ÜGYELJETEK EGYMÁSRA – IS
(Sarkad-Újtelek, 2014. szeptember 7.)

Lectio: Zsolt 100, 1-5. v. + Zsid 12, 1-11. v.
Textus: Zsid 12, 12-17. v.
Énekek: 68/1; 68/2-3+10+16-17; 425/2; 151; 442/6-8; 472/1-5;

„Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon. Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön. Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, elutasították, mivel a megtérés útját nem találta meg, noha könnyek között kereste.”

Szeretett Testvéreim!
Ismerjük-e egymást? Ismerjük-e azt, aki előttünk, vagy mögöttünk ül a gyülekezetben, vagy velünk átellenben a szomszéd padsorban? És nemcsak azt kérdezem, hogy tudjuk-e a nevét, vagy tudjuk-e, hogy merre lakik, hanem azt is, hogy tudjuk-e, éppen mivel küszködik, milyen örömei vannak, milyen áldásokat él át, vagy milyen szenvedéseken megy keresztül?
S ha tudtuk is a múlt heti állapotát, tudjuk-e, hogy ezen a héten milyen áldásokban részesült, milyen igékkel áldotta meg Isten, vagy hogyan segítette meg egy nagyon nehéz órában? Vagy éppen milyen kísértések, próbák érték? Esetleg milyen gonoszsággal vették körül, milyen bűncselekmény áldozata lett az elmúlt héten?
Mert az életünk pereg. S akikkel rendszeres, de nem mindennapi kapcsolatban vagyunk, azokkal, ha találkozunk, nem egyszer meg kell lepődnünk örömmel, vagy meg kell döbbennünk rémülettel, hogy néhány nap, néhány óra leforgása alatt milyen örömteli, vagy milyen tragikus változások is jöhetnek a másik, vagy éppen a mi életünkben!
Gyülekezeti tagok találkoznak a bevásárlás közben egy áruházban. „Hogy vagy? Mostanában nem látunk vasárnap a templomban!” — „Nem tudok menni egyelőre. Előléptettek, s ez nemcsak öröm, hanem sok hétvégi vezénylés is. Pedig már úgy hiányzik a gyülekezet, az istentisztelet!”
Két harmincas évek elején járó keresztyén férfi, akik néhány havonta szoktak találkozni, beszélgetnek. Az egyik szóba hozza, hogy látja, a másik nagyon leterhelt. Az pedig csendesen mondja: „Két hete temettük a feleségem…” Aztán kiderül: hirtelen kialakult tüdőrák. Munkahelyi ártalom. Nem lehetett segíteni.
Egy másik alkalommal hívő keresztyének vannak együtt, egy néhány havonta találkozó lelki munkacsoport. Egész nap lelki dolgokról beszélgetnek, imádkoznak, együtt küzdenek. Csak az tűnik fel, hogy egy közülük, akiből általában dől a poén, most csak komoly megjegyzéseket tesz. Amikor elment, az ott maradók egyike megkérdezi a csapatot összefogó vezetőt. „Mi van vele, talán nem beteg?” Ő pedig válaszol: „Nem tudtátok? A felesége két hete beadta a válópert." Ki gondolt volna erre?
Az a megrendítő, hogy nem tudunk mindig egymás mellett lenni. Nem is tudhatunk, nem is kell tudnunk egymás minden dolgáról, öröméről és bánatáról. De egy gyülekezet vagyunk, testvérek vagyunk, akik akár közvetlenül, akár közvetve, mégis ott kell álljanak egymás mellett. Mert ebben a földi életben öröm és bánat, próba, háborúság, a bűn kísértése, bűnös természetünk következménye rendszeresen elér bennünket. Ahogy eléri mindazokat is, akik körülöttünk élnek az élő Isten és Jézus Krisztus irgalmának ismerete nélkül. Ki lesz az, aki ekkor mellénk szegődik? Ki lesz az, aki segít? Ki lesz az, akire lehet támaszkodni, tanácsot kérni? Vagy egyáltalán imádkozik? S ha mellénk nem állhat, akkor legalább oda áll mögénk, az Isten színe előtt?
A Zsidókhoz írt levél 12. része ezzel kezdődik: „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére…” S azután arról szól az Ige, hogy még küzdelmek vannak előttünk, hiszen a bűn elleni harcban még nem álltunk ellen akár úgy is, hogy az életünket kell odaadni. Majd pedig arról ír a levél szerzője, hogy Isten akár meg is feddhet a bűn miatt, csakhogy kijózanodjunk, ha kell. Vagy megmentsen attól, hogy még mélyebbre kerüljünk.
Egyáltalán nem arról szól a levél, hogy Krisztus követése könnyű séta. Krisztus követésében hol egyikünk, hol másikunk talál nagy örömet, vagy él meg nagy küzdelmet. Sem a nagy örömöt, sem a nagy terhet nem lehet elbírni, elviselni egyedül. Aki ezen az úton egyedül marad, aki nem oszthatja meg örömeit és nem oszthatja meg terheit, az nagyon gyorsan kifárad, kimerül. Jézus Krisztus közösségbe, gyülekezetbe hívott el, ahol figyelnünk kell egymásra. Ahol figyelhetünk egymásra. Ahol Isten segítséget készített nekünk a másik által.
