AKI NEKEM SZOLGÁL, ENGEM KÖVESSEN!
(Sarkad-Újtelek, 2006. szeptember 17.)

Lectio: Jn 12, 20-28. v.
Textus: Jn 12, 26. v.

Énekek: 65/1; 161; 151; 490/4-6; 299;

"Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.-
HA VALAKI NEKEM SZOLGÁL, ENGEM KÖVESSEN

Szeretett Testvéreim!
Ezt az Igét nem én választottam a mai délelőttre. A testvérektől kaptam, arra az alkalomra, amikor a testvérek által megrendelt, készíttetett palástot először vehetem vállamra istentiszteleten. Sőt tulajdonképpen nem is erre a délelőttre kaptam, hanem minden alkalomra, amikor felvehetem ezt a palástot Isten kegyelméből és a testvérek szeretetének jeleként. Az eredeti szándék az volt, hogy arra a helyre, ahova a lelkészek monogramját írják, oda írják be a Jn 12, 26-ot. Sajnos erre már nem kerülhetett sor időhiány miatt. De kísérni fog, mert ehhez a palásthoz is tartozik a Jn 12, 26.
Nehéz most szólnom, mert palástot valami nagy ünnepre szoktak készíteni: Beiktatásra, 10 éves jubileumra, vagy amikor a lelkész valami kerek évfordulót tölt be a szolgálatában, talán felszentelésének 20. évében... Most semmi ilyen nincs. Még nincs négy éve, hogy a gyülekezetben szolgálhatok... Nincsen kerek évforduló. Éppen ezért sokkal értékesebb számomra, sokkal nyilvánvalóbban a testvérek szeretetének a jele, az, ahogy döntöttek. Mint egy szövetség megerősítése, a gyülekezet szolgálatára való újra felhatalmazás, megbízás.
Az elmúlt héten vasárnap délelőtt már jeleztem, hogy a Jn 12, 26-ról több vasárnap is szeretnék szólni:
"Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.-
Éppen az, amit az imént elmondtam, hogy nem nyugtázhatom csak úgy, azzal, hogy ez csak egy ünnepi, bár igazán ünnepi ajándék, de nem valami ünnephez kötött ajándék: Sokkal több van benne. A hozzá adott Ige is arra késztet, hogy újra átgondoljam a lelkészi szolgálatomat. Újra át kell gondolni, hogy vajon miért is vagyok ebben a gyülekezetben, s miért is vagyunk itt. Át kell gondolni azt, hogy mire is hívott el az Isten, s mire hívott el mindannyiónkat.
Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen: Lelkipásztornak szóló tanács, vagy mindenkinek szóló üzenet? Az utóbbi! S mégis: személyesen nekem is szánt tanács, intés, figyelmeztetés, buzdítás. Nincs annál nagyobb baj, ha a lelkipásztor nem fogadja meg a mindenkinek szóló üzenetet! Ezért hallgassuk együtt Isten Igéjét, keressük, mit tanácsol nekünk a Mindenható Isten!
HA VALAKI NEKEM SZOLGÁL...
Szolgálat többféle lehet. Lehet kényszerű és önkéntes. Lehet a szolgáló érdekéből és a kiszolgált érdekében. Lehet felemelő és lehet lealacsonyító. Lehet gyümölcsöző és lehet gyümölcstelen.
Egyházunkban, a protestáns közösségekben nagyon gyakran használjuk a szolgálat szót, s talán már végig sem gondoljuk, hogy valójában mit jelent szolgálni, s hogy kinek, minek szolgálunk... Szolgálatnak mondjuk az igehirdetést, a bizonyságtételeket. Szolgálatnak mondjuk, ha ökumenikus istentiszteleteken valaki verssel készül, vagy egy éneket elénekel. Szolgálatnak mondjuk a temetést, a keresztelést, de szolgálatnak mondjuk még a hivatali munkát is. S valóban lehet mindez szolgálat.
Mégis: Mi a szolgálat? Ezen a bibliai helyen, ahol Jézus azt mondja: ha valaki nekem szolgál, engem kövessen, az eredeti görög szövegben a "diakoneó- ige áll. Ez nem rabszolgamunkát jelent. Önkéntes szolgálatot. De az önkéntes szolgálat nem azt jelenti, hogy önkényes szolgálat. A szolgálat eleve behatárolja azt, amit teszünk - ha szolgálatként tesszük. Mert akkor azt tesszük, amit ránk bíztak. Azt tesszük, ami a feladatunk. Azt tesszük, amire elhívtak. Ez a szolgálat. Ha szolgálatába álltam valakinek, köteles vagyok az ő érdekét nézni, őérte fáradozni, a magam érdekeit is háttérbe állítani.
Megmaradt a szolgálat szavunk sokkal több helyen, mint azt első látásra gondolnánk, nagy demokráciánkban. Pedig a demokráciában sokszor úgy gondoljuk, hogy senki nem szolgája senkinek. Nincsenek urak, mindenki egyenlő. A demokráciánk azonban azt mutatja, hogy mennyire nem igaz ez az egyenlőség, s soha nem is lesz igaz. A keresztyénség egyik szektája gondolta azt, hogy majd eljön az az idő, amikor mindenki egyenlő és egyforma lesz. Ezt a szektát kommunizmusnak hívták. Keresztyén alapon, keresztyén gondolatokkal, csak éppen Isten, és Krisztus nélkül akarta megvalósítani azt, amit olvasunk a Szentírásban, hogy mindenük közös volt... Nem mindenki egyenlő és nem mindenki egyforma, ennek ellenére azt mondjuk, hogy a demokráciában már nincs helye a szolgálatnak... Pedig valójában az igazi demokráciában van különösen helye a szolgálatnak! Ahol egy közösség, egy nép, egy település lakossága hatalmaz fel valakit egy-egy szolgálat végzésére. Ott van különösen jelentősége a szolgálatnak. Gondoljunk csak ilyen kifejezésekre: Egészségügyi szolgálat. Katonai szolgálat. A haza szolgálata. A nemzet szolgálata. Ott, ahol már nem kényszerből, hanem a közösség felhatalmazásával végzünk valamit, ott van igazán értelme annak, hogy nem magunknak, és nem magunkért élünk, hanem azokért, akik elhívtak. S még inkább a keresztyén életben, az egyházban ott van a helye a szolgálatnak. Nem magunknak élünk, hanem annak, Aki elhívott, elválasztott.
Az önkéntes szolgálat azt jelenti, hogy önkéntesen vállalom, de azután szívvel-lélekkel, mindent beleadva azért vagyok, hogy szolgáljak.
Lelkésznek először, és minden keresztyénnek meg kell vizsgálnia szívét, életét: Amikor azt mondom, hogy szolgálok: Kinek szolgálok? Szolgálok-e egyáltalán valakinek? Vagy csak a magam kedvére, vagy a magam megnyugtatására, vagy a magam megmutatására teszem, amit teszek?
Mit jelent Krisztusnak szolgálni? Mert ne felejtsük el: először Krisztus hívott el bennünket! Nem lehetnénk az egyház tagja, nem lehetnénk ennek a gyülekezetnek sem tagja, ha nem hívott volna el Jézus Krisztus, hogy kiszabadítson atyáinktól örökölt hiábavaló életünkből; hogy az életét adja értünk, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ő szolgált először nekünk. Azzal, hogy kiszabadított a kárhozatból. Levette rólunk a bűn ítéletének terhét. Szabadon, tisztán, fehér ruhába öltözötten mehetünk az Isten elé. Mert leveszi rólunk szennyes ruhánkat, s felöltöztet tiszta hófehérbe.
