ISTEN VÉLEMÉNYE A HALOTT DOLGOKRÓL
(Sarkad-újtelek, 2010. szeptember 5.)

Lectio: 4Móz 19, 11-22. v. + Ef 4, 17-20. v.
Textus: 4Móz 19, 16. v.

Énekek: 23/1; 338/1-4; 231/1; 151; 226/1-2; 272/1-6;

„Mindaz, aki a mezőn fegyverrel megölt embert vagy halottat, emberi csontot vagy sírt érint, tisztátalan lesz hét napig.”

Szeretett Testvéreim!

A héten, csütörtökön az Ószövetségben egy számunkra már nehezen megfogható, a keresztyén hívő élet gyakorlatából teljesen hiányzó vallásos szokásról olvashattunk. Mózes 4. könyve 19. része volt akkor az ószövetségi napi ige, az, amiből ma egy részletet hallottunk, s ahonnan származik az imént felolvasott egy vers is. Fogni kellett egy ép, hibátlan vörös tehenet, s azt meghatározott rituális szabályok szerint el kellett égetni. A hamvát pedig fel kellett használni tisztítóvízhez, amely megtisztít a halott dolgok által szerzett tisztátalanságtól.
Először is nézzük meg, mit jelent ez a tisztátalan szó. A tisztátalan itt nem a tisztának, hanem a szentnek, az Isten számára elválasztottnak, az Istennel közösségben levőnek az ellentéte. Amikor Mózes 4. könyvének 19. részében sokszor visszatérően olvassuk a tisztátalan szót, az arra utal, hogy aki tisztátalanná lett, nem lehet közösségben Istennel, és nem lehet közösségben Isten népével, a gyülekezettel.
De az egészben az a megdöbbentő, hogy tisztátalanná tesz a holttesttel való érintkezés, sőt a holttesttel egy fedél alatt tartózkodás, és tisztátalanná tesz a sír megérintése is.
Ha ezt az életünkre akarjuk lefordítani, akkor azt jelenti, hogy az ószövetségi törvény szerint tisztátalanná tett minket, amikor szeretteinket gyászoltuk, amikor részt vettünk az öltöztetésükben, amikor megérintettük a koporsójukat, s amikor a sírjukat gondozzuk, vagy csak virágot is viszünk rá. Ha ebbe valaki most belegondol, talán úgy érzi, ez a törvény elviselhetetlen terhet ró rá. Minden halott, és halott dolog érintése eltaszít az Istentől, elszakít a vele való közösségtől. Márpedig annál szerencsétlenebb ember nincs, mint akinek nem lehet köze az élő Istennel!
S talán az első gondolatunk az, hogy nem lehet ilyen kegyetlen az Isten! Vagy, ha mégis ilyen kegyetlen, akkor jobb lenne, ha nem is tudnánk Istenről. Hát már gyászolni sem szabad?
Pedig nem erről van szó ebben a törvényben. Nem arról van szó, hogy nem gyászolhatsz, nem arról van szó, hogy nem sirathatod el, akit szeretsz! Nem hangzik tiltás arról, hogy nem érintheted meg szeretted sírját! Isten nem kegyetlen! De miért kellett akkor Izrael fiainak a tisztátalanság bélyegét hordozniuk gyászukban? Miért kellett a rituálé, hogy kizárólag a harmadik és a hetedik napon tisztítóvízzel meghintetve lesz tisztává, Istenhez méltóvá, az Isten népéhez méltóvá, aki halottat érint? S ha kimegy a sírhoz, és megérinti, akkor miért kezdődik az egész tisztító eljárás előröl?
Az Örökkévaló, bölcs Isten mindig tudja, hogy mit és miért tesz. Izrael fiai 430 évig éltek Egyiptomban. Egyiptomban, ahol a halottak tisztelete, a halottkultusz igen erős volt. Ahol Egyiptom egyes vidékein a királysírok, a piramisok messze a vidék felé magasodtak, tiszta időben több tíz kilométerről láthatóak voltak. Ahol még a legszegényebbek halottait is legalább bebalzsamozták több hétig tartó módszerrel, az előkelő halottakat további eljárással múmiává változtatták, azzal az elképzeléssel, hogy a halott szelleme valahol a közelben van, és visszatérhet a testbe. A halottakkal élelmet, szerszámokat, ruhákat is eltemettek. S a különböző korokban másképp megfogalmazva, de azt vallották, hogy a halottak testrészei a balzsamozás, mumifikálás után egy-egy istenség része, vagy tulajdona lesz. Nagy ünnepeken pedig a halottaknak is juttattak az ennivalókból. Ez a halottkultusz csak a Krisztus utáni 4. században változott meg, a keresztyénség elterjedésével, amikortól alapjában véve a keresztyén hit szabályai szerint engedték el, temették el a halottaikat.
