A SZERETET NEM VISELKEDIK BÁNTÓAN, NEM KERESI A MAGA HASZNÁT
(Sarkad-Újtelek, 2011. május 8.)

Lectio: 4Móz 12, 1-16. v. + 2Tim 3, 1-5. v.
Textus: 1Kor 14, 1a + 1Kor 13, 5a. v.

Énekek: 373/1; 62/1+4-5+7-8; 173; 151; 484/1-3; 226/1-4;

„Törekedjetek a szeretetre…
… a szeretet… nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát…”

Szeretett Testvéreim!
Molnár Mária, az egyik legismertebb magyar misszionáriusnő egyik mondását sokszor idézik igehirdetésekben. Amikor a harmincas években hazajött Magyarországra a pápuák földjéről, és járta az országot, egyszer azt mondta, amikor arról kérdezték, hogyan érzi magát itthon: „Fázom”. Nem érezte a szeretetnek azt a melegét, amit a pápuák között érzett.
Az utolsó időkről az Úr Jézus Krisztus ezt mondta: „Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül.” (Máté 24, 12) Valóban, manapság úgy tűnik, hogy már nem tudunk szeretni. A szeretetnek azok az igazi, jóízű, hiteles példái sincsenek előttünk, amiknek alapján tudnánk, hogy hogyan kell szeretni. Újra kell tanulnunk a szeretetet! A 2Tim 3, 1-5-ből hallott félelmetes felsorolásának a legsúlyosabb oldala az, hogy ezeket - úgy tűnik - keresztyénekről mondja Pál apostol. Olyanokról, akik hallgatják Isten Igéjét, részt vesznek az istentiszteleteken, talán még úrvacsoráznak is, de akikről mégis azt kell mondania: "Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják". 
Ezért nem szabad szeretet újra megtanulásáról lemondanunk, nem lehet ezt elhanyagolnunk, hiszen Jézus Krisztus tanítványait arról ismerik meg, hogy egymást szeretik. Isten törvényének betöltése is a szeretet.
Erőszakot, bűnt, élvezethajhászást, önzést, gyűlöletet könnyen tanulhatunk a mai világban, szeretetre azonban csak az Úr Jézus Krisztus tud megtanítani. De ti, Krisztus követői: törekedjetek a szeretetre! Mennünk kell a szeretet után, míg meg nem tanuljuk, először vagy újra a miénk nem lesz úgy, ahogy csak Krisztus adja ebben a világban az övéinek.
Ezért hallottuk korábban, hogy a szeretet hosszan tűr, jóságosan él. De arról is szó volt, hogy a szeretet nem verseng, nem pöffeszkedik, nem játssza meg magát, azaz nem képmutatóskodik.
Ma Isten szeretet-akadémiáján egy újabb tananyagról van szó, amit legalább megismernünk kell, kérve Istent, hogy ne csak ismerjük a tananyagot, de tudjuk azt az életünkben elsajátítani, gyakorolni is. Mert a szeretetet élni kell, nem csupán beszélni róla. Nem véletlen, hogy akadémiát említettem. Többször hallottam már, hogy a börtönt nem egyszer akadémiának nevezik. Hiszen aki bekerült oda, az a különféle bűncselekményeknek nagyon sok furfangját, lehetőségét tanulja meg a bent ülőktől a hónapok, évek alatt.
Bár tudnánk olyan szeretetben élni, hogy a gyülekezetünk a szeretet akadémiája lenne. Hogy aki közénk jön, aki velünk találkozik, az a szeretet cselekedeteit, a szeretet szavait tanulhassa meg az egyházunkban!

