Szabó Gyuláné szolgálatai

B I Z O N Y S Á G T É T E L, azaz néhány testvéri szó a kísértéssel kapcsolatban.

Elmondta Szabó Gyuláné, Júlia, ny lelkész Pestújhelyen, 2oo9 okt. l7.-én, a csendesnapon.

 

Kedves Testvéreim!

A mai napon minden szolgálatban a kísértésről, próbatételről kaptunk tanítást. – Én most főleg a kísértésről tárok elébetek néhány bibliai gondolatot.

Először is azt akarom hangsúlyozni, hogy létező valóság a gonosz, aki nekünk mindig ártani akar azzal, hogy bennünket rosszra, bűnre akar rávenni. Ezért rögtön mondom, sőt kiáltom felétek az intő szót: testvér! – V I G Y Á Z Z ! - testvérek, vigyázzatok! – Próbáltam összeszámolni, és megállapítottam, hogy a Bibliában legalább tízszer hangzik felénk ez a jóakaratú figyelmeztetés. Ezért én is magyarázom, hogy ez ismert szó, közelebbről azt jelenti, hogy vigyázzunk magunkra úgy, hogy legyünk mindig éberek úgy, mint az őrségre kiállított katona éjjel.

Tudnunk kell, hogy először is azzal akar minket az ördög becsapni, hogy ő nem is létezik. Tehát, hogy ne törődjünk vele, és ne tartsunk tőle. Nem lehet látni, és sajnos, ezért sokakat be is tud csapni ezzel a legnagyobb hazugságával.

Pedig az az igazság, amit Péter apostol az első levele 5:8. versében így mond: „Legyetek józanok,vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve,kit nyeljen el. Álljatok ellene a hitben szilárdan.”

Mindannyian tapasztaljuk, hogy sokan kimosolyognak minket, ha ezt komolyan vesszük, és gúnyolva kérdezik, hogy „te még hiszel ilyeneket?” – Pedig nincs olyan nap, hogy valamilyen formában ne kísértene minket.

Tudjunk róla, hogy gyakran apró, jelentéktelen dolgokkal kezdődik a kísértés. Csak úgy ott van, helyet kap a gondolatunkban olyan valami,aminek nem kellene ott lenni.- Valami kétes, bizonytalan érzést, vágyat megtűrünk, melengetünk a szívünkben Ez aztán észrevétlenül erősödik folyamatosan bennünk, és egyre inkább támad, és egyszer csak robbanásszerűen a hatalmába kerít minket.

De olyan is előfordulhat bármikor, hogy hirtelen nagy erővel támad a gonosz, és kitartóan szorongat mindaddig, amíg teljesen szembe nem fordulunk vele.De nagy ígéret hangzik felénk a Jakab 4:7 v.-ben: …”álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek” – Ez ellenállás akkor igazi, ha Istenhez menekülünk, és szó szerint hozzá kiáltunk: „Uram ments meg!” „Uram védj meg” „Uram, szabadíts meg!” – Nagyon komoly és nagyon értékes az Úri ima kérése: „ szabadíts meg minket a gonosztól”.

Bizony számolnunk kell viszont azzal is, hogy Isten néha, nem rögtön segít. Olykor hagyja, hogy szinte vergődjünk a harcban. Ilyenkor magunk is elbizonytalanodunk, hogy „hogy kerültem én ilyen nehéz helyzetbe? – Ilyenkor aztán gyötrődve kérdezzük, hogy mit akarhat ilyenkor az Úr velünk? – Ha nincs is konkrét magyarázat a kérdésünkre, de tudhatjuk, hogy az Úr hallja a kiáltásunkat, és ilyenkor a kísértés szinte „átalakul”próbává. Ilyenkor már annak az Istennek a kezében tudhatjuk magunkat, Aki mindig jót akar nekünk még akkor is, ha részleteiben nem értjük az Ő akaratát. Ilyenkor az Ézs.55:8-9 versei adnak nyugalmat nekünk: ”magasabbak az én útaim, a ti útaitoknál…” – De erősít Isten minket Jézus példájával is, aki a pusztában az ördög minden támadását, kísértését elutasította. Ezzel, és a Golgota vállalásával Krisztus Urunk az ördögöt legyőzte. Így biztosak lehetünk mindig abban, hogy Krisztus Urunk mindig tud, és mindig akar is rajtunk segíteni. Ezzel együtt biztosak lehetünk mindig abban is, hogy ha néha – szerintünk – késik is a segítség, de soha el nem késik. Biztosak lehetünk abban, hogy mindig a javunkat akarja, és Ő még a rosszból is jót tud kihozni. – Így, Vele és Általa, élhetünk mégis győzelmes, áldott, hívő és szolgáló életet.

Továbbmenve, tanulságul meg említem, a kísértésekkel kapcsolatban, Dávid király történetét, ahogy az le van írva a 2. Sámuel 11, és 12. részében. – Dávid Isten szíve szerinti király volt, és mégis milyen megalázóan, szégyenletesen legyőzte őt is a gonosz. /tudjuk, hogy paráznasággal együtt, milyen bűnös dolgokat cselekedett/. – Az ő története is mutatja, hogy mit tud, és mit akar az ördög velünk is cselekedni, ha engedünk neki. De ha mi engedünk neki, akkor, olykor Isten is megengedi ezt. –De miután Dávid meglátta bűne szörnyűségét, teljes töredelemmel Istenhez kiáltott, ahogy az le van írva az 51. zsoltárban. Ennek nyomán Isten még e szomorú történetből is sok jót hozott ki. Tanította, nevelte Dávidot, szóval edzette és erősítette a hitét.

Ismétlem a tanulságot: ha a „legkiválóbbak is megbotlanak” /Ézs. 4o:3o/, mert az ördög még őket is le tudja győzni időlegesen, akkor mennyivel inkább velünk is meg tudja ezt tenni, ha egy kicsit is meglazul az Úrral való kapcsolatunk. Ezért újabb tanácsként, sőt segítségként írom a szívetekre Pál erős biztatását: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög minden mesterkedésével szemben” /Ef.6:11, de olvasd el a további verseket is!/ - Örömmel értsük meg ebből az Igéből is, és higgyük el, hogy az Úr velünk van minden harcunkban, és segít nekünk győzni. De ha megengedi, hogy látszólagos , ideiglenes győzelmet szerezzen is olykor magának a gonosz, de sorsa mégis meg van pecsételve. Előbb-utóbb vereséget szenved, és a végső győzelem mindig a Krisztusé lesz.

Jézus győzött az ördög minden hatalma fölött, és tudhatjuk, hogy Övé minden hatalom mennyen és a földön. Ez a Jézus mindig segít, csak imádkozzunk. A nagy és nehéz harcban testvérekkel együtt imádkozzunk, és kérjük a testvérek ima-segítségét! – Ha ellenállunk, ha kiáltunk, Urunk győzelemre segít! – Erről a győzelemről, amit Urunk a benne bízóknak ígér, sok helyen beszél a Szentírás. Ezek között az egyik legcsodálatosabb a lo3. zsoltár, amit igen ajánlok, hogy nehéz, küzdelmes óráinkban mindig olvassunk el.

Így kívánok nektek, nehéz küzdelmek között is, igaz, boldog és győzelmes életet az Úrban!

Szabó Gyuláné  ny. ref. lelkész

***

 

POHÁR VÍZ

Szabó Gyuláné szolgálata Máté 10.48 alapján


Kedves testvéreim!

Azért hoztam ezt az Igét, mert én a bizonyságtételemmel a keresztyén ember családi szolgálatairól , jó cselekedeteiről szeretnék egy pár szót szólni,

Tenni szeretném ezt azért, mert mindenki igazat ad nekem abban, hogy a legtöbb jót mindegyikőnknek a családban kell tenni. Erre kötelez minket még a

lelkiismeret is, de főleg erre kötelez minket az életet teremtő, és fenntartó gondviselő Istenünk, Atyánk, Aki az egész emberi életet teremtette.

A családot, a családi életet Isten tervezte és alkotta meg. Mi keresztyének ezt hisszük, valljuk és biztosan tudjuk a Bibliából. Közelebbről, Isten úgy alkotta meg az ember számára a családi életet, hogy ott minket egymásra bízott, hogy egymásra szeretettel vigyázzunk, egymást szeretettel védjük, óvjuk, ha kell, ápoljuk és tápláljuk. – Boldog az a családi élet, ahol ezt minden családtag tudja, vállalja, és szeretettel a másiknak szolgálva, ezt folyamatosan cselekszi is.

Igen, a családban ez mindenkinek Istentől nyert kötelessége. Nemcsak a szülőknek, hanem tehetségük szerint, még a gyermekeknek, és a testvéreknek is.

De ki kell emelnem, hogy a gyakorlatban, a családi gondviselésben, a segítésben, a mindennapi gondoskodásban elsősorban mégis a feleségé, illetve az édesanyáé a

legnagyobb felelősség. – Ismétlem, hogy úgy a jó, ha mindenki törődik mindenkivel. De azt is tudom, és, sok háziasszony hittestvérrel való beszélgetésből, tájékozódom arról, hogy sok helyen ebből a soha véget nem érő, családi gondoskodásból túl sok marad a háziasszonyra úgy, mintha ő volna egyedül az egész család „alkalmazottja” , régi szóval élve a „cselédje”.

Pontosítom a helyzetet akkor, amikor azt mondom, hogy minden édesanya feleség, mivel az övéit szereti, vállal is minden gondoskodó szolgálatot szívesen, utolsó ereje fogytáig is. Csak akkor kezd roskadozni a terhek alatt, és csak akkor kezd megkeseredni, csak akkor kezd az ereje valóban elfogyni, amikor egyre inkább azt kell neki tapasztalni, hogy az ő áldozatos, önmegtagadó, soha véget nem érő, szolgáló, sokszor szinte kiszolgáló munkáját észre sem veszik, meg se köszönik, hanem még inkább bírálják, és szinte még többet követelnének tőle, miközben más családtagok esetleg csak a tévét nézik rendszeresen, és órák hosszat. – Kedves testvéreim! Én most arra gondolok,, hogy ha

Ha nem is pontosan ilyen állapotban, de hasonló körülmények között lehet közöttünk is valaki. Esetleg nem is csak házi asszonyok, hanem esetleg az édesapák, testvérek, vagy akár magányos emberek is.

A családi helyzetet nézve, ha csak egy kicsit is áll reád, testvérem, az az áldatlan családi helyzet leírás, amit az előzőekben felvázoltam, akkor én most a minket szerető, irgalmas Istenünk Igéjéből , segítség képen, két Istentől jövő üzenetet szeretnék elmondani neked, és azoknak a testvéreknek, akik hasonló

helyzetben érzik magukat:

Az első egy segítő tanács: Testvér, megértünk nehéz robotoló, megalázó, soha véget nem érő, szürke sorsodban. Ezen kivülről nem tudunk változtatni, könnyen és hamar. Sőt, ezen te sem tudsz változtatni a magad erejével.

De ebből az Igéből az az isteni tanács csendül ki, hogy végezd azt a fárasztó,

szürke házimunkát elsősorban Istennek. Hidd el, hogy Isten bízta rád azt a családot, amelyet szolgálsz. Tehát hitben és hittel végezzed fárasztó munkádat. Fogadd el, hogy ez neked Istentől kapott hívatásod. A pohár vízzel kezdve, minden fárasztó munkával, Te elsősorban Istennek szolgálsz, és nem embereknek. Legyen tanulságos a számodra, hogy a Kolosséi levélben a keresztyén rabszolgáknak ezt tanítja Pál apostol:…”nem a szemnek szolgáltok, hanem Istennek…valamit tesztek lélekből tegyétek, mint az Úrnak, és nem embereknek.” Kol 3:22-25. / keresd ki a Bibliában, és olvasd el – tanulságos!/

A második üzenet kimondott vigasztalás: Ha így igyekeztek végezni a család által nem méltányolt, meg nem köszönt, véget nem érő, szürke házi munkát, akkor nem is fáj annyira az emberek hálátlansága keményszívűsége. Arra gondolhatsz, hogy fenn a mennyben mindent látnak és mindent feljegyeznek, és mindenért idejében megkapod a jutalmat. Olvastuk, hogy még egy pohár víznek a jutalma sem vész el, ha azt hitből teszed. Hidd el, ha Isten jónak és szükségesnek látja, már itt a földön is megkaphatod a jutalmad egy részét. Isten előtt nincs akadály. Ő olyan úton és olyan módon is meg tud áldani, meg tud jutalmazni, ahogy Te előre nem is képzeled.

De amit pedig itt nem kapsz meg, mint jutalmat, egészen biztos hogy odaát bőségesen megkapod minden hűségesen, igazán, Istennek kedves módon elvégzett szolgálatodért a jutalmat.

Vigasztalódj testvérem! Szeret téged az Isten! Rajtad tartja a szemét. Lát minden apró és nagy szolgálatodat, amit végzel folyamatosan a családban, akik között élsz. Lát minden megaláztatást! Nem próbál erő felett!! Vigyáz rád!!!

