VÁLASSZATOK!
(Sarkad-Újtelek, 2011. szeptember 4.)

Lectio: Ézs 6, 1-13. v. + Mt 12, 14-21. v.
Textus: ApCsel 9, 15-17. + 22, 12-15. v.

Énekek: 50/1; 489/1-4; 231/1; 151; 304/9; 275/1-6;

„Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel.”
Egy bizonyos Anániás pedig, aki törvény szerint élő kegyes férfi, aki mellett bizonyságot tesznek az ott lakó zsidók mind, eljött hozzám, elém állt, és így szólt: Testvérem, Saul, láss! És én abban a pillanatban ismét láttam, és rátekintettem. Ő pedig ezt mondta nekem: Atyáink Istene választott ki téged, hogy megismerd az ő akaratát, meglásd az Igazat, és hangot hallj az ő ajkáról. Mert az ő tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál.”

Szeretett Testvéreim!
Az elmúlt héten a Presbitérium a törvény előírásait figyelembe véve, kitűzte az általános tisztújítás időpontját. Lassan lejár az a 6 éves ciklus, amire a jelenlegi presbitériumot választotta a gyülekezet 2005. novemberében. Az újabb 6 éves ciklusra, amely 2012 és 2017 között tart, a következő két hónapban jelölünk, s majd választunk gondnokot, presbitereket, törvényeinket követve.
Bármikor kerüljön sor választásra egy közösségben, ahányan vagyunk, annyiféle módon látjuk, értékeljük a tisztségviselőket. És ez így természetes, így van rendjén. Isten szabad akaratot adott nekünk, amellyel vagy jól élünk, vagy visszaélünk. S mivel Isten nem sablonra teremtett és nem bujtatott egyenruhába, ezért szabadok vagyunk a saját véleményünket tudtul adni egy-egy választás alkalmával. Ha Isten is segít minket, a következő napokban részletes tájékoztatást kap írásban minden egyháztag a választás menetéről, legkésőbb mához egy hétre az istentiszteletet követően. Így erre nem térek ki most.
Azt azonban meg kell szívlelnünk, Isten és emberek előtt komolyan kell vennünk, hogy a keresztyén, Krisztust-követő választás alapszempontja nem az, hogy mi kit szeretnénk tisztségviselőnek, vezetőnek látni, hanem az, hogy keressük: Isten kit hívott el, kit hatalmazott fel egy-egy tisztségviselői feladatra. Ezért ahhoz, hogy jól tudjunk választani, sokat kell imádkozni, Isten Lelkének vezetését, tanácsát kérni. S nemcsak a választások előtt kell imádkoznunk, hanem a választásokat követően folyamatosan a megválasztott tisztségviselőkért, hogy betölthessék hívatásukat az Isten törvénye szerint.
Pál apostol Timóteusnak írta: „Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben.” (1Tim 2, 1-2)
Amikor az istentiszteleteken a mindenkori vezetőkért imádkozunk, az a Szentlélek parancsára, Isten akaratából történik. Az egyház kiváltsága, hogy segítségül hívhatja az élő Istent egy olyan világban is, egy olyan társadalomban is, ahol alapjában véve nem törődnek Istennel, és nem számít az isteni rend. Ezért: tartassanak könyörgések minden vezetőért! Éppen azért, hogy ők is alá tudják vetni magukat Isten akaratának, mert ez vezet békességre, az élet kiteljesedésére, a társadalom megnyugvására, nemzetünk megmaradására.
S ha a világi életben ennyire fontos, hogy Isten akaratának engedelmes vezetőink legyenek, mennyivel fontosabb az egyházban, hogy a vezetők Isten szolgái legyenek. Nem csak a nevükben, „címükben”! Hanem egész életvitelükben, engedelmességükben! Mert csak az Isten Lelke által vezetett vezető a jó vezető. A jó vezető: vezetett vezető! De nem úgy általában vezetett, megvezetett, félrevezetett, gonosz által vezetett, hanem Isten Lelke által vezetett vezető! Legyen az lelkész, gondnok, presbiter, püspök, esperes, egyházkerületi főgondnok, egyházmegyei gondnok, zsinati tag, zsinati tanácsos, püspöki titkár, s bármilyen tisztségviselő. Szükséges, hogy Isten vezesse őket! Ne szűnjünk meg hát imádkozni sohasem vezetőinkért!
