A valdens keresztyének hite és története

A Presbiteri Szövetség Budapest-Déli Területi Szervezete kérte fel Péterffy György beosztott lelkipásztorunkat, hogy tartson egy előadást a presbiterképzés sorozatban. A téma: az előreformátorok élete és működése.  A kérésnek megfelelően a Külső-kelenföldi gyülekezet templomában hangzott el április 19-én "A valdens keresztyének hite és története" című előadás, amely élénk érdeklődést, és elismerést váltott ki a hallgatóságból.   
Az előadással kapcsolatos kérdéseiket, észrevételeiket szívesen fogadjuk a presbiter13@gmail.com címen!

----------------------------------------------------------------------

A valdens keresztyének hite és története. (Második rész)

2. Vald Péter (1140 körül-1207 körül)

A minden bizonnyal apostoli eredetű valdens keresztyének mozgalma nagy lendületet vett Vald Péter színre lépésével. Vald Péter valószínűleg zsidó származású volt, aki Lyonban textil kereskedést működtetett. A gazdag kereskedő megtérésében két esemény játszott döntő szerepet. Az egyik éppen otthonában történt, amikor vendégséget rendezett. Barátjával beszélgett, aki egy váratlan pillanatban összeesett és meghalt. Vald Pétert annyira megrendítette ez az esemény, hogy kénytelen volt elgondolkozni az eljövendők felől. Mi lesz a halál után? Hova került a barátja? És hova fog jutni ő, akit csak az anyagiak érdekeltek egész eddigi életében? Meglehet, sokan vigasztalták akkoriban is a gyászolókat azzal a gondolattal, hogy a halál az élet természetes része, ezért nem kell kétségbe esnie senkinek sem. A halál hozzá tartozik az élethez. De Vald Péter szíve nem talált nyugalmat ebben a vigasztalásban. Érezte, hogy a halál nem az élet természetes velejárója, hanem valami másnak a következménye. Később, amikor a Bibliát megismerte, megértette, hogy a halál oka: a bűn. Ahogy a Római levél 6. fejezetének 23. versében olvasható: „Mert a bűn zsoldja a halál." A másik döntő tényező, amely Vald megtérésében szerepet játszott: a bibliai gazdag ifjú történetének megismerése volt (Mt. 19:16-26). Az örök élet felől töprengő lyoni kereskedő felkeresett egy teológust, akitől azt tudakolta, hogyan menthetné meg a lelkét a kárhozattól. A teológustól többféle választ kapott. A nyugtalan Vald azonban tovább firtatta a dolgot: „Mégis melyik a legbiztosabb és legtökéletesebb út az üdvösségre?" A lelkész az Úr Jézus gazdag ifjúnak mondott szavait idézte: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodoat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, aztán jöjj és kövess engem." (Mt. 19:21) Annyira megérintette Vald szívét a hallott ige, hogy gondolkodása, életfelfogása egyszerre megváltozott. Megértette, hogy a legnagyobb gazdagság az ember földi életében nem a pénz által nyerhető el, hanem a Jézus Krisztusban való hit által. Hiszen hiába van valakinek sok pénz a zsebében, ha lelke üres és a bűn rabságában szenved. Az ember nyomorúságát ugyanis nem feltétlenül a szegénység okozza, hanem sokkal inkább a lelki megkötözöttség, a Krisztus nélküli állapot. Ezt bizonyítja ma is sok gazdag ember félresiklott élete. Hiába a dúsgazdagság, ha az élet céltalan és célttévesztett. Feltehetőleg ezt az igazságot értette meg Vald Péter 1173 tavaszán, amikor élő hitre jutott.

