AZ ARANYSZABÁLY
(Sarkad-Újtelek – Gyula, 2014. július 20._du.)

Textus: Máté 7, 12.
Énekek: 121; 500;

„Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.”

Szeretett Testvéreim!
Jézusnak az „aranyszabályként” ismert tanácsát és parancsát sokféleképpen és sok helyen megtaláljuk az ókori népek irodalmában. Olyan tanács ez, amelyre józanul gondolkodó emberek a különféle népek tagjaiként, más-más kultúrákban is eljutottak. Van, amikor így fogalmazták meg: Amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek, te se tedd másokkal. A Biblián kívüli ókori és később keletkezett írásokban is megtalálható, hogy amit szeretnél, hogy veled tegyenek, te is azt tedd a másikkal. S tulajdonképpen ezt a szabályt mondja ki Isten Igéje másként már a 3Mózes 19, 18-ban, ahol a jól ismert igét így olvassuk: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”
Gondolhatnánk, hogy ha Jézus nem mond itt semmi újat, ráadásul más vallások képviselői is eljutottak erre a felismerésre, akkor miért is kellett ezt leírni a Szentírásban?
A Hegyi Beszéd azonban éppen arról szól nem egy esetben, hogy az Úr Jézus Krisztus Isten korábbi kijelentését úgy ismétli meg, hogy közben kiteljesíti számunkra annak értelmét. Nyilvánvalóvá teszi, hogy mi az Örökkévaló Isten eredeti, csorbítatlan akarata. Másrészről pedig, amire Isten mindenütt munkálkodó Szentlelke elvezetett más népeket is, természetes, hogy elvezeti Isten népét is.
Előfordul, hogy mi valami különlegeset várunk Istentől, ő pedig egyszerű, természetes igazságokat állít elénk. Valami különleges élményre, különleges szóra, különleges igazságra vágyunk, amikor istentiszteletre megyünk. Mennyei Atyánk pedig természetes egyszerűséggel és tisztasággal szól egészen hétköznapi dolgokról.
Isten gyermekei sem feltétlenül attól különlegesek, hogy rendkívüli igazságok és képességek birtokában vannak. Hanem az teszi életüket különlegessé, hogy természetes módon élnek azokkal az alapigazságokkal, amelyeknek nem a felismerése, hanem a betartása kíván igazán sok erőt és bölcsességet.
Mert amikor az Úr Jézus Krisztus azt mondja, hogy ez a tanács összefoglalja a törvényt és a prófétákat, azaz Isten ószövetségi kijelentését, akkor nem teológiáról, nem hitelméletről, hanem a hétköznapi életről beszél. Ez a törvény és a próféták. Ennek a szabálynak a megélése a törvény és a próféták által adott kijelentés megélése. Az Isten népe közösségének életéről szól ez a szabály. Arról, amikor elméletben tudjuk mi nagyon jól, hogy mi lenne a helyes, s mégsem azt tesszük. Mert talán sietünk, talán másra figyelünk, talán kevés az erőnk vagy az elszánásunk, kevés a hitünk megélni Isten Igéjét.
Valószínűleg senki sem szeretné, hogy nagy esőzés idején a járda mellett elhaladó gépjármű felcsapja vízzel, sárral. De amikor ott ül valaki a volán mellett, és figyelnie kell az előtte menőre, a szélen haladó kerékpárosra, a szembe jövő forgalomra, és még ráadásul siet is, akkor nagyon kell szeretnie a járdán gyaloglókat, vagy a buszmegállóban állókat, hogy még a tócsákat is óvatosan kikerülje, vagy lelassítson, amikor azokba belehajt.
A megfordított helyzetről pedig alázatosan, szépen ír Arany János Epilogusában: „Ha egy úri lócsiszárral Találkoztam s bevert sárral: Nem pöröltem, - Félreálltam, letöröltem.”
Sok hasonló példát lehetne sorolni, de megteszi valójában Jézus Krisztus itt. Hiszen azt mondja: amit tehát szeretnétek… S ez a tehát visszautal az előtte elhangzottakra. Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek…, becsüljétek meg az Istentől kapott értékeiteket, és ne dobáljátok el azokat…, Kérjetek és adatik néktek, hiszen ki az, aki ha kenyeret kér a fia, követ ad neki…? Tehát, mindazt, amit szeretnétek, óhajtotok, kívánjátok, hogy veletek tegyenek, ti is úgy cselekedjetek, azt cselekedjétek…
Jézus Krisztusnak ez a tanácsa nem olyan általános tanács, amelyben a cselekedeteinkről való döntés teljesen ránk, bűnös emberekre van bízva. Ez a tanács nem korlátok nélküli tanács. Hanem ott van mögötte Isten törvénye, igazsága és tökéletes szeretete. Mert amikor iskolás gyerekek csavarognak az utcán és nem igyekszenek haza, hiszen az egyiknek az anyja egész nap a számítógép monitorjára tapad, a másiknak az anyja jobban szereti, ha gyermekei nincsenek is otthon… akkor vajon a szülő mindig kenyeret ad gyermekének, amikor az kenyeret kér? Hány kőszívű szülőtől szenvednek gyermekek, akik pedig csak egy kis szeretetre vágynak?