Olyan világban élünk, ahol az alakult ki, hogy magunkért élünk, magunkkal törődünk. Nem is kedvez a mély és tartalmas közösségi életnek a rohanó világ, és a nagyon magányossá tevő úgynevezett közösségi médiumok sem. De nem kedvez az sem, hogy minden azt sugallja, állj meg a saját lábadon, legyen meg mindened, ne szorulj rá másnak a segítségére. De miért kellene mindenkinek mindenhez értenie? Miért kellene mindenkinek mindenféle szerszámmal rendelkeznie? Hát nem állhatunk egymás rendelkezésére, hogy egymásnak segítsünk azzal, amink van?
A Krisztus népének, nekünk, azt a tanácsot adja ma Isten Igéje, hogy ne csak magadért és ne csak magadnak élj. Úgy élj, és úgy élj mindazzal, amid van, hogy másnak is segítségül lehess.
Ennek érdekében először tartsd karban magad! Nem önmagadért. Hanem a felebarátodért. A lankadt kezeket, a megroskadt térdeket erősítsétek meg! A magatokét és a másokét is! Mert szükség van arra, hogy egymásért fáradozzatok. Szükség van arra, hogy egymásban támaszt találjatok. Nemcsak önmagunk lelki épüléséért kell naponta olvasnunk a Szentírást és imádkoznunk, dicsőítenünk az Istent, hanem a lelki testvéreinkért is!
Annyiféle hatás és támadás ér bennünket, amelyek arra szolgálnak, hogy Jézus Krisztus követésétől elhajoljunk. Ezért szükséges, hogy minden erőnkkel azon legyünk, hogy istenfélő életet éljünk. A Szentlélek segítségét, erejét, tisztaságát kérve, istenfélő életet éljünk. Mert ezzel nemcsak magunkat, hanem mást is védünk.
Készen kell állnunk arra, hogy segítségül legyünk egymásnak. Mert bár nem tudjuk, hogy a másik éppen miben van, de az Úr Jézus Krisztus bennünk lakozó élete által mégis áldássá válunk egymásnak. Amikor Isten Igéjével van telve a szívünk, akkor – magunk sem tudjuk, hogyan – mondhatunk olyat, amivel a másik élete rögtön gyógyulni kezd. Amikor Isten Szentlelke vezet, akkor éppen ahhoz megyünk oda, akinek ránk van szüksége abban az órában. Amikor az élő Isten törvénye és igazsága tölt be bennünket, talán éppen ott tudunk az igazságról vallást tenni, ahol már senki nem látja Isten igazságát, pedig csak az tudja kimenteni élete káoszából.
Hányszor tett már úgy Isten csodát egy-egy ember életében, hogy ott és akkor érkezett hozzá Isten Igéjével, vagy a Szentlélek által ihletett segítséggel valaki, amikor emberileg már senkire sem számíthatott! Azok, akik figyelni akarnak Istenre, követni akarják Jézus Krisztust, sokszor úgy válnak áldássá, hogy maguk észre sem veszik. Nem is nekik kell erről tudni, hanem a Mindenhatónak. Ezért erősítsétek meg a lankadt kezeket és a rogyadozó térdeket, mert a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban!
Másrészt ugyanakkor ne azon bukjon meg az egymásnak való segítés, hogy éppen akkor talál valaki segítségért jönni, amikor a bűn csábításának engedtünk. Ne kelljen megriadnunk attól, hogy éppen akkor csenget be hozzánk egy keresztyén testvér, akkor lép be a munkahelyünkre valaki, akkor lát meg a boltban valaki, amikor megtagadjuk életünkkel, beszédünkkel, viselkedésünkkel, cselekedetünkkel Jézus Krisztust.
Nem azért kell nekünk keresztyénnek lenni, hogy pillanatnyilag jól érezzük magunkat a bőrünkben, hanem azért mert a menny és föld Urának szolgái vagyunk, akiket közösségbe hívott el Jézus Krisztus. Egymásért élő közösségbe. Nem lehetünk mindig egymás mellett. Nem tudhatunk és nem is kell tudnunk egymás minden dolgáról. De ne hozzuk a másikat olyan helyzetbe, hogy éppen akkor, amikor bűnei kísértik, minket éppen ugyanabban a bűnben járva talál. Őt, aki a bűn miatt éppen lesántult, és rossz útra tévedt, ne szabadítsa fel a rossz úton járásra, hogy ugyanazon az úton ugyanabba az irányba haladva, minket is ott talál. Sőt, inkább segítsük, hogy meggyógyuljon az élete. Szelíd, szeretetteljes intéssel, türelemmel és Isten Igazságának ismeretével.
