Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hirdetések 2015. augusztus 30-án

 

Hirdetések 2015. augusztus 30-án

Imádkozzunk azokért, akik új, és megújult fájdalmakat hordoznak!

 

Imádkozzunk az iskolai oktatásban részt vevő tanárokért, diákokért!

 

Imádkozzunk azért, hogy a világ vezetői Istenhez fordulva kérjenek segítséget,

és ne önmagukban bízzanak!

***************************************************

Most, az istentisztelet után Egyháztáji vásár lesz a KERT-ben,

ahol kiszombori református termelők kínálatából vásárolhatunk.

 

Kérjük, hogy aki bevásárolt, az fáradjon le a gyülekezeti nagyterembe,

ahol vetített beszámolót nézhetünk/hallgathatunk meg a nyári kerékpártúráról!

 

Bibliaóra kedden délelőtt alkalmunkat megtartjuk,

10 órára várjuk a testvéreket a gyülekezeti kisterembe.

Ezt követően kerül sor az Asszonykör első, őszi alkalmára!

 

Szerdán délután fél 6-ra várjuk a (kb.) 23-45 éves korosztály tagjait

a Felnőtt fiatalok bibliaórájára.

 

Csütörtökön 17:30-kor, a templom alagsori, kisebbik gyülekezeti termében megtartjuk a

Kora esti bibliaórát, melyen a Királyok I. könyvéről tanulunk, beszélgetünk.

 

Jövő vasárnap, szeptember 6-án kerül sor:

gyülekezeti hittanoktatásra,

a konfirmációs fogadalomtételre való felkészítő valamint

az ifjúsági bibliaórára történő jelentkezésekre, beiratkozásra.

 

Ugyanezen a napon - szeptember 6-án - gyülekezeti ebédet rendezünk.

Jelentkezéseket pénteken délig várunk az Asszonykör alkalmán, a lelkészi hivatalban

és személyesen Böjthe Pál presbiter testvérünknél.

 

A szeptember 6-i gyülekezeti ebéd után tartjuk hittan-oktatást kezdő családi napunkat, melyen gyermekek, szüleik és fiataljaink egyaránt találhatnak majd érdeklődésüknek megfelelő

kézműves foglalkozásokat.

 

Következő presbiteri gyűlésünket szeptember 7-én, hétfőn délután fél 5-kor tartjuk.

 

Szeptember 25-27-én (péntek-vasárnap) kerül sor a Szegedi Ökumenikus Lelkészkör által szervezett „

Tágas Tér keresztyén fesztiválra a Ligetben. A programokkal kapcsolatban a fesztivál honlapján érdeklődhetnek a testvérek, és a vasárnapi hirdetésekben is előre jelezni fogjuk az eseményeket.

 

Betegsége miatt otthonához kötött, járásában részint korlátozott gyülekezeti tagunk kéri annak a segítségét, aki egy-két vasárnapon gépkocsival elhozná a templomba,

majd hazakísérné (Hajnóczy utca).

A szolgálatot vállaló testvér jelentkezését a lelkészi hivatalban várjuk.

 

Kérjük azokat a testvéreket, akiknek elhunyt szerettei

a Bajai úti református temetőben nyugszanak, hogy a Kárász utcai lelkészi hivatalban érdeklődjenek a sírhelymegváltások lejártának időpontjai felől!

 

Megszomorodott szívvel, de Isten akaratában megnyugodva hirdetjük, hogy

60 éves korában elhunyt Oláh Pál Mihály, Köblös Katalin gyülekezeti tagunk testvére.

Temetése szeptember 4-én, pénteken, 13 órakor lesz a Református temetőben.

*************************************************************************************

 

„... aki nincs ellenünk, az mellettünk van."

Mk 9,40

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 426, összesen: 2247958

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...