A SZOLGÁLAT SOKFÉLESÉGE
(Sarkad-újtelek, 2007. november 18.)

Lectio: 1Kor 14, 20-33/a. + 40. v.
Textus: 1Kor 12, 27-31. v.

Énekek: 251/1; 463; 151; 90/9; 397;

"Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. Ezek közül pedig némelyeket először apostolokká rendelt az Isten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyámolításra, vezetésre, különféle nyelveken szólásra. Mindnyájan apostolok? Mindnyájan próféták? Mindnyájan tanítók? Mindenkiben van csodatevő erő? Mindenki rendelkezik a gyógyítás kegyelmi ajándékával? Mindnyájan szólnak nyelveken? Mindnyájan meg tudják azt magyarázni? De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra.-

Szeretett Testvéreim!
Áldjuk az Istent, aki a mai napon is összegyűjtött minket, s kegyelmének, szeretetének fénye körülvesz ezen a borongós, hűvös, télies őszi napon. Áldjuk az Istent, aki ma is lehetőséget adott arra, hogy testvéri közösségben álljunk meg a Szent előtt, s várjuk Igéjének, Szentlelkének megbékítő, lecsendesítő, bűneinktől megtisztító, vigasztaló kegyelmét. Áldjuk az Istent és Atyát, aki Fia, Jézus Krisztus kereszthalála által megszabadított a bűn rabságából, s elhívott arra, hogy az örökélet várományosai legyünk. Elhívott arra, hogy már itt a Földön Isten országának polgárai legyünk.
Áldjuk az Istent, aki megengedte nekünk, hogy szolgái legyünk hálából mindazért a jóért, amivel megajándékozott minket itt a Földön. Ő, a dicsőséges Isten, akinek egy angyalának megjelenését sem bírnánk ki, ha megjelenne közöttünk angyali dicsőségének teljes pompájában, megengedte, hogy mi, bűnös emberek, gyenge, törékeny cserépedények, szolgáljunk neki. Erre hívta el az egyházat.
Nem azért vagyunk, nem arra rendeltettünk, hogy vasárnapról vasárnapra összejöjjünk, meghallgassuk Isten Igéjét, énekeljünk, imádkozzunk, lelkünkben megbékéljünk, megnyugodjunk, s azután egy újabb héten át magunknak éljünk. Arra rendeltettünk, hogy az Isten dicsőségére éljünk.
Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. Krisztus teste vagytok. Jézus Krisztus pedig azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Ő Szabadítóként, Üdvözítőként jött ebbe a világba, hogy mindenki, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. S nekünk ezt kell hirdetnünk! Ő szolgálni jött, pedig uralkodhatott volna. Feláldozta magát a bűnös világért, pedig egyetlen leheletével megsemmisíthette volna az egész bűnös világot.
A Krisztus-testhez való tartozás azt jelenti, hogy végezzük azt a szolgálatot, amit Jézus Krisztus végzett ebben a világban. De amit Jézus Krisztus egyedül végzett, azt mi együtt sem tudjuk tökéletesen elvégezni, kizárólag az élő Isten segítségével. Jézus Krisztus, az Egyház Feje pontosan tudta ezt. Ezért rendelt, adott szolgákat, akiket különleges kegyelmi ajándékokkal ruházott fel.
Először apostolokká rendelt egyeseket az Isten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká — mind olyan kegyelmi ajándékok, amelyek az Isten kegyelmének, szeretetének továbbadásáról, akaratának megértéséről szólnak, azt segítik. Mert mindenkinek meg kell hallania a Jézus Krisztusban kijelentett, megjelentett üdvösséget. Mindenkinek meg kell hallania, hogy a bűn rabságából, a megkötözöttségekből, szenvedélyekből van szabadulás! Mindenkinek meg kell hallania, hogy az elrontott, tönkretett életünket Istennek van hatalma meggyógyítani! Mindenkinek meg kell hallania, hogy a bűnbocsánat ereje össze tud kötni olyanokat, akiket korábban a bűn rontása szétválasztott!
De a Krisztus-testnek nemcsak ezeket az ajándékokat adta az Egyház Ura! Hiszen a test él, lüktet, s az egyháznak sokféle szolgálata, küzdelme van. Az élet minden területén szükségünk van az Isten segítségére, kegyelme munkájára. Istennek pedig nemcsak a személyes életünk minden területére van gondja, hanem gondja van az egyház életének minden területére is!
