BIZTONSÁGBAN ISTEN TENYERÉN
(Sarkad-Újtelek, 2012. március 11.)

Lectio: Példa 16, 1-9. v. + Lk 13, 6-9. v.
Textus: Mt 21, 23-32. v.

Énekek: 119/1; 119/73-76; 162/3; 151; 453/5-6; 469/1-5;

„Azután bement a templomba, és miközben tanított, a főpapok a nép véneivel együtt odamentek hozzá, és azt kérdezték tőle: „Milyen hatalommal teszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat?” Jézus így válaszolt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit, és ha megfeleltek rá, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem ezeket. Honnan való volt a János keresztsége: mennyből vagy emberektől?” Ők pedig így tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk: mennyből, azt fogja mondani nekünk: Akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk: emberektől, akkor félnünk kell a sokaságtól, mert Jánost mindenki prófétának tartja.” Ezért ezt felelték Jézusnak: „Nem tudjuk.” Ő pedig így válaszolt nekik: „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem ezeket.”
„De mi a véleményetek erről? Egy embernek két fia volt, és az elsőhöz fordulva ezt mondta: Fiam, menj, dolgozz ma a szőlőben. Ő így felelt: Nem akarok; később azonban meggondolta magát, és elment. Azután a másikhoz fordulva annak is ugyanezt mondta. Ő azonban így felelt: Megyek, uram - de nem ment el. Ki teljesítette a kettő közül az apja akaratát?” „Az első” - felelték. Jézus erre ezt mondta nekik: „Bizony, mondom néktek: a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazság útján, de nem hittetek neki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek neki. Ti azonban ezt látva még később sem gondoltátok meg magatokat, hogy higgyetek neki.”

Szeretett Testvéreim!
Talán mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, amikor olyan kérdést szegeztek nekünk, amiről tudtuk: bármit is válaszolunk, nem jövünk ki jól belőle. Mert nem lehet jól válaszolni. Mert vannak helyzetek, amikor, ha válaszolunk, leleplezzük magunkat, vagy leleplezzük barátainkat, s még kínosabb helyzetbe kerülünk, mintha nem válaszolunk. Valami ilyen helyzetbe kerültek most a farizeusok és írástudók.
Egy hete is szó volt arról, hogy milyen szívesen készítettek csapdát ők Jézusnak. Most is csapdát állítottak az Úrnak, de maguk kerültek csapdába. Pedig ellentétben velük, az Úr Jézus Krisztus nem akar sohasem csapdába csalni. Nem azért szorította be őket az általuk készített csapdába, mert ebben volt a gyönyörűsége, hanem azért, hogy megmutathassa nekik: csak azért kerültek ilyen helyzetbe, mert nem akarták elfogadni az Isten igazságát. Mihelyst igazat adnak Istennek, máris szabadok a saját maguknak felállított csapdától is.
Vannak idők, amikor esetleg úgy érezzük, hogy Isten csapdába csalt egy élethelyzettel. Vagy csapdába csalt egy Igével. Még vádoljuk is az élő Istent, hogyan tehette ezt velünk? Valójában arról van szó, hogy mi nem akarjuk engedni, hogy Isten kiemeljen abból a szorult helyzetből, amibe mi zártuk magunkat.
Mert itt sem úgy terelte bele viszontkérdésével az Úr Jézus az őt kérdezőknek a saját csapdájukba, hogy nevetségessé, vagy fogollyá tegye őket, hanem csak el akarta vezetni őket az igazságra. Ha csapdába akarta volna csalni őket, akkor hagyta volna: hadd kínlódjanak azzal, hogy nem mertek válaszolni. Hadd őrlődjenek benne még sokáig. De nem: Elmondta nekik az Isten válaszát.
Ebben a bűnnel teli világban sokszor kerül az életünk olyan csapdahelyzetbe, ahol azt mondjuk: innen nem lehet jól kijönni. Mert vagy az egyik ujjunkat harapjuk meg, vagy a másikat. A Sátán előszeretettel sodor bele ilyen görcsös helyzetekbe, ahol akár évekig is csak vívódunk, küzdünk, vergődünk: hogyan jöjjek ki belőle.