S az istentisztelet szavunkat is gyakran félreértjük: Úgy tűnik, milyen nagy dolgot teszünk: az Istennek szolgálunk, pedig azért lehetünk együtt, mert először az Isten szolgál nekünk. Szeretetével, kegyelmével, jóságával, azzal, hogy szól hozzánk. Azzal, hogy lehetőséget ad a közösségben élésre. Isten szolgál nekünk azzal is, hogy ebben az elidegenedett világban testvéri közösséget teremt. Isten szolgál nekünk.
Hálából kegyelméért, ezért lehetünk az ő szolgái, és ezért adhatjuk magunkat neki.
Mit jelent Krisztusnak szolgálni? A megelőző versek magyarázzák, mit ért Jézus Krisztus a szolgálat alatt. "Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.- Jézus Krisztusnak bele kellett halnia abba, hogy mi most itt legyünk. Jézus Krisztusnak bele kellett halnia abba, hogy minket szerethessen az Isten úgy, ahogy vagyunk. Jézus Krisztusnak meg kellett halnia, hogy így szabadítson ki minket az örök kárhozatból és átvigyen az örök életre! Egymaga maradt volna, ha nem adja az életét értünk. De azért jött az Isten Fia, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. És azért jött, hogy az életét adja váltságul sokakért. Ezért lett az Isten emberré!
Szolgálat, a krisztusi értelmezés szerint: önként vállalt szolgálat, önmagamat adom, önként, elégek benne, hogy sok gyümölcsöt teremjek.
Manapság sokat beszélnek a kiégésről, a megfáradásról. Besavanyodásról. Lelkészek életében is, meg mindazok életében, akik éjt nappallá téve dolgoznak másokért: orvosok, pedagógusok életében. Kiégés és megfáradás: létező nyomorúságok. Mégis elgondolkodtató, hogy Jézus Krisztust sokszor láthatták a tanítványok elfáradtnak, de nem megfáradtnak. Sokszor láthatták a tanítványai fizikailag erőtlennek, és mégis diadalmasnak. Nem régen olvastuk, hogy kimerülten ott alszik a hajóban, a hatalmas viharban... "Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?- S felkelt, s parancsolt a tengernek és a szélnek, s minden elcsitult. Megfáradt? Nem! Elfáradt? Az lehet.
Az, ha kiégünk, ha megfáradunk, ha belefáradunk a szolgálatba, az nem a szolgálat miatt van. Soha nem a szolgálat miatt van. Hanem a bűneink miatt. Hogy nem tudunk úgy szolgálni, ahogy Krisztus szolgált.
Miért nem fáradt bele Jézus, miért nem égett ki? Pedig annyi kudarc érte! Még a tanítványai részéről is! Azért nem, mert kezdettől fogva tisztában volt vele, hogy életét is kész adni annak, akit szolgált Fiúként itt a földön. Tudta, hogy mindenestől őt szolgálja, a Mindenható Atyát, az örök Istent, és nem félt adni magát egy pillanatig sem.
Nekünk, mai keresztyéneknek a szolgálata ebben különbözik sok-sok hitbeli elődünk szolgálatától, hogy elfeledjük magunkat adni. Mondjuk, hogy átadjuk szívünket Krisztusnak, és mégsem szolgáljuk úgy, hogy akár bele is haljunk ebbe a szolgálatba. Hanem azt nézzük, hogy ez már nem szolgálja az érdekemet, ez már nem szolgálja a családom érdekét, ez már nem szolgálja a vagyonom érdekét... S akkor jön a megfáradás, a megkeseredés, a csüggedés. S kiderül, hogy már nem Krisztusnak szolgálunk. Mert lehet másnak is szolgálni. Lehet szolgálni a hírnévért. Lehet szolgálni az elismerésért. Lehet szolgálni embereknek, vagy egy tisztségnek. Azért szolgálok, mert ez a tisztségem... De akkor jön a fáradás, a kiégés, az elbukás.
"Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.-
Kinek szolgálunk? Jézus Krisztus ezzel kezdi a mondatot: "Ha-. "Ha valaki nekem szolgál...-
Kinek adtuk át az életünket szolgálatra? Szolgai engedelmességre?
Át lehet adni az életünket szolgai engedelmességre a bűnnek is! A hiábavalóságnak is! A szenvedélyeknek is! Nagyon sokan átadják életüket a szenvedélyeknek. S lesznek megkötözöttek és szolgálnak a különböző szenvedélynek, nyereségvágynak, hatalomvágynak, az emberi dicsőségnek. S szolgálunk úgy, hogy közben az a célunk, hogy elmondják rólunk: nincs nálam jobb szolga, nincs nálam méltóbb... — Így is lehet szolgálni. Ennek is lehet szolgálni.
Jézus Krisztus határozottan mondja: ha valaki nekem szolgál... S a Jn 12, 26 további részét már nem is értjük, nem lehet jól érteni, ha nincs az az eltökélt szándék bennünk, hogy Krisztusnak akarunk szolgálni.
Példabeszédek könyvében olvashattuk a mai igében: "Ezt mondja a rest: Oroszlánkölyök van az úton, oroszlán van a tereken!- (Példa 26, 13). Ott vannak a veszélyek, én nem mozdulok ki, mert veszélyes!
Jaj nekünk, ha olyan szolgák vagyunk, akik a veszélyekre néznek, és nem a küldőnek a szavára! Jaj nekünk, ha a gondokra nézünk, amivel a szolgálat jár, és a szolgálat következményeire nézünk, és nem arra, hogy ki küldött, és mire küldött! Kinek szolgálunk, egyen-egyenként?
Egy igen fiatalon meghalt misszionáriusnak, akinek áldozata később majd igen sok gyümölcsöt termett, az volt a vezérgondolata: NEM BOLOND AZ, AKI ODAADJA AZT, AMIT ÚGYSEM TARTHAT MEG, HOGY MEGNYERJE AZT, AMIT SENKI EL NEM VEHET TŐLE! Ő tudta, hogy kinek szolgál! Tudta, hogy Krisztusnak szolgál. S akár mindent odaadhat érte: Nem bolond, ha megnyeri azt, amit senki el nem vehet tőle.
Isten tőlem is, s mindannyiónktól ezt kérdezi: Tudsz-e így szolgálni Jézus Krisztusnak?
És a válasz az, hogy nem. A magunk erejéből, a magunk hitével, csupán a magunk elhatározásával nem tudunk így szolgálni.
De a kérdést fel lehet másként is tenni: Akarsz-e így szolgálni Krisztusnak? Akarsz-e egyedül Krisztusnak szolgálni? Akarsz-e úgy szolgálni, hogy tudod: ő mivel szolgált neked? Akarod-e átadni az életed, szolgálatra neki?
Nemcsak az ajándékaiért átadni az életünket: "Uram, tied vagyok az üdvösségért, amivel megajándékoztál...- Ennél tovább kell lépni: Uram, tied vagyok a szolgálatban is, amiben ha kell, akár földbevetett búzamag módjára, bele is halok...
Akarsz-e így szolgálni Krisztusnak?
Énekeljük testvéreim a 490. dicséret 4-5-6. versét: "Szentháromság, egy Istenség, ki vagy mindenre elégség...-
Ámen