Mi, földi szülők, van, hogy úgy gondoljuk, hogy gyermekeinknek elég valamit egyszer elmondani, s ők azután már tökéletesen elvégeznek segítség nélkül mindent. A héten a fiamnak elmagyaráztam, hogyan kell egy ismerős felnőttnek telefonálnia, s azután ráhagytam, hadd csinálja. Csakhogy nem úgy alakult a helyzet, mert rossz volt a telefonszám, női hang helyett férfi szólt bele a telefonba a túloldalon, s hirtelen felborult minden. Én pedig nem voltam bölcs, hogy azonnal segítsek, hanem hagytam a fiamat vergődni, mintha mindent azonnal tudnia kellene. A fiam utána a szememre vetette, csak ebben kellett volna segítened, s nem tetted!
Mi tudunk ilyenek lenni. Isten nem ezt teszi velünk. Ő tudja, hogy ebben a világban, a földi élet vezetésében, a bűn elleni harcban nem tudunk mindenre felkészülni. Tudja, hogy a sokrétű világban képtelenek vagyunk egyedül mindennel megbirkózni. Ezért mellénk áll Szentlelkével, ajándékokat, s időnként rendkívüli képességeket is ad, hogy a Krisztus-test küldetését el tudjuk végezni. Isten nem hagy magunkra a küzdelmeinkben, ha engedelmeskedünk neki, s őrá bízzuk magunkat. Az egyházat felvértezi kegyelmi ajándékokkal.
De el tudjuk képzelni, hogy Isten kegyelmi ajándékainak sokasága, gazdagsága megfér egy emberben? Hiszen teljesen természetesnek vesszük, hogy egy literes kancsó tartalma nem fér bele egy decis pohárba! Mennyivel kevésbé férhetne bele a porszemnyi emberbe a teremtett világot alkotó Isten ereje, kegyelmének gazdagsága? Isten nem egy-egy embernek, hanem a gyülekezetnek adta kegyelmi ajándékait!
El tudjuk képzelni, hogy a tökéletes Isten Lelkének munkája egy gyülekezetben csak egy embert érinthet? Ahogy nem tudjuk elképzelni, hogy Isten Lelkének teljessége, akit az egek egei sem tudnak befogadni, belefér egy emberi életbe, ugyanúgy tudnunk kell, hogy még az egyetemes egyház sem fogadhatja be Isten Lelkének, kegyelmi munkájának teljességét!
Lehetetlen, hogy az Egyház Ura csak egy embernek adott volna kegyelmi ajándékot a mi gyülekezetünkben is! Lehetetlen, hogy Isten csak egy emberre bízta volna közülünk a lélekmentést, az evangélium hirdetését, a bűnből való szabadulás meghirdetését! De az is lehetetlen, hogy Isten csak egyféle kegyelmi ajándékkal, s egyféle szolgálattal bízott volna meg bennünket, amikor annyi nyomorúság, és teher van az egyházban, a gyülekezetben és a világban!
Nem nyugodhatunk bele abba, hogy eltorzult a református egyház és eltorzultak a református gyülekezetek! Nem nyugodhatunk bele abba, hogy egyemberes az egyház! Nem nyugodhatunk bele abba, hogy csak a lelkipásztor szolgál az istentiszteleteken. Hallottuk a korinthusi gyülekezet helyzetét, ahol Isten Szentlelkének munkája nyomán egy-egy gyülekezeti alkalmon többen is kívántak szólni a gyülekezetben. Hirdették többen is az Isten üzenetét. Nem a maguk gondolatait, hanem amit Isten rájuk bízott. S Pál apostolnak nem az volt a baja ezzel, hogy többen is szólnak. Annyit kért csak, hogy minden ékesen és szép rendben menjen. Azt kérte, hogy egyik részről maga az egész gyülekezet is ítélje meg, hogy aki szól, valóban az Isten Szentlelke által szól-e, hogy valóban prófétai szó hangzik-e? Az Isten üzenete hangzik-e? A másik kérése az volt, hogy ketten, vagy hárman szóljanak, ne legyen túlságosan megterhelve a gyülekezet. De nem azt mondta, hogy csak egy szólhat. Hiszen az az Isten Lelke gazdagságának beszorítása lenne. Hol vagyunk mi ettől? És amikor nyelveken szólásról van szó, nem azt mondja, hogy ne szóljatok nyelveken (bár az utóbbi időben nem nagyon tapasztaljuk ezt a kegyelmi ajándékot, illetve az azzal való helyes élést), csak akkor, ha van, aki megmagyarázza. Ha nincs, aki megmagyarázza, akkor botránkozás! Minden ékesen és szép rendben, fegyelmezetten menjen! De azt is mondja, hogy törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra. A fontosabb kegyelmi ajándékokra. S a fontosabb kegyelmi ajándékok - elég nézni a sorrendet - azok, melyek nem önmagunk építésére valók, hanem az Isten evangéliumát hirdetik, és az egész gyülekezetet építik.
