Engem örökbe fogadtak, a biológiai anyám 17 éves volt, ahogy a biológiai apám is. Hét és fél hónapos terhesen döntött úgy, hogy elmegy a Planned Parenthood-ba (Tervezett Szülőség), ami a világ legnagyobb abortusz szolgáltató intézménye, és ők azt tanácsolták neki, hogy menjen el az előrehaladott terhességnél szokásos vegyszeres feltöltésre. Ez pedig egy olyan eljárás, ahol az anya méhébe sós oldatot fecskendeznek, a baba lenyeli ezt az oldatot és ez szétégeti őt kívül-belül egyaránt, végül az anya megszüli a halott gyermeket 24 órán belül.
Én azonban mindenki legnagyobb megrökönyödésére nem holtan, hanem élve jöttem a világra, 1977. április 6-án, a Los Angeles Megyei Abortusz Klinikán. Ami ebben a legnagyszerűbb – mármint a megérkezésem tökéletes időzítésében – hogy az abortuszt végző orvos már nem volt szolgálatban, így lehetősége sem volt, hogy véghezvigye az életemmel kapcsolatos tervét, ami a halál volt.
Én tudom, hogy egy kormányzati épületben vagyok, ami egyébként nagyon szép, és legalább annyira szeretem az Önök országát, mint a sajátomat, de tudom, a korban, amiben élünk, politikailag egyáltalán nem korrekt Jézus Krisztus nevét kimondani az efféle helyeken, behozni a nevét efféle rendezvényekre, mert az Ő neve hallatán némelyek szörnyen kényelmetlenül érzik magukat. De én nem azért maradtam életben, hogy mindenki kényelméről gondoskodjam. Azért maradtam életben, hogy kicsit felkavarjam a dolgokat. És nagyon élvezem, amikor ezt megtehetem.
Így – amint már korábban említettem – élve születtem meg 18 óra múlva. Vaknak, összeégettnek, halottnak kellene lennem. És egyik sem vagyok. Tudják, a legnagyszerűbb elégtétel számomra az a tény, hogy az abortuszt végző orvosnak kellett aláírnia a születési anyakönyvi kivonatomat.
Szóval azt is tudom, hogy ki az. És ez áll benne azok számára, akik szkeptikusak az orvosi feljegyzésekkel kapcsolatban: született: vegyszeres feltöltéssel végzett abortusz során. Haha! Nem nyertek! Végeztem egy kis kutatást azzal az orvossal, aki abortuszt akart végezni rajtam, és az ő klinikája az Egyesül Államok legnagyobb klinika láncának része, ami évi 70 millió dollárt termel. Olvastam tőle egy idézetet valahol pár éve, ahol azt mondja: „Több mint egymillió csecsemőn végeztem abortuszt, és ezt tekintem a szenvedélyemnek.”
Azért mondom ezeket Önöknek, Hölgyeim és Uraim, mert mi e a világban egy érdekes háborúban élünk, akár felfogjuk ezt, akár nem. Ez a harc az élet és a halál között dúl. Önök melyik oldalon állnak?
Szóval egy nővér hívott egy mentőst, és átszállítottak egy kórházba, ami abszolút csoda, mert 2002-ig az én országomban az volt az általános gyakorlat, hogy végeznek az abortuszt túlélővel fojtással, fullasztással, hagyják ott helyben meghalni, vagy csak egyszerűen kidobják.
De 2002. augusztus 5-én az én kiváló Bush elnököm törvénybe iktatta az élve született gyerekek védelméről szóló cikkelyt, megakadályozva, hogy ilyesmi máskor előfordulhasson.
Tudják, az élet nem játék… mármint… remélem, mire meghalok, meggyűlölnek, és így megérezhetem Isten hozzám való jóságát, és megérthetem, milyen volt gyűlöltnek lenni, hiszen Őt gyűlölték, Krisztust gyűlölték. Nem mintha azt keresném, hogy gyűlöljenek, de utam során megértettem, hogy engem már gyűlölnek, mert az életet hirdetem. Én viszont azt mondom: Nem tudtatok elkapni! A néma holokauszt nem bírt legyőzni.
