TEDD A JÓT
(Sarkad-Újtelek, 2011. december 11. — Advent 3. vasárnapja)

Lectio: Zsolt 23, 1-6. v. + Lk 6, 27-36. v.
Textus: Jak 4, 11-17. v.
Énekek: 34/1; 492/1-7; 234/3; 151; 251/7-8; 472/1-5;

„Ne rágalmazzátok egymást, testvéreim. Aki testvérét rágalmazza vagy ítélkezik felette, az a törvényt rágalmazza, és a törvény felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem megtartója, hanem ítélőbírája vagy a törvénynek. Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett? Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk; azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni. Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz. Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.”

Szeretett Testvéreim!
Ifjúsági gyülekezetbe járó keresztyén fiatalok között megtalálható néhol az a szokás, hogy olyan karkötőt hordanak, amin három betű van: MTJ. Emlékeztető ez arra a kérdésre: „Mit tenne Jézus?” Mit tenne Jézus abban a helyzetben, amelyben éppen vagyok? Csendes törekvés ez arra, hogy mindenütt figyeljünk Isten akaratára és keressük úgy a helyes, jó dolgokat, hogy emlékezetünkben tartjuk: Kihez is tartozunk.
A Bibliaolvasó Kalauzunk szerint kijelölt újszövetségi napi Ige éppen arról beszél, ami a keresztyének mindenkori kísértése. Az enyém is: Isten van – de nem számít. Azok, akik elkészítették maguknak azokat az MTJ-s karkötőket, éppen azért tették, mert Isten van – és nekik számít. Az élő Istenhez közel kerülésünk idején, amikor először éreztük, tapasztaltuk meg Isten szeretetét, akkor – úgy gondolom – mindannyiónknak sokat jelentett Isten Igéje, a Szentírás. Odafigyeltünk az istentiszteleteken és igyekeztünk mindent jól tenni. De idővel olyanok lettünk, mint a rossz őrszem az őrtoronyban: veszély van – de nem számít. Ha pedig félvállról veszi a veszi a veszélyt, akkor azután jöhet a figyelem lankadása, jöhet az alvás, jöhet a mással foglalkozás…
Sokat voltam őrségben a másfél év sorkatonai szolgálat alatt. Egyszer egy nyomott, esős, párás júniusi napon, amikor hajnalban már világosodott, annyira fáradt voltam a lőszerraktár melletti egyik őrtoronyban, hogy elaludtam. Akkor ébredtem, amikor rám nyitották fent az ajtót. Másik két őr is nagyon fáradt volt. Hogy ébren maradjanak, átment az egyik a másikhoz, és a toronyban kártyáztak. Az őrparancsnok, aki hozzánk hasonlóan sorkatona volt, nem tett róla jelentést. De amikor letettük a fegyvert a helyére, összeszidott. Leültetett minket és erélyesen annyit mondott: Tudjátok, ilyen erővel bárki más is rátok nyithatott volna, s mire észbe kaptok, már késő. A fegyver nem játék! A lőszerraktár sem játék! — Soha többé nem aludtam el őrségben…
Bár elmondhatnám ezt a keresztyén életemről! Nem mondhatom el, hogy soha nem lankadt el a figyelmem, és mindig betartottam az Isten rendelkezését. Mert igen, nekünk, keresztyéneknek ez az egyik legnagyobb kísértésünk: Hogy a szentet és a szent dolgokat, Isten igazságát és tisztaságát már nem vesszük komolyan, sőt figyelmen kívül hagyjuk. Megszoktuk, és már nem figyelünk arra: most mit tenne Jézus a helyünkben? Ezzel pedig kiszolgáltattam magamat és kiszolgáltatjuk magunkat mindannak, ami teljesen idegen, sőt ellenséges az élő Istennel.
Kísértésünk, hogy bár Jézus Krisztus megszabadított a bűneinktől, de már nem számít az értünk és az egész embervilág életéért hozott áldozata. Igaz, hogy az Isten Fia menny és föld ura, akinek akaratát a dicsőséges angyalok lesik és teszik, de ez karácsony tájékán különösen nem számít, amikor Jézuskáról, ajándékot osztogató angyalkákról beszélünk, anélkül, hogy dicsőítenénk a szent és örök Istent.
