Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Ökumenikus bazár

(Az alábbi hír karácsonyi lapszámunkból helyszűke miatt kimaradt.)

Rendhagyó rendezvényre került sor 2000. december 4-9 között az unitárius egyház lelkészi irodájában. Az Ortodox Nők Egyesülete kezdeményezésére ökumenikus bazárt szervezett a Kolozsvári Keresztyén Nők Szervezete. Céljuk a Kolozsváron élő, alacsony nyugdíjban részesedő idősek pénzbeli megsegítése mintegy karácsonyi ajándékként. Ritka esemény, hogy ortodox, görög katolikus, unitárius, református nők együtt vesznek részt ilyen rendezvényen. Elmondhatjuk, hogy a sok előítélet ellenére jó hangulat uralkodott. Egymás elfogadása, egymás munkájának megbecsülése talán egy első lépés a különböző vallásúak és nemzetiségűek közeledésében. A karácsonyi jászolbölcső körül erre különös alkalom adódik. Mindenki tehetsége szerint kézimunkákat, karácsonyi díszeket, saját dísztárgyait adományozta a bazár számára és öt nap alatt nem kis összeg gyűlt össze. Külön köszönet illeti gyülekezetünkből Rusu Erzsikét, aki nemcsak szép könyvjelzőket varrt a bazár számára, hanem idejéből is sokat áldozott a vásár jó lebonyolítására. Mindenért Istené legyen a dicsőség.
Kozma Erika


Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...