Az én küldetésem az többek között, hogy emberséget vigyek egy olyan vitába, amit mi csak bekategorizáltunk és feltettünk a polcra, és azt mondtuk, hogy ez egy kérdés. Mi félretettük az érzelmeinket, és megkeményítjük magunkat. Valóban ezt akarják? Mennyire hajlandóak vállalni, mennyire hajlandóak kockáztatni, hogy szólják az igazat szeretetben, irgalmasságban, hogy felállnak, és legalább hajlandóak vállalni a gyűlöltséget?
Vagy a nap végén mindez csak önökről szól, vagy rólam?
Nos hát ezek után bekerültem egy sürgősségi nevelőotthonba, ahol úgy döntöttek, hogy nem fognak különösebben kedvelni. Szoktam is mondani, nem értem, hogy tudtak engem nem imádni már a legelejétől kezdve. Mi van ezekkel? De nem tudtak. Látják, már a fogantatásomtól kezdve gyűlöltek. Olyan sokan. És még többen szerettek, főleg Isten. Én az ő leánya vagyok. Jobb, ha nem szórakoznak Isten leányával! Van egy jel a homlokomon, hogy: „Ajánlom, légy kedves hozzám, mert az Atyám uralja a világot!”
Tehát azután, hogy beraktak ebbe az átlagos otthonba, kivettek onnan és egy másikba helyeztek. Egy gyönyörű otthonba, Penny házába. Ő azt mesélte, hogy ezidőtájt 17 hónapos lehettem, egy 32 fontnyi (kb. 14 kg) magatehetetlen tömeg, amit az agysérülés okozta bénulás „áldásának” kell tekintenem, amivel diagnosztizáltak, és amit a túlélésért való küzdelmem során fellépő agyi oxigénhiány okozott közvetlenül.
Nos, kénytelen vagyok ezt mondani: Ha az abortusz csupán a nők jogairól szól, Hölgyeim és Uraim, akkor mi volt a helyzet az enyémmel? Nem volt akkor ott egyetlen radikális feminista sem, aki azért kiáltott volna, hogy az én jogaim mennyire meg lettek sértve aznap, holott épp készültek kinyiffantani a nők jogainak nevében.
És, Hölgyeim és Uraim, nekem nem lenne agysérülés okozta bénulásom, ha nem éltem volna mindezt túl. Ezért amikor hallom azt a megdöbbentő és visszataszító érvelést, hogy: „el kellene vetetni a gyereket, mert az is lehet, hogy nyomorék lenne”, ah…, iszony tölti el a szívemet.
Hölgyeim és Uraim, vannak dolgok, amiket Önök csak a leggyengébbeken keresztül tudnak megtanulni, és amikor kioltják az életüket, önök lesznek azok, akik valójában veszítenek. Az Úr azután gondjukat viseli, és önök lesznek, akik egy örökkévalóságig fognak szenvedni.
És micsoda arrogancia, milyen totális arrogancia az az érvelés, ami oly régóta jelen van ezen a helyen, ahol élünk, hogy: „az erősebbnek kell uralnia a gyengébbet, és meghatároznia, ki élhet és ki halljon meg. Ennek az egésznek az arroganciája…
Hát nem látják, hogy még a saját szívverésüket sem tudják befolyásolni? Nem veszik észre, hogy azzal a hatalommal, amivel úgy gondolják, hogy rendelkeznek, valójában egyáltalán nem rendelkeznek? Isten kegyelme az, ami megtartja magukat. Még akkor is, ha utálják Őt.
Szóval az emberek az én drága Pennymre néztek, és azt mondták: „Giannából sosem lesz semmi.” Az ilyen pedig mindig nagyon bátorító tud lenni. Ő viszont úgy határozott, hogy nem vesz róluk tudomást, és elkezdett velem napi háromszor foglalkozni, így idővel tudtam tartani a fejem, ők pedig mondták, hogy Giannából nem lesz ez meg az. Rövidre fogva a történetet: három és fél éves koromra járókerettel és lábrögzítőkkel képes voltam járni. És most itt állok, talán kissé sántikálva, de járókeret és lábrögzítők nélkül. Néha kecsesen esek el, néha pedig nagyon nem kecsesen, attól függ, éppen milyen helyzet adódik, de mindezt Isten dicsőségének tekintem.
Tudják Hölgyeim és Uraim, én gyengébb vagyok, mint önök közül a legtöbben, de ez az én prédikációm. És milyen kis árat kell fizetnem ahhoz, hogy ilyen módon világosság legyek a világnak, és reményt adjak.