Kialakult egy gyakorlat, hogy csak a lelkész szól az istentiszteleten. De biztos, hogy csak a lelkészre bízott üzenetet az Mindenható Isten? Vajon nem épülne jobban a gyülekezetünk és az egész egyház, ha mindazok, akikre Isten üzenetet bízott, elmondanák azt, ami rájuk bízatott? Hogy amikor hazajövünk egy konferenciáról, csendeshétről, akkor elmondjuk azt, amit kaptunk, az egész gyülekezetnek. Átadni, ami megragadott, szívünkhöz szólt, amit megértettünk, vagy átéltünk. Olyan sok helyen megfordultunk, csak az idén is. A testvérek közül többen is voltak csendesnapokon, konferenciákon. Mondjuk el a kapott üzeneteket az egész gyülekezetnek! Tegnap egy olyan előadást hallottunk a zsinati szeretetszolgálati osztályvezetőtől, aki nem lelkész, hogy utána tiszta szívvel, s boldogan mondhattam neki: köszönjük a prédikációt. Mert igehirdetés volt, amit elmondott, mégpedig a javából!
De nemcsak az igehirdetés, bizonyságtétel szolgálata bízatott ránk.
"Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban. Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: "Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába; mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.- (ApCsel 6, 4)
Már az első gyülekezetben, amikor pedig még nem beszélhetünk intézményes egyházról, már ott szükség volt, hogy újabb szolgálattevők álljanak be, akikről jó bizonyságot tesznek, akiket az Isten Lelke erre felkészített, hogy az apostolok megmaradhassanak az imádkozás és az ige szolgálata mellett.
Oly sokféle szolgálati lehetőség van egyházunkban, s oly sokféle feladatra van szükség, amit csak együtt tudunk elvégezni. Bármelyik szolgálati terület esik ki, azzal az egész egyház sérül, s lesz hiányos a szolgálatunk és küldetésünk a világban. De egymásnak is kevesebbet tudunk szolgálni! Vagy, ha egyvalaki, vagy ketten-hárman veszik fel az összes szolgálati területet, megint csak arról van szó, hogy nem tudják elvégezni. És hiányos lesz a szolgálatuk.
Mikor kértük utoljára Jézus Krisztust: mutassa meg nekünk, hogy reánk mit bízott, mihez adott erőt, képességet, s különösen is erőteljes felhatalmazást?
Vannak, akiknek a Lélek erejét adta, hogy különösen is megmutassa hatalmát ebben a világban. Vannak, akiknek a gyógyítást adta, s a betegekkel való különleges erőteljes, és össze nem roppanó foglalkozást. Nem mindenki tud kitartóan, összeroppanás nélkül betegek közt lenni! Vannak, akiknek különleges kegyelmi ajándéka van a vigasztalásra. Hiszen tudjuk, hogy a megszomorodott szívű ember mennyire érzékeny, s sokszor mennyire csak egy dologra tud összpontosítani. Őket felkarolni, velük beszélgetni, Krisztus kegyelmi életterébe őket bevonni, szintén csodálatos kegyelmi ajándék.
Krisztus kegyelmének, vigasztalásának, bátorításának, szeretetének jó hírét vinni látogatások során, s nemcsak a szép időről beszélni, megint csak egy áldott kegyelmi ajándék. A bűnösöket megfeddeni szeretetben, hogy bűnbánatra jussanak, ne pedig megkeményedjenek, szintén az áldott Isten Lelkének ajándéka. Vagy a gyámolítás, az özvegyek, árvák felkarolása, vagy éppen a közösség vezetése - szükséges kegyelmi ajándékok.

