FELELŐSSÉG A SZOLGÁLATBAN
(Sarkad-újtelek, 2011. január 2.)

Lectio: 5Móz 5, 6-21. v. + Kol 1, 9-22. v.
Textus: ApCsel 1, 15-26. v.
Énekek: 191; 67/1-3; 154; 151; 295/2; 198/1-3;

„Atyámfiai, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásból annak, amit előre megmondott a Szentlélek Dávid szája által Júdásról, aki vezetője lett azoknak, akik elfogták Jézust; közénk tartozott, és részt kapott ebből a szolgálatból. Ez azután mezőt szerzett ennek a gonosztettnek jutalmából, de fejjel lezuhant, kettészakadt derékban, és egész belső része kifordult. Közismertté is vált ez Jeruzsálem lakói előtt, ezért nevezték el azt a mezőt a maguk nyelvén Akeldamának, azaz Vérmezőnek. Így van megírva a Zsoltárok könyvében: Legyen a szállása pusztává, és lakó ne legyen benne, tisztségét pedig más vegye át. Szükséges tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik egész idő alatt együtt voltak velünk, amíg közöttünk járt az Úr Jézus, kezdve a János keresztségétől addig a napig, amelyen felvitetett tőlünk: még valaki tanúja legyen velünk együtt az ő feltámadásának.” Ekkor felállítottak kettőt: Józsefet, más néven Barsabbást, akinek mellékneve Jusztusz volt, és Mátyást, és így imádkoztak: „Urunk, minden szív ismerője, te jelöld ki e kettő közül az egyiket, akit kiválasztottál magadnak, hogy megkapja ebben a szolgálatban és apostolságban azt a helyet, amelyet Júdás elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson.” Ekkor sorsot vetettek rájuk: a sors Mátyásra esett, és a tizenegy apostol közé sorolták őt.”

Szeretett Testvéreim!
Isten irgalmas, gondviselő szeretetéből az esztendő első úrnapján gyűlhettünk össze istentiszteletre. Arra hív a Szent, a dicsőséges Isten, hogy hétről hétre, úrnapjáról úrnapjára megtartsuk a nyugalomnapját, hogy megjelenjünk a színe előtt, vagy ha erre nem adatik lehetőség, akkor pedig a Szentírás olvasásával, imádsággal töltsük időnket Urunk előtt megalázkodva.
Hallottuk a törvényt: hat napon át dolgozz, végezd mindenféle munkádat, de a hetedik nap az ÚRnak, a te Istenednek nyugalomnapja. Így szenteljük oda a nyugalomnapját hétről hétre Istennek, hogy a munkanapokon is Istennek engedelmes, megszentelt életet tudjunk élni. Nekünk van szükségünk rá. Nekünk is vigyáznunk kell lelki egészségünkre, hogy a világ, amelyben élünk, s amely a bűn törvényszerűségei alapján folyamatosan el akar szakítani Istentől, el ne sodorjon bennünket.
A mai napra kijelölt újszövetségi ige különösen erőteljesen figyelmeztet bennünket erre. Vigyázz a lelkedre, nehogy te is az árulók sorsára juss, mint Júdás az egyik apostol. Nem szoktuk ezt így mondani: Júdás apostol. Pedig az volt. Maga az Úr Jézus Krisztus nevezte őt a tizenkettővel együtt apostolnak, amikor elküldte őket még földi életében, hogy az evangéliumot hirdessék és betegeket gyógyítsanak. Olvashatjuk ezt a Lukács evangéliuma 6. részében.
Júdás, egy a tizenkettő közül, akinek Isten hatalmas csodák átélését engedte meg, aki látta az Urat, hallotta tanítását egyenesen az Úr szájából, és mindig az Úr mellett lehetett, mégis az átkozottak közé került, mert nem vigyázott lelki épségére, lelki egészségére. Megőrizte szívében a kapzsiságot, a becstelenséget, a hazugságot. Mai helyzetünkre fordítva így mondhatnánk: A legtökéletesebb teológiát végezte, látványos lelkipásztori munkát végzett, evangélizátor volt, Isten jeleket és csodákat tett a keze által, és mégis áruló lett. Azt, hogy lehetséges ilyen árulás, az mutatja, hogy kitűnő, tudós teológus lelkipásztorok, az ébredési idők evangélizátorai közül is kerültek ki a szocializmusban árulók, akik az egyház ellenségei lettek, sőt Krisztus hűséges követőinek gyötrői, börtönbe, száműzetésbe, halálra juttatói.
