Istentisztelet 2012. április 1-én

Virágvasárnap (Kereskényiné Nemes Lívia)

Lekció: Mt 21,1-11

Textus: Mt 26,69-75

Kedves Testvérek!

Jézus jeruzsálemi bevonulását gyakran szembeállítjuk az öt nappal későbbi eseményekkel. Azon a virágvasárnapon, amikor a békességet hirdető szamárcsikó hátán beléptetett a város kapuján, a tömeg hozsannát kiáltott. Máté evangélista azt írja, hogy „a sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját". Micsoda látvány lehetett! Az a kölcsönkért szamár, hátán az első emberrel Jézussal, aki valaha is ráült, több száz, vagy ezer köntösön lépkedett. Mögöttük a tanítványok. Köztük Péter.

Négy nap múlva, a páskavacsora elfogyasztását követően, az Olajfák hegyén, ez a Péter olyat mondott Jézusnak, amit nem gondolt át kellőképpen: „Ha mindenki meg is botránkozik benned, én soha meg nem botránkozom." Nem gondolta át a szavait, mert indulatból szólt. A rajongó szeretet indulatából. Nem számolt saját gyengeségével. Nem ismerte önmagát. Jézus ismerte őt. Ezért hűtötte le a lelkesedését: „Bizony, mondom néked, hogy ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem." Pétert hidegen hagyta Jézus megjegyzése. Tovább feleselt vele: "Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg." Mint tudjuk: Jézusnak lett igaza. Mindig neki van igaza.

Akkor is neki van igaza, ha egy ideig úgy látszik, a neki visszabeszélő tanítvány bizonyítani is képes azt, amit mond. Péter virágvasárnaphoz képest, négy nap múlva, azon a késő estén, amikor elfogták Jézust, kirántotta a kardját. Bátran odacsapott arra az emberre, aki valószínűleg először akarta megérinteni az Ő szeretett Mesterét. Az ütés elcsúszott, így csak a főpap szolgájának a fülét vágta le.

Pétert még a nyilvánvaló túlerő sem tántoríthatta el attól, hogy szolgálja Mesterét - akár élete árán is. Aztán, megint eltelik néhány óra. A kora reggeli, csípős hidegben egy magányos szolgálólány összetöri Péter bátorságát. A mozdíthatatlan kőszikla megrepedt, aztán darabjaira hullott. Az ember, aki soha nem hagyná el Jézust, egy fiatal lány néhány szavára elgyengült, olyannyira,hogy még az is tagadta, valaha ismerte az Urat.

A virágvasárnapi hozsannázókat a nagypénteki tömeggel szoktuk összehasonlítani. A hozsannázókat azokkal, akik „Barabbást" kiáltanak, amikor Pilátus megkérdezi, melyikőjüket engedje szabadon. Jézust, vagy Barabbást?

Az ember olyan, hogy hajlandó-, és szeret együtt kiabálni a tömeggel. Péter, azon a virágvasárnapon, minden bizonnyal hozsannázott. Öt nap múlva biztosan nem kiabált Barabbást. Nem várt addig. Ő már előbb' megtagadta Jézust. Az elfogatás éjszakáján. A kardrángatós, melldöngető, ígérgetős éjszakán.

Böjt utolsó vasárnapján hogy' állunk a fogadalmainkkal? Életünknek ezen a napján hogy' állunk a fogadalmainkkal? Emlékszünk rájuk? Mit fogadtunk meg - az Úrnak! - azon a szép napon, amikor konfirmációs fogadalmat tettünk? Mit fogadtunk meg - az Úrnak! - az esküvő napján? Mit fogadtunk meg - az Úrnak! - a legutóbbi úrvacsorai asztal előtt? Mit fogadtunk meg - az Úrnak! - egy hete, a keresztelő során? Imádkoztatok azért a kisfiúért és a többiért, akiknek a keresztelőjén megígértétek, hogy imádságban hordozzátok őket?

Péter életének néhány napja kijózanít minket. A virágvasárnaptól nagycsütörtökig tartó négy nap arra figyelmezteti a húsvétra készülődőket, hogy nem ismerjük magunkat. A virágvasárnaptól nagycsütörtökig tartó, előttünk álló négy nap arra emlékeztet bennünket, hogy Jézus viszont annál jobban ismer minket.

Érdemes-, érdemesebb reá, Jézusra hallgatni, mint szép, de meggondolatlan kijelentéseket tenni. Úgyis Jézusnak van, lesz igaza!

Jézus nagyon jól tudja, hogy lelki életünk eseményei gyakran apróságokon múlnak. Szépen mennek a dolgaink, - vagy legalábbis úgy tűnik - aztán történik valami, ami felforgatja az életünket. Úgy érezzük, mintha az egész világ ránk omlott volna, és mozdulni sem tudunk a súlya alatt. Ez általában, valami gazdagító, felhőtlen, pozitív időszak után következik be.

Isten hangja új módon válik érthetővé és élővé a számunkra. Megértjük az elhívást. Új, magasabb szintre jutunk keresztyén életvitelünkben. Odaadóan vesszük ki részünket a személyes áldozathozatalban. Jobban megértjük a keresztyén tanítást; részt veszünk a szolgálatban, missziós munkában.

