ISTEN AKARATÁNAK CSELEKVÉSE
(Sarkad-Újtelek, 2014. augusztus 3._délután)

Textus: Mt 7, 21-23. v.
Énekek: 246/1-4; 510/1-6;

„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: URam, URam, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!”

Szeretett Testvéreim!
Először arról szeretnék szólni, hogy mennyire ijesztő Jézus Krisztusnak ez a kijelentése. Ha kiemeljük ezt a szakaszt a teljes Szentírás szövegösszefüggéséből, akkor ez a néhány mondat kimeríthetetlen bányája lenne a kétségeskedésnek és a kétségbeesésnek.
Hiszen a mi gondolkodásunk szerint ki lenne közelebb Jézushoz, mint a ki az ő nevében csodákat tesz, ördögöket űz ki, akinek az életében hatalmasan megmutatkozik Istennek ereje?
Amikor az ismeretlen ördögűzőről szólnak a tanítványok, akit eltiltottak a Jézus nevében való cselekvéstől, mert nem követte őket, Jézus azt válaszolta nekik: „Ne tiltsátok el, mert nincsen senki, aki csodát tesz az én nevemben, és ugyanakkor gyalázni tudna engem, mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van.” (Márk 9, 39-40)
Ráadásul az Uram, Uram megszólítás hitvallás is volt: Isten kizárólagosságát hirdette: Te vagy URam az egyedüli Isten!
Hát Jézusnak nem elég, hogy valaki Urának vallja őt és mennyei erőkkel jeleket és csodákat tegyen?
Ki felel meg akkor Jézusnak? Ki az, akit befogad? Ki az, akit nem zár ki a mennyei közösségből? Ki az, akinek azt fogja mondani: gyere hozzám, ismerlek téged?
Természetes, ha először megrémülünk Jézus Krisztusnak ettől a kijelentésétől. Talán nem a megrémülést, de azt mindenképpen kívánja a mi Urunk, hogy ne menjünk el szavai mellett úgy, hogy azon nem gondolkodunk el, ott nem állunk meg.
Volt máskor is, hogy éppen a tanítványoknak kellett döbbenten megkérdezni: Akkor ki üdvözülhet? Akkor ki fogadtatik be az Isten országába? És Jézus Krisztus a tanítványok megilletődött kérdésére azt válaszolta: „Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.” (Márk 10, 27. v.)
Soha nem juthatunk el arra a gondolatra, hogy bármilyen módon kiérdemelhetnénk Jézus Krisztus irgalmas szeretetét. Soha nem juthatunk el arra a gondolatra, hogy az üdvösséget valamilyen módon, a magunk erejével, jóságával, jócselekedeteivel, Istennek tetsző életünkkel nyertük el. Az Isten országába csak és kizárólag Jézus Krisztus áldozatáért jutunk be.
Azzal azonban tisztában kell lennünk, hogy az Istennel való kapcsolat többet jelent, sokkal többet jelent, mint bátran vallást tenni róla és a nevében hatalmasan cselekedni. Jézus Krisztus erről a sokkal mélyebb kapcsolatról beszél. Az élő Istennel való kapcsolat, a Jézus Krisztusban való élet sokkal több, mint néhány ihletett pillanatban cselekedni Isten dicsőségére.
Hogy jól értsük ezt, egy ószövetségi történetre utalok. Bálám történetére. Amikor Bálámot, ezt a természetfeletti világot jól ismerő, azzal titkos kapcsolatot tartó férfit elhívja Móáb királya, hogy átkozza meg Izraelt, akkor Bálám végül nem megátkozta, hanem megáldotta Izraelt. Rájött, hogy a hatalmas Istennel szemben nem tehet mást. Dicsőítette Izrael Istenét, és megáldotta Isten népét. De ettől még nem lett Isten szolgája. Isten dicsőségére cselekedett, de nem lett Isten szolgája. Később ő látta el a midjánitákat olyan tanáccsal, amivel megronthatták Izrael népét. Nem természetfeletti erővel, hanem Izrael fiai bűnének kihasználásával, amikor isteneik ünnepén testi paráznaságra csábították őket, hogy megrontsák Izrael és az élő Isten kapcsolatát. Meg is kellett ezért halnia Bálámnak.
Isten különös kegyelme, irgalmas szeretete által még azok is cselekedhetnek Isten nevében nagy dolgokat, csodákat és vallhatnak hatalmas, bizonyságtevő erővel Istenről, akik az életüket nem rendelték alá Isten akaratának, de egy-egy ihletett pillanatban mégis Isten hatalmas szolgáinak bizonyultak.
Jézus Krisztus ezelőtt a kijelentés előtt a hamis prófétákról szólt, akiknél nemcsak az számít, amit mondanak, hanem az életük, a cselekedeteik, az életük gyümölcse is.
De nemcsak a hamis prófétákra, hanem a hamis Krisztust-követőkre is ugyanígy igaz ez.
