MA, HA AZ Ő SZAVÁT HALLJÁTOK
(Sarkad-Újtelek, 2014. augusztus 19.)

Textus: Zsid 3, 6b-19. v.
„Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk. Ezért, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában, ahol megkísértettek engem őseitek azzal, hogy próbára tettek, bár látták tetteimet negyven éven át. Ezért megharagudtam erre a nemzedékre, és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, mert nem ismerte fel az én utaimat. Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.” Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától. Mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk. Mert amikor ezt mondja az Írás: „Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor”, azt kérdezzük: kik keseredtek el, amikor ezt hallották? Nemde mindazok, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból? És kikre haragudott negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek a teste elhullott a pusztában? És kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be nyugalma helyére, ha nem azoknak, akik engedetlenekké váltak? Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenségük miatt.”

Szeretett Testvéreim!
A mai napi újszövetségi napi igét hallhattuk, hozzá olvasva a tegnapi szakasz utolsó mondatát, amely magyarázza az összefüggéseket. Krisztus népe, Krisztus temploma, Krisztus egyháza vagyunk – jelenti ki Isten Szentlelke által a levél írója, de hozzá kellett tennie és nekünk ma erre különösen is figyelnünk kell, hogy csak akkor van ez így, „ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk.”
Ezt követi a mai szakasz: Ezért, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket…” Sokszor lehet hallani evangélizációs istentiszteleteken, hogy ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket. S bizonyára a Szentlélek munkája által helyén lehet, helyén van ott is. Azonban ez az Ige eredetileg nem a Krisztushoz közeledőknek szól. Nem azoknak szól, akik most ismerkednek még a Krisztus evangéliumával, az Isten törvényével, a Mindenható Kijelentésével.
Ez a figyelmeztetés eredetileg a hívő népnek szólt. Azoknak, akik már régóta Isten népéhez tartoznak. Azoknak szólt, akik már meglátták nem egyszer Isten csodáját. Azoknak szólt, akik már átélték nem egyszer, hogy boldog az az ember, aki az URat féli, sok örömöt talál parancsolataiban. Azoknak szólt, akik már sokszor elmondták: hiszek benned, Istenem! Szeretlek téged, Úr Jézus Krisztus! Azoknak szólt ez a figyelmeztetés, akiknek már szinte természetes, hogy amikor hallgatják Isten Igéjét, akkor értik is, akkor az szól is hozzájuk.
Ezért nézzük meg egy kicsit jobban, kiknek is szólt először az Ige. A megkeseredetteknek.
Kik keseredtek meg? Azok, akik megtapasztalták Isten szabadítását, de nem teljesedett szívük minden vágya. Akik egy idő után már elfeledték a szabadítás boldogságát, mert arra figyeltek, ami éppen nincs. Nem arra néztek már, amivel Isten megajándékozta őket, hanem arra, amit itt a földön hiányoltak. És ez az a kísértés, amely Isten népét mindig utoléri. Törvényszerűen utoléri. Ez az a kísértés, amivel a Sátán próbálkozott Jézus Krisztusnál is a pusztában, amikor ott már negyven napja böjtölt. Nézz a hiányaidra: Megéheztél? Nincs kenyered? Nem adott neked az Isten? Szerezz magadnak! Nincs vagyonod? Szegény kis ácsmester vagy, fény és pompa nélkül, pedig a mennyben Isten Fia voltál? Borulj le előttem és neked adom a földi világ minden kincsét! Nincs elismertséged? Nagyra hívattál, de senki sem ismer? Rád sem pillantanak? Ugorj le a templom párkányáról! Szerzek neked ismertséget, csak nekem szolgálj!
Isten gyermekeit rendszeresen utoléri a Sátán a hiányaikon keresztül, a vágyaikon, az álmaikon keresztül. Utolér az éhes gyomrodon keresztül. Akár úgy, hogy nem ehetsz, betegség miatt, akár úgy, hogy nem akarsz enni az alakod miatt, akár úgy, hogy legszívesebben mindent felfalnál a hasad szeretete miatt, akár úgy, hogy éppen nincs mit enni az üres kamra miatt. Utolér, hogy aztán megkeseredj, elcsüggedj, panaszkodj, s már ne arra nézz, hogy Isten mennyi mindent adott és fenntartja életed, csak arra nézz, ami éppen nincs. És nem olyan baj ez, amit könnyen lehetne venni! Ebben valódi szenvedés, valódi lemondás, valódi szükség van. Mint a pusztában, Izrael népe vándorlása idején, ahol hosszú-hosszú ideig mindig ugyanazt ették. S már elfeledkeztek arról, hogy hálát adjanak azért, ami van. Mert annyira hiányzott valami más íz, valami laktatóbb, valami változatos! Meg tud keseredni a lélek, amikor ínycsiklandozó falatokra vágyik, de nem nyúlhat utána.