Azt hiszem, amikor félreértjük azt, ahogy a dolgok működnek, nem értjük, hogy milyen szép is lehet a szenvedés, persze nem jelentkezem rá önként, de mikor beköszönt, elfelejtjük, hogy Isten ura a helyzetnek, és Isten tudja a módját, hogy hogyan tegye széppé a legnyomorultabb dolgot.
Találkoztam a biológiai anyámmal. Megbocsátottam a biológiai anyámnak. Keresztyén vagyok. Ő egy nagyon összetört asszony. Eljött egy alkalomra, amit két évvel ezelőtt tartottam, váratlanul bukkant fel, és közölte: „Hello, én vagyok az anyád!” Ez egy nagyon nehéz nap volt. És mialatt mindez történt (talán azt gondolják, bolond vagyok) de ahogy ott ültem, azon tűnődtem: „Én nem hozzád tartozom. Krisztushoz tartozom. Én az Ő lánya vagyok és én egy hercegnő vagyok. Így nem számít, mit mondasz, a haragodban, az összetörtségedben, a dühödben, nem kell figyelembe vennem, nem szükséges magamra vennem. És nem is fogom. Mindezt belül mondtam.
Szóval, Hölgyeim és Uraim, önöknek van egy lehetőségük! De most egy pillanatra szeretnék kimondottan az itt lévő férfiakhoz szólni, és valami olyat tenni, amit korábban soha.
Férfiak! Önök nagyszerűségre lettek teremtve, arra, hogy felálljanak és férfiak legyenek, hogy védelmezzék a nőket és a gyerekeket, és nem arra, hogy csak úgy álljanak és elfordítsák a fejüket, amikor pontosan tudják, hogy gyilkosság történik, de mégsem tesznek semmit. Nem arra lettek teremtve, hogy használják a nőket, aztán magunkra hagyjanak minket. Azért lettek megalkotva, hogy kedvesek legyenek, nagyszerűek, kegyesek és erősek, hogy kiálljanak valamiért. Mert férfiak, figyeljenek rám: belefáradtam abba, hogy az önök munkáját végezzem.
Nők! Nem erőszakra lettek teremtve! Nem arra, hogy csak üljenek, és ne legyenek tisztában az értékükkel és becsességükkel. Azért lettek megalkotva, hogy megküzdjenek önökért. Örökké.
Ez tehát most az Önök pillanata. Miféle emberek akarnak lenni? Bízom benne, hogy nagyszerű. Bízom benne, hogy Önök, férfiak, élnek a lehetőséggel. A politikusoknak pedig a hallgatóságból, kifejezetten a férfiaknak azt szeretném mondani, hogy maguk nagyszerűségre lettek teremtve, úgyhogy tegyék félre a politikát. Az önök küldetése, hogy védelmezzék azt, ami helyes és jó. Ez a tüzes fiatal hölgy itt áll és azt mondja: ez most az Önök ideje! Miféle férfiak akarnak lenni? Egy férfi, aki a saját dicsőségének a megszállottja, vagy egy férfi, aki Isten dicsőségének a megszállottja?
Itt az idő állást foglalni, Viktória! Ez a te órád. Isten támogatni fog. Isten veled lesz. Megvan a lehetőséged, hogy megdicsőítsd és megtiszteld Istent 2008-ban.
Ezzel szeretném befejezni: Önök közül bizonyára van, aki némileg bosszús amiatt, hogy továbbra is csak Istenről és Jézusról tudok beszélni. De hogyan is sántikálhatnék keresztül a világon, hogy közben ne adnám át az egész szívem, elmém, lelkem, erőm a Krisztusnak, aki életet adott nekem? Ha tehát most azt gondolják: bolond vagyok, az csak egy újabb drágakő lesz a koronámon. Az életem legfőbb célja az, hogy Istent mosolyra fakasszam.
Remélem, a hallottakból volt olyan, aminek volt értelme az Önök számára. Ez pusztán a szívemből jött. Isten áldása tartsa meg Önöket!

(Forrás: www.kma-hu.com -on található feliratozott video)

A szöveget - kihagyásokkal - a gyülekezet vasárnapi újságán is közreadtuk.