A felolvasott Ige Pál apostolnak a megfordulásáról, megtéréséről szóló történet és elbeszélés részleteiből való. Kétszer hallottuk ugyanazt a történetet, kétféle hangsúllyal, kétféle sorrenddel, de lényegében ugyanazt. Az egyik történetben a hangsúly Anániás cselekvésén van, őt hogyan szólította meg az Isten, a másik elbeszélésben Pál mondja el, hogyan élte meg ugyanazokat a perceket.
Mert elhívásnak, kiválasztásnak, megbízatásnak mindig van két oldala. Az egyik az elhívó, a kiválasztó, a megbízó oldala, a másik az elhívott, kiválasztott, megbízást kapó oldala.
Két ember találkozik ebben a történetben: Anániás és Saul, a későbbi Pál apostol. Az egyik először telve bizonytalansággal és kétségekkel: bizonyos, hogy jó helyre megyek? Nem tévedett az én Uram? Hiszen ez az ember az egyház üldözője! De Krisztus megnyugtatja: Menj, mert én kiválasztottam.
A másik ember szintén telve kétségekkel: mindaz, amit eddig hittem, vallottam Istenről, most megdőlt! Azt hittem, hogy istentiszteletet gyakorlok, s közben Isten ellen harcoltam! Hát hova tettem a szemem? Mi vakított el, hogy akkor, amikor még láttam a szememmel, mégsem láttam az Istent? Hogy lehetséges, hogy most, amikor nem látok, mégis jobban látom az Istent, és jobban is értem a titkait? Egyáltalán, alkalmas vagyok-e, alkalmas leszek-e még valaha Isten szolgálatára?
Ezt a két embert vezeti össze az Úr Jézus Krisztus. Egyikük soha nem gondolna Saulra, hogy ő Isten kiválasztottja, a másikuk soha nem merne már önmagára gondolni, mint aki alkalmas még Isten szolgálatára. A mi gondolkodásunk szerint ennek a két embernek soha nem lenne szabad találkozni. Vagy ha találkoznak is, csak bizalmatlanság, félelem, nyugtalanság lenne közöttük.
Csakhogy az Úr Jézus Krisztus megszólította az egyiket, hogy elmenjen és felemelje a másikat.
Anániás választotta ezt az utat? Nem! Anániás választotta Sault, hogy tanítson a Krisztus útjára? Nem! Magától soha meg nem tette volna. De engedelmes volt az Úr szavának, hitt Jézusnak, aki egyedül ismeri jól az ember szívét, és elment, hogy hirdesse Saulnak a kiválasztást, az elhívást.
Saul sem választotta magának ezt az utat. Damaszkuszba még igen, saját akaratából ment. De attól a pillanattól kezdve, hogy megjelent neki az Úr Jézus Krisztus, már csak kétségei maradtak. Az addigi nagy énje megsemmisült, alázatos, porban csúszó, megtört ember lett belőle. Ezek után talán soha nem gondolt volna arra, hogy ő még tehet bármit Istenért. De imádkozott. De beszélt az Istennel. És a szíveket ismerő Isten látta, hogy ez az ember kész neki szolgálni. Kész mindent átadni, neki adni. Amikor pedig Anániás megérkezett hozzá és hirdetette neki Isten döntését, ő, a porba sújtott, felemelte fejét, felemelte hangját és hirdetni kezdte Krisztust, az Isten Fiát.
Ki választott itt és kit? Az Úr Jézus Krisztus választotta mind Anániást, mind Sault.
Kívülről nézve ugyan Anániás volt az, aki megbízást hirdetett Saulnak, és Saul fogadta el a megbízást, valójában Jézus Krisztus cselekedett! Anániás azért adott, pontosabban hirdetett megbízást Saulnak, mert erre felhatalmazást kapott az Úr Jézus Krisztustól. Saul pedig azért tudta elfogadni a megbízást, a felhatalmazást az evangélium hirdetésére, mert nem Anániástól fogadta el, hanem az Úr Jézus Krisztustól.
