TÉGED MI FOGLALKOZTAT VALÓJÁBAN?
(Sarkad-újtelek, 2010. június 20.)

Lectio: 5Móz 5, 6-21. v. + Ef 3, 8-12. v.
Textus: Máté 21, 23-27. v.

Énekek: 153; 231; 497/7; 151; 425/2; 111;

„Azután bement a templomba, és miközben tanított, a főpapok a nép véneivel együtt odamentek hozzá, és azt kérdezték tőle: „Milyen hatalommal teszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat?” Jézus így válaszolt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit, és ha megfeleltek rá, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem ezeket. Honnan való volt a János keresztsége: mennyből vagy emberektől?” Ők pedig így tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk: mennyből, azt fogja mondani nekünk: Akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk: emberektől, akkor félnünk kell a sokaságtól, mert Jánost mindenki prófétának tartja.” Ezért ezt felelték Jézusnak: „Nem tudjuk.” Ő pedig így válaszolt nekik: „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem ezeket.”

Szeretett Testvéreim!

Azt kérdezik: Milyen hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked ezt a hatalmat? – Tehát látják, tudják, hogy az Úr Jézus Krisztusnak hatalom adatott. Nem is lehetett letagadni, hogy betegek gyógyultak meg, vakok nyerték vissza látásukat, bűneiktől szenvedők jutottak el a szabadulásra és kezdtek új életet.
Első hallásra becsületes kérdésnek látszik: A nép vezetői felelősek a népért, s nem hajlandóak csak úgy hitüket adni senkinek. De e becsületesnek látszó kérdés mögött rengeteg tagadás volt. Hiszen elismerhették volna, hogy Jézus mindenkivel csak jót tett. De ha ezt elismerik, akkor azt is el kellett volna ismerni, hogy ők maguk azonban nem tettek meg minden tőlük telhető jót.
El kellett volna ismerni, hogy Jézus tanítása nyomán emberek jó irányba változtak meg: Vámszedők, kapzsi, önző, hazaáruló emberek váltak melegszívű, önzetlen, áldozatkész emberekké. Csalók váltak becsületesekké. Házasságtörők, utcanők kaptak új lehetőséget az életre, egy megtisztított, új életre.
De ha ezt elismerik, akkor azzal azt is elismerik, hogy ők ezzel szemben könyörtelen, szeretetlen emberekként nem megmenteni, hanem elpusztítani akarták az ilyeneket.
Azért nem akarták elfogadni Jézus igazságát, mert akkor annak következménye kellett volna legyen az életükben. S ettől rettegtek. Ezért mindig csak kérdeztek, de a válaszok valójában nem érdekelték őket, mert már készen voltak ítéletükkel, készen voltak véleményükkel.

Nincs mit csodálkozni rajta, amikor tele vagyunk kérdésekkel. Sem a világot, sem annak Teremtőjét, sem önmagunkat, sem a jövőnket nem ismerjük, csak pici részleteket sejtünk meg belőle.
Nem baj az, ha vannak kérdéseink, és nem baj az, ha feltesszük a kérdéseket. Isten elfogadja a kérdéseinket, hiszen ő teremtett gondolkodó, kérdező emberekké, akik nem csak ösztönösen élik az életüket. Isten úgy teremtett, hogy vágyjunk megismerni a világot, és nyitottak legyünk az új megismerésére. De a kérdésfeltevésnek két módja van:
Az egyik, amikor eleve úgy kérdezünk, hogy hallani akarjuk azt a választ, ami bennünk már készen van. S ha nem azt a választ halljuk, ami készen van gondolatainkban, akkor elmondhatjuk: rossz a válasz. Mert a jó választ tudom előre. Így kérdezheti ki a tanár a leckét a diákjától, vagy így kérdezhet egy tetten ért embert a rendőr, vagy az ügyész, s így kérdezheti a könyvelőt az APEH ellenőr.
Csakhogy Isten nincs ilyen alárendelt viszonyban velünk. Istent mi nem tudjuk oktatni, sem kioktatni. De számon kérni sem, mint egy rendőr, vagy egy ellenőr.
A kérdésfeltevés másik módja, hogy ha kérdezünk, akkor az a megismerés vágyával fűtött kérdés. Amit azzal az őszinte nyitottsággal teszünk fel, hogy amit Isten mond, azt szeretnénk megismerni és megérteni.
Istent nem használhatjuk úgy, mint ahogy hajdan, amikor még létezett, használták a tihanyi ekhót. Isten nem ismételgeti a mi válaszainkat, hiszen neki minden kérdésre van saját válasza, amely jobb, mint amit mi el tudunk képzelni. Csak legyen fülünk meghallani bölcs és igaz válaszait.

