ISTEN IGÉJÉNEK EREJE
(Sarkad-Újtelek, 2012. március 4.)

Lectio: Zsoltárok 22, 23-32. v. + 2Tim 3, 1-17. v.
Textus: Mt 19, 3-12. v.

Énekek: 98/1; 235/1-5; 172; 171; 349/5; 241/1-4;

„Ekkor farizeusok mentek oda hozzá, hogy kísértsék, és megkérdezték tőle: „Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Ő így válaszolt: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?” Majd így folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” Erre azt mondták neki: „Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon válólevelet neki?” Jézus így válaszolt nekik: „Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.” Erre így szóltak hozzá tanítványai: „Ha ilyen a férfi helyzete az asszonnyal, akkor nem jó megházasodni.” Ő azonban így válaszolt: „Nem mindenki képes elfogadni ezt a beszédet, csak az, akinek megadatott. Mert vannak nemzésre alkalmatlanok, akik így születtek, és vannak nemzésre alkalmatlanok, akiket az emberek tettek ilyenekké, és vannak olyanok, akik önmagukat tették nemzésre alkalmatlanná, a mennyek országáért. Aki el tudja fogadni, fogadja el!”

Szeretett Testvéreim!

A farizeusok és az írástudók jó pár alkalommal vizsgáztatták Jézust. Nem egyszerűen vizsgáztatásról volt szó azonban egy idő után, hanem kimondottan csapda állításáról. Olyan kérdéseket tettek fel, olyan helyzetet teremtettek, amelyekből emberi számítás szerint jól nem lehetett kijönni. Ilyen csapdákat manapság is állítanak emberek embereknek. Egy lelkésztársam mondta el a héten, hogy felkeresték őt azzal, hogy belevonják egy egyházi érdekeltségű társaságba, és kegyes szöveggel, kegyes utalásokkal próbálták rávenni arra, hogy lépjen szövetségre velük. Ha Isten nem őrizte volna őt, akkor akár könnyen félre is vezethették volna képmutató, hátsó szándéktól egyáltalán nem mentes beszédükkel. Isten azonban megsegítette, és adott olyan szavakat a szájára, amelyekkel le tudta leplezni a neki és gyülekezetének csapdát állítókat.
Mert az az Isten, aki jelen volt itt a Földön az Úr Jézus Krisztusban, jelen van most is Szentlelke által, Igéje által, és ha rá figyelünk, ha vele vagyunk kapcsolatban, akkor a Sátán megszégyenül és kénytelen elkullogni. Ne gondoljuk, hogy nem fog újabb és újabb próbálkozásokat tenni, hogy félrevezessen, de bízzunk Krisztusban, aki hozzánk hasonlóan megkísértetett, és meg tud őrizni minket az üdvösségre.
A farizeusok tehát csapdát állítottak Jézusnak. Nem először és nem utoljára. Úgy tették fel a kérdést, hogy arra bármilyen választ ad Jézus, elképzelésük szerint jól nem jön ki. A házassági elválásról Jézus korában is ment a vita. Mert a bűn, a kísértés, a szenvedély minden nép életében jelen van. S mivel a bűn megrontotta az Istennel való kapcsolatunkat és szövetségünket, miért ne rontaná meg az ember és ember közötti kapcsolatot és szövetséget? Jézus korában és Izraelben is volt házasságtörés, házasságon kívüli nemi élet, voltak testükből élő nők és testükből élő férfiak, volt akkor is válás. S jól lehet a korabeli Izrael társadalma nem nyugodott úgy bele a szabados testiségbe, mint ahogy manapság belenyugszik ebbe az úgynevezett keresztyén világ társadalma, de az a társadalom is képmutatóan próbálkozott megmagyarázni és megindokolni, hogy miért tűri el maga körében a bűnt. S ez alól a kegyesek sem voltak kivételek. Mint ahogy ma sem kivételek a kegyesek sem ebben.