Közben pedig a Megváltó Úr Krisztus már régen elkészítette a szabadulás útját, csak mi nem akarjuk elfogadni az élethelyzetben felmerült kérdésre az Isten válaszát. Mert jóllehet a Sátán belesodor csapdahelyzetekbe, de sohasem tud messzebb menni, mint amennyit Isten megenged neki. Mennyei Atyánk pedig lát bennünket, és a kísértéssel együtt a kimenekedést is megadja, ahogy Pál apostol írja a Szentlélek által: „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” (1Kor 10, 13. v.) De ehhez az kell, hogy elfogadjuk az élő Isten tanácsát, vezetését, igazságát és bölcsességét. Az kell, hogy elfogadjuk Krisztus bűnbocsátó szeretetét.
A farizeusok és írástudók semmiképpen nem akarták azt elfogadni, hogy Jézusnak igaza van velük szemben. Ebben vergődtek, kínlódtak. Pedig csak annyit kellett volna mondaniuk: Istennek igaza van velünk szemben. De ők éppen ezt nem akarták kimondani! Ahogy mi sem akarjuk ezt kimondani, olyan gyakran. Mert nem akarjuk elismerni, hogy Istennek van igaza, s nem nekünk. Nem akarjuk kimondani, hogy igaza van, akkor, amikor egyes Igéire, tanácsaira emlékeztet. Akkor is igaza van, amikor meg kell tennem valamit, ami kellemetlen. Akkor is igaza van, amikor arra hív, hogy mondjak le valamilyen, nekem kedves dologról. Vagy engedjek el valakit, aki a szívemnek kedves. Akkor is, amikor azt mondja, hogy a holtak helyett az élők felé forduljak. Akkor is igaza van, amikor harcba küld, pedig nekem semmi kedvem harcolni, sőt gyáva vagyok.
Igaza van, amikor azt mondja: bocsáss meg, teljes szívből! Igaza van velem szemben akkor is, amikor régóta tudom, hogy valamire ki kellene mondanom: ez bűn az életemben. Csakhogy, ha kimondom, akkor elveszítek talán élvezeteket, talán kincseket, talán szórakozást, talán egy társaságot. S akkor mi marad nekem?
A farizeusok és írástudók előtt megnyílhatott volna az ég, beletekinthettek volna Isten csodálatos szeretetébe, üdvtervébe, ha hajlandóak válaszolni az Úr Jézus Krisztusnak. Az életük egy új, boldog korszaka kezdődhetett volna el, ha válaszolnak. De ők nem arra néztek, hogy mit nyerhetnek Istentől, hanem arra néztek, hogy mit veszíthetnek az emberek előtt.
Amikor Isten beleenged valami vívódó helyzetbe, ahol megkérdeztetik az egész életünk: akkor valójában mindig készít egy kiutat, mert nem gyönyörködik a vergődésünkben. Azonban nem dönt helyettünk. Mennyei Atyánk az Isten országában nem épített ki diktatúrát. Nem dönt helyettünk. Ő, aki mindent megtehet, szabadságot adott nekünk, hogy mi dönthessünk. De elkészítette a kimenekedést is a kísértéssel együtt.
Azonban mi gyakran úgy viselkedünk, mint a csapdába csalt majmok. Akiket úgy fognak el, hogy egy lesúlyozott, vagy földbe ásott tartályba illatos csemegét, pl. mogyorót tesznek. A tartályon csak egy kis szűk lyuk van. A majmok megérezve az illatot, belemarkolnak, ki akarnák húzni a teli markukat, de így már nem jön ki. S inkább ragaszkodnak ahhoz, ami a markukban van, minthogy megszabadulnának. Visítanak a félelemtől, teljes erejükből szabadulnának, csak éppen azt nem engedik el, ami a markukban van… Magukat tartják benne a csapdában. A markukban van a szabadulás kulcsa, de nincs erejük engedni az igazságnak…
Így tartották magukat csapdában az írástudók és farizeusok. Abban a csapdában, amiben maguk fogták meg magukat. Jézus pedig csak annyit tett, hogy rámutatott: bezártátok magatokat oda azzal, hogy nem akarjátok elismerni: Istennek igaza van veletek szemben. Isten hatalma nyilvánvaló előttetek. Isten szeretete nyilvánvaló előttetek. Amiket hallottatok, láttatok, nyilvánvalóvá teszik, hogy itt van közöttetek az Isten országa, királyi uralma. Bűnösök szabadulnak bűneikből. Betegek gyógyulnak betegségeikből. Képmutató magatartás lepleződik le. Hazugságok szűnnek meg, hogy nyilvánvaló legyen az igazság. Ti pedig még mindig azt kérdezitek, hogy vajon ki áll mindezek mögött? Hát ki áll a hazugságok mögött? Ki áll a gonoszság, önzés, erőszak, zsarnokság, becstelenség mögött? Ki az, aki ártani akar az embernek, nyomorulttá téve őt? Akkor pedig, aki ezzel szembe száll, honnan jött? Nyilvánvaló lehetne mindenki számára, hogy az Úr Jézus Krisztus az Isten hatalmával cselekszi ezeket. De nem akarjátok elismerni, mert nektek is meg kellene alázkodni Isten igazsága előtt!