AKI NEKEM SZOLGÁL, ENGEM KÖVESSEN!
(Sarkad-Újtelek, 2006. szeptember 24.)

Lectio: Jn 12, 20-28. v.
Textus: Jn 12, 26. v.

Énekek: 25/1; 163; 151; 25/2; 399;

"Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.-

HA VALAKI NEKEM SZOLGÁL, ENGEM KÖVESSEN

Szeretett Testvéreim!

Az elmúlt héten elhangzott, hogy a Jézus Krisztusnak való szolgálat önkéntes szolgálat. Nem kényszerít rá a Mindenható Isten. Szabadon dönthetünk, hogy szeretni akarjuk-e azt, aki mindent adott nekünk. Szabadon dönthetünk arról, hogy szolgálni akarjuk-e azt, aki az életével szolgált nekünk.
Ezekben a napokban - úgy vélem - különös jelentősége van annak, hogy Jézus Krisztus semmiben nem kívánt megvezetni és félrevezetni minket, s egyetlen embert sem. Világossá tette azt is, hogy ő mit tett értünk, s mit adott nekünk, de világossá tette azt is, hogy mit jelent neki szolgálni, s mit jelent őt követni.
Nekünk adta a bűnbocsánatot. Nekünk adta az Istenhez visszatérés lehetőségét. Nekünk adta az Isten kegyelmét. Nekünk adta az Isten megismerésének lehetőségét. De azt is elmondja, hogy amikor mindezt az ő kezéből elfogadjuk, akkor várja is, hogy hálából az ő szolgálatába álljunk. S az ő szolgálata az, hogy neki élünk, neki adjuk testünket, lelkünket, időnket, erőnket, s mindent, amink van.
Elhangzott a múlt héten egy fiatalon Krisztusért meghalt misszionárius jelmondata: "Nem bolond az, aki odaadja azt, amit úgysem tarthat meg, hogy megnyerje azt, amit senki el nem vehet tőle.-
Krisztusnak szolgálni tehát nem azt jelenti, mint egy vállalatnál dolgozni: Bemegyek a munkahelyre reggel 6-ra, s délután 2-ig ott dolgozom. A munkaidő alatt a vállalat érdekeit nézem, de utána történhet bármi, a magam ura vagyok. A Krisztusnak való szolgálat 24 órás szolgálat. Neki szolgálok otthon és a munkahelyen, az utcán és az üzletben, utazás közben éppúgy, mint társaságban, éjszaka éppúgy, mint nappal. Jézus Krisztust nem lehet kizárni a házamból, a munkahelyemről, az iskolámból, a lakásomból, a hálószobámból. Nem lehet azt mondani neki, hogy Jézus, most ne hallgass ide, mert éppen káromkodni van kedvem. Nem lehet azt mondani, hogy Jézus most ne nézz ide, mert olyat akarok tenni, amihez te nem kellesz. Nem lehet azt mondani, Jézus, maradj el egy kicsit tőlem, mert olyan helyre akarok menni, ahol téged nem látnak szívesen, vagy ahol szégyellek téged, vagy ahol engem zavar, hogy te is ott vagy...
Jézusnak szolgálok, ez azt jelenti, hogy neki adom az életem. Ő rendelkezzen vele. Neki adom, mert még ezzel sem tudom megköszönni, hogy kiszabadított a kárhozatból, kiszabadított a szent Isten haragjának tüzéből. Neki adom, mert egész életem odaszánásával sem tudom megköszönni, hogy levette rólam bűneim terhét.

