HOGYAN GONDOLKODSZ A MÁSIKRÓL?
(Sarkad-Újtelek, 2014. október 12.)

Lectio: Zak 7, 9-14. v. + 1Kor 4, 1-7. v.
Textus: Lk 6, 37-49. v.
Énekek: 229/1; 166/1-4; 208/5; 171; 465/4; 200/1-6;

„Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.” Példázatot is mondott nekik: „A vak vezetheti-e a világtalant? Nem esnek-e mind a ketten verembe? A tanítvány nem feljebb való mesterénél; aki pedig teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát? Hogyan mondhatod atyádfiának: Atyámfia, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a saját szemedben nem látod a gerendát? Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát atyádfia szeméből.” „Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?”

Szeretett Testvéreim!
A szombati újszövetségi napi Ige az Úr Jézus Krisztus egyértelmű, világos és a mi átlagos gondolkodásunkhoz képest gyökeresen más beszédében arról olvastunk, hogy személyválogatás és mérlegelés nélkül kell segítenünk, ha valaki erre rászorult. Jót kell tennünk mindenkivel, függetlenül attól, hogy ő milyen volt korábban velünk szemben. Jézus Krisztus tanítása kizárja a bosszút, a visszavágást, a „na, most én jövök, és megmutatom neki” gondolkodást. Így olvastuk a tegnapi napi Igében: „Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik. És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik. Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” Erre is vonatkozik az, amit ennek a beszédnek a végén mond az Úr Jézus Krisztus: „Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?”
A mai napra kijelölt újszövetségi szakaszban Jézus Krisztusnak ezt az egyértelmű, világos és a mi megszokott, hétköznapi gondolkodásunkhoz képest gyökeresen más tanítását olvassuk tovább. Folytatja az Úr Jézus Krisztus tovább a felkészítést a személyválogatás nélküli, mindenki felé szeretettel fordulni kész életre, amire csak ő tud felkészíteni és Szentlelke által megerősíteni.
Ne ítélj, hogy ne ítéltess. Jézus Krisztus ezzel a szavával arra a bennünk is mindig készen lévő tulajdonságra figyelmeztet, amivel azonnal készek vagyunk véleményt mondani a másikról, ahelyett, hogy megkérdeznénk, ahelyett, hogy megfigyelnénk, miért is olyan, amilyen. Felszínesen, rögtön, szeretetlenül, csak a magunk ismerete alapján ítélünk olyan gyakran. Az egyik orvosi rendelőben egy idős asszony újra és újra nagyhangon beszélgetni próbált hol ezzel, hol azzal. A várakozók pedig elhúzódtak, elfordultak tőle, mert kellemetlen volt nekik. Végül egy ismerőse érkezett, aki leült mellé és megkérdezte: hogy van? „Hogy lennék? Kérdezett vissza ez az idős asszony. Otthon sincs kivel beszélnem, itt sincs kivel beszélnem!” Az ismerőse nem sértődött meg, hanem csendesen beszélgetni kezdett vele. Megkapó volt az az átalakulás, ahogy egyre halkabban beszélt az idős néni, mert már nem kellett magára felhívni a figyelmet.” Már jól volt a lelke. Nem ítélkezésre, hanem törődésre volt szüksége. Azt hiszem, akik figyeltük az eseményeket, csak szégyenkezhettünk, még ha nem is voltunk az általa megszólítottak között. Ne ítélj, hogy ne ítéltess.
A folytatása, amit a Bibliánk „ne kárhoztass”-nak fordít, a végső, megváltozhatatlan vélemény kimondásától óv minket. A végső ítélettől, amit a másikról kimondunk, vagy gondolunk. Mintha az ember nem változna folyamatosan. Pedig mi is folyamatosan változunk. Hol jó, hol rossz irányba. Akkor miért ne változna a másik ember is? A végső ítélet, amit a másikról alkotunk, olyan, mintha azt mondanánk: Nem létezik Isten és nem létezik bűn. Nem létezik, aki már jóvá tudná formálni azt a másikat, vagy nem létezik bűn, ami a másik életébe is bele tud rontani. A két véglet, ami ide tartozik, a gyűlölet és a személyi kultuszig ható szeretetet. Mindkettő olyan végső ítélet, amitől óv bennünket Jézus Krisztus.
Egyrészt azért, mert a gyűlölet gyűlöletet szít. Ha gyűlölsz, téged is gyűlölni fognak. A másik irány pedig a bálványozásig eljutó szeretet és imádat, amely nem veszi észre a másikban a bűnt és tévedésre való készséget, ami pedig minden emberben ott van. Ne hozz hát senkiről végső ítéletet, hanem fogadd el a másikat szeretetben úgy, ahogy éppen van. Lásd meg benne Istentől kapott szeretettel a Teremtő által belé teremtett jót és legyen szeretettel teljes szemed meglátni benne a bűnt is, ami a jót eltorzítja. Igaz ítélettel ítéljetek!
Hiszen minden ítélkezésünk és véleménymondásunk visszaszáll ránk is. Ráadásul a véleményünk, ítélkezésünk, akár végső ítéletünk is kihat másokra. Nem egyszer gondoljuk azt, hogy mi látunk jól, vagy keltjük azt a látszatot, hogy mi látunk jól. De ha nem vezet bennünket a Világ Világossága, az Úr Jézus Krisztus, akkor véleményünkkel csak olyanok leszünk, mint aki vakon vezeti a másik vakot: Nem tudják kikerülni a veszélyes vermeket.