Amikor Isten népe Egyiptomból kiszabadult, még javában a halottkultusz határozta meg a halottakhoz való viszonyt. Lehetetlen, hogy ez ne érintette volna az izraelieket, ahogy lehetetlen, hogy ránk is ne lenne hatással annak a világnak a szokása, amelyben élünk.
Éppen ezért a Mindenható Isten világossá kellett, hogy tegye Izrael fiai számára, ő mit gondol a halottkultuszról, s mit kíván népétől, hogyan viszonyuljanak a halottaikhoz. Ez a törvény, amit ma hallottunk, arról szól, hogy Isten népének el kell engednie a halottait! A halottak már nem tartoznak hozzájuk. A halottak az egy, élő, örök Istenhez tartoznak, s már nincs jogunk visszakívánni őket a földre, de nincs jogunk magunkat sem a halottakhoz kapcsolni. El kell engedni őket. Izrael fiai nem hordozhatták magukkal halottaik csontjait. Isten népe nem tehette a sátrát, otthonát kriptává, ahol a halottakhoz igazodik minden. Isten népének mindennapi életében nem játszhattak szerepet a halottak. Nem hozzájuk igazították az életüket, a szokásaikat, nem tőlük kértek tanácsot, nem az ősöket hívták segítségül küzdelmeikben. Nem tehetik ezt, mert bálványimádás!
De ennek elfogadása nem ment egyik napról a másikra. Isten pedig segítséget adott nekik, hogy megértsék: a halottak és a halott dolgok elszakítanak az élő és egyetlen Istentől, sőt szembe fordítanak a kegyelmes Istennel. Elszakítanak, szembe fordítanak, ha inkább azokhoz ragaszkodunk, mint Istenhez, Isten törvényéhez.
S ezen a téren ma sem változott semmi. Ha a halott dolgok fontosabbak, értékesebbek, meghatározóbbak számunkra, mint Isten, akkor azok elveszik a mi szentségünket, azaz Krisztushoz kötődésünket, Krisztushoz tartozásunkat. Elveszik szentségünket, tehát tisztátalanokká tesznek bennünket.
Mik a halott dolgok? Azok, amelyek nem az életet szolgálják! Azok, amelyek nem a Szentháromság Isten kijelentése, útmutatása szerint szolgálják az életet! S ezek között ott van az is, ha a halálhoz, és a halottainkhoz jobban kötődünk, mint az élethez és azokhoz az élőkhöz, akik felé szeretetünket ki lehet és ki kell mutatnunk! Halott dolgok a bálványok, halott dolgok, amik úgy töltik ki az életünket, a mindennapjainkat, hogy közben elvonnak a szeretettől, a másokról való gondviseléstől, az Istenre figyeléstől.
A halott dolgok is igénylik a lelkünket! A halott dolgok is igényelnek bizonyos szertartásokat. A halott dolgok is tudnak ünnepi pillanatokat szerezni nekünk, akárcsak a bálványimádás. A halott dolgainkért is tudunk áldozatot hozni, sőt sokszor igazán azokért hozunk áldozatokat, elfeledkezve Istenről és az emberekről. Csak közben nem az életet szolgáljuk vele. Csak éppen megraboljuk velük Isten dicsőségét!
Egy református lelkészt hallottam, aki belépett egy áruterjesztő, kereskedő szervezetbe. Egy idő után úgy beszélt az Amway-ről, s az abból kinőtt Networkről, mint ami az életét adja és kitölti. Hallottam felvételről beszélni, mintha egy istentiszteleti szertartáson lett volna. Prédikált, bizonyságot tett, de nem az Úr Jézus Krisztusról! Szabályosan bizonyságot tett, hitvallást tett, csakhogy a hitvallása nem az örök Istenről szólt, hanem a pénz hatalmáról. Bizonyságtétele nem az Isten gondviselésének megtapasztalása volt, hanem, hogy hogyan tudott önmagán segíteni a bálványával… Szomorúan kellett hallanom: a halott dolgokhoz való ragaszkodása a Szent Istentől távolította el, tisztátalanná tette őt, aki korábban Krisztushoz ragaszkodva a szentek életét élte…