Ráadásul van, amikor az ember a bűnt óhajtja: Van, amikor a bűntől megveszett világban a megrontott élet, a beteg lelkület a rosszat óhajtja. Megtörtént, hogy valaki eljutott oda gondolkodásában, hogy ő nem szeretne kiszolgáltatva lenni senkinek. Ő nem akarja, hogy ágyban forgassák, pelenkázzák. Ezért, ha baleset érné, vagy agyvérzés, és ő lebénulna, akkor azt kérné, hogy minél hamarabb altassák örökre el. Csakhogy nem állt meg itt, hanem azt mondta, valójában minden fogyatékkal élőt, nyomorékot, ágyból kikelni nem tudót el kellene altatni. S észre sem vette, hogy milyen félelmetesen közel állt már ekkor a náci ideológiához, vagy az ókori Taigetoszhoz, és mindenféle olyan nézethez, ahol az ember akarja megmondani a másik emberről, hogy kinek van csak joga élvezni az életet.
Jézus Krisztus azonban itt is medret ad a gondolatainknak, korlátot a bűnös természetünknek. A korlát a törvény és a próféták, azaz Isten Igéje, hogy a kívánságaink, óhajtásaink is Isten törvénye alatt legyenek. Isten Igéje nem azt tanítja, hogy bármit akarhatsz, és bármit óhajthatsz. Isten Igéje a szeretet keretei között, az Isten törvényének korlátja között tartja azt is, amit mi szeretnénk magunknak. Hogy végül azt óhajtsuk a másiknak is, ami igaz, jó, szép és tökéletes.
Isten Kijelentése az életet munkálja. Az élhető életet munkálja. Azt az életet, amelyik nem a másik rovására terjeszkedik. A békét teremtő életet. Igen, amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek… És akkor nem lövik le a maláj utasszállító gépet… Akkor nem gyilkolnak gyermekeket és csecsemőket, mint a palesztinok és az izraeliek. Akkor segítik azokat, örülnek azoknak, akik másokon segíteni akarnak, akik felkarolják az elesetteket és árvákat, és nem lövik a vöröskereszteseket.
Az Úr Jézus Krisztus folyamatosan arra tanít, hogy közösség részesei vagyunk. Hogy nem kell magunkba zárkózni, hanem közösségben kell gondolkodnunk és közösségben kell élnünk.
A közösséget azonban meg is kell tartani. És ne rajtunk múljon, hogy a közösség egyben marad-e vagy sem! Ezért: mindazt, amit óhajtotok, hogy veletek tegyenek, ti is ugyanazt tegyétek ővelük. Ez az igazság Isten megszentelő jelenlétében válik valóban igazsággá. És talán egyszerűnek tűnik ennek az igazságnak a megtartása, mert úgy látszik, hogy az emberi, jól felfogott érdekünkről beszél.
Valójában azonban csak pusztán a saját jól felfogott érdekünkre alapozva, a józan eszünkre alapozva nem lehet megtartani Jézus Krisztusnak ezt a tanácsát és parancsát. Mert vagy nem ismerjük fel, hogy mi lenne számunkra is a jó, vagy nincs erőnk magunktól véghezvinni, a bűneink, a megsebzettségünk, az indulataink, a körülményeink miatt.
Ennek az igazságnak, jó tanácsnak a megéléséhez is szükséges, hogy Jézus Krisztus uralkodjék bennünk és Isten Szentlelke munkálkodjék bennünk. Szükséges, hogy Isten Jézus Krisztusban megmutatkozó kegyelme töltse be a gondolkodásunkat. Szükséges, hogy ne látszat szerint ítéljünk, és: ne ítéljünk, hogy ne ítéltessünk.
Egy kiskamasz fülén a telefonnal lép fel a buszra. Valaki beszél neki. Ő motyog valamit még, aztán elkezd ide-oda csapkodni, lökdösi az üléseket, rugdossa a buszt és indulatos hangok hagyják el a száját. — Mi ilyen helyzetben mit tennénk vele? Mit mondanánk rá? Hogyan szólnánk rá? … — Aztán a fiú lecsendesedett… Állt magában, majd egyszer csak elkezdtek potyogni a könnyei… Akkor kérdezte meg az egyik társa: Mi a baj? S ő alig hallhatóan válaszolt: Anyát baleset érte, kórházban van. Súlyos… — Ne ítélj, hogy ne ítéltess… Amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek, ti is azt tegyétek ővelük… Mennyi bölcsesség, szeretet, jóság kell ahhoz a szívünkben, mennyire Jézus Krisztusnak kell uralkodni rajtunk ahhoz, hogy ezt az egyszerű szabályt az élet minden kihívásában meg tudjuk tartani! Jézus Krisztusnak a Hegyi Beszédben elhangzó aranyszabálya a maga egyszerű tisztaságában Isten hatalmas szeretetét mutatja meg. De egyúttal ez az aranyszabály a maga egyszerű tisztaságában a mi bűntől megrontott emberi természetünket tárja fel. Azt, hogy milyen súlyos az én bűnöm és nyomorúságom. Megmutatja az aranyszabály, hogy még a legegyszerűbb dolgokban is Jézus Krisztus kegyelmére szorulunk, hogy a jót jól tudjuk tenni.
Ez az aranyszabály is alázatra tanít Jézus Krisztus előtt. Hogy szükségünk van mindennap újra az ő segítségére, hűségére, vezetésére. Hogy egyetlen nap sem múlhat el anélkül a könyörgés nélkül: „Útaid, Uram, mutasd meg, Hogy el ne tévelyedjem; :/: Te ösvényidre taníts meg, Miken intézd menésem. És vezérelj engemet A te szent igaz Igédben…” (25. zsoltár 2. verse) Vagy a 90. zsoltár 7. verse: „Taníts meg minket azért kegyelmesen, Hogy rövid voltát életünknek értsük, És eszességgel magunkat viseljük!” Ámen.