Vald Péter megtérését követően elengedte adósainak a tartozását és heti három alkalommal kenyeret, húst és egyéb élelmet osztott szét a szegények között. Emellet, mivel anyanyelvén szerette volna olvasni a Szentírást, Ansa István pap barátját kérte meg, hogy fordítsa le provence-i nyelvre az Újszövetség könyveit. A lyoni Újtestamentumot 1179-ben említik elsőként a történetírók. Vald még arra is megbízást adott barátjának, hogy a bibliai könyvekhez az egyház atyák műveiből kommentárokat írjon. A legnagyobb döbbenetet mégis akkor váltotta ki, amikor nyilvánosan elosztogatta vagyonát a szegények között a következő szavak kíséretében: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mamonnak." (Mt. 6:24) Az emberek persze kinevették, mint akinek teljesen elment az esze. De Vald ekképp folytatta bizonyságtételét: „Barátaim, nem vagyok esztelen, ahogy sokan gondolják. Bosszút álltam ellenségemen, aki eddig a hatalmában tartott, a szívemben nagyobb helye volt a pénznek, mint Istennek. A teremtett dolgoknak szolgáltam és nem a Teremtőnek. Jól tudom, hogy többen hibáztatnak, ahogyan most nyilvánosan cselekedtem, de ezek tudják meg, hogy két okból tettem így. Először is magam miatt esett így, mert ha valaki ezentúl meglátja, hogy nekem még valami pénzem van, akkor az joggal mondhatja, hogy esztelen vagyok. Másodszor pedig miattatok tettem, mert szeretném, hogy tanuljátok meg a példámból, hogy Istenben bízzatok, ne pedig a világi javakban." Ezek után Újszövetség fordításával házról házra járva, egyszerű szavakkal hírdette az embereknek a bűnbocsánat evangéliumát. Hamarosan lelki ébredés követte szolgálatát és egyre több és több követőre talált. Vald Pétert és társait Lyonban Krisztus szegényeinek nevezték, a város környékén pedig Lyoni szegényeknek.

 

 

3. A Lyoni szegények és szétszóratásuk

 

Vald Péter és társai szegénységet fogadtak és úgy hirdették kettesével járva az evangéliumot. Ahogy nőtt az evangéliuban hívők száma, úgy egyre kellemetlenebbé vált a városi klérus előtt Vald személye. A lyoni egyház nem csupán azért neheztelt a hajdani textil kereskedőre, mert az a szegények között osztotta szét vagyonát, ahelyett, hogy az egyházra hagyta volna azt, hanem azért is, mert az evangéliumot hirdette és szegénységet fogadott. Valdék életvitele és igehirdetői szolgálata éles kontrasztban állt a római katolikus egyház fényűző gazdagságával és papjai rest életmódjával. Ennek ellenére nem akartak szakítani a hivatalos egyházzal, csak a szolgálataikat szerették volna folytatni. Vald 1179-ben a lateráni zsinaton másodmagával kihallgatást kért III. Sándor pápától. Azt szerették volna elérni, hogy a pápa engedélyt adjon a szabadon történő igehirdetésre. A pápa szívélyesen fogadta a francia vándorprédikátorokat, ám egy vizsgáló bizottság elé állította őket, hogy meggyőződjön a hitelvekben való jártasságukról. Amikor a bizottság tagjai megkérdezték tőlük, hogy hisznek-e Krisztus anyjában, azt felelték, hogy nem, mert ők egyedül a Szentháromság egy Istenben hisznek. Erre a bizottság tanulatlanoknak bélyegezte Valdékat, de a pápa mégis engedélyezte számukra a prédikálás jogát annak fejében, hogy a lyoni érsek is jóvá hagyja azt. A lyoni érsek azonban elutasította Valdék kérelmét. Erre Vald azt felete az érseknek: „Istennek kell inkább engedni, mint embereknek." (ApCsel 5:29), és tovább folytatták az Isten igéjének hirdetését.

Érdekes Walter Map (1140-1209), walesi teológus véleménye, aki Vald Péter kortársa volt és Rómában találkozott is vele. A következőket írta a valdensekről: „Kettesével járkálnak, mezítláb gyapjú ruhában. Nincs semmijük, és mindenük közös, mint az apostoloknak...Meztelenül követik a meztelen Krisztust....Ha elismerjük őket, bizonyosan elűzetünk..."

A valdens prédikátorok egyre nagyobb problémát jelentettek a római egyház számára. Ezzel párhuzamosan a legkülönfélébb szekták (katharok, patarénusok, arnoldisták stb.) is mind jobban teret hódítottak. 1184-ben a veronai zsinaton III. Lucius pápa (1181-1185 között uralkodott) kiközösítette az egyházból az összes eretneket a valdensekkel együtt. Az 1215-ös IV. lateráni zsinat újra megerősítte az eretnekek, köztük a valdensek exkommunikációját. Emiatt a francia valdensek jelentős része Milánó felé vette az útját és egyesült az ottani humilitánusokkal és arnoldistákkal. A továbbiakban Lombardiai szegényeknek nevezték őket. A valdensek keveredése radikalizmust hozott magával, ugyanis mindenfajta katolikus hitelvet és vallásos gyakorlatot elvetettek, amelyek nem a Bibliából eredeztethetők. Így például a mise áldozatot, a papi nőtelenséget, a pápaságot (a pápát Antikrisztusnak tartották), az egyházi hierarchiát, a halottakért mondott imádságot, a szentek közbenjárását, a szentségeket, kivéve az úrvacsorát és a keresztséget stb.

