ELEVEN KAPCSOLAT – NYITOTT SZÍV
(Sarkad-újtelek, 2010. december 25.)

Lectio: Ézs 9, 1-6. v. + Zsid 11, 23-40. v.
Textus: Mt 1, 18-25; 2, 7-13. v.

Énekek: 182; 318;316/7; 151; 325/5; 23/1; 440; HIMNUSZ; 278/8;

„Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek” - ami azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.”
Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét, majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: „Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!” Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. Miután eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket.”

Szeretett Testvéreim!
A Református Ébresztő legfrissebb számában írja Czanka Gábor szarvasi testvérünk, hogyan is szoktunk mi Istenre figyelni. Mennyire kapkodva, futva tesszük meg Isten felé az illendő formaságainkat, de úgy, hogy valójában már oda sem figyelünk. „Úgy, mint amikor az ember szendviccsel a kezében leül a TV elé, és a focimeccs kezdetén, a csapatok bemutatkozása alatt, a második falattal a szájában kezdi mormolni az étkezés előtti fohászt: - „Aki ételt-italt adott…”, de már közben bosszankodik, hogy X miért játszik és Y miért nem, és eszébe sem jut, hogy ténylegesen hálával tartozik azért, hogy van mit ennie.”
Milyen felháborodást váltott ki a magyar médiatörvény módosítása még a nemzetközi politikában is. Pedig nem sok tényt, pontos paragrafust vitattak, csak ugyanazt szajkózták: diktatúra, szájkosár, cenzúra, stb.
Mennyivel inkább felháborodott volna a világ, s talán felzúdultunk volna mi is, a pártpolitikától távolabb álló emberek, ha a parlament olyan törvényt hozott volna, hogy friss híreket csak naponta kétszer lehet közölni, kora hajnalban, és késő este. Mekkora felzúdulás lenne belőle, ha újság nem jelenhetne meg csak hetente egyszer, vagy legfeljebb kétszer.
Mi pedig gyakran tesszük azt Istennel, hogy elmondhatja friss üzenetét, majd ha kinyitom a Bibliám, és olvasni kezdem… Elmondhatja friss üzenetét a nagy ünnepeken, vagy évente 1-2 alkalommal. Azután csodálkozunk, ha Isten dolgaival kapcsolatban nem vagyunk naprakészek, és számon kérjük, ha Ő nem tartja karban a lelkünket. Számon kérjük, ha csak sodor az élet, s mi nem tudunk Isten által megerősödni.
A lekcióban a mai újszövetségi napi Igéből a hit hőseiről hallottunk. Olyan emberekről, akiknek volt idejük és készségük Istenre figyelni. Mindig készek voltak meghallani Isten friss üzenetét. Nem ők voltak rendkívüli emberek, hanem Isten ereje volt rendkívüli az életükben. Mert Isten késszé tette őket az engedelmességre és ők akartak Istennek engedelmeskedni, Benne bízni. Naponta figyeltek Istenre, így az élő Isten olyat is elmondhatott nekik, amit más nem értett volna meg. A héten olvastunk Ezékiás királyról, akinek országát letarolta az asszír sereg. Minden vár, erődítmény elpusztult. Már csak Jeruzsálem van hátra. Mert a lázadó népet meg kell büntetni, el kell pusztítani. És akkor az ÚR azt az üzenetet küldte Ezékiásnak Ézsaiás próféta által: Nem fog ide betörni az asszír király, még csak nyilat sem fog kilőni ellene. Hogy lehetséges, hogy erre a friss hírre nem kacagott fel Ezékiás? Hát nem bolond ő! Hát van szeme, van füle! Valóban. Ezékiásnak volt szeme és volt füle Isten dolgainak megfigyelésére, meghallására, hiszen nemcsak ebben a rendkívüli helyzetben figyelt rá, hanem ezt tette már évek, évtizedek óta. És hitt az Istenben! Isten pedig elűzte az asszírokat onnan.
