Kálvin János élete

Kálvin János élete

(Tizenegyedik rész)

 Servet megégetése megdöbbentően mutatja, hogy a máglyáktól sem irtózó katolikus korszellem a gyermekkorát élő protestántizmustól sem volt még annyira távol, mint azt a reformáció szabad szelleme joggal megkívánta volna. Azonban Kálvinra szórt ama vádakat, mintha Ö egyenesen kierőszakolta volna Servet elhamvasztását, egyszer és mindenkorra a leghatározottabban vissza kell utasítanunk.

Kálvinnak e szomorú esemény után még nyolc évig kell kemény harcot vívnia a jó rend ellenségeivel. De a Krisztusért vértanúságot is szenvedni kész lelke előtt előbb-utóbb meg kellett hajolnia a rendetlenség, léhaság, tivornya, paráznaság rajongóinak. És midőn a városi őrségnek a libertinu­soknak - a külföldről Genfbe menekült reformátusok kiirtására szőtt- ­forradalmi színezetű összeesküvését is sikerült felfedeznie és leverni: Kálvin keresztyén lelke teljesen úrrá lett a városon.

A józan erkölcs meghozta Genf politikai függetlenségét. A pompa szám­űzése az általános jólétet. a kötelességtudás a munka szeretetét. Genf újjá születik és újjá születése becsültté teszi reformátora nevét egész Európában, Kálvin pedig magát a várost a világ reformátusainak áldott központjává.

A kálvinizmus egyetemes irányának sem ország határ, sem nyelvi kü­lönbség nem állíthat gátat. Utat talál és erős talajra lel Európa minden számottevő országában. Tanainak nyílt evangéliumi tisztasága mellett leg­nagyobb vonzereje: szabad, függést senkitől sem tűrő demokratikus egyház­alkotmánya És amíg a német reformáció sohasem tudott megszabadulni a fejedelmek sokszor káros gyámkodásától, addig a református egyházalkot­mány nem csupán a szoros értelemben vett egyházak, hanem egész népek, országok szabadságának is féltve őrzött kincse, fundamentuma lett. És nem vetjük messzire a sulykot, midőn boldogan hirdetjük: kálvinista hitünk nélkül már századok óta nem volna szabad Magyarország.

Kálvin nemes szíve 1564. május 27-én este 8 órakor, minekutána meglátták szemei az „Igéret földét" a hitújított Genfet, lelkész társaitól és a tanácstól vett szeretetteljes búcsúzás után megszűnt dobogni. Másnap dél­után 2 órakor a köztemetőben hantolták el, kívánsága szerint jeltelen sírba.

Mint az eltikkadt mezők hervadó virága a májusi légnek üdítő har­matát, úgy szívja fel Kálvin lelke az evangéliumok két legéltetőbb alkat elemét: a megmásíthatatlan végzésű isteni akaratot, mint az emberi életnek egyetlen döntő erejű kormányosát, meg az isteni örök kegyelmet, mint az emberek életében szívvel megtapasztalható boldog valóságot. (Vége a tizenegyedik résznek)

 (090531-szala)