Csak ahogy az előbb mondtam: Ő reá nézz,és mindent Ő érette tegyél, és mindent Ő érette vállalj. Mindent Ő érette tűrjél, az Ő nagyobb dicsőségét akarjad minden nehéz, vagy nem nehéz munkáddal szolgálni. – Akkor az Úr bőségesen megáld, és megjutalmaz téged, már itt e földön is, és majd odaát is.

Ezt a vigasztalást belefoglalom abba az ismert Igébe, ami így szól neked és minden nehéz sorsú testvéremnek: „Keressétek először az Isten országát, és az Ő igazságát, és ezek is, mind megadatnak néktek.” Máté 6.rész 33.v.

Szívből kívánom, hogy ezt a vígasztalást minden nehéz sorsú testvérem megtapasztalja a mindennapi életben Isten szeretete által.

Á m e n.

Pestújhely, 2010. március 27.

***

 

 

I R G A L O M

Szabó Gyuláné ny.ref. lelkész szolgálata Pestújhelyen 2012 május 24-én.





A Júdás apostol levele 2 verse alapján.


Nekem most az a feladatom, hogy Isten most hozzánk szóló üzenetét ahhoz a szóhoz kapcsolódva mondjam el, mely alapigénkben így hangzik, hogy

I r g a l o m .

Erről a szóról először is azt mondom el, hogy sajnos, ezt a szót a hétköznapi életben alig használjuk, sőt alig ismerjük. – Abban biztos vagyok, hogy templomba járó, Bibliát olvasó emberek ismerik, de az Egyház területén kívül élő emberek tömegére gondoltam az előző megjegyzésemmel.

Szeretnék hangsúlyt tenni arra, hogy bizony ez a szó a Biblia, és ezzel együtt hitéletünk egyik legfontosabb szava. Éppen ezért nemcsak ismernünk kell ezt a szót, hanem értenünk is kell, sőt látnunk, tudnunk kell, hogy a tartalmának milyen nagy gazdagsága, mélysége és fontossága van.

Éppen ezért bizonyára elfogadjátok tőlem, hogy én most először is ez a szót, ennek tartalmát és fontosságát szeretném elébetek tárni.

Az egész Biblia minden tanítását figyelembe véve, mondom, hogy amikor ezt a szót kiejtjük, arra kell gondolnunk, hogy egy szeretetben gazdag személy meglát egy reménytelen, rossz helyzetben lévő embert, azt megsajnálja, és függetlenül attól, hogy az az ember, maga az oka a szerencsétlen és reménytelen helyzetének,

oda hajol hozzá, felemeli, talpra állítja, és egy sokkal szebb, reményteljesebb élet útján elindítja. – A Biblia szerint ilyen indulatot, ilyen magatartást, és ilyen cselekedetet jelent ez a szó, hogy i r- g a l o m .

Rámutatok arra, hogy olykor az irgalomnak valami töredékével lehet ugyan találkozni a mindennapi életben (elsősorban a családi éltben), de bizony fájdalmasan kevés ezeknek a mértéke, mennyisége ( ettől szenved az emberek nagy része ), általában az emberek között.

Annál nagyobb örömhír a számunkra, hogy a világot teremtő, a minket is teremtő, mindenható Isten ilyen jó indulattal néz minket, és ilyen nagy, igazi jó indulattal, azaz irgalommal akar rajtunk segíteni.

Sajnos, az emberek nagy része nem tud erről, és olykor még az egyházi emberek sem biztosak abban, hogy Isten ilyen, és így néz ránk, és hogy Ő mindenestől az irgalmasság Istene, ahogy ezt több helyen is mondja a Biblia..pl. 2.Kor.1:3 v.

Testvéreim ennek két oka lehet:

Egyrészt az emberek nagy része nem fogja fel, nem látja be, nem ismeri el, hogy az élete úgy tönkre ment, hogy az élete olyan gödörbe csúszott bele, vagy a saját maga butasága, meggondolatlansága, tehát bűne miatt, vagy esetleg mások gonoszsága miatt, hogy abból, a maga erejével, nem tud kijönni.

Másrészt gyakran az a baj a legtöbb ember gondolkozásában, hogy csak felszíni, és részleges, és maga szabadta segítséget vár, és akar elfogadni Istentől, és nem az egész élete megújítását.

Ismétlem, hogy viszont, Isten minden embert „elveszett” állapotban lát, azaz, kétségbeejtő, reménytelen állapotban lát, mert az ember, minden ember úgy elszakadt Tőle, mint a tékozló fiú az apjától, és így minden ember –előbb utóbb- olyan katasztrófálisan reménytelen, siralmas állapotba jut, mint amibe jutott a tékozló fiú. De mivel Isten a teljes és igaz szeretet Istene,nem haragszik a tőle elfordult, sőt vele szembe fordult emberre, hanem sokkal inkább sajnálja, és segíteni akar rajta, de úgy, hogy az egész életét kézbe akarja venni, az egész ember életét meg akarja gyógyítani, meg akarja tisztítani, és meg akarja újítani. Így lesz Isten a világ számára, mindegyikőnk számára, a tökéletes és igazi irgalmasság példája, és egyben a forrása.

Isten irgalmasságáról a Bibliában egy másik nagyon szép és megható példa az irgalmas samaritánus példázata.

Abban a történetben megrendülve láthatjuk, hogy előbb, vagy utóbb, hogy kerül minden ember az élet útján az útfélre kifosztottan, teljes reménytelenségbe. Ugyanakkor látjuk az irgalmas samaritánus képében Isten küldöttét, Jézus Krisztust, aki meglát minket elveszett állapotunkban, amikor senki sem akar, és senki sem tud rajtunk segíteni, és Ő lehajol hozzánk, irgalmas szívétől indíttatva, és mindent megtesz értünk, hogy az életünk újra élet legyen, hogy meggyógyuljunk és a földi élet bajai között is megelégedett, Istent dicsérő boldog életet éljünk.

Nagyon remélem, hogy ti, akik itt vagytok Isten házában, mindnyájan, vagy legalább is nagyon sokan, megtapasztaltátok az irgalmas Istennek, ezt az egész életet meggyógyító, megújító irgalmas, aláhajló, és felemelő szeretetét.

A Biblia minden tanítására figyelve, és a magam tapasztalatára is emlékezve, úgy gondolom, hogy nektek most már csak az a mindennapi problémátok, hogy hogy maradhattok meg Istennek, a mi mennyei Atyánknak ebben az irgalmas szeretetében.

Amikor erre utalok, hangsúlyozom, hogy ez számunkra, megtért hívő keresztyének számára, fontos, nagyon fontos mindennapi gond kell, hogy legyen.

Ennek oka egyrészt az, hogy sokszor naponta jutunk olyan „szorult” helyzetbe, hogy senki nem tud, vagy nem akar rajtunk segíteni. Ilyenkor érezzük, de mondjuk is, hogy csak az irgalmas, könyörülő Isten tud rajtunk , gyakran csodatevéssel, segíteni. Nagy bajban lévő szerettünkre, felebarátunkra szoktuk is mondani, szoktunk is értük így imádkozni, hogy „ Isten legyen hozzá irgalmas”

Bűneink miatt hányszor jutunk olyan elesett állapotba, hogy mi is így imádkozunk: „Isten légy irgalmas nékem, bűnösnek” ( Luk. 18:13 )

Ugyanakkor megemlítem azt az általános tapasztalatot is, hogy olykor Isten a

„ legkülönbbeket” is megpróbálja, azaz hagyja szenvedni, gyötrődni betegségben, vagy bármi más „nyomorúságban”- Ilyenkor kísérti meg a hívő embert az a gondolat, hogy talán megváltozott felém Isten, és talán nem is olyan bőséges már az Ő irgalmas szeretete felém? – Úgy gondolom, hogy minden ember, mindem hívő ember számára ismerős az a tapasztalat, hogy milyen nehéz állapotba érezzük magunkat akkor, amikor ránk nehezedik Isten „próbáló keze”.

Az ilyen testvérek számára szeretnék segítő, vigasztaló, gyógyító megoldást nyújtani, hirdetni, szolgálatom befejező részében, amikor elébetek hozom, emlékezetetekben idézem az adós szolga példázatát.( Máté 18:21- 35 )

Tudjuk, hogy ebben a történetben a király irgalmasságot , még pedig igen nagy irgalmasságot cselekedett azzal a szolgájával, aki neki egy igen nagy pénz összeggel tartozott, és nem tudta azt megadni. Ez az adós szolga megalázta magát, és türelmet kért a királytól. De a király látta, hogy a szolga soha nem lesz képes az adósságot megadni. Ezért megszánta, irgalmas volt hozzá, és – ahogy mondtam – minden tartozást elengedett Neki. – Viszont nem sokkal ezután ez a szolga találkozott egy olyan szolgatársával, aki neki egy sokkal kisebb összeggel tartozott. Ez a szolga is megalázta magát, és türelmet kért az első szolgától, ígérve, hogy nem soká megadja, amivel tartozik. Viszont ez az első szolga semmi

türelmet, tehát semmi irgalmat nem tanúsított, hanem kényszerrel követelte az adósság azonnali kifizetését. Ezt meghallván a király, minden irgalmát, türelmét vissza vonta az első szolgától, és a legkeményebben bánt el vele, mivel ő elfogadta ugyan a király irgalmát, de nem adta azt tovább.

Úgy gondolom, hogy mindegyikőnk előtt nyilvánvaló az, hogy mire tanít Urunk ezzel a példázattal. Arra tanít, hogy ha mi kértük és elfogadtuk Isten végtelen nagy, türelmes irgalmát, akkor elvárja tőlünk, hogy mi is legyünk irgalmasok a mellettünk lévő másik ember irányában.

Ez kb. a következőket jelenti:

Ha Isten türelmes, elnéző, tehát irgalmas folyamatosan hozzánk, akkor mi is igyekezzünk, az Ő Lelke segítségével ilyenek lenni mások felé.

Ha Isten megbocsátott, és megbocsát nekünk nagy bűnöket is, akkor mi is legyünk kész mindig másoknak megbocsátani, szintén a Lelke segítségével.

Ha Isten megbocsátott nekünk már akkor, amikor mi még ellenségei voltunk, és nem állt bosszút rajtunk, hanem megbocsátott és gyermekeivé fogadott,akkor mi is tudjunk még ellenségeinknek is megbocsátani, és ne legyünk feléjük soha bosszúállók, szintén az Ő Lelke segítségével.

Kérem nagyon, hogy Igénknek a figyelmeztetését vegyük nagyon komolyan, mert ha mi nem adjuk tovább az irgalmat,a türelmet, amit Istentől kaptunk és tanultunk, akkor mi sem várhatjuk, hogy Isten irgalmas és türelmes legyen hozzánk. Ha viszont továbbadjuk azt, akkor Isten hozzánk is annál irgalmasabb lesz.

Mindent összefoglalva, megtanulhatjuk, hogy minél többet továbbadunk Isten irgalmából, türelméből, mi annál gazdagabbak és boldogabbak leszünk. Így, és ezért, legyünk most is Isten tanításának, Igéjének ne csak hallgatói, hanem legyünk annak megtartói is mindenkor. Á m e n.

***





B É K E S S É G

Szabó Gyuláné ny. ref. lelkész szolgálata

a Júdás ap. levele 2. verse alapján,

Pestújhelyen 2012 május 25.én



Kedves Testvéreim !

Ha egy kicsit elgondolkoztok az élet nagy kérdésein, akkor bizonyára igazat adtok nekem azzal az állításommal kapcsolatban, hogy az életnek egyik legfontosabb szava a BÉKESSÉG.

Ennek az a magyarázata, hogy Isten az embert egymás számára teremtette. Ezt látjuk abból, hogy amikor Isten megteremtette Ádámot, és Ádám egyedül élt, akkor Isten maga állapította meg azt, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni”(1. Móz.2:18) Ennek nyomán „hozzá illő társat” alkotott Isten az első ember számára. Amellett, hogy Ő akarta elsősorban a gondjukat viselni, mondhatjuk, hogy egymásra bízta őket, hogy legyenek egymással segítő, támogató szeretetkapcsolatban, azaz, éljenek egymással jó békességben.

Itt rögtön rá szeretnék mutatni arra, hogy a Biblia szerint a békesség nem egyszerűen azt jelenti, hogy nem bántom a másikat, hanem azt, hogy harmónikus, egymást támogató, boldogító, segítő, szeretetkapcsolatban élünk egymással.

Tudjuk, hogy az Éden kertben történt egy tragikus eset. Az ember elszakadt Istentől. De Isten nem szakadt el az embertől, és továbbra is várta, hogy az ember is törődjön továbbra is a másik emberrel, és éljen vele segítő, támogató szeretet kapcsolatban.