Nem kell Jézusnak szolgálni. Senki nem kényszerít rá. Isten nem rabszolgákat akar, akik azért szolgálnak, mert úgysem tudnak mást tenni. Jézus Krisztus önkénteseket hív, akik azonban elkötelezték magukat őmellette. Akik tudják, hogy Jézus Krisztus szolgálata nem mindig látványos. Sőt sokszor fáradtságos, lemondásokkal teli. Tudják, hogy Jézus igát rak a nyakukba. S amikor azt mondja: vegyétek fel az én igámat, akkor nem titkolja, hogy terhet rak a nyakunkba, de azt is elmondja, hogy az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű. Gyönyörűséges és könnyű, mert mindig Jézussal együtt hordjuk.

S látják a Testvérek: Ma, amikor annyi reklám és eszmeiség sugallja, hogy szabadulj meg a terheidtől, mert akkor könnyebb lesz az életed, Jézus Krisztus nyíltan kimondja: terhet akar ránk rakni. De azt is elmondja, hogy ezzel a teherrel boldogabb lesz az életed. Miközben a világ hirdeti, hogy felszabadít, megszabadít pl. a nehéz fizikai munkától, megszabadít a mosogatás gyötrelmétől, megszabadít az öregedés terheitől, vagy éppen a ráncoktól, s egyes biztosítók megszabadítanak a gondoktól, aközben Jézus elmondja: terhet rakok rád, de ezzel a teherrel szebb, tisztább, igazabb lesz az életed! Érdemes Krisztusnak szolgálni, mert soha nem hazudik. Ő soha nem hazudik. Sem reggel, sem délben, sem éjszaka.

Ha valaki nekem szolgál... Igen, ezzel kezdődik Jézus szava: "Ha-.
Nem kényszerít a szolgálatra. De ha Krisztus mellett döntöttünk, ha élni kívánunk az ő jóságával, szeretetével, nekünk ajándékozott kegyelmével, akkor van elvárása: engem kövessen.

Ez a követni szó nemcsak azt jelenti, hogy a nyomában járunk, hanem azt is, hogy vele egy ösvényen haladunk. Mellette haladunk. Nemcsak azt nézzük meg, hogy merre tart, s mi megyünk utána árkon-bokron át, hanem ugyanazt az ösvényt járjuk végig, amit ő járt. S minden nap azt keressük, azt kérdezzük: ma merre vezetsz Krisztusom?
Jézus Krisztus mondja: Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen: velem járjon egy ösvényen.
Jézus Krisztus, az Isten Fia, Izraelt Istenhez akarta közel vinni. Ezt akarták a farizeusok is. S mégsem egy úton jártak. Jézussal jártak együtt a tanítványok, de gyakran bebizonyosodott, hogy lélekben mégsem jártak vele egy ösvényen.
— "Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket!?- — "Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.- (Lk 9, 54-56)
— "Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek?- — "Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.- (ApCsel 1, 6-7)
— "Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!- — "Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.- (Mt 16, 22-23)
— "Arról beszélt nekik, hogy az Emberfia emberek kezébe adatik, megölik, de miután megölték, három nap múlva feltámad. Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek őt megkérdezni. Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: "Miről vitatkoztatok útközben?- Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak az úton egymással, hogy ki a legnagyobb?- (Mk 9, 31-34)

Jézus Krisztus azt mondta a tanítványainak: "... tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű...- (Mt 11, 29) Aki Jézussal jár egy úton, az nem választhatja az erőszak útját. Jézus Krisztus - bár megtehette volna - nem választotta a véres felszabadító háború kirobbantását virágvasárnap. Jézus, amikor megtisztította a templomot, a galambárusok székeit ugyan felborította, de nem zúzta össze a ketreceket: "Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!- (Jn 2, 16) Aki Jézussal jár egy úton, az még jogos felháborodásában sem választhatja az esztelen törés-zúzás útját.
Aki Jézussal jár egy úton, az nem választhatja a fennhéjázás, a gőg, a konok büszkeség útját. Mert még ha igaza is van, akkor is alázatos, mint aki sohasem magára tekint, hanem arra, aki őt elhívta, hogy neki szolgáljon. Jézus Krisztus követői nem mondhatják, hogy akkor is keresztül viszem az akaratomat, ha ez senkinek sem tetszik. Mert tudjuk, hogy nem az számít, hogy én teszem meg, vagy más, hanem az, hogy az Isten ügye ne lásson kárt.
De azt is tudjuk, hogy Jézus Krisztust senki és semmi nem tántoríthatta el attól, hogy a Mennyi Atyának szolgáljon, s őt kövesse. A Krisztus-követés egyik jellemzője a helytállás. Az a helytállás, ami abból a meggyőződésből fakad, hogy "nem a magamé, hanem az én hűséges megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok.- Jézus Krisztus tudott hátrahúzódni, ha ez szolgálta Isten ügyét, de sohasem lehetett őt megfélemlíteni, és küldetése megtagadására kényszeríteni. "... engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.- (Fil 2, 8)
A napokban azt mondta valaki: az igazi demokratát nem lehet megfélemlíteni. Sokkal inkább mondani kell ezt az igazi Krisztus-követőkre: Nem lehet őket megfélemlíteni. De nem azért, mert olyan tökéletesek, hanem azért, mert félelmükben mindig tudják, hogy kitől kérjenek segítséget! Jézus Krisztus is félt és remegett a Gecsemáné kertben, de nem hátrált meg, hanem erőt kért attól, aki egyedül erősíthette meg!
Szeretett Testvéreim! A napokban újra előjött a megfélemlítés eszköze. S évtizedeken át rombolt ebben az országban a megfélemlítés lelke. Sokakra hatott ez a keresztyének közül is. Valójában senki nem tudta magát alóla kivonni teljesen. De Krisztus követése közben van kitől erőt kérnünk! S ha vele járunk egy úton, akkor tudjuk, hogy "nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.- (2Tim 1, 7).
Jézus arra tanított: "a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.- S ez arra figyelmeztet, hogy Krisztus követői csak őszinte emberek lehetnek. Hazugsággal lehetetlen Krisztussal egy ösvényen járni! Ő sohasem hazudott. Soha nem vezetett félre senkit, soha nem csapott be senkit! Aki Krisztust követi, annak mindig az igazság ösvényén kell járni.
Manapság vannak, akik a hazugságot erényként kezelik, s úgy vallják meg: hazudtam, hogy közben a hazugság útját nem hagyták el. Ez idegen Krisztustól. A bűn megvallása a bűn elhagyását is jelenti. Szakítást a bűnnel. A hazugsággal és minden bűnnel való szakítást.
Jézus Krisztus azt mondja: "Ha valaki nekem, szolgál, engem kövessen...- Igen, ma is erre hív: elhagyva a bűnt, elhagyva a szennyes életet, elhagyva minden hazugságot és hamisságot, kövessük Jézus Krisztust. S könyörögjünk, hogy miközben másokról kénytelenek vagyunk ítéletet mondani, aközben mi magunk hasonló ítélet alá ne essünk engedetlen, Krisztust nem követő életünk miatt.
Ámen!