Ilyen hithős volt József is, akiről a textusban hallottunk. Bár nem szoktuk őt a hit hősei közé sorolni közvetlenül, hiszen nem tett nagy, sokak előtt nyilvánvaló nagy csodát, hőstettet. Azért mégis csak a hit hőse ő.
A hit hőse lett azáltal, hogy nemcsak alkalmanként figyelt az Istenre, nemcsak rendkívüli helyzetekben menekült hozzá és hívta segítségül, nemcsak a zsidók három nagy ünnepén hallgatta az Isten törvényét, hanem egész életében Istenre akart figyelni. Jegyese van. Házasságra készül. S egyszer csak észre lehet venni: A jegyese gyermeket vár. Márpedig istenfélő zsidó férfi nem élt együtt a jegyesével. Várt rá.
Ha kellett, akár sok évet is. Tehát egy bizonyos: nem ő a gyermek apja. Mit érez ilyenkor egy férfi!
Mennyi érzés, indulat kavaroghat benne! De József nemcsak a lelkében dúló indulatokra figyel. Figyel Isten törvényére, és figyel Isten szeretetére is. Mert ehhez volt szokva. Nemcsak most, élete minden idejében. Röviden foglalja össze a Szentírás ezt: József igaz ember volt. S mert igaz ember volt, értette Isten szeretetét. Ezért titokban el akarta bocsátani Máriát. Válólevelet akart neki írni. Ezzel azt is vállalta, hogy majd úgy néznek rá: Ja, ő a gyerek apja, csak éppen nem tetszik neki Mária. Még a szégyent is hajlandó volt vállalni, csak ne ártson másnak. Mert telve volt a szíve Isten jóságával.
Mikor ezt megvívta, végig gondolta magában, Isten álmában megszólította: Ne félj feleségül venni Máriát, mert Istentől származik a gyermek! És József, aki rendszeresen hallgatta Istentől a naponkénti friss híreket, ugyanúgy hajlandó volt ezt az álomban érkezett üzenetet elfogadni, mint Ezékiás király a prófétai szót.
Vajon mi megszólíthatóak lennénk így Isten által? Hajlandóak vagyunk figyelni Istenre, vagy csak azzal vagyunk elfoglalva, amit a mindennapi élet hoz? Ráhangolódunk Istenre, így tiszta a vételünk, vagy olyanok vagyunk, mint a digitális kor előtti rádiók, ahol, ha rosszul állítottuk be a vételt, vagy ha tudatosan zavarták az adást, akkor akár két csatorna hangja is összemosódott, és a pillanatnyi viszonyoktól függően hol egyiket, hol másikat hallottuk hangosabban?
Vagy ki ne járt volna úgy, hogy beszélgetni szeretetett volna nagyobb közösségben csendben valakivel, de a közelben mások nagy hangon beszéltek, s akárhogy is akart figyelni beszélgetőpartnerére, időnként a nagyobb hang elvonta a figyelmét. Ahhoz, hogy Istennel beszélni tudjunk, szavára, üzenetére figyelni tudjunk, időnként csendre van szükségünk. József nem a barátaival beszélte meg, nem nagy társaságban beszélte meg, hogy mit tegyen Máriával, hanem csendben, magában, Isten előtt tusakodta meg a tennivalóját. És megtalálta az Istentől rendelt utat. De azért tudta ezt megtenni, mert gyakorlott volt Isten szava meghallásában.