Akinek a szíve pedig telve tiszta, szent örömmel, Isten áldásainak boldog tapasztalásával, nehogy azért veszítse el ezt az örömet, mert minket éppen szennyes örömök élvezetében talál, és képtelenek vagyunk vele együtt örülni Isten ajándékainak és szeretetének!
Tiszta és szent életre törekedve kell követnünk Jézus Krisztust, hogy Igéje és Szentlelke védelmezhessen bennünket és általunk a gyülekezet közösségét akkor is, amikor valakiből, lelki gyengesége miatt feltör a rosszindulat. Vagy a keserűség. Vagy az önigazoló áskálódás. Vagy a hiúság, önzés, gyűlölet, kivagyiság.
Mert ezek az indulatok is természetszerűen megjelennek minden közösségben. Már csak azért is, mert vannak, akik természetüknél fogva hamarabb gondolnak a rosszra, a negatív dolgokra, mint a jóra. S hamarabb feltételeznek rosszat, negatívat másoknál. Ennek talán hangot is adnak. Mint az egyszeri keresztyén, akinek kalapácsra lenne szüksége, de fél kérni a szomszédtól, mert fél, hogy elutasítja. Annyira belelovalja magát ebbe a gondolatba, hogy végül már keserű dühvel csenget be a szomszédhoz: tartsd meg a kalapácsodat magadnak, te irigy hitetlen! Hány ilyen keserű gondolat nőhet nagyra, például csak abból, hogy hívtunk valakit telefonon, de nem hívott vissza. Vagy megszólítottunk valakit, de sietve azt mondta: nem ér rá megállni, beszélgetni. És nem azt gondoljuk végig, hogy vajon milyen terhe lehet, hanem személyes sérelmeinket kezdjük elemezni.
Ne feledjük el, hogy a bűntől megrontott természetünk itt a Földön sok területen megmarad. Isten kegyelme az, amikor ezeken egyre nagyobb mértékben győz a bennünk lakozó Krisztus természete.
Jakab ezért írja levelében: „Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz!” (Jak 3, 13). Ahhoz, hogy a különböző keserűség, rosszindulat fel ne növekedjen, Krisztus szeretetével és szelídségével kell a megbántódásokat, görcsöket és félelmeket orvosolni, a bűnbánat és a bűnbocsánat kettős gyógyszerével és az Isten irgalmas szeretetének gyógyító balzsamával.
Ne legyintsünk hát, ha azt látjuk, hogy valaki elhagyni készül a hit útját. Menjünk utána, amíg csak lehet. De kérjük Isten védelmét is, hogy ne legyünk mi sem olyanokká, mint Ézsau, aki a pillanatnyi előnyért, a pillanatnyi boldogulásért odaadta élete nagy kincsét, az elsőszülöttségi jogot.
Pedig ez a világ tálcán kínálja a lehetőségeket: Tedd félre egy időre a kegyességedet és taposs át mindenen és mindenkin. Utána majd lehetsz újra kegyes és istenfélő. Vagy: csak most az egyszer engedd meg magadnak, hogy lazítasz, úgy, mint bárki más. Merülj bele az élet élvezetébe! Hallani keresztyének szájából és látni keresztyének életéből is a Sátán hazugságát: „Miért ne válthatnád le a házastársad, ha már meguntad, vagy jobbra akadtál? Isten sem tagadja meg az örömöt az embertől!” — Csak azt nem értik sokan, hogyan lehetséges, hogy nincs többé ereje az imádságuknak, nincs örömük az istentiszteletben?
Ha engedünk a világ csábításának, az olyan, mintha megcsaltuk volna az Urunkat, akinek az életünket adtuk. Jézus Krisztus bűnbocsátó kegyelme hihetetlenül tágas. De a hit és a bűnbocsátó szeretet is Isten ajándéka, nem mi rendelkezünk vele. Nem gondolhatjuk, hogy akkor vesszük le magunkról, amikor akarjuk, és akkor vesszük vissza, amikor akarjuk. Mert az élet azt mutatja, hogy nem mindenki talált vissza a kegyelemhez, aki elhagyta Jézus Krisztust pillanatnyi előnyökért.
Éppen ezért hív Isten Igéje ma is szent, tiszta életre. Hív arra, hogy Krisztus egyenes, tiszta útját járjuk, törekedve mindenki iránt a békességes szent életre. Hogy mások is megtalálják az Urat. Megismerjék az Úr Jézus Krisztus irgalmát. Hiszen, ha ma valakit megakadályozol abban, hogy keresztyén legyen, talán éppen azt akadályoztad meg a hit útjára térésben, aki holnap téged mentene meg attól, hogy eltévelyedj!
A mai Ige újra arra hív, hogy elmondjuk a következő, vagy hasonló imádságok egyikét, úgy, ahogy a Lélek adja a szívünkbe és az ajkunkra: Uram, a tiéd leszek, a tiéd akarok lenni Igéd és Szentlelked által jobban, mint eddig. Járok, járni akarok utadon, a te tisztaságod és békéd ajándékával. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, az egész gyülekezetért! Segíts ebben! Ámen.