Sajnos, mivel az ember kiszakította magát az Istennel való segítő-támogató kapcsolatból, igen meglazult a másik emberrel való kapcsolata is.- Ha végig nézzük az emberiség történetét, a kezdetektől kezdve mind máig, akkor azt látjuk, hogy – sajnos – több volt a háború, több volt az egymás bántása a népek között is, és az egyes emberek között is, mint a békesség, tehát az egymással való törődés, és az egymáson való segítés. –A mai időkben megdöbbenve látjuk, hogy még – igen gyakran – családokban, tehát családtagok között is, milyen hamar elfogy a jó akarat, a megértés, a türelem, a segítő közösség vállalás, tehát igen hamar megszűnik az igazi – harmónikus – békesség, és elfoglalja helyét az ellenségeskedés, vagy legalább is a fásult közömbösség.

Itt kitérek arra, hogy – amint tapasztaljuk is a mindennapi életben – az ellenségeskedésnek lehetnek durva és kevésbé durva formái. De tudjuk, hogy igen gyakran a kevésbé durva formák is mennyi sok szenvedést, és megkeserítő boldogtalanságot, sértődést tudnak okozni, főleg családi, rokoni és ismerős körben, vagy éppen gyülekezetben, hittestvérek között.

De még tovább megyek a békétlenség részletezésében, és most arra mutatok rá, hogy azok között, akiket Isten egymásra bízott, azaz, akiknek bármilyen kicsi kapcsolatuk van egymással, azok között, igen gyakran a közömbösség, a nem törődömség, a fásultság és a részvétlenség, szóval az együttérzés hiánya, azaz, a lelketlenség is milyen nagy csalódást, és szív szerinti fájdalmat tud okozni.

Bár ne így lenne, de én biztos vagyok abban, hogy ti, jelenlévők, egyenként is tapasztaljátok mindezeket naponként. Bizonyára nagyon sok keserűségről tudnátok beszélni, példák sokaságával, hogy emberek hogy megbántottak egy-egy durva szóval, vagy csak azzal, hogy egy nehéz helyzetben nem szóltak semmit, és nem tettek értetek semmit , hanem csak közömbösek maradtak, tétlenek maradtak, és nem vettek téged észre a bajban, a bánatban.

Mindezek nyomában az alap Igénk kiemelkedően fontos szavával, és szavában

- Isten éltető, boldogító, jót akaró szeretetétől indíttatva - egy néhány segítő, gyógyító útmutatást szeretnék a szívetekre írni.

Először is emlékeztetek mindenkit, de elsősorban titeket, ittlévő testvéreim, hogy Isten akarata ma is érvényes, mi reánk is. Ez azt jelenti,hogy - bár Ő visel reánk elsősorban gondot, ahogy erről már szóltam is az előzőekben, de - egymásra is bízott minket. Ez azt jelenti, hogy egyenként, mindegyikőnknek, isteni küldetése, hívatása, tehát feladata, hogy törődjünk, még pedig folyamatosan, a másik emberrel, aki körülöttünk van, és akivel ilyen, vagy olyan, szorosabb, vagy lazább kapcsolatunk van. – Igen, az az isteni feladatunk, hogy szeressük, segítsük, vigasztaljuk és boldogítsuk a mellettünk lévő másik embert. De ezzel együtt, bizony, azt is hangsúlyoznom kell, hogy b ű n t követünk el, még pedig egyszerre Isten ellen, és felebarátunk, szeretteink ellen, ha módunkban állana segíteni a másik emberen, és nem segítünk rajta.

Biztos vagyok benne, hogy tudjátok Isten Igéjét, és én most mégis, mintha először hallanátok, úgy vésem a szívetekre Isten szavát: „Aki tehát tudna jót tenni, és nem teszi, bűne az annak” (Jakab 4:l7)

És most, amikor ezt az Igét említem, azt is kérem, hogy most szálljunk magunkba, és gondolkozzunk el az eddigi viselkedésünkön, magatartásunkon, és lássuk meg bűnbánattal, hogy hányszor elfordultunk a másiktól, hányszor nem törődtünk a másikkal, hányszor nem szóltunk egy jó szót, pedig szükség lett volna rá, és belőlünk pedig kitelt volna. Most lássuk meg bűnbánattal azt is, hogy olykor még az is bűn, hogy nem mozdulunk ki otthonról, mert mindig csak a magunk dolgaival vagyunk elfoglalva, és nem érünk rá, valakit meglátogatni. Olykor még arra sem tudunk időt szakítani, hogy valakit megkérdezzünk telefonon a hogyléte felől, és biztassuk azzal, hogy imádkozunk érte rendszeresen.

Bizony testvéreim, főleg mireánk, hívő keresztyénekre, az az igazság érvényes, hogy a tétlenséggel, lelketlenséggel és közömbösséggel párosuló önzőségünkkel követjük el a legtöbb bűnt. Tartsuk azt az Igét is mindig szem előtt, amely számos helyen meg van írva a Bibliában, mint Isten határozott parancsa: „Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Máté 22:39) –Mindezekre a bűneinkre csak egy megoldás van:a bűnbocsánat kérés!!! - Tudjuk, hogy először is mindig Istentől kell bocsánatot kérni, és aztán szeretteinktől, a felebarátunktól is.

Én most kivételesen, a második lépésre teszem a hangsúlyt. – Mivel mind annyian gyarlók, tehát bűnre hajlamosak vagyunk, és legtöbbször a körülöttünk lévőket bántjuk meg szeretetlenségünkkel, el sem lehet képzelni igazi jó békességes

kapcsolatot családban, gyülekezetben, és további lazább vagy szorosabb emberi közösségekben, folyamatos bocsánat kérés nélkül !!!

Tudom, hogy kemény a megfogalmazásom, de kimondom, hogy ahol nincs megalázkodó, őszinte bocsánat kérés, mégpedig rendszeres formában, folyamatosan, ott nincs igazi, boldogító, jó békesség sem! Ott legfeljebb csak képmutatás és színjátszás folyik, és a színfalak mögött hullnak a fájdalom és a magány könnyei, a szív pedig facsarodik és sorvad és gyötrődik, és jajgat a boldogtalan keserűségtől.

Éppen ezért ismételten kérem mindenkitől, és tanácsolom mindenkinek, aki családban, gyülekezetben, baráti, vagy munkahelyi, vagy szomszédsági , vagy bármilyen közösségben forgolódik, hogy tanuljunk meg bocsánatot kérni, mégpedig rendszeresen!!!

Számolok azzal is, hogy lehetnek közöttünk vagy körülöttünk olyanok, akiknek a bocsánat kérés egyszerűen nem megy, ilyen, vagy olyan ok miatt.

Az ilyen testvérek szívére egy bibliai Igét tudok és akarok a szívére írni, mint egyetlen, igazi megoldást. Ez az Ige a 2. Kor. levél 5:19-20-ban így van megírva: „béküljetek meg az Istennel!’

Igen, ha valakinek még nem megy, vagy nehezen megy az emberektől való bocsánatkérés, akkor annak először a mindenható Isten előtt kell megalázkodni, és Ő tőle kell először bocsánatot kérni, mégpedig „minden tudott és nem tudott bűnére”, hasonlóan a tékozló fiúhoz. – Viszonylagosan ezt azért könnyebb megtenni, mert Isten már megbékélt velünk, és Ő már megbocsátott nekünk minden bűnünket, és Ő már csak azt várja, hogy a bocsánatot Tőle mi „átvegyük”, és így béküljünk ki Ő vele. (úgy-e tudjátok, hogy az Istennel való ilyen kibékülést megtérésnek nevezi máshol a Biblia?)

Aki egyszer így kibékül Istennel, az utána a Lélek és a lelkiismeret vádolása nyomán, mindig meglátja a saját hibáját, hogy nem törődött a másikkal, hogy megbántotta, elhanyagolta, semmibe vette a másikat, szóval nem tett vele jót, kedves szóval, vagy jó cselekedettel, és magát megalázva, újra és újra kész bocsánatot kérni a másiktól.

Ha viszont nemcsak egy valaki gyakorolja ezt a magatartást egy családi, gyülekezeti, baráti, szomszédsági ,gyülekezeti közösségben, hanem mindenki cselekszi a másik felé ezt folyamatosan, akkor ott megvalósul az igazi, éltető, boldogító, szeretetben gazdag, jó békesség, és az emberek a mennyország előszobájában fogják érezni magukat !!!

A következő Igével kívánom ennek a megtapasztalását mindegyikőtök számára:

„Boldogok, akik békét teremtenek (=fáradozással munkálják), mert ők

az Isten fiainak neveztetnek” (Máté 5:9 verse) á m e n .

***



S Z E R E T ET

Szabó Gyuláné, ny. ref. lelkész szolgálata

Pestújhelyen, 2012 május 26.- án .


Júdás levele 2 verse alapján.

Kedves Testvéreim!

Közületek, akik itt voltak tegnap délután, bizonyára mindenki emlékszik arra, hogy tegnap az volt a feladatom, hogy a földi élet egyik legszebb, leggazdagabb tartalmú szaváról, a békességről szóljak.

Testvéreim, most pedig az az örvendetes feladatom, hogy az egész világ legcsodálatosabb, leggazdagabb tartalmú szaváról, a s z e r e t e t – ről szóljak.

Arról a szeretetről kell szólanom, amelyet minden ember igényel, keres, és amiből mindenki olyan nagyon keveset talál ebben a földi életben.

Igen, a szeretetet keresi, igényli még az az ember is, aki nem tudja, hogy mit keres, hogy mire volna neki igazán szüksége, csak mindig hiányzik neki valami, csak békétlen és boldogtalan lélekkel mindig valami igazi jót, valami igazi boldogítót keres, de úgy, mint ahogy az éhező, vagy szomjazó ember igényli, keresi azt, ami nélkül nem tud létezni, legfeljebb egy néhány napig még el tud vergődni a végső pusztulás előtt.

A világ tele van panasszal, elégedetlenséggel, keserűséggel, gyötrelemmel, és ezek nyomán tele van harccal, háborúskodással, és ezek nyomán pedig hangos a világ a testi-lelki fájdalmak nyomán előtörő sok „jaj” szótól.- Ismétlem, hogy mindennek a legfőbb oka a szeretet hiánya. – Biztos vagyok abban, hogy egyetértetek most velem, nem utolsó sorban azért, mert ebből ti is megtapasztaltatok, és tapasztaltok, talán nem is keveset, a mindennapi életben.

Bár ne így lenne, de lehet, hogy éppen Te vagy az, aki boldogtalannak szerencsétlennek érzi magát, talán már évtizedek óta, - még ha nem is látszik kivül rajta- azért, mert gyermek korában nem szerették eléggé. Mert fiatal korában csalódni kellett abban, akiben igazán megbízott. Talán később az csapta rád az ajtót, testvérem, és, a szívedet megsebezve, hagyott magadra akkor, amikor te jót akartál neki, vagy amikor éppen a legnagyobb szükséged lett volna az ő segítségére.

De a fájdalmas esetek sorának felsorolását nem folytatom, mert most mondhatok nektek egy jó hírt, amely a világ legjobb, legcsodálatosabb jó híre, hogy mindezek ellenére, amit eddig elmondtam, mégis van szeretet, még pedig igazi valóságos, éltető, boldogító, és főleg, mindenki által elérhető szeretet. És ez a szeretet Istennél van, mert Isten maga szeretet (1. János 4:5, l6 v) –Külön jó hírem az, hogy Isten az Ő szeretetét nem rejti magában, hanem ránk szeretné árasztani, és velünk szeretné megéreztetni, mert Ő ember-szerető Isten teljes egészében. – A Bibliából megtudjuk azt is, hogy Isten az embert, szeretettől indíttatva, teremtette, és Isten az embert a maga számára teremtette, hogy Ő vele állandó és szoros kapcsolata legyen az embernek éppen a kölcsönös szeretet által.

De amikor ezt a csodálatosan jó hírt most nektek elmondom, elébetek tárom, akkor egy fájdalmas , szomorú hírt is el kell mondanom. A Biblia alapján mondom, hogy az ember ebből az éltető, boldogító szeretet-kapcsolatban kiszakította önmagát, önállósította önmagát azzal az indokkal, hogy ő olyan akar lenni, mint Isten, és Istentől függetlenül, a maga életét akarja élni. – Ez volt az első bűnnek a lényege, és sajnos, ezt a törekvést, ezt a bűnös törekvést az ember, azóta is magába hordja, és, sajnos, mibennünk is bennünk él, és bennünk is munkálkodik ez az Istent bántó, bűnös indulat.

Az a világ legnagyobb csodája, hogy Isten továbbra is megmaradt a szeretet Istenének, és Ő továbbra is szeretni akarja az Őt megbántó, Ő tőle elszakadó embert. - Közelebbről ez azt jelenti, hogy a mai, bűnös világra, benne én reám is, meg te reád is, és minden emberre úgy tekint, hogy sajnál bennünket, és segíteni akar rajtunk, mert látja, hogy végső fokon ez az egész világ, minden ember, én is, te is, azért vagyunk boldogtalanok, mert az Ő igazi, teljes , éltető, boldogító szeretete hiányzik az életünkből.