S ha olyan istenfélő emberek, akiknek a szolgálatán korábban ott volt az Isten áldása, ilyen mélyre süllyedhettek, akkor nekünk igen alázatosnak kell lennünk, s nem mondhatjuk, hogy velünk ilyen soha nem történhet meg, csak azt mondhatjuk: Kérem az Istent, hogy őrizzen meg minden engedetlenségtől, hazugságtól, istentelen bálványimádástól.
Életbe vágóan fontos, hogy megőrizzük szívünkben az Isten Igéjét, hogy engedelmeskedjünk Neki, keressük Őt és ragaszkodjunk hozzá. Életbe vágóan fontos, hogy ismerjük és értsük a Szentírást és a hitvallásainkat, az előttünk jártak hitvalló nyilatkozatait. De nem csupán az ismeretre van szükség, hanem az engedelmes életre. Az Isten akaratát kereső, megértő és megcselekvő életre.
Júdás ugyanis azzal bukott el, hogy megőrizte szívében a kapzsiságot, a becstelenséget, a hazugságot. Bálványa volt a vagyon és a hatalom, amiért még Krisztust is kész volt elárulni. Ilyen akadt például egyházunkban is,  korábban nagy evangélizátor, aki komoly missziói munkát szervezett, de nagyravágyó emberként, minden áron vezető pozícióra vágyó emberként, később esperesként Krisztus ügyének árulója, a szocialista hatalmi szervek kiszolgálója, istenfélő lelkipásztorok meghurcolója lett. S ne gondoljuk, hogy ma ez velünk nem történhet meg! Isten legyen irgalmas hozzánk, nehogy bármelyikőnkből Krisztus ügyének árulója váljon. Se lelkészből, se presbiterből, se gyülekezeti tagból.
De hogy ne forduljunk szembe az Istennel, ahhoz az kell, hogy elhagyjuk, eldobjuk a bálványainkat. Mert a megőrzött bálványok szembefordítanak az értünk meghalt és feltámadott Úr Jézus Krisztussal is! Ezért kell könyörögnünk az esztendő első vasárnapján is: Szabadíts meg a gonosztól! A bennem is munkálkodó, a bennem is jelenlévő gonosztól.
Amikor ma az Ószövetségből a Tízparancsolat hangzott, ez arra emlékeztet, hogy Krisztus gyermekeinek újra és újra Isten törvényének tükre előtt meg kell állnunk, és kérnünk kell: a Szentlélek vizsgálja meg szívünket, életünket. Ami engedetlenség, bálványimádás csak életünkben találtatik, attól mind szabadítson meg.
Legyen az más istenektől, horoszkóptól, kártyavetőktől, jósoktól való tudakozódás. Vagy önimádat. Legyen az káromkodás és istenkáromló beszéd. Legyen az a nyugalom napjának megtörése, megszentségtelenítése akár azáltal, hogy én megtöröm, akár azáltal, hogy másokat a nyugalom napjának megtörésére kényszerítek. Legyen az a szülők, a felsőség, a törvények iránti tiszteletlenség, vagy engedetlenség. Kivéve akkor, amikor Istennek kell inkább engedni, mint embereknek. Legyen bár bálványunk a gyűlölet, vagy éppen a testiség, azaz nemi vágyak Isten törvényével szembeni kiélése, legyen az hazugság, vagy a vagyon becstelen úton való gyarapítása és a mások tulajdona iránti vágy, vagy dicsőségünk keresése, hatalomvágy szívünkben forgatása…
Bármi is legyen, amitől nem vagyunk hajlandóak akár kemény küzdelem, könnyek árán is megszabadulni és Krisztus igazságára megtisztulni, előbb-utóbb szembe fordítanak az Úr Jézus Krisztussal. Nem minden bűn és bukás árulás, mert akkor csak árulói lennének Krisztusnak. De nem tudhatjuk, hogy a megőrzött vétek mikor sodorhat bennünket árulásba. Mert igenis, a megőrzött, megtartott vétek árulóvá tehet, melynek a vége nyomorúság, örök kárhozat. Ne kívánjuk magunknak azt a sorsot, ami Júdást elérte.