A mai tananyag így hangzik: a szeretet nem viselkedik bántóan. Nem viselkedik bántóan, mert a szeretet nem illetlen, nem tisztességtelen, nem hazug és nem rúgja fel a jó erkölcsöt.
Isten szeretete tiszta. Becsületes. Jó érzést kelt és jóra törekszik. Mindez benne van abban a szóban, amit az újfordítás így ad vissza: nem viselkedik bántóan, a Károli fordítás pedig azt mondja: nem viselkedik éktelenül. Más fordításokban: nem nagyképű, nem viselkedik helytelenül, nem viselkedik tisztességtelenül.
A szeretet ügyel arra, hogy ne okozzon bántást semmilyen felelőtlen, meggondolatlan, tisztességtelen, erkölcstelen szóval és cselekedettel, viselkedéssel és megjelenéssel. Aki szeretetben él, az nem akar senkit sem kellemetlen helyzetbe hozni. Elviseli a másikat úgy, ahogy van! Nem tolakszik előre és nem mond könnyen véleményt a másikról. Nem piszkálódik, nem sért, és nem szégyenít meg, nem járatja le a másikat. A szeretet nem akar bántani. Ezért, ha élni akarjuk a szeretetet, akkor Krisztus tisztaságát megbecsülve kell végiggondolnunk az aranyszabályt: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Mt 7, 12) Erre a szeretetre utal az a régi mondás: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak.” (Róm 13, 10)
De mégis, értsük jól: Akiben Krisztus szeretete van, az nem csak arra figyel, hogy senkinek ne okozzon semmi bántást! Nem mindenkihez dörgölőző, mindenkihez simulékony ember, hogy nehogy valakit megbántson! Igen sokakat megbánt és tönkretesz az, aki mindenkihez simulni akar. A szeretet tehát van, amikor bántani kényszerül. De nem az erkölcstelenségével és nem a tisztességtelenségével bánt! Nem azzal bánt, ha bántania kell, hogy élcelődik, vagy megjegyzéseket tesz, vagy felhívja a figyelmet cselekedeteivel valamire.
Jézus Krisztus megbántotta például a farizeusokat és írástudókat, amikor leült a vámszedőkkel és a bűnösökkel enni. És még azt is mondhatták rá, hogy „falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja” (Mt 11, 19)! De teljességgel biztosak lehetünk abban, hogy Megváltónk semmi olyat nem tett, semmi olyat nem szólt, aminek alapján tisztességtelennek, becstelennek, erkölcstelennek mondhatták volna.
Megbántotta a törvényt tisztelő embereket, amikor kimondta: az dobja rá az első követ, aki nem vétkezett. De nem gondolhatnánk, hogy helyeselte és támogatta volna bárkinek is a vétkét. Tegnap este hallottam egy keresztyén nőtestvérről, aki egy eléggé szigorú kegyességi felfogású gyülekezetbe jár. Úgy adódott, hogy hajadonként egy elvált férfi kezdett neki udvarolni, s ő kész a felesége lenni. Nyilván a Krisztus bűnbocsánatának felszabadító kegyelmében bízva. De a gyülekezete megbotránkozott rajta: Hogy tehet ilyet? Egy elvált férfihoz akar feleségül menni? És kizárták a gyülekezet belső köréből. Talán még az úrvacsorai közösségből is. Ez a gyülekezet a szeretetlen ítélkezésével - hiszen a cselekedete azt mutatja, hogy nem hisz az Isten szeretetéből fakadó bűnbocsánatban és az Isten szeretetéből származó újrakezdésben, az újjáteremtett életben - nem engedte, hogy Jézus Krisztus szelíd szava kiüsse kezéből a köveket...
Az Úr Jézus Krisztus megbántotta a kegyes embereket, amikor lerántotta róluk a képmutatás leplét. De nem tönkretenni akarta őket, hanem segíteni akart nekik, hogy rátaláljanak a helyes kegyességre.
Az Úr Jézus nem a látszatra ügyelt gondosan, hanem a lényegre: Hogy megmutassa az Isten igaz, tökéletes, teljes szeretetét. Amiben nincs bántás, hazugság, erkölcstelenség! Mert a törvény betöltése a szeretet! Minket az kísért meg, hogy külsőleg minden rendben legyen! Az kísért meg, hogy megfeleljünk a külső, látható dolgainkkal ennek a világnak. Sokszor tűnik úgy, hogy sokkal nagyobb gondot fordítunk arra, hogy a világ szemében megfelelőnek látszódjunk, minthogy Krisztusnak tetsszen az életünk. A külső ékességünkre odafigyelünk, de azt már elfelejtjük, hogy a szeretet nem viselkedik bántóan, nem cselekszik éktelenül.
Ahhoz, hogy élni tudjuk Krisztus szeretetét, először nekünk kell Isten Igéjének tükre elé állni, magunkat kell meglátni, hogy azután ezt a tükröt másoknak is megmutassuk. És naponta oda kell állnunk Krisztus tükre elé, hogy jól lássuk magunkat, és akkor valószínűleg jobban fogjuk látni a másik embert is. Naponta fogunk talán látni újabb és újabb foltot, hibát, hiányosságot magunkon, de naponta fogjuk észrevenni, hogy Jézus Krisztus ezzel együtt is, mégis mennyire szeret. Aki pedig naponta belecsodálkozik Isten szeretetébe, annak nem nehéz elviselni mások hibáit, foltjait, hiányosságait. Hiszen akkor már az lesz a célja, hogy a másiknak segítsen, és nem attól fog rettegni, hogy a másik az ő életét besározza, beszennyezi.
Nem magát félti, hanem a másiknak segít. Ezért tud a szeretetben élő ember utolsók köz lenni pl. a buszra való felszálláskor. Mert a szeretet előzékeny és a szeretet nem tolakszik. Ezért tud a szeretetben élő ember hallgatni, amikor a szeretet nélkül élő megjegyzéseket tenne, gúnyolódna. A szeretet nem tapintatlan! De nem is kihívó, és nem is erőszakos, hiszen a fellengzős, dicsekvő, kérkedő életben nem látszik meg a szeretet.

