2010. január 25., hétfő - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A Kultura Napján szerepelt a kórus!

Az Ilosvai Varga István Művelődési Központban a Kultúra Napján rendezett ünnepségen lépett fel kórusunk

 

Harmadik alkalommal adta elő kórusunk a Pentaton-karácsony c. dallamfüzért.

Nagy Tibor karnagyunk humorosan indokolta a műsorválasztást: "Ha októberben már roskadozhatnak az üzletek polcai a karácsonyi kellékektől, miért ne lehetne januárban is karácsonyi hangulatú dallamokat énekelni, játszani?!"
Az Ilosvai Varga István Művelődési Központban január 22-én került sor a szokásos megemlékezés a Magyar Kultúra Napjára.
A közönség nem hogy "neheztelt" volna a műsorválasztásért, de kifejezetten nagy tapssal jutalmazta a református iskolánk énekkarosaival kiegészített kórusunk és a Borgia együttes közös produkcióját!


Ezután került sor a Kunhegyes Kultúrájáért díj átadására, amelyet 2010-ben Ulicsni Árpádné(szalma és csuhé -művész) kapott.
Szabó András polgármester köszöntötte, és könyvjutalomban részesítette azon amatőr művészeket, akik kiállításaikkal, tevékenységeikkel hozzájárultak Kunhegyes kultúrájának öregbítéséhez.
Ezek között vehetett át jutalmat karnagyunk, Nagy Tibor is, akinek ezúton  is gratulálunk!!

(100124-Sné J. Klára, Foto: Nagyné Lódi Lili)

Kapcsolódó galériák:
DSC_6768_69.jpg DSC_6767.jpg DSC_6766.jpg DSC_6765.jpg DSC_6763.jpg DSC_6764.jpg DSC_6767kicsi.JPG 1.jpg

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 7, összesen: 605411

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...