AHOL ÉN VAGYOK, OTT LESZ AZ ÉN SZOLGÁM IS!
(Sarkad-Újtelek, 2006. október 1.)

Lectio: Jn 12, 20-28. v.
Textus: Jn 12, 26. v.

Énekek: 67/1; 67/2-3; 151; 304/6; 487;

"Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.-

AHOL ÉN VAGYOK, OTT LESZ AZ ÉN SZOLGÁM IS

Szeretett Testvéreim!

Harmadik hete hangzik igehirdetés erről az Igéről. Az elmúlt két héten elhangzott, hogy a Krisztus-követés: szolgálat. Önkéntes szolgálat, de engedelmes szolgálat. Isten elhív, felhatalmaz arra, hogy neki szolgáljunk, de ha elfogadtuk bűnbocsánatát, kegyelmét, amivel kiment a kárhozatból, akkor hálából neki kell adnunk magunkat.
Mennyire visszás lenne, ha valaki kifizetné szeretetből az adósságunkat, s mi utána annak szolgálnánk, ahhoz vonzódnánk, aki eladósított, tönkretett. Nem szolgálhatunk egyszerre a szerető, bölcs Istennek és a bűn sötétségének. Nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a mammonnak. Ha élünk Krisztus kegyelméből, az a természetes, hogy hálából neki szolgálunk.
Ha pedig Jézus Krisztusnak szolgálunk, akkor őt is követjük. S így tagadjuk meg a hitetlenséget és a világi kívánságokat, és élünk józanul, kegyesen és igazságosan ebben a világban. (Tit 2, 11-13. v.)
Azt is tudjuk, hogy Jézus Krisztust földi szolgálata kezdetén megkísértette a Sátán. 40 napi böjtölés után azt mondta Jézusnak a Sátán: "Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.- Van hatalmad, hát fordítsd a magad javára, lakjál jól, hiszen éhes vagy! S valóban: Jézus nem evett már negyven napja... Ha a böjtöt ebben látjuk, hogy nem evett negyven napig és éhes, akkor csodálkozhatunk, hogy miért nem hallgat a kísértőre. De Jézus böjtjének lényege nem az éhezés, hanem az Atyával való beszélgetés, az Isten szavára való figyelés volt. Aki Jézust követi, annak tudatosan figyelnie kell Istenre, élnie kell az Isten Igéjével.
Mi gyakran gondoljuk, hogy az engem kövessen felhívása a tettekben mutatkozik meg. Természetesen abban is. De akkor tudjuk Krisztust követni, ha példát veszünk róla az Isten előtti megállásban, a lelki feltöltekezésben, az Isten Igéjének való engedelmességben is.
Így van óriási és méltóképpen ki nem használt jelentősége annak, hogy egyre többen imádkoznak ebben a hazában minden este 6 órától egyházunk és népünk lelki megújulásáért, az Isten országának terjedéséért. Amikor a héten erről beszéltem egy lelkésztársammal, kiderült, hogy ő is tud több egymástól függetlenül indult ilyen kezdeményezésről. A Krisztus-követés megújulása az Isten előtti megállásban, az előtte eltöltött csendes, imádságos órákban gyökerezik.
Ott dőlt el, a pusztai megkísértés idején, hogy Jézus lemond a világi javak felhalmozásáról. Gondoljuk csak el: Mi történt volna akkor, ha a Sátánnak nem tud nemet mondani, amikor azt mondja neki: "Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.- Akkor például a gazdag ifjúnak azt mondta volna: Add el minden vagyonodat — és add nekem...
Ha irigykedünk mások anyagi javaira, ha nem tudunk megelégedni, vagy nagy emberi dicsőségre, elismerésre vágyunk, akkor elfelejtjük azt, amit Jézus mondott: "Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!-

Aki nekem szolgál, engem kövessen... Amikor Jézus ezt mondja, már túl vannak a megdicsőülés hegyén átélt találkozáson, amikor Isten engedte, hogy Jézus három tanítványa egy pici bepillantást nyerjen a mennyei világba. Túl vannak Lázár feltámasztásán, Jézus megkenetésén, sőt a virágvasárnapi bevonuláson is.
Mindezek hátterével együtt mondja az Úr: Ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is.

