A BÁRÁNY VÉRE
(Sarkad-Újtelek, 2014. április 18. — Nagypéntek)

Lectio Mk 15, 1-39. v.
Textus: Jel 7, 9-17. v.
Énekek: 89/1; 340/1-8; 173; 334/8; 342/1-9;

„Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltottak: „Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!” Az angyalok mind ott álltak a trónus, a vének és a négy élőlény körül, arcra borultak a trónus előtt, és imádták Istent eképpen: „Ámen! Az áldás, a dicsőség és a bölcsesség, a hálaadás és a tisztesség, a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké. Ámen.” Ekkor megszólalt egy a vének közül, és megkérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?” Ezt mondtam nekik: „Uram, te tudod”. Mire ő így válaszolt: „Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják őt éjjel és nappal az ő templomában, és a trónuson ülő velük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség, mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet.”

Szeretett Testvéreim!
Nagypéntek gyászos napján a Bibliaolvasó Kalauzunk útmutatás szerint egy gyönyörű istentiszteletet látunk a mennyben. Tulajdonképpen nem is lenne szabad így mondani, hogy egy istentiszteletet, mert mi ezt a szót arra az elkülönített alkalomra vonatkoztatjuk, amikor kimondottan azért gyűlünk össze, hogy Istennek szolgáljunk, hogy Istent dicsérjük és előtte fohászkodjunk.
A mennyek országában az egész életet, minden pillanatot áthatja majd az élő Isten tisztelete és szolgálata. Éppen ebben lesz minden öröm forrása, hogy folyamatosan Isten jelenlétében lehetünk majd.
Ez a jelenet, amit itt látunk a felolvasott szakaszban, mégis egy kiváltképpen ünnepélyes pillanat, amikor az egész mennyei világ az angyalokkal és az üdvözültek seregével hódol az Örökkévaló Isten és a Bárány előtt. Az üdvözültek megszámlálhatatlan seregével, akiknek számát tegnap hallottuk, mint a teljesség számát, akiket a Szent Isten angyalai pecsételtek el, s mintegy mentettek ki a végső ítélet elől.
Ott álltak a trónus előtt és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, a mennyei tisztaságot és szentséget megjelenítő ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak. A Biblián kívüli vagy az úgynevezett apokrif zsidó irodalomban a győztesek lengettek pálmaágakat a kezükben, például a Makkabeusok könyvében. Tehát azok, akik győztek, azok ujjonganak az élő Isten előtt!
S ott, a mennyben is elhangzik egy ujjongó dicsőséges hitvallás, mert az Örök Istenről való vallástételnek mindig és mindenkor helye van: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!
Az üdvösség, a minden rossztól való megszabadíttatás, a bűn rabszolgaságából a tágas térre való kibocsáttatás, a gyötrelmek helyett a boldogsággal való megajándékoztatás, ez mind Istentől, a mi Istenünktől jön. Sokakat mondtak isteneknek abban a korban. A császár is istennek mondta magát. És sokan gondolták azt a történelem során is, hogy csak ők tudják megadni a világnak azt, amire szüksége van, vagy egy birodalomnak, egy országnak, egy népnek megadni azt, ami boldoggá teheti az embereket. Akár kizárólagosan is. S gyűlöltek mindent, ami más igazságot szólt, mint az övék, más ígéreteket adott, mint amit ők adtak, vagy ugyanazt az ígéretet más úton kívánta nyújtani, mint ahogy ők nyújtották. Éppen olyan korszakot éltek a keresztyének a Jelenések könyve írásakor, amely korszakban halál járt azért, ha valaki mást mondott üdvözítőnek az egy császáron kívül.
Ezért amikor a mennyei dicsőségben az üdvözültek nagy hangon kiáltották: az üdvösség a mi Istenünké, akkor ez a győzelmes kiáltás belezengett abba a világba, amelyben más üdvözítőket kínáltak, akik azonban nem hoztak üdvösséget a népüknek. Belezengett abba a világba, ahol a hatalom magának tulajdonította az üdvösséget, s ha ezt valaki másképp hirdette, akkor azt elüldözte, elpusztította. Milyen vigasztalás, bátorítás volt ez az üldözötteknek, megalázottaknak! Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!
Péter apostol is ezzel a bizonyságtétellel szólt pünkösd után a templomban, amikor a templom Ékes kapujánál üldögélő nyomorék ember meggyógyult: „vegyétek tudomásul valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll ez előttetek egészségesen. (…) és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” (ApCsel 4, 10-12)
