D O R K Á S Z
TÁBITA – DORKÁSZ
Apostolok Cselekedetei. 9:36-43 versek.
/ A jócselekedetek helye, szerepe és fontossága a hívő ember életében /
(Ez az igehirdetés annak a szolgálatnak szerkesztett változata, melyet Szabó Gyuláné, Júlia mondott el 2oo9 július végén a pestújhelyi templomban, a csendes délutánok alkalmával.)
/alább azért használjuk a Dorkász nevet, mert ez a név ismertebb a Tábita névnél a mi magyar beszédünkben/.
Kedves Testvéreim!
Ahogy hallottátok, a Bibliából Tábitának, görögül Dorkásznak /magyarul: Zerge/, egy, az első keresztyének idejéből való, keresztyén asszonynak a csodálatos életéről és a csodálatos haláláról olvastunk.
Csodálatosnak mondtam a halálát is, mert hallottátok, hogy azt olvastam róla, hogy Péter imája nyomán feltámadt a halálból Isten ereje által. Ennek a csodának sok tanulságos, és hitet erősítő részlete van. De én ezekre most még sem térek ki, hanem csak az ő, szintén nagyon csodálatos, tanulságos, és példaadó életével kívánok foglalkozni.
Ha elmélyülten figyelünk mostani Igénkre, hamar megragadja a figyelmünket az a kijelentés, amit mindjárt az első vers mond Dorkász-ról: „Sok jót tett és bőven osztott alamizsnát”. Ha nyitott szívvel vagyunk Isten előtt, akkor hamar felfogjuk megértjük azt is, hogy Dorkász nagyon szép példáján keresztül minket is, jócselekedetre, másokkal törődő, másoknak szolgáló életre tanít és buzdít most Urunk.
Azért, hogy ez a tanító példa most minél jobban hasson ránk, tehát hogy minél komolyabban megértsük a nekünk szóló isteni üzenetet, tegyük fel mindjárt azt a kérdést, hogy vajon közelebbről mi indította őt erre a bőségesen adakozó, másokkal törődő, szolgáló életre?
A készülésem során előttem az világosodott meg, hogy ennek legalább két oka volt.
Az egyik ok az a körülmény lehetett, hogy a szövegből nyilván következtethetünk arra, hogy Dorkász jómódú, gazdag nő lehetett, és így lehetősége volt az adakozásra. Még az is valószínűnek mondható, hogy egyedül élő , tehát család nélküli nő volt. Varrni viszont tudott és szeretett is, és így volt lehetősége arra is, hogy rászorultak részére ruhát készítsen, azaz, két kezi munkájával is másoknak szolgáljon, másokon segítsen.
Itt meg kell jegyeznem, hogy hajlok arra a vélekedésre, hogy ezt azért gyenge indoknak kell minősítenünk a jócselekedetekkel kapcsolatban. – Hisz, gondoljunk csak arra, hogy a mai időkben is, a legtöbb esetben azt látjuk / persze, tisztelet a kivételnek!/, hogy a gazdagok gyakran kevésbé hajlamosak a jócselekedetekre, az adakozásra, tehát a mások megsegítésére,
mint a szegényebbek. A világ fiai között is nagyon szomorú dolog ilyet látni, de még sokkal szomorúbb, sokkal fájóbb ilyet tapasztalni a gyülekezetek körében, vagy éppen a megtért hívők között.
Itt egy pillanatra megszakítom gondolataim fonalát és oda fordulok hozzátok, hozzád, kedves testvérem, és megkérdezem, hogy : úgy-e jól feltételezem, hogy te nem tartozol ezek közé, és hogy te nem adsz rossz , kiábrándító, megbotránkoztató példát mások számára az adakozás és a másokkal való törődés dolgában a megtértek között, és a gyülekezetben?
De máris visszatérek oda, hogy Dorkász esetében az adakozásnak volt egy másik, sokkal komolyabb indoka is. Csak ez a magyarázat kevésbé ismerős a számunkra. Pedig benne van a szövegben. A szent író, Lukács, „nőtanítványnak” nevezi Dorkászt. Tudnunk kell itt azt, hogy a görögben itt ugyanaz a szó áll, amivel a l2 apostol „tanítványnak” van jelölve. De tudnunk kell azt is, hogy az egész újszövetségben sok megtért, keresztyén nőről van szó, de ezt a megnevezést, hogy „nőtanítvány”, csak egyedül Dorkászszal kapcsolatban használja a Biblia. Tehát így a Biblia őt a l2 tanítvány mellé emeli, és oda rangsorolja. Bizonyára nem véletlenül történt ez. Ha pedig így van, akkor, a mi fogalmaink szerint , olyan dologra kell gondolnunk, hogy a gyülekezetben minden bizonnyal kiemelkedő személy volt Dorkász nemcsak a jócselekedetekben, hanem az igehirdetésben, és minden más lelki munkában is.