De amikor ezt így elmondom, mint valami csodálatos, jó hírt, akkor bizonyára sokak szívéből felfakad az érthetetlenséggel párosuló kérdés, hogy ha ez igaz, akkor hogy lehet az, hogy mégsem ér el hozzánk ez az igazi szeretet, amire úgy vágyik mind egyikőnk szíve!?!

Feltételezem, hogy nektek is, akik most engem hallgattok, szívszorító, őszinte kérdésetek ez. Ezért én most erre a kérdésre szeretnék felelni, de rögtön mondom, hogy a Biblia alapján, és nem a magam okoskodásával szeretném tenni ezt.

Testvéreim! Annak, hogy nagyon sok ember nem tudja érezni, nem tudja megtapasztalni az életében az igazi, boldogító szeretetet, tehát Isten szeretetét, annak legalább két oka van.

Az egyik ok az, hogy bizony úgy van, hogy Isten nem erőlteti reánk az Ő szeretetét, mert akkor az már nem szeretet lesz, hanem erőszakos hatalmaskodás. Ebből következik, hogy aki vágyik igazán Isten éltető, boldogító szeretetére, annak oda kell menni hozzá, még pedig megalázkodva, és imádkozva, nyitott szívvel, és k ér n i k e l l azt Tőle.

A másik oka annak, hogy nem érezzük, úgy általában, Isten szeretetét, onnan adódik, hogy Isten bennünket két fajta szeretettel akar szeretni.

És pedig bűnbocsátó (megváltó) szeretettel, és gondviselő szeretettel.

De amikor erről a két fajta isteni szeretetről beszélek, akkor rögtön azt is hangsúlyosan és kiemelten kell a figyelmetekbe ajánlanom, hogy Isten, amikor közeledik felénk, akkor, minden esetben, először az Ő bűnbocsátó, megváltó szeretetét akarja velünk közölni. Tehát ezt akarja velünk éreztetni, és ezt akarja velünk megtapasztaltatni.

Idekapcsolódva, rögtön azt is nagyon kell hangsúlyoznom, mint nagy örömhírt, hogy ha először elfogadjuk Isten bűnbocsátó szeretetét, akkor utána, második helyen, fogja velünk éreztetni az Ő gondviselő szeretetét is!!!

E kettős igazság alapján, nyilvánvalóan azt kell tanácsolnom mindenkinek, nektek is itt lévő testvéreim, hogy aki éhezi, szomjúhozza, és ezzel együtt kéri is Isten áldó, éltető, boldogító szeretetét, az, először, bűnbánattal, megalázkodva, kérje Istentől, minden tudott, és nem tudott bűnére a bocsánatot. Sőt, kérje ezt naponként Istentől, legalább úgy, ahogy az Úri imádságban szív szerint kéri azt is Istentől, hogy „bocsásd meg a mi vétkeinket”…

Testvéreim! Azért kellett nekem ezeket az igazságokat ilyen hangsúlyosan elébetek adnom, mert sok embernél az a baj, hogy Istennek csak a második fajta szeretetét keresi, azt szeretné, és csak azt szeretné elnyerni, és megtapasztalni.

Ez közelebbről azt jelenti, hogy sok embernek csak az az igénye Isten felé, hogy „Isten, ha szeretsz, akkor add meg nekem ezt, vagy azt a földi jót”..” Isten, ha szeretsz, akkor őrizz meg minden kártól, bajtól”…. „Isten, ha szeretsz, akkor, büntesd meg a rossz akaróimat”.. és így tovább.

Viszont rá kell mutatnom arra, hogy Isten, minden földi, anyagi bajnál, nagyobb bajnak, nagyobb veszélynek látja az életünkben azt, hogy elintézetlen bűneink, azaz meg nem bocsátott bűneink vannak, és Ő ezeket látja a legnagyobb bajnak, veszedelemnek az életünkben. Sőt, ezt látja a legsürgősebben elintézendő problémának az életünkben. –Ezért akarja Ő, minden ember életében, először is a bűn kérdést elintézni, megoldani az Ő első fajta szeretetével.

Kitérés képen szólok arról is, hogy Isten azért akarja mindenkinek először is a bűneit megbocsátani, mert senki sem tudja, hogy meddig él ezen a földön. Lehet, hogy már holnap oda kell állanom Isten elé, mint igaz Bíró elé, hogy egész földi életemről számot adjak. Ott és akkor nem számít semmit, hogy mennyi földi jóval rendelkezem. Ott csak egy számit: az, hogy van-e a bűneimre bocsánat, azaz, Jézus vére tisztára mosta-e a szívemet itt a földön.

Példaként említem, hogy Isten minden bűn bocsánatot nem nyert embert olyan helyzetben lát, mint amilyen helyzetben van egy gyermek, aki gondtalanul játszik egy olyan lakásban, melynek a teteje már ég. Ez a gyermek akkor hiába kéri a szüleit, hogy „adjatok nekem újabb játékot, mert az eddigiek már unalmasak”. Ha hallja is a szülő a gyermek kérését, nem teljesíti azt, hanem a legsürgősebben kimenekíti a gyermeket az égő házból, és utána mindent megad gyermekének, amire csak szüksége van.

Ismételten, nagy hangsúllyal hirdetem tehát nemcsak nektek, hanem mindenkinek, hogy Isten szeret, azaz szeretni akar mindegyikőnket igaz, éltető, és boldogító szeretettel, de… de értsük meg, kedves testvéreim, hogy először Isten az Ő bűnbocsátó, megváltó szeretetében akar részesíteni, és ha azt elfogadjuk, akkor, utána, második helyen, részletet minket az Ő gondviselő szeretetében. Persze itt is meg kell mondanom, hogy minden fajta, önző kérésünket nem teljesít, de igenis, mindent megad nekünk, amire igazán szükségünk van ahhoz, hogy szép, békességes, boldog, és

megelégedett életet éljünk.

Ezek nyomán az utolsó szavaimmal csak biztatni szeretnélek arra , titeket, hogy vegyétek nagyon komolyan a bűnbánat idejét, és kérjétek valóban első helyen, bűnbánó, megtérő szívvel a bocsánatot, a kegyelmet minden tudott és nem tudott bűneitekre, és ugyanakkor, legyetek készek arra, hogy a szíveteket, életeteket, hálából néki adjátok, Krisztus tanítványai lesztek, Ő vele új életet kezdtek, és akkor az egész életetek megváltozik, mert az igazi úrvacsorázás után boldogan fogjátok tapasztalni a mindennapi életetekben, hogy Isten az Ő második, gondviselő szeretetét is bőséggel rátok árassza.

Minden mostani mondanivalómat, végezetül , abban a nagyon szép, és örvendetes, biztató Igébe foglalom, bele, mely a Máté ev. 6 rész. 33 versében így van meg írva: „ Keressétek e l ő s z ö r az Ő (Jézus Krisztus) országát, és igazságát, és ezek is, mind megadatnak néktek”

Imádságos szívvel, sok szeretettel kívánom néktek, hogy e bűnbánati héten, és a remélt, ünnepi úrvacsora vétel alkalmával, mindezt meg is tapasztaljátok!

Á m e n .

 

***

L I D I A. Ap. csel.l6:l3-l5.

Cím : A megtérés fontossága, tartalma és következményei.

( Ez az igehirdetés annak a szolgálatnak a bővített, szerkesztett változata, melyet Szabó Gyuláné, Julia mondott el a pestújhelyi ref. templomban július végén,a csendes délutánok alkalmával.)


Kedves Testvéreim!

Arról olvastunk mostani alapigénkben, hogy a második missziói útja alkalmával, Pál apostollal egy váratlan dolog történt. Kisázsiában járt, és látogatta az előző útja alkalmával alapított gyülekezeteket. De egyszer csak azt tapasztalta, hogy „Jézus Lelke nem engedte őket” a tervezett útirányba haladni. Majd éjjel pedig látomásban egy görög férfi azt kérte Páltól, hogy „Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre”. Ezt a két jelenséget Pál határozott isteni útmutatásnak, sőt parancsnak vette, és ezek nyomán , az úti tervet megváltoztatva, a munkatársaival együtt, Macedóniába, tehát Európa földjére érkezett. Ez az utazás azért rend kívül nagy jelentőségű, mert ezzel az utazással érkezett meg a keresztyénség Európa földjére.

Európa földjén, az első város, ahol Pál munkálkodni kezdett, Filippi városa volt.

Erről a városról azt kell tudnunk, hogy tengerparthoz közellévő, római fennhatóság alatt lévő, nagy forgalmú világ város volt. Így érthető, hogy ebben városban csak nagyon kevés zsidó ember élt. Lukács, a szövegíró, arról beszél, hogy inkább csak néhány asszony gyakorolta a zsidó, ószövetségi vallást. Közöttük volt „prozelita” is. Így nevezték azokat a pogány embereket, akik komolyabb lelki szomjúságtól indíttatva, áttértek a zsidó vallásra, vagy legalább is részt vettek a zsidó szertartásokon.

Ezek közé tartozott Lídia is, aki most a történetünk középpontjában van. Ő is részt vett a zsidó asszonyok egyszerű istentiszteletén, melyet, főleg a szűkös körülmények miatt a közeli folyó partján tartottak valami sátor szerű épületben.

Pál, amikor hallott erről az alkalomról, a munkatársaival felkereste ezt az alkalmat, és beszélgetést kezdtek a jelenlévő asszonyokkal. Közben Pál elkezdett prédikálni, azaz, kezdett beszélni az asszonyoknak Jézus Krisztusról, mint megváltóról. Ezzel együtt beszélt a megtérés, az újjászületés szükségességéről, fontosságáról, majd az üdvösség lehetőségéről is. Pál prédikációjának a tartalma, nincs ugyan így részletezve Igénkben, de a következményből és a páli levelekből biztosan következtethetünk erre.

A következmény pedig az volt, hogy Lídia megtért, keresztyénné lett, elsőként Európában.

Ezt a csodálatos eseményt részletezi Lukács, a szöveg írója, legalább is olyan mértékben, hogy általa több döntő jelentőségű tanítást, sőt isteni üzenetet érthetünk meg ez alkalommal mi is a megtéréssel kapcsolatban.

Hogy ezeket mi most jobban megérthessük, és magunkévá tehessük, külön-külön szeretnék rámutatni Lídia megtérésének egyes részleteire, és ezekhez kapcsolódva kívánom elébetek adni, hirdetni Istenünk most hozzánk szóló üzenetét.

Először is utalok arra, hogy a szövegíró először azt említi Lídiáról, hogy „istenfélő” volt és ugyanakkor azt is mondja róla, hogy „bíborárus” volt.

E két jellemző szó arra enged következtetni, hogy a gazdagsága, ami a drága , bíborral festett ruha anyagokkal való kereskedésből származott, a boldogságra, igaz életre vágyó szomjas lelkét nem elégítette ki. Nem talált semmi megnyugvást az ő eddigi pogány vallásában. Ezért csatlakozott az egy Istent hívő zsidó csoporthoz, és vett részt, bizonyára máskor is, és most is az ő egyszerű istentiszteletükön, ima-órájukon. Azt mondhatjuk róla, hogy ő egy olyan – lelkileg- szomjas ember volt, aki kereste az igaz Istent, vagy legalább is lelkileg igényes volt, és valami igazi életre vágyott, ami a szívét igazán és tartósan békességgel, boldogsággal töltené meg. Feltételezhetjük, hogy ebből valamit megtalált ebben a számára új vallásban, de mindazt, amire vágyott itt sem találta meg eddig, amíg Pál nem szólt közöttük a Krisztus nyújtotta ingyen kegyelemről, és annak elfogadásának módjáról, a megtérésről. – Viszont most éppen ez a csodálatos dolog történt meg. Miközben Pál beszélt, Lídia pedig nyitott szívvel és szomjas lélekkel hallgatta azt,, egész valóját valami kimondhatatlan boldog megtapasztalás töltötte el, aminek nyomán egy gyökeres, átfogó pozitív irányú megváltozás kezdődött el az életében. Ez a változás olyan nagy, és olyan csodálatos dolog, hogy a szentíró nem is próbálkozik a részletes ismertetésével. Mi is csak a következmények alapján következtetünk erre, nagyon figyelve, az egész szentírás ide vonatkozó tanításaira, útmutatására. – Mindenesetre, itt rá kell mutatnunk arra, hogy ezt az emberek életében történő, ilyen jellegű változást nevezi az Ige m e g t ér é s n e k .

Mielőtt a Lídia megtérésének azon részleteivel foglalkoznánk, melyeket alapigénk is konkréten említ, az egész szentírás összefüggésében szeretnék itt külön is szólni a megtérés fontosságáról és tartalmáról azért , hogy rávilágítsak: miért is van nekünk is szükségünk arra.