S itt egy kis kitérőt teszek. Túl vagyunk az országgyűlési választásokon, s benne vagyunk az Európai Parlament választásának kampányában. De lesz még választás az idén egyházi és önkormányzati is.
S a választások hajrájában nem egyszer hallani azt a gondolatot, hogy aki nincs velünk, ellenünk van. Sőt, még azt is hallani, hogy ez a Szentírásban is meg van írva.
Nos, az Úr Jézus Krisztus valóban mondott hasonlót. Először azt, hogy aki nincs ellenetek, az veletek van. Akkor mondta ezt, amikor a tanítványok el akartak tiltani valakit, aki Jézus nevében ördögöket űzött. Mennyire másként hangzik így az Ige! Aki nincs ellenetek, az veletek van!
Másodszor akkor mondott hasonlót Jézus Krisztus, amikor azt mondta: „Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, tékozol.” Ezt pedig akkor mondta, amikor megvádolták, hogy a Sátán erejével űzi ki az ördögöket. De ebbe a kijelentésbe nem vont bele mást. Ebbe az utóbbi kijelentésbe nem vonta bele a tanítványait, és semmilyen közösséget. Mert ahhoz a tisztánlátáshoz, hogy ki nincs az Úr Jézus Krisztussal, ki az, aki végül is ellene van, egyedül Istennek van elég látótere és eléggé széles látómezeje. Egyedül Ő képes és jogosult ezt az ítéletet és ezt a kizárást, ha úgy tetszik, kirekesztést megtenni. Ezért mi nem szabad, hogy bárki felé kirekesztő indulattal, irgalmatlan, ellenséges indulattal forduljunk. Ezt nem adta hatalmunkba az élő Isten. Sem a hétköznapi életben, sem az üdvösség kérdésében. Egyetlen embernek, egyetlen közösségnek, nekünk, az egyháznak sem adta meg azt a jogot a Mindenható, hogy azt mondhassuk: aki nincs velünk, az ellenünk van! Senkit sem rekeszthetünk ki Isten kegyelméből!
S ez nem azt jelenti, hogy mindent elfogadunk, mindent befogadunk itt a Földön! Mert nem igaz, hogy Isten Igéjével, Isten Lelkével minden összefér! Nem fér össze. Azzal erőtlenítettük meg az egyházunkat, a magunk keresztyén életét, hogy nem vagyunk hajlandóak kimondani és megélni: Isten közösségével nem fér minden össze. Isten országába nem jut be mindenki. De erről nem mi döntünk, hanem az élő Isten. A Jelenések könyve 21. részének 7-8. versében olvasunk erről. Temetések alkalmával meg szoktam állni a 7. versnél. De az Ige nem ott áll meg, s jó ha tisztában vagyunk a folytatással: „Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál”. Lesznek, akiket kizár Isten az országából és erről nem hallgathatunk. Azonban nem mi fogjuk őket kizárni. Ahhoz nem lesz jogunk. Ezért még az egyházfegyelmet is csak irgalommal gyakorolhatjuk itt a Földön. Nem azzal az indulattal, hogy ha valaki nincs velünk, az ellenünk van.
Azt azonban bátran hirdetem, hogy ha valaki Krisztushoz kötődik, az üdvösséget keresi az Úr Jézusnál, még akkor is a testvérünk, ha azt nem ugyanúgy teszi, nem ugyanolyan módon teszi, ahogy mi gyakoroljuk és mi elképzeljük.
Mi csak annyit tehetünk meg, amennyit Isten nekünk rendelkezésre adott. Elfogadjuk Isten drága ígéretét: Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van. De senkit sem rekeszthetünk ki az üdvösségből, senkire sem mondhatjuk ki, hogy elkárhozott, mert erre egyedül Istennek van joga. Még akkor sem tehetjük meg, amikor valaki mindent megtesz azért, hogy ez elmondható legyen róla. Még ha nyíltan is Isten ellensége, vagy Isten népének ellensége, mi csak azt mondhatjuk: adja Isten, hogy irgalmat, bűnbocsánatot, üdvösséget nyerjen és találjon.
S tudom, hogy sokszor hordunk sebeket, mert vannak, akik évek, évtizedek óta gúnyolódnak a testvéreken, vagy gúnyolódtak a gyermekeiken, amikor templomba, gyermek-istentiszteletre igyekeztek, s vannak, akiket a jelenben is csak azért bántanak egyeseket, mert hisznek, mert vágynak a gyülekezeti közösségre. Tudom, hogy vannak, akiket családtagjuk bántalmaz, ha meglátja, hogy imádkozik, vagy Bibliát olvas. S ezek a fájdalmak felgyűlhetnek, indulatokat gerjeszthetnek, sebeket ütnek rajtunk. De ne legyen senki, aki azzal akarja vigasztalni magát, hogy ő üdvözül, s az, aki bántja, elkárhozik. Mert ebben nincs igazi vigasztalás.
Hanem ahogy hozzánk irgalmas volt Krisztusunk, és meghalt értünk és. helyettünk a golgotai kereszten, úgy legyünk irgalmasak mi is az ellenünk vétkezőkhöz és imádkozzunk, hogy ott legyenek ők is az üdvözültek seregében. Mert nem az a mi győzelmünk, ha ellenségeinket látjuk legyőzetve, ítéletre jutva, hanem az az igazi győzelem, ha a most még kárhozatba rohanókat majd velünk együtt ott láthatjuk az üdvözültek seregében.