S mi már tudjuk, hogy mi következik az Úr e kijelentése után: Először a kereszt, a világ bűnéért való szenvedés, amikor magára vette Megváltónk a Szent Isten haragját. Azután a halál mélysége, majd a feltámadás és visszatérés a mennyei dicsőségbe.
Melyikre mondta Urunk, hogy ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is?
Mi is leszünk a kereszten? - Vallom, hogy nem! Azt az utat Jézus egyedül kellett, hogy megtegye. Rajta kívül senki el nem hordozhatta az Isten büntetését. Azért jött az Isten Fia, azért lett az Isten emberré, mert senki más meg nem válthatott minket az ítéletből. Azt a gyötrelmet senki más el nem viselhette úgy, hogy utána megélhesse a feltámadás bizonyságát.
Mindenki másnak bele kellett volna vesznie Isten jogos, méltó ítéletébe, az örök kárhozatba. Egyedül Jézus, aki soha bűnt nem cselekedett, de aki mindenben hozzánk hasonló volt, kivéve a bűnt, egyedül ő vehette magára mások helyett, helyettünk is az ítéletet! Helyettünk, értünk halt meg a kereszten. S értünk való helyettes áldozatát igazolta a Mennyei Atya azzal, hogy feltámasztotta őt a halottak közül.

A kereszt ítéletébe senki nem követhette Jézust, tehát erre nem vonatkozik, hogy ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is. Mi senki helyett nem szenvedhetünk jóvátételi áldozattal. Nincsenek fölös jócselekedeteink, nincsenek tiszta, szent, ártatlan szenvedéseink, amiket felajánlhatnánk mások bűnéért. Ha lenne ilyen, akkor Jézusnak nem kellett volna meghalnia minden emberért. De meghalt értünk, s tudjuk, aki hisz a Fiúban, annak örök élete van.

Az, hogy Jézus Krisztus áldozatában nem vehettünk részt, hiszen helyettünk tette, és értünk tette, nem jelenti azt, hogy nem lesz részünk küzdelmekben, szenvedésekben. Hiszen "a világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.- (Jn 1, 10-11)
Máshol, ezt mondja: "Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani.- (Jn 15, 20)

De ezekben az üldözésekben ott van Jézus! S Krisztus tanítványai, apostolai oly sokszor átélték, hogy az üldözések, a szenvedések, a mártírhalál közben megtapasztalhatták: követték Jézust, s Jézussal vannak ott, hol éppen szenvednek. István vértanú megláthatta földi szemeivel halála órájában Krisztust a mennyei dicsőségben. S tudta: Ott lesz, ahol Krisztus van. Még záporoztak rá a kövek, de ő már tudta: nemsokára örökké Krisztussal lesz.
Nem egy Krisztust hűségesen követő testvérnek megadatik, hogy amikor mi még azt mondjuk: haldoklik: ő már mosolyogva, sugárzó arccal látja az Urat, aki a mennyei hazában várja őt.
Ugandában a keresztyén misszionáriusok egymással is vetekedtek: Én katolikus vagyok, én baptista, én református. Amikor azután a helyi mohamedán uralkodó összefogatta őket és együtt égette el mindannyiójukat máglyán, akkor egyszerre semmivé vált, hogy honnan jöttünk, hanem együtt tudták: hova megyünk. S együtt énekelték a Krisztust dicsőítő éneket, mígnem egymás után haltak meg. De közös Krisztust dicsőítő énekük, közös mártírhaláluk áldott magvetéssé vált. Mert nyilvánvaló lett rajtuk Krisztus ígérete: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is.
Egy hete, vasárnap este, Pálról és Szilászról hallhattunk, akik a megverettetés éjszakáján Filippiben, a börtön mélyén énekkel dicsérték az Istent - mert ott volt velük Jézus.

S ezzel az is kimondatott, hogy amikor Krisztust követjük, bárhova vezet, bárhová enged, ott lesz velünk. De csak akkor élhetjük át, hogy "ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is-, ha követjük őt. Ugyanakkor, ha követjük őt, mindig vele leszünk. Nincs ennél áldottabb, boldogabb tapasztalás, mint mindig együtt lenni Megváltó Urunkkal! Jézus Krisztus drága ígérete, hogy ahol ő van, ott leszünk mi is, ha neki szolgálunk. Hiszen ahol ő van, mindig megmutatja erejét, hatalmát, szeretetét, igazságát! Milyen áldott, kegyelemteljes élet az, amelyik ott van mindig, ahol Jézus van! Olvassuk az apostolok missziói útjait, ahol Isten hatalmasan megmutatta magát. De mindez azért történhetett így, mert ott voltak, ahol Jézus is! Őt követték, reá hallgattak, s ezért mutatta meg magát rajtuk keresztül az Úr Krisztus!

S végül: Ott leszünk vele a mennyei dicsőségben, az örökkévalóságban is. Ő elment, hogy helyet készítsen nekünk. S amikor eljön az Atyától rendelt ideje, visszajön Urunk, hogy ahol ő van, ott legyünk, vele legyünk mi is örökké!
Az a drága ígéret, hogy ahol Krisztus van, ott lesz az ő szolgája is, arra kell ösztönözzön bennünket, hogy mindig ott akarjunk lenni most is, ahol ő van. Miért mennénk oda, miért járnánk olyan utakon, ahol nem jár Jézus? Miért tartózkodnánk azokon a helyeken, ahol Jézus nem tartózkodna?
Miután ismerjük a Megváltó Urunk ígéretét: "ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is-, kérjük őt, hogy Igéjével és Szentlelkével segítsen minket minden nap őt követő életet élni. S erősítsen meg bennünket a Mindenható Isten, hogy szeretettel, hittel, bátran tudjunk hívogatni mindenkit Jézus Krisztushoz, aki azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.

Ámen!