De nem a megkeseredés önmagában a baj. Ez a földi élet velejárója. A hiány önmagában keserű. Akár úgy, hogy hiányzik egy társ és magányosak vagyunk. Akár úgy, hogy hiányzik egy élmény, amit nem kaphatunk meg. Akár úgy, hogy hiányzik a fázósoknak a meleg, a melegallergiásoknak a hideg, s nem akar jönni a kedvező idő. Bele tudunk keseredni, mint ahogy megkeseredik a lélek az őszi-téli hosszú, szürke nappalok idején.
A baj abból ered, amit teszünk a megkeseredés idején. Mert ha magunkra húzzuk ezt a megkeseredést, mint egy kérget, s aztán újabb és újabb kérgeket húzunk magunkra, akkor a végén már rideg-merev lesz a lelkünk és kőkemény a szívünk, ahonnan lepattan mások minden sóhaja, Isten minden szelíd, bátorító, vigasztaló szava. Mennyivel jobb az, ha a megkeseredés óráiban mindig újra odamegyünk Krisztushoz: bocsáss meg nekem, hogy most nem tudok neked örülni, hálát adni! De kérlek, vedd el szívem keserűségét, mert bízni akarok Benned!
Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg szíveteket! Hiszen annyiszor láttátok már Isten szeretetét, segítségét! Ne gondoljátok hát, hogy Isten most vagy bármikor elfeledkezett rólatok!

És meg tudunk keseredni akkor, amikor a szükségeink nagyobbak, mint a lehetőségeink! Hányan sóhajtoznak az iskolakezdés tájékán! Hogyan, miből tudjuk megoldani? Hányan sóhajtoznak még nyár utóján is: bárcsak eljuthatnék egy jó helyre, legalább most, nyaralni! Hányan sóhajtoznak, látva, hogy mások mire jutottak: bárcsak nekem is lenne olyan házam, autóm, családom, életem! És nem azért, mert ellógták az életüket, vagy nem becsülték meg a munkájukat! Hanem rajtuk kívülálló okok, események, mások gonoszsága tette tönkre sorsukat, szegényítette meg, fosztotta ki őket mindattól, amiért talán egy életen át küzdöttek és harcoltak.
Hogyne fájna annak lelke, akitől ellopták munkája gyümölcsét? Hogyne sóvárogna lelke többre annak, akinek nincs? Természetes érzés és vágy az, hogy minden szükségessel rendelkezni kívánunk, és minden szükségest meg akarunk adni annak, akit szeretünk!
Igaz az Isten Igéje, hogy elégedjetek meg azzal, amitek van, és igaz az a bölcsesség, hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér! De amikor igen kicsi a takaró, amikor a mindennapi élet követel többet, mint ami van, akkor mit tegyünk? Amikor nyomorultul érzi valaki magát, mert a környezetében mindenki sokkal többre jut, mint ő, hogyne érezné nagyon kevésnek azt, amivel ő rendelkezik?
Nem bűn az, amikor valaki többre vágyik. De ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek lelketeket. Hiszen kitől származik minden jó adomány és tökéletes ajándék? Miért mondanád, hogy nem várok többé Istenre, inkább megszerzem magamnak azt, ami kell? Miért mondanád: más istenek többet adnak, elhagyom az én Istenemet? Miért fordulnál a nem létező Fortuna istennő kegyeihez, szerencsejátékhoz, amikor a Mindenség Urától alázatosan mindent kérhetsz? Isten a legdrágább kincsét adta érted: egyszülött Fiát. Hogyan mondhatod azt, hogy olyan kevés: már nem is kell?
Bízzál Istenben és kérjed tőle el mindig azt, ami szükséges! Megtisztította kezed, hogy többé ne lopj! Megtisztította szád, hogy többé ne hazudj és ne szólj álnokul! Megtisztította lábadat, hogy többé ne járj a csalás ösvényén, az ügyeskedők táncát ne táncold! Megtisztította szívedet, hogy egyetlen Istened legyen! Ne keményítsd meg a szívedet, és ne térj vissza korábbi bűneidbe! Ne feledd el, hogy minden rossznak gyökere a pénz szerelme! Bízzál Istenben, hiszen Jézus Krisztus megígérte: Kérjetek, és adatik nektek! Keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek! És azt mondja a Szentlélek: Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok!