Először is azt kell szem előtt tartanunk, hogy Isten az embert - Ádámot és minket is egyenként – a maga számára teremtette, hogy vele szüntelen, örökkön örökké, élet- és szeretetközösségben éljen. A bűn elkövetése által az ember ebből fontos életközösségből szakította ki magát, és próbál mind máig Isten nélkül, Istentől elszakadva, Istenre nem hallgatva, csak a maga elgondolása szerint élni. Ez a törekvés érvényes ma is mind annyiónkra. Nem mindenkiben, de sokakban ez még úgy is megnyilvánul, hogy tagadják Isten létét, és így teljesen öntörvényű életet élnek Szabadságot hangsúlyoznak, és szabados életet élnek. Jónak tartják a maguk számára azt, ami nekik felületesen, pillanatnyilag jó. Így az életük lényege a mának, a jelen percnek való élés. A jelen felszínes örömeit hajszolják, de legtöbbször csak keserű mámort és csalódást, annak nyomán pedig töménytelen keserűséget találnak.

De bármennyien tagadják Isten létét, bármennyien nem hallgatnak Őreá, Ő létezik és lát mindent ebben a világban, és látja külön- külön mind annyiónk vergődő életét és sorsát

Az az érthetetlenül csodálatos, hogy. Isten , az Ő határtalan szeretete által nem haragszik a bűnös, Tőle elszakadt, sőt Vele szembefordult emberre, hanem inkább sajnálja, és kész az embert vissza fogadni a vele való éltető, boldogító szeretet-közösségbe. Csak azt kell tudni, hogy ennek megvan az Isten által kijelölt és meghatározott útja és módja.

Vágyik is sok ember közöttünk az Isten közelségére, mert érzik hogy az élet nagy bajaiban csak Isten tud segíteni. Ezért nemcsak a különféle pogány vallásokban, de még a keresztyén vallásban, közöttünk is, körülöttünk is vannak emberek, akik a maguk módján keresik az Istent. Keresik Istent úgy, hogy kisebb - nagyobb megjobbulást próbálnak felmutatni. Ezzel együtt sok vallásos buzgóságot, jó cselekedetet próbálnak felmutatni, remélve, hogy így Isten jó tetszését elnyerik, és ezzel együtt Isten őket minden kártól bajtól megóvja.

De ha elmélyedünk a mindennapi élet vizsgálatában, és ugyanakkor a Szentírás tanulmányozásában, rá kell jönnünk arra, hogy így nem lehet Istent megtalálni, és Vele személyes kapcsolatba jutni, mert Isten erre egy egészen más utat jelölt ki.

Pedig valószínű, hogy Lídia is így kereste Istent. És ekkor jött Pál közéjük és - minden bizonnyal- részletesen tanította az igaz Isten megtalálásának az útját, azaz az Istenhez való megtérés helyes módját.

Minden bizonnyal Pál rámutatott arra, hogy az ember legnagyobb bűne, az Istentől való elszakadás, és az az öntörvényűség, hogy én jobban tudom mint bárki, hogy mi a jó nekem, és ezért ’nem hallgatok senkire, csak magamra’. Isten szerint ez azért nagy bűn, mert magunkat többre tartjuk ilyen magatartással, mint Istent. – Isten viszont azt látja, hogy az ilyen életmóddal először is magunk ellen vétkezünk, mert hosszú távon, de sokszor rövid távon is, magunk tesszük tönkre az életünket. Szinte mondhatjuk hogy „magunk alatt vágjuk a fát.”

Ugyanakkor Istent is bántjuk és sokszor szinte haragra ingereljük ezzel a magatartással.- Így hiába keressük Őt bármilyen emberi vallásoskodással, emberi igyekezettel, a tudott és nem tudott bűneink, mint egy beton fal, nem engednek minket Isten közelébe.

Ha valakinek Istenre van szüksége, ha valaki keresi Istent, mert Vele kapcsolatba akar kerülni, annak először is rá kell döbbeni arra, hogy a tudott és nem tudott bűneinek milyen elviselhetetlenül nagy a súlya („bűnlátás”), és először azt kell valami módon elrendezni.

Mindezekre minden bizonnyal rámutatott Pál. De minden bizonnyal hirdette azt a nagy örömhírt is, hogy ha felismerjük és elismerjük, mentegetés és takargatás nélkül, alázattal és igaz bűnbánattal Isten előtt bűnös, sőt elveszett voltunkat, akkor Isten , a megváltó Jézus Krisztus érdeméért nekünk, ingyen kegyelemből megbocsát. De ezt Ő nem egy száraz, jogi cselekedetként teszi, hanem a kegyelme olyan gazdag, olyan csodálatos, hogy a bűneink bocsánatával együtt gyermekévé fogad, azaz visszafogad abba az élet- és szeretet-közösségbe, melybe Ő eredetileg is teremtett minket, és amelyből mi magunk szakítottuk ki magunkat dacos, gőgös elbizakodottsággal. Ekkor, és ezután nemcsak kisebb-nagyobb bajainkban segít rajtunk Isten, hanem az egész életünket megváltoztatja: egy új, igazi életet ad nekünk. Ezért nevezzük a megtérést új j á s z ü l e t é s n e k is. – A megtérés által lezárul a régi életünk, és az újjászületéssel elkezdődik a minőségileg sokkal magasabb rendű, igaz életünk, mely a boldog örökélet kezdete már itt e földön.

Az Istent kereső, „istenfélő”, tehát nagyon buzgó Lídiának a megtérése –újjászületése akkor történt, amikor Pál igehirdetését nyitott szívvel, vágyakozó lélekkel, nagy figyelemmel hallgatta. Sőt, az is írva van Igénkben, hogy Lídia, a hallgatás mellett „figyelt” is arra, amit Pál hirdetett. Ennek a szónak a tartalmában, az eredeti szöveg szerint, az is benne van, hogy a hallottakat szomjas szívvel várta, azokat fenntartás nélkül befogadta, és engedte, hogy az munkálkodjék a szívében, sőt az életében is.

De itt rá kell mutatnom arra – főként ha figyelembe vesszük az egész Szentírás összefüggő tanítását – hogy mégis Lídia magatartása nagyon kicsiny és csak „eszköz” jellegű ahhoz a nagy jelentőségű , alig megmagyarázható történéshez, amit a szentíró így ír le, hogy „az Úr megnyitotta a szívét” Lídiának. Ez a döntő mozzanat a Lídia megtérésében. Tehát az, hogy az Úr megszólította Lídiát, Pál apostol igehirdetésén keresztül, és Lídia pedig boldogan meghallotta azt, és boldogan engedte, hogy ingyen kegyelemből nemcsak megbocsásson neki az Úr, hanem hogy őt gyermekévé fogadja, új életet adva neki.

Kedves testvéreim! Bizonyára vettétek észre, hogy úgy beszéltem, Lídia megtéréséről, hogy azt, közben, magunkra is alkalmaztam. Tettem ezt azért, mert szerettem volna elébetek tárni Isten megtalálásának egyetlen helyes útját. Tettem ezt azért, mert úgy látom, hogy ma is vannak közöttünk olyan ’vallásos”, templomba járó, tehát sok tekintetben buzgó emberek, akik keresik Istent , de valójában nem találják meg, Nem találják meg, mert nem érzik magukat igazán kegyelemre szorult bűnösnek. – Durva bűnöket valóban most nem követnek el, viszont igyekeznek sok buzgóságot felmutatni, mint Lídia. – Azt, hogy Pál hogyan győzte meg Lídiát elveszett, kegyelemre szorult bűnös voltáról, azt pontosan nem tudom elétek tárni, mert ez nincs leírva alapigénkben. De – ahogy már az előbb többször tettem ezt, most is az egész páli irodalom alapján bátran merem mondani, hogy egészen biztos, hogy erről nagy hangsúllyal beszélhetett Pál, és ezt használta fel Krisztus Lelke Lídia megtérítésében.

Igy most nekem is az a feladatom, hogy elébetek tárja őszintén, Lídia megtérése történetének alapján, hogy emberi igyekezettel, emberi, vallásos /vallásoskodó/ buzgósággal Istennel nem lehet találkozni. Pedig – legalább is,sejtésem szerint,- nem kevesen így próbálkoznak Isten felé közeledni, nem utolsó sorban a templomba járásukkal.

Viszont annál nagyobb örömmel hirdetem, hogy Isten, ami Teremtőnk, aki egyben szerető és kegyelmes Isten, kész minden bevallott, tudott és nem tudott bűnünket megbocsátani, és ezzel a nagy megbocsátással együtt, kész velünk találkozni. Sőt a bűnbocsánattal együtt kész egy új életet teremteni bennünk, azaz kész minket is magához téríteni és újjászülni Igéje és Szentlelke által. Rajtunk csak annyi múlik, hogy hallgassuk, olvassuk az Igét kétkedés, fenntartás nélkül, vágyakozó szívvel, mint ahogy ezt Lídia is tette. A megtérés csodálatos élményével, elmondhatatlan megtapasztalásával pedig maga az Úr fog minket megajándékozni, mint ahogy tette ezt Lídiával is. Ez által az elmondhatatlanul csodás megtapasztalás által Isten visszafogad abba a csodálatos élet- és szeretet-közösségbe, amelybe Ő eredetileg is bele teremtett minket, csak onnan mi mindnyájan kiszakítottuk magunkat, és eltértünk tőle, mint a tékozló fiú, az atyai háztól.

Most szinte szeretnék odamenni mindnyájatokhoz egyenként,és erőltetés nélkül szeretnék mindenkit kérlelve kérni, hogy testvér, ne a saját buzgólkodásod érdemével keresd az Istent, mert így Ő nem tud és nem akar fogadni téged. De ha belátjuk, ha elismerjük, hogy volt idő, amikor mi is annyira bíztunk magunkban, hogy nem hallgattunk Istenre, hanem csak mentünk a magunk feje után, és csak a magunk vélt érdeke volt a fontos,és ezzel , és még sok tudott és nem tudott, titkos és nyilvánvaló bűnünkkel annyira megbántottuk Istent, hogy ezeknek a megbocsátása csak Jézus érdeme által lehetséges, és Jézus érdeméért kérjük minden bűnünkre a bocsánatot, akkor Jézus, a mi szívünk ajtaját is megnyitja, sőt belép oda, és ez azt jelenti, hogy hazataláltunk, hogy nemcsak megtértünk, hanem újjá is születtünk, Isten, visszafogadott a gyermekének, és így egy egészen más, minőségileg sokkal magasabb, igazi életet kezdhetünk Ezt a csodálatos lehetőséget hirdetem én most néktek nagy örömmel.

Biztató példának újra csak a Lídia megtérését említem. Mert nemcsak az ő számára , hanem sokak számára is elkészítette ott ő körülötte is a megtérés lehetőségét. Ezekről ugyan egyenként nincs szó az Igében, de a 4o.ik vers Lídia körül már más testvérekről is említést tesz. Tehát a Szentlélek folyamatosan munkálta más emberek szívében is a megtérést. – Így akarja ma is munkálni a te megtérésedet is, és mások megtérését is, és ismételten kérem, hogy engedjetek az Igének, a Szentléleknek, ha itt és most zörget a szívetek ajtaján! – Engedjetek, mert ez a világ legnagyobb boldogsága, a világ legnagyobb kincse, ha Istenhez megtérhetünk, ha az atyai házba, az Isten atyai keblére újra vissza térhetünk, és utána mindörökké a Vele való állandó szeretet-közösségben élhetünk. .

Azért, hogy ez a csodálatos találkozás a megbocsátó Istennel minél inkább valóságos legyen, és főleg, hogy minél inkább maradandó legyen, szolgálatom utolsó részében szeretnék arról szólani, hogy Lídia életében milyen következményei, milyen folytatásai lettek az ő megtérésének. – Mielőtt erről szólanék, külön kérem azoknak is a figyelmét, akik abban a meggyőződésben élnek, hogy ők már megtértek. Ugyanis minden igaz megtérésnek igen nagy jelentőségű folytatásai szoktak lenni a Szentlélek folyamatos munkája nyomán. A megtérés csak kezdet, és ha nincs folytatása, akkor bármilyen nagy volt a megtérés élménye, az nem volt igaz, nem volt a Szentlélektől való. Az ilyen megtérés legfeljebb csak önbecsapás, érzelmi fellángolás, hangulat.

Biztatásul, bátorításul, és útmutatásként, hadd mutassak tehát rá arra, hogy Lídia életében, környezetében, az ő megtérésének milyen következményei mutatkoztak

l./ Kifejezetten nem mondja a szöveg, de én mégis határozottan kiérzem Lídia néhány rövid megnyilatkozásából és cselekedeteiből, hogy igazi nagy öröm töltötte el a szívét a megtérése nyomán. – Ma is így van ez testvéreim! A megtérő embernek van része a világ legnagyobb örömében, hisz nincs annál nagyobb öröm, mint mikor megtapasztaljuk, hogy Isten így szeret, hogy még a bűneimet is megbocsátja, és gyermekévé fogad Jézus érdeméért.