Mert amikor felteszik a kérdést: „Van Isten?” — de Istent közben eleve tagadják, akkor nem tudják megismerni az élő, de szemünkkel nem látható Istent.
Amikor felteszik a kérdést: „Hol van Isten?” — de a válasz már kész: sehol sincs, vagy pedig mindenben benne van, azaz a természet az isten, akkor nem találják meg a mennyben lakozó, de Lelke által közöttünk lévő Mindenható Istent.
Amikor felteszik a kérdést: Miért kell megtartani az Isten törvényét, de azzal a szándékkal, hogy elmondhassák: Isten a törvényével csak rabbá akar tenni, elvenni szegény embertől a szabadságát, s megakadályozni, hogy élvezze az életet, akkor nem ismerik meg Isten törvénye igazságát és jóságát. Aki eleve tagadja, hogy Isten törvénye jó és igaz, az nem képes felismerni, hogy ez a törvény az életet szolgálja. A megmaradást. A jövőt. Az értelmes és élhető életet. A boldogságot. A fenntartható fejlődést, ami csak szeretetben lehetséges.

Amikor a mai kérdezők kérdezgetik Jézust, akkor az Úr Jézus Krisztus ma is visszakérdez. S vajon készek vagyunk-e rá válaszolni?

Mert a mai világ egyik nagy kérdése: Szükség van-e még egyáltalán Istenre? Szükség van-e még imádságra, templomra, gyülekezetre? Nagykorú lett ez a világ, van-e még szüksége gyámra?
Isten pedig visszakérdez:
Mondjátok meg nekem: Mi ér többet ebben a világban? Mi az, amire valóban vágyik a lelked? Mi az, ami a szíved és az értelmed szerint többet ér?

- A békesség, vagy az erőszak?
- A szeretet megbékélése, vagy a saját igazamhoz való ragaszkodás?
- A tisztesség, a másik megbecsülése, vagy a könyöklés és mindenki letiprása?
- A békés családi élet, vagy az élvezetek, a kaland, a szórakozás?
- A józanság, vagy a pusztító mámor?

Ilyen ítéletidők után, mint amilyen volt a héten is, sokan megkérdezik: Miért engedte az Isten?
Isten pedig visszakérdez: Látod-e a szenvedőt, a nyomorultat? Lehetőséget adtam, hogy jót cselekedj: Kész vagy-e segíteni ott, ahol szükséget látnak?

Gyakran felteszik a kérdést: Hol van az Isten?
Isten pedig visszakérdez: Jó helyen vagy? Ott vagy, ahol lenned kell? Vajon nem azért nem látod az Istent, mert nem vagy a helyeden?

Az elmúlt héten több beszélgetésben is rákérdeztek, utcán megállítottak: Vajon valóban vége lesz a világnak 2012-ben? Ha Jézust kérdezzük, ő visszakérdez: Készen vagy-e arra, hogy velem találkozz?

Sokan tudják, mi lenne a helyes válasz, mégsem azt választják. Mégsem azt választjuk. Istennel szemben tagadjuk, hogy igaza lenne, még akkor is, amikor csendben, belül tudjuk, hogy igaza van. Igaza van a törvényének, igaza van a tisztaságának, igaza van a szeretetének.
Nem akarjuk kimondani: Igazad van Isten, meghódolok előtted: Azért nem mondjuk ki, mert akkor át kellene értékelni egész eddigi életünket. Akkor jónak kellene tartanunk, amit Isten jónak lát, és rossznak azt, amit Isten rossznak lát. Ez pedig túl nagy áldozatnak tűnik az igazságért. Így tesszük tönkre végül teljesen magunkat, a környezetünket, ezt az egész világot.

A főpapok és a vének nem voltak hajlandóak meghozni azt az áldozatot, hogy esetleg tekintélyüket veszítsék, mert kiderül, hogy Jézusnak van igaza… Pedig megint tévedtek: Előre kigondolták, hogy Jézus milyen választ fog adni nekik, mit fog kívánni tőlük… „Ha azt mondjuk: mennyből, azt fogja mondani nekünk: Akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk: emberektől, akkor félnünk kell a sokaságtól, mert Jánost mindenki prófétának tartja.”
Meg sem hallgatták, mit mondana Jézus, ha őszintén válaszolnak Jézus kérdésére. Pedig az az Úr Krisztus, aki azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet, bizonyára úgy válaszolt volna nekik, hogy válasza felemelje őket, ne pedig porba sújtsa…

S itt van a másik tévedés: Nem akarunk hallgatni Jézusra, mert azt hisszük, hogy olyan dolgokat fog nekünk mondani, olyat fog kívánni, amit mi képtelenek vagyunk megtartani, megtenni. Úgy gondoljuk, Jézus is azokat a válaszokat ismeri, amiket mi ismerünk, mi kigondolunk. Csakhogy ő, aki tökéletesen szeret, és tökéletesen ismer minket, tud úgy válaszolni, tudja úgy terelni szeretettel az életünket, hogy nem teher, hanem gyönyörűség, öröm lesz őt követni.

Az Úr Jézus Krisztus nem sablonra teremtett bennünket, és nem sablon szerint bánik velünk. Ismeri egyéniségünket, és személyre szabott tanácsai, személyre szabott útmutatásai vannak számunkra.
Mondjuk el neki őszintén a kérdéseinket, és várjuk meg csendben a válaszait. Ne akarjunk Isten helyett válaszolni, mert nem találjuk el, ő mit mondana.
Ámen!