ISTEN IGÉJE ÉLŐ ÉS HATÓ
(Sarkad-Újtelek, 2014. augusztus 21.)

Textus: Zsid 4, 11-16. v.

Szeretett Testvéreim!
Immár napok óta kísér bennünket az az Ige: Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket. Mert nem jutottunk még be a nyugalom helyére, úton vagyunk oda és nem nyugtathatjuk meg magunkat, hogy már majdnem célnál vagyunk. Mert a célba be is kell érni. Keserű napja volt Tóth Lívia magyar sportolónőnek 2006. augusztusában, amikor Göteborgban a 3000 méteres akadályfutásban 5 méterrel a cél előtt bukott el és esett ki a versenyből egy izomgörcs miatt.
Sok évvel ezelőtt az egyik Békés megyei faluba tartott haza egy család hosszú útról. Már senki nem tudja megmondani, hogy mi történt, de a faluba vezető utolsó egyenes szakaszon, az otthonuktól alig két kilométerre szaladt le az útról a gépkocsi, és a család soha nem ért haza.
Amikor a levél írója a Szentlélek által figyelmeztette akkor olvasóit és figyelmeztet minket ma is az Ige, akkor a szerető, irgalmas Isten szavát kell megértenünk, aki ismeri a mi esendőségünket. És aki nem akarja, hogy elvesszünk.
Az egyetlen jó útra tértünk, amikor az Úr Jézus Krisztus bűnbocsátó, üdvözítő kegyelmét elfogadtuk. Jézus Krisztus hűséges szeretete megtart az örök életre. És boldogan hisszük, várjuk és reméljük azt, amit Pál apostol így ír: „…meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róm 8, 38-39)
De mindezek mellett sem hagyhatjuk figyelmen kívül Péter apostol intését: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan…” (1Pt 5, 8-9)
El kell fogadnunk, sok keserű tapasztalatunk alapján is, hogy a Sátán nagyon jól ismer minket. Nagyon jól ismeri gyenge pontjainkat, kísértéseinket. Nagyon jól ismeri, hol talál fogást rajtunk. S amikor csak teheti, ránk támad, hogy elbuktasson, hogy elvegye az örömünket, hogy kilúgozza a hitünket, vagy beszennyezze Krisztustól kapott szent életünket. Sokszor éppen akkor, amikor legnagyobb szükségünk lenne a Jézus Krisztussal való közösség erejére. Vagy éppen
akkor, amikor legnagyobb szükségünk lenne a Mindenhatóban való bizalomra. Vagy akkor, amikor a legnagyobb szükségünk lenne a Szentlélek áldására a szolgálatainkban.
Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében. Tegnap, Sarkadon kitűntettek egy sportolót, aki a Magvető Református Általános Iskola diákja. Úszó sikereihez, olimpiai előkészítő kerettagságához hozzájárul az, hogy napi 5-5 és fél órát tölt a vízben úszással, edzéssel. Tudja a célkitűzését és erre odaszánja az idejét.
Számon tartjuk-e az életünkben az üdvösséget, mint életcélt, amiért szívünket-lelkünket beleadjuk, hogy kedvesek legyünk itt a Földön Istennek? A Sátán lépten-nyomon felkínál valamit, amivel ettől a céltól eltéríthet. Felkínál a szemünknek, a fülünknek, a szánknak, a gyomrunknak, a lábunknak, a szellemünknek, a lelkünknek, a hiúságunknak, a telhetetlenségünknek, a kívánságainknak, az önzésünknek, az önmagunk körül való forgásnak különféle lehetőségeket, kívánságokat, csak ne igyekezzünk bemenni abba a nyugalomba, amivel Isten ajándékozott meg.
Máskor pedig ráirányítja figyelmünket arra, ami nincs, ami hiányzik, sőt ő támaszt hiányt a szívünkben, lelkünkben, hogy meggyötörjön. És még az is megtörténhet, hogy éppen azáltal szenvedünk hiányt, amit mi idézünk elő bűntől megrontott természetünkkel. Mert a Gonosz jól ismer bennünket.
De a mai Ige örömhíre, hogy az Örökkévaló Isten a Sátánnál ezerszer jobban ismer minket! Igéje tökéletesen átvilágít, átjár, előtte nincs semmi sem elrejtve. Éppen az az Isten irántunk való szeretetének az egyik legkiválóbb jele, hogy annak ellenére szeret bennünket, hogy tökéletesen átlát.
Ismeri gondolatainkat, ismeri szívünket, szándékainkat, ötleteinket, s mindazt, ami belőlünk fakad.
Előtte nem lehet elrejtenünk semmit. Bár sokak előtt szívesen elrejtjük magunkat, és sportot űzünk abból, hogy nem tudnak belelátni a gondolatainkba, ezért mosolygunk arra, akit szívből gyűlölünk, barátságosak vagyunk azzal, akit szívből megvetünk, egészen mást mondunk egymásnak, mint amit gondolunk. És azt hisszük, hogy ezt Istennel is el lehet játszani. Kegyesen imádkozunk, miközben egészen mással van tele a szívünk. Elmondjuk hálaadó szavainkat, miközben zúgolódunk, hogy még Istennek is kell adnunk, pedig nekünk is alig van. Elmondjuk, hogy csak a tied a szívünk, és alig várjuk, hogy hazaérhessünk az istentiszteletről és tehessük azt, ami kedvünkre van, nem törődve azzal, hogy mit szól hozzá az Isten. Azt mondjuk, hogy Isten országát építjük, de semmibe vesszük a Tízparancsolatot. Azt gondoljuk, hogy Isten dicsőségére teszünk mindent, valójában pedig keservesen megvisel, ha az, amit teszünk, nekünk nem hoz hasznot, elismerést, dicsőséget, megbecsülést.
És a mi Urunk, Jézus Krisztus jól tudja, jól látja mindezt. Ismer bennünket. Neki kell majd számot adnunk mindarról, amit tettünk, jót, vagy gonoszt, értékest vagy haszontalant.
Ne játszunk hát vele, hanem kérjük erejét, és törekedjünk arra teljes szívvel, teljes lélekkel, teljes erővel, hogy az övé legyünk és feléje haladjunk. Mert még nem értünk célhoz. Nem tehetünk úgy, mintha nyugalom és béke volna, miközben háború dúl az Isten Országa és a Gonosz erői között.
Aki úgy akar végigmenni két haderő között a fronton, hogy egyikhez sem akar elköteleződni, az van leginkább kiszolgáltatva.
Márpedig háború dúl Krisztus és a Sátán között. Olyan háború, amelynek a vége már eldőlt. Jézus Krisztus a golgotai kereszten legyőzte a Sátánt. De még folynak a harcok, és a Sátán azon van, hogy maradék idejében minél többeket tönkretegyen.
Ezért kell annyira komolyan vennünk Isten Igéjének figyelmeztetését. Nem értünk még a célhoz, nem értük el még a nyugalmat, ezért teljes szívvel, lélekkel, teljes erővel ragaszkodnunk kell a mi Urunkhoz, és az ő cselekedeteit kell tennünk, az ő országához kell kötődnünk, különben leteper, legyőz, elsodor minket az ellenség.
Mint ahogy sokszor elsodort, letepert, elhitetett már eddig is.
S itt van ennek az Igének a másik nagy vigasztalása. Olyan főpapunk van, olyan Üdvözítőnk van, olyan Közbenjárónk van, aki járt itt a földön, mint ember. Születéstől halálig végigjárta a mi küzdelmeinket. Mindenben hozzánk hasonló lett, kivéve a bűnt.