2./ Azt olvassuk, hogy Lídia a megtérése után megkeresztelkedett. Ennek a cselekedetnek kettős tartalma van: egyrészt a Jézus melletti döntés komolyságát és határozottságát fejezte ki mindenki előtt, másrészt azt a döntést, hogy örökre Jézusé akar lenni, elválaszthatatlanul, úgy, ahogy erről Róma 8: 38 szerint. Pál apostol is vall. – A mi megtérésünk komolyságát is bizonyítja az, ha ott van a szívünkben a vallomás, hogy „az életemet el sem tudom Jézus nélkül képzelni”. Ezzel együtt készséggel veszek rendszeresen úrvacsorát, és minden ilyen alkalmon kész vagyok az Úrnak örök hűséget fogadni.

3./ Lídiánál, a megtérése után, természetesen jött, hogy a háza népét is az Úrhoz segítette. Azt olvassuk róla, hogy „háza népével „ együtt keresztelkedett meg. – Példát ad nekünk itt Lídia a misszió, a bizonyságtétel folyamatos végzésére , amit először is a legnehezebbnek mondott területen, a családban kezdünk el. Megtérésünket igazolja, ha a mi szívünkben is ott él szüntelen a vallomás, hogy „nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk” Ap. csel. 4:2o.

4./ Lídia megtérésének a valóságát és komolyságát igazolja az is, hogy az előttünk lévő leírásból nyilván megállapíthatjuk, hogy ő nemcsak a szívét adta oda Jézusnak, hanem a házával, szinte mondhatjuk, hogy minden vagyonával kész volt az Urat szolgálni. Abból látjuk ezt, hogy kérlelte Pálékat, hogy szálljanak meg az ő házában. – Ránk is érvényes az az igazság, hogy aki az Úrnak adja a szívét, az kész , szükség szerint , a házával és minden javaival is az Úrnak szolgálni, még a tized adakozáson túl is.- Nálad így van-é ez , testvérem?

5./ Ez a megtérést bizonyító jel nincs szavakba foglalva de én bizonyosra veszem, hogy azért is tartotta Lídia a házában Pálékat, mert további, hitet építő Ige hallására vágyakozott. A mi megtérésünknek is, ez is jele és bizonyítéka mindenkor: az olykor áron is megvásárolt alkalom, a szorgalmas és rendszeres Ige-olvasásra és Ige-hallgatásra. Ugyanis a megtért embert számára a lelki táplálkozás legalább olyan fontos, mint a testi táplálkozás. Ugy-e , testvérem, te is így szereted az Isten Igéjét, mint az életnek beszédét?

Befejező szavaimmal az kívánom mindegyikőtöknek, hogy a mi kegyelmes és szerető Urunk ajándékozzon meg titeket ilyen igazi, boldogító megtéréssel, Ti pedig fogadjátok el azt

á m e n .

 

***

TÁBITA – DORKÁSZ

Apostolok Cselekedetei. 9:36-43 versek.

/ A jócselekedetek helye, szerepe és fontossága a hívő ember életében /


(Ez az igehirdetés annak a szolgálatnak szerkesztett változata, melyet Szabó Gyuláné, Júlia mondott el 2oo9 július végén a pestújhelyi templomban, a csendes délutánok alkalmával.)

/alább azért használjuk a Dorkász nevet, mert ez a név ismertebb a Tábita névnél a mi magyar beszédünkben/.



Kedves Testvéreim!

Ahogy hallottátok, a Bibliából Tábitának, görögül Dorkásznak /magyarul: Zerge/, egy, az első keresztyének idejéből való, keresztyén asszonynak a csodálatos életéről és a csodálatos haláláról olvastunk.

Csodálatosnak mondtam a halálát is, mert hallottátok, hogy azt olvastam róla, hogy Péter imája nyomán feltámadt a halálból Isten ereje által. Ennek a csodának sok tanulságos, és hitet erősítő részlete van. De én ezekre most még sem térek ki, hanem csak az ő, szintén nagyon csodálatos, tanulságos, és példaadó életével kívánok foglalkozni.

Ha elmélyülten figyelünk mostani Igénkre, hamar megragadja a figyelmünket az a kijelentés, amit mindjárt az első vers mond Dorkász-ról: „Sok jót tett és bőven osztott alamizsnát”. Ha nyitott szívvel vagyunk Isten előtt, akkor hamar felfogjuk megértjük azt is, hogy Dorkász nagyon szép példáján keresztül minket is, jócselekedetre, másokkal törődő, másoknak szolgáló életre tanít és buzdít most Urunk.

Azért, hogy ez a tanító példa most minél jobban hasson ránk, tehát hogy minél komolyabban megértsük a nekünk szóló isteni üzenetet, tegyük fel mindjárt azt a kérdést, hogy vajon közelebbről mi indította őt erre a bőségesen adakozó, másokkal törődő, szolgáló életre?

A készülésem során előttem az világosodott meg, hogy ennek legalább két oka volt.

Az egyik ok az a körülmény lehetett, hogy a szövegből nyilván következtethetünk arra, hogy Dorkász jómódú, gazdag nő lehetett, és így lehetősége volt az adakozásra. Még az is valószínűnek mondható, hogy egyedül élő , tehát család nélküli nő volt. Varrni viszont tudott és szeretett is, és így volt lehetősége arra is, hogy rászorultak részére ruhát készítsen, azaz, két kezi munkájával is másoknak szolgáljon, másokon segítsen.

Itt meg kell jegyeznem, hogy hajlok arra a vélekedésre, hogy ezt azért gyenge indoknak kell minősítenünk a jócselekedetekkel kapcsolatban. – Hisz, gondoljunk csak arra, hogy a mai időkben is, a legtöbb esetben azt látjuk / persze, tisztelet a kivételnek!/, hogy a gazdagok gyakran kevésbé hajlamosak a jócselekedetekre, az adakozásra, tehát a mások megsegítésére,

mint a szegényebbek. A világ fiai között is nagyon szomorú dolog ilyet látni, de még sokkal szomorúbb, sokkal fájóbb ilyet tapasztalni a gyülekezetek körében, vagy éppen a megtért hívők között.

Itt egy pillanatra megszakítom gondolataim fonalát és oda fordulok hozzátok, hozzád, kedves testvérem, és megkérdezem, hogy : úgy-e jól feltételezem, hogy te nem tartozol ezek közé, és hogy te nem adsz rossz , kiábrándító, megbotránkoztató példát mások számára az adakozás és a másokkal való törődés dolgában a megtértek között, és a gyülekezetben?

De máris visszatérek oda, hogy Dorkász esetében az adakozásnak volt egy másik, sokkal komolyabb indoka is. Csak ez a magyarázat kevésbé ismerős a számunkra. Pedig benne van a szövegben. A szent író, Lukács, „nőtanítványnak” nevezi Dorkászt. Tudnunk kell itt azt, hogy a görögben itt ugyanaz a szó áll, amivel a l2 apostol „tanítványnak” van jelölve. De tudnunk kell azt is, hogy az egész újszövetségben sok megtért, keresztyén nőről van szó, de ezt a megnevezést, hogy „nőtanítvány”, csak egyedül Dorkászszal kapcsolatban használja a Biblia. Tehát így a Biblia őt a l2 tanítvány mellé emeli, és oda rangsorolja. Bizonyára nem véletlenül történt ez. Ha pedig így van, akkor, a mi fogalmaink szerint , olyan dologra kell gondolnunk, hogy a gyülekezetben minden bizonnyal kiemelkedő személy volt Dorkász nemcsak a jócselekedetekben, hanem az igehirdetésben, és minden más lelki munkában is.

Szerintem ez a komoly, hit, ez a komoly lelki gazdagság lehetett az ő bőkezű adakozásának második , és egyben sokkal komolyabb rugója, azaz magyarázata.

Kedves Testvéreim ! azért kellett most nekem ezekről ilyen részletesen szólnom, mert az ő példáján keresztül most Isten azt akarja velünk megértetni, hogy Ő a mi hívő életünket is ilyen gazdaggá szeretné formálni a jócselekedetekben, azaz a másokat segítő szolgálatban. Ha pedig gondolhatok arra, hogy te – testvérem – próbálsz olykor másokon segíteni, másoknak szolgálni, akkor Urunk téged most szeretne ebben megújítani, és szeretne előrébb segíteni.

Kérem most tőletek azt, hogy engedjünk Isten Lelke és Igéje munkájának úgy, hogy most részleteiben is nézzük meg, hogy Dorkász példája szerint, és az egész Szentírás szerint, a jócselekedeteknek hol a helye, mi a szerepe és fontossága a mi hívő életünkben.

Először is hangsúlyt teszek arra, hogy az egész Szentírás szerint igen fontos a hívő ember életében a jó cselekvése, és a mások megsegítése, mert Isten ezt várja tőlünk. De rögtön azt is hangsúlyoznom kell, hogy nem annyira a megtérés előtt, hanem sokkal inkább a megtérés után várja Urunk tőlünk a jócselekedetet. A megtéréskor Ő ingyen kegyelemből adja minden bűnünkre a bocsánatot. Ingyen kegyelemből fogad minket gyermekeivé, és ingyen kegyelemből ajándékoz meg minket az új élettel és az örök élet ígéretével. De miután mindezzel érdemtelenül megajándékozott minket, várja, sőt akarja, hogy az Ő segítségével,

h á l á b ó l éljünk másokat segítő, szolgáló életet.

Itt most egy kis kitérést teszek, és így mutatok arra rá, hogy Istennek hármas célja van mindazokkal, akiket ő elhívott és kiválasztott magának, a megtérés ingyen kegyelme által: Az első cél: hogy hozzátartozva, gyermekei legyünk, második cél: hogy ezután Neki szolgáljunk,

harmadik cél: hogy a földi élet után üdvösséget adjon. E három cél fölött a legnagyobb célja velünk az, hogy Őt dicsőítsük, magasztaljuk örökkön örökké, tehát itt és odaát egyformán.

Isten, velünk kapcsolatos, céljai közül én most kiemelem a másodikat: a s z o l g á l a t ot. Rámutatok arra is, hogy Isten szolgálatának négy módját különböztetjük meg: Ima-szolgálat, Ige-szolgálat, szeretet-szolgálat, és jó példaadás, magatartásunk, helyes , hiteles életünk által. E szolgálati módok közül most kiemelem a szeretet-szolgálatot, amit az egyházi szóhasználat d i a k ó n i á n a k nevez.

Urunk, minket most, Dorkász példáján keresztül, éppen ebben a szolgálatban, a diakóniai szeretet-szolgálatban akar megerősíteni és elmélyíteni –Úgy gondolom, hogy szükségünk is van erre. Szükségünk van a megerősítésre azért, mert igaz ugyan, hogy teszünk olykor jót másokkal, de az a baj, hogy ebben hamar belefáradunk, és hamar beszűkül az életünk oda, hogy csak magunkkal törődünk, és azt mondjuk, - vagy gondoljuk – hogy „elég nekünk a magunk baja.”

Hogy ez minél kevesebbszer forduljon elő az életünkben, és hogy most is megújuljunk hit-életünkben, és ezzel együtt a különféle diakoniai szolgálatokban, Dorkász életéből, az egész Szentírás tanítását is szem előtt tartva, tanuljuk meg, hogy az ilyen életútnak öt lépcsőfoka van:

Először is az Igét, és mindig az Igét kell komolyan hallgatnom, és kell hogy annak az üzenetét mindig meghalljam és komolyan vegyem Legyek én is „tanítvány” – „nőtanítvány,”’-ahogy ezt Dorkász esetében láttuk. Legyünk mi is mindig biztosak abban, hogy Isten minket nagyon, igazán szeret, és hogy a bűneink bocsánatával együtt Ő nekünk új életet adott. Sőt a Róma 8:32 v. szerint Ő,Jézussal együtt, „mindent” nekünk ajándékozott. A szorgalmas ige-hallgatás közben újra és újra boldogan tudomásul vehetjük, hogy mi valóban „gazdagok” vagyunk, elsősorban lelkileg, de még anyagiakban, külső dolgokban is. – Ez utóbbit azért merem állítani, mert a hívő ember külső, anyagi életén is ott van Isten áldása. És gazdaggá mindig Isten áldása tesz minket a Péld. 1o:22, és az I Tim. 6:6 szerint, és sok más Ige szerint.