A XIII. század elején Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Svájcban és Csehországban, később Magyarországon (Sopron, Kőszeg) is találhatunk virágzó, tekintélyes létszámú valdens közösségeket. Az ellenük irányuló üldözések hamar kezdetüket vették. 1208-ban III. Ince pápa (1198-1216 között uralkodott) keresztes hadjáratot indított a dél-franciaországi albigensek ellen, ami meglehetősen véres volt és a valdenseket is elérte. Ekkor menekültek nagy számban valdensek a Kottiusi Alpokba, ami a mai olasz-francia határ mentén található. A valdensek búvóhelye egy háromszög alakú területen feküdt, aminek a csúcspontja a Pinerolo, két oldala pedig a Chisone-völgy és a Luserna-völgy. Ez a terület földművelésre meglehetősen alkalmasnak bizonyult, a hegygerincek lejtői meg bővőlködtek a különféle növényzetekben.

Vald Péter Csehországba menekült az üldözések elől és ott halt meg valószínűleg 1206-ban. A valdens keresztyének az üldözések folytán jutottak keletre, így Magyarországra is.

 

Pallas Nagylexikon, Valdensek

Boza, 9. old.

Boza, 10. old.

Wikipedia (olasz nyelvű, fordította Király Gábor)

Paul Johnson: A kereszténység története, Európa Könyvkiadó, Bp., 2001.

Göncz Árpád Sausok című regényében találkozhatunk a magyarországi valdensek életével.

(Vége a második folytatásnak!)

 

----------------------------------------------------------------------

A valdens keresztyének hite és története (Első rész)

Bevezetés
Az ún. előreformáció vezető alakjai között Vald Pétert (1140 körül-1207 körül), Wiclif Jánost (1328 körül-1384) és Husz Jánost (1369 körül-1415) tartjuk számon. Az előreformátorok közös vonása, hogy a romlott középkori római katolikus egyházat teológiai alapon kívánták megújítani. Teológiájuk egyetlen forrása Isten tökéletes és tévedhetetlen kijelentése: a Biblia volt. Nem a reformzsinatoktól és nem is az újabb és újabb pápai enciklikáktól várták az egyház életének megújulását, hanem attól a Krisztustól, akiről a Biblia bizonyságot tesz. A nemzeti nyelvre lefordított Biblia által Isten szava érthetővé vált az emberek számára. Mind Vald Péter, mind Wiclif és Husz jól tudta, hogy a keresztyén hit és élet egyetlen zsinormértéke csak a Szentírás lehet, mert egyedül csak a Szentírás bír isteni eredettel. Istenről ugyanis csak annyit tudhatunk, amennyit Ő önmagáról elmondott, kijelentett nekünk a Bibliában. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített." (2. Tim. 3:16-17)

Amikor az előreformációról beszélünk, nem teszünk egyebet, mint egy széleskörű, Európa majd összes országát elérő lelki ébredésről szólunk. Isten igéjének újbóli felfedezése gyökeresen megváltoztatta az emberek életét. A lelki kérdésekben tudatlan tömegek meghallották Isten szavát és hinni kezdetek a Megváltó Krisztusban, mint életük egyetlen Urában. Lelki énekeket énekeltek, összejártak a házakhoz isteniszteletet, imaközösséget tartani és együtt úrvacsoráztak. Szavaik, cselekedeteik bizonyságai voltak a hívő, krisztusi életnek és emiatt szembekerültek a pápai egyházzal, az inkvizíció üldözöttjeivé váltak.