Szerintem ez a komoly, hit, ez a komoly lelki gazdagság lehetett az ő bőkezű adakozásának második , és egyben sokkal komolyabb rugója, azaz magyarázata.
Kedves Testvéreim ! azért kellett most nekem ezekről ilyen részletesen szólnom, mert az ő példáján keresztül most Isten azt akarja velünk megértetni, hogy Ő a mi hívő életünket is ilyen gazdaggá szeretné formálni a jócselekedetekben, azaz a másokat segítő szolgálatban. Ha pedig gondolhatok arra, hogy te – testvérem – próbálsz olykor másokon segíteni, másoknak szolgálni, akkor Urunk téged most szeretne ebben megújítani, és szeretne előrébb segíteni.
Kérem most tőletek azt, hogy engedjünk Isten Lelke és Igéje munkájának úgy, hogy most részleteiben is nézzük meg, hogy Dorkász példája szerint, és az egész Szentírás szerint, a jócselekedeteknek hol a helye, mi a szerepe és fontossága a mi hívő életünkben.
Először is hangsúlyt teszek arra, hogy az egész Szentírás szerint igen fontos a hívő ember életében a jó cselekvése, és a mások megsegítése, mert Isten ezt várja tőlünk. De rögtön azt is hangsúlyoznom kell, hogy nem annyira a megtérés előtt, hanem sokkal inkább a megtérés után várja Urunk tőlünk a jócselekedetet. A megtéréskor Ő ingyen kegyelemből adja minden bűnünkre a bocsánatot. Ingyen kegyelemből fogad minket gyermekeivé, és ingyen kegyelemből ajándékoz meg minket az új élettel és az örök élet ígéretével. De miután mindezzel érdemtelenül megajándékozott minket, várja, sőt akarja, hogy az Ő segítségével,
h á l á b ó l éljünk másokat segítő, szolgáló életet.
Itt most egy kis kitérést teszek, és így mutatok arra rá, hogy Istennek hármas célja van mindazokkal, akiket ő elhívott és kiválasztott magának, a megtérés ingyen kegyelme által: Az első cél: hogy hozzátartozva, gyermekei legyünk, második cél: hogy ezután Neki szolgáljunk,
harmadik cél: hogy a földi élet után üdvösséget adjon. E három cél fölött a legnagyobb célja velünk az, hogy Őt dicsőítsük, magasztaljuk örökkön örökké, tehát itt és odaát egyformán.
Isten, velünk kapcsolatos, céljai közül én most kiemelem a másodikat: a s z o l g á l a t ot. Rámutatok arra is, hogy Isten szolgálatának négy módját különböztetjük meg: Ima-szolgálat, Ige-szolgálat, szeretet-szolgálat, és jó példaadás, magatartásunk, helyes , hiteles életünk által. E szolgálati módok közül most kiemelem a szeretet-szolgálatot, amit az egyházi szóhasználat d i a k ó n i á n a k nevez.
Urunk, minket most, Dorkász példáján keresztül, éppen ebben a szolgálatban, a diakóniai szeretet-szolgálatban akar megerősíteni és elmélyíteni –Úgy gondolom, hogy szükségünk is van erre. Szükségünk van a megerősítésre azért, mert igaz ugyan, hogy teszünk olykor jót másokkal, de az a baj, hogy ebben hamar belefáradunk, és hamar beszűkül az életünk oda, hogy csak magunkkal törődünk, és azt mondjuk, - vagy gondoljuk – hogy „elég nekünk a magunk baja.”
Hogy ez minél kevesebbszer forduljon elő az életünkben, és hogy most is megújuljunk hit-életünkben, és ezzel együtt a különféle diakoniai szolgálatokban, Dorkász életéből, az egész Szentírás tanítását is szem előtt tartva, tanuljuk meg, hogy az ilyen életútnak öt lépcsőfoka van:
Először is az Igét, és mindig az Igét kell komolyan hallgatnom, és kell hogy annak az üzenetét mindig meghalljam és komolyan vegyem Legyek én is „tanítvány” – „nőtanítvány,”’-ahogy ezt Dorkász esetében láttuk. Legyünk mi is mindig biztosak abban, hogy Isten minket nagyon, igazán szeret, és hogy a bűneink bocsánatával együtt Ő nekünk új életet adott. Sőt a Róma 8:32 v. szerint Ő,Jézussal együtt, „mindent” nekünk ajándékozott. A szorgalmas ige-hallgatás közben újra és újra boldogan tudomásul vehetjük, hogy mi valóban „gazdagok” vagyunk, elsősorban lelkileg, de még anyagiakban, külső dolgokban is. – Ez utóbbit azért merem állítani, mert a hívő ember külső, anyagi életén is ott van Isten áldása. És gazdaggá mindig Isten áldása tesz minket a Péld. 1o:22, és az I Tim. 6:6 szerint, és sok más Ige szerint.