Az Istennek kedves jócselekedeteknek második lépcsőfoka akkor tárul elénk, amikor az Igéből azt is megértjük, hogy Isten nemcsak minket szeret, hanem – éppen rajtunk keresztül – másokat is akar szeretni. Igen, akkor tudunk igazán jót tenni másokkal, ha megértem, hogy azért is ad nekünk Isten, érdemtelenül olyan sok lelki és anyagi áldást, hogy azt - vagylegalább is egy részét – továbbadjuk annak, akinek esetleg még nagyobb szüksége van, mint nekünk. Sőt, az a jó, ha Isten Igéje meg tud minket győzni arról, hogy valójában semmi nem a mienk. Minden Isten tulajdona. Mind azok felett, amikre azt mondjuk, hogy a „mienk”, azok felett mi csak ’sáfárok’ vagyunk. Az I.Kor. 4:7-ben ez van megírva.”… mid van, amit nem kaptál”

Tehát Isten szeretetének az áldásaival nekünk gazdálkodni kell, és a szükséges részen túl, nekünk tovább kell azt adni azoknak, akiknek arra jobban szüksége van. Ugyanis Isten rajtunk keresztül akarja a másik embert szeretni, rajtunk keresztül akar róluk gondot viselni. Itt még arra is hangsúlyt kell tennem, hogy ezt Urunk folyamatosan akarja velünk, illetve rajtunk keresztül cselekedni, ahogy ezt is láthatjuk Dorkász életében is.

Az adakozó, segítő szolgálat útjának harmadik lépcsőjeként említem azt, hogy az egy külön feladat, - és gyakran nem is kis feladat - hogy megtaláljuk a helyét és módját annak, hogy az Istentől kapott áldásokat mikor és főlek kinek kell tovább adnunk úgy, hogy az valóban áldásos legyen, és ugyanakkor Istennek kedves.

Dorkász példájából erre a kérdésünkre is sokat mondó feleletet és útmutatást kapunk. Ahogy ő tette, nekünk is elsősorban azokkal kell jót tennünk, akik hozzánk közel vannak, vagy legalább is közelebb vannak, fizikai és lelki értelemben. Konkrétabban ezt úgy mondhatjuk, hogy elsősorban a vér szerinti és a lelki családban, a gyülekezetben, kell sáfárkodnunk Isten áldásaival, mert elsősorban azokat bízta ránk Urunk. – De itt rá kell mutatnom arra is, hogy olykor a tőlünk távolabb állók felé is kell szolgálnunk. Jézus az „irgalmas samaritánus” történetében azt tanítja, hogy mindig a bajban lévő ember az a „felebarátunk,” akit úgy kell szeretnünk, mint magunkat.

Ebben a kérdésben hasznos útmutatást ad nekünk Pál a Gal. levél 6. rész lo. versében, ahol ez van megírva: „Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink hitben.”

Arra nézve, hogy a gyakorlatban mikor és hogyan tegyünk jót, jelentős segítséget kapunk az Efézusi levél 2:lo. versében, mely szerint a jócselekedetek alkalmait Urunk nekünk előre elkészíti, és nekünk azokat csak észre kell venni, és az adott lehetőségeket kell felhasználni. Ahhoz viszont, hogy ezeket az előre elkészített alkalmakat valóban észre vegyük, nagyon szükséges az, hogy minden reggel, már az első gondolatunkkal, odaszánjuk, felajánljuk magunkat és mindenünket Urunk szolgálatára. De nagyon szükséges az is, hogy egész nap figyeljünk a Lélek vezetésére, irányítására, indítására. Jó dolog, ha a szívünkben szüntelenül ott él az ének szerinti fohász: „Tégy Uram engem áldássá….”

Azért, hogy a fentieket még komolyabban vegyük, itt most , kitérés képen, egy intést kell megemlítenem . Jakab levele 4:l7. versében ez van megírva. „ Aki tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak” Ezt az intést azért kell nagyon komolyan venni, mert – legalább is szerintem – nekünk, hívőknek, ez az egyik leggyakoribb bűnünk. Csalás, lopás és hasonló bűnök a mi életünkben már nem igen fordulnak elő. Mi nem igen úgy vétkezünk, hogy valami rosszat teszünk, hanem úgy, hogy nem tesszük a j ó t , a hitből fakadó szeretet szolgálatot. Lásd Gal. 5. rész 6, l3,l4 verseit, és Jakab 5. rész 8-26 verseit! Ezekből az Igékből értsük meg, hogy tétlenséggel, közönyösséggel, mulasztással éppen úgy vétkezhetünk, és vétkezünk is, mint a gondolattal, szóval és tettel elkövetett bűnökkel. Emlékezzünk még itt a II. Kor. levél 5:lo. versére is, ahol az van megírva, hogy: „mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemelt, a szerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszt”

De itt most visszatérek a jó cselekvésének negyedik lépcsőjéhez, és annak főkép a módját akarom hangsúlyozni, amikor arra mutatok rá, hogy csak akkor kedves az Isten előtt, ha annak, indítéka, rugója a h á l a a d ás., – ahogy erről már fentebb is szólottam. Mindig szem előtt kell azt tartanunk, hogy mi cselekedeteinkkel nem tudunk semmit kiérdemelni. De erre nincs is szükség. Isten nekünk, bűneink bocsánatával együtt mindent ingyen kegyelemből adott, és ad folyamatosan. Viszont ”utólag” annál inkább várja Isten tőlünk a hálaadást. Pl. az I. Thess. 5:l8 versében ez van megírva: „mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata a Jézus Krisztus által a ti javatokra.” .

Alapigénkben kifejezetten nincs ugyan róla szó, de bizonyosan következtethetünk arra, hogy Dorkász is minden jócselekedetét, minden diakóniai szolgálatát a hála lekötelező érzésétől indíttatva cselekedett. Viszont az ő példájából azt is megtanulhatjuk, és meg is kell tanulnunk, hogy a szóbeli hálaadás mellett, a köszönő imádság és a dícsérő éneklés mellett, nagyon helye van a jócselekedetekben, szeretet-szolgálatban, és különféle hála-áldozatokban megmutatkozó hálaadásnak is.

Amikor ezt említem, röviden kitérek arra, hogy bizonyára kedvesen veszi Urunk azt, ha valaki eljut odáig a hitéletében, hogy jövedelméből tizedet ad Istennek. – Azoknak mondom, akik ezt gyakorolják, hogy ne felejtsék el azt, hogy a hátramaradó kilenc tized rész is az Úré,és azzal is el kell egyszer számolni, hogy azt mire fordítottuk. Sőt arra is kész kell mindig lenni, hogy ha Úr többet kér, többet is adjak az Úrnak, illetve az Ő ügye támogatására.

Gondoljunk a bethfagéi gazdálkodóra, aki virágvasárnap a szamarát milyen készséggel adta oda, mert az „Úrnak szüksége volt rá”. Vagy gondoljunk a szegény asszonyra, aki a két fillérben „minden vagyonát” Istennek adta. De tanulságos a Macedóniai gyülekezetek példája is, amiről a II.Kor. levél 8. rész l-ll verseiben olvashatunk.

Ezek után rátérek a hitből, szeretetből fakadó jócselekedetek útjának, utolsó ötödik lépcsőjére. Ennek a lényege az a sok biztató és boldogító ígéret, amelyek arról szólnak a Bibliában, hogy Urunk bőséges jutalmat ígér már itt e földön is, és majd odaát, az üdvösségben is, azoknak, akik az Ő akarata szerint, és Dorkász példája szerint élnek adakozó és szolgáló életet, itt e földön.

E sok ígéret közül én csak a következőket említem most: Máté lo: 42-ben ez van megírva:

„Aki egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek, e kicsinyek közül, mert az tanítvány, bizony mondom néktek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát”

A Máté 24:46-ban pedig ezt a biztatást olvashatjuk: „Boldog az a szolga, akit ebben a munkában talál ura, amikor megjön” / t.i. gondot visel a társaira.- lásd a további verseket is!/

A további drága ígéretek felsorolását elhagyva, kérlek titeket, testvéreim, hogy így és ezért legyünk most is Isten Igéjének ne csak hallgatói, hanem legyünk annak megtartói is , a Szentlélek segítségével, Isten dicsőségére, és a mi lelkünk üdvösségére.

á m e n !

Szabó Gyuláné ny. ref. lelkész

 

 

 

MÁRIA és MÁRTA Lukács 10:38-42 versei

Cím: „SZENT” ÉLET A CSALÁDBAN

(Ez igehirdetés annak a szolgálatnak szerkesztett,bővített változata, melyet Szabó Gyuláné, Júlia ref. lelkész mondott el a pestújhelyi templomban a július végi csendes délutánok alkalmával. )


Kedves Testvéreim!

Alapigénkben arról olvasunk, hogy Jézus Krisztus, tanítványaival együtt útban van Jeruzsálem felé, nem sokkal nagypéntek előtt. Betánia nevű vidéki kis városba érkeznek, ahol lakott egy három tagú testvér család: Mária, Márta és Lázár. Ezzel a családdal Jézusnak, személyes, baráti és lelki kapcsolata volt. Így természetes,hogy amikor megpihenésre gondolnak, Jézus ehhez a családhoz kopogtat be, és itt kér és kap is szállást.

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy a szövegben a többes szám is használva van, de a Jézus bekopogtatása már egyes számban van említve. – Így csak feltételezhetjük, hogy a tanítványok vagy azok egy része, Jézussal együtt, szintén ennek a családnak volt a vendége.

A megérkezés után érdekes, váratlan, és éppen ennek nyomán igen tanulságos helyzet kép alakul ki. A vendég (-ek) megérkezése után, az egyik nőtestvér, Márta a konyhába vonul, és minden erejét, minden figyelmét arra összpontosít, hogy a vendéget, (-ket), minél teljesebb ellátásba részesítse. Ezzel szemben Mária, elkezd Jézussal beszélgetni, sőt a szöveg szerint a „lábaihoz ült”, és úgy hallgatta Jézus beszédét, aminek a tartalma nyilván az evangélium volt. Mondhatjuk azt is, hogy Jézus Igét hirdetett, és tanítást adott az Isten országa csodálatos dolgairól. – Még azt is feltételezhetjük, hogy Mária a szíve mélyén valamit megérzett abból a fájdalmas igazságból, hogy Urunknak ez már az utolsó útja , számára pedig ez az utolsó alkalom arra, hogy Jézus pótolhatatlanul fontos tanításait hallgassa. Annál inkább buzgó, vágyakozó lélekkel hallgatta Jézus szavait, és minden tanítását.

De egy idő elteltével váratlanul megjelenik Márta, és váratlan, panaszkodó és békételen szavaival félbeszakítja a két személyes „istentiszteletet”. Szavaiból először is azt csendül ki, hogy az ő saját munkáját mindennél fontosabbnak tartja. Ennek nyomán felzaklatott lélekkel éppen Jézust kéri arra, hogy az igehallgató Máriát küldje ő hozzá a konyhába, hogy neki segítsen.

Erre a méltatlankodó és panaszos kérésre Jézus olyan széles látókörű, átfogó jellegű választ, tanítást ad, amely nemcsak Mártának, hanem nekünk is nagyon jó, nagyon fontos eligazítást ad arra nézve, hogy hogy éljük meg a hitünket a mindennapi életben, azaz, hogyan éljünk , hogyan élhetünk Istennek tetsző, szent életet otthon, családi körben, nem utolsósorban, mi házi asszonyok.

Mielőtt a részletekre rátérnék, rámutatok arra, hogy a szövegíró, Lukács is olyan fontosnak érezte Jézus szavait, itt leírt tanítását, hogy a történetet már nem is folytatta tovább. Lényegében mondhatjuk, hogy magát a történet folytatását már nem is tartotta fontosnak, így csak meglepő érdekességként említem meg, hogy nem is tudjuk, hogy hogy készült el az ebéd, és hogyan történt a vendég (-ek ) ellátása.

Viszont rámutatok arra, hogy amit Urunk mondott, főleg Mártának , azt Ő olyan tömören, közmondásszerű tömörséggel mondta el, hogy én most először magát a szöveget magyarázom, a mi magyar gondolkozásunk szerint részletezem, és így szeretném átadni néktek, a most nekünk szóló isteni üzenetet, tanítást.

Először is arra hívom fel a figyelmeteket, hogy Jézus szavaiban, lényegében három külön tanítás rejlik, melyeket én most egymástól elkülönítve, kívánok elébetek tárni.

Ha elmélyedünk az Ige tanulmányozásában, először is azt értjük meg, hogy Jézus az első szavaival szinte megdicséri Mártát a szorgalmas házi munkájáért, legalább is egy kis mértékben. Urunk első szavaira gondolok itt, amikor Ő - főleg a Károli fordítás szerint – elismeréssel említi Márta szorgalmát, aggódó és mindenre kiterjedő figyelmességét.

Isteni üzenetként megérthetjük azt,itt és most mi is, hogy Urunk,a maga helyén,a mi életünkben is fontosnak és szükségesnek tart, egyebek mellett, minden házi munkát, mellyel szeretteinkkel törődünk és rájuk gondot viselünk. Urunk az Ő gondviselő szeretetét, a családon belül, elsősorban egymáson keresztül árasztja ránk Igen gyakran ennek a legfőbb eszköze a családanya, azaz, a házi asszony.

Kitérésképpen megemlíthetjük, hogy a házi asszonyok gyakran érzik azt, hogy nem könnyű hívatás ez, mert tényleg nagyon sok törődést, türelmet és odaadást kíván ez, és külön az is nagyon fárasztó tud lenni, hogy a házi gondoskodó munkának, szinte soha sincs vége. Gyakran úgy van, hogy még a végére sem értünk, és már is lehet mindent elölről kezdeni.