Ezért folytatja Pál azzal a szeretet jellemzőjét, hogy nem törekszik a maga érdekét érvényesíteni. Nem keresi a maga hasznát! A szeretet önzetlenségéhez hozzátartozik, hogy a másikért él.
A mai világunkban olyan sokat hangoztatjuk a saját jogainkat, a saját érdekeinket, hogy szinte önkéntelenül is gúnyolódni kezdünk, vagy éppen bezárkózunk akkor, amikor a másikért való élésről van szó. Még hogy én? Éppen én? Miért nem a másik? Miért nem az, akinek több lehetősége van? Miért most? Majd máskor!
Egy kis keresztyén regényben olvashatunk arról, hogy összegyűltek kegyes asszonyok és döntöttek arról, hogy adományaikat messze elküldik, Indiába, pogány gyermekek megsegítésére. A településükön azonban élt egy árva kisfiú, akinek segítségre, szeretetre lett volna szüksége. Befogadó otthonra. Amikor ezt a gyűlésen felvetette valaki, akkor kiderült: senki nem hajlandó befogadni az árvát, sőt az összegyűlt pénzt továbbra is Indiába irányították, hiszen mit szól majd a szomszéd falu gyülekezete, ha ők kevesebb pénzt küldenek Indiába, mint az előző esztendőben? Szeretetük a látszatra figyelt, szeretetük ügyelt a saját kényelmükre is. (Eleanor H. Porter: Az élet játéka, 79-82. o.)
A Krisztustól kapott szeretet azonban önzetlen szeretet. Nem az a cselekedeteinek a mozgatórugója, hogy azt vizsgálja: mi hasznom van ebből? Mit nyerek vele? De még csak azt sem vizsgálgatja: mit veszítek vele, vagy mennyire fog ez megterhelni? A szeretet nem azt kutatja, nem azt vizslatja, hogy milyen haszna válik abból, ha valamit cselekszik, vagy nem cselekszik. A szeretet adni akar. A másikért él!
Ha az Úr Jézus Krisztus azt nézte volna, hogy hogyan becsüli meg ez a világ az áldozatát, kereszthalálát, akkor semmiképpen nem adta volna magát halálra. Hiszen még mi, akik hiszünk benne, sem becsüljük meg azt, amit értünk tett! Mennyire semmibe vesszük az önzetlen szeretetét! Hiszen tiltakozunk az ellen, hogy a mi életünkben jelen legyen ez az önzetlen szeretet! Azzal pedig, hogy ez ellen tiltakozunk, tulajdonképpen értéktelennek tartjuk azt, amit Ő értünk tett.
Nem kellene-e hálára indulnunk az Isten Fia jósága miatt? Nem kellene-e követnünk Mesterünket, aki kiszabadított a bűnből, kárhozatból? De miért ébredne bennünk hála, ha értéktelennek, semminek tartjuk azt, hogy Ő élete árán kiszabadított az örök kárhozatból?
Ott, a Gecsemáné kertben, az árulás éjszakáján, amikor Júdás elvezette a főpapoktól mellé rendelt katonákat és csőcseléket, és megmutatta, hol van Jézusnak és tanítványainak az éjszakai szálláshelye, Péter Jézus védelmére kelt a kardjával. De Jézus leintette: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el. Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?” (Mt 26, 52-53) Jézusnak lett volna joga védelmet kérni. Lett volna módja is védelmet kérni a mennyei Atyától. Azért nem tette, mert nem a maga hasznát keresni jött, hanem értünk adni az életét. Hiszen csak így menthetett meg Isten jogos, örök ítéletétől. „Mily csuda buzgó szerelem: Meghalni barátiért, De e kegyes Fejedelem Meghalt ellenségiért. Ez lelkünk drága bére…” (RÉ 440, 7. v.)
Jézus Krisztus áldozatáért bűnbocsánatot, örök életet, kegyelmet nyert Testvéreim! Az Úr Jézus Krisztus ma újra kiküld bennünket ebbe a világba: szeretni. Mindenek előtt hazaküld szeretni. Nem a távoli világban élő embereket kell szeretnünk bántás nélkül, önzetlenül, hanem a házastársunkat, a gyermekeinket, a szüleinket, a testvéreinket, a szomszédunkat, a saját településünkön lakókat. S ha ez most olyan nehéznek, sőt lehetetlennek tűnik, emlékezzünk meg Urunk szaváról: „Kérjetek, és adatik néktek…” Kérjetek, mert adatik — szeretet is! Hiszen hogyne adná nekünk a mi Atyánk, örömmel és bőségesen a szeretetet?
Ámen!