Ma is ez a választás lényege. A választó gyülekezetnek arra kell figyelnie, hogy milyen elhívás közlését kell tovább adnia. Arra kell figyelnünk, azért kell imádkoznunk, hogy Isten tegye nyilvánvalóvá, kit, kiket hívott el a gyülekezetből gondnoki, presbiteri szolgálatra. Nekünk arra kell törekednünk, hogy azokat válasszuk, akiket Isten választ. Kérnünk kell a Mindenhatót, hogy tegye nyilvánvalóvá, kit választ!
S lesznek majd megszólítottak, lesznek jelöltek. Akiknek szintén Isten előtt kell megállniuk, s elfogadniuk, hogy feladatra, szolgálatra kívánják őket elhívni. S felmerül a kérdés: méltó vagyok-e rá? Alkalmas vagyok-e rá? Biztos, hogy nekem kell ezt tennem? Nem önmagától kell senkinek erre válaszolnia, hanem azt kell megkeresnie, hogy Isten mit válaszol. Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?
A választó és a választott az Úr Krisztus szolgája. S csak akkor lehet jó a kiválasztás és a kiválasztottság, ha az Úr Krisztus szolgájaként kívánjuk ezt tenni. Ezért kell sokat imádkozni a választásokért, s közben nekünk is egyre engedelmesebben kell figyelnünk Krisztusra.
A választás alapja Krisztusban a bűnbocsánat. Hiszen Krisztus az, akiben újjá teremtetünk, függetlenül attól, kik voltunk korábban. A bűnbocsánat reménysége, Krisztus kegyelmének megújító, átformáló ereje tesz egyedül képessé és alkalmassá bármilyen megbízatásra Krisztusban. De a bűnbocsánat megtapasztalása Krisztusban feladatot is bíz ránk. Ahogy Ézsaiásnak is meg kellett rémülnie, hogy tisztátalan ajkú és tisztátalan ajkú nép között lakik, azonban a megtisztíttatás után már kész volt hirdetni, amit Isten rábízott, ugyanúgy, amikor Isten elhívott minket a bűnbocsánat kegyelmével, nemcsak megtisztított, de feladatot is adott nekünk!
Engedelmesen kell figyelnünk Krisztusra! Nagy kérdés ugyanis, hogy félre tudjuk-e tenni a saját szempontjainkat. Legyenek azok a szempontok visszatartó hatással ránk, vagy éppen a személyes törekvéseinket hajtók, minket feltüzelők. Anániásnak, a választónak félre kellett tennie előítéleteit, félelmeit, és csak az Úr szavára kellett figyelnie. Saulnak, a választottnak le kellett számolni korábbi önmagával. Semmit sem vihetett tovább abból, ami a megszólítottsága előtt volt. Nem vihette tovább emberi törtetését, nem vihette tovább vak buzgóságát. De le kellett számolnia félénkségével is. Le kellett számolnia azzal, hogy magát alkalmatlannak tartsa. Ha Jézus kiválasztotta, akkor ő majd alkalmassá teszi!
Nem embereknek kell tetszenünk, nem a magunk kívánságát kell hajtanunk, keresnünk, hanem arra kell figyelnünk, hogy Isten mit akar velünk! Ő teremtett, ő ismeri az életünket, ő tudja, hogy mire hívott el és mire tesz képessé! Jézus Krisztus megváltott és mindannyiónkat elhívott, hogy gyermekei legyünk, hogy neki éljünk és őt hirdessük! Amikor Krisztus kiválaszt, akkor mindig feladattal is megbíz! Ő tőle kapjuk meg, hogy mivel bízott meg, de abban biztosak lehetünk, hogy feladatunk mindannyiónknak van a gyülekezet közösségében!
Fogadjuk el a Krisztustól kapott feladatainkat, és éljünk neki, teljes odaadással! Választásunkat pedig vezesse Ő, a Szent, hogy minden dolgunk szentségben és szeretetben menjen végbe!

Ámen!