Hosszú idő telik el. Már nem istállóban, hanem egy házban laknak Betlehemben, amikor napkeletről bölcsek érkeznek. Előkelő vendégek. Szinte szégyelli az ember, hogy olyan szerény hajlékba kell beengedni őket. Milyen nagy megtiszteltetés! S ez az a pillanat, amikor József elindulhatna a gőg, az elbizakodottság, a felfuvalkodottság útján. Nem tudjuk, mi játszódhatott le benne. De talán sokak gondolataiban megfogalmazódott volna: mennyire felemelkedett az én házam! Napkeletről bölcsek tértek be hozzám! Nagy úr, híres ember lettem. Hogy néznek rám a szomszédok ezután…
De József valószínűleg nem felejtette el, hogy a Gyermekhez jöttek. Nem hozzá. A Gyermekhez, akiről az angyal azt mondta, hogy Istené. A Gyermekhez, akiről kijelentette Isten, hogy ő szabadítja még népét annak bűneiből. És József minden bizonnyal még inkább figyelni akart ettől kezdve Istenre. Hogy Isten vezesse, tanácsolja. S nem gondolta, hogy többet engedhetne meg magának azáltal, hogy Isten rábízta a Fiát. Aznap, amikor a bölcsek ellátogattak hozzájuk, meg kellett vívni magában: Nem lettem ettől sem nagyobb, sem több, hogy ilyen előkelő emberek jártak nálam. Nem lettem más azáltal, hogy ennyi gazdagságot kaptunk előkelő vendégeinktől. Istennek tartozok elszámolni mindennel. Alázatos maradt, ezért azután tudott figyelni Istenre. Nem engedte, hogy a nagy öröm, a nagy megtiszteltetés és a nagy gazdagság elfoglalja a gondolatait, a szívét. Csendben maradt Isten előtt. Ezért tudta újra meghallani, megérteni, elfogadni Isten angyalának intő, figyelmeztető szavát. Kizárt minden más gondolatot, lehetőséget, és csak az számított, amit Isten mond neki.
Szeretett Testvéreim! Ilyen eleven kapcsolatra, közvetlen kapcsolatra van szükségünk nekünk is Istennel. Ilyen eleven kapcsolatra, hogy egész életünkben vezethessen a jóra, eligazítson és erőt, hitet adjon mindenkor. Ezért kell az istentisztelet, ezért kell a naponkénti bibliaolvasás, ezért kell a naponta többszöri imádkozás, hogy meghalljuk Isten üzenetét, vezetését, mindig, amikor ő szólni kíván hozzánk.
Mert a világ különös médiatörvénnyel rendelkezik: Állandóan zúdítja ránk az újabb és újabb híreket, gondolatokat, iránymutatásokat, hogy már gondolkodni se tudjunk, vagy úgy gondolkodjunk, hogy abban ne lehessen váratlan irányváltás. Belepasszíroz egy mederbe, hogy abban sodródjunk, és kimondatja velünk: nem tudok már más lenni, nekem ez az utam… A világ médiatörvénye erőteljes cenzúrát gyakorol: Figyelj mindenre, csak Isten szavára nem! Legyen telve a szíved, az elméd mindenféle hírrel, híreszteléssel, álmodozással és vágyakozással, csak az Élet szavát meg nem halld! És mi valóban figyelünk mindenre, csak Istenre nem.
Észre sem vesszük, hogy közben Isten is szól csendben: készítettem más utat neked. Térj meg Istenedhez. Jézus Krisztusban új életet adtam neked a bűnbocsánat szövetségével. Hallgass rám! Mi pedig mintha süketek lennénk! Hányszor elszalasztottuk Isten szavát, kegyelmes, bölcs, szeretettel teljes, máskor intő, feddő, jó útra térítő szavát, csak azért, mert nem tudtunk, nem akartunk csendben lenni előtte!
Az ünnep jó az elcsendesedésre. És jó, ha legalább ilyenkor tudunk Istenre figyelni. De az az igazság, hogy aki nem szokik hozzá, hogy rendszeresen hallgassa Isten tanácsát, az ünnepeken is nehezen érti meg őt! Pedig meg lehet érteni az Istent! Hiszen ő tudja szívünkhöz az utat. Nem kényszeríti ránk magát, de ha figyelünk rá, gondoskodik arról, hogy megértsük őt. Ezért hív ma is eleven, élő kapcsolatra önmagával. Ő szól, s ha figyelünk rá, egyre jobban érteni fogjuk, mennyi áldást, gazdagságot készített életünkben!
Így fogadjunk tőle a lélek csendjében most az úrvacsora közösségét is: Melyben Krisztus önmagát, bűnbocsátó szeretetét, kegyelmét adja nekünk! Térjünk hozzá most is, és legyünk minél többet csendben az Úr előtt!
Ámen!