Az irgalmas szamaritánus története...

Vannak a Bibliában nagyon is jól ismert történetek. Alaptörténetek, amelyek segítenek megértenünk, mit kell hinnünk és cselekednünk. Amikor a Bibliát összeállították, nagyon sok olyan történetet írtak le Jézus életéből, amelyek hasonlóak az akkor már használt alaptörténetekhez; mégis mi csak azokat vesszük figyelembe, amelyekben az egész jézusi történet vagy cselekvés benne van. Jézus mestere volt a példázatoknak, és amikor kérdést tettek fel neki, akkor vagy egy jól ismert, valóságos történettel válaszolt, vagy pedig maga megcselekedett egy történetet, amely nemcsak a választ, hanem egész földre jövetelének az értelmét tartalmazta.

Hogyan is rendezzük be az életünket? Kire és mire hallgatunk, mire nem? Mennyire befolyásolja mindennapi tetteinket a divat, a megfelelési vágy, sőt kényszer,  és mennyire hat ránk az a letisztult igaz tudás, amit Jézus mutatott meg nekünk? Mennyire hat ránk a ma és mennyit tudunk felfedezni és megőrizni a régi bölcs életből?

A történet első felében egy gonosz, de sajnos nem képtelen jelenet tanúi vagyunk: egy utazót, úton járót kirabolnak, megfélemlítésül még jól össze is verik, hogy szinte belehal. Mai világunkban is ismerős ez a helyzet: valóságosan is, meg áttételesebben is kirabolják ma is a gyanútlan vagy óvatlan utast. Benne van a világban a gonoszság, akár akarjuk, akár nem. A rablás ma persze sokkal kifinomultabb módszerrel történik. Nem csak az úton rabolnak - hanem maga az út, amin járunk, az a rablás. Sőtvan olyan államhatalmi forma, gyakorlat  amely a rablásra épült. Volt ilyen nálunk is, s  miután összeurópai együttműködéssel kifosztották  nemzetünket, hazánkat, itt álltunk kárvallottan, szinte kisemmizve. De azért - már a kálvini predestinációs kijelentések alapján is - mindig küld valakit az Isten szeretete, hogy helyrehozza azt, ami elveszett.

Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esék, akik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan.  A történet első része azt rögzíti, hogy milyen a világ: benne van a romlottság, a gonoszság és az elmúlás. Ez utóbbi természetes is, mert az élet nem létezik elmúlás nélkül. Ahol jelen van az élet, a szüntelen kezdet, ott jelen van egyben a megszűnés is. Azt szeretnénk, ha az élet csupa jó, kellemes és boldog pillanatból állna, és nem lenne nyomorúság, igazságtalanság, betegség, halál. Persze azzal azért tisztában vagyunk, hogy ez a kettősség fennáll, de áltatjuk magunkat, hogy nem is olyan rossz a világ, mint amilyennek látszik. Pedig olyan! Az irgalmas szamaritánus története világosan elmondja, hogy a világ, amiben élünk, gonosz.  S bizony mindig ilyen volt, amióta csak ismerjük. Ez a megállapítás a teológusoké. A biológusok, vagy a pszichológusok azt mondják ez a világ anyagi: teli jó dolgokkal és rosszal. Anyagi és anyagon túli tartalommal. Idő alatti és idő feletti dolgok összeségében kell élnünk. A régi magyar kereszténység is ezt mondja: a világ, amiben élünk égi és földi egyszerre.   NEm fekete fehér, hanem a teljesség minden szináben tündöklik....

Van-e reménység bennünk, hogy ebben a földi világban elég jót adott és ad  Isten, hogy megmaradhassunk, meggyógyuljunk? Elegendő-e az ezerféle  népi, szerves, erőfeltáró, mindenféle módszer a gondjainkra? Elegendőek az imádságaink ?