Abban a pillanatban, vagy azon a szép napon, amikor azt hisszük, hogy lelkiekben „megérkeztünk", és soha többé nem fogunk csalódást okozni az Úrnak, megtörténik a baj. Az árulás. a tagadás. Jézus megtagadása; Isten ügyének megtagadása. A hegytetőről a kétségbeesés, bűntudat és szenvedés völgyébe esünk.

Itt találjuk Pétert. Ebben a hullámvölgyben. nagyon mélyen.

El tudjátok képzelni, milyen lehetett annak a kis csoport tagjának lenni, akik hallhatták Jézus szavait az utolsó vacsora helyszínén, abban a „felső szobában"?  Milyen felemelő lehetett hallani Őt beszélni a mennyekről, egy örökkévaló tartózkodási helyről, a Szentlélekről, a háborgatások között is valóságos békéről, arról, hogy magához a Mennyei Atyához van imádságban utunk!

Ezt már nem lehet fokozni! Ennél már nem lehet jobb! Azután, milyen érzés lehetett részt venni az utolsó vacsorán, az első Úrvacsorán, magával Jézus Krisztussal, az Úrral! Gyönyörű napok! - gondolhatta Péter. Természetesen ott voltak azok a zavaró pillanatok, amikor Jézus figyelmeztetett az árulóra, vagy arr a hihetetlen dologra, hogy a tanítványai elfordulnak tőle, elfutnak majd a kísértés órájában.

Mégis, Péter azzal vigasztalhatta magát, hogy Krisztus nem ismerte őt olyan jól, mint ő maga, és hogy ő, hitetlenül biztosan nem tagadja meg Jézust. Ez nem az ő stílusa! Ezt mindenki tudhatja!

Kedves Testvérek! Valószínűleg jobban hasonlítunk Péterre, mint azt gondoljuk. Ki az közöttünk, aki még nem tett komoly ígéreteket a Jézushoz ragaszkodó, töretlen hűségéről, és ne esett volna el? Ki az közöttünk, aki ki meri mondani: tökéletes vagyok, néha ugyan hibázok, de azt megmagyarázom, az Urat viszont meg nem tagadom?

Péter sebezhető volt egy lelki bukáshoz. Nem tett előkészületeket arra, hogy megvédje magát a lelki támadásokkal szemben. Krisztus figyelmeztette, de Péter azt gondolta, hogy ő mindent a kezében tart. Ura a helyzetnek. Ő. Nem az Úr, hanem ő, Péter az ura a helyzetnek. A kísértés olyan távolinak tűnt. Az elbukás pedig lehetetlennek. A saját útját választotta. Ott pedig véget érnek az áldások.

A péteri lelkület hangoztatja az Istenhez való tartozását. Szájával, „kardjával" büszkén vallja, hogy ő átadta az életét Jézusnak. Történjék bármi, ő, a péteri lelkülettel bíró soha meg nem tagadja az Urat.

Vannak szép bizonyságtételei; odacsap, ha kell. Szerinte. Jézus nem mondta, de ő jobban tudja, mikor kell kardot rántani. Jézus meggyógyította azt, akit Péter legszívesebben halálra sebzett volna. Ez a különbség a jézusi és a péteri lelkület között. Péter azt hiszi, hogy aki nem tesz semmit, aki nem úgy gondolkodik mint ő, az nem is szereti Jézust. A nagycsütörtöki Péterek nem veszik észre, hogy éppen az ellenkezőjét teszik, mint amit a Mester kér tőlük. Ráadásul, saját igazukról igyekeznek meggyőzni a tanítványtársakat is.

Azon az éjszakán, két szolgálólány, és néhány ajtónálló sietett Péter segítségére. Biztos vagyok benne - hiszen Jézus előre megmondta, - hogy Isten küldte őket. A kakas hangja előtt szóltak néhány szót, és Péter rájött arra, mit érnek az őszinte, de hőbörgő, az emberi természet realitásával nem számoló fogadkozások.

A legutóbbi úrvacsora alkalmával, több mint százan fogadtuk meg ebben a templomban, itt az Úr asztala-, a szent jegyek vétele előtt, hogy átadjuk az életünket Jézusnak.

Azóta, vajon - Isten egészen pontosan tudja -, hányan tartották be a fogadalmukat és hányan valósították meg „önmagukat". És vajon hányan tettek így az első úrvacsorai fogadalmuk óta? Döntöttek Jézus mellett, vagy Jézussal szemben.

Böjt utolsó vasárnapján, őszinte hozsannázásunk, Isten-dicséretünk napján ideje szembenézni önmagunkkal. Mint Péternek, négy napunk van a nagycsütörtöki úrvacsoráig. Mint Péternek, öt napunk van a nagypénteki keresztig. Mint Péternek, hat napunk van a nagyszombati elcsendesedésig. Mint Péternek, Hét napunk van húsvét reggelének futásáig. Az üres sírig, a tanítványi, gyülekezeti közösségben történő ünneplésig. A feltámadott Jézussal való találkozás örömünnepéig.

Járjuk végig ezeket a napokat is Jézussal! Figyeljünk rá még jobban! Töltsünk vele még több időt!

Meg fogja mondani mi a teendőnk. Mi a mi dolgunk, és mit bízzunk reá.

Áldja meg Isten ezeket a találkozásokat ővele, és egymással, itt, a templomi alkalmainkon, otthonainkban azokkal együtt, akiket Ő adott nekünk.

Ámen