Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Áldás, békesség! Köszöntjük a gyülekezet honlapján!

"Mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát!" Róma 1,16

Seregélyes neve először 1258-ban bukkan fel, és eredetére nézve két lehetőség van: vagy a magyar madárnévből származik, vagy a madarakat fogdosók, tehát foglalkozásnévvel kapcsolatos. A falu középkori története azonban homályban van, mert a török hódítás (a mohácsi vész és Buda eleste között) megsemmisítette, de hamar újraéledt, mert az 1563-as és 1572-es defterek (telekkönyvek) "Seregiles- néven már említik. A reformáció következtében alakult meg itt is a a református gyülekezet, melynek első ismert prédikátora 1652-ben Jászberényi János volt. Később újra elpusztult a falu, amit a gyülekezet 1804. évi jegyzőkönyvi feljegyzése is alátámaszt. A XVIII. század elején a hozzá tartozó pusztákkal együtt nagy kiterjedésű, népes község lett, de nem a régi helyén, hanem attól északnyugatra épült ki. Egy kis imaterem helyett a reformátusok 1736-ban kőtemplomot építettek, amit a Türelmi Rendelet kihirdetése után az északi fal kivételével elbontottak és tornyával együtt 1793-95-ben mai formájára építették. Az I. világháború alatt (1916) rekviráltak egy 235 kg-os és egy 35 kg-os , a II. világháború idején (1943-ban) pedig egy 165 kg-osat. A II. világháború harci cselekményei idején a falu ötször cserélt gazdát, a templom igen súlyos károkat szenvedett, majd (önerőből és segélyekből) hamarosan helyreállították. A templom építésének 200. évfordulójára használható állapotba került a karzat, kerítés és járda épült.
A templom kelet-nyugati tengelyben épült, háromszintes, homlokzat előtti 28 m magas tornyával. (Csupán a torony őrzött meg valamit eredeti barokkos stílusából.) A belső nyugati végébe, megemelt dobogóra került a legutóbbi újjáépítéskor az orgona, melyet Győri József épített 1954-ben négy változattal. Az orgona előtt van a szószék, előtte az úrasztala. A templom 320 ülőhelyes. A jelenlegi 318 kg-os harangot Székely László lelkész öntette a bp-i Harangműveknél 1924-ben, a 95 kg-osat 1813-ban Johannes Kohllal öntette Környei József lelkipásztor Pesten. 1788-ban 1340 református volt, 1911-ben 1962 református, 1930-ban 1503, jelenleg 360 körüli a létszám.

Szórványa: Szőlőhegy. A szőlőhegyi templom 1952-ben épült 10 m magas toronnyal. 70 ülőhelyes. A reformátusok száma 1994-ban 110 lélek, jelenleg 60. 2007 óta új harang is van a toronyban (a régit a templom mellett álló haranglábról ellopták), mely 90 kg-os és Lengyelországban öntötték.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...