Amit az úrvacsoráról tudni kell

„Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, hálát adott és megtörte, a tanítványoknak adta és ezt mondta: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem!" Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta és ezt mondta: "Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára."

Máté 26,26-29

 

Az Úr Jézus mondja:

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek."  Máté 11,28-29

 

 

Amit aZ  ÚRVACSORÁRÓL tudni kell

 

Az Úri Szent Vacsora sákramentum (szentség), szövetségi jel. A hívő embernek a Krisztussal való kapcsolata szövetséges kapcsolat, amelyet a keresztyén ember a sákramentumok által pecsétel meg és ápol. Ennek értelmében a keresztség beiktatás a szövetségbe, az úrvacsora pedig tápláltatás, (hiterősítés) a szövetségben. Ezért az úrvacsora sákramentumában csak felnőtt (konfirmált) hívők részesedhetnek, olyanok, akik megértik annak lelki jelentőségét és magukat a kegyelmi szövetség tagjainak tartják.

 

Az úrvacsora hátterében az Ósz-i páskaünnep áll. Az Úr Jézus is megünnepelte a páskát tanítványaival. Az utolsó vacsorán szemléletes tanítást rendelt: a kenyér az Ő megtöretett testét, a bor az Ő kiontatott vérét jelenti. Jézus Krisztus az Isten Báránya, akinek vére megment az örök haláltól. Az Úr Jézus halála áldozati halál volt, elégtétel bűneinkért. Mindez olyan igaz, ahogyan a kenyeret és a bort az úrvacsorában magunkhoz vesszük.

 

Mi reformátusok hisszük, hogy az úrvacsorában a hívő az élő Krisztussal a Szentlélek által találkozik és egyesül, Aki lelkiképpen van jelen, így Krisztus megváltó halálának és feltámadásának minden áldásában részesedik. Hisszük, hogy az úrvacsorában Ő, amennyiben őszintén megvalljuk bűneinket, megbocsátja azokat. „Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára." Máté 26,28

 

Kálvin az úrvacsoráról

"Az Úr teste úgy áldoztatott fel egyszer értünk, hogy most azzal táplálkozván, amaz egyetlen áldozat hatását érezzük magunkban, hogy az Ő vére úgy ontatott ki egyszer értünk, hogy ránk nézve örökkévaló ital legyen. Ugyanezt jelenti az ígéret is: „Vegyétek, ez az én testem, amely tiérettetek adatik." (Mt 26,26). Az tehát a parancs, hogy azt a testet vegyük és együk, amely egyszer feláldoztatott üdvösségünkre."

„Az Úr rendelését tisztelettel megtartsuk. Mindenki, aki a szent sákramentumhoz megvetéssel vagy nemtörődömséggel közelít, egyáltalán nem gondolva azzal, hogy az Úr hívásának engedelmeskedjék, helytelenül használja és visszaél vele. Mert ha sem égen, sem földön nincs nagyobb kincs és méltóság, mint az Úr teste és vére, akkor nem kis hiba, ha valaki hebehurgyán és kellő előkészület nélkül veszi azt. Ezért buzdít minket, hogy jól megpróbáljuk magunkat, ha azt akarjuk, hogy illendő módon éljünk azzal."

Kálvin János

 

Kik járulhatnak az Úr asztalához?

Heidelbergi Káté 81. kérdés

·  „Azok, akik bánkódnak bűneik miatt, ám bíznak abban, hogy Isten bűneiket megbocsátotta, a még meglévő gyengeséget Krisztus szenvedése és halála elfedezte és igyekeznek hitüket erősíteni és életüket megjobbítani. A meg nem térők és a képmutatók viszont ítéletükre esznek és isznak."

Kálvin szerint a „méltatlanul" szó inkább határozó, mint jelző. Nem az a kérdés, hogy ki méltó, mert természetes, hogy mindenki méltatlan, hanem az, hogy ki járul oda méltatlan módon? Ha nem ismerjük be, hogy méltatlanok vagyunk, akkor válunk igazán méltatlanná. Vagyis bűnbánat nélkül ne járuljon senki az Úr asztalához.

 

Mi szükséges ahhoz, hogy valaki méltón vegye magához az úrvacsorát?

„Ahhoz, hogy valaki méltón vegye magához az úrvacsorát, szükséges, hogy megvizsgálja magát, megbecsüli-e az Úr testét, hite belőle táplálkozik-e, bűnbánóan jön-e, készen van-e a szeretetre és az engedelmességre, nehogy méltatlanul úrvacsorázva ítéletet egyen és igyon önmagának. Az méltó arra hogy úrvacsorázzon, aki feltette magának a következő kérdéseket, és igennel tudott felelni rájuk:

·    Tisztában vagyok-e az Úr Jézus Krisztus halálának a jelentőségével?

·    Rábíztam-e már az életemet?

·    Bűnösnek tartom-e magam, akinek szüksége van bocsánatra?

·    Kész vagyok-e arra, hogy elhagyjam minden bűnömet és Istennek engedelmes életet éljek, hívő testvéreimet pedig szeressem?

Ha valaki ezekre nem tud igennel válaszolni, annak az úrvacsora kárára lesz, nem hasznára."