HA VALAKI NEKEM SZOLGÁL, AZT MEGBECSÜLI AZ ATYA!
(Sarkad-Újtelek, 2006. október 8.)

Lectio: Jn 12, 20-28. v.
Textus: Jn 12, 26. v.

Énekek: 81/1; 81/2-3 + 9-18; 151; 251/1; 167;

"Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.-

HA VALAKI NEKEM SZOLGÁL, AZT MEGBECSÜLI AZ ATYA

Szeretett Testvéreim!

Immár negyedik hete keres meg bennünket Isten ezzel az Igével. S ma újra így kezdődik az idézet: "Ha valaki nekem szolgál-.
Jézus Krisztus, az Isten Fia azért lett emberré, hogy szolgáljon. Ő, aki egy az Atyával, megalázta magát, emberekhez lett hasonlóvá - kivéve a bűnt - és életét adta váltságul sokakért, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. És ezért lehet és kell hirdetni nevében a bűnbocsánatot és az örök életet. Mert bár "mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének-, de Isten "ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.-
Mindenkinek készített az élő Isten bűnbocsánatot, mindenkinek van lehetősége Istenhez térni, az örök életet elnyerni - Jézus Krisztusért. Ez minden embernek szóló ígéret és lehetőség.
Jézus azonban újra kihangsúlyozza, hogy vannak ígéretei, amiket nem mindenkinek mond. Ha valaki neki szolgál. Mert a Krisztusnak való szolgálat nem azt jelenti, hogy elfogadom az ajándékait. A Krisztusnak való szolgálat nem azt jelenti, hogy amikor szükségem van a segítségére, akkor hozzá menekülök.
A Krisztusnak való szolgálat önmagunk neki adását jelenti - hálából. "Szívemet hálaáldozatul neked adom, Uram!- Azt jelenti, hogy nem magamnak, nem a világnak, nem az élvezeteknek élek, hanem annak, aki úgy szeretett, hogy életét adta értem.
Ez a szolgálat pedig: készenlétet is jelent. "Ahogy a szolgák uruk kezére néznek, vagy a szolgáló úrnője kezére néz, úgy nézünk mi Istenünkre, az ÚRra, míg meg nem könyörül rajtunk.- (Zsolt 123, 2) Budapesten, a Schweitzer Otthonban élt így idős grófnő a nyolcvanas évek elején. A betegágyból már kikelni nem tudó grófnő, ha valamit kérni akart, szinte csak az ujjait összeérintve, halkan tapsolt. Bosszantotta ez a szocializmusban önérzetesre nevelt diakónusokat, s ezt a bosszankodást ragadt rám is: "Hát a cselédjeinek néz minket?-
Pedig nem történt más, mint hogy azt gyakorolta, amit egész életében megszokott: a szolgák egy intésére, halk tapsolására is ugrottak. Mert folyamatosan készenlétben álltak. Lehet ezt megalázónak tartani ember és ember között, bár véleményem szerint önmagában nem megalázó, ha valaki végzi azt folyamatosan, amivel megbízták. Azonban semmiképpen nem lehet megalázó, hogy folyamatosan készenlétben állunk az Uraknak Ura előtt: "Rendelkezz velem, Uram!-
S tudom, hogy akik a Károli fordításon nőttek fel, azt rendszeresen olvasták, azoknak visszacseng a szívében a jól ismert Ige Saul megtérésének történetéből: "Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?-. Az ApCsel 22, 10-ben ezt ma így olvassuk: "Mit tegyek, Uram?- Megmentettél bűneimből, megváltottál a kárhozattól! Mit akarsz, hogy cselekedjem? Rendelkezz velem... Szólj Uram, mert hallja a te szolgád! S hálából szolgálunk, hálából igyekszünk előtte mindig készenlétben lenni: Szólj Uram, és követlek, akárhová mégy.
Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen, mondja Urunk. De történjen ez a Krisztus szolgálatában azzal az állandó alázattal: Vezess, irányítsd életemet!
S amit mai Igénkben Jézus mond, az egy egyszerű ígéret: Ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya! Azt jelenti: értékesnek tartja. Figyelmességgel, figyelmes tisztelettel veszi körül. Megbecsüli.
Talán első hallásra az örökkévalóság jut eszünkbe: Aki Krisztusnak szolgál, azt Isten örök életre juttatja... Csakhogy az örök élet ígérete éppen az előzménye annak, hogy Krisztusnak tudjunk szolgálni. Ez az isteni megbecsülés nem az örök életet ígéri, mint jutalmat, mert a bűnbocsánatot és az örök életet ajándékba kaptuk!
Ez az Ige az egyszerű hétköznapokra is, a mindennapi földi életre vonatkozik:
Arra, hogy amikor reggel elmondhatjuk: "szívem első gondolata hozzád száll fel Istenem-, nem egyszer szól az Isten, s készít a nap eseményeire, terheire. S bár nem tudjuk, hogy mi vár ránk azon a napon, de azzal a nyugalommal indulhatunk: Isten meg fog őrizni a csapdáktól, vagy meg fog erősíteni a váratlan nehézségekben.
S azt tapasztaljuk, hogy egyengeti útjainkat, lépteinket, s amit mi nem tudnánk megtenni, amire nem tudnánk felkészülni: a kegyelmes Isten már előttünk járt, hogy örömöt szerezzen, vagy megvigasztaljon.