Jakab, aki keresztyén testvéreinek írt tanító és intő levelet, erre figyelmezteti őket: Isten van – és számítson az életetekben. Hiszen egyszer meg kell állnunk Isten ítélő széke előtt, az igaz bíró előtt, és akkor fogjuk nagyon bánni, hogy tehettük volna a jót, de mivel nem tettük, bűnünk az nekünk.
Számítson hát neked az Isten! Számítson az örökkévaló, szent, de kegyelmes és irgalmas Isten. Számítson az az Isten, aki fenntartja ezt a világot. Számítson az az Isten, aki mindent megtehet az övéi érdekében, és aki mindent jól tesz, még akkor is, ha ezt egy-egy időben nehéz is hinnünk és elfogadnunk. Számítson az az Isten, akire rábízhatod sorsodat, szeretteidet, mert van ereje, hogy megtartson! Számítson az az Isten, aki elküldte Fiát ebbe világba, hozzánk hasonló emberként, hogy élete árán kiváltson, megváltson az örök ítélet alól.
Számítson az az Úr Jézus Krisztus, aki úgy szeretett, hogy feláldozta magát értünk, csakhogy szabadítónk legyen a bűntől, a megkötözött rossz természettől, és megtisztítsa beszennyezett, rossz lelkiismeretünket, hogy tudjuk a jót tenni, és elforduljunk a rossztól.
Számítson a Szentlélek, Aki az Atyától és a Fiútól származik, Aki eljött, hogy vigasztaljon, támogasson, a jóra megtanítson. Számítson, aki meg tud erősíteni, hitet tud adni és veled van mind a jó napokban, mind a nehéz időkben.
És ha számít az Isten, akkor számolj minden ajándékával, de számolj szentségével és tisztaságával is! Ez mozgassa cselekedeteidet és döntéseidet! Erre figyelmeztet Jakab. Ha számít az Isten, akkor a keresztyének nem beszélhetnek rosszindulattal, csúfolódó, rágalmazó beszéddel senkiről. Hiszen ezzel az Isten törvényéről is rosszindulattal, csúfolódva és rágalmazva beszélnénk! Hogyan jövünk mi ahhoz, hogy az Istent gyalázzuk a beszédünkkel, az életünkkel? Pedig, amikor figyelmen kívül hagyjuk az Isten rendjét, igazságát, törvényét, akkor a cselekedeteinkkel úgy tanúskodunk Istenről, mint aki nekünk nem számít.
Hogyan hirdessük Istent ebben a világban, ha nekünk sem számít? Hogyan hirdessük Jézus Krisztus bűnbocsátó szeretetét, ha az életünk arról árulkodik, hogy mi sem vesszük komolyan?
Ezért figyelmezteti Jakab a nagy terveket szövögetőket: Alázzátok meg magatokat Isten előtt, és számoljatok vele. Hiszen még a következő napot sem tudjátok, hogyan mondhatjátok teljes bizonyossággal: egy év múlva itt és itt leszünk, ezt és ezt tesszük. Inkább mondjátok: Istennel számolunk: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni… A héten újra kezembe került Victor Hugo „A tenger munkásai” c. műve. Benne azzal a hajóskapitánnyal, aki hosszú-hosszú tervezés, álcázás, képmutatás után végre elérte célját: Megszerzett egy komoly összeget, tanúk nélkül. Sűrű ködben zátonyra futtatott egy hajót, amit nem hagyott el a legénységgel, hogy dicső emléket hagyjon magáról. S amikor a hajótöröttek elmentek, kitört belőle a kacagás: Mindenki jónak hitte, pedig belül tele romlottsággal. Elérte a célját, gazdag lett, új életet kezdhet, mindenkit megtévesztett. De hirtelen felszakadt a köd, és kiderült: rossz helyre vezette a hajót. Nem tudja megvalósítani a tervét maradéktalanul. Még ekkor sem esett kétségbe, mert meglátott egy vitorlát. Megmenekült. Az a hajó majd partra viszi. Már csak egy magasabb sziklára kellett a roncsról átúsznia, és minden jóra fordul. Beugrott a vízbe. Simán siklott, amikor egyszer csak egy polip megragadta a lábát…
Sem az istentelenek, a szándékos gonosztevők, sem az istenfélők nem feledkezhetnek meg arról, hogy ennek a teremtett világnak van Istene. S még ha sokáig úgy is látszik, hogy Istent ki lehet játszani, nem kell vele törődni, figyelmen kívül lehet hagyni, azért Ő az Isten. Aki az alázatosoknak kegyelmét adja, de a bűnösöknek ellene áll. Éppen ez az, amiért Jakab leírja: Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.