Az, hogy az Úr Jézus Krisztus nem csapdát állított ellenfeleinek, mutatja, hogy ellenfelei helyett megadta a választ, amit nekik ki kellett volna mondani. Még így is, most is, konokságuk ellenére is segít nekik. Mert elmondja, hogy Keresztelő János az igazság útján jött. (32. v.) Ha elfogadják azt, amit Isten adott kiutat, még most is megnyílik előttük a menny. Mint ahogy előttünk is megnyílik a menny, ha elfogadjuk Isten Igéjét!
Hogyan is vagyunk ezzel? Mi akadályoz abban, hogy lássuk Isten igazságát? Talán az, hogy mi Istent csak egy félelmetes, rettenetes Istennek tudjuk elképzelni, aki mindig, minden kihágást, ellenkezést megbüntet? S nem akarjuk elfogadni, hogy Isten kegyelmes szeretetével közeledik felénk Jézus Krisztusban? / Vagy azért van csapdában az életünk, mert nem hiszünk Isten gondviselésében, s úgy véljük, mindenről nekünk kell gondoskodni? / Talán azért vergődünk csapdában, mert nem akarjuk elfogadni, hogy Isten igazsága és a bűn nem férhet össze az életünkben? S az lehetetlen, hogy Isten a hamisság útján akar vezetni és úgy megáldani? / Vagy egyszerűen az a bajunk, hogy nem hisszük el: Isten nem rabszolgaként rángat ide-oda, hanem szabadságot adott nekünk, benne akár a rossz döntések kockázatával is? S nem akarjuk hinni, hogy aki benne bízik, azt ő el tudja vezetni a jóra, a jó döntésekre?
A farizeusok és írástudók azért nem tudták elfogadni Jézus igazságát, mert akkor a saját maguk által felépített biztonságos környezetből egy látszólag bizonytalan helyzetbe kerülnek. S gyakran így vagyunk mi is: Az tart benne saját csapdáinkban, hogy nem akarjuk elengedni azt, amiről azt gondoljuk: az legalább biztos az életünkben. Biztonságra vágyunk, csak éppen a valódi biztonság hiányzik, azért görcsölünk annyit dolgokon.
Pedig higgyük el: Ha Istenben bízva elengedjük azokat a köteleket, amelyek a világhoz kötnek, belehullunk Isten tenyerébe. Ha el merjük engedni az emberi oltalmat, ott találjuk magunkat Isten oltalmában. Ha el merjük engedni földi kincseinket, amivel életünket akarnánk megtartani, örök életre szóló kincseket nyerünk Istentől. Ha el merjük engedni a bosszúállás vágyát, Isten békessége száll ránk. Ha el merjük engedni kívánságainkat, Isten gazdagsága fog gyönyörködtetni bennünket. Ha már nem akarunk mindenre választ Istentől, csak követjük Jézust, az ő követésében olyan kérdésekre is választ kapunk, amit fel sem mertünk volna tenni.
Istennek van válasza minden csapdahelyzetünkre: A válasza: Jézus! Jézus Krisztus a válasz, mert benne mutatta meg szeretete és jósága teljességét. Jézus Krisztus a válasz az életre és a halálra. Jézus Krisztus a válasz a bűnre és a szenvedésre. Jézus Krisztus a válasz az elromlott és elrontott életünkre. Jézus Krisztus a válasz a jövőnkre és gyermekeink jövőjére. Mert Isten Krisztus által mindent megadott, ami az életre és az üdvösségre szükséges.
Kövesd Jézust. Higgy benne, járj vele egy úton, és fokozatosan, egyre jobban kibomlik előtted Isten minden igazsága, Isten válasza életed minden kérdésére! Ámen.