Nyomtat Elküld Olvasási nézet

TEMPLOM FELÚJÍTÁS

 

Tisztelt Adományozó! Kedves Testvérünk!


A Szalkszentmártoni Református Egyházközség Presbitériuma a református gyülekezet tagságával egyetértésben elhatározta, hogy a faluképet is meghatározó református templomépület felújítását megkezdi. (Hsz. 8/2016)

E szándék megvalósításához kértük a szalkszentmártoniak, községünkből elszármazottak, és miden jószándékú ember segítségét, ezúton köszönjük meg az eddigi adományokat. Az összefogás eredményeként 2016- ban lehetővé vált a templomfelújítás első fontos és nélkülözhetetlen lépésének megvalósítása: elkészíttettük a teljes felújítási dokumentációt 3 405 400 Ft értékben. Ez az összeg azért ilyen magas, mert műemlék templomunk esetében akár sikeres pályázáshoz, akár az épületen tervezett bármiféle munkához sokféle engedélyre, és pontos tervekre volt szükség.

Az építési engedély érvényességének meghosszabbítására is sor került, azzal, hogy a tervezett építkezést 2019 őszén hivatalosan is megkezdtük. Isten iránti hálával jelentjük, hogy a templom utólagos talajvíz elleni szigetelése a lehető leghatékonyabban elkészült. A munkálatokra mindösszesen 9 226 066 Ft összeget fizettünk ki, ehhez Kormányzati támogatást kaptunk.

Az elkezdett építkezést 2020 tavaszán folytatni kívánjuk. Lehetőséget kaptunk a templom tető héjazatának cseréjére, újabb Kormányzati támogatás formájában 44 149 000 Ft összegben. Jelenleg a munkálatok előkészítése zajlik, kérjük, kísérjék figyelemmel a megvalósulást.

A felújítással kapcsolatos adománygyűjtést folytatjuk, bár érezzük, hogy amink van, kevés céljaink megvalósításához, de azt is tudjuk, hogy ami rajtunk múlik meg kell tenni.

Köszönjük az eddigi segítséget, és buzdítjuk a további adakozásra az ige szavaival:


„Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.
Mindenki úgy adjon, ahogy előre eldöntötte a szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten!”
2 Korinthus 9, 6- 7


Áldás, békesség!

 

Bankszámlaszám: (OTP) 11732198-20001388

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 18, összesen: 83471

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...