„Az áldás, a dicsőség és a bölcsesség, a hálaadás és a tisztesség, a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké. Ámen.” – folytatódik a mennyei ujjongás: Mert az lesz mindig öröm forrása, hogy az irgalmas, a Fiát értünk áldozó, a bűnt megbocsátani kész Istené minden hatalom mennyen és földön. Hogy nem az erőszakosaké, nem a nagyhatalmak vezetőié, nem a démonoké, nem a Sátáné a dicsőség, áldás, bölcsesség, hálaadás, tisztesség, hatalom, erő, hanem egyedül a mi Istenünké örökkön-örökké.

Kik ezek? — kérdi egy a vének közül Jánost. S amikor olvastam az Igét újra és újra, itt egy megrendülést éreztem, igen nagy megilletődést: Uram, te tudod… Hogyan is mondhatná meg János, hogy kik ezek? Hogyan is mondhatná meg János, hogy kik azok, akik méltóvá tétettek a mennyei öltözetre, a győzelemre? Minél közelebb vagyunk a mennyei világhoz, minél közelebb az Úr Jézus Krisztushoz, annál csendesebbek vagyunk a magunk és mások üdvösségéről való vallástétel során. Mert itt többé nincs melldöngetés. Nincs az, hogy nekem ez jár, vagy, hogy mit tettem Krisztusért. Hiszen minden ajándék. A hitem is ajándék. Az engedelmességem is ajándék. Az üdvösségem mindenképpen ajándék. Meg sem gondoljuk, mennyire gyalázzuk az élő Istent bármilyen gőgös, önhitt magatartással! Minél közelebb vagyunk Krisztushoz, annál inkább kicsik vagyunk a mi szemünkben. Akiknek már semmi sem „jár ki”, csak úgy, csak azért, amik, akik vagyunk, hanem minden az Isten ajándéka. Akinek tele van a szíve Jézus Krisztus szeretetével, ismeretével, az egyre könnyebben hajtja le a fejét, áll hátra, lesz alázatos és bölcs az istenfélelemben. Mert egyre inkább Krisztus lesz mindenek felett, s csak ajándéknak, csodának tudjuk már tartani, hogy még mi is szolgálhatunk neki!