Krisztusban bízhatunk, aki áthatolt az egeken, azaz átlépte azt a félelmetes, hatalmas szakadékot, amely elválaszt bennünket az Isten országától. Összekötötte magában a bűntől megrontott világot a mennyei világgal, hogy átvigyen a halálból az életre, a bűn kárhozatából az örökkévaló kegyelembe. És ezt úgy mondja el az Ige, hogy arról beszél: nem olyan főpapunk van, aki ne tudná velünk együtt átélni a mi gyengeségeinket.
A görög „szümpatheia” a teljes átélést, az együtt átélést jelenti, nemcsak érzelmi együttérzést, hanem a közös megélését az élet küzdelmeinek.
Igen, Jézus Krisztus teljességgel ember lett, annyira, hogy pontosan tudja, milyen elgyengülni, milyen elveszni, milyen a bűntől megkísértetni. De éppen azért tud nekünk segíteni, mert noha tökéletes ember volt, megüresítette magát
istenségétől, ő mégsem került soha a bűn rabsága alá, és nem került bele soha a szenvedélyek sodrásába. Ő, aki ellen tudott állni a Kísértőnek, tud nekünk is segíteni, hogy megálljunk, hogy győzzünk, hogy vele együtt végigjárjuk az utat, el egészen a célig, az üdvösségig, a mennyei hazáig.
Ezért, mi, akik talán ma is úgy jöttünk ide, hogy jaj, Istenem, csak a mai nap ne történt volna meg! Akik úgy jöttünk ide, hogy már megint elbuktunk. Akik úgy jöttünk ide, hogy vannak dolgok, amiket eddig soha nem akartunk megbeszélni Istennel, mert megnyugtattuk magunkat, hogy ezzel Isten nem törődik, vagy Istenre nem is tartozik. Mi, akik úgy jöttünk ide, hogy ma is tudtuk, mi lett volna a helyes, de nem volt sem erőnk, sem kedvünk, sem hitünk azt cselekedni.
Mindannyiónknak szól Isten Igéje: "Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.”
Készülve az úrasztalához, készülve a Jézus Krisztussal való drága közösségre, erősödjünk meg újra a bizalomban a mi Urunk iránt. És hívjuk segítségül, miközben újra csak neki akarjuk adni magunkat: Jöjj, Uram, végy erőt rajtam! Tökéletesen ismersz, ezért tökéletesen meg tudsz segíteni! Tied akarok lenni, és bár sokszor elhajoltam tőled, most végy erőt rajtam, hogy teljesen tied legyek, hozzád siessek, és hűségben melletted tartsak ki. Ámen.