2010. július 11., vasárnap - Bálint Balázs Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülekezeti Ház építésének folytatása

Az Egyházkerület támogatásával folytatódik az építkezés.

Egyházkerületünk 5 millió forintos támogatásával lehetőségünk nyílik a gyülekezeti házunk emeleti részének továbbépítésére. Ez a nagyobb összegű támogatás lehetőséget biztosít arra, hogy télre már az emelet is használható legyen, ugyanakkor a teljes befejezéshez még további, körülbelül 2 millió forint szükséges. Noha ez az összeg most nincs meg, mégis úgy gondoljuk, Isten segítségével lehetőségünk lesz a befejezésre.

Kérjük a testvéreket, illetve honlapunk olvasóit, hogy legyenek segítségünkre ezen feladatnak, vállalásnak az elvégzésében és anyagi segítségük mellett imáikban is hordozzák a Pátyi Református Gyülekezet nagy vállalását!

Aki anyagiakban szeretné az ügyet támogatni, az megteheti a lelkészi hivatalban személyesen, vagy az ott kapott csekken, de lehetőség van banki átutalásra is. Az adományokat az alábbi címen várjuk:

A Pátyi Református Templomért Alapítvány

számlaszám:11742001-20010575

adószám: 18661363-1-13

 

Az adományokat és az építkezés befejezéséért mondott imákat nagyon köszönjük!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 55, összesen: 10837

naptár