Ott a pusztában ráadásul egy jelentéktelennek látszó, kóbor nép volt Isten népe. Táborhelyről táborhelyre járt, sátorban lakott! Milyen kicsinynek is érezhette magát! Mennyire semminek láthatta magát! Elmondta Mózes, hogy Isten téged, Izrael, magának választott, hogy az Ő népe legyél. De azt is elmondta, hogy nem azért választott ki az Isten, mert nagyobb, híresebb lennél más népnél. Sőt minden népnél kisebb vagy. De szeret téged az Isten, azért választott ki és azért, hogy megtartsa esküjét és hűségét irántad.
Izrael népe mindenek ellenére az ígéretekre nem figyelt, csak arra, hogy milyen kicsiny és semmi… Azért nem ment be Kánaán földjére, mert nagy, óriás nép lakta azt. Hogyan is tudna nekünk segíteni az Isten velük szemben? Velünk volt az ÚR nappal felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban. De mit tud tenni most értünk az Isten? Igaz, egyszer, (talán, olyan régen volt), kettéválasztotta előttünk a tengert! Odaveszett Egyiptom serege! Akkor nagynak és erősnek éreztük magunkat! De azután? Mások sokkal jobbak, erősebbek, többre jutottak! Mik vagyunk mi hozzájuk képest?
És Isten népét ez is frusztrálhatta ott a pusztában: Más népeknek kútjaik, folyóik vannak! Zöldséges, gyümölcsös kertjeik, gabona tábláik! Nekünk néhány nyavalyás oázis. Igen, igen, Isten fakasztott nekünk a sziklából is folyóvizet, ez igaz. Máskor hozott fürjeket a szél hátán. De mégis mindig könyörögnünk kell, míg másnak természetesen jön az ajándék.
Ó, mi szegény, szerencsétlen, esetlen kis népecske! Hogy el tudunk keseredni, amikor végignézünk magunkon! Bezzeg mások! Ha olyanok lehetnénk, mint a többi nép! Ha velük szövetségben lehetnénk! Ha általuk felemelkedhetnénk!
És odadörgölőznek a midjánitákhoz, akik pedig rémülten látják a moábitákkal együtt, hogy nagy ez a nép, nem tudnak megbirkózni vele! Még Bálámot is elhívják, hogy átkozza meg Izraelt és ő sem bír velük. De azért Izrael siránkozik, hogy jaj, mi jutott neki! És éppen ezzel a telhetetlen, frusztrált siránkozással szolgáltatják ki magukat az ellenségnek.
Isten népe, ne keményítsd meg a szívedet! Ne zárd be Isten előtt szívedet, folyton azon panaszkodva, hogy milyen semmi, kicsiny vagy! Hogy nem juthatsz olyan magasságokba, mint más! Hogy nincs annyi képességed, lehetőséged, mint másnak! Ne engedd, hogy ezen keresztül ragadjon meg a Sátán! Hanem fogadd el, amit Isten adott neked. Áldd a Mindenhatót azért, amit neked adott és nem másnak! Dicsérjed Istenedet mindenért, amit elvégezhettél, kimondhattál, amit megtehettél! Mert tudd meg, hogy nem önmagadban kell nagynak, erősnek, sikeresnek, dicsőségesnek lenned! Azért teremtettél, arra hívattattál, hogy a dicsőség Királyának nagyságát mutasd fel, az Örökkévaló ereje hordozzon, az Isten által megnyitott kapukon menj be tágas térre, és minden tetteddel a Szentháromság Istent dicsőítsd.
Ne keményítsd meg a szívedet, hogy azok után vágyódsz, amik a világ fiainak nyújtanak evilági, múló elismerést, örömöt, sikert, hanem fordulj vissza Jézus Krisztushoz és éld azt, amit ő adott neked, amelyeken keresztül egyre több bizonyságot kapsz arról, hogy ismer az Isten és örökké ismerni fog az ő országában! Mert mit számít a múló elismertség, dicsőség az örökkévaló szeretetével szemben? És mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall?
Ti, akik már megismertétek az Istent! Akiknek életében olyan sok áldást adott! Akik megtapasztaltátok már a bűnbocsánat örömét és hisztek a feltámadásban és az örök életben! Akiket megkísért és megpróbál e földi életben a Sátán… Nektek, nekünk mindannyiónknak szól a mai Ige figyelmeztetése: Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk. Ezért, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket…
Ne a világi javak, a világi elismerés és a világi kívánságok után sóhajtozzatok, hanem áldjátok Istent mindazért, amivel Krisztusban megajándékozott! Éljétek életeteket itt a földön, de az örökkévaló ígéretekre tekintve építsétek Isten országát! Bízzatok szilárdan a Megváltó Úr Krisztusban és kérjétek a Szentlélek vigasztaló, pártfogó, megerősítő vezetését és segítségét életetek minden órájában! Hogy megmaradjatok továbbra is Krisztus népének! Ámen