1. A valdensek erdete
A valdensek eredetének pontos meghatározása nem könnyű feladat. A történeti forrásokból azonban megállapítható, hogy a valdens keresztyének mozgalma nem Vald Péterrel indult el, vagyis nem a XII. század második feléről eredeztethető, hanem jóval korábbról. Pietro Gillio a XVII. században írta meg A valdensek története című művét, amelyet ugyanebben a században Giovanni Léger, a valdensek híres moderátora és történetírója egészített ki. A két történész egybehangzóan állítja, hogy a valdensek „Isten kegyelméből őrizték meg" az apostoli hit tisztaságát, amelyet még Pál apostoltól vettek őseik.[1] Henri Arnold valdens lelkipásztor 1689-ben a következőket mondta: „Történelmi tény az, hogy a waldensek azoknak a menekülteknek a leszármazottai, akik Itáliából elmenekültek, miután Pál apostol ott az Igét hirdette, hasonlóan ahhoz az asszonyhoz, akiról a Jelenések könyvében olvasunk. A waldensek messze, a vad hegyek országába menekültek, ahol megőrizték és továbbadták az evangéliumot eredeti tisztaságában és egyszerűségében, abban a szellemben, ahogy Pál hirdette annak idején."[2] A XIX. században élt R. Peyran elmélete szerint, amikor Pál apostol Hispániába tartott, akkor evangelizálta a Kottiusi Alpokban élő férfiakat és asszonyokat.

A történészek vitáját a valdensek eredetét illetően egyfelől az adja, hogy a valdensek igen keveset írtak magukról és tanításukról, hiszen irataikkal könnyebben felhívhatták volna magukra az üldöző hatóságok figyelmét. Másfelől viszont, ha keletkeztek is nagyobb számban iratanyagok, a nem megfelelő helyen (barlangokban) való tárolásuk következtében a hosszú évszázadok során megsemmisültek azok. Az inkviziciós dokumentumokból mégis betekintést nyerhetünk a valdensek eredetére, hitére és életére nézve. Egy passaui inkvizitor a XIII. század derekán arról ír, hogy a valdensek Szivszter pápa idejéből valók, aki 315 és 335 között uralkodott. Samuel Smiles Európa egyik legrégebbi egyházaként mutatja be a valdenseket. Mint írja: „A valdens egyház sohasem volt a szó általános értelmében „reformált" egyház, egyszerűen azért, mivel sohasem romlott meg és ezért nem kellett reformáción átmennie. Nem a valdensek voltak azok, akik elhagyták az Egyházat, hanem a Római Egyház hagyta el őket a bálványok után járva. Ősi hitükhöz ragaszkodva sohasem ismerték el a pápa tekintélyét, sohasem imádtak képeket, nem használtak füstölőt és nem tartották meg a misét. Amikor pedig az idők folyamán e megromlás ismertté vált előttük, és felismerték, hogy a nyugati egyház megszűnt katolikus lenni és ehelyett csupán rómaivá vált, nyíltan elváltak tőle, mivel többé már nem voltak összhangban az evangélium Bibliában rögzített és atyáik által számukra átadott elveivel...Ha a kor számít is valamit, úgy a valdensek joggal nevezhetik magukat Európa legrégibb egyházai egyikének."[3]

A valdensek emlékezetében az apostoli eredet mind a közelmúltig élénken élt. Szép példája ennek az a meghívó, amelyet az olasz valdens egyház vezetői írtak az üldözésből való „dicsőséges hazatérésük" kétszázadik évfordulóján 1889-ben a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének. Ebben a meghívóban a legrégibb evangéliumi egyház tagjaként hívják a valdens egyház vezetői testvér egyházuk képviseőit saját ünnepségükre. Révész Béla debreceni püspök válaszlevelében a valdens egyházról úgy ír, mint amelyik „megelőzött időben minden evangyéliumi egyházat a világon."[4] A valdens hagyomány hűen őrizte apostoli eredetük bizonyosságát.

A valdens elnevezés ismeretlen. Az apostoli korból származó hívők nevüket egyaránt kaphatták a „vallée" szóból, amely völgyet jelent. Eszerint a valdens kifejezés annyit tesz, mint „völgyből valók" vagy „völgyiek", de az is meglehet, hogy Vald Péter vezetéknevéből származik a valdens megnevezés.  (Vége az első résznek!)

_____________________________________

[1] Boza Kristóf: A valdensek első ötszáz éve és a „dicsőséges hazatérés", (szakdolgozat), 5. old.

[2] E. H. Broadbent: Zarándok gyülekezet, Evangéliumi Kiadó, 96. old.

[3] Piement korai reformátorai: a valdensek, 2. old.

[4] Debreczeni Protestáns Lap, 1889. július 13., 258. old.