Westminsteri kiskáté

 

„Ha úrvacsorára készülünk, mindig legyen időnk az elcsendesedésre. (pl. Templomi úrvacsorai előkészítő alkalmak.) Imádságban kérdezzük meg a mi Urunkat: Uram, te miben akarod, hogy változzam, én kész vagyok változni. Akkor is, ha még nem nagyon ismerlek, akkor is, ha évtizedek óta hívőnek vallom magamat, most változni akarok. Nem szeretnék úgy továbbmenni tőled, mint ahogy odaérkeztem. Mindig így jöjjünk az úrasztalához, s így hadd tegyen minket bizonyosakká arról, hogy Ő gazdag a kegyelemben, és bővölködik a megbocsátásban."                      Cseri Kálmán

Soha ne járuljunk a Szent Asztalhoz:

felkészületlenül,  megszokásból,

közömbösen, vagy mások rábeszélésére.

 

 

Mindig őszintén valljuk meg, hogy mi hisszük, hogy az úrvacsora sákramentumában adja nekünk az Úr Jézus Krisztus a Szentlélek által bűneink bocsánatára és lelkünk örök üdvösségére az Ő szent testét és vérét. Továbbá hisszük, hogy e szent vacsora Krisztussal és az Ő szent egyházával való közösségnek és a megszentelt életnek jele és pecsétje. Boldog ember az, aki szívből ígéri és fogadja, hogy hálából odaszánja magát élő, szent és Istennek kedves áldozatul.

Imádság a kenyér vételekor

Uram Jézus! A Te megtöretett szent testednek érdemében részeltess engemet is, szegény bűnös szolgádat (szolgálóleányodat). Ámen.

Imádság a pohár vételekor

Uram Jézus! A Te kiontatott szent vérednek érdemében részeltess engemet is, szegény bűnös szolgádat (szolgálóleányodat). Ámen.

Minden szépen és ékesen történjen!

A szép rendhez a következő gyakorlati tudnivalók is szervesen hozzátartoznak:

· Az úrvacsorázó mindig imádkozva járuljon a szent asztalhoz, ahol a lelkipásztor a megtört kenyeret jobb kezében mellmagasságban tartja, melyet mindig jobb kézzel veszünk át, mégpedig fölülről, három ujjal megfogva.

· A lelkipásztor a kelyhet kellő tisztelettel mellmagasságban nyújtja, melyet mindig két kézzel veszünk át, mégpedig úgy, hogy bal tenyerünkre helyezve két kézzel emeljük föl, majd ugyanilyen tisztelettel nyújtjuk vissza a lelkipásztornak. A borból általában félkortynyit fogyasztunk, de soha nem ürítjük ki teljesen. (Elődeink úgy tanulták, hogy a Szentháromság nevében háromszor ízlelték meg a bort.)

· Helyünkre visszatérve imádságos szívvel adjunk hálát Istenünk irgalmasságáért.

Imádság úrvacsora után

Köszönöm, Krisztusom, hogy ez a szent úrvacsora bűneim bocsánatának és szeretetednek záloga.

Erősítsd meg testem-lelkem, hogy a fogadás, amit tettem, valóság legyen életemben, szent neved dicsőségére. Ámen.

Az úrvacsorával kapcsolatban különböző értelmezések vannak:

A római katolikus egyházban például hiszik, hogy az áldozás, Krisztus golgotai áldozatának a megismétlése. Hiszik, hogy Krisztus fizikailag van jelen és hogy az ostya Krisztus testévé, a bor az Ő vérévé változik át, s az is marad.  (Ez a transz-szubsztanciáció = átváltozás tana)  Az átlényegült ostyát, mint Krisztust imádják is!

 

Ezzel ellentétben mi reformátusok hisszük, hogy az úrvacsorában Jézus Krisztus, mint feltámadott Úr ígérete szerint, Igéje és Szentlelke által van jelen. Krisztus keresztáldozatának a hatásai és gyümölcsei vannak jelen, amelyeket a hívőnek a Szentlélek közvetít.      Kálvin János mondta az úrvacsoráról: „unio mistica cum Christo", azaz: titokzatos közösség Krisztussal.

Hisszük, hogy a szent jegyeket nem szabad megüresíteni, de nem szabad imádat tárgyává sem tenni. Tilos imádás céljából felemelni vagy körbe hordozni, vagy félretenni őket bármilyen úgynevezett vallásos célra. A különböző értelmezések miatt nem lehetünk mindenkivel úrvacsorai közösségben. Jó ha tartózkodunk a közös úrvacsorától ott, ahol a gyülekezetben nyilvánvaló tévtanítás van, mert a lelki közösség útján idegen lélek hatása alá kerülhetünk.

 

„Mindenképpen jó, ha az úrvacsora mérföldkő a hívő ember életében. Ez azt jelenti, hogy lezárult egy szakasz és új kezdődött, amiben engedelmesebb, hűségesebb, használhatóbb tanítványa szeretnék lenni az Úr Jézusnak." Cseri Kálmán

 

 

Írta: Trencsényi László

református lelkipásztor

Budapest, 2014. aug.23.