Tudom, sokan gondolják, hogy ilyen a világ és képtelenség rajta segíteni.  Csakhogy megjelent az egykori történetben  egy Szamáriából való ember, aki mindent ellenkezőképpen csinált, mint ahogy törvényszerű lett volna.  Nem az emberek által formált és magyarázott törvény szerint cselekedett, hanem aszerint, amit ugyan mindenki ismert, de csak nagyon kevesen merték követni. Ez a törvény pedig Isten szeretetének, ingyen kegyelemből való szeretetének a megvalósítása a hétköznapi életben, akár a jól felfogott társadalmi, gazdasági, hitbeli érdekeink ellenében is. A szamáriai ember ebben az irgalmatlan világban irgalmasságot cselekedett. A történet második, lényegi része már arról szól, azzal biztat és arra emlékeztet bennünket, hogy ebben a világban nemcsak a bűn, a puszta érdek van jelen,  hanem bele van teremtve az irgalmas szeretet is.  A szeretetből táplálkozó élet pedig Jézus Krisztusban vált teljességgel láthatóvá. A teljes élet írmagja Jézus Krisztus, aki megtestesítette a teremtő Öregisten akaratát, hogy e világ szeretet által, és különös módon az emberek irgalmas cselekedetei által maradjon meg.

Megerősít bennünket ebben ez a történet. Az alaphelyzeten túl semmit nem tudunk  a gonosztevőkről, nem a nyomozás folyamatának és az igazság diadalának leszünk tanúi, hanem annak, hogy MÉGIS akad egy jóakaratú és jótevő ember, akinek helyén van a szíve. Méghozzá Jézus történetében ez az ember a zsidó hallgatóság által többnyire megvetett szamáriai ember! Ráadásul nem csak valamelyest segített a szamáriai; nem csak annyit adott, amennyi neki meg sem kottyant; nem csak azért segített, hogy jobb legyen a lelkiismerete, vagy hogy az éves missziói-diakóniai  tervét teljesítse; hanem biztos helyre vitte a kirabolt embert,  s még pénzt is áldozott rá, ami akkor is, ma is azért már több a soknál! - s ezzel MEGMENTETTE, s így MEGMARADT a nagybeteg ember. S ezzel az egész világot mentette meg, s tartotta meg, mert olvassuk, hogy akit kiraboltak, újjászületve megmaradt és felépült . Így elmúlik mindaz, ami az emberi kegyetlenség miatt támad, s minden megmarad, ami ingyen kegyelemből Jézusban megjelent.

Az egyházat a történetben szereplő pap jeleníti meg. Azidőben az állam és az egyház meglehetősen egy dolog volt, emiatt az akkori egyház képes volt segíteni az embereken, de  ebben a történetben mégsem volt képes rá. Nemcsakhogy nem segített, de jól kikerülte még a lehetőségét is. Ma az egyház anyagilag meggyengült és a társadalmon nem képes segíteni anyagilag, legfeljebb lelkileg, de aggódunk, hogy nehezen fog lelkileg-szellemileg megújulni, hogy valódi segítséget nyújthasson.  A lévita, a legfontosabb nemzetség tagja, magát az államot, a gazdagságot testesíti meg, akinek kötelessége lenne a segítség, de ő sem tette meg, ő is jól kikerülte az úton heverő szerencsétlent. Csak nem fogja ki nem fizetődő esetbe fektetni értékes idejét, erejét és pénzét? Jelentős személyként egyikük sem ért rá, hogy könyörületet mutasson egy igazán rászorulónak.

Tudsz segíteni?  Gyakran az a válaszunk, hogy alig, vagy semmit sem, hiszen mindannyian nagyrészt a kifosztottak közt vagyunk. Mégis, van még valami, amit adni tudunk és adni akarunk a másik embernek, aki mellettünk él és akit még jobban kifosztottak, mint minket?

Tudom, nem érsz rá, hiszen éppen nincsen állásod, vagy ami van, azt meg kell tartani. Tudom, éppen keresed az igazit, aki már megint nincsen meg. Tudom, éppen most ment tönkre a házasságod, s ezzel vagy elfoglalva. Tudom, éppen el akarják árverezni minden vagyonodat, a házad. Tudom, a testvéred, a szüleid, a magad gondjai mind-mind elárasztanak, de mégis kérdés, van-e még valamid, amit adni tudnál másoknak, amit magad is kaptál mástól? Talán nem is pénzről van szó, hanem valami kis kedvességről, megértésről, szeretetről ...

Lukács10,25-37. És ímé egy törvénytudó felkele, kísértvén őt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? Ő pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? mint olvasod? Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz. Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom? Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan. Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, a ki azt látván, elkerülé.  Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé.  Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula. És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki. Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked. E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, a ki a rablók kezébe esett? Az pedig monda: Az, a ki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is a képen cselekedjél.