Az Istennek kedves jócselekedeteknek második lépcsőfoka akkor tárul elénk, amikor az Igéből azt is megértjük, hogy Isten nemcsak minket szeret, hanem – éppen rajtunk keresztül – másokat is akar szeretni. Igen, akkor tudunk igazán jót tenni másokkal, ha megértem, hogy azért is ad nekünk Isten, érdemtelenül olyan sok lelki és anyagi áldást, hogy azt - vagylegalább is egy részét – továbbadjuk annak, akinek esetleg még nagyobb szüksége van, mint nekünk. Sőt, az a jó, ha Isten Igéje meg tud minket győzni arról, hogy valójában semmi nem a mienk. Minden Isten tulajdona. Mind azok felett, amikre azt mondjuk, hogy a „mienk”, azok felett mi csak ’sáfárok’ vagyunk. Az I.Kor. 4:7-ben ez van megírva.”… mid van, amit nem kaptál”
Tehát Isten szeretetének az áldásaival nekünk gazdálkodni kell, és a szükséges részen túl, nekünk tovább kell azt adni azoknak, akiknek arra jobban szüksége van. Ugyanis Isten rajtunk keresztül akarja a másik embert szeretni, rajtunk keresztül akar róluk gondot viselni. Itt még arra is hangsúlyt kell tennem, hogy ezt Urunk folyamatosan akarja velünk, illetve rajtunk keresztül cselekedni, ahogy ezt is láthatjuk Dorkász életében is.
Az adakozó, segítő szolgálat útjának harmadik lépcsőjeként említem azt, hogy az egy külön feladat, - és gyakran nem is kis feladat - hogy megtaláljuk a helyét és módját annak, hogy az Istentől kapott áldásokat mikor és főlek kinek kell tovább adnunk úgy, hogy az valóban áldásos legyen, és ugyanakkor Istennek kedves.
Dorkász példájából erre a kérdésünkre is sokat mondó feleletet és útmutatást kapunk. Ahogy ő tette, nekünk is elsősorban azokkal kell jót tennünk, akik hozzánk közel vannak, vagy legalább is közelebb vannak, fizikai és lelki értelemben. Konkrétabban ezt úgy mondhatjuk, hogy elsősorban a vér szerinti és a lelki családban, a gyülekezetben, kell sáfárkodnunk Isten áldásaival, mert elsősorban azokat bízta ránk Urunk. – De itt rá kell mutatnom arra is, hogy olykor a tőlünk távolabb állók felé is kell szolgálnunk. Jézus az „irgalmas samaritánus” történetében azt tanítja, hogy mindig a bajban lévő ember az a „felebarátunk,” akit úgy kell szeretnünk, mint magunkat.
Ebben a kérdésben hasznos útmutatást ad nekünk Pál a Gal. levél 6. rész lo. versében, ahol ez van megírva: „Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink hitben.”
Arra nézve, hogy a gyakorlatban mikor és hogyan tegyünk jót, jelentős segítséget kapunk az Efézusi levél 2:lo. versében, mely szerint a jócselekedetek alkalmait Urunk nekünk előre elkészíti, és nekünk azokat csak észre kell venni, és az adott lehetőségeket kell felhasználni. Ahhoz viszont, hogy ezeket az előre elkészített alkalmakat valóban észre vegyük, nagyon szükséges az, hogy minden reggel, már az első gondolatunkkal, odaszánjuk, felajánljuk magunkat és mindenünket Urunk szolgálatára. De nagyon szükséges az is, hogy egész nap figyeljünk a Lélek vezetésére, irányítására, indítására. Jó dolog, ha a szívünkben szüntelenül ott él az ének szerinti fohász: „Tégy Uram engem áldássá….”