Gyakran a szövegkörnyezetből kiragadva, csak a jótettekre gondolunk itt. Azokra a jótettekre, amelyekkel másokon segítünk. Figyelmességre, adományozásra, segítésre, szeretetből fakadó cselekedetekre gondolunk. S ezzel ráadásul el is hárítjuk magunkról a felelősséget: nekem most nincs lehetőségem jócselekedetekre, ezért mentes vagyok ez alól az Ige alól. Valóban, Jakab levelének ez a mondata, Isten kijelentése szól arról is, amit mi összefoglalóan jócselekedeteknek nevezünk. És érvényes marad az Ige: „Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd! Ha van mit adnod, ne mondd embertársadnak: Menj el, jöjj holnap, majd akkor adok!” (Péld 3, 27-28) Különösen így, Mikulás-nap után kell szégyenkeznie a keresztyén világnak, hogy számunkra már a Mikulás mennyire mást jelent, mint ahogy istenfélő, szívből szerető Nikolaus püspök élt. Manapság a Mikulás-napnak az a koronája, hogy ki hány csomagot tud kitenni a maga ablakába. Miklós püspök pedig azt nézte, hogy hány helyen tud csomagot betenni, segítséget betenni mások ablakába. Igen, aki tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak. De ehhez nem kell keresztyénnek lenni. Isten Lelke, aki mindenütt munkálkodik, sokszor nem keresztyén emberek életében is sok jócselekedetet formál ki. Gyakran keresztyéneket megszégyenítő bőséggel és odaadással. Áldott legyen értük az Isten! Áldott legyen az Isten mindazokért, akik mások bajának enyhítésén, nyomorúságának felszámolásán fáradoznak, akik betegeket ápolnak odaadással és észreveszik azt, ha valakinek akár egyetlen pillanatra is, de segítségre van szüksége! Isten meg fogja őket segíteni, áldani jószívűségükért.
Mégsem szűkíthetjük le ezt az Igét az úgynevezett jócselekedetekre. Mert jót tenni nemcsak a segítség adását jelenti. A jót tenni az tudja, akinek életében jelen van Isten jósága. Akinek számít Isten jósága és igazsága. Jót tenni azt is jelenti, hogy az igazságot tenni. A bölcsességet tenni. A szeretetet tenni. A bűn ellen tenni. Talán mindez vezeti azt a magyar politikust, aki az íróasztalára ezt az Igét tette ki, hogy naponta előtte legyen.
Aki tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak. Bűnünk, amikor hallgatunk az igazságról. De bűnünk az is, ha az igazságot nem megfelelően akarjuk tisztázni, hanem azonnal nagydobra verve. Pedig a keresztyén rend: Először négyszemközt, aztán tanúkkal intve, végül az egész nagy közösség elé hozva. Bűnünk, amikor nem akadályozzuk meg a gonoszságot. Bűnünk, amikor eltűrjük a hazugságot. Bűnünk, amikor szenvedést látunk, de nem akarjuk enyhíteni. Bűnünk, amikor tudjuk, hogy mi az Isten törvénye szerint való, de életünkben mégis mást teszünk, mert így tűnik kényelmesebbnek. Bűnünk, amikor nem oldozzuk fel a bűnöst bűne alól, hanem tartjuk a haragot, és nem bocsátunk meg, pedig hisszük a bűnbocsánatot, a feltámadást és az örök életet.
Advent 3. vasárnapja van. Advent a Krisztus-várás különösen hangsúlyozott időszaka. De Jézus Krisztust akkor várjuk jól, ha a tőle való jót akarjuk tenni minden élethelyzetben. Ha a tőle származó jót akarjuk megélni minden körülmények között. Ha róla akarunk vallást tenni, bárhol vagyunk, bármibe fogunk. S igen, ehhez érdemes kérdezni: MTJ. Mit tenne Jézus a helyzetemben? Azért jogos ez a kérdés, mert a Szentlélek segít Krisztusi életet élnünk, ezért nem mondhatjuk, hogy nem tudjuk a Krisztust ebben a világban megélni. Ezért figyelmeztet az Ige: Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak. Tegyen hát bennünket bátorrá, készségessé, hűségessé a jóra ez az Ige: Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak. Ámen.