Ismét Generációs Napok!
Hatodik alkalommal rugaszkodunk neki...
A gyülekezetünkben bekövetkezett alapvető, és pozitív irányú változások miatt is nagyobb várakozás előzi meg a rendezvényt, aminek először lesz utótalálkozója, valamikor a tél elején...
Mindazok, akik már részt vettek valamelyik megelőző alkalmunkon, és címüket megadták, értesítéseket kapnak az eseményről. De sokan - különféle okok miatt - távol maradtak, így értesíteni nem tudjuk Őket. Ezért kérjük, hogy ha olvassák honlapunkat, az itt feltüntetett elérhetőségek egyikén érdeklődjenek, s jelentkezék részvételi szándékukat!
MOST ÉDES FIAM LEGYEN AZ ÚR VELED, HOGY SIKERÜLJÖN NÉKED HÁZAT ÉPÍTENI AZ ÚRNAK, A TE ISTENEDNEK, MIKÉPPEN SZÓLOTT TE FELŐLED;
( KRÓNIKÁK I. KÖNYVE:22:11)
VANNAK, AKIK MÁR ÖT ALKALOMMAL VETTEK RÉSZT A GENERÁCIÓS NAPOK ESEMÉNYÉN! LESZNEK, AKIK IDÉN JÖNNEK ELŐSZÖR! AKÁR ÍGY, AKÁR ÚGY, EZ ÉVBEN TÉGED IS VÁR A KÓHALMAI VADÁSZHÁZ ÉS KÖRNYÉKE MEGHITT CSENDJÉVEL, HITET ERŐSÍTŐ FOGLALKOZÁSOKKAL, VIDÁM JÁTÉKOKKAL, FINOM ÍZEKKEL, ESTI-ÉJSZAKAI TÁBORTŰZZEL ÉS MEGLEPETÉS-PROGRAMOKKAL. EZ ÉVI KONFIRMANDUSAINK A RÉSZVÉTELT AJÁNDÉKKÉNT KAPTÁK!
A Soroksári Református Templom Újjáépítési És Ifjúságnevelési Alapítvány rendezvénye
VI. Generációs Napok az alapozás, újra indulás jegyében
2011. szeptember 2-4. között. Jelentkezni 2011. augusztus 29-ig lehet
(Az eseményen -technikai okok miatt- legfeljebb 35 főt tudunk ellátni, ezért időben jelentkezz, hiszen a létszámkorlát miatt a jelentkezés sorrendjét figyelembe kell vennünk! )
Jelentkezni lehet:
Dragán György kurátor - lelkész T:(06-30)3607442
Hatházi Attila kurátor T:(06-30)4453755
Kiss Péter lelkipásztor T: (06-30)5596126
Péterffy György lelkipásztor T:(06-70)2294758
Szabó László kurátor T: (06-1)2872177, email: szoficse@gmail.com (információ is!)
A tervezett program:
(A jelentkezők részletesebb tervezetet kapnak!)
2011. szeptember 2. péntek:
15,00 – 17,30 : érkezés a táborba, sátorfoglalás, sátrak berendezése, szabad program
17,30 - 17,45 :tábornyitás, programismertetés, témavezetők bemutatása
17,45 - 18,00 : a nap igéje, nyitó áhítat
18,15 - 20,00 : vacsora, szabadfoglalkozás
20,00 - 23,15 : tábortűz programmal
ének, esti áhítat , játék
a nap zárása, közös ima, Mi Atyánk…
23,15 - től : táborcsend
2011. szeptember 3. szombat:
07,30 : ébresztő
07,30 - 07,40 : átmozgató torna
07,40 - 08,00 : tisztálkodás
08,00 - 08,30 : reggeli
08,30 - 09,30 : szabad foglalkozás, a nap igéje, reggeli áhítat
09,30 - 12,30 : generációs programok
12,30 - 14,30 : ebéd, pihenő, szabadfoglalkozás
14,30 - 18,00 : generációs programok
18,00 - 20,00 : szabadfoglalkozás, vacsora, tisztálkodás
20,00 - 23,15 : tábortűz programmal
(játék, ének, esti áhítat )
a nap zárása, közös ima, Mi Atyánk…
23,15 - től : táborcsend
2011. szeptember 4. vasárnap: (látogatói nap)
07,30 : ébresztő
07,30 - 07,40 : átmozgató torna
07,40 - 08,00 : tisztálkodás, sátor- és táborrend
08,00 - 08,30 : reggeli, összepakolás, táborrend, szabad foglalkozás
08,30 - 09,30 : a nap igéje, reggeli áhítat
09,30 - 11,00 generációs programok
11,00 - 12,30 : istentisztelet (Igehirdető: Dragán György), majd ebédig szabad program
12,30 - 14,00 : ebéd
14,00 - 14,30 : táborzárás
14,30 - tól : hazautazás
Egyéb információk:
A Generációs Napok során a résztvevők sátrakban laknak. Idősebb résztvevőinknek, de csak korlátozott számban, biztosítani tudunk szobai elhelyezést, ágyban történő alvást. (A női szobának 4 fő, a férfiszobának, pedig 2 fő a befogadó képessége.) Tálaló edényekkel, tányérral, pohárral rendelkezünk, ezért csak evőeszközt célszerű hozni.
A tábor ideje alatt a résztvevőknek megpróbálunk teljes lelki, szellemi, fizikai ellátást biztosítani. A látogatói napon -előzetes bejelentkezés mellett- tisztelettel várjuk a hozzátartozókat, gyülekezetünk minden tagját. Természetesnek vesszük, ha ott bekapcsolódnak a programokba, és kérjük, vegyenek részt a vasárnapi istentiszteleten, majd az azt követő közös ebéden is.
Szeretnénk, ha a vendégségbe érkezők személyesen tapasztalnák meg, hogy milyen a Generációs Napok hangulata, légköre, s annak alapján dönthessenek, hogy a következő évben csak a látogatói napot, vagy a teljes tábor idejét kívánják e körünkben eltölteni.
Kívánjuk, hogy hasznos és kellemes legyen az a pár nap, amit együtt töltünk Kóhalmán. Kérjük, bármilyen kérdése, észrevétele, javaslata lenne, vagy a látogatói napra jelentkezne, azt az alábbi személyeknél időben tegye meg hogy a felvetéseire kellő időben, és megelégedésére reagálhassunk.
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 45, összesen: 227928