Abban az időben, ha valaki nyilvánvalóan vétkezett, azt elítélték, akár halálra is kövezték, de mégis szemet hunytak a kevésbé látványos dolgok felett. Azért haragudtak hát annyira Jézusra, mert ő irgalmas volt a nyilvánvalóan vétkezőkhöz is, hiszen Isten nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen útjáról és éljen (Ez 18, 23; 33, 11. v.), de leleplezte a képmutatókat, akik „a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják” (2Tim 3, 5. v.).
Jézus korában két nagy rabbi iskola volt, két különböző Törvény-értelmezéssel. Az egyik azt vallotta, hogy a férj a feleségét csak akkor bocsáthatja el, ha valamilyen szemérmetlen dolgon, testi hűtlenségen, házasságot megcsúfoló dolgon kapta. A másik irányzat azt vallotta, hogy a férfi bármilyen olyan okból is elbocsáthatja a feleségét, amikor már nem tetszik neki, nem kedves neki. Akár egészen hétköznapi dolog miatt is.
Ha most Jézus válaszol – gondolták a farizeusok – akkor vagy azoknak nem fog tetszeni a válasza, akik a szigorúbb erkölcsűek, mert nekik nem fog tetszeni Jézus szabadossága és engedékenysége, vagy pedig azok fordulnak el tőle, akik megrettennek az Úr Jézus erkölcsi komolyságától, hiszen saját életük, bűneik, szégyenteljes dolgaik vádolják őket.
Jézus pedig válaszol. Ti, farizeusok és írástudók, csak Mózesig akartok visszamenni. Pedig nem ott kezdődik az Írás. Mózes könyvében, a Tórában, a Törvényben sokkal előrébb van szó Isten teremtő akaratáról.
„A Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket…” Ebben a teremtési rendben benne van, hogy férfi és nő egyenrangú. Nem bánhat férfi úgy a nővel, mint használati tárggyal, akit, ha megun, csak úgy eldob magától. Nem lehet felállítani kétféle erkölcsöt férfira és nőre. Nem lehet a teremtési rendből megindokolni, hogy miért bánnak másként a férfiakkal és miért bánnak másként a nőkkel. De az, hogy férfivá és nővé teremtettünk, azt is magában hordozza, hogy férfi és nő kiegészítik egymást, együtt kell életüket élni és leélni. „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” (4-6. v.) Mózes azért adta utasításba a válólevelet, hogy legyen valami védelme az elbocsátott asszonyoknak, és legyen valami gátja a válásnak. „Szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket…” De az, hogy van válás, van válólevél, már a szív keménységének, a bűnnek a következménye. Akárki kezdeményezi is a válást, akárki oka is a válásnak, ez a bűn következménye. Nem az Isten akarata. Jézus amikor egy lehetőségről beszél: paráznaság, azaz házasságtörés esete, amikor már egyébként is megtört a házasság. Ekkor nem követ el házasságtörést az, aki elválik.
De még itt is igaz, hogy a bűnbocsánat erejével és kegyelmével a bűntől megtört és megromlott házasságokat is helyre lehet állítani, Krisztus szeretetében. Hiszen azért halt meg az Úr Jézus Krisztus értünk a golgotai kereszten, hogy értünk hozott áldozata, értünk hullott vére tisztára mossanak, értünk viselt sebei meggyógyítsák mindazt, amit életünkben a bűn tönkretett, megtört, megsebzett. Hogyan is olvastuk a napokban?: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?” Jézus így válaszolt: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.” (Mt 18, 21-35) És elmondott az Úr egy példázatot, tanítva arra, hogy ha nekünk végtelen sok bűnt megbocsátott az Isten Jézus Krisztusért, nekünk is meg kell tudnunk bocsátani az ellenünk vétkezőknek Krisztusban. Még a házastársunknak is…