Az Idősek otthonában történt egyszer, hogy szóba kerültek ezek a mai fiatalok. Akkor még ott élt egy idős testvérünk, aki sokáig csendben hallgatott. Aztán megszólalt, sorba szólítva a fiatalkori ismerőseit. „Emlékeztek, hogyan mulattunk mi akkor? Milyenek voltunk mi fiatalnak? Hogyan beszéltünk egymás között a szüleinkről?” Először csak zavart hümmögés, majd csend lett. Egyvalaki még dacosan mondani akart valamit, de ez az idős testvér előhozott egy esetet. S akkor a döbbent kérdés: „Te erre még emlékszel?” „Emlékszem. De nem nekem kellene emlékeznem rá, hanem neked…”
Amikor észrevesszük valakiben a hibát, vétket, és már készen is vagyunk szólni, először vizsgáljuk meg magunkat: Nem vagyok-e részes ugyanabban én is? Vagy ha kibírhatatlannak látjuk a másikat, akkor mielőtt kifakadnánk, kérdezzük meg: Vajon nem vagyok-e én magam is kibírhatatlan a számára? Valóban rossz az, amit tesz, vagy csak más az, amit tesz? Mert ha csak más, akkor neki legalább olyan rossz, hogy a közelében vagyok! Mert én is más vagyok neki…
Sokkal szelídebben, békésebben tudunk egymásról beszélni, ha magunkban is észrevesszük a hibákat és vétkeket. Lehet, hogy egy felbolydult nap után nem úgy térnénk nyugovóra, hogy csak akkor bocsátok meg, ha ő bocsánatot kér. Lehet, hogy azt kellene mondanunk: alig várom a holnapot, hogy bocsánatot kérhessek, hiszen én is vétettem ellene.
Nagyobb békesség árad körülöttünk, ha hamarabb vesszük észre saját szemünkben a gerendát, mint a másik szemében a szálkát. Az a jó, hogy Jézus Krisztustól kérhetünk ilyen tisztánlátást. Mert szelíd szeme jól látja minden vétkünket. Mégis szelíd szeme tekint ránk a mennyből. Adjon ilyen szelíd, szeretettel teli szemet nekünk is az Úr, mielőtt képmutató, felszínes ítélkezéssel, véleménnyel végleg tönkretennénk helyzeteket, kapcsolatokat, házasságokat, közösségeket!

A mi Megváltónk, bűntől szabadítónk mindezzel együtt azt is mondja, hogy akarjuk a dolgokat józanul megítélni. Éppen arra tanít, hogy józanul ítéljünk és józanul gondolkodjunk. Mert vannak jelei a szív szándékának. Vannak jelei annak, hogy kiben mi lakik. És ha ezeket a jeleket szeretettel, de igazsággal is megvizsgáljuk, akkor kapunk helyes képet a másik emberről, egy közösségről, vagy éppen egy pillanatnyi helyzetről. Ha már annyira a jó és rossz megítélését szeretnénk, akkor Jézus elmondja: vizsgáld meg a gyümölcsöket. A rossz gyümölcs rossz gyökérre és törzsre, a jó gyümölcs jó gyökérre és törzsre utal. S mivel ebben a világban semmi sem tökéletesen fehér vagy fekete, ezért nekünk azt kell mérlegre tenni újra és újra, hogy melyik gyümölcsből van több, merre billen egy élet tisztasága, jósága, lelki egészsége? Kell, hogy legyen tisztánlátásunk, de így: szeretettel és igazsággal. Mindig várva Jézus Krisztus átformáló kegyelmét, de számolva itt a földön a bűn rontásával is. Itt a Földön nem találkozunk tökéletes emberekkel, mi sem vagyunk és nem is leszünk azok. Ezért Krisztus bölcsességével és szeretetével, a bűnbocsánat folyamatos készségével fogadjuk be szívünkbe a másik embert. Nem naiv vaksággal és nem is az indulatoktól elvakultan, hanem a szeretet és igazság józanságával.

Persze, azonnal ott lehet a tiltakozás bennünk, hogy így nem lehet ebben a világban boldogulni! Van ennek a világnak rendje, amibe bele kell igazodni a keresztyén embernek is. Különben kívül marad. Különben nem boldogul. Igen, van ennek a világnak rendje. De bűntől megrontott rendje. Nem az Isten szerinti, szép, tiszta, eredeti rendje. Hanem az a rend van a világban, ami eleve eltorzult, önmagából kifordult, erőszakra, tisztátalanságra, önzésre épül.
Jézus Krisztus pedig azért jött, hogy megmutassa, mi is az élő Isten eredeti szándéka az életünkkel, az egész teremtett világgal, az emberi társadalommal. Ezért mondja el azt a példázatot, hogy aki Krisztusra épít, az olyan mintha kősziklára építené az életét. Igaz, hogy meg kell küzdenie vele. Nem könnyű sziklába vésett alapokat készíteni. De ha mégis erre a szilárd, örökkévaló alapra építünk, megmaradunk az élet kegyetlen viharaiban is.
Lehet aztán fövenyre is építeni. Lazán, könnyedén venni az életet. S sokáig megy is a szekér. De ha viharok jönnek, árvíz, kimossa az ilyen alapot, meginog, s egyszer csak ott van, romokban az életünk.
Ezért kövessük Jézus Krisztust és Jézus Krisztus igazságát. Mert Ő maga a valóság. Nem vezet félre. Mindenben helyesen ítél. Felőlünk is, mások felől is. Fogadjuk el szeretetteljes vezetését, fogadjuk el bűnbocsátó, megváltó kegyelmét. Fogadjuk el, hogy ő szereti ellenségeinket is, és meghalt értük is, hogy nekik is megbocsáthasson. És Krisztus felől nézve gyakoroljuk a szeretetet, de a másik felől való véleményalkotást is. Ha így teszünk, meglepően szilárd alapokon fog állni az életünk! Ámen.