi világosság nélkül, felfelé tekintés nélkül az ember egyre távolabb kerül Istentől. Ez történt akkor ott a jeruzsálemi templomban is: a fény helyett önmagukat keresték az emberek, és a fény helyett a templomban a sötétség lett az úr.

 

Csengersimán a mennyezeten a világosság és sötétség fiainak hatalmas harcában majdnem a sötétség győzött, s csak az angyalokon múlt, hogy megmaradt a világosság. Milyen a te templomod?  Milyen az életed?  Milyenek a gondolataid? Éppen most a sötétség vagy a világosság áll jobban nálad?

 

Pontosan olyan volt Jeruzsálemben az élet, amilyen mai világunkban. Most is vannak templomaink, van egyház, s hívek nagy száma mindenütt, de az is látszik, hogy mindenki olyan közösségben marad meg, ahol megtalálja a számítását, ahol a saját érdekei is érvényesülhetnek, s ez alakította ilyenné az egyházakat is. Még az egyházon belül is ki-ki csak azt a közösséget tartja üdvözítőnek, amely az ő szája íze szerint való. Ezért vesztettük el a világosságot, és szorulunk egyre beljebb saját sötétségünk barlangjába. De ez a sötétség egyre nagyobb vágyakozást is ébreszt bennünk az igazi világosságra.

 

Jézus tehát kötélből font ostort fogott a kezébe és kikergetett mindenkit a templomból, aki nem oda való volt. Van olyan magyarázat, hogy csak a templom egyik jelentéktelen tornácán történt mindez, van, aki azt írja, hogy csak az állatokat hajtotta ki Jézus. De mivel a szöveg szerint Jézus egy kötélből font ostorral kezdett el pattintgatni - ami tehát nem azonos a római katonai ostorral, ami nyélből, szíjból és ólmocskákból áll, hiszen botot, ólmot nem volt szabad a templomba bevinni -, akkor már szinte látjuk, hogy hogyan kígyózik a kötél, hogyan suhan a fejek felett,  érezzük a kéz, a váll mozdulatát, s már halljuk is a templom oszlopai és falai között visszhangzó ostorpattogást. Rémülten menekült mindenki! Nem kellett végigvágjon senkin sem, elég volt csak használni az ostort, ahogyan azt még ma is használják sok helyen. A tömeg rémülten menekült. Kitakarodott mindenki a templomból, aki nem oda való volt. Nem az volt Jézus célja, hogy alaposan megbüntesse a méltatlanokat, hanem hogy megtisztuljon, aminek tisztának kell maradnia. A sötétség tehát elmenekült, s mindent beragyogott a fény, amely most már nem a fekete tömegben nyelődött el, hanem egyetlen emberre világított rá, aki egyedül volt méltó arra, hogy a templom kapuján belépjen-  s ez Jézus Krisztus volt.

 

Most tehát az a feladat, hogy megtisztuljon az a templom, az a nemzet, az a család, amelynek tagjai vagyunk. Ne azon töprengjünk, hogy mások hogyan tisztuljanak meg, hanem azon, hogy mi magunk hogyan élhetünk tisztán ebben a mai világban. Jézus megtisztította azt a templomot, s ezzel lehetőséget, mintát, erőt adott, hogy megerősödjön bennünk is a kívánság az Isten szerint megtisztult életre, arra, hogy megszabaduljunk a ránk rakódott mocsoktól, sötétségtől. Most tehát a forró napot elviselve, vagy éppen napozva és lubickolva, tikkadtan ugyan, de mégis engedjük meg a nyárnak, a forróságnak, a vakító fénynek, hogy kiégesse belőlünk mindazt, amit az év során kénytelenek vagyunk elviselni. A tisztaság egyneműséget jelent, mellette nincs helye a szennynek.

 

Ezért kérjünk Istentől erőt, hogy ami testünkben, lelkünkben, szívünkben lerakódott sötétség: sértődöttség, irigység, kivagyiság, mohóság, rosszakarat, gyengeség, fojtogató bánat, csüggedés, az most mind tűnjön el szeretetének tündöklő fényében! Hadd találjon bennünk megtisztult teret a jóakarat, a türelem, a kedvesség, az önzetlenség, a remény és a hűség!

 

 

13 Mert közel vala a zsidók husvétja, és felméne Jézus Jeruzsálembe.

14 És [ott] találá a templomban az ökrök, juhok és galambok árúsait és a pénzváltókat, a mint ülnek vala:

15 És kötélbõl ostort csinálván, kiûzé mindnyájokat a templomból, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók pénzét kitölté, az asztalokat pedig feldönté;

16 És a galambárúsoknak monda: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává.

17 Megemlékezének pedig az õ tanítványai, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltõ szeretet emészt engem.

18 Felelének azért a zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed?

19 Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt.

20 Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?

21 Õ pedig az õ testének templomáról szól vala.

22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az õ tanítványai, hogy ezt mondta; és hivének az írásnak, és a beszédnek, a melyet Jézus mondott vala.

23 A mint pedig Jeruzsálemben vala husvétkor az ünnepen, sokan hivének az õ nevében, látván az õ jeleit, a melyeket cselekszik vala.

24 Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájok, a miatt, hogy õ ismeré mindnyájokat,

25 És mivelhogy nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberrõl; mert magától [is] tudta, mi volt az emberben.