Igen, Mózes megengedte a válólevelet, „de ez kezdettől fogva nem így volt.” A Szentírás első szava: „kezdetben”. Ebből érteniük kellett a farizeusoknak, hogy Isten teremtési rendjéről, eredeti szándékáról beszél az Úr. Jézust, az Isten Fiát nem kötötték meg az emberi magyarázatok. Nem kötötték meg az Írásnak azok az értelmezései, amelyek már eleve azért születtek, mert mi emberek sohasem tudjuk tökéletesen megérteni Isten akaratát itt a Földön. Ő közvetlenül az Atyától kapta a magyarázatot, a Kijelentést, ezért nem tudták félrevezetni, csapdába csalni, kijátszani.
Ne gondoljuk, hogy ebből az következik, hogy nekünk nem kell az emberi magyarázatokra figyelni! Hiszen éppen azért születnek hitvallások, azért vannak a hit tudományával, a teológiával foglalkozó írások, mert magunktól nem tudjuk tökéletesen megérteni az Isten Kijelentését. Ha abból, hogy Jézust nem kötötték az emberi magyarázatok, azt a következtetést vonnánk le, hogy nekünk sincsen szükségünk emberi magyarázatra, akkor egyenlővé tennénk magunkat az Isten Fiával, aminél nagyobb gőgöt és tévelygést elképzelni sem lehet.
Azonban ebből a történetből mindenképpen le kell vonnunk azt a tanulságot, hogy igen-igen nagy szükségünk van a Szentírás ismeretére, a Szentírás tanulmányozására, hogy ma, amikor annyiféleképpen próbálják meg megvezetni, félrevezetni az embereket, mi mégis Isten Igéjén tudjunk tájékozódni.
Áldjuk Mennyei Atyánkat, aki lehetőséget adott arra, hogy a Szentírást kézbe vehessük, olvashassuk, tanulmányozhassuk. Igen nagy szükségünk van arra, hogy Isten Igéje a szívünkbe íródjon, hogy megjegyezzük és átmossa naponta a lelkünket. Hiszen annyiféle módon próbál csapdába csalni bennünket a Sátán. Annyiféle módon akar félrevezetni, tőrbe csalni! Nincs más oltalmunk, csak az élő Istennel való közösségünk. Ő pedig éppen Igéjén keresztül, Igéjével oltalmaz, ha azt befogadjuk és megtartjuk.
Testvéreim! Azok a napok, amikor valami kifogást találok, hogy ne az Isten Igéjével kezdjem a napomat, mert talán sok munka van, mert sürgősen folytatni akarom azt a munkát, amit este félbehagytam, nos, az ilyen napjaim tele vannak szégyennel, kudarccal, kishitűséggel, meggondolatlan szavakkal és tettekkel. Hiszen a Sátán jobban ismeri a gyengeségeinket, kísérthetőségünket, mint mi magunk. És kitűnő csapdákat tud állítani, ha a szívünk, lelkünk nem az Isten Igéjével, az Isten közelségével van eltelve.
Feltétlen szükségünk van arra, hogy Isten Igéjével naponta töltekezzünk, benne és általa életünkre eligazítást, vezetést kérjünk. Ne csak egy-egy kiragadott bibliai idézettel, hanem a teljes Szentírás ismeretével. Nem véletlenül mondta Józsuénak az Úr angyala: „Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.” (Józs 1, 8. v.) Erre Jézus mai tanítása is, és ez a történet is világos példát ad.
Szükségünk van arra, hogy Isten Igéje vezesse, tanácsolja életünket. Azért kell a teljes Írást folyamatosan tanulmányoznunk, azt megszívlelnünk és megfogadnunk, hogy Isten Kijelentése eligazítson az életünkben, vigasztaljon, bátorítson és segítsen élni! Arra kell ügyelnünk, hogy Isten teljes Igéje előtt megalázkodva, annak igazsága vezessen. Őrizkedjünk pedig attól, hogy a magunk életét, bűneit védve akarjuk Isten Igéjét félremagyarázni, abba valamit is belemagyarázni, csak azért, hogy megindokolhassuk a saját engedetlenségünket. Mert ha így tennénk, abban nincs megtartó erő!
Ellenben Isten Igéjének ismerete, annak szeretete és megbecsülése, az annak való engedelmesség nemcsak minket tart meg, hanem mindazokat is, akik hallgatják, megtartják az élő Isten szavát! Ámen.