Sérülhetnek a lelkészek? Igen! Ha minden rajtuk van, összeroppanhatnak? Igen! Lehetnek betegek lelkileg, vagy testileg? Igen! Az elmúlt egy hónapban négy lelkipásztor lett öngyilkos a Magyarországi Református Egyházban. S megdöbbentően sok lelkészházasság megy tönkre. S amikor kerestük az elmúlt héten ennek az okait országos konferencián, az egyik oknak azt találtuk, hogy egyedül vannak. Sokszor úgy érzik, nincs aki támogassa, segítse őket. Nincs, akinek elmondják bajaikat. Nincs, aki együtt imádkozzon velük, és imádkozzon értük. S amikor arról beszélgettünk, hogy szükség van egészségszűrésre, megnézni időnként, hogy mit bír még egy gyülekezeti lelkész, vagy diakónus, kórházi lelkész és más szolgálattevő, és mivel lehet még terhelni, vagy min kell könnyíteni, kiderült, hogy ehhez nem elég, hogy lelkész vizsgálja meg. Mert lelkész nem ért a kardiológiai problémákhoz. Nem is mindenki ismeri fel a pszichés zavarokat. S nem mindenki tud segíteni depresszióban. Olyan sokféle ismeretre és azon felül kegyelmi ajándékra van szükség csak akkor is, ha a lelkészek lelkigondozását nézzük meg! S akkor mennyi más terület van még az egyházunkban, egy-egy gyülekezet életében!
A jövő évben egyházkormányzói választások lesznek. És már most imádkoznunk kell, sőt attól félek, hogy elkéstünk az imádsággal, tehát annál inkább könyörögnünk kell, hogy Isten mutassa meg, kiket hívott el, kiket választott el az egyházkormányzói szolgálatokra. Mert az nem igaz, hogy ha valaki jó igehirdető, az jó közösségvezető is. De milyen ajándék, ha az igehirdető mellett van valaki a gyülekezetből, akinek a szervezés, a közösség összefogása külön kegyelmi ajándékként adatott! S még számtalan feladat van, az épületek jó karban tartásától, a szeretetszolgálati adományok szétosztásáig! Felsorolni nincs most idő, hogy hányféle szolgálati terület van, s mind-mind önálló képességeket és kegyelmi ajándékot igényel.
Ne felejtsük el: Jézus Krisztus kettesével küldte ki az apostolokat. Legalább ketten együtt! Pedig ők közvetlenül Jézus Krisztustól látták, tanulták az Isten országának hirdetését! Pál apostol is segítőtársat vett maga mellé! Nem ment egyedül. És amikor egyedül maradt, "mert Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott, és elment Thesszalonikába; Kreszcensz pedig Galáciába, Titusz meg Dalmáciába-, akkor mondja: "igyekezz minél előbb hozzám jönni-, mert nem lehet a szolgálatban egyedül maradni.

Ti pedig a Krisztus teste vagytok, s egyenként annak tagjai! Törekedjetek a kegyelmi ajándékokra, Isten dicsőítésére és az egyház építésére!
Szeretett Testvéreim! Sokszor kesergünk, hogy az egyház nem épül, hanem romlik! De nem kesergésre van szükség, hanem annak felismerésére, hogy a Mindenható Isten sokaknak adhatja kegyelmét! Tegnap, a presbiteri csendesnapon elhangzott, hogy ami nem szolgál, az uralkodik, és ami nem épít, az rombol! Ha nem tudunk szolgálni egymásnak, és nem tudunk megalázkodni egymás előtt, akkor csak uralkodni fogunk egymáson. Legyen az család, rokon, vagy éppen az egyház. S ha nem építjük az egyházat, ha nem építjük az Isten országát, akkor nem tudunk mást tenni vele, csak rombolni. Szolgálatra hívott el mindannyiónkat az Isten. De ahogy látjuk az egyházunk elesett voltát, nem kesergésre van szükség, hanem annak a felismerésére, hogy a Mindenható Isten sokaknak adhatja kegyelmét. A bálványokat, amikről a múlt héten szó volt, le kell rombolni! Azok csak megkötöznek. De miután leromboltuk a bálványokat, kiderült, hogy mennyi mindenre felszabadultunk! Az így felszabadult erőnket, időnket, lehetőségeinket oda lehet adni az Istennek, megváltó Jézus Krisztusunknak: Itt vagyok Uram, használj fel a Te szolgálatodban, és segíts, hogy a tőled kapott kegyelmi ajándékokkal a Te dicsőségedre és az egyház építésére élhessek, hogy gyarapodjon az üdvözültek száma ebben a városban! Ne az a cél, hogy itt többen legyünk. A célunk, hogy az üdvözülők száma gyarapodjon. S az magával hozza azt is, hogy többen leszünk itt, de nem az a cél, hogy nekünk legyen jobb, hanem hogy nekik legyen jobb, és találják meg a Krisztust, s Krisztusban az üdvösséget.
Kérjük az Istent: Uram, segíts és hatalmazz fel a te szolgálatodra!
Ámen!