Azért, hogy a fentieket még komolyabban vegyük, itt most , kitérés képen, egy intést kell megemlítenem . Jakab levele 4:l7. versében ez van megírva. „ Aki tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak” Ezt az intést azért kell nagyon komolyan venni, mert – legalább is szerintem – nekünk, hívőknek, ez az egyik leggyakoribb bűnünk. Csalás, lopás és hasonló bűnök a mi életünkben már nem igen fordulnak elő. Mi nem igen úgy vétkezünk, hogy valami rosszat teszünk, hanem úgy, hogy nem tesszük a j ó t , a hitből fakadó szeretet szolgálatot. Lásd Gal. 5. rész 6, l3,l4 verseit, és Jakab 5. rész 8-26 verseit! Ezekből az Igékből értsük meg, hogy tétlenséggel, közönyösséggel, mulasztással éppen úgy vétkezhetünk, és vétkezünk is, mint a gondolattal, szóval és tettel elkövetett bűnökkel. Emlékezzünk még itt a II. Kor. levél 5:lo. versére is, ahol az van megírva, hogy: „mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemelt, a szerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszt”
De itt most visszatérek a jó cselekvésének negyedik lépcsőjéhez, és annak főkép a módját akarom hangsúlyozni, amikor arra mutatok rá, hogy csak akkor kedves az Isten előtt, ha annak, indítéka, rugója a h á l a a d ás., – ahogy erről már fentebb is szólottam. Mindig szem előtt kell azt tartanunk, hogy mi cselekedeteinkkel nem tudunk semmit kiérdemelni. De erre nincs is szükség. Isten nekünk, bűneink bocsánatával együtt mindent ingyen kegyelemből adott, és ad folyamatosan. Viszont ”utólag” annál inkább várja Isten tőlünk a hálaadást. Pl. az I. Thess. 5:l8 versében ez van megírva: „mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata a Jézus Krisztus által a ti javatokra.” .
Alapigénkben kifejezetten nincs ugyan róla szó, de bizonyosan következtethetünk arra, hogy Dorkász is minden jócselekedetét, minden diakóniai szolgálatát a hála lekötelező érzésétől indíttatva cselekedett. Viszont az ő példájából azt is megtanulhatjuk, és meg is kell tanulnunk, hogy a szóbeli hálaadás mellett, a köszönő imádság és a dícsérő éneklés mellett, nagyon helye van a jócselekedetekben, szeretet-szolgálatban, és különféle hála-áldozatokban megmutatkozó hálaadásnak is.
Amikor ezt említem, röviden kitérek arra, hogy bizonyára kedvesen veszi Urunk azt, ha valaki eljut odáig a hitéletében, hogy jövedelméből tizedet ad Istennek. – Azoknak mondom, akik ezt gyakorolják, hogy ne felejtsék el azt, hogy a hátramaradó kilenc tized rész is az Úré,és azzal is el kell egyszer számolni, hogy azt mire fordítottuk. Sőt arra is kész kell mindig lenni, hogy ha Úr többet kér, többet is adjak az Úrnak, illetve az Ő ügye támogatására.
Gondoljunk a bethfagéi gazdálkodóra, aki virágvasárnap a szamarát milyen készséggel adta oda, mert az „Úrnak szüksége volt rá”. Vagy gondoljunk a szegény asszonyra, aki a két fillérben „minden vagyonát” Istennek adta. De tanulságos a Macedóniai gyülekezetek példája is, amiről a II.Kor. levél 8. rész l-ll verseiben olvashatunk.
Ezek után rátérek a hitből, szeretetből fakadó jócselekedetek útjának, utolsó ötödik lépcsőjére. Ennek a lényege az a sok biztató és boldogító ígéret, amelyek arról szólnak a Bibliában, hogy Urunk bőséges jutalmat ígér már itt e földön is, és majd odaát, az üdvösségben is, azoknak, akik az Ő akarata szerint, és Dorkász példája szerint élnek adakozó és szolgáló életet, itt e földön.
E sok ígéret közül én csak a következőket említem most: Máté lo: 42-ben ez van megírva:
„Aki egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek, e kicsinyek közül, mert az tanítvány, bizony mondom néktek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát”
A Máté 24:46-ban pedig ezt a biztatást olvashatjuk: „Boldog az a szolga, akit ebben a munkában talál ura, amikor megjön” / t.i. gondot visel a társaira.- lásd a további verseket is!/
A további drága ígéretek felsorolását elhagyva, kérlek titeket, testvéreim, hogy így és ezért legyünk most is Isten Igéjének ne csak hallgatói, hanem legyünk annak megtartói is , a Szentlélek segítségével, Isten dicsőségére, és a mi lelkünk üdvösségére.
á m e n !
Szabó Gyula ny. ref. lelkész
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 214, összesen: 322523