Izrael fiai nem nyugtatgathatták magukat azzal: Isten népe vagyunk, most már bármit tehetünk, szentek vagyunk! Mert ha halottat érintettek, ugyanúgy tisztátalannak számítottak, mintha bálványokat imádtak volna. Egy héten belül kétszer is emlékeztette őket a tisztítóvízzel való meghintés: Isten teheti csak őket szentté, tisztává, Istenhez méltóvá. A halottak és a halott dolgok eltávolítják őket Istentől. Ezért el kell engedniük a halottaikat, mint ahogy el kell engedni végérvényesen azokat a dolgokat, amelyek Istentől és a megszentelt élettől elidegenítik őket. — Egyiptomban a halottakat úgy festették ki, mintha élnének. Megtévesztően hasonlítottak egy alvó emberhez. Utánozták az életet, de nem volt bennük élet. Van feljegyzés arról, hogy valaki egy szépen kifestett gyönyörű, halott lányba lett szerelmes! Nem akart, nem tudott nélküle élni! Látszólag ember, de már csak holt test, s ő mégis inkább ahhoz ragaszkodott, minthogy élő feleséget keresett volna és megházasodott volna. Igen az egyiptomiak azt a látszatot akarták fenntartani, mintha a halottak velük, közöttük élnének. Ugyanígy számtalan módon próbál becsapni bennünket a Sátán, az élet látszatával. A boldogság utánzásával, az életszerű, de mégis üres dolgokkal. Mintha élne. Mintha abban lenne az élet. S miközben a látszat életet akarjuk fenntartani, aközben elfeledkezünk arról az Istenről, aki Jézus Krisztusban az igazi életet adta nekünk.
Isten azért nyilvánította tisztátalannak a halottakkal való érintkezést, hogy Isten népe ne akarjon látszat életet fenntartani. Azért nyilvánította tisztátalannak a csontokat, hogy ne látszat életeket hordozzanak magukkal, ne látszat életeket gondozzanak, ne látszat étkezéseken vegyenek részt a halottakkal, hanem az élőkre figyeljenek. És ezért figyelmeztet ma is bennünket az Ige: Valóságos élet csak Jézus Krisztusban adatott nekünk. Aki nem Jézus Krisztust követi, akinek élete nem Jézus Krisztus életéből fakad, az nem marad meg Isten közelében. Csak a Jézus Krisztustól kapott élet lehet szent, azaz Istenhez tartozó. Csak a Jézus Krisztusban ránk kiáradt kegyelemből származnak olyan cselekedetek, olyan beszédek, gondolatok, szándékok, amelyek az életet, a maradandó, örökkévaló életet szolgálják! Ezért nem mindegy, hogy ki vagy mi határozza meg életünket!
Engedjük, hogy Jézus Krisztus vére megtisztítson bennünket a halott dolgoktól. Engedjük, hogy Jézus Krisztus áldozata megszenteljen, az életre vezessen! Kérjük Urunkat, hogy ne tőle idegen, tisztátalan életet éljünk, hanem vele szoros közösségben lévő, megszentelt, Istennek odaszánt életet. Túl sok a halott dolog ebben a világban. Túl sok cselekedet van, ami a halált szolgálja, nem pedig az életet. Túl sok indulat sodor az istenellenes, halott világ felé. Szükségünk van ma is arra, hogy bűnbánatban, Jézus Krisztus áldozatát elfogadva elhagyjuk a halott dolgokat, és odaforduljunk az élet felé, az Istenhez tartozó élet felé.
Mennyire meg kell szívlelnünk a Zsidókhoz írt levél tanítását, amely éppen a 4Móz 19-re is utal: Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek. Zsid. 9,13-14
Megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől… A mai nap örömhíre, hogy meg lehet szabadulni a holt cselekedetektől. Meg lehet szabadulni a tisztátalanságtól! Isten azért kéri is ezt határozottan, mert nem akarja, hogy elveszítsük őt, s nem akarja, hogy hiábavaló legyen számunkra Krisztus értünk hozott áldozata!
Adjuk át szívünket, életünket újra Urunknak, Krisztusunknak, kérjük, és engedjük, hogy megtisztítson, megszenteljen a Szentlélek megújító fürdőjével, hogy népe legyünk most és az örökkévalóságban! Ámen!