Mégis miért beszélhetek ma erről ilyen szabadon? Azért, mert a mai Igénkben nemcsak Júdásról van szó, hanem József-Jusztuszról és Mátyásról is. Józsefről, akinek a ragadványneve Jusztusz volt, azaz igazságos ember, igaz ember. 2000 év távlatából is mennyire beszédes név! Igazságos ember! Róla beszél Igénk és Mátyásról, akit Júdás helyére választottak. Jusztuszról és Mátyásról, akik már Keresztelő János tanítását is követték, azaz a bűnbánat és megtérés keresztségét magukra vették, és akik egészen korán csatlakoztak Jézus Krisztus követőinek táborához. Ők is követték a Mestert, mint Júdás. Ők is látták a Mester csodáit, mint Júdás. Ők is hallották az Úr tanítását. Nem lett akkor még belőlük apostol, mint Júdásból, de nem ez volt nekik a fontos. Krisztus volt a fontos. Krisztus Igéjének megtartása volt a fontos. Krisztus engedelmes követése volt a fontos. Amikor az Úr Jézust keresztre feszítették, meghalt és feltámadt, Jusztusz és Mátyás valószínűleg azok között voltak, akik nem futottak el Jeruzsálemből. S amikor az apostolok összegyűltek és összehívták Jézus Krisztus követőit, akkor Jusztusz és Mátyás már Pünkösd, a Szentlélek kitöltetése előtt ott imádkozott és könyörgött egy százhúsz főnyi sokaságban, várva az Úr Jézus Krisztus ígéreteinek beteljesedését.
Miért maradhattak meg a hitben? Mert jobbak voltak Júdásnál? Eredetileg nem. Jusztusz és Mátyás ugyanúgy bűnös, nyomorult, megváltásra szoruló ember volt, mint Júdás és a tizenegy apostol, akik a feltámadott Úrral találkozhattak. Jusztusz és Mátyás sem tudta megtartani Isten törvényét. Egyet sem. De akartak Krisztushoz tartozni, megértették szavát – és engedelmeskedtek neki. Az Urat választották a bűneik helyett. Az Urat választották újra, amikor bűneikben elbuktak. Mert a törvényszegés, a bűnben elbukás önmagában még nem árulás. Az árulás a tudatos megtagadása annak, amit Jézus Krisztustól kaptunk, amit Krisztus kijelentett. Jusztusz és Mátyás, ha vétkeztek, megbánták és elhagyták vétkeiket. És ezáltal egyre jobban kezdték megismerni, megérteni az Úr Jézus Krisztus szeretetét. De nemcsak bűneik ellen harcoltak, hanem keresték azt, ami kedves az Istennek. Szolgálni akartak az Úr Jézusnak. És így jutottak el oda, hogy életük arról tett tanúságot: alkalmasak és méltók arra, hogy a hűtlen, áruló, gyalázatosan elpusztult, szerencsétlen Júdás helyére álljanak.
Mert az árulók tisztségét és méltóságát a Mindenható Isten mindig másnak adja. Az ezért való könyörgésből idéz Péter, a Zsoltárok könyvéből: „tisztségét pedig más vegye át”, vagy, ahogy a 109. zsoltárban olvassuk: „…tisztségét más kapja meg!”. Pár perce egy korábbi evangélizátort, később esperest említettem, aki az esperesi széket bitorolta. De nem az esperesi szék volt ettől átkozott. Azóta már többen töltötték be azt a tisztet áldott, engedelmes szolgálattal! Hasonlóképpen Júdás tisztségét is átvehette engedelmes, istenfélő szolga. Lehetett más apostol Júdás helyett. Így jelölték Jusztuszt és Mátyást. Mindkettőt alkalmasnak találták erre a szolgálatra. Mindkettő méltó volt az apostolságra egy százhúsz főnyi sokaság értékítélete szerint. Isten Mátyást választotta, de ettől Jusztusz hűséges szolgálata nem lett értéktelenebb. Neve fennmaradt a hűségesek és az engedelmesek között. Dicsőség érte Istennek…
Ez az esztendő a választások éve az egyházközségekben… Ha Isten megtartja életünket, az esztendő második felében általános tisztújítás lesz a gyülekezetek tisztségviselőire. Keressük együtt az engedelmes, arra méltó, Isten által elhívott szolgálattevőket. De nem azért kell hűségesen szolgálnunk, mert tisztségek osztatnak, hanem azért, mert hálásak vagyunk Krisztusunknak, és nem akarunk árulójává válni kegyelmes Megváltónknak. Törekedjünk hát akár könnyekkel is, kemény küzdelmekkel is, Krisztus Urunk segítségül hívásával, harcolni a bűneink, harcolni a bálványok, minden tisztátalanságunk ellen. Nehogy azok, erőt véve rajtunk, árulásba sodorjanak. Krisztus meg akar tartani, de kéri ma is tőlünk, hogy engedelmességben, hűségben, Szentlelke által növekvő hitben maradjunk meg mellette az Úr 2011. esztendejében is.
Ámen!