Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Abádi Benedek szobrának avatása

 

2008.10.31. - A Reformáció emléknapján avattuk fel Abádi Benedek szobrát.

 

 

Szeged.ma

Szoborlap

 

Ki is volt Abádi Benedek?

 

Október 31-én, a Reformáció emlékünnepén kerül felavatásra a templomunk bejáratánál Abádi Benedek szobra, - illik tehát összefoglalnunk a vele kapcsolatos legfontosabb ismereteket.

Neve két okból maradt fenn napjainkig: ő nyomtatta ki Magyarországon az első teljesen magyar nyelvű könyvet (Sylvester János Újtestamentum fordítása, 1541), valamint városunkban működött prédikátorként és nyomdászként (1544-1552). Születéséről, haláláról nem maradt fenn adat, iskolai névjegyzékek, kortársak magán- vagy hivatalos feljegyzései utalnak rá, kinyomtatott könyveinek adataiból következtethetünk mozgására. Sokat köszönhet tanulmányaiban és egész életében Nádasdy Tamás, horvát bán, későbbi magyar nádor nagylelkű támogatásának. Előbb (1533) a krakkói egyetemen tanul, ott ismeri meg a nyomdászmesterséget, hogy aztán (1540-1542) főúri pártfogójának sárvári nyomdáját vezesse, majd Wittembergben szerez lelkészi képesítést (1543). Szintén Nádasdy segítségével lesz prédikátor Eperjesen, majd Szegeden, ahová a sárvári nyomdász-szerszámait is elhozza. Egy korabeli feljegyzés ezt mondja róla: „A török igazgatás alatt szabadon hirdettetik az evangélium ..., Abádi Benedek, aki szép tudományú és feddhetetlen életű ember ...  mind az iskolában, mind a templomban, a pasa előtt nagy kedvességgel tanít." Egy alkalommal, török döntőbíráskodás mellett részt vesz egy katolikus-protestáns hitvitán, melyen neki köszönhetően az utóbbiak győzedelmeskednek. Míg Szegeden működött, hitterjesztő tevékenysége révén erősödtek a  kálvini tanítás követői. Sajnos, a zilált közállapotok hamar véget vetnek a fellendülésnek: 1552-ben hajdú csapatok törtek be a városba,  rövid időre el is foglalták. A végzetes fejlemények szolgálati helyének elhagyására kényszerítik Abádit:  „A jámbor prédikátort kiküldték" - ahogyan erről Tinódi tömören tudósít. Ez az utolsó adat róla.

Templomunk bejáratára tekintve, hálát adunk Istennek, hogy a magyar - benne a szegedi - reformációnak és művelődéstörténetnek két olyan nagyszerű alkotó egyéniséget adott, akiknek munkássága máig elhat.

Nemes Gábor

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 278, összesen: 2247810

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...