Vigasztalásul, erősítésül három Igét említek itt:

Az I. Mózes 3:l9-ben Isten ezt mondja: „Orcád verejtékével eszed kenyeredet.”

I.Tim. 5:8 verse ezt mondja: „ha valaki az övéiről, és főként a háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél”.

Máté lo: 48. versében ezt mondja maga Jézus: „Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ád inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány, bizony mondom néktek, semmiképpen nem fogja elveszíteni a jutalmát”.

De tovább menve, Jézus nagyon tömör tanításában a második nagy mondanivalója az, hogy a földi, mindennapi, háztartási munka nagyon fontos ugyan, de nem az a világ legfontosabb dolga. Amikor Jézus a földi, házkörüli munka fontosságát elismeri, ugyanakkor rámutat arra, hogy van annál még fontosabb dolog is a világon. Tehát Jézus a házi munkát csak relativen, viszonylagosan tartja fontosnak. Tehát nem az a legfontosabb dolog az emberi életben, tehát az nem abszolút módon, nem feltétlenül, és nem minden körülmények között az első helyen a legfontosabb. Ebből viszont következik a számunkra is az a tanulság, hogy

olykor tudni kell azt félre tenni, és azt abba hagyni a még fontosabb dologért. Mielőtt szólanék a Jézus által említett. „abszolút” fontos, tehát feltétlenül fontos, tehát a legfontosabb dologról, szeretnék rámutatni arra, hogy éppen azért, mert a házi munka, a földi, mindennapi munka csak viszonylagosan fontos, az embereknek, különösen a dolgos magyar embereknek és velök együtt a magyar háziasszonyoknak kísértése lehet könnyen az, hogy a munkájukat abszolutizálják, azaz a fontossági sorrendben az első helyre teszik és nem tudják azt félre tenni, abba hagyni, vagy esetleg megrövidíteni.

Ez a gyakorlatban olyanban mutatkozik meg pl.,, hogy valaki panaszolva mondja, hogy „nekem mindig annyi dolgom van, hogy én azért nem tudok templomba menni.” Vagy valaki azt mondja „Vasárnap a húsleves csak frissen és forrón jó.. Ha reggel előre főzök, elázik a tészta a levesben. Ha pedig délbe főzöm, nem vagyok kész vele l2 órára.”

/ Zárójelben mondom el, hogy mi annak idején vasárnap úgy tudtunk három faluban istentiszteletet tartani, hogy már szombaton, megfőztem a vasárnapi ebédet, és hála Istennek, gyermekeinket jó egészségben felnevelhettük /

Arról, hogy valaki rabja lehet a házi munkának, mert azt tartja a leges legfontosabbnak, két humoros esetet is megemlítek:

Adva van egy hívő asszony, aki mindig sóhajtozva mondja, hogy roskadozik a soha véget nem érő házi munkák súlya alatt. Mondja neki egy hittestvér, hogy”miért nem hívod segítségül a nyugdíjas férjedet”- a felelet:..” nem ért az semmihez, és még eltörne egy tányért. És amíg elmagyaráznám neki, hogy hogy és mit csináljon, én addig hamarabb megcsinálom és pedig úgy, ahogy én szeretem. Ezért inkább be se engedem a konyhába, ha én ott főzök vagy sütök”

A tanulságot úgy gondolom, nem is kell szavakba foglalni..

A másik esetről én magam nem győződtem meg, de az egyik faluban a szabó mester feleségéről azt beszélték, hogy olyan mániája volt a tisztaság, hogy minden vendég után a kilincseket hipós ruhával törölte le, még az utcai kapun is.

Tehát Jézus szavaiból kicsendül az az igazság, hogy mindenkinek, és így nekünk is hívő embereknek, háziasszonyoknak is, a jól begyakorlott mindennapi munka végzése közben is mennyire kell a Lélek vezetése és a Lélek által adott bölcsesség és józanság és mértékletesség.

Kell azért is, mert Urunk, Jézus az előttünk lévő Igében, harmadszor, a legnagyobb hangsúllyal mutat rá, hogy a földi dolgok mulandók, és azoknál fontosabb dolog is van. Sőt azt hangsúlyozza, hogy feltétlenül, el nem hanyagolható módon , csupán csak egy dologra van szükségünk. Ezt az egy dolgot Urunk nem nevezi meg, hanem Mária példáján keresztül tárja elébünk. Mi ezt úgy nevezhetjük meg, hogy magára Jézusra,mint minden élet, minden jó, minden áldás, és minden kegyelem forrására van mindig, feltétlenül és első helyen szükségünk. Ő benne, és vele együtt megkapunk mi mindig mindent, amire igazán szükségünk van. Róma 8:32 szerint!!! Ő benne kapjuk meg az örökéletet, mely már itt e földön elkezdődik a számunkra.

Csak ehhez meg kell tanulnunk Máriától, hogy Jézust úgy lehet az első helyre tenni az életünkben, hogy ha a Vele való elszakíthatatlan élet közösséget, szeretet-közösséget tartjuk „abszolút” fontosnak. Ezt a közösséget pedig elsősorban az Ige olvasásával, az Ige hallgatásával, és az annak való engedelmességgel lehet ápolni, ahogy ezt Mária tette, és ahogy ezt Máriától most is tanulhatjuk.

Igen, tanulásról beszélek itt, mert a „soha véget nem érő„ házi munkák között olykor igen nehéz Mária példáját követni. – De, testvéreim, legalább is próbálkoznunk kell ezzel!!! Igen próbálkozni kell, még pedig folytonosan, szüntelenül !! – Ha olykor nem sikerül, akkor is legyen a szemünk előtt, gondolatban az, hogy ez lenne az igazi, ez lenne a Jézushoz illő, tehát a „normális” keresztyén élet. Tudniillik, ha Jézus lenne mindig az első helyen, és igazán fontos csak Ő lenne mindig a számunkra.

Az előbbi mondatokban kétszer is említett „kell” szónak a további hangsúlyozására és további megerősítésére idézem és a szívetekre írom Jézus szavát, ami a Márk 8: 36-ban így van megírva: „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a lelkében kárt vall”

De kérem, hogy gondoljunk a Filippi levél 2:6-l2 verseire is. Itt megérthetjük azt, hogy Jézus értünk mindenről lemondott csak azért, hogy minket megváltson. Ez a Jézus várja, hogy mi is első helyen szeressük Őt és „érte tudjunk mindent elhagyni”. A ref. énekeskönyv 426 énekében olyan szépen tudjuk énekelni, hogy „érted mindent elhagyok”. Vajon , a valóságban, tudjuk-e legalább is a második helyre tenni, Jézus után a földi vágyainkat és céljainkat.? – persze olykor a nem feltétlenül fontos kötelességeinket is !?

Tudom, hogy a kérdésre, nehéz, sokszor nagyon nehéz őszinte feleletet adni. Ennek pedig, egyebek mellett az az oka, hogy minden reggel vár ránk a véget nem érő feladat, és sürget a feladat, sürget a mások,olykor épen türelmetlen, meg nem értő igénye, olykor követelése. Mind ezzel szemben a mi erőnk pedig véges, és olykor szinte azt érezzük, hogy „összecsapnak a hullámok a fejünk fölött”.

De mindezek ellenére, nagy örömmel hirdetem , testvéreim, hogy van megoldás, van igazi, isteni segítség Isten Igéjében a számunkra. Több ilyen segítő és vigasztaló Igét szeretnék most felolvasni és a szívetekre írni:

Először is olvasom Zsolt l27:2 versét: „Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradtsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget”

De talán még ennél is nagyobb vagy legalább is konkrétabb segítség a számunkra az ujszövetségben a Szentlélek ígérete, aki vezet, tanácsol, erőt adva segít, és józanságra, bölcsességre tanít minket, hogy a hétköznapi, családi életünkben is Istennek kedves, szent életet éljünk. Olvasom az Igéket, melyek erről szólnak János l4:26. I.János 2:2o. Zsolt 32:8. Péld. 3:3-7. Jakab l:5-6, 3:13-l8.

A János l4:26-ban ez van megírva: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, Akit az én nevemben küld majd az Atya, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam néktek…. Békességet hagyok néktek….ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.”

Az I.János 2:2o-ban ez van megírva: „Nektek pedig kenetetek van a Szenttől, és ezt tudjátok is mind.”

A Zsolt. 32:8 versében ezt ígéri az Úr. „Bölcsé teszlek, és megtanítlak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok , és rajtad lesz a szemem”

A Péld. 3 : 5- től ezt olvassuk: „. Bízzál az Úrban teljes szívből….minden utadon gondolj Reá, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet. Ne tartsd bölcsnek önmagadat..,”

Jakab l: 5-6 erre biztat: „Ha valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, …

És meg is kapja.

A Jakab 3. rész l3 versétől is drága ígéretet olvashatunk a nekünk ígért isteni bölcsességről. Közelebbről, a l7. vers ezt mondja: „ a felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló, és nem képmutató.”

Ha ezeket az Igéket imádságos szívvel elolvassuk, kapunk felszabadítást arra a józanságra,

hogy lehet nekünk olykor „nem”-et mondani szeretteink, unokáink szertelen kívánságaira. Ez azt jelenti, hogy „szolgáljuk”ugyan őket a házi munkánkkal, de nem szolgáljuk „ki” őket

minden Isten ellenes , vagy minket bűnre csábító, kívánságukban.

Ugyanakkor józan bátorságot kapunk arra, hogy bizonyságot tegyünk újra és újra szeretteink előtt arról, hogy ép azért is megyünk mindig Igét hallgatni, azért olvassuk minden reggel a Bibliát, hogy erőt nyerjünk egyebek mellett, arra is, hogy egész nap hűséggel végezzük a házi munkát és minden családi kötelességet. Tehát azért is tesszük mindig első helyre Jézust, hogy nekik is szolgálhassunk hűséggel.

De a Szentlélek vezetése, az Ige világossága, a felülről nyert józanság és bölcsesség mindig segít nekünk olyankor is dönteni, amikor élesen áll előttünk a kérdés: most kinek tegyek eleget: a családnak, vagy Krisztusnak?

Természetesen, van olyan eset, amikor bajban, betegségben, lelki alkalmakat elhagyva, a család, azaz szeretteink mellett kell maradnunk. De ilyenkor is a Szentlélek ad nekünk nemcsak bölcs józanságot, hanem belső bizonyosságot és jó békességet is, hogy most valóban ott kell helyt állnunk és szeretteinknek segítve, „szolgálnunk.”

Szóval, éppen akkor, ha szívünkben első helyen az Úr van, akkor Ő mindig segít abban, hogy a „pillanat aktualitását,”a pillanat felelősségét megérezzük, és azt a legjobb, a legfontosabb célra felhasználjuk Ehhez nagyon kell az isteni bölcsesség, és kell a Lélek vezetése, indítása, mert ezek gyakran „soha vissza nem térő alkalmak.” / a görög nyelv ezeket nevezi „kairosznak”, azaz minősített időnek!/

Ennek a gondolatnak további elmélyítése céljából rámutatok arra még itt, hogy az idők az alkalmak helyes felhasználásában segít minket az a bibliai igazság is, hogy ha szem előtt tartjuk azt, hogy ahogy mi magunk is mindenestől az Úréi vagyunk első renden, úgy az idő sem a miénk. A 31-ik zsoltár azt mondja, hogy „életemnek ideje a te kezedben van” –Tehát a Szentlélek segítségével meg kell tanulnunk, a kevés, a rohanó idővel jól gazdálkodni. Az a bölcs, aki fontossági sorrendet igyekszik érvényesíteni mindig a feladatok között. Az a bölcs, aki ,így gondolkozva, olykor nyugodt lélekkel ki tudja mondani magában és mások előtt is, hogy erre vagy arra nekem nincs időm. Azaz, én ilyen, vagy olyan dologra nem pazarlom a drága időt. Én azt a Jézust várom vissza, aki minden percben megérkezhet, és nekem az a legfontosabb, hogy Ő előtte ne valljak szégyent.

Igen , ha, mi hívők, úgy igyekszünk élni, ahogy Jézus a szavával és Mária példájával tanít most minket, akkor egyre inkább minden a maga igazi helyére kerül az életünkben. Így egyre inkább harmónikus, tartalmas, Istennek kedves, és Istentől megáldott életet tudunk élni. Így jutunk el oda, hogy az egyetlen igazán „szükséges dologban” , Jézus Krisztusban, és a vele való, elszakíthatatlan élet – és szeretet közösségben meg kapunk mi mindent, amire csak szükségünk lesz itt e földön is, és majd odaát is , a boldog örökéletben.

Segítsen Isten mindnyájunk, hogy boldogan megtapasztalhassuk mind ezt, itt e földön is, és majd odaát is, amit nekünk Urunk most tanított Igéjével és Igéjében Mária példájával.

Á m e n.

Szabó Gyuláné ny. ref. lelkész

 

***