Ránk is igaz, hogy nem elég külsőleg megmutatni, hogy hiszünk Istenben. Nem elég külsőleg vallást tenni Róla. Hanem az egész életünkkel követnünk kell a Mennyei Atya akaratát.
Szicíliában a maffia vezetői egy-egy egyházi ünnepséget szinte teljesen a magukénak tekintenek, még ma is. Külső vallásosságban, templomba járásban nem egyszer az élen járnak ezek az úgynevezett tiszteletre méltó férfiak. De ez nem akadályozta meg őket abban, hogy az 1990-es években több papot és szerzetest meggyilkoljanak, templomokban bombákat robbantsanak, amikor ezek a papok, illetve II. János Pál pápa leleplezte a maffia bűneit, s a maffia markából ki akartak menteni minél több életet.
Nem mindenki, aki azt mondja: Uram, Uram, megy be a mennyek országába, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Mert az Istennel való kapcsolatunk nem korlátozódhat egy-egy ünnepi órára. Isten akaratának cselekvése nem korlátozódhat vasárnapra. Isten akaratának keresése és cselekvése át kell, hogy szője a hétköznapjainkat. A felkelésünktől a lefekvésünkig, sőt az álmainkig is.
A mennyei Atya akaratának cselekvése ugyanúgy meg kell, hogy látszódjon a munkánkban, mint a pihenésünkben. A közlekedésünkben éppúgy, mint a beszélgetéseinkben. A cselekvéseinkben éppúgy, mint a szándékainkban. A célkitűzéseinkben éppúgy, mint a vágyakról való lemondásban, ha az Isten törvényével ellentétes. Vagy például az Isten akaratának cselekvése meg kell, hogy látszódjon a vásárlásainkban is.
A vásárlásainkkal, az igényeinkkel kapcsolatban hadd utaljak Mahatma Gandhi szavaira. Ő mondta egyszer, hogy a föld ki tudja elégíteni minden ember szükségleteit, de nem tudja kielégíteni minden ember mohóságát. Mi keresztyének, akik reménység szerint közel vagyunk Istenhez, és ismerjük Istent, vajon felismerjük-e akaratát, tervét az életünkkel ebben a világban? Lehetséges lenne, hogy a Krisztus tanítását szerető, de e keresztyéneket képmutatásukért szívből megvető Gandhi messzebb jutott Isten akaratának megértésében, mint sok Krisztust-követő?
Jézus Krisztusnak ez a tanítása nem abba a kétségbeesésbe akar kergetni, hogy mindig bizonytalanok legyünk üdvösségünk felől.
Hiszen megáll Isten ígérete: Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van. Azonban egybecseng a Szentlélek által a Szentírásban máshol adott kijelentésekkel. Például azzal, amit Jakab levelében olvasunk: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (1, 22. v.)
Vagy ennek folytatásában később: „Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló. Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.” (26-27. v.)
Ugyanígy egybecseng Jézus Krisztusnak ez a tanítása azzal, amit az Úri imádságban kérünk: „legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”…
Igen, Jézus Krisztus azt akarja, hogy a vele való kapcsolatunk ne olyan legyen, mint egy jó ismerőssel való kapcsolat, akit szeretünk, de nem része a mindennapi életünknek. Hanem azt akarja, hogy heti 168 órából heti 168 órában részese legyen életünknek, úgy, mint életünk gazdája, vezére, útmutatója, tanácsolója. Ő a fő, s mi néki tagja…
Nem is tudunk mellette kitartani, ha csupán időnként akarjuk, hogy részese legyen az életünknek, de máskor inkább lerázzuk: Most ne nézz ide, most ne hallgass ide, most ne figyelj rám, most ne szólj bele, hogy mit teszek…
A Jézus Krisztussal való teljes közösségre, az élő Istennel való teljes közösségre vágyakozás igen szép kifejezője egyik úrvacsorai énekünknek imádsága: „Óhajtunk, Jézus, egyesülni veled; Úgy lesz szívünk szent, ha te megszenteled. Adjad hát, hogy mint tagok a főnek, Engedjünk néked, bennünk élőnek. Olts be magadba, mint jó szőlőtőbe, Hogy jó nedvesség folyjon a vesszőbe, És légyen szívünk szívednek mása, Éltünkben élted hogy minden lássa.” (438/7)
Legyünk hát Krisztust segítségül hívva olyanok, akik nemcsak megőrzik a kegyesség látszatát, hanem élnek annak erejével is az Istennel való közösségben. Legyünk olyanok, akik megbecsülik az Úr Jézus Krisztus testét és vérét, a Krisztussal való közösséget, és ezért erősek Őbenne és erősek Őáltala a Szent Isten dicsőségére! Ámen.