Amikor azt látjuk, hogy mindent előkészít egy-egy helyzetben, s lépésről lépésre hárulnak el az akadályok... Amikor azt látjuk, hogy nem engedi megszégyenülni a benne bízókat...
Isten figyelmessége nap mint nap kézzelfogható. S ha nem kezdenénk el azonnal bosszankodni: Miért engedi ezt vagy azt az Isten, hanem figyelnénk rá, akkor kicsiny apróságokban és nagy dolgokban is boldogan adnánk hálát: Uram, mily nagy vagy Te! Milyen bölcs a te szereteted!
Pénteken este írta egy Budapesten élő öreg professzorom, hogy szeretne velem találkozni. Tudtam, hogy másnap Budapestre utazom, de nem mertem megírni e-mail-ben, mert azt is tudtam, hogy nagyon szorosan betábláztuk előre azt a napot. S Isten úgy rendezte, hogy a nagy Budapesten mégis összefutottunk... Mindkettőnknek nagy örömére. Hiszem, hogy Isten professzor urat segítette ezzel, aki egész életével tanítani akar.
Este későn a vonatról leszállva, az álomból ébredt kisfiam ott hagyta a vonaton a szemüvegét. Már elhagytuk az állomást, amikor a párom észrevette. Visszafutottam a vonathoz, s még megtaláltam a fülkét, benne a szemüveget. Ahogy leugrottam a vonatról, már indult is tovább. Ha 10 másodperccel később veszi észre, a szemüveg Görögországig utazik. Apróság. Van, aki azt mondja rá: véletlen, vagy szerencse. Mi tudhatjuk, hogy Isten figyelmessége: ő nem akarta, hogy egy áldott, szép nap, imádsággal kísért út végén megkeseredjünk!
Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen - hallhattuk három hete. De sokszor feladjuk a Krisztusnak való szolgálatot - az emberek megbecsüléséért. Megtagadjuk, tessék-lássék módon végezzük az Úr szolgálatát - nehogy elveszítsük az emberek tiszteletét. S mégis elveszítjük az emberek megbecsülését, mégsem vívjuk ki a körülöttünk élők tiszteletét!
Máskor pedig, amikor "csak- Krisztusnak akarunk szolgálni, s ezzel a szolgálattal, bizalommal talán nevetségesnek is látszunk, talán naivnak is tűnünk, Isten mégis nyilvánvalóvá teszi, hogy megbecsül, hogy mellettünk áll, hogy fontosak vagyunk neki és értékes számára az életünk!
Talán még keresztyénektől is megkapjuk, hogy nem kell túlzásokba esni, hiszen ebben a világban élünk. Talán keresztyének is azt mondják, hogy azért a Krisztusnak való szolgálatot nem kell olyan komolyan venni... S amikor már-már elbizonytalanodsz, hogy vajon nem értetted-e félre Isten Igéjét; s talán valóban azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy élni kell itt a földön szabadon a földi életet, s nem kell annyira szenteskedni — egyszer csak ismét jön valami, amit ugyan mások nem értenek meg, de ami mégis arról beszél: Isten figyel rád, törődik veled, megbecsül. S akkor tudod: mégis csak az a legjobb, ha szolgálsz az Istennek, szabadon, odaadással, mert többet ér az emberek megbecsülésénél az, hogy megbecsül, értékesnek tart a Mindenható Atya!
Az Atya becsül meg: S ebben benne van: drágának tart, mint édes gyermekét! Mennyit veszítünk az életben azzal, hogy nem akarunk az Isten gyermekeként élni!
A megbecsüli: megtiszteli, értékesnek tartja - jelentheti azt is, hogy szenvedéseinkkel is dicsőíthetjük őt! Jelentheti azt is, hogy megtisztel azzal, hogy az életünket adjuk érte, hogy bekerülünk a vértanúk közé, akik halálukkal is Jézus Krisztust dicsőíthetik. De még a szenvedésük sem, mártírhaláluk sem maguk választotta szenvedés és mártíromság, hanem a Jézus Krisztusnak való engedelmes szolgálat közben történik.
Jézus Krisztus nem hívott el sohasem kamikazékat, öngyilkos merénylőket. Ő nem hívott arra, hogy menj és ostorozd magad, gyötörd magad szeges övvel. Nem hívott arra, hogy húsvét napján néhány órára keresztre feszíttesd magad, mint a Fülöp-szigeteken szokás, hogy azután csodáljanak, magasztaljanak az emberek. Jézus nem ilyen elismerésekről, nem ilyen megbecsülésről beszélt.
Ő arról a természetes megbecsülésről beszél, hogy aki hozzá tartozik, az fontos neki. Minél közelebb vagyunk az Úrhoz, minél természetesebb az, hogy Neki szolgálunk alázatos, engedelmes élettel, annál természetesebben tapasztaljuk, hogy Isten kitüntet figyelmével, kitüntet szeretetével.
Mindenkit szeret az örökkévaló Isten. De aki közelebb megy hozzá, gyakrabban tapasztalja szeretetét. Aki kiáll a napfényre, jobban érzi annak melegét. S ez már így volt az Ószövetségi időkben is.
Ha élsz a kiválasztottságoddal, s szolgálsz annak, aki elhívott a népek közül, akkor ilyen ígéreteket olvashatsz, hallhatsz: Ézs 43, 1-4; Zsolt 116, 15; Zsolt 72, 14;
De Urunknak ezt a megbecsülését hirdeti az 1Kor 15, 52 ígérete is: "szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.- — Abban a világban, ahol annyi hiábavaló fáradozás és erőlködés látható, Isten kedves figyelmét, megbecsülését is jelenti számunkra, hogy a neki való szolgálatunk nem hiábavaló. Lehet, hogy mi nem látjuk a gyümölcsöt, lehet, hogy mi nem is látjuk meg az aratást, de azzal a nyugalommal élhetünk és halhatunk meg, hogy Krisztusnak való szolgálatunk nem volt hiábavaló. Mert már az is Isten kitüntető figyelméről árulkodik, hogy valakinek átadhattuk a stafétát, van, aki viszi tovább az eredetileg ránk bízott szolgálatot.
Oly sok jele van Isten megbecsülésének! S ha nem ezeket a jeleket keressük, nem Isten kitüntetésére vágyunk, hanem egyszerűen végezzük a Krisztus szolgálatát, akkor újra és újra hálaadással borulunk le előtte mert megláthattuk: Aki Krisztusnak szolgál, azt megbecsüli az Atya!
Ámen!