Ezek, akik nagy nyomorúságból jöttek, a földi világ szenvedéseiből. Azokból a szenvedésekből, amit a jónak és szépnek teremtett világ felborult rendje, a bűn keserve, a betegségek, a halál, a gyász szerzett. Azokból a szenvedésekből, amelyeket a jóvátehetetlenül elrontott és elromlott dolgaink eredményeznek.
De nem a szenvedések önmagukban azok, amik alkalmassá tesznek a mennyek országára. Sem a ránk zúduló, sem az önként vállalt szenvedések nem tesznek méltóvá és alkalmassá a mennyek országára. Ezért tévedés az, ha valaki a szenvedéseket keresi az élő Úr Krisztus helyett. Ezért tévedés az, ha valaki önbüntetéssel, önsanyargatással akarja jóvátenni azt, amit elrontott. Mert nem az önsanyargatással, a szenvedések keresésével engeszteljük ki az Istent, s nem az önmagunk sajnáltatásával tudjuk megbékíteni az embereket. Hanem Jézus Krisztus bűnbocsátó szeretetének elfogadása, értünk hozott áldozatának elfogadása útján leszünk kedvesek az Isten előtt. Erről szól a mondat második fele: akik megfehérítették ruhájukat a Bárány vérében.

Életruhájukat, mindazt, ami megjelenik a cselekedeteikben, a beszédükben, a mozdulataikban, a gesztusaikban, a letagadhatatlan szemvillanásaikban, időnként ökölbe szoruló kezükben, megmosták, megfehérítették a Bárány vérében. „Az Isten Bárányára letészem bűnöm én. És lelkem béke várja ott, a kereszt tövén. A szívem mindenestül az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül a Jézus vériben, a Jézus vériben. (459. dicséret 1. verse) Ez az ingyen kegyelem… Isten ajándéka. Nincs benne semmi érdemünk. Csak elfogadni tudjuk úgy, ahogy Krisztus adja. Azoké, akik elfogadták: „Értem fáradt drága tested, értem hordtál kint s keresztet.” (363. dicséret 10. vers)
Ezért vannak az Isten trónusa előtt és szolgálják őt éjjel és nappal az ő templomában.

Az újjáteremtett világban, az Isten országában nem lesz többé szenvedés. Ott megvigasztal mindenkit az élő Isten és letöröl minden könnyet az ő szemükről. Nem lesz semmi, ami a bántásunkra lenne, s nem lesz semmi, ami békességünket, örömünket megrontaná. Ezt a dicsőséges, boldog, drága országot szerezte nekünk az Úr Jézus Krisztus a golgotai kereszten. Nagypéntek ennek a megajándékozottságnak az ünnepe.
Mi a megajándékozottak, de olyan áron, hogy az ajándékozó belehalt. Mert Isten „azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5, 21)

A Bibliaolvasó Kalauz által a mai napra kijelölt igeszakaszban így pillanthattunk be a mennybe, a mennyei örömbe, az elkészített üdvösségbe. Legyen nagypéntekünk hát örömünnep, megszerzett üdvösségünk ünnepe, az egész világ megváltása feletti örömünnepünk. És hódoljunk a Bárány előtt, aki a hatalom mennyen és földön mindörökké! Ezzel az örömmel készüljünk a Feltámadás ünnepére is, és legyünk készek megvallani minden ember előtt: „Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!” Ámen